Utcák - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:10 pm ✥
✥ Today at 8:54 pm ✥
✥ Today at 8:30 pm ✥
✥ Today at 4:50 pm ✥
✥ Today at 4:46 pm ✥
✥ Today at 4:42 pm ✥
✥ Today at 4:34 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Utcák •• Kedd Júl. 25, 2017 5:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

First topic message reminder :

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Szer. Aug. 02, 2017 4:27 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Bleu & Théo

Oké, ez az egész kész őrültség! Nem csókolózhatok valakivel ennyire hevesen, bármiféle előjel nélkül. Sosem mutattam érdeklődést a férfiak iránt, egész biztos vagyok benne, hogy világéletemben a nőkhöz vonzódtam, Bleu iránt pedig végképp nem éreztem hasonlót. Hiszen nem is kedveltem őt! Vagy pont azért hittem azt, hogy nem kedvelem, mert már első pillantásra megtetszett, és rám jellemző, gyerekes tagadással próbáltam bebizonyítani, hogy tévedek? Fene tudja. Egy dolog biztos: ahogy megcsókol, színek robbannak a szemhéjam alatt, és a szívem őrült iramban kezd verni. Nem akarom ellökni magamtól, közelebb akarom húzni, hogy felfedezhessem a ruha által elrejtett, titkos vonalait, és még többet érezhessek ebből a szédítő mámorból. Mintha a levegő, amit eddig belélegeztem, csak valami olcsó utánzata lett volna a valódinak, és most először tapasztalnám meg, milyen egy igazi, jó mély levegőt szívni. Felpezsdít és boldogsággal tölt el.
Itt smárolok az egyik kollégámmal, akiről alig tudok valamit, mindketten férfiak vagyunk, nekem barátnőm van, ő meleg, és én ettől boldog vagyok. Hát, ez remek. Azt hiszem, el kéne beszélgetnem valakivel erről... Vagy inkább jobb, ha soha senki nem tudja meg.
Ahogy megérzem ajkait a nyakamon, hirtelen értelmet nyer az egész világ egy röpke pillanatra. Életemben először úgy érzem, pontosan tudom, mit akarok, mire vágyok. Sosem akartam még semmit ennyire megszerezni, mint most őt. Megmarkolom a nadrágja övét, és már épp valami orbitálisan nagy hülyeséget tennék, amikor elszakad tőlem. Kábultan hagyom, hogy elhúzódjon, és sietve megtámaszkodok magam mögött az asztalon, mielőtt még a hirtelen támadt hiánya okozta gyötrő vágy lesöpörne a lábamról. Ziláltan, kissé talán döbbenten és halálra válva bámulok rá, mint akinek pont most esik le, mi történt.
Tudom, hogy mondanom kéne valamit, reagálni arra, hogy tetszem neki, vagy megcáfolni azt, hogy bármi esélye lenne. Valamit mondanom kéne, de én csak bámulok rá egyre elveszettebben, mintha valami szörnyű titkon ért volna, és képtelen vagyok gondolkodni vagy akár megszólalni. Csak az jár a fejemben, hogy mi a fenét műveltem, és hogy mi lesz, ha visszaél ezzel az egész helyzettel. Megrémisztenek a saját érzéseim és az ő érzései is. Vegytiszta, dermesztő rémület kering az ereimben.
- Túl... Túl hosszú volt ez a nap... Sokat dolgoztunk... - suttogom rekedten, legalább ötször esve neki a mondatnak, mire végre valami használható kisül belőle. Vakon mutogatok valamerre, speciel épp a díszletek felé. A hajamba túrok, öt ujjal belekócolok a fürtjeimbe, majd ellököm magam az asztaltól és visszalépek a székhez, felmarkolva a táskámat a földről.
- Jobb, ha most már megyünk - teszem még hozzá, de a földet bámulom. Képtelen lennék most ránézni. Kikerülöm és már indulok is, vissza sem nézek, megvan-e mindenem, vagy elpakoltunk-e magunk után. Csak minél messzebb akarok kerülni ettől a helytől, tőle, és a szünet nélkül pörgő gondolataimtól. Van azonban, ami elől nincs menekvés...
Ha sikerül kimenekülnöm a raktárból, megállok odakint, hátam a falnak vetve. Megtehetném, hogy lelépek, de nálam vannak a kulcsok és be kell zárni az ajtót, szóval kénytelen leszek megvárni őt. El akarok süllyedni, jó mélyen a föld alá, és soha többé nem kerülni a szeme elé... Ha ez kiderül, nekem annyi. Ha nem derül ki, akkor is annyi, mert örökké attól fogok rettegni, mikor fordítja ellenem ezt az egészet. Bíznom kéne benne, de képtelen vagyok rá, túl sok forog kockán ahhoz, hiszen a saját testem is elárult. Ha már önmagamban sem bízhatok, akkor benne hogyan lennék képes?


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Darren Bleu Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Szer. Aug. 02, 2017 5:12 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Théo && Bleu

Mikor először szembesültem azzal, hogy esetleg nem a nők érdekelnek, az totális sokként ért. Mindig úgy gondoltam, hogy egyszerűen csak túl fiatal vagyok a csajozáshoz, hogy azért nem érdekelnek, mert kicsit későn érő típus vagyok. Pedig tizenhat éves koromban már rajtam kívül mindenkinek volt valakije. Én pedig vágyakozva néztem a szerelmes párokat, mert úgy gondoltam jó dolog lehet tartozni valakihez. Egy bulin tudatosult bennem a dolog. Felelsz vagy merszet játszottunk a már jól megszokott üveggel. Többen voltunk fiúk és lányok, mindenki épp akkor élte nemiségének csúcspontját. A világ még csak akkor kezdett el kiszélesedni, mi pedig vadul vetettük bele magunkat a kisérletezésbe. Nem számítottak a nemi szerepek, tapasztalatot akartunk. Így esett, hogy nekem nem lánnyal, hanem fiúval kellett csókolóznom, és ott, akkor valami végérvényesen elpattant bennem. Talán túlságosan is beleéltem magam, talán csak a velem szemben lévő Billy parfümje volt mámorítóbb mint normál esetben, az azonban bizonyos, hogy életemben először lepték el lepkék a gyomromat, és ezen a dolgon napokig nem tudtam magam túltenni. Akárhányszor csak lecsuktam a szemem őt láttam, éreztem az ajkának az ízét, nyelvének játékát és tudtam, soha nem lesz nekem jó egyetlen lány sem, mert én egyszerűen nem hozzájuk vonzódom.
Eltelt egy idő, míg be mertem vallani. Nem csak magamnak, mindenkinek. Nem akartam csalódást okozni, tényleg nem, azonban egyszerűen nem tarthattam magamban túl sokáig, mert felemésztett volna. Így is éveket titkolóztam, ami már-már kezdett teljesen felőrölni. A legnehezebb időszaka volt az életemnek. Elfogadni, hogy bár mindig is családcentrikus voltam, nem valószínű hogy valaha is gyerekem, családom lesz, és ezt elmondani azoknak, akik a legközelebb állnak hozzám, a hozzátartozóimnak.
Most pedig bár mindennél jobban vágyom arra, hogy lehámozzam erről a fantasztikus és izgató testről a ruhát, képtelen vagyok megtenni. Valami nálam nagyobb erő az, ami visszatart. Mert hiába jó, hiába élvezné én azt akarom, hogy ne bánja meg, hogy egy emlék maradjon számára, ami egyenlő az elfogadással. Nem akarom, hogy magát ostorozza ezek után, nem akarom, hogy kerüljön, nem akarom, hogy én legyek az, aki nem segített neki. Hiszen nem vagyok hülye, tudom nagyon jól, hogy épp most adtam meg egy olyan lökést annak a lavinának, ami talán ha én nem jövök még évekig várt volna arra, hogy valaki megmozdítsa. De legalább már eljutottunk odáig, hogy kezd rájönni arra, ki is ő valójában.
Lassan húzódom el, és nem is akarok teljesen elszakadni. Szám még egy utolsó finom csókkal búcsúzik ajkaitól, és próbálok valahogy segíteni neki abban, hogy összeszedje magát. Mereven bámul előre, és motyog egy mondatot értelmetlenül, vagy legalább is olyan hangerővel, hogy semmit nem tudok megérteni belőle. A szám még mindig bizsereg az előző csóktól és én akaratlanul is rágcsálni kezdem azt. Ujjam néha meg-megtalálja azt, és meg kell állapítanom hogy olyan érzés, mintha dagadtra csókolták volna eme testrészem, holott ez egyáltalán nem történt meg! Egyetlen volt csak, azonban mégis olyan dolgokat kiváltó, melyre nem számítottam, és valószínűleg ő sem. Ahogy kimászik előlem kezem automatikusan engedi útjára. nagyot sóhajtok, hiszen tudom, a mai estének ezennel vége. És míg kiviharzik, nekem még van arra fél perc időm hogy összekapjam a táskám és egy sóhaj kíséretében utána menjek. A kulcs nála van, úgyhogy nem félek attól, hogy hűlt helyét találom.
- Théo...
- nyúlok felé a raktár előtti hideg levegőben, ami kissé kijózanít.
- Én nem bántam meg, mert szerintem ez fantasztikus volt, és örülnék, ha te is így éreznél!
- mondom tétován, és fogalmam sincs mit tehetnék még azért, hogy egy kicsit jobban érezze magát.



■ ■ Az egyik utcáról nyíló raktárépületben... ■ ■
credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
183
● ● Posztok száma :
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.
● ● Keresem :
Harry Shum Jr.
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Szer. Aug. 02, 2017 9:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Bleu & Théo

Neki-nekikoccintom a fejem a raktárépület falának, és behunyt szemmel próbálom megemészteni az elmúlt néhány perc történéseit; elsősorban visszaidézni, mi is történt pontosan, és mi minden vezetett ehhez az... egészhez. Melyik volt az a pillanat, az a momentum, amelyben még visszafordíthattam, megakadályozhattam volna, hogy megtörténjen? Kicsit olyan, mintha egy eleve vereségre ítélt csatát akarnék újraértelmezni. Sokkal egyszerűbb lenne ez az egész helyzet, ha nem csókoltam volna vissza, és nem közölte volna, hogy tetszem neki. Kétszer, ráadásul.
Lecsúszom a fal mentén, hátamat nekivetve guggolok le az épület tövébe, míg rá várok. Hagyom, hogy a táska lecsússzon a vállamról, és csak bámulom a sötét égboltot és a rajta virító csillagok százát. Azon töprengek, mi legyen most, hogyan dolgozzunk együtt holnap reggel, mintha mi sem történt volna, és hogyan értethetném meg vele, hogy bár belementem a csókba, meg majdnem többe is, jobb, ha ezt az egészet, egymást elfelejtjük. Egész könnyed kis problémák, heh...
Ahogy kilép, futólag rápillantok, majd sietve elkapom a pillantásom és felegyenesedek a földről. Mennék, hogy bezárjam a raktár ajtaját, de megállít. Eltöprengek a szavain, nem szeretném megbántani, de azt sem akarom, hogy félreértse... Rosszul értse. Vagy bármit értsen egyáltalán. Így hát, miután néhány pillanatig konokul az ajtóval szemeztem, végre felé fordulok és ránézek.
- Az csak... Hosszú nap volt. Mindketten elfáradtunk. Egész nap azt a csókjelenetet próbáltuk, és... - És. Képtelen vagyok megmagyarázni, mi történt kettőnk közt, ugyanis annak semmi köze nem volt a forgatáshoz. Csakis rólunk, kettőnkről szól, pedig hinni szeretném, hogy nincs "mi", csak ő és én, így, külön. Pedig igaza van, tényleg fantasztikus volt. Megcsóválom a fejem. - Nézd, örülök, hogy kedvelsz. Hidd el, nagyra értékelem, ahogyan a tanácsaidat is. De ami bent történt... Nem bántam meg, nem, persze, de... Nem lehetne, hogy elfelejtjük? Nem szeretném, ha azt hinnéd... Ha bármit is hinnél. Tudod, én nem...
Elhallgatok, lógva hagyom a kijelentésem végét, hiszen úgyis tudja. Nem vonzódom a férfiakhoz. Ha máshogy lenne, arról már tudnék. Az, hogy ő furcsa dolgokat vált ki belőlem... Valószínűleg a szerep mellékhatása. Szeretném ezt hinni. Így hát az ajtóhoz lépek és bezárom azt, majd a kabátom zsebébe süllyesztem a kulcsot. Ekkor jövök csak rá, hogy ma nem kocsival jöttem.
- Ah, basszus, elfelejtettem taxit hívni... - A zsebemhez kapok és előhúzom a mobilomat, hogy orvosoljam a dolgot. A szemem sarkából közben Bleu-re pillantok. - Nem kell megvárnod, menj csak előre. Autóval jöttél? Holnap találkozunk!
Talán kissé gyors ez a búcsúzás, de kényelmetlen jelenleg a közelében lennem. Teljesen összezavarodtam magamat és őt illetően is, és ezen nem segít, ha közben folyamatosan bámul, azzal a tétova, gyengéd kifejezéssel az arcán. Bizsereg tőle a gyomrom, és nem szeretném, ha a bizsergés és Bleu többet egy mondatban szerepelnének.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Darren Bleu Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Hétf. Aug. 14, 2017 6:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Théo && Bleu

[b]- Hát persze, Te nem... - mondom elhúzott szájjal és igazából simán be is fejezhetném az elkezdett mondatot. Hiszen Ő nem meleg, Ő ezt nem akarta, Ő nem is tudja hogy történhetett, Ő nem is csókolt vissza, csak véletlenül elcuppant a szája, és még sorolhatnám, azokat a kifogásokat, amellyekkel jöhetne, és melyekkel jönni is fog. És persze mindeközben egy cseppet sincs kedvem elrejteni az abbéli érzéseimet, hogy igenis, most meg vagyok bántva. Elnézést kértem, bevallottam mit gondolok, és most egyszerűen le akar rázni. Oké, nem erőltetem magam rá, hiszen biztos nem lehet könnyű elszámolnia a lelkiismeretével és az előző heves csókcsatával, de azért könyörgöm. Mit hisz, vajon nekem könnyű és rém mindennapos dolog kezdeményezni valakinél, aki ráadásul nem is biztos hogy ugyanabban a csapatban játszik mint én? Hiszen én is kockára tettem sok mindent! Az ő jóhíre? És az enyém? Azzal miért nem foglalkozik senki?! Hiszen ha ez kitudódna mellette millió nő állna, akik simán elmesélnék mindenkinek, hogy mekkora adonisz az ágyban, mellettem azonban nem állna senki. Esetleg az apám egy újabb kitagadással, vagy épp az exem, aki előszeretettel savazna a nyilvánosság előtt kihangsúlyozva az összes negatív tulajdonságomat.
Önkéntelenül is elhúzom a számat, és valahogy most az sem vigasztal, hogy valószínűleg kutyául érzi magát. Én is átestem ezen, nekem is szar volt annak idején, mikor be kellett látnom dolgokat, és tényleg, nem szeretném siettetni. Én csak... csak egy kis figyelmet szeretnék, egy kis törődést, hogy ne mindig mindenkinek én legyek a támasza, hanem végre nekem is legyen valaki az! Hogy ne én vegyem magamra mindenki terhét, és a sajátommal együtt ne bírjam el, hanem az én vállamon is könnyítsen valaki. Túl nagy kérés ez? Vajon ha segítek neki, az élet egyszer pozitívan is törleszteni fog?
Hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, majd kínlódását látva inkább csak felsóhajtok.
- Zárd be a helyet, itt a kocsim, elviszlek, nem gond. Nem kell buszoznod miattam. - mondom és tényleg így is érzek. Nem akarok kettőnk között feszültséget, és ha az kell soha többé nem hozakodom elő ezzel a témával, hiszen amúgy is, ő már terelné a dolgot, én pedig sosem voltam az az ember aki olyan kocsi után szalad, amelyik nem veszi fel.
Kezem a zsebembe mélyed, kotorászok picit, majd előhúzom a slusszkulcsomat, na meg a riasztó apró panelét, hogy felfedjem fantasztikus járgányomat. Ami természetesen egyáltalán nem hivalkodó, sőt, teljesen beleillik a szürke hétköznapokba. Opel, és abból is egy régebbi típus, viszont elég jó szolgálatot tett az elmúlt időkben.
- Na jössz, vagy mi lesz? - szegezem neki a kérdést, majd a kocsi felé lépdelek.


■ ■  Az egyik utcáról nyíló raktárépületben...  ■ ■
credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
183
● ● Posztok száma :
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.
● ● Keresem :
Harry Shum Jr.
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Pént. Aug. 18, 2017 12:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Bleu & Théo

Látom rajta, hogy az elutasító, menekülő reakciómmal valószínűleg sikerült a lelkébe gázolnom, de nem visszakozok. Most még képtelen vagyok rá. A csók fantasztikus volt, életem legjobbja talán, és ez teljesen összezavar. Nem szeretnék elsietni semmit, nem akarom megbántani az elutasításommal, de hitegetni sem akarom. Több mint egy negyed évszázadot éltem le abban a hitben, hogy a nőkhöz vonzódom, és nem egyik napról a másikra szeretném ezt romba dönteni, arról az apró tényről nem beszélve, hogy tényleg kételkedem benne, meleg lennék. Sosem bámultam meg a strandon a férfiakat, sosem fordultam utánuk, soha még csak eszembe sem jutott bármi vonzót találni bennük. Bleu az első, aki felkeltette az érdeklődésemet, és nála is inkább a lelkéhez vonzódom. Tőlem aztán lehetne lány is, az tetszik, ami benne van és amit kivált belőlem, nem a csomagolás (bár azért az sem olyan rossz). Ez pedig baj, nagyobb baj, mintha hirtelen megcsípett volna egy meleg pók és csapatot váltanék, mert sokkal jobban összekavar, hogy akkor most mi van.
- Bocsi... Köszi - felelem az ajánlatára egy jó nagy sóhajjal. Nem akartam kinyírni a hangulatot, de talán jobb is így. Jobb, ha elveszti irántam az érdeklődését és megmaradunk sima kollégák szintjén. Talán. Azt hiszem. Nem tudom.
Bezárom a raktárépületet, és az autója csippanását hallva felzárkózok hozzá. Kíváncsian fürkészem a kocsikat, hogy vajon melyik lehet az, így hát eléggé meglep, amikor egy magányosan parkoló Opelhez visz.
- Azt hittem, sokkal hivalkodóbb autóval mászkálsz - "Mint én", teszem hozzá magamban. Ha van rá pénzem, miért ne vehetnék egy jobbat? A kocsim sokat elárul a személyiségemről, ahogy Bleu-é is az övéről. Mosolyogva kerülöm meg az autót, hogy behuppanjak az anyósülésre.
- Köszönöm, hogy elviszel. Bocsi a kitérőért. - ismétlem meg egy fokkal érthetőbben a korábbi dörmögésemet, miközben az övvel babrálok, és némi harc árán sikerül becsatolnom magam. Az ülésbe simulok, kissé lejjebb csusszanva, jóleső sóhajjal belesüppedek a kárpitba. Hosszú nap volt, tényleg elfáradtam. Ha nem erőlteti, hogy beszélgessünk, nem is nagyon szólok hozzá, csak lehunyt szemmel pihenek, miután elmondtam neki a címet.
- Van testvéred? - dobom be végül teljesen random az éterbe a kérdést, ugyanabban a mozdulatlan pózban. Lusta, lapos oldalpillantást vetek rá, fejemet enyhén felé billentve, aztán abban a pózban ragadok és figyelem, ahogy vezet. - A szüleidről már meséltél, de van esetleg testvéred? Ő mit szólt ahhoz, ami apád és közted történt?
Ez csak úgy eszembe jutott, nem is tudom, honnét vagy miért. Talán csak megragadt a fejemben néhány dolog abból, amit ma a fejemhez vágott, és úgy döntöttem, szeretném jobban megismerni. Még ennél is jobban.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Darren Bleu Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Pént. Aug. 18, 2017 2:37 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Théo && Bleu

Nem bántott meg, végül is miért tette volna?! Már megszoktam, hogy az emberekből mindenféle fura reakciót váltok ki, mintha ez így lenne rendjén. Már megszoktam a szánakozó pillantásokat, mikor megtudják, hogy meleg vagyok, pedig fogalmuk sincs azokról a dolgokról, amik bennem ezzel kapcsolatban lezajlanak.
Sokak szerint egy link alak vagyok, aki képtelen arra hogy férfiként viselkedjen - legalább is az apám szerint - aki mint tudjuk megközelítőleg sem hasonlatos hozzám. Holott fogalma sincs arról, hogy már évek óta vallásos vagyok, és mint a keresztény egyház egyik "birkájának", milyen nehéz is nekem megélni ezt az egész meleg dolgot. Mindig is családra vágytam, gyermekre, és emiatt nem igazán néz ki úgy a helyzet, hogy valaha is a dolog megadatik. Hogyan is adathatna meg, mikor egyrészről az emberek 80% elítéli a homoszexualitást, és az örökbefogadással kapcsolatos előítéletek is túlontúl magasak. Hiszen milyen nevelést kaphat majd egy gyermek, akinek teszem azt két apja vagy épp két anyja van. Hogy nem normális dolgot lát otthon, és mint valami emberbe nevelhető rossz szokás, úgy kezelik ezt az egész dolgot. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy az egyház csak a mostani pápa színrelépésével beszélt egyáltalán a homoszexualitásról mint kérdésről, és most először nyilatkozott az elfogadásról, ezzel maga mellé állítva emberek millióját. Hiszen miért ne férhetne meg egymás mellett a vallás és a szerelem? Oké, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát, azonban szabad akaratot is adott, hogy kiteljesedhessünk úgy, ahogy szeretnénk és hogy azt válasszuk, akit szeretnénk. A saját boldogsága miatt alkotott meg minket, és úgy, hogy a boldogság kölcsönösen kijárjon minden életnek, nem csak saját magának.
Számat elhúzom, majd kissé már kimértebben kérem meg arra, hogy zárja be a stúdió ajtaját, és elviszem ha szeretné. Nem csinálok én ebből problémát, nyilván megtehetem, hogy kerülök egyet, szóval az a plusz ötperc nem fogja az életemet tönkretenni.
Kezem a zsebembe mélyed, a riasztó pár halk csippanással feloldja magát, majd a már jól bejáratott Opelemhez sétálok. Megjegyzésére csak felszalad a szemöldököm, majd egy fintor is megjelenik az arcomon azzal kapcsolatban, hogy milyen autóval járok. Már meg sem jegyzem, hogy sejtem, az én drága kisautóm biztos nem felel meg a drága igényeinek, viszont annál jobban bírja a strapát. És hogy persze semmi másra nem cserélném el, ha csak nem muszáj.
- Nem igazán akartam soha sem drága kocsit, luxus verdát. Nekem ez tökéletesen megfelel. És hidd el, ha gond lenne, nem ajánlottam volna fel hogy elviszlek. Nem fogok belehalni plusz öt percbe és az én életem messze nyugodtabb mint a tiéd, nem kell eleget tennem semmilyen találkozónak. - mondom, és bár ténylegesen nem akarok arra célozgatni, hogy általában őt elárasztják programokkal, meghívásokkal és örökösen valami fotós csőcselék van körülötte, én ennek pont az ellenkezője vagyok. Nem szeretem a felhajtásokat magam körül, és ha csak lehet törekszem arra, hogy napi szinten meglegyen az az alvás mennyiség amire szükségem van. Emiatt tudok jól teljesíteni.
Eközben a kulccsal elindítom a motort, majd elindulok. Kettőnk között jó pár percig néma csend honol és most valahogy nincs kedvem megtörni azt. Megteszi ő helyettem, én pedig egy pillanatra leveszem a tekintetem a kihalt utcáról, és arcát kezdem fürkészni.
- Van testvérem, kettő is. Én vagyok a legidősebb. Van egy öcsém, és egy húgom.- kérdezem, közben pedig a kezem önkéntelenül is erősebben kezdi szorítani a kormányt.
- Hát... Susan, a húgom kiborult. Sírógörcsöt kapott, az öcsém viszont könnyen elfogadta. Ő nem egy balhés típus, ő inkább az a chillelő. Egyáltalán nem hasonlítunk egymásra. Egyikünk sem. Se külsőre, se belsőre... mintha nem is ugyanazok lennének a szüleink, hanem csak így random ledobott volna minket a gólya Meyerékhez... - beszélek, majd húzom el a számat egy enyhe mosolyra. Azt már nem is fejtem ki, hogy de, valójában pont egyformák vagyunk abban, hogy hogyan idegeljük ki apánkat, meg az egész családot. Nem csak én vagyok defektes, hanem mindannyian, hiszen ha épp nem melegként tengetjük napjainkat, akkor egy kihagyott fogamzásgátló miatt terhesen, elhagyva, vagy épp őrülten szerelmesen egy nálunk tíz évvel idősebb emberbe.
- Mit szeretnél még tudni? Most engedélyt adok a kérdezésre, és a helyedben jól meggondolnám mit kérdezek, hiszen legközelebb nem leszek ilyen közlékeny! - nézek rá vidámabban mint az előbb, hiszen még van kábé egy olyan jó negyedórája, hogy kifaggasson, ha akar. Aztán hazaér, én pedig eltűnök az életéből jó ideig... csak azért, hogy megismerhesse önmagát...


■ ■  Az egyik utcáról nyíló raktárépületben...  ■ ■
credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
183
● ● Posztok száma :
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.
● ● Keresem :
Harry Shum Jr.
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Szomb. Aug. 19, 2017 6:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Bleu & Théo

- Hé, nem akartalak kritizálni - igyekszem békítő hangon szólni, hiszen tényleg ártatlan ténymegállapításnak szántam csupán a megjegyzésemet az autójáról. - Ez egy nagyon menő kocsi. Nekem is volt Opelem, egy Opel Astra H kombi, és imádtam. Jobban szerettem, mint a mostanit, élmény volt vezetni.
A többihez inkább nem fűzök hozzá semmit. Igaza van, elfoglalt vagyok, rengeteg a dolgom és mindig rohanok valahova. Élvezem a nyüzsgést, hogy egy pillanatra sem hagynak megállni és valaki mindig kapkod utánam, valahol mindig várnak rám. Ez a tudat jobban felpörget, mint a reggeli kávé. Ennek ellenére kihallok némi ellenérzést a hangjából, és nem szeretném, hogy az életvitelem ezen aspektusába is belekössön, így hát inkább veszni hagyom a témát.
Érdeklődve hallgatom a testvéreire vonatkozó szavait. Meglep, hogy ők is hárman vannak, akár csak mi. Halkan elnevetem magam a gólyás megjegyzésén. Szívesen meggyőződnék róla a saját szememmel is, mennyire különbözőek, de épp vezet, nekem meg nem lenne illendő a facebook ismerősei közt turkálnom.
- A legidősebb, ejha! Te kaptad a legtöbb elvárást, igaz? Mi is hárman vagyunk, Cécit, a húgomat már ismered, de van egy bátyánk is, Serge. Ő nem a színészi pályát választotta - mesélem, bár nem kérdezett és tudom, hogy önzőség folyton magamra irányítani a rivaldafényt akkor is, amikor épp róla van szó. De most nem magamról mesélek, hanem a családomról, és őket én is annyira igyekszem védeni, mint Bleu. Nem osztom meg a történetünket akárkivel. - A bátyámon látom, milyen nehéz egy három fős testvércsónakot elevezni.
Elnyomok egy ásítást. Veszélyes fegyvert ad a kezembe azzal, hogy bármit kérdezhetek tőle, mégsem jut eszembe hirtelen semmi. Vannak olyan kérdések, amelyekre nem akarjuk tudni a választ, és az én legtöbb kérdésem ilyen.  Faggathatnám az érzéseiről, a lelki világáról, a sötét kis titkairól, de amíg ekkora a katyvasz bennem, addig csak jobban összekuszálnám a lelki világomat. Így hát némi hallgatás után összehúzom magamon a dzsekimet, és valami egyszerűbb kérdésnél maradok.
- Mi tetszik neked egy srácban, akit hetek óta állandóan csak kritizálsz? Nem jó neked, ahogy színészkedek, ahogy a kamerákon túl viselkedek, ahogy a magánéletemet rendezem. Még a kocsim sem. Akkor meg mégis...?
Csinos a pofim és ennyi? Nem akarom lebecsülni az érdeklődését, nem akarom azt éreztetni vele, hogy nem bízom benne. De hát nem bízom benne. Félek, hogy túlságosan belegabalyodok ebbe az egészbe, és a végén kiderül, hogy ő nem gondolta olyan komolyan, mint én. Nem baj az, ha csak összejárna szórakozni velem, de akkor tisztázzuk le rögtön az elején. Tudni akarom, mennyire tervez komolyan velem, hogy megéri-e kockára tennem mindent.
Halk sóhajjal kifújom a levegőt, és végre ránézek. Egyenesbe húzom magam az ülésben, még egy darabig fontolgatva a következő, talán egyben utolsó kérdésemet, mielőtt a lehető legelszántabban nekiszegezném.
- Van két jegyem az operába vasárnapra, este 7-re. Nem igazán szeretem az operát, de Cécitől kaptam, neki meg ilyet nem lehet mondani - fintorogva idézem fel, milyen szúrós szemeket meresztett rám, amikor látta, hogy nem ugrálok örömömben a jegyek láttán. Az ő világa a színház, nem az enyém, de tudom, számon fogja kérni rajtam, elmentem-e, és egy operett megértésén még a wikipédia sem segít. Ott kell lennem. - Aznap nincs forgatás. Eljössz velem?


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Darren Bleu Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Szomb. Aug. 19, 2017 7:12 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Théo && Bleu

- Nem vettem annak! - vágom rá egyből, és gondolatban jól megsimogatom a kocsimat, mintha csak egy gyermek lenne, akit épp kritizált a tanítónéni. Én meg vagyok vele elégedve és bár lehet hogy nem egy mai darab, de azért igenis jó szolgálatot tett az évek múlásával, és ha nem muszáj még jó ideig nem is fogom lecserélni.
- Hát nem mondanám, hogy könnyű a helyzet. Az egy dolog, hogy elvárások, de nálunk lényegében vannak azért gondok a testvéri összefogással is. Nem vagyunk jó testvérek. Legalább is számomra nem itt kezdődik a jó testvéri viszony. - mondom, majd fejezem be hamar a témát. Igazából beszélhetnénk a közöttünk lévő szakadékokról, arról, hogy lényegében nem is nagyon beszélünk, hogy mindenkink megvan a maga komfort zónája, és hogy soha nem nyíltunk meg egymásnak úgy ahogy kellett volna. Elmesélhetném a megesett húgom történetét, aki csak azért hívott fel, mert nem tud kihez fordulni a családban, és akivel ennek ellenére sem lett jobb a kapcsolatom, mert egyszerűen látom rajta, hogy megeszi a fene attól, hogy én kitörtem ebből az egészből, vagy tulajdonképpen nem is tudom mi a baja. Mert van neki. Bár lehet csak az a gond, hogy soha nem kapott egyetlen atyai pofont sem, és most az élet volt az, ami jól fenéken billentette.
Nagyot sóhajtok, úgy fordulok be a következő kis utcán. A forgalom nagyon gyér, viszonylag a városon kívül lakik én pedig bár egészen kiismerem magam most mégis lassan közlekedem, nem szeretem a száguldozást.
- És te hogy viseled a családi helyzetet és nyomást? - kérdezek vissza én is, majd mikor rákérdez a vele kapcsolatos dolgokra egy pillanatig nem is tudok mit válaszolni.
Némaságba burkolózok, és ujjaimmal felismerhetetlen dallamot kopogok a kormányon. Zavarom lányos és egyértelmű, azonban hiába nem szoktam megnyílni túlzottan mégis összeszedem a bátorságom hogy választ adjak a kérdésére.
- Ezt csak te érzed csesztetésnek, és soha nem mondtam, hogy nem jó amit teszel az életben, és amit teszel a kamerák előtt. Lehetnél jobb, és ezt te is tudod nagyon jól. Nehéz... nehéz ezt megválaszolnom. Nyilván tetszettél már akkor is, mikor megismerkedtünk, de van benned valami... valami ami vonzz. Vannak szimpatikus tulajdonságaid, amiket én nagyon vonzónak találok. Hümm... Nem igazán tudom megfogalmazni, mert az érzések szerintem kialakulnak és én nem kerestem soha a miértjüket. - mondom, majd rá nézek és elhúzom a számat annak jeleként, hogy hiába is várja a logikus magyarázatot, én képtelen leszek azt neki megmondani.
- De ha megnyugtat, akkor nem csak jól akarok szórakozni pár napig és ezzel heccelni téged. - mosolyodom el, a hazafelé tartó utunkon most először.
- Te most... ez most... randira hívsz? - kacagom fel jókedvűen és végig sem gondolom a kérdés jelentését, egyszerűen csak neki szegezem. Ezek után kit érdekel már, hogy mit gondol rólam, rólunk, erről az egészről! Meglepett, és ha mondjuk nem ülne itt mellettem most biztos hogy vadul ugrándoznék a szobámban bár ez a reakció távol áll tőlem, mégis a szívem hevesen ver, majd kiugrik a mellkasomból úgy kalapál.
- Persze, elmehetünk. - suttogom, majd a pillantásom ismét az útra szegezem.
- Vonzódsz hozzám? - kérdezem halkan, hiszen nekem is tudnom kell, hogy szórakozik-e. Én kiterítettem a kártyáimat, remélem ő is kifogja.


■ ■  Az egyik utcáról nyíló raktárépületben...  ■ ■
credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
183
● ● Posztok száma :
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.
● ● Keresem :
Harry Shum Jr.
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Szomb. Aug. 19, 2017 8:11 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Bleu & Théo

Bleu szavai elgondolkodtatnak picit a saját testvéreimet illetően. Sosem gondoltam bele, mennyire vagyunk jó testvérek, azok vagyunk-e egyáltalán. Teljesen természetesnek vettem, hogy a folyamatos ugratások és vitatkozások ellenére összetartunk. Bár Serge férfi létére, idősebb testvér lévén mindig is közelebb állt hozzám, mintha nem csak a tesóm, hanem a legjobb barátom is lenne, ettől még mindkettejükhöz kétségek nélkül fordulnék bármilyen problémámmal. Egyikük elől sem titkolnék vagy szégyellnék semmit. Bele sem gondoltam, hogy nem minden testvéri viszony működik így, és talán nem az a normális, ahogy mi élünk, hanem ahogy Bleu-ék.
- Hogyhogy? - érdeklődöm finoman, legalábbis megvan bennem a szándék, hogy ne tolakodjak túlságosan, de azt hiszem, egy ilyen belekérdezést nehéz diszkréten intézni. - Azt mondják, nem mi választjuk meg a testvéreinket, és hogy a vérrel nem feltétlenül jár együtt a szeretet... Ugyanakkor egy rakat másik dolog igen. Úgy értem, ha már együtt töltjük a fél életünket és az egész világ azt várja, hogy szeressük egymást, miért ne tehetnénk így? A barátságok és a kapcsolatok idővel tönkre mennek, de egy tesó mindig a tesód marad.
Mint valami béna szerencsesüti. De ebben az egyben tudom, hogy igazam van. Imádom a testvéreimet és bármit megtennék értük, és Bleu is pontosan ilyen gondoskodónak tűnik, ezért érdekel annyira, hogyhogy nincsenek olyan szorosban. Főleg azok után, mennyi mindenen keresztülment a mássága miatt, kire számíthatna, ha nem a testvéreire?
- A bátyám levette a vállunkról a terhet. Annyira sokkolta a családot azzal, hogy nem követi a színészi pályát, hogy hozzám nem mertek más elvárást fűzni, csak hogy maradjak színész. A babakérdéssel is őt csesztetik, az anyámnak egyelőre tökéletesen elég, hogy barátnőm van. Bár, amint Serge beteljesíti a végzetét, gyanítom, én leszek a csesztetésük következő célpontja... - A fejemet csóválom azon, hogy engem mindenki csak piszkál. Mielőtt azonban elmerülhetnék az önsajnálatban, kénytelen vagyok rááldozni néhány bárgyún mosolygós pillanatot arra, milyen jó fej családom van, és mennyire szeretem őket.
Már épp azon gondolkodom, szóvá teszem neki, hogy a kerékpárosok is lehagynak minket ebben a nyugdíjas tempóban, de beszélni kezd, úgyhogy inkább elhallgatok és figyelek. Nem igazán válaszolja meg a kérdésemet, szóval húzom kicsit a számat a válaszán, de ahogy hozzáteszi, hogy nem szórakozik, a szívem kihagy egy ütemet és egyből csendbe burkolózom.
- Harisnyás férfiak és túlsminkelt nők fejhangú visítozását fogjuk hallgatni vagy 4 órán keresztül, szmokingban - felelem, habár ez egyáltalán nem válasz a kérdésére. Amolyan "nevezd, aminek akarod" féle zavart visszavonulás. Makacsul bámulom az ablakon túl elsuhanó tájat, még csak véletlenül sem pillantva rá, hogy ne lássa, mennyire vörös lett a fejem. Még hogy randi! Mi más lenne? Egy fenéket! De hát ha az...
Elmosolyodom a beleegyezésén. Nem tudom, miért de örülök neki, hogy eljön és együtt tölthetjük a vasárnap estét. A jegyek a páholyba szólnak, úgyhogy akár még halkan beszélgethetünk is alatta, ha nagyon elunnánk a dolgot. Kemény lesz, az biztos. A kérdését hallva meglódul a szívverésem, kényszerítem magam, hogy végre ránézzek.
- Nem tudom. Talán.
Határozottan igen, de nem merem bevallani, na! Vasárnap úgyis eldől. A kamerákat magunk mögött hagyva, semleges terepen találkozunk majd. Ha ott is szikrák pattognak köztünk, akkor beismerem, addig viszont nem hamarkodnék el semmit sem.
- 18 órára érted megyek, ha megadod a címed. Vagy te is felszedhetsz, ahogy neked jobb. Elmehetünk előtte kajálni is valamit, bár szmokingban az elég gáz lenne, szóval talán hagyjuk - ingatom a fejem. Fiús zavarom kissé bizonytalanná tesz, de hát most hívtam randira a kollégámat azok után, ami történt... És egy nyomorult operába viszem. Mehh, ebből is látszik, hogy ez nem igazi randi, mert ha az lenne, azzal kezdenénk, hogy főzök neki valamit.
- Semmi munka aznap, oké? - szögezem le sietve. - Semmi árnyvadászok, semmi malec. Csak te meg én, civilben.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Darren Bleu Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Vas. Aug. 20, 2017 2:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Théo && Bleu

- Nem tudom mit is mondhatnék. Annyira szerintem már ismersz, hogy tudod nagyon jól mennyire fontos a családom, és hogy kiálljunk egymásért. Én csak... én csak úgy gondolom, hogy ha már őszinte voltam velük, akkor a testvéreimnek támogatni kellett volna, ha a saját nememet szeretem, ha nem. - húzom el a számat, és inkább nem is mesélem el, hogy például Susan hogyan is reagált a bejelentésemre. Mintha valami bűnt követtem volna el, mintha a kelleténél több figyelmet raboltam volna el tőle. Hiszen nem sokkal a bejelentésem előtt elkezdtem befutni a színészi pályán, egyre több szerep, és most ez is, ami bőven elég volt ahhoz, hogy a család minden tagja inkább velem legyen elfoglalva. Nem akartam én soha fontosabbá válni tőle, mégis valamiért úgy érezte, hogy le akarom taszítani a trónjáról.
- Persze, hogy szeretem őket, és a kapcsolatunkat is próbálom ápolni, nem én lennék, ha hátat fordítanék csak... figyelj, úgy érzem egyirányú ez az egész. - húzom el a számat, majd az arcára pillantok. Szám fintorra szalad, és bár nem látszik, én örülök annak, hogy neki jó a kapcsolata mindenkivel. Végül is én sem állíthatom az ellenkezőjét, hiszen nem fújunk egymásra, egyszerűen csak hiányzik az őszinteség az egészből, a mélység, hogy ne csak egy látszat legyen az összetartozás.
- Nem szeretnél gyereket? - kérdezem őszintén, majd az arcomra mosoly kúszik.
- Én szeretnék gyerekeket. Kettőt is, ami biztos fura lehet, pláne úgy, hogy nem a nőket szeretem. Mindig is családot akartam, és szerintem soha nem fogok lemondani erről az álomról. Szerintem jó apa lennék! - mondom vigyorogva, hiszen tényleg szeretnék majd családot és gyerekeket.
- Olyan szép lenne és jómodorú, mint én! - viccelem el a dolgot, majd Théo-ra pislantok. Nem mondom hogy nem száguld át a gondolot a fejemben, hogy vajon egy ilyen helyzetet hogyan is kezelne. Lehet nem is szereti a gyerekeket.
Válaszán szívem hevesebben kezd dobogni. Arcomon már állandósul a bárgyú vigyor. Hiszen pont azt mondta, amiben reménykedtem, és őszintén szólva kellhet ennél több egy férfinak? Vonzónak talál, és elhívott valahova. Ő, akinek aztán soha nem volt kapcsolata a saját nemével. Lehet, hogy mégis elindítottam benne valamit? És ha ez így van, akkor igyekszem majd ezt az állapotot meg is tartani.
- Nekem nincs bajom az operával. Nagyon kifejezőnek találom. Én is éneklek, tudod, hozzám közelebb áll a színpad, mint a filmezés. Ezelőtt soha nem voltam még forgatáson. - vonom meg a vállam, majd ránézek, mikor felhozza a vacsorát illetve a páholyt. Nem tagadom nagyon is izgatónak találom a dolgot, hogy vele lehetek valami sötét zugban, ahol nem lát minket senki, és ahol csak ketten lehetünk.
- És mi lenne, ha felszednél hatkor, majd ha vége akkor elmennénk hozzám, és főznék én? Cserébe elkészítem a kedvencedet. Megiszunk egy üveg bort, és ha gondolod alhatsz a vendégszobába és nem muszáj hazavezetned, vagy haza taxiznod. És megígérem hogy úriember leszek... - mondom izgatottan, majd közben lefékezek az otthona előtt.
- Azt hiszem meg is érkeztünk...


■ ■  Az egyik utcáról nyíló raktárépületben...  ■ ■
credit

[/color]
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
183
● ● Posztok száma :
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.
● ● Keresem :
Harry Shum Jr.
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Vas. Aug. 20, 2017 3:11 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Bleu & Théo

-   Még szép, hogy támogatniuk kellett volna! - csattanok fel kissé méltatlankodva, hirtelen jött haragom azonban egyáltalán nem neki szól, hanem a testvéreinek. - Nem öltél meg senkit, egész egyszerűen csak megtaláltad önmagad. Lehet, hogy a világ elítélhet ezért, de a saját családodnak nem szabadna. Nekik támogatniuk kéne mindenben, és... - elhallgatok. Elragadtattam magam egy kicsit. Emlékszem, annak idején mennyire féltünk Cécivel, hogy apa mérgében kitagadja a bátyánkat a családból, amiért zenész akart lenni. A szüleink viszont - bár tény és való, hogy nem örültek Serge döntésének - rávilágítottak, hogy mindegy, milyen életet élünk, örökké egy család maradunk és szeretni fognak minket. Kíváncsi vagyok, Bleu hallotta-e bármelyiküktől is ezt a mondatot, és hogy tudta kibírni eddig, ha nem.
- Értelek - felsóhajtok, tétován megérintem a felkarját. Nem tudom, miért akadtam ki ennyire a testvéreire, hiszen nem is ismerem őket. Talán csak mindig is érzékenyen érintett ez a téma, fontos számomra a család, és kedvelem Bleu-t is. Hüvelykujjammal sután megcirógatom a karját, aztán visszahúzom a kezem és kibámulok az ablakon. Nem hiszem, hogy szüksége lenne vigasztalásra, pláne nem tőlem.
- Pfff.... - nevetnék a kérdésén, de a válasza egyből belém fojtja a szót. Hupsz, talán jobb, ha nem vágom rá egyből az óriási nemet a gyerekvállalásra. Meglep, mennyire komolyan beszél a gyerekekről, hiszen már maga a homoszexualitás is kényes téma, épp hogy csak kezdik elfogadni az emberek, de az azonos neműek gyerekvállalása még ennél is forróbb talaj. Ő viszont olyan magabiztossággal és őszinte vágyakozással beszél róla, hogy nem akarom összetörni az ábrándjait.
- És hogy szeretnél? Örökbefogadással, vagy esetleg béranyasággal? - érdeklődöm, hátha erre is vannak konkrét tervei. Azt mondta, bármit kérdezhetek, és mivel még nem értünk haza, ki is használom a lehetőséget. - Nem zavarna a közvélemény, vagy hogy a gyerekeknek hogyan nehezítené meg az életét? Hiába vagyunk a szerelem városa, attól még van hova fejlődnünk egymás elfogadásában. Nekem személy szerint semmi bajom az ilyesmivel. A legtöbb hetero szülő szívás, tehát ha a gyerek szeretetben nő fel, nem mindegy, kik a szülei? De a világ máshogyan áll ehhez, és ez főleg a gyerekeken csattanna.
Nem lebeszélni akarom, hiszen az ő élete, csak kifejtettem a saját álláspontomat, hátha erre még nem gondolt. Bár valószínűleg igen. A megjegyzése, miszerint jó apa lenne, mosolyt csal az arcomra.
- Az leszel - felelem halkan, az arcát fürkészve. - Jó apa leszel.
Tényleg így gondolom. Aki olyan kedves és gondoskodó, mint ő, tele álmokkal és önbizalommal, azzal nem lesz baj. Megadhatja a gyerekeinek azt, amire sok szülő nem képes.
- Szeretem a gyerekeket. Az unokahúgomra rengeteget vigyáztam. A nagybátyámmal, a producerrel már találkoztál. Rengeteget segített nekem, úgyhogy cserébe folyton elvállaltam, hogy vigyázok a lányára. Nagyon aranyos kislány, jól kijövünk. - Folytatom, a kérdésére is válaszolva. - De nem érzem úgy, hogy jó apa lennék, vagy szeretnék saját gyereket jelenleg. Még a saját életemről is alig tudok gondoskodni. Egyszer talán benő a fejem lágya és megérek az apaságra... De most még nem szeretnék. Úgy szeretem az életemet, ahogy van.
Kíváncsian hallgatom az ötletét, és a gyomrom rögtön borsónyira szűkül a gondolattól, hogy felmenjek hozzá, sőt, még ott is aludjak. Meglepő módon azonban nem vált ki belőlem heves ellenérzést az ötlet, sőt, mintha izgatottá tenne inkább.
- Hát, miért is ne? - vonom meg a vállam, és remélem, nem látszik rajtam, mennyire izgulok. - De a kaját rád bízom. Lepj meg! - Pimasz félmosolyt villantok rá a vállam felett. Látom, hogy megérkeztünk, de még nem mozdulok, csak bámulok rá, mintha várnék valamire, de magam sem tudom, mire. Játszadozom a gondolattal, hogy felhívjam magamhoz egy teára, de végre megmozdul a kezem, kikapcsolom az övemet.
- Köszönöm a fuvart. Akkor vasárnap, hatkor! - búcsúzom, és ha nem tart vissza, kiszállok az autóból. Becsukom az ajtót, majd szemmagasságba hajolva még intek egyet, mielőtt zsebre dugott kézzel a lakásom felé indulnék.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Darren Bleu Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Vas. Aug. 20, 2017 3:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Théo && Bleu

- Mindkettő szóba jöhetne. Igazából lényegtelen. Ha nem az én... szóval ha nem is az én vérem lenne, akkor is pont ugyanúgy szeretném. Millió gyerek éhezik, vagy születik olyan országba, ahol esélye sincs az életre. Én megadnám neki a lehetőséget. Vagy épp felnevelném a húgom gyerekét, aki azért fogant, mert képtelen volt annyi ésszel rendelkezni tizenhat évesen, hogy bevegyen egy esemény utáni tablettát... - fakad ki belőlem, majd el is komorulok egy pillanatra. Persze, nem kérhetném tőle, hogy megtartsa, hogy áldozza fel nekem az életét, hogy kihordjon egy gyereket, aztán nekem adja, és közben minden rosszindulatú ember keresztüzében fürdőzzön. Túl nagy kérés lenne, bár akármennyire is nem tartom helyes dolognak valahol mélyen legbelül a gyomrom tájékán bizsereg a bensőm, hogy ő lehetne számomra a megoldás.
- Nem érdekel a közvélemény. Más meleg párnak is van gyermeke. Nézd meg például Ricky Martint. Csodás apa és fantasztikusan neveli a gyermekeit. A homoszexualitás nem nevelés kérdése. Azt nem belenevelik az emberbe. Így születsz. Maximum a gyerekem elfogadó lenne és nem ítélkezne úgy ahogy az emberek nagy százaléka. - Eközben a keze a kezemre simul, ujjai lassan cirógatnak végig, én pedig lúdbőrözni kezdek. Kiráz a hideg, minden szőrszálam az égnek mered és be kell harapnom a számat, hogy ne sóhajtsak fel erre a számomra mindennél kedvesebb gesztusra. Jólesik az érintése, és ha lehetne egész nap el sem engedném magam mellől. Közben felé fordulok, és tényleg elhiszem amit mond. Elhiszem, hogy jó apa lennék, hogy mindent megadnék egy gyereknek, és ez nekem nagyon sokat jelent.
- Idővel máshogy fogod gondolni. Idővel mindenki felnő. És hidd el, lesz majd valaki aki miatt kissé megkomolyodsz. - mosolygok rá, de azt már nem teszem hozzá, hogy remélem az a valaki én leszek.
Eközben megérkezünk a háza elé, a kajával kapcsolatban pedig csak bólogatni tudok. Nem küldött el a fenébe, sőt úgy láttam tetszett neki az ötlet azzal kapcsolatban, hogy nálam maradhat a vacsora után.
- Oké, akkor majd kitalálok valamit. - mosolyodom el megint, majd átadom magam a csendnek, ami kettőnk közé telepszik. A búcsúzásra nem igazán tudok mit mondani, így egyszerűen csak hagyom hogy kiszálljon a kocsiból és a bejárat felé induljon. Kezem eközben szorossan markolja a kormányt, majd mint egy idióta rácsapok arra a szerencsétlenre. Hiszen hogyan is engedhettem el csak így, miért is nem köszöntem el tőle normálisan?!
Kezemmel gyorsan kiszabadítom magam, majd kipattanok a kocsiból.
- Théo.. - kiáltok utána, majd kocogó léptekkel hamar utolérem. Kezem a karjára kulcsolódik, egy mozdulattal fordítom magam felé és nézek a szemébe. Most egyáltalán nem mosolygok, komoly vagyok, mert a mondandóm is az.
- Szeretném ha tudnád, hogy életem egyik legjobb délutánja volt ez a mai, és hogy nem akartam bunkó lenni veled. Nem akarlak csesztetni, és nem akarok tőled nem elköszönni sem, de egyszerűen... egyszerűen nagyon nehéz megállnom hogy úgy viselkedjek, ahogy ezt a helyzet megkívánja. Nem szeretnélek lerohanni, de akárhányszor ilyen közel kerülök hozzád, megérzem az illatod és késztetést érzek arra, hogy megcsókoljalak, vagy hozzád érjek. És én nem szeretnék tiszteletlen lenni, hiszen nem így neveltek, és nem szeretnélek elijeszteni! Szóval, csak szerettem volna ha ezt tudod! Jó éjszakát! - mondom, majd engedem el a kezét és egy lépést hátrébb lépek, miközben egy mély sóhajjal próbálom őt kiűzni a fejemből...


■ ■ Az egyik utcáról nyíló raktárépületben... ■ ■
credit

[/color]
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
183
● ● Posztok száma :
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.
● ● Keresem :
Harry Shum Jr.
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Vas. Aug. 20, 2017 5:34 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Bleu & Théo

Gyakran jótékonykodom, különböző alapítványokat és segélyszervezeteket támogatok a pénzemmel, a ruháimmal, de mégis más alkalmanként segítő kezet nyújtani, mint befogadni valaki más gyerekét. Még ha csecsemő is, akkor sem az én arcvonásaimat, az én tulajdonságaimat örökli, hanem valaki másét. Nem az én vérem, és ez örökké zavarna, rettegésben tartana a gondolat, hogy mikor bukkannak fel a vérszerinti szülei, akik visszakövetelnék tőlem. Lehet, hogy pár év múlva már nem így érezném, de jelenleg meglep Bleu őszinte, feltétel nélküli vágya. Meg az is, amit a húgáról mesél.
- A húgod terhes? Tizenhat évesen? Bass...ameg - csúszik ki a számon teljesen öntudatlanul. Igyekszem feldolgozni az infót. Tizenhat évesen. Ha Céci esne teherbe.... Valószínűleg hasonló fejet vágnék, mint most Bleu. Szeretném valahogy kifejezni az együttérzésemet, amiért még az ág is húzza szerencsétlent, de nem teszem. Ez elég személyes dolog, úgy érzem, nincs jogom beleszólni.
- Tisztelem a bátorságodat. Komolyan. - Ugyanakkor képtelen vagyok magamávé tenni. Számomra túl sokat jelent mások véleménye, és nem biztos, hogy kibírnám a rosszindulatú pletykákat, az állandó susmust vagy a megrovó pillantásokat, valahányszor csak kiteszem a lábam az utcára. Biztos létezik rá valamiféle leszarom tabletta, csak még nem kezdtem el szedni, hiszen nem volt rá semmi okom. Az életem tökéletes eddig, akárcsak én.
Nem osztom meg vele, hogy nem szeretnék megházasodni sem. A házasság legalább annyira riasztó számomra jelenleg, mint a gyerekvállalás. Nem tudom magam elképzelni a feleségem oldalán, és nem is hiszem, hogy megérné az esküvő körüli rengeteg felhajtás, amikor valószínűleg pár éven belül úgyis válás lesz a vége. Azért nem vetem el annak a lehetőségét sem, hogy neki lesz igaza, és idővel tényleg megjön a kedvem ehhez a családalapítósdihoz, amint megtalálom a megfelelő személyt. Ha megtalálom.
Úgy látszik, kettőnk közül ő kukult meg a végére, ami kissé kínossá teszi az elválást. Nem is mondok semmi többet, bárgyú mosollyal köszönök el, ami le is olvad az arcomról, ahogy a lakótömb felé indulok. Érdekes egy nap volt, tele hullámvölgyekkel... Jó lesz végre elnyúlni az ágyban és normálisan végiggondolni a történteket.
A nevemet hallva egyből megfordulok, kíváncsian és kissé értetlenül figyelem, ahogy utánam siet. Áttapogatom gyorsan a zsebeimet, de mindenem megvan, semmit nem felejtettem a kocsijában. Ahogy megragadja a karom, nagyot kell nyelnem, hogy visszaküldjem a torkomban dobogó szívemet a helyére. Igyekszem elnyomni a mosolyomat a szavai hallatán, de nem igazán megy. Nem gondoltam volna bunkónak akkor sem, ha nem jön utánam, és ahogy ilyen nyíltan a fejemhez vágja az érzéseit, a gondolatait... Pár órája még lesokkolt vele, most viszont csak meg akarom csókolni. Annyira meg akarom csókolni, de a testem leblokkolt, és érzem, látom, hogyan suhan el mellettünk a lehetőség. Emelem a kezem, de végül nem ér el az arcáig, csak a mellkasán pihen meg, és közben rámosolygok.
- Ez aztán elköszönés a javából! - somolyogva elmerülök a tekintetében, tenyerem nem mozdul a mellkasáról, ujjaim alatt érzem a szívét dobogni, a teste melegét. A szemeit fürkészem, majd halk, leheletnyi sóhajjal visszahúzom a kezem. - Köszönöm, hogy elmondtad. Tényleg. Jól esett. Jó éjt, Bleu!
Hátrébb lépek, de nem megyek tovább. Csak állok és figyelem őt, várva, hogy visszamenjen az autójához. Gondoltam, megvárom, míg elhajt, hogy integethessek neki ahelyett, hogy csak eltűnnék a szeme elől. Talán hülyeség az egész, mégis maradok, és ha elindul, nyitom a számat, hogy utána szóljak. Kétszer is. Végül harmadszorra jön ki hang is a torkomon.
- Bleu! - Két nyújtott lépéssel ott termek előtte, kezem ugyanott pihen meg a mellkasán, mint az előbb. Ezúttal azonban felmarkolom a felsőjét és a kapualjba húzom, hogy annak jótékony árnyékában egyből megcsókolhassam. Nem úgy, mint a próbán és nem úgy, ahogyan ő engem. Ez a saját, tapogatózó, mégis vágytól fűtött csókom, mely el akarja taszítani, mégis folytatást remél.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Darren Bleu Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Vas. Aug. 20, 2017 6:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Théo && Bleu

- Igen - mondom lesújtva és komolyan egy pillanat erejéig a sírás kerülget. Felelőtlen fruska, aki képtelen volt arra, hogy védekezzen és hogy ne veszélyeztessen egy életet. Most pedig a halálba küld egyet, aki nem érdemelte ezt, és akit ha ő nem is, én mindenképp felneveltem volna. De hát nem vagyunk egyformák, nem mindenki ítéli el az abortuszt. ÉN konkrétan gyűlölöm, és a mai napig látom magam előtt a Néma sikoly című filmet róla, melyet az iskolában mutogattak. Egyetlen gyermek sem érdemel ilyen véget, és a húgom ezt igenis nagyon elpuskázta.
- Azt hiszem elfelejtette bevenni egyszer a fogamzásgátlóját és megesett a dolog, most pedig el akarja vetetni. És valami csoda folytán megtalált engem, hogy én legyek az, aki majd a kezét fogja. És tudod... úgy érzem, hogy ki vagyok használva, hogy szólnom kéne apámnak, de nem akarom a bizalmát eljátszani! Én szeretném rendbe hozni a kapcsolatunkat! Épp azért, amit te is mondtál... de nem tudom, hogy így van-e értelme. - filózom, és kérdő tekintettel nézek rá. Nem várok tőle választ, nem várom tőle, hogy megoldja a gondjaimat, hogy megváltson, egyszerűen csak jól esett ezt így kibökni, elmondani valakinek, mert már amúgy is napok óta kezdett felemészteni ez az egész dolog.
És mikor azon kívül hogy bízik bennem még arról is felvilágosít, hogy tisztel engem, kicsit meghatódom. Apám soha nem mondta hogy tisztelne engem, vagy hogy becsülne azért, mert bátor vagyok, és fel merem vállalni önmagam. Ő nem hisz ezekben a dolgokban. Ő csak abban hisz, amit igaznak vél és gondol, és ami nem esik ebbe a nagyon szűk keresztmetszetbe az biztos hogy ördögtől való. Épp ezért sem jövünk ki egymással, holott mindig is igényeltem volna, hogy azt mondják párszor, hogy büszkék rám, vagy hogy erősnek gondolnak. Mert én tényleg erős vagyok.
- Kössz... - mondom, majd elhallgatok. Egyszerűen nem tudok mit mondani, és ő pont ezt a némaságot használja ki arra, hogy kiszálljon a kocsiból és itt hagyjon engem. Kezemmel még mindig a kormányt markolom, fejemet ráhajtom, majd indulatosan beleboxolok a puha hab borításba. A picsába! Hogy engedhettem el anélkül, hogy megköszöntem volna a délutánt, vagy egyáltalán elmondtam volna neki, hogy nekem ez igenis fontos volt?! Hogy lehetek ennyire idióta?
Szinte már roham tempóban tépem fel a kocsi ajtót, majd kocogok utána, hogy beérjem. Kezem a kezére téved, ő pedig talán a lendület miatt, talán mert ő is érzi a kettőnk közötti vonzást közelebb lép. Keze a mellkasomon pihen, és tudom, hogy hülyeség, de mindezt annyira természetesnek érzem, annyira magától értetődőnek, hogy épp emiatt a természetesség miatt buknak ki belőlem azok a szavak, melyeket nem pont így, nem pont ebben a formában akartam a tudtára adni. Elnézést kérek, és biztosítom arról, hogy nem akarom bántani, használni, eldobni és kihasználni. Lehet túl őszinte vagyok, lehet túl nyersen fejeztem ki magam, de ez a pillanat ezt hozza ki belőlem. A mindenféle sallang nélküli valóságot. És kár áltatni magam azzal kapcsolatban, hogy rosszak a megérzéseim, hogy csak szórakozik velem, egyszerűen képtelen vagyok beismerni hogy mennyire tetszik, és hogy én igenis meg akarom próbálni, el akarok varázsolódni!
- Ha azt mondom nincs mit, az szerintem hülyén hangzana, szóval... inkább nem is mondok semmit. Jó éjt Théo! - makogom, majd hátrébb húzódom. Arcomon pír ül, a szívem hevesen dobog, bár ez a túlzott vergődés Théo mosolyának szól, és annak az érintésnek, mellyel közelebb lépett hozzám. Még pár pillanatig az arcát fürkészem, majd hátat fordítok és a kocsim felé veszem az irányt. Már későre jár, hosszú volt a nap és talán el lehet mondani, hogy kihoztam a mai napból a maximumot. Lépteimet egy dolog szakítja félbe, mégpedig az, hogy meghallom a nevemet.
Kíváncsian fordulok hátra, és tágra nyíló szemekkel nézem, ahogy felém siet. Szinte rohan, arcán az elszántság maszkja lebeg, én pedig csak állok ott, és nem tudom, vajon mi következik. Keze ismét megtalál, ujjai először csak a mellkasomhoz érnek, majd görcsösen rámarkolnak a pólómra, szinte már erővel ránt be a mellettünk lévő kapualjba, melyet egy óriási diófa hatalmasra nyúlt ágai takarnak el a kíváncsi holdvilág és a leskelődők elől.
Ajka keményen tapad a számra, és egy pillanatig elfelejtek visszacsókolni is. Szívem hevesen verni kezd, képtelen vagyok bármit is tenni ellene. Hagyom hogy a kövekből kirakott falhoz préseljen. Érzem a testének melegét, bőrének illatát, nyelvének játékát és önkéntelenül is átadom magam az érzéseknek. Belesóhajtok a szájába...
Gyomromban millió lepke tör utat magának, és kezd el verdesni és bár akármennyire is sikerült eddig kordában tartani magam, most ez nem sikerül, és erről a kidudorodó nadrágom is ékes tanubizonyságot is ad. Kicsit arrébb húzódok tőle, hogy ne érezze vágyamat, arcom kipirul a tudattól, hogy mit is váltott ki belőlem és tudom nem kellene aggódnom mégis megteszem. Hiszen ő, aki a nőket szerette eddig, annak biztos ijesztő és furcsa lehet egy ilyen dolgot megérezni...
- Théo... -a nevét suttogom, szinte már könyörögve... - kérlek ne hagyd abba...


■ ■ Az egyik utcáról nyíló raktárépületben... ■ ■
credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
183
● ● Posztok száma :
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.
● ● Keresem :
Harry Shum Jr.
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Vas. Aug. 20, 2017 8:20 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Bleu & Théo

Mocskos egy helyzet, senki sem hibás, és közben meg mindenki az egy kicsit. A húga is, amiért elfelejtette, a srác is, amiért nem figyelt oda jobban, és bizonyos szempontból a család is. Eszembe sem jutna Bleu-t hibáztatni, de látom, mennyire megviseli ez az egész ügy, és nem tudom, jobb lesz-e neki azzal, ha elmondom a véleményem. De inkább most, mint később, mert talán soha többé nem lesz alkalmunk így, ebben a formában beszélgetni egymással.
- Tudom, hogy te felnevelnéd és gondját viselnéd, de talán tényleg az abortusz a legjobb megoldás - igyekszem ismét óvatosan, halkan szólni, pedig tudom, hogy a szavaim ütnek, és az ilyesmit nem lehet finoman közölni. - Még csak tizenhat éves, most ismerkedik a szexszel, a testével. Az egész életét tönkre teheti, ha meg kell szülnie egy gyereket, akiről aztán még le is mond, és nézheti, hogyan cseperedik fel az orra előtt. Tönkre tenné fizikailag, lelkileg... Ahogy a szociális kapcsolatait is.
Mondanék még valamit, de nem teszem. Megérinteném, mégsem mozdulok. Nem akarok kegyetlennek tűnni, de úgy érzem, nem szabad jobban belefolynom. Szeretném támogatni és megvigasztalni, de tudom, hogy ő maga is tisztában van mindezzel. Talán könnyebb neki, ha tőlem is hallja, vagy épp most rontottam a helyzeten.
- Talán tényleg kihasznál... De erről szól testvérnek lenni. A húgom az egyetlen, akinek eltűrném, hogy csak érdekből keressen. - felelem kérdő tekintetét látva, és halványan, szomorkásan rámosolygok. - Rendben lesztek... Együtt megoldjátok.
Remélem. Az ő családja annyira más, mint az enyém! Lehet, hogy teljesen rossz tanácsokkal látom el. Nem tudom. Nem is merek többet mondani, nehogy a végén én rontsam tovább az egész helyzetet.
Elég béna az elválásunk. Ahhoz képest, hogy színészek vagyunk, és legalább ezernyi nyálasabbnál nyálasabb, teátrális, drámai és frappáns szituációs gyakorlat van a zsebünkben, most, hogy nem vesznek a kamerák, a helyzet elég szerencsétlen. Így amikor kimondja, hogy jó éjt, mosolygósan biccentek és hagyom, hogy menjen. Hagyni akarom, hogy menjen. Mindent megteszek, hogy hagyjam menni - aztán bumm, elszakad bennem valami és kénytelen vagyok engedni az ösztöneimnek. A vágyaimnak. Magamhoz rántom és megcsókolom, nem szerepek, álarcok mögé bújva, nem gyakorlásként, nem dühből. Én csókolom meg, Théoként, egész egyszerűen azért, mert úgy akarom. Mert akarom. Mert kell nekem, és végre úgy érzem, megtaláltam. Hányszor csókolóztunk ma már? Mégis ezt érzem a legőszintébbnek, a legvalódibbnak az összes eddigi közül. Forró és ízes, ezernyi szín robban lehunyt pilláim alatt, ahogy mohón faljuk egymás ajkait.
Ahogy elhúzódik kissé, kábán pillantok le rá, igyekszem újra mozgásra bírni az izmaimat, melyek teljesen ellazultak a közelségétől. Lopva végigmérem, nem tart sokáig felfedezni a zavara okát. Sokkol és borzongat egyszerre, zavarba ejt, mégis kellemesen hízelgő a tudat, hogy miattam, tőlem... Nagyot nyelve húzódom hátrébb, hagynám, hogy összeszedje magát, de a hangja, ahogy a nevemet ejti, egyenesen a lelkemet cirógatja, és az a kérés... Ki kéne józanodnom, de csak jobban megbabonáz. Felrobban bennem és körülöttem a világ, józanságomat vesztve esek újra neki, hogy mohó csókommal lesöpörjem a lábáról. A kapunak lököm, egész testemmel hozzápréselem magam. Öle árulkodó keménysége az én testem is felhevíti, csókom vad és követelőző. A tarkójára simítok, a hajába túrva húzom közelebb magamhoz.
- Lenne kedved... Öhm... - sóhajtom ajkaira, épp csak annyira húzódva el, hogy ránézhessek. - Feljössz? Most.
Vakon nyúlok el mellette, csak a szemem sarkából sandítok jobbra, ahogy beütöm a kapukódot, az ajtó pedig csippanva kinyílik. Tudom, hogy nem jó ötlet, de akarom, hogy feljöjjön. Az agyam józanabbik fele magyarázkodik, hogy csak beszélgetünk, megiszunk valamit, megmutatom neki a bélyeggyűjteményem... A másik fele viszont, mely már teljesen bódult az illatától, meg sem próbál kifogásokat keresni. Csak akarja, úgy, mint még senkit.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Hétf. Aug. 21, 2017 10:32 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Armand Assante tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Kedd Aug. 29, 2017 8:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Alexander - Armand


Ahogy kijöttem a műtőből, pötyögöm be Alexandernek az üzenetet, s alig vártam már, hogy megszabaduljak a zöld cuccoktól.

„Hi, Alex, pofa sör, vagy ütős brandy? Szokásos helyen? Mikor érsz rá ma?

Ahhh, forró víz, a surrogó zuhany hangja, semmi más. Most valahogy nyűgös lettem a végére a sok csipogó cucctól és a mesterséges fénytől a műtőben. Ritkán elő szokott jönni, úgy nagyjából kéthavonta. Elneveztem annak a bizonyos napnak, s ha érzékelem, akkor este mindig lazítok. Most ünnepelni is akarok, ez a műtét nem akármilyen erőt próbáló volt, a balesetisek egészen mások, mint akik betegség miatt kerülnek a szikém alá.
A cipőmet húzom, amikor az igazgató keres csipogón. Már csak ez hiányzott.
Félóra múlva szabadulok, s talán mást felhúzna, megint mennyi mindent dobtak a nyakára, én élvezem. Ha belegondolok, most kötögethetnék a kandalló előtt, míg az én Armandom veszettül horkol, s azon morfondíroznék, milyen sütit süssek az unokáknak. Unalmaaas. Nem véletlenül fogtam bele a triatlonba, s szerencsém volt, hogy a férjem támogatott benne, konzervatív nézetek ide meg oda.

A kocsim mellett állva jövök rá, hogy talán bölcsebb lenne itt hagyni a kocsit, a taxit is feltalálták, ezért inkább hívok egy taxit. Negyedóra múlva már az ajtón lépek be, keresve Alexandert a tekintetemmel, hátha korábban érkezett meg.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
19
● ● Posztok száma :
Nikolaj Coster-Waldau
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Pént. Szept. 01, 2017 4:01 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Armand && Alex

Az irodában ücsörögve gondolkozom el azon, hogy mégis mivel üssem el az időt, amíg Milla nem végez az itteni teendőivel. Tudom, hogy ma zárásig fog maradni, de remélem, nem tovább, mert nem szeretnék újabb veszekedést az elmúlt napok után. A neten szörfözök épp, amikor pittyeg a telefonom, és látom, hogy Armand az. Soha jobbkor, öreg. „Negyed óra múlva indulok. Ott találkozunk.” – pötyögöm vissza, majd összeszedve a cuccaimat elindulok kifelé, és a pult környékén összefutok a feleségemmel.
- Megiszunk valami Armanddal. Taxival megyek, értem jössz, ha végeztél? – kérdezem egy mosollyal az arcomon, miután egy puszit nyomtam az arcára. Szeretem, hogy a feleségemnél csak nagyon ritkán jön elő az a nagyon durva ragaszkodás, esetleg féltékenység, abban az esetben, ha bármelyik haverommal szándékozom meginni valamit. Valószínű nem lenne a nejem, ha így lenne, mert azt biztos nem tudnám elviselni. Miután beleegyezett, elköszönve a személyzettől, rohanok is el, hogy tizenöt perc múlva tényleg ott legyek, ahol Armanddal találkozni szoktam. Nincs messze a kórháztól, így abban nem kételkedem, hogy ő időben ott lesz. Leintek egy taxit, beszállok, majd a telefonomon kezdek el nézelődni. Nem tudom, Armand dolgozott-e, de úgy sejtem igen, mert a nehezebb napok végén szokott megtalálni ilyesmikkel, hogy üljünk be egy italra. Tulajdonképpen egész jól elvagyok vele, lévén a szomszédunk, nem jó dolog a szomszéddal rosszban lenni. Persze nem csak ezért vagyunk jól el, hisz elég rég óta ismerem már, bár elég érdekes a személyisége, azt nem tagadom. Az is igaz, hogy amin átesett, ez nem furcsállandó, ugyanis nagyon kemény dolog lehet kómába esni, aztán felébredve úgy érezni, mintha még mindig abban az időben lenne az ember, mint amikor bekómált.
Kifizetem a taxit, kiszállok a kocsiból, majd elindulok a kocsma felé, ahol elég sokan vannak. Nem igazán vágytam most a zsongásra, de egy-két ital erejéig belefér, szerintem Milla úgyis végez körülbelül két-, maximum három óra múlva. Körbenézve nem látom még Armandot, így leülök az egyik kétszemélyes asztalhoz, majd hátradőlve várom, hogy megérkezzen.
Pár percen belül meg is pillantom, ahogy besétál az ajtón, és odaintek neki, hogy észrevegyen.
- Helló Armand. Mi a helyzet, dolgoztál? – üdvözlöm, mikor odaér az asztalhoz, és közben leintem az egyik pincért is. – Két sört kérnénk. – mondom, majd elhelyezkedem jobban a széken. – A legjobbkor időzítettél. Pont azon agyaltam, mi a francot csináljak, amíg Milla nem végez az étteremben, szóval frenetikus vagy. Mesélj valamit. – mondom, és az asztalra könyökölve hallgatom. Kissé fáradtnak tűnik, bár nem is csodálkozom. Azért egy szív- és mellkas sebésznek fejben is rohadtul ott kell lennie, nem beszélve arról, hogy akár órákon keresztül áll a műtőben. Mondjuk én már ott megbuknék, hogy vér van a helyszínen, szóval nincs is miről beszélni. Ezért is tiszteltem mindig az orvosokat annyira.
 
■ ■ Zene ■ ■bocsi a késésért. ■ ■credit

 
avatar
Vendég
Tell me your secrets


✥ Szeretettel Armand Assante tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Pént. Szept. 01, 2017 8:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Igen, ez az én napom! Kis híján egy csillogó szemű szmájlit tolok át, mire észbe kapok és kitörölve, egy „Király, rendben!” választ küldök el.
Alexander szilárd természetéért odáig vagyok, meg vissza, s a jellemének többi részéért is. Kevéssé van kiakadva a furcsaságaim, ami abból fakad, hogy valójában Violet vagyok, Armand, az eredeti birtokosa ennek a testnek, végleg távozott a balesetben. Férfiként nehéz magyarázatot adnom bizonyos viselkedéseimre, még ha arra igen, hogy a kóma általában személyiségváltozással is szokott járni. Alexandertől szokásom puskázni a férfias viselkedést, még ha nem is utánzom, az feltűnő lenne.
Késtem és nem késtem, a fene gondolta volna, hogy az igazgató a nyakamra csap, még műszak után, de voltaképpen bíztató híreket is kaptam, így aztán végképp nem bánom. Mosollyal intek vissza, s tartok Alexander felé.
- Helló! – viszonzom az üdvözlést, sosem kézropogtatón, az enyémre szükségem van a műtőasztal felett. – Méghozzá sikeresen – vannak sikertelen műtétek, s nem tudom megszokni, hiába mondják azt, hogy hozzá lehet. Nem a női lelkemre fogom. Egyszerűen uuuuutálok veszíteni. De csak hagyom, higgyék azt, hatalmas szívem van. Ha már szívsebész (is) vagyok.
- Legyen nekem is. Guinnesst kérek, köszönöm – áfff, már megint átcsaptam nőbe, minek köszönöm meg? Hezitáltam, hogy brandyvel nyissak, de azt utána is tudok inni.
- Elismerésem a türelmedért, Antoinette azért néha összevonta a szemöldökét, még ha értette is, miért tizenakárhány óra múlva megyek haza – a sörök megérkeznek.
- A jó időzítésre s a jó társaságra – tartom koccintásra a söröm, majd húzok egy istenes adagot belőle. – Huhh, ez rám fért.
Hátradőlök előbb, aztán inkább én is előre, a poharat a kezembe fogva ismét.
- A meló nagyon jól alakul, szerencsésnek érzem magam – mosolyodom el. Büszke lettem a munkámra, holott sosem gondoltam volna, hogy valaha ezt fogom végezni. Armand jó alapanyag volt, s a versenyszellememmel párosítva félelmetes ívet húzok felfelé.
- Hogy nincs egy jó pipi sem a láthatáron – erre elmegy az asztal mellett egy eléggé dekoratív küllemű nő, korántsem a latexes fajtából, mire veszek egy mély levegőt és egy sokat mondó pillantást váltok Alexanderrel. Kellett nekem megszólalni. Valójában tényleg vágyom arra, hogy legyen családom, egy valós, működő, ezt nem tudom kitörölni magamból.
- Veled mi a helyzet mostanság? – kortyolok inkább egy nagyot, sörbe fojtva a gondolataim.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
19
● ● Posztok száma :
Nikolaj Coster-Waldau
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák •• Csüt. Szept. 07, 2017 10:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



karakterleadás miatt játék lezárva
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Utcák ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Tell me your secrets

Utcák
Second Chance frpg
2 / 3 oldal

Similar topics

-
» Utcák és terek
» Bronx utcái
» Sunagakure utcái
» Utcák és terek
» Kumogakure Utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-