Rhys Gael Gosselin
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:25 am ✥
✥ Today at 1:08 am ✥
✥ Today at 12:55 am ✥
✥ Today at 12:12 am ✥
✥ Today at 12:05 am ✥
✥ Yesterday at 11:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Rhys Gael Gosselin •• Kedd Júl. 25, 2017 5:49 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Rhys!

Üdvözöllek téged is köreinkben, remélem hogy jól fogod érezni magad és rengetek izgalmas játékban lesz részed. edi Nagyon kíváncsian vártam, hogy megismerhessem a te történeted is, hiszen azt tudtam, hogy Hope hozzád is köthető lesz idővel, ha már nem is most. woo

Nagyon tetszik az, ahogyan fogalmazol és leírod a dolgokat. A stílusod úgy szippantott magába, mintha csak valamelyik kedvenc könyvemet olvastam volna. edi Neked se éppen egyszerű és boldog a történeted, de mégis van benne valami megkapó, ami képes az emberi szívet kicsit megmelengetni. Talán az a szeretet, amit a családodtól kaptál, vagy a hozzájuk fűződő érzéseid. Ugyanakkor bármennyire is furán hangzik, de tetszik az is a karakteredben, hogy ő se egyszerű  - szeretem a bonyolult karaktereket -,  emiatt pedig még inkább kíváncsi vagyok, hogy miként is fog alakulni majd a történeted. edi Merre fog sodorni Párizs forgataga, vagy éppen milyen hatással lesznek rád azok az emberek, akikkel találkozó az életed során, vagy éppen Hope, hiszen ha jól csiripelték a madarak, akkor a két karakternek lesz szerepe a másik életében. woo Az biztos, hogy az én érdeklődésemet felkeltetted és kíváncsian várom a folytatást. edi

Hess foglalózni, hiszen biztosan nagyon várnak már téged, aztán pedig ideje felfedezned Párizst! Jó szórakozást kívánok és sok izgalmas játékot! lufi




Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets
610
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Rhys Gael Gosselin •• Hétf. Júl. 24, 2017 5:17 pm

Rhys Gael Gosselin
sicnkess is a thing of the spirit

általános jegyzet
» Anyja neve: Claire Gosselin  
» Apja neve: Gael Beamont
» Testvérek: Yvette Beaumont (nővér), Pierre Beaumont (báty) 
» Egyébb hozzátartozók: Gilbert Flandlin(vérszerint apa), Lydie Chapuis(vérszerinti anya)

Azt hiszem átlagos család a mienk, vagyis … ez így nem igaz. Négyen vagyunk, a két testvérem, anyám és én. Öt éves voltam mikor örökbefogadott Claire, igazából fogalmam sincsen, hogy miért. Még egy gyerek a meglévő kettő mellé? Azt hiszem sokan nem vállalnák ezt be. Az örökbefogadás eltartott egy darabig, Claire férje, aki Yvette és Pierre apja, közben meghalt betegségben, Claire azonban mégsem mondta vissza az örökbefogadást, így hozzájuk kerültem. Nem hazudott nekem soha, amint elég idős lettem, hogy fel is fogjam, elmondott mindent. Ennek ellenére mindig is úgy kezelt, mint a fiát, soha nem éreztették velem, hogy kilógok a sorból. Mindegyikükkel jó a kapcsolatom, a testvéri civakodás persze mindig jelen van, de ... alapvetően összetartunk. A vérszerinti szüleimről nem sokat tudok, csak a nevüket, és hogy a gyámügy vett el tőlük.
tudj meg többet
» Születési hely: Caen, Franciaország   
» Születési idő: 1998.07.09  
» Mikor érkezett a városba: Nagyjából féléve

Rhys, Gael
dylan minnette
19 év
oktatás - hangtechnikus

Rossz, ha nem tudod, honnan származol. Hiába töltik be az űrt, attól még lesz egy kérdés, ami nincs megválaszolva, amivel lefekszel aludni, és amivel felkelsz reggel. Annál pedig csak egy rosszabb van, mint a tudatlanság. A csalódás.
Az a nagy helyzet, hogy nem tudok dicshimnuszokat zengeni az életemről. Nem valami izgalmas, és nem is egy ”amerikai álom”. Nem sok mindenre emlékszem az örökbefogadás előttről. Homályos arcok, ismeretlen hangok, amiből nem tudok kivenni semmit. Ordibálnak, azt hiszem veszekednek valamin. Valaki sír. Felvillanó, váltakozó fények … talán egy rendőrautó, vagy mentő. Egy éles, bevillanó fájdalom … utána semmi. A következő emlékem, hogy Claire az iskolába visz.
Rhys Gael Gosselin. Rhys az eredeti nevem, Gael-nek hívták Claire férjét. Mivel azonban ő már nem élt, mikor magukhoz vett Claire, az ő családnevét kaptam, eredetileg én is Beaumont lettem volna, és sokáig úgy volt, hogy az is leszek, de úgy döntöttem nincs szükség rá. Sok papírmunkával jár, és … végül is Claire nevelt fel, kissé hálátlannak éreztem volna magam.
Egészen tízéves koromig nem volt velem semmi gond. Semmi kirívó. Problémás gyereknek számítottam ugyan, de nem azért, mert olyan rossz lettem volna. Inkább csak … fura. Eleinte azonban úgy volt vele mindenki, hogy idővel majd kinövöm. Claire a biztonság kedvéért elvitt néhány orvoshoz, akik megállapították, hogy valószínűleg feloldatlan gyermeki traumák miatt viselkedek úgy, ahogy. Ezt persze nem mondták el, nem is értettem volna belőle semmit. Gyógyszereket kellett szednem és orvosokhoz járni, ennyit fogtam fel akkoriban.
Ezek mind használtak is, egy ideig. Viszonylag problémamentesen tudtam iskolába járni, elkezdeni a gimnáziumot. Ugyanoda jártam, ahová a testvéreim is, azt hiszem ez volt a szerencsém. Mindig is visszahúzódóbb voltam, nem kerestem mások társaságát. Az órákon egyedül ültem, ha mégsem, nem beszéltem a másikkal. Egyedül ebédeltem, kivéve, ha Pierre, vagy Yvette ezt nem hagyta. Hülye azért nem voltam, tudtam jól, hogy sokan furának tartanak, kibeszélnek, ha épp nem az arcomba mondanak valamit. A testvéreim, ha tudtak segítettek, így nem igazán szemelt ki senki se magának, csak … közvetve.
♦♦♦

Minden évben volt egy afféle … kötelező látogatása a diákoknak az iskolapszichológusnál. Ez igazából semmit nem jelentett, csak egy beszélgetést, ami után az iskola igazgató megnyugodott, hogy akármi is történjék, ő elmondhatta, hogy csinált valamit. Valamit, ami semmit nem ér, de … nem félrenézett, csak átnézett a dolgokon.
-Örülök, hogy látlak Rhys! Vagy a Gael-t jobban szereted? – Dr. Laurent hangja barátságosan  csengett, ahogy felpillantott rám, majd hellyel kínált az asztalánál.
-Otthon hívnak Gael-nek. – válaszoltam sután, ahogy leültem. Kényelmetlenül éreztem magam, ahányszor csak beültem egy orvoshoz, pedig mostanra megszokhattam volna már.
-Szeretném, ha nem éreznéd magad idegennek … -  ahogy kiejtette ezeket a szavakat, kissé értetlenül néztem fel rá. Ne érezzem magam idegennek? Ő egy pszichológus, az a dolga, hogy mások fejében kutakodjon. Az irodája hiába volt tele képekkel, úgy nézett ki, mint egy kórházi váró. Ennél idegenebbnek aligha érezhettem volna magam hirtelen.  - … úgyhogy maradok a Gael-nél, rendben?
Bólintottam. Claire és Pierre-ék hívtak csak Gael-nek, egyébként szinte mindenki más Rhys-nak. Még Claire szülei is, nem voltak oda azért, hogy örökbefogadott a lányuk, azért pedig még inkább nem, hogy ilyen … problémás gyereket. Egyszer hallottam, ahogy azt mondják, hogy: „A kutyát is visszaadják, ha gondok vannak vele”. Azt hiszem nem meglepő, ha azt mondom, hogy soha nem kedveltem őket, ahogy ők se engem. Csak ünnepeknél találkozunk, úgyhogy … elviselhető a dolog.
-Hogy érzed magad? – tanácstalanul néztem fel az ölemből, ahogy elhangzott a kérdés. Fogalmam sincs erre milyen választ vár, úgyhogy csak megvontam a vállamat. Dr. Lauren-t reakcióját látva nem ezt várta. – Hallottam, hogy néhány másik diák … piszkál téged. Ha esetleg beszélni szeretnél róla …
-Nem olyan vészes.
-Azért ezt kétlem. – húzta el a száját a doktornő, miközben maga elé húzott egy barna aktát, majd felcsapva azt elkezdett benne lapozni. – Kiszúrták a biciklid kerekeit, ellopták a holmijaid, feltörték a szekrényed, bezártak a szertárba … -   félrenéztem, ahogy sorolta a dolgokat. Nem esett jól hallani. Egyrészt, mert emlékeztem az összesre, másrészt pedig úgy éreztem magam, miközben hallgattam, mintha valami kihallgatáson lennék. -  … legutóbb pedig összeverekedtél egy másik diákkal. – zárta rövidre a felsorolást a legutolsó incidenssel.
-A fiatalok néha összeverekednek. – habár verekedésnek nem igazán volt nevezhető a dolog. Egyszer tudtam megütni, mert nem számított rá, utána viszont … pinatává pofoztak, lényegében. Nem sérült meg senki sem súlyosan, csak egy-két zúzódásom volt, a másiknak meg … vérzett az orra.
-Nézd, Gael, itt vannak nálunk az orvosi kartonod is. Tudok a gyógyszerekről, a szorongásról, a hallucinációkról … nincs ebben szégyellnivaló. Megértem, hogy nehéz, mikor olyan dolog miatt bántanak, amiről nem te tehetsz. – eleget voltam már orvosoknál ahhoz, hogy egy megértő mosoly ne kenyerezzen le. Mindenki mosolyog, még akkor is, mikor legszívesebben sírnának.
-Jó tudni. Mehetek? Órám lesz. – szinte meg sem vártam, hogy válaszoljon, már felálltam, felkaptam a táskámat, de megvártam, míg bólint, csak ekkor indultam az ajtó felé.
♦♦♦

Nem emlékszem Claire férjére. Claire mesélte, hogy Gael akart egy harmadik gyereket, és, hogy közvetlenül ő intézte az örökbefogadásomat, amíg meg nem halt. Egy rosszindulatú daganat, amit túl későn vettek észre. Egyetlen dolgot hagyott rám, egy walkman-t, benne egy kazettával.
Szevasz, kölyök! Valószínűleg én már halott leszek, mire ezt meghallgatod. Claire nem akarja majd, de odafogja adni neked, ha elég idős leszel. Engem is örökbefogadtak, tudom, hogy milyen ez. Claire nem ismeri a szüleid, nem találkozott velük, csak én. Tudom, hogy keresni fogod majd őket, úgyhogy megmondom hol találod őket. Apád egy temetőben, anyád pedig börtönben. Ők nem érdemeltek meg téged, Rhys. Egyszer már elvettek téged tőlük, nem sokkal azután, hogy megszülettél. Anyád drogos volt, kész csoda, hogy megszülettél. Apád ittasan vezetett, mikor meghalt. Nekihajtott egy fának. Anyádat és téged súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Ekkor kezdődött meg az örökbefogadásod. Én nem hiszem, hogy megélem, de … Claire gondoskodik majd rólad, emiatt egy pillanatig se aggódj. Megérdemelsz egy esélyt, egy normális életre, egy családban, akik szeretnek téged. Sajnálom, hogy mi már nem fogunk találkozni, de jó sorod lesz, és ez a legfontosabb. Légy megértő majd Claire-rel, rendben? Hallani sem akar majd arról, hogy meglátogasd az anyád, de … látnod kell, hogy magad mögött hagyd, úgyhogy … zárd csak le. Nem szeretem az érzelmes búcsúkat, csak azt akartam, hogy tudd, bár nem voltam ott neked soha, de … ugyanúgy szerettelek, ahogy Claire, és a srácok. Szóval … légy jó gyerek, oké?
♦♦♦

Hallgattam Gael-re, jól mondta. Látnom kellett az anyámat. Claire persze eleinte tényleg hallani sem akart az ötletről, de végül beadta a derekát. Fél óra, utána megyünk haza és nem jövünk többet vissza, mondta. Én pedig beleegyeztem.
Kényelmetlenül fészkelődtem a rozoga székben, figyelve, ahogy a nő remegő kezekkel tette le az asztalra a teát, majd tolta elém a poharat.
-Jó nagyra nőttél … mikor utoljára láttalak … -  halkan beszélt, az asztal alá dugva a kezét, hogy ne lássam, ahogy remeg. A blúza ujját azonban nem húzta le, így nem volt nehéz észre vennem a tűnyomokat. Gael jól mondta, drogfüggő. Egy éve szabadult a börtönből, ahogy Claire megtudta, mielőtt idejöttünk. Gondtalan veszélyeztetés miatt ítélték el a baleset után, jó sokat ült.
-Majdnem meghaltam. – bólintottam, befejezve helyette a mondatot, bár minden bizonnyal ő nem ezt a zárást akarta. – Elmesélték, hogy mi történt.
- Elmondták azt is, hogy elvettek tőlem? A baleset után, amíg én kórházba voltam! Ők vittek el! – felemelte a hangját, de nem ordibált. Soha nem láttam még drogfüggőt, de láttam rajta, hogy belőtte magát. A tekintete üveges volt, a mozdulatai bizonytalanok, a hangja pedig … nem is tudom, mintha valahol teljesen máshol lett volna.
-Ők jók voltak hozzám. Én csak … gondoltam eljövök, hogy … lássam … - nem tudtam befejezni a mondatot, nem találtam a jó szavakat. Nem akartam sértegetni, de … egyszerűen nem tudtam egyetlen kedves szót sem kipréselni magamból. Ahogy végignéztem rajta, nem láttam mást, csak egy emberi roncsot. Az orvosok szerint gyermekkori traumák miatt lógtam ki mindig is a sorból, és ezek … miatta vannak. Részben legalábbis. – De azt hiszem, hogy mennem kéne.
-De hát … csak most jöttél? Maradj egy kicsit, jó? Mesélhetek neked az … apádról!
-Majdnem megölt. Nem akarok róla semmit sem tudni. Te pedig … belőtted magadat már megint, pedig tudtad, hogy jövök. – felálltam az asztaltól, félretolva a poharat, amihez hozzá sem nyúltam, mióta az asztalon volt. – Várnak rám odakint.
-Ne, maradj! Maradj, ha azt mondom! Az anyád vagyok, azt mondtam, hogy …   - ordibálni kezdett, és felállt volna, hogy kövessen az ajtóhoz, de nem bírt megállni a lábán és elesett. Visszanéztem még az ajtóból, mielőtt elindultam volna, de nem mentem oda segíteni, csak kisiettem az ajtón. Még hallottam, ahogy ordibál utánam dühösen, de ahogy becsuktam magam mögött az autó ajtaját, felsóhajtottam. Már nem hallottam.
-Minden rendben? – pillantott rám Claire aggódva. – Ha engeded, hogy bemenjek veled …
-Minden rendben, igazatok volt. Csak … menjünk, oké?

♦♦♦

Ezelőtt soha nem jártam Párizsban. Yvette és Pierre idővel itt kötöttek ki, az egyetem miatt. Pierre rendőrnek készült, Yvette pedig újságírónak, így csak Claire és én maradtunk Caen-ben. Hazajöttek minket meglátogatni időnként, de … az mégsem ugyanaz, mintha itt laknának. A gondok pedig ekkor kezdődtek. Ahogy Yvette-ék elmentek, egyre többször lettem céltábla az iskolában, már nem igazán volt, aki megvédjen, én pedig … nem jeleskedtem az önvédelemben, inkább megpróbáltam nem odafigyelni, és elfelejteni azt, ami történt tegnap. Ez sokáig ment így, közben egyre rosszabb lett a helyzet. Miután találkoztam az anyámmal, egyre gyakrabban jöttek a rohamok, a szorongás, a … hallucinációk. Nem tudom, hogy miért, alig beszéltem vele pár percet. Próbáltam ezt több gyógyszerrel ellensúlyozni, de nem jött be. Claire-nek nem szóltam, volt épp elég baja, nem akartam még én is feliratkozni a gondjai közé. Megint. Azonban a dolog elkerülhetetlen volt, miután … eltűntem. Karácsony előtt történt, még mielőtt a testvéreim hazajöttek volna az ünnepekre, kimentem sétálni és … nem tudom, nem emlékszem arra, hogy mi történt, másnap reggel találtak meg a rendőrök a hóban feküdve az út szélén. Egy kórházban ébredtem, hiába bizonygattam, hogy jól vagyok … Claire nem hitte el.
Volt egy ismerőse, akinek a segítségével egy párizsi kórházba kerültem, állítólag itt tudnak a legjobban foglalkozni velem. Párizsba költöztünk mi is, Yvette lakótársa elköltözött, úgyhogy a helyére jöttünk mi. Vagyis … csak Claire, én nekem a kórházba kellett lennem, egy alapos kivizsgáláson estem át, legalább egy hónapig bent tartottak. Claire majdnem mindennap bejött, hozott kaját, a walkman-t, amit még Gael adott. Hozzám nőtt, sok kazettájuk volt, segített, ha hallgathattam őket, olyankor … jobban éreztem magam. Nagy nehezen sikerült leérettségiznem is, de egyetlen egyetemre se vettek fel, az egézségi állapotom miatt, úgyhogy végül jelentkeztem egy tanfolyamra, hogy történjen is majd valami.
-Na, hogy érzed magad? – mindig ezzel a kérdéssel nyitott, akárhányszor bejött hozzám Claire.
-Mint egy elítélt. Még rácsok is vannak az ablakon. Úgy látszik ők is tudják, hogy az embernek kedve támadna kiugrani, ezen a helyen. – húztam el a szám, ahogy leültem az ágyra a kínai kajával, amit Claire hozott be nekem. Tudta, hogy nem beszélek komolyan. Soha nem voltak öngyilkos hajlamaim, azok … más betegek, nem én.
-Csak óvatosak. Egyébként meg … holnap hazajöhetsz, azt mondta az orvosod. Majd Yvette-tel eljövünk hazaviszünk, rendben? – a nővérem és a bátyám ugyan nem mutatták ki, de szerintem kissé bánták, hogy én is Párizsba kerültem. Nem szándékosan, de mindig is megnehezítettem az életüket, most pedig, hogy elmentek otthonról, megint visszatér minden a … régi kerékvágásba, majdnem.
-Mit mondott, mi a bajom? – nagyjából már én is tudtam, de … nekem az orvosok nem mondtak semmit. Folyton csak nyugtatni próbáltak és mindenféle bölcsességekkel traktáltak, hogy ne támadjon kedvem egy próbát tenni az ablakkal, hiába a rács rajta.
-Azt mondta, hogy … van néhány idegrendszeri problémád. Nem vészesek, a gyógyszerekkel, amiket felír majd kordában tarthatók. – érződött rajta, hogy nem szívesen mondja ki ezeket, de nem szerettem, ha hazudik nekem, és ezt ő is tudta. Nem vagyok tíz éves, szeretném tudni, hogy mit mondanak rólam az orvosok. – Illetve … el kéne majd járnod egy ilyen csoportterápiára. Anonim, úgyhogy … nem kell tőle tartanod.
-Mint az alkoholistáknál?
-Hasonló, csak itt… nem alkoholisták vannak.
-A szüleim miatt van, igaz? – nem voltam hülye, és bár orvos sem vagyok, de … elég sok filmet és sorozatot láttam már, hogy leessen: a szüleim drogosok voltak, anyám a terhesség alatt lőtte magát, majd utána is, nem épp egy baba barát környezetben voltam az örökbefogadásig.
-Több, mint valószínű. De ne aggódj, rendben? Megoldódik majd, csak … járj el a foglalkozásokra és szedd a gyógyszereket. – kurtán bólintottam, de láttam rajta, hogy hazudik. Kegyes hazugság, de … mindketten tudjuk, hogy az ilyen dolgok nem múlnak csak úgy el.
-És miért pont most jött elő ez? Csak … pár percet voltam bent nála.
-Dr. Duval szerint az idegrendszeri problémák ilyenkor a legerősebbek, mert …  kamaszkorban változol a legtöbbet. Szerinte … láthattál ott dolgokat, amik beindították a tudatalattid. Azt mondta, hogy ezeket az elnyomott dolgokat kell majd a terápiákon előhozni és … rendbe tenni. – csak bólogattam, miközben Claire beszélt. Érezhető volt, hogy próbálta nagyon … barátságos köntösbe bújtatni az egészet. – De nem olyan vészes a helyzet, úgyhogy aggodalomra nincs ok! – bátorítóan mosolygott, én pedig próbáltam viszonozni ezt, de … nekem nem ment olyan jól, mint neki. – Rendben, hagylak pihenni. Holnap délelőtt jövünk és hazamegyünk, rendben?
Csak bólintottam, majd miután elköszöntem, magamhoz vettem a walkman-t és elnyúltam az ágyon, ahogy elindult a zene. Ideje már, hogy kiszabaduljak innen. Eddig nem éreztem magam soha őrültnek, de az itt eltöltött idő után … támadt néhány sejtésem, hogy talán nem őrzöm meg az ép eszem, mire kiengednek. Utálom a kórházakat, az orvosok fehér köpenyét … túl sokat láttam már, hogy tudjam: soha nem jelentenek semmi jót.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
meséltek az oldalról || saját karakter
avatar
Online
Egyetemista
Tell me your secrets
18
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :

Rhys Gael Gosselin
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Oktatás-