Raktár
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 7:04 pm
Today at 4:16 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
1
1
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
3
3
Oktatás
12
6
Média, művészet
9
4
Civilek
3
3
Elit
2
4
Törvényen kívüliek
1
3
Összesen
32
26
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Raktár



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Raktár •• Vas. Jan. 15, 2017 12:26 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

694
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Szomb. Ápr. 01, 2017 11:05 pm

[Vérraktár]

Brian && Sibeal
be the beacon of light in someone's darkness

Mai napon se unatkoztunk, pedig én csak estére jöttem, hiszen éjszakás voltam. Ilyenkor általában kicsit csendesebb szokott lenni a kórház, ami eleinte nem volt igazán most jelen. Az események engem is magukkal rántottak, de így legalább nem kellett azon agyalnom, ami zajlik és történik velem. A gondolataimat könnyedén terelte az, hogy segíthessek a betegeknek, vagy éppen az orvosoknak. Mai nap is megálltam Brian irodája előtt, de képtelen voltam arra, hogy bekopogjak. Az elmúlt időszak alatt egyszer megtettem, de akkor szerencsére nem volt ott, hiszen mégis miként adnád be valakinek azt, hogy egy „vadállat” szerűség lakózik benned, ami… Nem erre most gondolni se akartam.
Lassan kortyolgattam a kávémat, miközben fejben kezdtem összeállítani azt, hogy ma este mit is kell tennem és miként maradjak ébren. Legalább amíg nem alszom kisebb az esélye annak, hogy valami fura dolgot teszek vagy olyan helyen térek magamhoz, ahol nagyon nem kellene vagy éppen azt se tudom, hogy miként is keveredtem oda. Mosolyogva beszélgettem a kollégáimmal is, mintha semmi gond nem lenne. Pedig nem így volt. Talán jobban néztem ki, nem voltam annyira nyúzott, mint egyébként, de attól még legbelül úgy éreztem magam, mint aki darabokra hullott és nincs semmi se, ami igazán képes lenne összeragasztani. Apró sóhaj hagyta el az ajkaimat, hogy utána a dolgomra eredjek én is, hiszen egy kórházban sosincs igazán pihenő, de legalább ritka az, amikor fekete kódot hirdetnek a sürgősségin. Szerintem minden kórháznak az a rémálma, még akkor is, ha éppen nem orvos vagy, mert ott minden kézre szükség van és mindenkinek tennie kell a dolgát.  
Mosolyogva köszöntem el Robert-től is, az egyik idős úrtól, aki még mindig nem aludt, de rá kellett nézni, viszont arra én se gondoltam, hogy a tasakban lévő vér illata ennyire képes lehet megrészegíteni. Nagyot nyeltem, miközben automatikusan nyúltam a tasakért,de szerencsére pont elköhögte magát, mire én is riadtan rezdültem össze. Sietve hátráltam meg, hogy aztán innivalót adjak neki, majd a poharat az éjjeliszekrényre raktam, hogy utána sietve hagyjam magam mögött a kórtermet. Szükségem volt egy kis frisslevegőre, mintha abban reménykednék, hogy az segíthet kitisztítani a gondolataimat, de sajnos nem így volt, hiszen nem sokkal később már a vérraktárban találtam magam. Könnyedén hullott a földre az egyik üres tasak, majd a másik és éppen egy újabbat bontottam fel; a mámorító íz könnyedén járta át a lényemet, mintha csak valami különleges bort kóstolnék. Igaz, melegen jobb lett volna, de most ez is megtette, mintha csak telhetetlen lennék és képtelen lennék leállni. Aztán egyszer csak az ajtó kinyílt és hangosan csapódott be, mire én ijedten pördültem meg és esett ki a kezemből a tasak, beborítva vérrel engem és a földet. Riadtan pillantottam a váratlan belépő felé, amikor is Brian tekintett vissza rám… Beszélni akartam vele, de nem így…
- Én…. én…. – kezdtem volna bele, de végül a szavak a torkomon akadtak. Nagyot nyeltem és megmozdulni se tudtam. Legszívesebben elfutottam volna, amiért ismét ott kötöttem ki, ahol nem kellene,de most még rajta is kaptak... Hirtelen még az se tűnt fel, hogy egyik felem azt súgja, hogy van benne és bennem valami közös, mert ahhoz túlzottan is megrémültem, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz ezek után. Mintha csak a békés élet szellője is tovaillant volna és nem maradt volna már semmi se csak káosz és egy fura érzés, ami egyre gyakrabban vette át az irányítást a tetteim felett.

■ ■  Remélem kezdőnek jó lesz! edi  ■ ■credit





She's like a butterfly.
It's so pretty to see her,
more hard to catch her.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

58
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Vas. Ápr. 02, 2017 7:39 pm


Szeretem amikor pörög az élet a sürgősségin, mert annak is megvan a maga szépsége, tagadhatatlanul, de mosanában jobb szerettem a délutáni, esti műszakokat. Öregszem, azt hiszem, vagy csak azért, mert ilyenkor nyugodtabb körülmények között sokkal gyorsabban tudok haladni az adminisztrációs munkákkal. Persze jóból is megárt a sok, így miután már órák óta mást sem csinálok, csak a billentyűzetet koptatom, meg papírokat írok alá, jogszabályokat és rendeleteket bújok, fáradtan nyúlok a kávésbögrém után. Ám hiába próbálnék belekortyolni az éltető nedűbe, hiába – az már üres.
Egy megadó sóhajjal jelentkezek hát ki e gépemről, nehogy valaki betévedve visszaéljen a hozzáférésemmel, majd a bögrémet felmarkolva meg is indulok a folyosón a pihenőtermünk felé, ami valahol a túlvégen található. Tudom, tudom, időszerű lenne már egy rendes vadászatot is beiktatnom hamarosan, mert bár a kávé koffeintartalma sem rossz, de sajnos a mi fajtánknak egy idő után kevés. Egyelőre azonban ezzel is beérném a pillanatnyi fáradtság ellen, amit a dupla műszakok sajátja, és már annak is örülnék, ha nem rohannának le mialatt megteszem azt a pár méternyi távot a legközelebbi kávéfőőig.
Tudom, naiv vagyok, hogy azt reméltem, eseménytelen estének nézünk elébe. Ugyanis a vérraktár előtt elhaladva feltűnik, hogy az ajtó résnyire nyitva van, pedig nagyon nem kéne neki, kevés embernek van hozzáférése hozzá, és nem tudok róla, hogy ma lett volna olyan esetünk, amiért ide kellett volna bárkinek is jönnie. Ez pedig határozottan nem tetszik, pláne, hogy én vagyok a főorvos az osztályon, azt pedig mindig is nehezen viseltem, ha a hátam mögött kavarnak, szervezkednek.
Benyitok hát, csendesen, óvatosan, igaz, a folyosóról bevetülő fénypászma egyből árulkodóan adja a bent lévő tudtára, hogy társasága adódik, így hát nem is vacakolok különösebben, amint belépek, és kattan mögöttem az ajtó zárja, a szabad kezemmel már nyúlok is a villanykapcsoló felé.
- Miss MacGee?!
Csak meglepetten pislogok a kolléganőmre, mint ha képtelen lennék elhinni, amit látok, és tényleg, nem is tudom, hogy mit mondhatnék hirtelen. A fenébe is... Elég meglátnom a földön heverő üres tasakokat, a vértől maszatos arcát, és a kezében tartogatott vértasakot, hogy jeges zuhanyként érjen a felismerés – itt vagy valami kegyetlenül nagy baj van, vagy ő is hozzám hasonló.
- Megmagyarázná, hogy mégis, mi ez az egész? – adok legalább esélyt neki, hogy tisztázza magát, mielőtt beavatnám  a saját titkomba és kiderülne, hogy csak szimplán bekattant valami az agyában, azért szürcsöli úgy a vért, mint ha narancslé lenne. Vagy titkon valami elmebeteg sorozatgyilkos, igaz, nem nézném ki belőle. Igaz, általában mindig olyanok azok, akikből senki sem nézné ki...
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

180
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Vas. Ápr. 02, 2017 8:21 pm

Brian && Sibeal
be the beacon of light in someone's darkness

Ha túlzottan nagy káosz törne ki, akkor azt meghallanám, ezért is hagytam nyitva éppen hogy az ajtót, hogy még időben el tudjak innen tűnni, ha arról van szó. Legalábbis szerettem volna ebben reménykedni. Most meg nem tudtam olyan esetről, amihez vér kellene, így talán senki se fog erre járni, ha igen, akkor maximum majd becsukja az ajtót és tovább halad, hiszen sötétség honolt bent és a lehető legkisebb zajjal próbáltam megoldani azt, amihez az ösztöneim vezettek.
Tisztán emlékszem, hogy mennyire magával rántott a mámor és az erő, amikor először ízleltem a vért, ahogyan arra is, hogy mennyire rám hozta a frászt, majd jött az fura fickó, akit szerintem majdnem minden nő igazán megnyerőnek talált volna és minden még inkább a feje tejére állt. Mondani se kellett hogy igyak, mert megittam a pohárból és még többre vágytam, még akkor is, ha legelőször legszívesebben ki is hánytam volna, de a gyomrom mégis bevette, mintha csak valami parazita lennék, akit a vér éltet.
Könnyedén ragadott ismételten a mámor, mintha csak tényleg más már nem is számítana és a külvilág is egyre inkább kezdett eltűnni. Csak az a mámorító energia maradt, amit éreztem, de még ez is jobb volt, mintha annak a bácsinak esem, akinél az egész ismételten elkezdődött. Nem akartam senkinek se ártani, hiszen teljesen kikészültem már attól is, amikor arra gondoltam, hogy miként estem neki annak a szerencsétlen futónak, pedig csak felsértette a lábát. Tényleg annyi elegendő volt ahhoz, hogy neki is rontsak, mint egy őrült? Talán tényleg nem vagyok más, csak egy őrült… igen, lehet, hogy jobb lenne, ha bezárnának, de nem… muszáj éreznem az az erőt, amikor ilyenkor átjár, nem akarok újra úgy szenvedni, mint azokban a hónapokban, míg rá nem jöttem, hogy mi az, ami igazán csillapítani tudja az étvágyamat.
Aztán egyszer csak fénygyulladt és pontosan az állt előttem… akivel beszélni akartam, de azok után, ami mostanában történt még se volt bátorságom. Riadtan figyeltem őt, mint aki bármelyik pillanatban legszívesebben elrepülne, de hát az képtelenség, nem? Emberből nem lehet csak úgy egy madár, vagy mégis? Ez olyan zavaros még mindig, mintha csak a vízbe került volna valami és sose akarna tisztulni.
- Dr. Flannery… - nyögöm ki kicsit véres ábrázattal a nevét, miközben a földre hulló tasakban lévő folyadék könnyedén terít be engem és a környezetemet is. Most kellene valami értelmeset kinyögnöm? De semmi se jutott eszembe, mert egy mikrónak is jobban örültem volna, mint neki, vagyis azt hiszem… Van olyan, amikor már nem éhes az ember és nem akar folyamatosan enni? Létezhet ilyen?
- Én csak… én csak…- habogtam és hebegtem, majd mintha csak hirtelen a világ túl naggyá változott volna. Nem értettem semmit se, hiszen beszéd helyett mintha tök más nyelven szólaltam volna meg. Mi a franc volt ez? Mégis hogyan? kíváncsian forgattam a fejemet, de egyszerűen nem értettem semmit se, ahogyan azt se, hogy a kezeim helyén miként lehet mancs és ő miként lehet olyan nagy a többi bútordarabbal is egyetemben.
Ha bárki értené a macskák nyelvét, akkor pontosan azt mondhattam „Valaki engedjen már ki ebből a viccből” vagy éppen „Miként történhetett ez?” – ha közeledett, akkor én hátráltam apró vérnyomatos lábnyomokat hagyva magam mögött, egészen addig, mint aprócska fenekem a falnak nem ütközött.


■ ■  Remélem kezdőnek jó lesz! edi  ■ ■credit





She's like a butterfly.
It's so pretty to see her,
more hard to catch her.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

58
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Vas. Ápr. 02, 2017 8:42 pm


Miután sikerült tetten érnem a kolléganőt a raktárban – no nem mással, hanem hogy a készletekre jár rá – úgy csak várok, hogy valamivel megmagyarázza a tetteit. Vagy inkább valljon, vagy bármi hasonló, amitől megbizonyosodhatok, hogy valóban magamfajtával van dolgom, és nem csak neki ment el az esze.
Nos, sokat nem tudok meg tőle, legalábbis a szavak révén, furcsállom is, hisz pont ő nem szokott ennyire szétszórt és bizonytalan lenni... de a látvány annál is beszédesebb. Mielőtt még odaléphetnék hozzá, vagy ismét szólíthatnám, már látom is, ahogy beindul nála az alakváltás, hogy néhány pillanattal később már apró kiscica képében próbáljon kivergődni a hirtelen naggyá vált ruháiból.
- Ó, te jó ég... – emelem a tekintetem a plafonra, bár miután a látottaktól nem kaptam kisebb szívrohamot, sőt, még csak úgy igazán, látványosan ki sem akadtam, gondolom már sejtheti, hogy én sem vagyok hétköznapi ember éppenséggel. Na jó, azért azért pipa vagyok, hogy pont így... pont itt alakultak így a dolgok!
Naná, hogy közeledtem hozzá, nem hatott meg különösebben a hátrálása, sőt mi több, amikor falat ért, játszi könnyedséggel kapam kézbe – egyikbe őt, a pöttöm kiscicát, biztos kézzel fogva, hogy ne szökhessen el, a másikba pedig a levetett ruháit, majd meg is indultam vissza az irodám felé. Ennyit a nyugodalmas estéről meg a kávézásról.
- Jennifer, lenne szíves küldeni egy takarítót a vérraktárba? Úgy tűnik, hogy valakinek sikerült besomfordálni. – jegyeztem meg számonkérő hangon, elvégre ha az utcáról tévedne be egy macska, akkor a nővérpult mellett vezetne az útja, így simán lehet az ő nyakukba varrni a felelősséget.
- Írja fel a károkat, majd később jelentem a központ felé, és többet elő ne forduljon! Ezt meg itt bízza csak rám. –  mutatom felé a macskát szúrós tekintettel, azzal már megyek is tovább az irodámba, mielőtt Meara ismét alakot váltana.
Belépve aztán csak a szőnyegen hagyom a kis négylábút, én magam az egyik fotelben foglalok helyet, miközben szemmel tartom, vajon mit alakít így, macska bőrben?
- Miss MacGee, figyeljen rám! Érti amit mondok? – komolyan, mint ha nem sürgősségi sebész lennék, hanem valami terapeuta. Egy vicc, komolyan mondom, gyerekem sose volt, erre meg a kollégáimat kell pesztrálnom? Úgy néz ki.
- Meara... Sibeal... vagy amelyiket jobban kedveli, koncentráljon. Tudom, hogy egyelőre elég nehéz, de maga irányítja ezt az egészet, ha pánikol, az semmin nem segít. Próbáljon megnyugodni, semmi vész, nincs veszélyben. – mantrázom neki, még ha rá is törne a vérszomj, csak én vagyok itt, ellenem meg úgy sem sok esélye van, igaz, amennyi vért megvedelt a raktárban, talán egy időre elég neki.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

180
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Vas. Ápr. 02, 2017 9:28 pm

Brian && Sibeal
be the beacon of light in someone's darkness

Nem volt semmi se egyszerű. Egyszerűen megnőtt minden, majd még valamibe bele is gabalyodtam, és persze közben fura nyelven beszéltem. Nem, ez tényleg még számomra is érthetetlen volt, mintha csak az élet még inkább szórakozni szeretne velem, de aztán csak sikerült és akkor jött a felismerés, hogy mancsom van. Persze, hogy hátrálni kezdtem, de amikor megláttam magam a szekrényben, akkor még inkább megijedtem, de talán az volt még ijesztőbb, hogy Ő nem ijedt meg! Mi a bús folyik itt?! Se ő, se az az idegen nem ijedt meg! Sőt, Raphael pontosan tudta, hogy mire van szükségem. Na jó, ez most már igazán kezd rémisztő lenni. Amikor pedig a kezébe kapott, akkor persze, hogy megpróbáltam szabadulni és akaratlanul is megkarmolhattam őt, de hát engem ne raboljon el senki se. Még akkor se, ha Brianről van szó. Én csak szeretnék elfutni, becsukni a szemem és felébredni ebből a rémálomból.
Rémültem nyávogtam a kezében és kicsit még a szemeimet is becsuktam, hiszen rémisztő volt ilyen távlatból ilyen kicsiként megélni a világot. Minden sokkal másabb volt, ahogyan a látásom is. Mintha csak hirtelen minden új ruhába költözött volna. Igen, nem kizárt, hogy még aprócska mancsaimmal is a szemeimhez tévedt a kezem, mint aki totálisan megijedt. Amikor viszont megszólította Jennifert, akit jól ismertem, akkor kíváncsian nyitottam ki és pislogtam nagyokat, miközben hatalmas szemeimmel figyeltem őt. Ohh, láttam azt a pillantást, amivel furán nézett Brianre a ruhák miatt, amiket fogott, de hát nahh. Még se lehetek meztelen, ha egyszer még sikerül normális embernek lennem. Inkább nem eszem többet, ha ez annak a mellékhatása, vagy esetleg kómában lennék és valamiféle fura filmet vetítene az elmém? Olyan lehetséges?!
Figyelem őt és kell egy kis idő mire megmerek mozdulni, de ki nem juthatok innen, így nem marad más, mint megpróbálok bebújni valamelyik bútor alá ijedtemben és onnan nézem őt. A sötétben a kis szempár könnyedén világít a bútor alól, hiszen oda a fény kevésbé tud bejutni. Nem gondolhatta ő se komolyan én ennyire könnyedén tudnám venni a helyzetet, mint ő. Miért ennyire nyugodt? Ő is netán macska?
Csak egy nyávogás volt a kérdésére a válaszom, de továbbra se bújtam elő. Ott legalább nem bánthat, vagy ha macska ő is, akkor utánam tud jönni, nem? Mi van akkor, ha benyitnak? Bezárta volna az ajtót? Pillantásom az ablakra tévedt, de az is zárva volt, így ez is esélytelen.
- Nem vagyok veszélyben? Vért iszom! Macska lettem! És nyávogok! – nyávogtam tovább ijedten, majd óvatosan kidugtam a fejemet, de ha közelebb jött volna, hogy kiszedjen onnan, akkor próbáltam a lehető legtávolabb iszkolni, mint aki attól tart, hogy bántani fogják. – Ön miért ilyen nyugodt? Tényleg szabadítson már meg ettől! – nyávogtam tovább rémültem, de a testem nem engedelmeskedett. Inkább csak remegtem félelemnek köszönhetően és szüntelenül nyávogni kezdtem, mint aki éppen segélykiáltásokkal próbál a külvilág felé kommunikálni…

■ ■  meooow! edi  ■ ■credit





She's like a butterfly.
It's so pretty to see her,
more hard to catch her.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

58
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Vas. Ápr. 02, 2017 10:06 pm


El tudtam képzelni, hogy hogy milyen szinten retteghet, emlékszem még sok-sok évvel ezelőtt az én első átváltozásomra, az sem volt túl kellemes, vagy szép, és én is hozzá hasonlóan féltem az ismeretlentől. A különbség csak az volt, hogy míg nekem egy segítőm sem akadt hosszú ideig, és mindent egyedül kellett megtanulnom a saját káromon, addig esetében talán nem kell így történnie.
Mondjuk nem kéne egy fél falura való embert széttépnie, csak azért, mert nem bírja irányítani a vérszomját. Százötven évvel ezelőtt, vidéken, annyira még nem is volt vészes, de manapság, Dublinban... részvétem, kislány.
Hamar kiosztom a kolléganőjét, aki most egyedül kénytelen vinni a műszakot MacGee nélkül, de hát ilyen az élet, legalább nincs nagy nyüzsgés, egyedül is boldogulni fog, amíg kitalálom, hogyan tovább. Igazából szerencsésebb lenne, ha valahogy hazajuthatnék a házamba, és nem itt az irodámban kéne akciózni egy kiszámíthatatlan kelpie-kölyökkel, de hát nem kívánságműsor az élet. Legalább annyi szerencse, hogy megtanulták már, ne zargassanak, ha bezárkózom az irodámba.
Szabadjára engedem hát a pöttöm kis macskabőrbe bújt Kelpie-t, igaz, hiába minden kísérletem, hogy megnyugtassam, úgy tűnik, hiába. Odáig meg én sem süllyedek, hogy ölbe kapjam és becézgetni, simogatni kezdjem, úgy sem vagyok az a macskás típus annak ellenére, hogy szívesen bújok a bőrükbe. Másrészt meg... egyből bemenekül az első szekrény alá, fog a halál bemászni érte.
Ellenben macskául még mindig nem értek, ebben az alakomban legalábbis, maximum csak a testbeszédéből meg az ijedt hangszínből tudok következtetni arra, hogy mi lehet a téma nála... így aztán hamar belátom, ennyi erővel akár a falnak is beszélhetnék, ugyanennyi eredménnyel járna az is.
Végül gondolok egy merészet, majd stratégiát váltok. Az orvosi köpenyem a fotelben landol, ahogy kibújok belőle, majd nem sokkal később az orvosi egyenruhám is követi, egyik ruhadarab a másik után, hogy aztán én is egy szempillantás alatt zsugorodjak házimacska méretűvé, csak a kolléganővel ellentétben egy felnőtt, fekete macska bőrébe bújva.
Kivárok egy pár pillanatot, hadd dolgozza fel a látottakat – mármint nem azt, hogy előtte vetkőztem, hanem hogy én is képes vagyok arra a trükkre, amire ő – majd ha nem kapott menten szívrohamot a látottaktól, akkor immáron így, macskaként próbálom megközelíteni. Legalább már egy nyelvet beszélünk, meg a derekam is jobban hajlik.
- Nos... mit is mondhatnék... meglepetés! Így talán egyszerűbb lesz a kommunikáció. Ez az első, vagy történt már ilyen korábban is veled? – hasalok le elé a szőnyegre, lustán nyújtózkodva, miközben a válaszára várok. Gondolom, erre ő sem számított.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

180
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Vas. Ápr. 02, 2017 10:41 pm

Brian && Sibeal
be the beacon of light in someone's darkness

Egyszerűen nem értettem, hogy miért kell ennek történnie velem. Elveszítettem az öcsémet, feladtam az álmomat, hogy jót tehessek és hogy mások ne járjanak úgy, mint mi, hogy elvesztünk valakit, vagy éppen nincs vigasztaló ölelés, ha megtörténik a baj… Aztán meg egyszerűen valaki megtámadott otthon és képszakadás, majd pedig egyre gyengébb és gyengébb lettem, mintha csak az erő szép lassan el akart volna hagyni egészen addig, amíg a parkban nem történt egy baleset és nem talált rám az a férfi. Mit tettem volna, ha nem jön? Megölöm? Elveszem valakinek az életét úgy, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog? Még mindig kísértet minden egyes nap ez a gondolat és minden, amit hallottam, de képtelen voltam igazán felfogni. Legszívesebben csak édesanyám ölelésébe fúrtam volna magam, de tudtam, hogy ők ezt nem értenék meg. Néha csak ültem az ablak előtt és figyeltem azt, ahogyan a nap lebukik vagy éppen felkel, miközben a szívemben lakozó félelem nem múlt el, hiába jelent meg egy-egy könnycsepp.
A fény és a sötétség pedig egymást felváltva kezdett szép lassan a napok múlásával beköltözni a szívembe és a lelkembe, mintha csak néha már én se tudnám, hogy ki vagyok éppen; így is volt, nem mindig tudtam már azt, hogy ki vagyok, vagy mi helyes és mi nem. Néha valamit annak gondoltam, mint most a vérraktár tartalmát megdézsmálni, de a másik felem legszívesebben elfutott volna és kihányta volna azt, ami a szervezetembe került.
Ijedten figyeltem, hogy mit művel, de még inkább hátrébb bújtam, ahogyan róla eltűntek a ruhák. Én tényleg nem akartam őt meglesni, de nem értettem, hogy mire készül. A szívem hevesebben dobbant, mint előtte bármikor is, de nem azért, amit láttam, hanem azért mert egyre inkább nőtt bennem a félelem. Amikor viszont megláttam, hogy macskává változott, akkor riadtan ugrottam volna egyet – biztosan meg van a videókból, hogy miként ugranak a macskák, ha frászt kapnak - , de helyette inkább csak jól bevertem magam a lehető legtöbb helyen, hiszen nem volt hely ilyenféle ugrálásokhoz. Kisebb fájdalmas nyávogás tört elő a torkomból, majd elkezdtem nyalogatni a mancsomat, mint egy macska. Figyeltem őt, de nem mozdultam még mindig. Ott biztonságban éreztem, pedig tudtam, hogy ő nem fog bántani, de akkor is.
- Hooooooogyaaaaaan? – nyávogtam el kicsit még mindig szédültem el neki az első kérdésemet, majd lassan kidugtam az orromat a szekrény alól, hogy úgy figyeljem őt. Macska? Tényleg most ő is macska? És ennyire laza? Mi a szösz? – Mi volt már ilyen? – nyávogtam tovább egy sort még sokkban lévő állapotban. Komolyan olyannak tűntem, mint akivel nap, mint nap megesik bármi hasonló? Lassan araszolni kezdtem felé, de óvatos voltam. Ha mozdult volna, akkor tuti visszaszaladok a szekrény alá, ha nem mozdult, akkor egészen közel mentem és lassan érintettem meg őt a mancsommal, mint aki nem hiszi el azt, hogy tényleg itt van még egy macska, mármint ő macska lett. Kicsit még a nozimmal is oda pofátlankodtam, ahogyan szaglásztam őt. – Én… én… park… idegen…- kezdtem el nyávogni a dolgot, de aztán nagyot nyeltem és hirtelen inkább csak eldőltem a földön, mint egy játékra éhes kismacska. Megnyugodtam volna már? Hát nem teljesen, de továbbra is habozás nélkül fúrtam a fejemet a bundájába, bár ez inkább ösztön volt, mintsem tudatos. Te jó ég! Ezek után haláli ciki lesz összefutni vele a folyosón, meg amúgy is…


■ ■  meooow! edi  ■ ■credit





She's like a butterfly.
It's so pretty to see her,
more hard to catch her.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

58
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Pént. Május 19, 2017 10:44 am


Tipikus, mondhatni. Az ember egy békés, nyugodt, éjszakás műszakot vár, erre? Nagyobb galiba nem is történhetett volna – na jó, ha épp valami tömegszerencsétlenség közepén kattan át a kapcsoló tudatlan kolleginámban, az valószínűleg még nagyobb szívás lett volna, mint most, így... Igaz, azt már többször bizonyította az élet, hogy rosszabb még mindig lehet, kár is elkiabálni.
Viszont ami biztos, hogy így, hogy ő macska, én pedig ember, nem igazán fogunk tudni szót érteni, és tekintve, hogy szemmel láthatóan képzelen irányítani az alakváltásait. Jól emlékszem, hogy milyen volt, amikor az én erőm is ébredezett, és hasonlóan kiszámíthatatlan voltan, de én akkor tinédzserként, hol az utcán, hol a közeli erdőben élve próbáltam túlélni.
Egyik ruhadarabom a másik után landol a széken, mielőtt felvenném a jól bevált, fekete macska alakomat, közben csak fél szemmel közevetem, hogy merre bújkál a másik kis puhatappancsos. Nem mint ha nagyon sok helyre menekülhetne innen, vagy ne találnám meg néhány percen belül, legrosszabb esetben is. Olyat koppant a feje a szekrény aljában, hogy az még nekem is fájt...
- Sok sok gyakorlás után könnyen és gyorsan. – nyávogtam vissza neki, miközben nyújtózkodtam egy párat, kinyújtóztatva a tagjaimat, így, négylábú valómban. Bár maga az átváltozás nem volt különösebben kihívás, azért kell egy kis idő, hogy megszokja az ember, mindent más perspektívából lát, másképp érzékeli a külvilágot.
- Hogy alakot váltottál. – feleltem, mint ha olyan magától értetődő lenne, mert számomra az volt – most, legalábbis, igaz, ahogy elnézem őt... tudja egyáltalán, hogy macska lett? Ennyire csak nem szőke, hogy ne tűnt volna fel neki. Bár a vérraktárban sem úgy tűnt, mint aki meg lenne illetődve, amíg rá nem nyitottam.
Amikor észreveszem, hogy felém közelít, csak egy helyben ücsörögve, türelmese várom, hogy előbukkanjon, mint valami egyiptomi macskaszobor – nem mozdultam, maximum válaszoltam, ha kérdezni talált közben. Ha ember lennék, most biztos mosolyt csalna az arcomra, ahogy bökdös meg szimatol...
- A parkban is átváltoztál? Valami idegen szeme láttára? – próbálom összerakni dorombolva, hogy mit akar mondani, amikor nemes egyszerűséggel eldől, mint valami zsák krumpli... vagy hanyatt vágja magát? Nos, Mearát ismerve inkább az előbbit bírnám elképzelni, igaz, amikor még ráadásként elkezd hozzám dörgölőzni... nos, azzal még engem is meglep. Nem is merek moccanni sem, csak nagy szemeket meresztve bámulok rá, hogy ez meg mégis, mi volt?!
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

180
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Pént. Május 19, 2017 12:13 pm

Brian && Sibeal
be the beacon of light in someone's darkness

- És… és, ha én nem akarom ezt? – nyávogtam vissza, de még mindig a szekrény alatt rejtőzve, miközben a kobakom eléggé fájt. Nem értettem, hogy miért történik ez velem. Nem volt elég, hogy kicsit több, mint féléve valaki megtámadott és rövidebb, vagy éppen hosszabb időre ki vont a forgalomból? Helyette most még itt volt az is, hogy macska vagyok és azt se tudom, hogy miként kellene visszaváltozni. Persze, gyakorlás, de én igazából azt szeretném, ha becsuknám a szemem és mire kinyitom, addigra pedig ismét ember vagyok és rájövök arra, hogy ezt az egészet csak álmodtam. Ez annyira abszurd, az pedig még abszurdabb, hogy ebbe a fura álomba még Brian-t is beleálmodom, hogy hasonló szerzet, mint én.
- Egyszer, de akkor valaki azt mondta, hogy képes vagyok rá. Én nem hittem el, így elkezdtem szaladni a víztől, de aztán megbotlottam és hamarosan már egy fehér ló voltam. – avattam be, miközben még mindig kicsit pofátlanul ismerkedtem azzal a ténnyel, hogy az egyik kedvenc dokiból is fekete macska lett. Ez az egész… Egy filmben remekül megállná a helyét, ahogyan egy könyvben is, de a valóságban? Hmm, mondjuk azt, hogy féltem attól, hogy esetleg valamit csempésztek a kávémban és amiatt hallucinálok ilyeneket, pedig tudtam jól, hogy itt van és ez az egész igaz, de még se tudtam tökéletesen elfogadni. Ijesztő volt még mindig. És volt az a tény is, hogy én is macska voltam. Milyen fura így a világ, minden olyan nagynak tűnik, de egy-két dolog meg annyira csábítónak, mint mondjuk a függöny alja, kicsit játszadozni vele, megtépázni.
- Nem, ott nem. – avattam be és kicsit mintha bátrabban beszéltem volna már, de akkor is érezhető volt a nyávogásomon, hogy csöppet se olyan magabiztos, mint az ő hangja, vagy olyan természetes, mint ő azt gondolná. Amikor meg sikerül az állati ösztönök fölé kerekednem, akkor kapcsolok, hogy jesszusom mit tettem, mire sietve hátrálok meg, aminek az lesz a vége, hogy neki megyek a kanapénak farolás közepette. Majd ugrok egyet ijedtem, aminek köszönhetően nem kizárt, hogy pont Briannek esem. Sietve kecmeregem le, míg végül a sarokba nem hátrálok. Ott legalább semmi se keveredhet a hátam mögé és mindent látok. – Ott volt egy sérült férfi, majdnem… majdnem megtámadtam, de helyette egy másiknak estem kis híján neki. Ha nem jön az az idegen, akkor talán meg is öltem volna valakit. – nyávogom egyre ijedtebben, majd pedig a fejemet elülső mancsaim közé dugom, mint aki csak el akarna bújni és nem akarná elhinni, hogy ez az egész igaz, hiszen így elmesélve még ijesztőbb az egész.


■ ■  meooow! edi  ■ ■credit





She's like a butterfly.
It's so pretty to see her,
more hard to catch her.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

58
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Csüt. Május 25, 2017 3:41 pm


- Attól tartok, Miss MacGee, hogy ez sajnos nem igazán akarás kérdése. A génjeiben hordozza, tenni nem nagyon lehet mást, mint minél előbb elfogadni, és megtanulni kezelni. – dorombolom a lehető legnagyobb természetességgel, hisz tekintve, hogy hány éve élek már együtt ezzel az egésszel, engem egyáltalán nem zavar, vagy feszélyez. Persze volt ez még így se, amikor anno tizenévesként nálam is aktiválódtak a gének, és felszínre tört a képességem, nem volt egy egyszerű eset. Pláne, hogy még segítségem sem nagyon akadt, igaz, a hatóságok sem voltak ilyen vészesek.
- Mit kerestél a víz közelében? – nyávogtam vissza gondolkozás nélkül, majd mielőtt furcsállhatta volna, hogy ilyesmit kérdezek, némileg bővebb magyarázattal álltam elő – Az okát pontosan nem tudom, de a magunk fajtákat is egészen vonzza a víz közelsége. Valahogy nyugtatóan hat ránk. – s ha ember lennék, most vonnék vállat, így azonban jobb híján csak a szőnyegre heveredek le.
- Azt tudtad, hogy a mítoszokban gyakran ló alakban hivatkoznak ránk? Ló, valami vízpart közelében, vagy a vízből kiemelkedve, vizesen, hínárdarabokkal a sörényében. Régen hittek abban, hogy így ismerhetnek fel minket egyből. – persze lehet, hogy régebben tényleg ez volt a bevett szokás részünkről, de ha így is volt, azóta igencsak kikopott a köztudatból meg az ösztöneinkből, viselkedésből. Talán azért, mert annyira nyilvánvalóvá vált? Vagy mert régen több lovat látott az ember, mint más haszonállatot? Így vagy úgy, én magam jobb szerettem valami erdei állat, vagy éppen kutya, macska képében grasszálni, könnyebb volt elvegyülni Dublin környékén.
- Hanem? – heveredtem le a szőnyeg közepére, miközben figyelem, hogyan közeledik a másik kis puhatappancsos, majd kapcsol, és vált azonnal tolatómenetbe... mígnem zsákutcába nem kerül a sarokban. Egy darabig eljátszadoztam a gondolattal, mi lenne ha odasettenkednék hozzá, és megijeszteném, működnek-e annyira a macska ösztönei, hogy olyan szép nagyot ugorjon, mint azokon a videók a megijesztett macskák, de úgy döntöttem, hogy jófej leszek. Talán majd máskor.
- Ez egyre jobb... és aztán? Mi történt? Megsérült valaki komolyabban, vagy... ki volt az az idegen? Hogy sikerült leállítania? – nyivákoltam sorra a kérdéseimet, mindent tudni akartam, hisz jelen helyzetben elég keveset tudok a kollegina múltjáról, már ami a kelpie-séget illeti, és minél több mindent sikerül tisztázni vagy kideríteni, annál egyszerűbb lesz – reményeim szerint – a folytatás a jövőben. Folytatás... az is szép lesz, egy ilyen tudatlan „csöppséggel”.
- Meséljen a szüleiről! – dobom be hirtelen témaváltásként, még ha talán furcsának is tűnhet az eddigiek után – Milyenek? Mit szeretnek? Hova valósiak? Van testvére? – faggatózok tovább, miközben mégis úgy döntök, felkelek a szőnyegről, legyen akármilyen kényelmes is, és inkább Meara  felé sündörgök.
avatar
Oktatás
Tell me your secrets

180
● ● Posztok száma :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


Szeretettel Maëlys Moreau tollából
Témanyitás Re: Raktár •• Vas. Jún. 04, 2017 11:56 pm

Brian && Sibeal
be the beacon of light in someone's darkness

Nem éppen nyugtattak meg Brian szavai, de inkább nem feleltem rá semmit se, mármint inkább nem nyávogtam semmit se. Túlzottan fura és ijesztő volt ez az egész. Igazából Raphael se igazán segített azon, hogy elfogadjam ezt az egész dolgot. Igyekezett, de inkább velem volt a baj, mert saját magamtól is eléggé tartottam.
- A birtoka annak a férfinak tavakkal van tarkítva, így keveredtem a víz közelébe. Nem bírtam aludni és olyan volt, mintha a víz dalolt volna úgy…. – egy pillanatra elgondolkoztam, majd elkezdtem szemügyre venni a mancsaimat, amik igazán apróak voltak. Kicsit sikerült elkalandoznom, de aztán visszatértem ahhoz, amiről is szó volt – mintha szírének éneke lett volna. Már ha lehet hinni a Mende-mondáknak ilyen téren. - hamarosan pedig már a „kezemet” nyaldostam pontosan úgy, ahogyan macskák szoktak tenni. Remek, most már kezdtem átvenni a szokásukat még inkább? Ez ijesztőbb, mint amilyennek eddig tűnt, vagy mi van akkor, ha elment az eszem?
- Mégis honnan kellett volna tudnom? Szerintem ez se igaz, csak valamiféle fura álom, vagy lehet valaki elkapott és bedrogozott, aztán ilyeneket hallucinálok. Egy ember nem lehet se ló, se macska… - legszívesebben elnevettem volna magam, vagy elfutottam volna, de mélyen legbelül éreztem, hogy ennek minden egyes mozzanata, másodperce nagyon is valós. Emiatt pedig nem tehettem és szemmel láthatóan a doktor pontosan tudja, hogy nem őrültem meg, vagy mi van akkor, ha ő is őrült, mint én? Jesszusom…
- Egyre jobb? Szerintem már valami regényként is megállná a helyét és akkor legalább nem tűnne úgy, mintha elmentek volna otthonról. – egy aprót sóhajtottam, de inkább tűnt fújtatásnak ilyen alakban, mintsem sóhajtásnak. – Miattam? Senki se, az a férfi hatással volt rám, ahogyan nem is hagyta azt, hogy bárkinek ártsak. Aztán végül elvitt magához és ott próbált meggyőzni arról, hogy jobban járnék, ha rövid időre elkerülnék mindent és ott maradnék, de én nem akartam. Ez az egész olyan…. – nem tudom mi lenne a megfelelő szó rá. Hamarosan pedig már a sarokban is találtam magam, mint aki tényleg elveszett és egyedül ott érezné magát biztonságban, mert legalább senki se támadhatja hátba.
- A szüleimről? – nyávogok meglepetten. – Sose ismertem őket, ennek a kórháznak a lépcsőjén találtak meg pólyába csavarva. Úgy fogadtak örökbe a szüleim, akik teljesen átlagos és megbecsült tagjai a városnak. – avattam be, ahogyan pedig egyre közelebb jött, úgy húztam össze magam, majd valami fura érzés kerített hatalmába és a következő pillanatban ismét ember voltam. Kellett pár másodperc mire felfogtam, hogy totálisan ádámkosztümben vagyok, sietve kaptam a felsője után, amit nem olyan régen vett le és a közelemben volt, hogy magam elég tartsam, miközben szinte a fülem tövéig vörösödtem és próbáltam minél inkább elrejteni magam a felsője mögött.

■ ■ meooow! edi ■ ■credit






She's like a butterfly.
It's so pretty to see her,
more hard to catch her.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

58
● ● Posztok száma :
✤ Emma Watson
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Raktár ••

Tell me your secrets


Raktár
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Raktárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Belváros :: Kórház-