Sétány padokkal - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Yesterday at 11:13 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥
✥ Yesterday at 10:30 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:28 pm ✥
✥ Yesterday at 9:03 pm ✥
✥ Yesterday at 8:52 pm ✥
✥ Yesterday at 8:10 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Sétány padokkal •• Kedd Júl. 25, 2017 5:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Sétány padokkal •• Vas. Okt. 22, 2017 1:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Seth

Bementem az iskolába, próbáltam tanítani,de gondolataim folyton elkalandoztak, egyszerűen nem képtelen voltam koncentrálni, ami rám egyáltalán nem jellemző. Imádom az iskolát, a diákokat, a történelmet, de a magánéletemben történtek teljesen kizökkentettek. Akaratom ellenére folyamatosan csak arra bírok gondolni, hogy mit fogok csinálni, hogyan fogom felkaparni magam a padlóról és új életet kezdeni. Az első három órám után, az igazgató színe elé álltam és rosszullétre hivatkozva leléptem. Viszont nem volt kedvem visszamenni Darren lakására, úgyhogy a közeli sétány felé lépkedtem. A nap ma még utolsó erejével meleget áraszt az emberiségre, így nem kell azon aggódnom, hogy esetleg megfázom. Menet közben beléptem a péksütemény árushoz egy kis harapnivalóért, megkívántam a csokis croissont. Kezemben lógatva a papír szatyrot, gondolataimba merülve haladok a célirány felé. Ki kell szellőztetnem a fejem, ideje lenne végre befejeznem a sebeim nyalogatását és tényleg lépni, nem helyes, hogy a múltban élek, hogy arra várok mások oldják meg helyettem a gondjaimat. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, hogy van aki támogat, de az életem legfontosabb döntéseit nekem kell meghoznom. A tanácsokat elfogadom és meghallgatom, de nem várhatok ölbe tett kézzel arra, hogy majd minden megoldódik magától. Leülök az első üres padra ami az utamba kerül. Némán bámulom a természetet, a megsárgult és lehullott leveleket. Figyelem ahogy az emberek sétálnak körülöttem, de igazából semmi nem érdekel. Fájó csatát vívok a gondolataimmal és szívem sugallatával. Legszívesebben visszarohannék Serge-hez, ölelésébe burkolóznék, bocsánatot kérnék és elölről kezdenék vele mindent. Tiszta lappal. De nem tehetem, és nem is fogom megtenni. Megbántott, a lelkembe taposott, és büszkeségem sokkal nagyobb annál, hogy ezen a tényen csak úgy túllépjek. Talán, ha nem engedett volna olyan könnyen kilépni az életéből, talán ha már másnap utánam jött volna, akkor megbocsátottam volna. Így viszont, hosszú napokkal később nem biztos, hogy olyan könnyen fog menni a dolog. Bár, fölöslegesen ezen aggódnom, mert ha eddig nem jött utánam valószínűleg nem is fog, és a tudat, hogy ennyire félreismertem teljesen összetör. Csalódtam benne, és magamban is.
Gondolataim menetéből a mellém lépő férfi rángat vissza. Ráemelem tekintetem és kíváncsian fürkészem az ismeretlen arcot. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rémiszt meg a jelvény látványa. Akaratlanul is azon kezdek gondolkodni, hogy mi történhetett. Remélem nem Sergel történt valami. Gyomrom borsószem méretűre zsugorodik miközben próbálom összeszedni magam.
Hiába nyugtat, mégsem tudok teljesen nyugodt maradni, mégiscsak egy nyomozóval beszélek és jelen pillanatban még fogalmam sincs miről lehet szó.
- Oh. Persze, igen. húzódok arrább, hogy le tudjon ülni mellém. Az előbb vásárolt kiflihez még hozzá sem nyúltam, de valószínű, hogy már nem is fogok.
- Miről lenne szó? kutakodok lázasan a gondolataim között, hogy rájöhessek mi folyik a háttérben.
- Elfogták a bolti rablót, aki megtámadott? Vagy információra lenne még szüksége? Hónapokkal ezelőtt volt, és sok újat nem tudok mondani. A kollégáinak már többször is elmeséltem. másra nem tudok gondolni, ezen az egy eseten kívül nem történt velem semmi olyasmi, amihez a rendőrségnek is köze van. Kérdő pillantásokkal nézek rá. Igazán hálás lennék, ha nem húzná tovább az időt és kinyögné végre, hogy mit szeretne tőlem. A gyomromat szorongató érzés nem akar csillapodni, és bár nem akarok arra gondolni, hogy Serge-el történhetett valami, azért mégiscsak bennem van a félelem és gyötrődés.

■ ■■ ■remélem megfelel■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets
142
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Seth R. Martichon tollából
Témanyitás ✥ Re: Sétány padokkal •• Pént. Okt. 27, 2017 5:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Lefevre & Martichon


Öltözet


Leülök mellé, ahogy hellyel kínál, majd a papírokat szedem elő a dossziéból. Köztük egy gyermekkori fényképet a mellettem ülő nőről. Olyan 15 éves forma gyermek volt.
- Nem az miatt vagyok most itt. - bolti rablásokról olvastam, akadt egy pár, de most még sem ezért vagyok itt, tulajdonképpen nem az én hatásköröm alá tartozik. De ez most munka.
- Dominique, ön szerepel ezen a képen, igaz? - nyújtom át neki a képet, érdeklődve figyelek és hallgatok. Figyelem arcának vonalát, de egyáltalán nem ismerős, sem arcra, sem semmire. Még.
- Nem tudom, mennyire alkalmas, de elég fontos dologról lenne szó. Az édesapjáról… nem tudom… - pillantok rá kérdő tekintettel, tud-e bármit is róla. Esetleg egy két elpottyantott morzsácskát.
- Tud róla bármit? - a mappát nyitom szét, melyből egy fénykép a férfiről és két levél is a kezem ügyébe kerül. Egy régen íródott, ez a papír már eléggé megviseltes, kopott, de a betűk még mindig tisztán látszottak rajta. A másik frissen írott, pár hetes, pár hónapos levél. A régebbit neki nyújtom.
- Ez Giselle Finnes kézírása, Christophe Martichon volt a címzett jó pár évvel ezelőtt, tulajdonképpen 1989. Nov. 22.-én. Mond valamit önnek ez a dátum? - érdeklődtem finoman, nem kerültem el a témát, mindent tudó pillantásom nem rá szegeztem, csak a lapokra, melyeket már jóval ezelőtt megkaphatott volna.
De mégis apám fiókjában volt, értékes volt számára örökké, még a mai napig is magánál tartotta volna, de mondtam, hogy kellene, a munkámhoz. Meg ugye, hogy megismerném a húgomat. Vagy akit találok… Főleg hogy nekem, nekünk is írt apa egy levelet. És azt neki is elkellene olvasnia, hogy megértse. A levelet. Apát. Engem. Minket. Az, hogy beleolvas-e, vagy tényleg rosszkor jöttem, rossz helyen ráadásul, majd ő eldönti úgyis, de nem találtam más alkalmat, jobb előbb, mint később, ráadásul itt találtam rá. Egy fényképet megint előkerestem, nevet kerestem hozzá, és ha jól emlékszem, akkor a korábban megemlegetett hölgy képe ez. Ő az édesanyja Dominiquenek… az én apám lánya ez a nő itt mellettem. És mekkora a hasonlóság a kép és közötte. Le sem tagadhatná, hogy a képen szereplőhöz semmi köze. De apámból vajon mit örökölhetett?
Másodpercnyi idő telik el, míg felmérem a lány minden porcikáját, majd hagyom, hogy a pillantásom sodrott fonalként szakadjon el kettőnk közt.



avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
28
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Sebastian Stan
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Sétány padokkal •• Szer. Nov. 08, 2017 2:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Seth

Az elmúlt napokban úgy érzem, mintha legalább öt évet öregedtem volna, a vállamra nehezedő terhek egyre inkább a föld alá húznak, összeroskadok alattuk és tanácstalannak érzem magam. Néha belegondolok, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha úgy működnénk, mint a filmek szereplői, akik csak megrázzák magukat és a következő jelenetre megoldódik minden gondjuk. A szomorú valóság viszont az, hogy én nem vagyok egy idióta szappanopera szereplője, nem ébredek reggel tökéletes sminkkel, nem oldódnak meg a problémáim maguktól és nem nézek ki mindig tökéletesen. Az én életem mérföldnyi távolságra van a filmek valóságától. Elesettnek, tanácstalannak érzem magam, fogalmam sincs mi lenne a legjobb nekem, a születendő gyerekemnek, néha jó lenne tudni, hogy mi vár rám a jövőben, hogy merre visz az utam.
Kíváncsian fürkészem a férfit, arcvonásaiban semmi ismerős nincs, nem rémlik, hogy bármikor is találkoztam volna vele ezelőtt. A támadás utána napok kissé zavarosak még mindig a fejemben, de arra mérget vennék, hogy ez a nyomozó nem volt a kihallgatóim körében. A következő dolog amire hirtelen gondolni tudok, hogy esetleg Sergel történt valami....vagy Gastonnal...de ezekbe a dolgokba bele sem merek gondolni, jobb ha nem vonzom be a negatív gondolatokat. Arrább csusszanok a padon, hogy a nyomozó is le tudjon ülni, majd kíváncsian emelem rá a pillantásomat. Felhúzott szemöldökkel veszem át tőle a képet, amin valóban én vagyok, a tizenötödik születésnapom után nem sokkal készült, amikor Florentina magával vitt egy fotózásra.
- Igen. Ez én vagyok. pillantok rá ismét a fotóra, saját szemeimet bámulva rajta. Nem most volt, de mégis tisztán él emlékezetemben a nap minden perce, szinte még érezni vélem a tejszínes fagyi ízét a számban, még hallom Florentina szavait, és látom a balett előadást ahová életemben először elvitt. Nem mondok ennél többet, csak figyelem őt, összezavarodva, kíváncsian várva a folytatást. Szavai visszhangot vernek a hallójáratomban, amint kiejti az édesapám szót a száján a világ is forogni kezd körülöttem. Mi ez már megint? Egyszer anyám vallomásával bukkan fel a soha nem látott bátyám, most pedig egy nyomozó faggat apámról. Nem válaszolok, csak megingatom a fejem, jelezve, hogy az égvilágon semmit nem tudok róla. Félek, hogy nem tudnék megszólalni anélkül, hogy hangom erőtlenül szóljon, vagy valami olyasmi hagyná el az ajkaimat amit még én is megbánnék. Átveszem tőle a fényképet és a levelet. Alaposan szemügyre veszem a képen szereplő férfit, az arcvonásait, a gödröcskéket orcájának két oldalán, amit a mosolya varázsol oda. A sötét szempárt és ugyanolyan hajkoronát. Nem ismerem. Arcvonásaiban sem látom saját magamat.
- A születésem dátuma. Anyám neve...és az ő kézírása. bár a levélpapír már megsárgult, de a kézírást megismerem rajta, hiszen néhányszor láttam már.
- Christophe Martichon....ismétlem magamban a nevet, ami egyáltalán nem cseng ismerősen, mégis olyan sok mindent jelent nekem. Nem bontom fel a levelet, nem nézek bele, ujjaimmal morzsolgatom a papírt és próbálom rendbe tenni saját gondolataimat. Bárcsak valaha képes lennék megérteni, hogy miért ennyi év után kerestek meg, huszonnyolc évig nem léteztem nekik, akkor most mi változott hirtelen.
- Nem ismerem. Sem őt, sem Giselle-t. Elhagytak, akkor amikor ez a levél készült. nyújtom felé a papírt, nem biztos van elég erőm ahhoz, hogy felolvassam a sorokat.
- Martichon nyomozó...te tudtál arról, hogy létezem? nézek rá hosszú idő óta először, hiszen most már több mint valószínű, hogy ez az ember itt mellettem a testvérem. Életem huszonnyolc éve alatt senkim nem volt, most pedig hirtelen két testvért is kaptam. Mit kezdjek ezzel a tudattal?

■ ■■ ■remélem megfelel■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets
142
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Seth R. Martichon tollából
Témanyitás ✥ Re: Sétány padokkal •• Pént. Nov. 10, 2017 9:31 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Lefevre & Martichon


Öltözet

Egy pillanatra elgondolkodom, próbálok nem tudomást venni a róla szinte pókhálóként rám ragadó feszültségre. Hiszen nekem semmi okom sincs arra, hogy azonosuljak a lány minden aggályával és bizonytalanságával. Pedig én is parázok a helyzettől, attól, hogy mi lesz kettőnk között. Lehet, hogy a későbbiekben hallani sem akar majd rólam, ezt az opciót is elfogom fogadni.
Hogy aggódom-e? Nem igazán tudnám megmondani.
A gondolattól, hogy Dominique is részese lett az életemnek, visszacsinálhatatlanul s valószínűleg elég hosszú távon - már ébresztett bennem kellemetlen érzéseket. Most azonban megmagyarázhatatlanul égek a vágytól, hogy megismerném a húgomat.
Örülök, hogy segít nekem ebben a feladatban, hogy teljes képet ad magának is és nekem is ezzel kapcsolatban. Apám neve ismerősen cseng, neki annyira már nem, idegen számára a név. Amikor megszólal aprót bólintok, igen, felfogtam, elhagyták őt. Tulajdonképpen apa nem hagyta el őt, nem is tudta, hogy érkezni fog, csak a kislány megérkezéséről kapott tudomást.
Nincs szavam. Nincs időm, sem gondolatom kifejezni mindazt, amit mindez ébreszt bennem, mert a villám sebességével éri el minden tagom, úgy zabál fel, akár a rák, a pulzusom az egekbe szökken.
De hamarabb lenyugszom, muszáj megnyugodnom, nem az ő jelenlétében kell paródiát rendeznem.
Ahogy visszanyújtja a papírt, nem veszem el tőle, majd ha eljut odáig, hogy felakarja olvasni, felolvassa. Arcvonásaim kifejezéstelenné válnak, hangom úgy fest, elapad.
Egy ideig nem nyitom szóra a számat. Szavai térítenek vissza a valóságba. Felé nézek, arcát nézem, majd a dossziét összecsukom.
- Nézd…egy hónapja kaptam meg a kezembe ezeket a leveleket. Azóta nyomozok utánad. Mindent felkutattam érted, hogy megtaláljalak. - magyarázok neki, ez az igazság, megakartam találni, beszélni akartam vele. Őszinte vagyok vele, annak kell lennem vele és vagy elhiszi és megérti vagy nem, de akkor mondja a szemembe, hogy nem hisz nekem.
- Nézd. Apám, apánk... lassan 30 éve a felesége mellett létezik, aki beteg. Kórházról kórházra járnak, anyám kezd leépülni, lassan az unokáját sem ismeri meg. Apa nem az, hogy nem akart megismerni, nem akart még több felelősséget venni a nyakába. Elég neki a nő, akihez a mai napig hűséges, negyven év után is. Aki lassan már fel sem ismeri benne a férjét. - magyarázom neki és közben mosolygok, mert ez a hűség közöttük nagyon rég óta megvan. Kerek negyven éve fen áll, a bátyám története is velük kezdődik. Amint ő megfogant, az alig 8 hónapos ismeretségükből házasság lett, azóta is egymás mellett vannak, noha a betegség szürke színt visz az életükbe, de eddig remekül megbirkóztak vele.
- Amúgy hívj csak Seth-nek, vagy Phillipe-nek, amelyik jól esik. - mosolyodom el közben, így talán mindkettőnknek könnyebb lesz valamelyest.





avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
28
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Sebastian Stan
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Sétány padokkal ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Tell me your secrets

Sétány padokkal
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-