Sétáló utca - Page 4
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 12:29 pm ✥
✥ Today at 12:11 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥


Témanyitás ✥ Sétáló utca •• Kedd Júl. 25, 2017 5:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

First topic message reminder :

******
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Sétáló utca •• Hétf. Dec. 31, 2018 1:37 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Pandora &&  Riordan

- Amennyiben ő is szokott ajtót nyitni, úgy tehetek egy próbát. - vigyorodok el, amíg le nem esik, hogy mit is mondott a nővérem, mert aztán jóval komolyabban folytatom - Ennyire gáz az öreg? Ő aaa... mostohaapád, ugye? - vagyis az, akit eddig az apjának hitt, amíg én képbe nem kerültem és fel nem bolygattam az életét.
- Nem mondanám, inkább őszinte. - vontam vállat, igaz, nem ismerem a családját, akikkel felnőtt, szóval hiszek neki, ha azt mondja, hogy nem kár érte. Másrészt meg sejtem, ha nem lenne meg az oka rá, akkor úgy se mondana ilyeneket ő sem.
- Hékás, azért szépen vagyunk! Felbukkanok, erre egyből szöknél? - meredek rá némileg kétségbeesett tekintettel - De azért ha mégis úgy döntesz, hogy világot látsz, azért majd küldesz néha képeslapot nekem, ugye? - kérdezek vissza valamivel enyhébben, titkon még mindig kicsit reménykedve, hogy nem úgy gondolta ő azt... vagy ha mégis, akkor felmerül a kérdés, hogy tényleg ennyire rossz a helyzet, meg az identitási váltás?
- Igen, szerencsére... Otthon túl sok hely nincs hozzá, meg valószínűleg a szomszédok sem díjaznák azt a nagy kopogást, úgyhogy egy helyi kis tánciskolába szoktam eljárni néha. Szerintem az ünnepek után lassan majd megint visszatérek ahhoz is. - morfondíroztam hangosan, amikor meghallottam Pandora ötletét a tanítást illetően, én meg csak vállat vonva gondolkoztam a mondandóján.
- Nem is tudom... nem igazán. Lehet, hogy nem úgy lenne megerőltető, de azért a kicsikhez is kell az energia bőven. Meg nem hinném, hogy túl jó tanár lennék. - csinálni jobban szeretem, mint tanítani, de már úgy is mindegy, szeretem a cukrászatot is, és egész jól alakul a karrierem is. Ha esetleg valami olyan munkám lenne amit utálok, akkor biztos sokkal komolyabban venném fontolóra a dolgot, mert amúgy igencsak jó ötlet.
Aztán szóba kerül a halál utáni élet, meg az a bizonyos második esély az élettől, csak szótlanul hallgatom a nővéremet, nem is tudom, volt-e ennyire komoly beszélgetésünk vagy témánk azóta, hogy a múzeumban felkerestem.  Nem apa miatt jutott eszébe, holott most mondta, hogy milyen foglalkoztatja a dolog, ám amikor azt hinném, hogy végre elárulja, mi ez az egész, úgy tűnik, az utolsó pillanatban gondolja meg magát. Pedig már egész lélegzetvisszafojtva figyeltem, sőt, aggódok is érte, a gyomrom egész apróra zsugorodik a várakozás során. De ha nem, hát nem. Kényszeríteni úgy sem fogom, így csak bátorítóan megszorítom a kezét.
- Addig nem tudhatod biztosra, amíg meg nem próbálod, nem igaz? Nem hiszem, hogy bármit is elrontanál, de ahogy érzed. Mindenesetre, ha szeretnéd, én bármikor meghallgatlak. - mosolyodtam el barátságosan, miközben tovább sétáltunk a karácsonyi forgatagban. Nem tudom, hogy mi nyomhatja ennyire a szívét, de ha engem még nem is ismer annyira, hogy elárulja, remélem, azért akad más az életében, akivel meg tudja osztani ezt a terhet, és nem kell egyedül cipelnie.
- Őszintén? Nincs bajom a kutyákkal se, de valahogy a macskákat jobban szeretem. Mondjuk tény, hogy lakásban is könnyebb tartani őket. És ha lesz is esetleg a későbbiekben kutya lakótárs, kérlek... szerinted az én macskámat ki tudná túrni? Úgy is ő maradna a főnök. - nézek rá komolyan, mert amilyen kis határozott dög tud lenni, néha Elmirával szemben is felsőbbrendűnek hiszi magát. Mit neki akkor valami jöttment kutya...
- Nem tudom, az se kizárt, de valahogy belőle nem nézem ki, hogy ilyen számító lenne... Lehet, hogy több nyelven is beszél, de amikor ide jött, alig értett valamit a franciából. Mondjuk azóta ő is sokat javult, szóval lehet, kihasználja a dolgot, aztán színészkedik is kicsit, azt nem tudom. - ismertem be, de igazából úgy sem voltak olyan világmegváltó titkaink egymás előtt, úgyhogy ha él is ezzel a módszerrel, valószínűleg nem velem. Vagy csak én hiszem ezt, naivan.
- Hmm, valami különlegeset. Oké, akkor ha nem jut eszünkbe jobb, akkor "B tervnek" jó lesz a bögre. - bólogattam nagyokat, mielőtt ismét Elmirára terelődött volna a szó, és már kezdődött is a szokásos műsor. Mármint szokásos, ha kettőnket együtt látnak, a nővéremtől ez az első, de ettől függetlenül csak egy átlátszó műmosollyal fogadtam a szavait, amikor pedig mentegetőzni kezdett, én is kaptam az alkalmon, hogy megháláljam - Nagyon. Legalább olyan édin, mint Merida mutatott a mackó mellett a mesében. Keressünk neked valami nagy darab, kigyúrt, szőrös, orosz medvét? - kérdeztem komolytalanul, és már nyújtogattam is a nyakam, hogy akadnak-e a tömegben olyan pasik, akik legalább egy fejjel a többiek fölé magasodnak...  Nagyjából addig, amíg meg nem hallottam a következő ötletet.
- Valahova együtt menni? - vontam fel a szemöldököm értetlenül, mielőtt jöhetett volna az a bizonyos megvilágosodás, ami az arcomra is egyértelműen kiült, és immár sokkal lelkesebben fordultam a nővérem felé - Mint mondjuk Disneylandbe? Vagy valami esti belépő az Eiffel-toronyra? - kérdezősködtem, mert bár mindkettő itt volt szinte egy karnyújtásnyira, a jegyárak azonban olyan magasak voltak, hogy eddig még egyszer sem bírtam rászánni magam, hogy megnézzem őket. Azt mondjuk nem tudom, hogy Elmira volt-e már az említett helyeken, de abból kiindulva, hogy egyikünknek sincs milliomos nagybácsija, nem tartom túl valószínűnek. Ha meg mégis, van még számtalan más lehetőség is.
- Hú, engem meggyőztél, akkor lehet, hogy neki valami ilyesmi jegyet veszek majd. Mást nem Julie meg kap egy bögrét. Vagy ékszert, vagy valamit. - vontam vállat, amikor pedig szóba került, hogy töltsük együtt az ünnepeket, kíváncsi tekintettel fordultam Pandora felé.
- Nekem tetszik az ötlet, elvileg mindkét alkalommal itt leszek, csak a kettő között ugrok haza, ha sikerül még jegyet venni... de lehet, hogy abból is csak január lesz majd. Viszont a családod nem venné rossz néven, ha nem velük töltenéd a karácsonyt? - kérdeztem vissza óvatosan, mert lehet, hogy a vér szerinti rokonságot nézve én közelebb állok hozzájuk, mint azok, akik felnevelték, de mégis csak velük élt le huszonakárhány évet.
- Ha nem lesz probléma belőle, hogy nem vagy itt velük, akkor részemről mehetünk! Ha már úgy is annyiszor volt szó róla, hogy több közös program kéne. Kandalló, forró csoki, fahéjas keksz, társasjáték, hóember építés, szánkózás, meg minden? - vigyorodtam el lelkesen, aztán ha másképp képzelte a dolgot, akkor majd kijavít.

■ ■ Zene ■ ■ nyamm ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
104
● ● Reag szám :
81
● ● karakter arca :
KJ Apa


Témanyitás ✥ Re: Sétáló utca •• Kedd Jan. 01, 2019 9:50 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Pandora &&  Riordan

- Elméletben mindenki úgy tudja, hogy az apám, de igen, valójában csak a mostohaapám. - nem szerettem apának szólítani, hiszen volt saját apám és ezerszer rendesebb ember volt. Még akkor is, ha nem volt ennyire gazdag, de jóember volt és az sokkal többet ér bármennyi pénznél. – A filmekben szokott lenni a gazdag és gonosz ürgék. Nahh, ő valami olyasmi. – próbáltam röviden bemutatni, hogy milyen ember is az állítólagos apám. Abban se vagyok biztos, hogy tudnék egyáltalán bármi jót is mondani róla, vagy legalább egy jó tulajdonságot kiemelni.
- Nem miattad van, vagy lehet pont neked köszönhetem. Ne érts félre, nem rossz értelemben. – próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy valami értelmeset is mondjak. Nem miatta akarok elmenni, de a megjelenése sokat segített az elmúlt időben. – De azt hiszem sok mindenre ráébredtem azóta, hogy megjelentél. Hogy nem szabad félni, élni kell az álmainkat és olykor bátornak kell lenni. S még ha azt is hisszük, hogy egyedül vagyok, valójában kiderül, hogy nem. Kockáztatni megéri. – fülig ért szinte a szám, annyira mosolyogtam. Tényleg boldog voltam és kicsit hihetetlen is volt, hogy egy „idegen” mennyire képes felforgatni az életünket, felnyitni a szemünket és új tárlatokat megnyitni előttünk. – Mindenképpen küldenék és ne aggódj, nem holnap tervezek megszökni. – egyelőre csak azt tervezem, hogy felmondok és egyelőre valami átlagosabb munkát keresek. Szerettem, de nem mondanám azt, hogy igazán boldog voltam ott. Tudom, sokan ölnének a helyért, de azt is tudom, hogy „apám” is kivette a részét abban, hogy ott dolgozhassak. Hamarosan itt az újesztendő, ideje új szárnyakat bontogatni.
- Egyszer majd meghívsz oda is? Szívesen megnézném, még soha nem láttam ilyen táncot élőben. – interneten sok mindent talál az ember, néha olyat is, amit amúgy nem keresett. – Ha meg se próbálod, akkor soha nem fog kiderülni. Eleinte lehetnél csak tanár mellett segéd? Biztosan ügyes vagy, így nem lenne ellenükre se. Legalább kiderülne az is, hogy mennyire van türelmes a gyerekkel és miként bírja a lábad. – ez csak ötlet volt a részemről, de ha tényleg ennyire szereti táncot és valamilyen módon sutba kellett vágnia, akkor legalább ilyen kis dologgal visszacsempészhetné az életébe. Szerintem egy próbát megér, de ezt neki kell eldöntenie, nem dönthet erről senki más se.
El kellene mondanom, mert úgy érzem felemészt. Vajon akkor is szeretne, ha rájönne nem az vagyok, akinek hisz? Vagy akkor elsétálna és csalónak kiáltana ki, vagy netán őrültnek tartana? A félelem, ami minden egyes lélegzetvételemben jelen van, amiről senki se tud. Minden egyes pillantásban ott lappang a hazugság, hogy részben valaki másnak kell kiadnom magam, mint aki vagyok. Mintha egy láthatatlan bilincs fogságába estem volna és amikor úgy érezném végre megszabadulhatok tőle, akkor csak még szorosabban fonódik a csuklóm köré.
Haloványan elmosolyodom, amikor megszorítja a kezemet.
- Köszönöm, hogy nem faggatsz és egyszer remélhetőleg lesz elég erőm ahhoz, hogy elmondjam. – nyuszi vagyok, ez van. Nem lehetünk mindig bátrak, se hősök. Néha a félelem túlzottan is bebelez, félünk az ismeretlentől.
Jót nevettem azon, amit mondott. Hihetetlen, hogy mennyire macskapárti és mennyire nagyra tartja őket. – Csak vigyázz, mert aztán lekenyerezi a kutya a macskát és együtt fognak uralkodni. – dobtam be egy másik lehetőséget. Nem egy olyat lehet látni, ahol a macska és a kutya igazbarátságot kötöttek és elválaszthatatlanná váltak. Mintha komolyan egyelő társak lennének az ő kis fura világukban.
- Ez szerintem nem számító, hanem inkább inkább ravasz és legalább lerázhatja azokat, akik hülyeséget beszélnek, de te jobban ismered. Ez csak egy tipp volt. Azok alapján amiket eddig meséltél róla nehezen tudom én is elhinni, hogy téged is átverne ilyen téren. – biztosan nem lehet könnyű egy idegen helyen helytállni. Főleg, ha még a nyelv se megy annyira jól, de legalább ők itt vannak egymásnak és tudják segíteni a másikat. Ez azért sokat jelent a mai világban. Ritka a jó lakótárs, vagy a megbízható barát is, aki nem csak addig színleli azt, hogy a barátod, míg az ő kénye-kedve szerint történnek a dolgok.
- Hova tűntetted az öcsémet? – kérdeztem vissza nevetve, amikor meghallottam a visszavágását, de sietve megráztam a fejemet. – Köszönöm, de remekül megvagyok medvék nélkül, nem kell egy se. – amúgy se hiszem, hogy képes lennék újra valakit szeretni. Túlzottan is bonyolult és veszélyes lenne. Meg miként is mondhatnám azt, hogy valaki őszintén szeret, vagy én őszintén szeretem, ha egy lényeges dolgot soha nem mondhatnék el? Sehogy.
- Igen, ilyenekre. Még nem voltatok egyikben se? Akkor itt az ideje, hogy kicsit kiruccanjatok és ne sajnáljátok rá a pénzt. Hidd el, hogy megéri. Az emlékeket úgyse veheti el senki se. – lelkesedtem be, ha már végre sikerült olyat mondanom, ami szemmel láthatóan neki is tetszett. Tudom, hogy nem olcsó egyiknél se a beugró, de egyszer megéri. Meg ha kell, akkor szívesen ki is segítem. Legalább jó dologra lenne költve méreg uraság pénze. – Örülök, ha segíthettem. Kolléganődet meg akkor meglátjuk, hátha találunk neki valamit a vásárban. – értettem vele egyet. Kár ezen aggódni, majd lesz valami. Ha nem itt, akkor máshol találunk majd. Még azért van pár napunk, vagyis remélem nem holnapra kell neki.
- Sok választásuk nincs, ha nem akarják, hogy botrány legyen, akkor nem próbálnak megakadályozni, meg mire feltűnne, hogy nem is vagyok otthon, addigra mi már régen messze járnánk. Kár ilyen miatt izgulni. – mostohaapám sejtette, hogy már sejtek valamit a titkáról, csak még azt nem tudta, hogy mindent tudok, vagyis majdnem. Arra még nem jöttem rá, hogy pontosan miként is kötöttem ki náluk.
- Pontosan úgy, ahogyan mondod. Remek, akkor készülj, hamarosan utazunk. Tényleg, a lakótársad nem fog megharagudni, ha egyedül hagyod az ünnepekre? – hirtelen aggódva néztem rá. Nem akarok bajt. – Lehet inkább januárban kéne mennünk? S akkor neki se kell egyedül lennie? – fogalmam sem volt, hogy mi lenne a jó, de remélhetőleg öcskös majd kisegít benne. Ő ismeri jobban a leányzót, mint már megannyiszor hangoztattam. Rio pontosan tudja, hogy milyen a családodtól távol lenni, így lehet jobban tudja, hogy mi lenne helyes és mi nem ebben a helyzetben.

■ ■ Zene ■ ■ nyamm ■ ■credit



**
avatar
● ● Posztok száma :
827
● ● Reag szám :
331
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Sétáló utca •• Pént. Jan. 11, 2019 6:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Pandora &&  Riordan

- Huhh, nem hangzik túl jól, de ha olyan, mint a filmekben, akkor el tudom képzelni. Biztos egy "élmény" lehetett mellette felnőni. - nyomtam meg azt a bizonyos szavacskát, miközben együtt érző tekintettel fordultam felé. Aztán persze nem kell sok hozzá, hogy egyik kellemes témáról a másikra váltsunk, amiben felmerül az a bizonyos világ körüli út, ami alapjáraton tök izgalmas, és szerintem ne lenne ember, aki ne imádná... Önzőség vagy sem, mégis sajnálnám, ha ilyen hamar elválnának az útjaink Pandorával, most, amikor végre tudomást szereztünk egymásról, és találkoztunk.
- Hát, ez így nem valami konkrét, de ha tényleg nekem köszönhető és nem rossz érzéssel gondolsz rá, akkor... veled örülök? - mosolyodtam el én is, mert igaz, a felvezetés kicsit ijesztőnek tűnt, de elnézve, hogy tényleg milyen boldognak tűnt, képtelenség lett volna nem vele együtt örülni. Nem csak az ásítás ragadós ám, hanem ez is!
- Rendben akkor, megnyugodtam. Ami pedig a többit illeti, kockáztatni lehet, hogy megéri, de azért csak óvatosan, nem szeretnék rossz híreket kapni! - cukkoltam egy kicsit, bár a csalódásokat is fel lehet fogni pozitívan, hogy tanulunk belőlük, és legközelebb annál nagyobb eséllyel nem sétálunk bele még egyszer hasonlóba. A magányos résszel kapcsolatban pedig azt hiszem, egészen együtt tudok érezni vele, elvégre én is egyes egyedül érkeztem Párizsba úgy, hogy senkit sem ismertem... de hamarosan egy tündéri lakótársat is leltem, aki úgy tűnt, hogy hozzám hasonlóan egyedül van a nagy ismeretlenben, a honvággyal küzdve, amikor pedig az apámat is elveszítettem, kaptam egy nővért helyette. Talán annyira még sem magányos hely ez a világ, csak nyitottaknak kell lenni a lehetőségekre.
- Persze, miért is ne? Ha jól tudom, akkor február elején úgy is lesz megint valami fellépésünk a városban. Vagy a próbára gondoltál? - kérdeztem vissza kissé elbizonytalanodva, de igazából, ha arra kíváncsi, az meg még előbb kivitelezhető, amennyiben ráér - Igazából olyan már volt, hogy megkért a tanár, hogy segítsek másoknak, de igaz, ők nem olyan kicsi gyerekek voltak... De lehet, hogy igazad van, majd teszek egy próbát vele! - kezdők úgy is mindig akadnak a táncsuliban, ahogy gyerekek is, aztán ki tudja? A végén még tényleg neki lesz igaza és tánctanár leszek másodállásban. Ha már arról volt szó, hogy merjünk bátrak lenni meg nagyot álmodni.
- Szívesen, és remélem, hogy egyszer kiérdemlem a bizalmadat hozzá. - mosolyodtam el, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, bár ha megtartja magának ezt a bizonyos titkot, akkor sem fogom kevésbé szeretni, az az egy biztos.
- Erről eszembe jut, hogy volt valami film régen, amikor még kisgyerek voltam... Kutyák és macskák? Vagy valami hasonló címe volt. De mindegy is, nem hiszem, hogy van az a kutya, amivel hajlandó lenne szövetkezni a macskám. Elég önző kis dög. - gondoltam szeretetteljes ábrázattal az én kis hamuszürke bársony talpúmra, mielőtt még Elmirára terelődött volna a szó, meg a nyelvtudásunkra.
- Hmm, mondjuk abban is van valami, amit mondasz, meg se fordult a fejemben, hogy ilyesmit bárki is bejátszana. - gondolkozok el hangosan, bár lehet, hogy csak pasis naivitás a részemről, ha csaj lennék, nekem is olyan természetesen menne, mint a levegővétel. Ettől függetlenül azonban Elmirát őszintébb embernek tartom ennél, inkább segítünk egymásnak, amiben tudunk, nem pedig úgy verjük át a másikat, ahogy nem sajnáljuk... az lenne ám a nagy csalódás, ha ilyesmi derülne ki!
A kérdését meghallva csak jóízűen nevetek vele együtt, úgy látszik vette a lapot és díjazta a humoromat, úgyhogy meg is született a kimondatlan egyezmény, hogy nem játszunk kerítősdit a másik érdekében. Mondjuk, ha nem bohóckodásról lenne szó, hanem tényleg komoly lenne a dolog, jó nagy pácban lennék, mert ilyen téren még semmit se tudok róla, de ki tudja? Talán egyszer ilyenekről is fogunk még beszélgetni.
- A-a, eddig még nem. Tudod, csóró pályakezdőként idekerültem vidékről a francia fővárosba, szóval kellett egy kis idő, amíg egyenesbe jöttem, nem igazán fértek bele ilyen költekezések. Meg úgy voltam vele, hogy majd egyszer szánok rá időt, de a várost úgy is megismerhetem, ha nem fizetek vagyonokat érte. - vontam vállat, mert ciki vagy sem, bár otthon nem nélkülöztünk, de azért sosem voltunk úgy eleresztve anyagilag, hogy két kézzel szórjuk a pénzt. Úgy meg, ha egyedül kell boldogulnod, még keményebb az egész, na de akkor majd most pótolunk!
- Az biztos, azokat senki, szerencsére. - még csak azt kéne, hogy az emlékeinktől is megfoszthassanak! Persze tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan balesetek, amiben elveszíthetők, de szerencsére könnyebb egy tollat, vagy telefont elhagyni, mint az emlékeknek búcsút inteni – nem mint ha az utóbbiak elhagyása ne lenne bosszantó dolog.
- Rendben! Szerintem nem lesz azzal se gond, majd jön az isteni sugallat. - legalábbis erősen bízok benne, bár így, hogy “B terv” már van, még ha nem is túl eredeti, azért én is nyugodtabb lélekkel nézelődök a vásárban.
- Óóó, vagy úgy! Azért téged se kell félteni, látom, talpraesetten megoldod meg kézbe veszed a dolgokat. - somolyogtam az orrom alatt, amikor pedig megbeszéltük, hogy mindenképp megejtünk egy közös kis kiruccanást a közeljövőben, boldog mosolyra húzódott a képem. Hogy aztán a következő kérdését hallva egyből el is bizonytalanodjak.
- Hát, most, hogy mondod... Egy ideje elég furcsán viselkedik, de nem tudom, hogy miért, nem nagyon akart beszélni róla. De lehet, hogy igazad van, és inkább nem kéne pont a szeretet ünnepén magára hagyni, nem mint ha kinézném belőle, hogy valami butaságot csinálna, de... aggódok érte. - vallottam be. Mást nem, ha nem én utazok haza, hanem anya látogat ki hozzánk két ünnep között, egy kis hazai hangulatot csempészve az albérletünkbe, lehet, hogy Elmira kedvén is dobna egy kicsit. Majd még megkérdezem, hogy mit szól hozzá, na meg anyával se ártana beszélni róla, hogy egyáltalán bevállalna-e egy ilyen utat?
- Akkor legyen inkább januárban. Neked nem gond úgy? Mást nem, attól még összefuthatunk mi is a városban, forralt borozni, vagy akár te is átugorhatsz hozzánk, ha unod a többieket otthon. Ha már úgy is szó volt róla... - dobtam be az ötlet gyanánt.


■ ■ Zene ■ ■ nyamm ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
104
● ● Reag szám :
81
● ● karakter arca :
KJ Apa


Témanyitás ✥ Re: Sétáló utca •• Vas. Jan. 13, 2019 10:43 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Pandora &&  Riordan

Felnőni? Szerintem egyszerre lehetett jó és rossz, hiszen alig figyel a gyerekeire és ez minden gyerek álma, hogy kevesebb figyelmet kapjanak a szüleiktől és élhessék a maguk életét. Igazán magam sem tudom és lehet teljesen másképpen gondolkodnék, ha ő nevelt volna valóban. De végül inkább megtartottam magamnak a véleményemet, mert nem tudhatom, csak azt, hogy most mindennek mondanám, csak jónak nem.  
Örültem annak, hogy nem próbál meg lebeszélni róla, inkább megpróbál örülni annak, hogy én szívesen utaznék és lehet hamarosan talán tényleg összecsomagolok. Ha nem is hosszabb időre, de pár hétre még simán elutazhatnék. Van félrerakott pénzem és legalább ráébrednék arra is, hogy mihez kezdhetnék az életemmel. Esélyesen az iskolapad is újra várna, de nem bánnám, ha utána végre igazán boldog lennék.
- Rossz pénz nem vész el. – jókedvűen kacsintottam rá a testvéremre. Nem hiszem, hogy komolyabb bajom lehetne vagy rosszabb lehetne annál, amit átéltem. Még mindig olykor újra élem, ahogyan a saját véremben fuldokolom, majd ahogyan fényeket látok és elmosódott beszédet, míg el nem nyelt örökre a sötétség, hogy aztán egy másik testben és egy idegen „világban” kelljen helytállnom. Ennyi év alatt se szoktam meg az elitek életét.
- Hmm, amelyik neked jobb. Szívesen elmegyek próbára is, de nem akarok zavarni se. Biztosan sokat dolgoztok rajta, hogy jól sikerüljön. Hol lesz a bemutató? – nem hallottam mostanság rendezvényről, ahol az említett tánc is a műsorok között lenne, de azt se állítanám, hogy ismerek minden programot a közeljövőre. Ezért is érdekelt, mert ha jegyet kell szerezni rá, akkor még időben szereznem kell nekem is, hogy bejussak rá. Nem kérdés, hogy ott leszek és szurkolni fogok nekik, hogy minden úgy sikerüljön, ahogyan eltervezték. – Akkor a tanár is lát benned potenciát. Gondolom, csakúgy nem kérne meg valakit erre. – de fogalmam sincs. Régóta nem táncoltam már, én inkább edzőterembe járok és kevésbé nőies sportoknak hódolok. Gondolom, ha tudná, hogy én bokszolni szoktam járni, akkor kicsit megilletődne. Senki se nézné ki belőlem, nem véletlen, hogy a külvárosba szoktam járni. Így senki se láthat meg.
Csak mosolyogtam, hiszen ez nem a bizalomról szólt, hanem a bennem lakozó gátakról és fogalmam sem volt, hogy valaha le fogom-e tudni győzni, ezért is láttam jobbnak, ha nem mondok semmit se. Nem akarom hamis ígéretekkel kecsegtetni.
- Ismerem, de ha jól rémlik, akkor ott nem fogtak össze, inkább egymás ellen voltak. – vagy én értettem volna félre, hogy mire is hozta fel példának? Simán lehetséges. De én hittem abban, hogy egy macska és kutya is tud barátságban élni, legalábbis az én kedvenceim között nincs harag. Sőt, sokszor még együtt is alszanak.
Hamarosan a másik „boronálása” nevetésbe torkollott, hiszen egyikünk se gondolta komolyan azt amit mondott, de attól még egészen vicces volt elképzelni a dolgot. Nem is tudom kinek lenne rosszabb, ha egy orosz medve mellett kötnék ki. Neki, a családomnak vagy nekem. Remélem soha nem derül fény a válaszra.
- Rio, ha segítségre van szükséged, akkor csak szólj. Egy család vagyunk és nem akarom azt se, hogy túlhajszold magad a munkával, mert annyira kell a pénz. Inkább szólj, rendben van? Szívesen kisegítelek, hiszen tudnám, hogy jó helyre került a hely. Tényleg, mindig csak bérelni szeretnél egy lakást, vagy tervezed azt, hogy hosszabb ideig maradsz és akkor jól jönne egy saját? – dobtam be máris ötletnek. Viszonylag egyértelmű volt, hogy miért is kérdeztem. Ha szép a ház és jó helyen is van, akkor még beruházásnak is tekinthetném a dolgot. S legalább egy tehertől megszabadulna ő és az állítólagosan törpe lakótársa egy kiadástól. Főleg, hogy tudom Párizs mennyire is drága tud lenni. Szeretném, ha kihasználná a fiatalságát és élné az életét, nem csak a munkának szentelné, vagy a pénzen kellene rágódnia.
- Munkahelyi ártalom. – füllentettem mosolyogva. Mindig is szerettem kicsit álmodozni, előre tervezni, maximum nem jöttek be. Nem mindig volt könnyű elengedni egy-egy ötletet, de sok választásom nem volt. Meg olykor az álmok, tervek a történések előrehaladtával át is alakulnak.
- Lehet történt vele valami, csak még ő se igazán emésztette meg a dolgokat, vagy nem tudja miként is kellene elmondania? Női lélek eléggé kifürkészhetetlen és hazugság lenne azt állítani, hogy egy nő könnyedén belelát a másikba, mert nem. – vannak olyan pillanatok, amikor igen, de megannyi oka lehet annak, hogy valaki így viselkedik. Meg ahhoz, hogy könnyedén átlássunk a falakon, az se árt, ha már egy ideje ismerjük a másikat. – Remélem sikerül megoldani a dolgokat és akkor lehet tényleg jobb lenne, ha maradnál és esetleg valahova együtt mennétek el. – azt szokták mondani, hogy a kikapcsolódás mindenkinek jót tesz. Örülnék, ha nem lenne nagy a baj, de bármiről is van szó segítek, ha tudok. Nem ismerem őt, de a testvéremnek fontos, hiszen barátok, akkor én se fogok hátat fordítani.
- Nekem egyáltalán nem gond. Ráérek, így is lehet még idén felmondok, így bőven lesz szabadidőm, amíg nem találok mást vagy nem jövök rá, hogy mihez is kezdjek az életemmel. – újra a testvérembe karoltam és elkezdtem húzni az egyik árus felé. – Erről mit gondolsz? – mutattam rá egy ékszerre. Kézzel készült volt és gyönyörű volt a színe. Kék volt, de leírhatatlan kék, én legalábbis hasonlót még nem láttam.
- És vannak valami terveid a következő évre, amiket mindenképpen szeretnél valóra váltani? –ha már jön a karácsony, akkor itt az új év is hamarosan, vagyis jönnek a fogadalmak és az évértékelések.

■ ■ Zene ■ ■ nyamm ■ ■credit



**
avatar
● ● Posztok száma :
827
● ● Reag szám :
331
● ● Keresem :
My Mom && Him && My doctor
● ● karakter arca :
✶Morgan Crabtree (Emblu)


Témanyitás ✥ Re: Sétáló utca •• Szer. Jan. 16, 2019 6:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Pandora &&  Riordan

- Ugyan már, mint ha olyan “rossz” lennél. - forgatom a szemeimet – Fogadni mernék, hogy soha, sehonnan nem szoktál késni, mindig mindent tökéletesen elvégzel, amit rád bíznak, és még a szobádban is olyan rend van, mint ha valami lakberendezési magazin valami fotóján. - poénkodom el a dolgot, mert őszintén szólva, nem nagyon tudtam elképzelni róla, hogy olyan meredek dolgokat művelne, ami miatt rászolgálna erre a jelzőre. Aztán lehet, hogy tévedek, és esténként illegális gyorsulási versenyeken szerepel, meg szerencsejátékon költi a család pénzét, ki tudja...
- Hmm, akkor inkább valami rendes fellépés, az sokkal látványosabb, mint egy sima próba a suli egyik termében. - bólintok rá, amikor pedig visszakérdez, csak elgondolkozok egy pillanatra...  
- Hol is? Huhh, lássuk csak... Valami kis színházban a belváros peremén, de most ha agyon vernek, sem jut eszembe a neve. De tudod mit? Mire legközelebb találkozunk, addigra mindennek utána járok! - biztosítottam róla, elvégre annyira nem tartottam fejben a dolgokat, általában csak előtte néztem meg, hogy mikorra és hová kell mennünk, aztán annyi.  
- Lehet, hogy van benne valami. Vagy csak azért mindig én vagyok a szerencsés nyertes, mert a csoportból én táncolok a legrégebb óta? Vagy mert a csoportból nekem van a leginkább “ír” kinézetem. - teszem hozzá vigyorogva, a vörös hajamra, meg világos bőrömre utalva. Ha nyár lenne, talán még a szeplőim is előbújnának, az a pár ami akad, de szerencsére ilyenkor télen nincs mitől tartani.
- Azt tudom, de a végén nem fogtak össze? - vonom össze a szemöldökömet, bár az igazat megvallva, elég régi film már, az is lehet, hogy rosszul emlékszek, így végül csak egy vállvonással reagálom le a dolgot, hogy mindegy is.
- Nem, dehogy! Szó sincs róla, hogy amiatt gürizném agyon magam. Szeretem a munkámat, és nem is azért dolgozok ennyit, hogy ne kopjon fel az állam, csak tudod, nem szeretem ész nélkül szórni a pénzt. - mióta magam gondoskodok a keresetemről, pláne, igaz, a történethez az is hozzátartozik, hogy már egész régóta dolgozok így suli mellett is, eleinte pincérként, most meg itt a cukrászat ugyebár... meg mit szépítsünk? Mi, írek, ilyen spórolós népség vagyunk.
- Ez jó kérdés, igazából annyira nem is gondolkoztam rajta. Egyelőre szerintem inkább bérelni, elvégre a tanulás miatt jöttem Párizsba, meg némi tapasztalatot szerezni... biztos tudod, hogy milyen nagyszerű cukrászok vannak a városban! Aztán meg majd elválik, hogy hozza az élet, itt maradok hosszabb időre, vagy hazamegyek, esetleg valami újabb várost tűzök ki úti célul. - gondolkoztam hangosan, ám amint kimondtam, máris összeszorult a szívem a tudattól, hogy esetleg megint távol kerülnénk egymástól. Miért nem lakhat az ember minden szerette egy városban? Ha itt vagyok, anya hiányzik, ha otthon lennék, Pandora hiányozna...
- Te nem gondolkoztál még a költözésen? Vagy nálatok ez ilyen elképzelhetetlen dolog? - néztem a nővéremre, hisz azt tudtam, hogy milyen gazdag a családja, meg valamelyik újságban cikket is láttam a birtokukról, milyen palotában laknak, ám azzal már kevésbé voltam tisztában, hogy mi a módi ilyen helyeken. Mindenki egy helyen él, az összes generáció, az egész “klán”? Vagy azért szabad költözni, ha valaki úgy dönt?
- Az biztos, csak azt nem akarja elárulni, hogy micsoda, hiába kérdeztem eddig. De talán, majd egyszer... vagy addig örüljek neki, amíg nem tudom? - kérdeztem vissza óvatosan, amolyan költői kérdés gyanánt, választ se várva rá... Mindenesetre remélem, hogy idővel jobbra fordul a dolog, mert így néha olyan, mint ha valami szellemmel laknék együtt.
- Én is... de akkor halasszuk el januárra a közös kirándulást, rendben? - néztem rá, mert tényleg szerettem volna, ha sikerül sort keríteni rá, de Elmirát se akartam cserben hagyni, és mindenhol egyszerre mégsem lehettem. Milyen menő is lenne ha nekem is lenne olyan kis időutazós csodakütyüm, mint Hermionénak a Harry Potterben!
- Azt, kedves nővérkém, hogy ezt neked kell tudni. Mégis csak a te életed, nem? De ha ennyire bizonytalan vagy vele kapcsolatban, akkor lehet, hogy nem ártana gondolni egy merészet és olyan dolgokat kipróbálni, amik korábban meg se fordultak a fejedben. - dobtam be ötlet gyanánt, és le se esett, hogy valójában nem erre irányult a kérdése, hanem azokra a kézműves ékszerekre, amik ott sorakoztak előttünk a pulton.
- Ja, hogy ezekről...? - nézegettem, oldalra billentettem a fejem, mire végül megszólaltam - Szép. Legalábbis nekem tetszik, de az igazat megvallva, nem igazán értettem hozzájuk. Te mit gondolsz róla? Szerinted tetszene Julie-nek? Oké, tudom, hogy nem ismered, de na... - csak nőből van ő is, talán egy fokkal közelebb áll az ízlésük egymáshoz.
- Tervek? Hát, konkrétak nem igazán, maximum annyi, hogy előre haladjak, ne visszafelé, bármiről is legyen szó. Miért, nálad valami érdekes? - kíváncsiskodtam, mert attól, hogy engem nem nagyon hoztak lázba az újévi fogadalmak, attól lehet, hogy ő jobban megszállottja volt.


■ ■ Zene ■ ■ nyamm ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
104
● ● Reag szám :
81
● ● karakter arca :
KJ Apa


Témanyitás ✥ Re: Sétáló utca ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Ajánlott tartalom

Sétáló utca
Second Chance frpg
4 / 4 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-