Hope Edwardson
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 6:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 7:23 pm ✥


✥ Today at 5:13 pm ✥

✥ Today at 4:17 pm ✥


✥ Today at 3:32 pm ✥


✥ Today at 9:53 am ✥

✥ Today at 9:53 am ✥

Párizs lakói

Hope Edwardson



Témanyitás ✥ Hope Edwardson •• Hétf. Júl. 24, 2017 3:07 pm

Hope Edwardson
If you keep hope alive, it will keep you alive.

általános jegyzet
» Anyja neve: Léa Dussen  
» Apja neve: Michael Edwardson †
» Testvérek:
» Egyéb hozzátartozók: Mostohaapa (George Winsent) és mostohatestvér (Damien Winsent)  

Az apukámat tizenegy éves koromban veszítettem el. Nagyon közel álltunk egymáshoz, sok időt töltöttünk együtt, imádtam is vele lenni, de sajnos az alkohol előbbre való volt a számára, így nem csoda, hogy az vette el az életét is. Pontosabban az ittas vezetés, majd karambolozás.
Anyukámmal a kapcsolatom az sokkal nehézkesebb, de talán azért, mert nagyon emlékeztetem őt fiatalkori magára és ezért tart annyira rövid pórázon. Meg hát... az öngyilkossági kísérletemmel sem nyugtattam meg a lelki egészségemet illetően, szóval örök szobafogságra vagyok kárhoztatva.
A mostohaapám, George, jó fej, barátként viszonyul hozzám, nem érdemel meg egyetlen rossz hangnemet sem, ahogy rossz pillantást sem, valahogy mégse tudok megnyílni neki. Furcsa őt anya mellett látni, talán majd idővel megszokom.
A mostohatestvérem, Damien... hát ő vele érdekes a kapcsolatunk. Eleinte talán nehezebb volt, mostanra mintha kezdené kinőni magát ez az egész testvéres kapcsolat. De majd meglátjuk. Ha kevesebbet figyelne rám és nyaggatna, sokkal jobb kapcsolatunk is lehetne.
tudj meg többet
» Születési hely: London, Anglia 
» Születési idő: 1999. március 9.
» Mikor érkezett a városba: másfél évvel ezelőtt költöztünk ide anyával

Hope
Katherine Langford
18
oktatás - végzős gimnazista

Soha... ismétlem, SOHA ne próbáld megölni magadat. Legyen bármennyire is kilátástalan a helyzeted, meríts valamiből erőt. Vagy zárd be magad a pincébe, vagy ahová csak akarod, minden veszélyes dologtól távol, egészen addig, míg nem látod jobbnak a helyzetet. Vagy míg nem érkezik segítség.
Mert ha megkísérled az öngyilkosságot, ám nem a terveid szerint alakulnak a dolgok, akkor megszívtad. Egy egész életre megszívtad, hisz onnantól kezdve semmi sem lesz már ugyanaz.
Aki egy kicsit is törődik veled, az a nyomodban lesz, függetlenül attól, hogy már felépültél és tulajdonképpen másra sem vágysz, csak hogy tényleg élvezhesd az életed. Nem fognak hinni neked. Nem mernek majd egyedül hagyni, állandóan nyaggatnak majd és még sorolhatnám.
Higgy nekem, hiszen én tapasztalatból beszélek.
Két évvel ezelőtt, alig múltam tizenhat, amikor megpróbáltam megölni magam, apám halálának ötödik évfordulóján. Nem tudom, végül mi sodort e felé a döntésem felé, de biztos voltam abban, hogy nem akarok többé élni. Anya állandóan utazgatott a munkájának köszönhetően, testvérek híján pedig egyedül voltam. Volt egy macskánk, de ő valami miatt nagyon pikkelhetett rám, hisz sehogy sem volt hajlandó elviselni maga mellett és ezt rendszeresen a tudtomra is adta.
Ha akarnám se tudnám megmondani, mi volt az a bizonyos dolog, ami végül feltette az i-re a pontot. De már nem is lényeg, hisz a próbálkozásom csúfos kudarcba bukott, mivel anyám hamarabb ért haza aznap a munkából. A kórházban gyomormosást kaptam, folyamatos kontaktba kellett lennem egy pszichiáterrel és a többi és a többi.
Anya időközben megismerkedett egy francia pasassal, vagy nem franciával (fogalmam sincs, nem figyeltem, mikor róla áradozott), s mire észbe kaptam már Párizs felé tartottunk repülővel. Azóta, röpke másfél éve pedig itt élünk, mint egy nagy és boldog család. Anya, a pasija, George, a fia, Damien és én. Gyönyörű, mondhatom.
Van az a mondás, miszerint milyen kicsi hely ez a világ - nos, ez nem is olyan régen vált túlságosan is nyilvánvalóvá a számomra. A szóban forgó Damien, aki mostohatestvéremmé lépett elő az elmúlt bő egy évben, ő valójában régen nagyon is tetszett nekem. Gyerekként, kiskamaszként sokszor jártunk ide anyával, hiszen ő francia származású s nyaranta meglátogattuk az itteni rokonokat. Akkoriban ismerkedhettem össze Damiennel is, akinek emlékszem, még szívecskébe is foglaltam párszor a nevét. Nem, nem voltam halálosan belezúgva, pusztán tetszett a gondolata annak, hogy egy másik országban élő fiú legyen az első barátom. Mert az olyan menőn hangzott volna következő év elején a suliban. Sok időt töltöttünk együtt, ám még a csókig se jutottunk el, úgyhogy ennyit erről. Viszont eléggé meglepett, amikor a reptéren anya éppen Damien apjának karjaiba rohant oda és mikor megtudtam, hogy ezentúl "testvérek" leszünk.
S hogy mivel is jár ez a testvérség? Egymás mellett lévő szobákkal, közös fürdőszobával, családi ebédekkel, vacsorákkal. Közös szülinapokkal, karácsonyokkal és még sorolhatnám. De nem ez volt a legrosszabb az egészben. Hanem, hogy ideköltözésünk pillanatától kezdve már nem csak anya lihegett a nyakamban, hanem hirtelen ott volt George (aki vagy százszor kijelentette, hogy nem akar apám helyett apám lenni) és még Damien is. Persze, kedves tőlük, hogy törődtek velem, de zavart ez a nagyfokú figyelem, amivel kitüntettek.
A kedvükért még egy anonim önsegítő csoportba is elmentem, ami tele van hozzám hasonló "problémás" fiatalokkal, mert azt hittem, ennek hatására kicsit békén hagynak. Nem így lett. Anya továbbra is állandóan a fejem fölött köröz, akár egy sas, aki épp a prédáját lesi. George talán visszább vett egy kicsit, de még így is esténként beül a szobámba és megkérdezi, vannak-e öngyilkos gondolataim. Minden. Áldott. Este.
De Damien a legrosszabb. Vagyis ez így nem teljesen igaz, mert kicsit sem rossz, csak épp... tőle várná az ember a legmagasabb szintű megérzést, empátiát. Azt hihetnénk, hogy ő tiszteletben tartja a magánszférát, de nem. Jön, állandóan kérdez, aggódik. Ráadásul a fényképezőgép is folyton ott lóg vagy a nyakában, vagy a kezében fogdossa, amitől még jobban növekszik a frusztrációm. Aranyos, kedves srác egyébként, csak nem kellene ennyire a "védelmező bátyus" szerepében tetszelegnie. Mert most már tényleg jól vagyok. Tudom, hogy nem hisznek nekem, de akkor is jól vagyok.
Szóval ezért ne próbáld meg sohasem megölni magadat. Mert ha kudarcot vallasz, akkor életed végig mindenki a nyomodban lesz. Mindenki. És tudom, hogy örülnöm kellene annak, hogy foglalkoznak velem, hogy nem szeretnék, ha bajom esne. De ez akkor is túl sok. Pláne, hogy rendszeresen járok pszichiáterhez és abba az anonim csoportba is. Ha valami furcsát látnának a viselkedésemen, azonnal értesítenék anyát. De ők is látják, hogy jól vagyok. Ám attól félek, ezt életem végéig kénytelen leszek bizonygatni nekik. Már ha egyáltalán elhiszik ezt nekem valaha is.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
suttogták a hangok || saját
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Hope Edwardson •• Hétf. Júl. 24, 2017 4:57 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Hope!

Először is - imádom a keresztnevet, amit választottál! Akárcsak a színésznőt, meg a sorozatot, amiben játszott, meg a könyvet, amiből az készült... Ötletet meríteni szerintem kitűnő alapanyag volt, pláne, hogy nem egy az egyben azt vetted át, hanem átalakítva azt egyfajta alternatív folytatást gondoltál tovább... Nem könnyű téma az öngyilkosság, az biztos, a sikertelen pedig... nos, el tudom képzelni, milyen felhajtással, és aggodalmaskodással járhat minden hozzátartozó részéről :/ Szép lesz bizonyítani, meggyőzni őket, hogy talán ennyire mégsem kéne, kíváncsi vagyok, a játéktéren hogyan fognak majd alakulni ezek a szálaid, dolgaid... Ami pedig a régi ismerősből mostohatestvér szálat illeti, le a kalappal! A nehezebb, komolyabb lélegzetvételű játékok mellett azért kimondottan vicces helyzeteket is össze lehet még hozni belőle Wink

Nem is szeretném tovább húzni az időt, pláne, mert ha jól csiripelték a madarak, hamarosan úgy is érkeznek az ismerőseid is... sipirc foglalózni, a későbbiekben pedig jó szórakozást! ^^



tudomány emberei
avatar
Online
● ● Posztok száma :
450
● ● Reag szám :
189
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt

Hope Edwardson
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Bobby Carl Edwardson
» New Orleans-i park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Karakterlapok-