Terápiás terem
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Terápiás terem •• Kedd Júl. 25, 2017 9:35 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem •• Kedd Júl. 25, 2017 10:26 pm

to hope

Sehogy sem tudtam meggyőzni Yvette-t arról, hogy nem kell elhoznia. Nemrég óta élünk Párizsban, engem pedig nem olyan régen engedtek ki, nem igazán ismerem a várost, de esélyem sem nyílt rá mostanában, mert úgy bántak velem, mint egy bőrönddel. Vittek ide-oda. Egyedül az iskoláig tudom az utat, ahol a tanfolyamot tartják, egyszer megpróbáltam bejárni a várost, de eltévedtem. Az Eiffel-torony volt az egyetlen viszonyítási pontom, de, mint kiderült, Párizs sokkal nagyobb, mint gondoltam. A múltkori után pedig Claire nem örül annak, ha egyedül támad kedvem sétálni, amit valahol megértek, de … nem szeretem, hogy úgy bánnak velem, mint egy csecsemővel.
Nem az első jelenésem itt, kétszer-háromszor már biztos voltam itt, nem tudom pontosan, nem igazán szoktam figyelni. Én tartom ezt olyan hasznosnak, mint az orvosok. Hallgatom mások bajait, és attól kéne varázsütésre meggyógyulnom? Másoknak pedig miért meséljek az én bajaimról? Nem érdekli őket, van nekik is bajuk, és … az enyém egyébként sem az ő dolguk. Hiába anonim az egész, igazából könnyen kilehetne deríteni, hogy kinek mi az igazi neve. Mikor engem felszólítottak, hogy mutatkozzak be és mondjak magamról néhány dolgot, hű maradtam ennek ellenére az anonimitáshoz: „A nevem Batman. Az orvosok szerint idegrendszeriproblémáim vannak és feloldatlan gyerekkori traumáim. Csak úgy engedtek ki, ha beleegyezek, hogy eljárok ide.” Aztán leültem a helyemre és meg sem szólaltam. Ha kérdeztek, hárítottam, hogy majd talán legközelebb.
Azonban az ilyen terápiák nem fejeződnek be a beszélgetés után. Legalább egy órát mindenkinek maradni kell és … ”kötetlen” beszélgetést folytatnia, hogy megismerjük egymást. Aminek nem sok értelme van, mert az ismerkedés üti az anonimitást, nem igaz? Azt azonban nem engedték, hogy felvegyem a walkman-em fejhallgatóját, és miután már másodjára szóltak rám, hogy ne csak üljek egyhelyben, végül felálltam és az egyik katalógusokkal és szórólapokkal tarkított asztalhoz léptem.
-Hello! – köszöntem az asztalnál álló lánynak, ahogy mellé léptem. - Batman. – mutatkoztam be. Az ő nevére hirtelen nem emlékeztem. Sokan vagyunk, és általában nem nagyon figyelek oda. – Minden csoporttalálkozó után haza kell vinnem egy ilyet, hogy elhiggyék, tényleg itt voltam. – mondtam, ahogy elemeltem az asztalról egy szórólapot és katalógust, majd a farzsebembe tömtem. – Utána pedig élménybeszámolót kérnek … mintha csak egy kalandparkban lennék. – húztam el a szám.  

■ ■ all the king's horses ■ ■remélem jó lesz  edi  ■ ■credit



I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Hope Edwardson tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem •• Csüt. Júl. 27, 2017 12:57 pm

Rhys && Hope

Újabb nap, újabb anonim gyűlés... Már az agyturkászos látogatásokat is rendkívül untam, nem beszélve ezekről a gyűlésekről. Nem tudtam hinni abban, hogy bárkinek is segítene az, ha vadidegeneknek beszélne mélyre szántóan a problémáiról. Azt hinné az ember, hogy itt nincs olyan, hogy ítélkezés. De amint felálltam, elmondtam, hogy mit tettem vagyis mit kíséreltem meg, rögtön láttam a szemeikben a lenézést. Rögtön én lettem "az a lány". Nem volt elég, hogy némi angol akcentussal beszéltem a franciát, rögtön a csoport fekete bárányává is léptem elő. Ezeket tekintve pedig csak még biztosabbá váltam abban, hogy semmi keresnivalóm nem volt itt.
Unottan meredtem magam elé, míg a kényelmetlen műanyag széken fészkelődve hallgattam a csoporttársaim aktuális problémáit. Nem mintha semmibe vettem volna őket, pusztán úgy gondoltam, semmi szükség arra, hogy olyan bensőséges gondolatokat megosszunk másokkal, mint ahogy azt már a harmadik ember is teszi. Ez így nem volt rendjén és nem értettem, miért kell ezt erőltetni. Hirtelen vágyakozni kezdtem az agyturkászom után, hisz ott legalább egyedül vagyok, a dokit pedig köti az orvosi titoktartás. Merthogy hiába anonim csoport vagyunk, könnyedén meg lehetne tudni ki kicsoda is valójában. Mondjuk annyira nem érdekel, csak attól tartottam, hogy az "öngyilkos lány" jelző itt is utolér engem. Akkor pedig pápá új élet, hello régi szutyok.
A foglalkozás habár véget ért, ez még közel sem jelentette azt, hogy el is lehetett hagyni a termet. Jött a szokásos egy órás "kötetlen" beszélgetés. Amikor is természetesen a terapeuta árgus szemekkel figyel mindenkit, jegyzetel valamit a hülye kis füzetébe és követi, hogy ki mennyire barátkozik. Lassan már kezdtem úgy érezni magam, mint valami vakrandis társkereső esten.
Unottan, érdektelenül lapoztam fel egy-egy katalógust és értetlenül szemléltem az asztalon heverő szórólapokat is. Ezek mégis minek kellenek ide? És miért akarnék én egy egész füzetnyi tesztet kitölteni ahhoz, hogy megtudjam depressziós vagyok-e és segítségre szorulok? Röhejes, ez az egész úgy röhejes, ahogy van.
Meglepetten néztem oldalra, mikor valaki odaköszönt. Először azt hittem, nem hozzám intézi a szavait, de mikor elkaptam a pillantását, nyilvánvalóvá vált, hogy igen is hozzám beszélt.
- Szia. - Köszöntem vissza neki, majd szemeimmel újra az asztalt fürkésztem. A bemutatkozását hallva elmosolyodtam, pont úgy, mikor az egész csoport előtt nevezte Batmannek magát pár alkalommal ezelőtt. - Most milyen jól jönne ki, ha maradtam volna az eredeti elképzelésemnél és Jokerként mutatkoztam volna be. - Közlöm vele, miközben vékony mosoly jelenik meg az arcomon.
- Khaleesi. - Mutatkoztam be neki, ám nem tudhattam, nézi vagy nézte-e a trónok harcát, valójában én is csak az utóbbi egy-két hónapban függtem rá, de mikor választani kellett egy nevet magunknak, ez ugrott be elsőként. Hisz mégis csak újjászületett a tűzben... Vagy mi... Ha pedig úgy nézzük, valamilyen úton-módon én is a második életemet élem.
- Ismerős. Nekem is hasonló élménybeszámolót kell tartanom. Bár inkább állatkertre hasonlítunk, nem gondolod? Egyesével kiállunk a porondra, a közönség végighallgat minket, aztán megtapsolnak és jöhet is a következő bazári majom. - Már remélem nem veszi sértésnek, nem épp rá értettem. Ha jól emlékszem, talán egyszer, maximum kétszer szólalhatott fel, azóta ő is ugyanúgy hárítja a magamutogatást, akár csak én. - Milyen véleménnyel leszel a mai gyűlésről? - Anya bizonyára rettentően büszke lesz rám, ha megtudja, hogy végre szóba elegyedtem valakivel. Egyébként nem lenne szokásom elújságolni, ha valakivel beszélek, de anya, George és Damian is mind-mind ki vannak hegyezve a gyűlésen történtekre, így muszáj leszek otthon Batmant is megemlíteni. De amúgy is milyen király már ez? Végtére is nem mindennap futhat össze Batmannel az ember lánya.


■ ■  Örülök, hogy itt vagy, Gosling! *-*  ■ ■credit




I love those random memories that make me smile
no matter what is going on in my life right now.

avatar
Középisk.
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● Katherine Langford
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem •• Pént. Júl. 28, 2017 5:22 pm

to hope

Jó pár agyturkászt ismerek. Egészen kiskorom óta jártam hozzájuk és folyton ugyanazokat a köröket futottuk: beszélgettünk. Kicsiként még nem volt ellenemre, de ahogy nagyobb lettem, úgy jöttem rá arra, hogy mindez nem segít nekem semmit sem. Gyerekkori traumák, ezt mondta az orvos, de nem tudnék vele erről beszélni, mert nem emlékszem sok mindenre a gyerekkomból. Mármint Claire-ék előttről. Szóval így nem látom túl sok értelmét a dolognak. Ennek ellenére persze vissza kell jönnöm ide, kivizsgálásokra járni, gyógyszereket szedni, majd eljönni ide, hogy megkapjam a szükséges lelkisegélyem.
Kénytelen voltam hódítókörútra indulni, mikor már nem tudom magam tovább kihúzni ez egész alól. A végén még felhívják Claire-t, hogy nem vagyok elég együttműködő. Nem lenne valami jó, már sokszor elmondta, hogy csak úgy segíthetnek rajtam, ha én is akarom a dolgot. Nem szeretném még egyszer végighallgatni az erről tartott előadását, kívülről tudom már. Úgyhogy úgy döntök keresek valakit, aki remélhetőleg háttal áll a megfigyelőként dolgozó orvosnak. Egy egész asztalt szórnak tele szórólapokkal, ahelyett, hogy az utcán árulnák ezeket. Mit gondolnak, hogy a fejünkre ragasztjuk ezeket és így terjesszük az igét arról, hogy hol kezelnek minket? Nem tudom a többség hogy van vele, de nekem nem a legkedvesebb elfoglaltságom arról beszélni, hogy hol kezelnek.
-Nem olyan biztos az, lehet kaptunk volna valami szituációs feladatot …   vontam meg a vállamat. Soha nem szerettem szerepelni, rosszul érzem magam, ha hirtelen mindenki rám figyel. Világéletemben kihúztam magam az olyan dolgokból, amik nagyobb figyelemmel jártak, mint amit eltudtam volna viselni. Van, aki szereti a figyelmet, én megvagyok nélküle. – És erős lett volna a Joker név egy … ilyen pszichológiai terápián. – mosolyodtam el. Nem vagyok orvos, de beszélgetünk egymással és ettől várjuk a megoldást. Ez a pszichológia, nem? Nem, mintha leakarnám szólni, csak hát … nehéz másként érezni, ha rajtad alkalmazzák. Várják, hogy mondj valamit, de amint kimondod, kielemzik, kivesézik … ki akarna bármit is mondani, hogy aztán abból a néhány szóból próbálják megismerni és megérteni?
-A nővéremnek is ez a középső neve. – mosolyodtam el. Nagy rajongója a sorozatnak, elég sokat is beszélt róla, mikor még Caen-ben éltünk. Én láttam belőle néhány részt, de nem igazán mondható el, hogy rajongok érte. Én inkább egy olyan … képregényes srác vagyok. – Ő adta magának, a … kisujj nem tetszett neki. Nem is értem. – nekem pedig elég sok nevem volt, főleg gyerekként. Szinte naponta aggattak rám újat. Amit az iskolában kaptam, azt általában szerettem volna elfelejteni, nem épp a … szívmelengető jelzők közül kaptam a beceneveimet.
-Van benne valami. Csak minket nem kényszerítenek rá. Vagyis … de. – javítottam ki magamat, miután beugrott, hogy én sem azért vagyok itt, mert annyira szeretnék. – Az állatkertben legalább adnak fagyit. – vontam aztán meg a vállam. Itt csak katalógusok és szórólapok vannak, illetve számtalan kérlelés, hogy működjünk együtt. – Hát, hogy … csodás volt, rendkívül sok dolgot megtudtam magamról és másokról, úgy érzem a gyógyulás útjára léptem … -  a szavaim komolytalanok voltak, de aztán komolyabbra fordítottam a szót. – Majd azt mondom, hogy szoknom kell még. Beilleszkedni, meg ilyenek. – ami persze nehéz úgy, ha nem szólalok fel, de … ez egy hosszú folyamat. – Idegesek lesznek, ha nem azt hallják, amit akarnak. Én meg ettől az egésztől leszek ideges, úgyhogy … nem sietem el. – ez így kimondva már jóval kevésbé tűnt ésszerűnek, mint mikor csak elgondoltam. – Na és te? Hogy tetszett a mai állatkert? – kérdeztem, az ő szavaival élve. Nekem már egyszer le kellett beszélnem arról Claire-t, hogy idejöjjön, pedig alig voltam még itt párszor. Előbb-utóbb muszáj lesz felszólalni, de úgy vagyok vele, hogy … inkább utóbb, mint előbb. Nem megy minden elsőre, igaz?

■ ■ all the king's horses ■ ■remélem jó lesz  edi  ■ ■credit



I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Hope Edwardson tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem •• Kedd Aug. 08, 2017 7:34 pm

Rhys && Hope

Roppant mód elegem volt már ebből az ördögi körből, amibe száműztek a "botlásomat" követően. Nem volt elég a környezetváltozás, a költözés, még mindig kell agyturkászhoz járnom és még mindig kell ezekre a gyűlésekre is. De legalább a mai nem tűnt olyan szörnyűnek, főleg miután társaságom is akadt, mikor épp az asztalokra szórt magazinok miatt kaptam már majdnem agyvérzést.
- Jaj ne is mond, utálom a szituációs gyakorlatokat. Nem vagyok színész, nem akarom magam más karakter bőrébe képzelni, hogy aztán megcsillogtathassam a bénaságomat az egész csoport előtt. - hosszabb kifakadás, mint amekkora illő lett volna egy majdnem vadidegen srácnak, de már mindegy. Már kimondtam, visszaszívni pedig nem tudtam, próbálkozhattam volna vele akármeddig is. Halkan elnevettem magam, mikor megemlíti, hogy szerinte erős lett volna a Joker név használata. Igaza van. Teljes mértékben igaza van. - Pedig milyen jó lenne ide a kézfejemre rajzolni egy vigyorgó szájat és akárhányszor rám nézne a terapeuta, csak a szám elé emelném a kezem. Szerinted kikészülne tőle? - morfondíroztam ezen. Tudom, hogy nem a pszichiáter a hibás, ő csak a munkáját végzi, de nekem akkor is elegem volt már ezekből a gyűlésekből.
- Amúgy ha jól emlékszem valahol van itt egy Harley Quinn... nyilván - fintorodtam el, egyértelmű okokból kifolyólag. Hisz manapság mindenki Harley Quinn őrületben égett, s habár nem mondom, hogy nekem nem tetszett a színésznő filmbeli alakítása, mégis túl hamar elegem lett belőle. - bár az a csaj tényleg zakkant, ha engem kérdezel. - ez most elég durva előítélet volt, de sajnálom. Mármint, rajta tényleg látszott, hogy beteg és segítségre van szüksége, míg mi, a többség, egyszerűen halálra untuk itt magunkat. Nem mintha elemezgetni szeretném, de most úgy őszintén, a mellettem álló Batman-nek például mi baja lehet? Ha ránéz az ember előbb lát egy kedves, szimpatikus srácot, mintsem egy olyat, akiből kinézné, hogy ehhez hasonló terápiára van szüksége.
Mosolyogva pillantottam rá és kezdtem örülni annak, hogy alig egy perce beszélgetést kezdeményezett. Bátran kijelenthetem, hogy megtaláltam a csoport legnormálisabb tagját, akivel még viccelődni is lehet és nem veszi a szívére. És aki nem kezd el rögtön arról faggatózni, hogy miért vagyok itt. Ez tetszett. A Kisujjas megjegyzésén már kicsit hangosabban nevettem fel. - Hát én se értem. Amúgy gondolkoztam a Kisujj megnevezésen is, de aki nem nézi a Trónok harcát, az nem értené, elmagyarázni meg nincs kedvem. Viszont a Khaleesi-t már az is ismeri, aki nem is nézi a sorozatot. - magyaráztam tovább az érdekes névválasztásomat.
- Itt meg csak szottyadt macaroon-ok vannak. Viszont a szomszéd épület aljában van egy pici cukrászda. Innen mindig oda megyek, majd próbáld ki. Isteni sütijeik vannak és szerintem még fagyit is lehet kapni. - ideje volt befogni a számat, ugyanis túlságosan is megeredt a nyelvem. Ha ezt Damian látná, megőrülne, hogy egy idegennel ilyen jól és hosszasan elbeszélgetek, vele meg nem vagyok hajlandó. Bár az is igaz, hogy Damiannel ellentétben, Batman nem arra kíváncsi, hogy az elmúlt huszonnégy órában hányszor voltak öngyilkos gondolataim.
Elismerően bólogatok, miközben továbbra is mosolygok, ahogy hallom, milyen remek szöveget talált ki. Vicces, hogy tudom, nem beszélt komolyan, pedig alig néhány perce ismerem. Amint pedig komolyra fordította a szót, az elbeszéléseiből hirtelen felismertem magamat. - Nálam is ugyanez a helyzet. De a mai élménybeszámolódba már belevonhatod szerény személyemet is. Persze csak akkor, ha a jellemzésemből nem hagyod ki a földre szállt angyal kifejezést. - viccelődtem vele én is, bár való igaz, hogy a mai otthoni mesélésben én meg fogom említeni őt, mint új barátot, s így talán anyáék is megnyugodnak kicsit.
- Hát egynek elment, de már nagyon unom az állatkertet. Viszont otthon azt fogom majd mondani, hogy csodás volt, rendkívül sok dolgot megtudtam magamról és... hogy is volt tovább? - kérdezem mosolyogva, ismételve a korábbi szavait. Sajnos hiába próbálkoznék ezzel a szöveggel, szinte azonnal kibukna, hogy hazudok és csak még jobban azt akarnák, hogy vegyek részt ezeken a gyűléseken.
- Amúgy... tudom, hogy ezzel veszélybe sodrom a teljes anonimitást, de... te francia vagy? Vagyis, mindig itt éltél Párizsban? - erre mindig kíváncsi voltam, akárkivel is hozott össze épp a sors. Hiszen hiába éltem itt már lassan kettő éve, még ennyi idő után is kívülállónak éreztem magam. Bár ehhez azért javarészt hozzásegített az angol akcentusom is, amit odahaza észre se vettem, de itt. Itt még én is kihallom a mondandómból.


■ ■  Bocsi, hogy megvárattalak, Gosling! *-*  ■ ■credit




I love those random memories that make me smile
no matter what is going on in my life right now.

avatar
Középisk.
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● Katherine Langford
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem •• Pént. Aug. 11, 2017 8:20 pm

to hope

Őszintén szólva, szerintem itt egyikünk sem önszántából van itt. Az alkoholistáknál talán bejön ez az anonim csoport dolog, de … kétlem, hogy itt is működik. Én még azt sem tudom konkrétan, hogy mi a bajom, így elég nehéz kiállni és mesélni róla. Főleg úgy, hogy nem akarok. Előbb-utóbb kénytelen leszek, ha nem akarom, hogy Claire is beüljön.
-Ugye? Kínos az egész, úgy értem …  úgy nézek ki, mint Ryan Gosling? Ha színészkedni szeretnék, nem itt lennék. De … minden karriert be kell indítani valahol, nem? – vontam meg a vállam, ahogy hátrapillantottam. Erősen kétlem, hogy bármelyik nevesebb színész egy csoportterápia közben megejtett szituációs feladat közben jött volna rá, hogy a színészetre teszi fel az életét.  A jövő sztárja pedig aligha én leszek.
-Lehet, begyógyszerezne. Vagy segítene megszökni, soha nem lehet tudni. – rántottam egyet a vállamon, haloványan elmosolyogva. Talán a pszichiátere is olvasott képregényeket és benne találná meg a saját … Jokerét. Egy női Joker, olyan még úgyse volt. – Vagy próbáld bajusszal. Állítólag az is vicces. – a testvéreim kiskoromban sokat csinálták, de … nem tudom, egy vigyorgó száj az ember kézfején kissé morbidabb látvány, mint egy bajusz, nem? Lehet a bajuszon is nevetnék, ha nekem is lenne. Valamiért belőlem kispórolták az arcszőrzetet.
-Az őrültek mostanában menők. – értettem vele egyet, habár … én kimaradtam a Harley Quinn őrületből. Egészen egyszerű oka volt ennek: rajtam nem állt volna valami jól az a nadrág. Szeretem a képregényeket, és mivel a film nem igazán ütötte meg azoknak a szintjét, így … eltemettem valahova nagyon mélyre. – Miért, mi baja van? – pillantottam az említett lány felé, de egyből visszafordultam az asztal felé, ahogy felém nézett. Nem igazán figyeltem oda a többségre, így nem is igazán emlékszem, hogy mit mondtak. Khaleesi is … nem nagyon nézem ki belőle, hogy kezelésre szorulna. Kitudja, talán … kleptomániás. Sok nő az, nem?
-Jó név, jobban illik hozzád, mint a … Kisujj. – csak lopva pillantottam az ujjai felei, akaratlanul. Bár kétlem, hogy azt a szereplőt a kisujjárról nevezték volna el. -
Az … szuper lenne. Egyszer rábeszélem majd a nevelőanyámat. Mindig értem jön, attól fél, hogy … eltűnök. – ez így talán neki elsőre viccesen hangozhat, és … végül is tényleg az, de ennek ellenére nagyon is igaz. Múltkor is csak úgy az egyik pillanatról a másikra eltűntem, de nem tudom, hogy miért. Örökké azonban nem kísérgethetnek majd mindenhova. Nehéz nem teherként tekinteni magamra, ha … még egyedül is alig engednek ki az utcára. Óránként kell hívnom Claire-t, hogy minden rendben van.
-Majd úgy mondom, hogy pont a fejem felett nyílt ki a menny, mikor leszálltál. – bólogattam mosolyogva. Szedem a gyógyszereket, egy ideje nem voltak hallucinációim, úgyhogy talán nem néznek majd őrültnek, mikor elmondom nekik, hogy találkoztam egy földre szállt angyalból. – De a te hibád, ha még több gyógyszert írnak majd fel. – viccelődtem, a kezemben gyűrögetve az egyik szórólapot.
-…És másokról is, úgy érzem a gyógyulás útjára léptem. – idéztem magam mosolyogva. – De ha túl sokszor adod elő, gyanút fognak. – Claire általában csak legyint és kér, hogy vegyem komolyan, mert ez segíthet nekem. Én pedig … szeretném komolyan venni, de nehéz. Miért olyan nagy baj, ha nem akarom ismeretlen emberekkel megvitatni azt, hogy mi bajom van?
-Nem, én … Gotham-ben élek. Van egy inasom is. – válaszoltam először teljesen komolyan, de végül csak mosolyogva húztam el a szám. – Caen-ben éltem eddig. Csak féléve költöztünk Párizsba. A nagyrészét itt töltöttem, csak úgy engedtek ki, hogy … visszajárok a pszichológusomhoz és látogatom az a csoportterápiát is. – vallom be az igazat. Egyébként se igazán értem az anonimitás részét ennek az egésznek, úgyhogy … nem nagy dilemma ezt elmondani. – Na és te? Olyan … fura a franciád. – nem sértésnek szánom, remélem nem is veszi annak. Csupán csak … érződik, hogy nem az anyanyelve.

■ ■ all the king's horses ■ ■ugyan már  iloveu   ■ ■credit



I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Hope Edwardson tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem •• Szomb. Aug. 12, 2017 2:02 pm

Batman&& Khaleesi

Talán tényleg minden rosszban van valami jó. Példának okáért itt volt Batman, akivel ez idáig egy szót sem váltottunk, mióta azonban beszélgettünk, úgy viselkedtünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Nem küszködtünk kínos csendekkel, nem voltak érthetetlen viccek, megszólalások. Gördülékenyen haladt minden és most először azt éreztem, jó dolog volt eljönni erre a csoportterápiára.
- Gosling? Á, nem... szerintem inkább Ben Affleck-re hajazol. Igen... Affleck a te ikertornyod. - bőszen bólogattam, ahogy jobban megfigyeltem az arcvonásait. - Ha szeretnéd most beindítani a karriered, én szívesen felkonferállak. - mondtam komolyságot tettetve, majd követve a példáját én is hátrapillantottam. Bárcsak ne kellene soha többet ezek előtt az emberek előtt szerepelnem, ám tudtam, hogy ez naiv ábránd, mert úgyis kötelező lesz egyszer felszólalnom és a kitalált nevemen kívül mást is mondanom magamról. De már most rosszul voltam ennek még csak a gondolatától is.
- Milyen jó lenne nekem, úgyse szedek elég gyógyszert! - szarkasztikusan hangzott, ám nem zavart. Nyilván Batman is okkal volt itt és valószínűleg ő is szed valamilyen bogyókat, így semmiféle rossz érzés nem kellett, hogy hatalmába kerítsen, amiért megemlítettem az én kis nyugibogyóimat.
- De azt csak így kell, ugye? - mutatóujjamat a szám fölé emeletem és úgy fordultam teljes testtel Batman felé. Nem is rossz ötlet, egyébként... Lehet, hogy következő alkalomra már csak poénból is rajzolok egy bajuszt az ujjamra és ezzel fogom Batman-t szórakoztatni.
- Te mennyire vagy őrült egy tízes skálán? - hirtelen jött a kérdés, de kíváncsi voltam a válaszára. Bár, aligha nézném ki belőle, hogy Harley Quinn féle őrült lenne, de az is lehet, hogy csupán jól álcázta magát. Amint viszont a mi kis saját Harley-nk került szóba, közelebb léptem Batmanhez és suttogva válaszoltam a kérdésére. Sose tudhattam a lány miket hallhat, hisz néha elég furcsa dolgokat produkált. - Hangokat hall, amikhez előszeretettel beszél is, de ez még nem annyira ijesztő. Viszont volt olyan, mikor az egyik hang azt mondta neki, hogy ugorjon ki az ablakon... a terapeuta alig bírta visszafogni, többen is segítettek neki. Azóta vannak rácsok az ablakokon. De egyszer megtépázta az egyik mellette ülő csajszi haját, mert szerinte rosszallóan nézett rá. - vállat vontam, majd hátrébb léptem, vissza az eredeti helyemre. Én nem féltem Harley-tól, de jobban szerettem inkább elkerülni.
Mosolyogva bólintottam felé, köszönetképpen, mikor azt állította illik hozzám a Khaleesi név. Mert ez akkor bók volt, ugye? Én annak vettem, még ha esetleg ő nem is annak szánta. - Amúgy velem is eljöhetsz oda nyugodtan. Legalább anyukád is örülne, hogy szocializálódsz. - mondtam viccelődve, abszolút magamból kiindulva, habár az ajánlat részét komolyan gondoltam. Én legalábbis már párszor megkaptam, hogy nem egészséges, hogy másfél év után sincsenek barátaim Párizsban. Gondoltam Batmanéknél is hasonló lehet a helyzet, meg aztán a társaság sose jöhet túl rosszul.
Az eltűnős részre direkt nem kérdeztem rá, mert úgy hittem, ahhoz még túl korai szakaszában vagyunk az ismertségünknek. De feltétlenül elraktároztam az infót későbbre, hogy majd egyszer megtudakoljam ez mit is akart jelenteni.
Pont lereagáltam volna valami hasonló megjegyzéssel a feje fölött megnyíló menny kapuját, amikor beelőzött. - Majd közös erővel tovább adjuk valakinek a plusz gyógyszereidet és felcsapunk dílernek. Kiépítünk egy egész birodalmat! - abszolút viccnek szántam az egészet, főleg mivel észrevettem, hogy gyűrögette a kezében lévő szórólapot. Talán ő is viccelt, de mégis... mintha lett volna benne egy plusz feszültség, amiről egyelőre jobbnak láttam nem nyaggatni.
Bólogattam, közben halkan ismételtem a szavait, amit majd anyáéknak beadhatok. - Értettem, nem adom elő túl sokszor. - mosolyogtam rá kedvesen, barátságosan, hálásan a jó tanácsért.
- Ó! Akkor előre is bocsánatot kérek... az egyik sárkányom véletlenül a Batmobilodra szállt le, lehet így keletkezett benne némi kár. Azért haza tudsz majd menni vele Gotham-be? - fűztem tovább a poénkodásunkat a "titkos, szuperhősös életünkről". Tetszett, hogy ilyen könnyedén lehetett beszélgetni vele ezekről, s mégse nézett hülyének, amiért nem a valós életből hozott példákkal dobálóztunk.
- Szóval neked ez orvosi feltétel... sajnálom. Nekem anyukám hisztizte ki az orvosnál, pedig a pszichiáter nem erőltette volna rám. Nem is járul hozzá ez a terápia a gyógyulásomhoz. - betegnek sem éreztem magamat, se régen, se most. Legszívesebben felhoztam volna egy ötletet, de így, hogy tudtam, ő neki az orvosa mondta ezt a terápiát, így már nem tartottam olyan jó ötletnek. Az ötlet tulajdonképpen arról szólt volna, hogy innentől kezdve kettesben folytatjuk tovább a "csoportterápiát". Hisz láthatóan könnyedén el tudtunk beszélgetni, hamar megtaláltuk a közös hangot és bármennyire furcsa is volt, jól éreztük magunkat. Ráadásul mindenféle különös gond nélkül be tudtuk avatni egymást néhány, az életünket érintő apró részletbe. Miért kellene itt szenvednünk a csoportban, mikor lehet, hogy jobb eredményeket érnénk el, ha csak ketten lennénk? Vagy be lehetne vállalni, hogy havonta egyszer orvos jelenlétében tartjuk a saját kis terápiánkat. Az ötlet a fejemben jól hangzott, de mivel nem akartam lerombolni a talán későbbiekben barátságba forduló kapcsolatunk alapjait és azt se szerettem volna, ha félreértené a felvetésemet, inkább megtartottam magamnak a gondolataimat.
- A földre szállt angyalok már csak így beszélnek. A mennyben nem tanítják jól a franciát. - viccelődtem továbbra is és boldogan vettem tudomásul, hogy az arcomon lévő mosoly egyre többször mutatta meg magát. - Angol vagyok egyébként. Londonban éltem, de úgy másfél éve költöztünk ide, mikor anya újra házasodott. Aminek köszönhetően rögtön nem csak egy mostohaapám, de egy bátyám is lett. Neked van testvéred? - kíváncsiskodtam, bár lehet nem szabadott volna. Az anonimitás így jobban elvész, de azt amúgy sem értettem, miért erőltették.

■ ■ remélem tetszik  edi   ■ ■credit




I love those random memories that make me smile
no matter what is going on in my life right now.

avatar
Középisk.
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● Katherine Langford
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem •• Hétf. Aug. 14, 2017 2:47 pm

to hope

-Oh, tényleg? Az … jó, azt hiszem. – bólogattam. Elvégre, ő Batman. És ő azért egy … jóképű fickó, azt hiszem. Legalábbis Claire oda van érte. Habár azt hiszem köztem és közte nagyjából még egy ember lehet, már ami a magasságot illeti … és talán, ami a szélességet is. Én inkább egy vékony gyerek vagyok, Batman … nos, ő jól táplált. – Áh, a színpad annyira nem az én világom. Tudod, adok lehetőséget másoknak is. – vontam meg a vállamat mosolyogva. Például neki is, bár … azt hiszem ő hozzám hasonlóan szintén nem élt még azzal, hogy felálljon és elmondja, hogy miért is került ide. Egyszer neki is muszáj lesz. Innen csak úgy lehet kikerülni, ha beszélünk, ezt mostanra beláttam.
-Én tejjel iszom, müzli helyett. – ejtettem el egy egészen halvány mosolyt. Mindig is rosszul éreztem magam, amiért … csak a gond van velem, mondhatni. Elég sok gyógyszert kell szednem, volt egy időszak, mikor direkt nem tettem meg, mert … nem akartam beismerni, hogy kellenek. Azonban a történtek nem engem igazoltak és most már én is belátom, hogy amennyiben szeretnék nem megőrülni, kénytelen leszek bevenni a gyógyszereimet. Bárcsak ne kerülnének egy vagyonba. Ez a legnagyobb baj velük, egy havi adagért szerintem a vesémért kapott pénz se lenne elég.
-Igen …  azt hiszem. Ha a másik kezeddel is csináld az úgy … hosszú bajusz. – magyaráztam, miközben próbáltam el is mutogatni kissé esetlenül. A kiskorában főleg a bátyám szórakozott ezzel, aztán, ahogy felnőtt, neki is kifinomultabb humorérzéke lett, bár inkább ő … a morbidabb dolgokon szeret nevetni.
-Hát, én, öhm … -  dadogtam a kérdését hallva, mert hát … finoman szólva is hirtelen ért. – Talán … hét. Na és te? – tettem fel én is a kérdést, ha már ő is megtette. Igazából, soha nem éreztem magam őrültnek. Mármint ... mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel, de ne hittem, hogy őrült vagyok. – De legalább szereti a képregényeket. Azért ez … jó. – mondtam, ahogy nyeltem egy nagyot. Tudtam jól, hogy nem én vagyok itt a legsúlyosabb eset, és hát … örültem is neki. Így is túl sokat figyelnek engem, pedig ez az egyik, ami nagyon zavar.
-Tényleg? Biztos … nem bánnád? – abban igaza volt, hogy Claire odáig és vissza lenne attól, hogy valakivel beszélgetek és együtt csinálok valamit. Hozzám soha nem jöttek át barátok, én sem mentem át másokhoz, nem jártam bulikba és … nem is rendeztem soha. Csak azokon voltam ott, amit a testvéreim rendeztek, de olyankor is csak bezárkóztam a szobámba és reméltem, hogy egyetlen részeg pár sem akarja majd felfeszíteni az ajtózáram.
-A bátyám mondta régen, hogy elmehetnék dílernek. – mosolyodtam el, mikor megemlíti a dolgot. Nem rosszindulatból mondta, csak mikor meglátta, hogy hány ezer gyógyszert szedek, megjegyezte, hogy talán ezzel kéne foglalkoznom. Viccnek szánta, ő ilyen.
-Majd … hívok egy taxit. Ki ne akarna Batman-nal taxizni?  -  vontam meg a vállam mosolyogva. A valóságban aligha ültem volna taxiba. Tudom, hogy egyszerűbb lett volna és gyorsabb is, de … valamiért tartok a taxisoktól. Mindegyikükben egy magányos sorozatgyilkost látok.
-Az enyémhez sem hinném, hogy hozzá fog járulni. De … próba szerencse, azt mondták. – vontam meg a vállamat. Miután Claire mesélte, hogy mit mondtak az orvosok, utána néztem az interneten a dolgoknak és … nagyjából azt találtam, hogy teljesen meggyógyulni nem fogok már, csak a tünetek enyhülhetnek, ha jól kezelnek. – Legalább… aggódnak érted, nem? – kissé félve tettem fel a kérdést, mert hát … nem tudom, hogy milyen lehet a kapcsolata az anyjával. Gondolom azért ragaszkodott ehhez az egészhez, mert szereti a lányát. Claire is valószínűleg rám erőltetné a terápiát, ha nem lenne kötelező.
-Oh, szóval a Menny nem a franciáké. Jó tudni. – mosolyodtam el. Sokat hiányoztam mind az általánosból, mind a gimnáziumból, de magamtól sokkal jobban ment a tanulás. A francia az anyanyelvem, de beszélek angolul és egy egészen keveset oroszul, amit a bátyámtól tanultam még régebben. – Oh, értem. De kedveled őket? – nem akartam, hogy úgy tűnjön, mintha vájkálnék az életében, csak … próbáltam nem tolakodóan kíváncsi lenni. – Igen, egy bátyám és egy nővérem. Vagyis hát … igazából a mostohatestvéreim, de … velük élek, mióta csak az eszemet tudom. – éppen ezért, ha kérdezték, soha nem erőltettem a mostoha jelzőt is rá a dologra. Persze, ha valaki utánanézett a neveknek, láthatta, hogy mi a helyzet, de … nem tartottam olyan fontosnak mindig kiemelni, hogy örökbefogadott vagyok.
■ ■ all the king's horses ■ ■ imádtam  iloveu   ■ ■credit



I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Hope Edwardson tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem •• Vas. Okt. 29, 2017 2:59 pm

Batman&& Khaleesi

Egyetértően bólogattam. Az Affleck-hez való hasonlítást ugyanis bóknak szántam, bár ezt így nyíltan inkább nem mondtam volna ki. Gosling nekem amúgy is túl nyálasnak tűnt, de ilyet se jelenthettem ki csak úgy, mert a végén fejvesztés járt volna érte. Bár azért az ismerőseim megtanulhatták már volna, hogy bizony kiforrott véleményem volt mindenről.
- Ó, mily kedves ez tőled! Hasonlóképpen vélekedem én is. - nincs az a pénz, amiért képes lettem volna kiállni a csoport elé és ódákat zengeni az életemről, a problémáimról, magamról. Ezeket jobb szerettem inkább megtartani magamnak és gyűlöltem, ha mégis erőltették, hogy beszéljek a fent említett témák valamelyikéről, ha nem épp mindegyikről.
- Ez király ötlet, Batman! Holnap szerintem én is kipróbálom. - vidáman rámosolyogtam. Odahaza mindenki árgus szemekkel figyelte, hogy vajon bevettem-e az aktuális nyugibogyómat, így ez a gyógyszer téma sosem tartozott a kedvenceim közé. Most azonban mégis sikerült olyan irányba terelnünk a beszélgetést, hogy képes voltam nem csak mosolyogni ezen, de még viccelődni is a témával, ahogyan azt Batman is tette.
Elismerően bólogattam, ahogy a hosszú bajusz technikáját mutogatta. Miket nem tanul meg az ember lánya egy ilyen csoportterápián! Az eszem eldobom...
- Hét? - elnevettem magam az osztályzását hallva, aztán rögtön vissza is komolyodtam, mert nem állt szándékomban megbántani őt ezzel. - Bocsi, én csak azért nevettem, mert... nem tűnsz egy őrült alaknak és kicsit sokalltam a hetet. De persze nem ítélkezem, szó sincs ilyesmiről. - magyarázkodtam, hogy aztán zavaromban babrálni kezdjek a hajammal. Mindig ezt csináltam, ha ideges voltam. Vagy ezt, vagy a körmömet rágtam vagy a lábammal doboltam, de ez a kettő opció most nem játszott. - Én szeretném azt hinni, hogy öt alatt vagyok, de ki tudja. Végül is nem hiába vagyok itt... - elhúztam a számat, amit egy fintor is kísért. Nem akartam ide járni, de muszáj volt. Bár lehetséges, hogy az öngyilkossági kísérletemet követően bőven megérdemelném akár a tíz pontot is az őrültségi skálán.
- Én még sose olvastam képregényt, sajnos. Pedig egyszer szeretnék egy igazi képregényt végiglapozni, csak eddig sose jött ki úgy a lépés. - igaz, túl sokat én se tettem azért, hogy beszerezzek egy igazi képregényt, habár a gondolataimban azért jó régóta ott motoszkált már ez.
- Persze, hogy nem bánnám! Úgyis többnyire egyedül szoktam menni... legalább az eladók engem se néznek nagyon antiszociálisnak. Meg persze anya is odáig lesz az örömtől. - mert ugyan nem mondhatták ki, de a tekintetükből látszott, hogy nem tudják hová tenni, miért jártam oda többnyire egyedül. Néha ugyan akadt társaságom, akkor is meglepődtek, ha Batmannel megyek, akkor is meg fognak. De legalább akkor könnyebb lesz őket figyelmen kívül hagyni.
- Igen? Akkor beletenyereltem valamibe. Mindenesetre, ha felcsapsz dílernek, majd add meg a számod és beszélünk a társulásról. - viccelődtem tovább, bár talán ez egy olyan téma, amivel nem kellene. Legalábbis nem más emberek társaságában, akik esetleg még komolyan is vennének minket. Még a végén ránk hívják a zsarukat.
- Batman egy taxiban? Á, inkább hazarepítünk majd mi. - én utáltam taxizni. Nem tudtam, mi taszított benne a leginkább, de sokkal szívesebb utaztam bármilyen más tömegközlekedésen. Nem volt az az isten, akinek kedvéért beültem volna egy idegen mellé a kocsiba, még akkor sem, ha hivatásszerűen űzte az emberek furikázását. Egyszerűen kirázott tőle a hideg.
- Akkor te optimistábban állsz ehhez az egészhez, mint én. Ezt jó tudni. Öhm, figyelj... az előbb pedzegették, hogy akarnak valami páros "házi feladatot" adni, hogy terápián kívül is kommunikáljunk egymással. Azt esetleg megcsináljuk együtt? - kissé félve tettem fel ezt a kérdést, hiszen még alig ismertük egymást. De mivel nagyjából ugyanúgy vélekedtünk erről a hülye terápiáról és egészen eddig jól el is beszélgettünk, örültem volna ha ő lenne a partnerem ebben a feladatban, legyen az bármi. Nekünk még nem adták ki a feladatot, csak lopva hallottam, ahogy az előbb már erről duruzsoltak.
- De igen, aggódnak. És nem bíznak bennem, félnek, hogy valahogy kárt tennék magamban. - ez az utolsó mondat véletlenül csúszott ki a számon, ezért zavartan újra a hajamhoz kaptam és elsimítottam egy kósza hajtincset a fülem mögé. Pedig az előbb már olyan ügyesen kiszabadítottam az ujjaimat a fürtjeimből és a prospektusokkal kezdtem babrálni, erre most rögtön visszatértem a hajam piszkálásához. Hogy erről miért nem tudok leszokni?
Kicsit arrébb léptem, eljátszottam, mintha életem legérdekesebb képregényei hevernének az asztalon, hisz jóformán ennyire érdeklődve nézegettem a kihelyezett magazinokat. Boldogan sóhajtottam fel, mikor újra viccelődni kezdett. Úgy éreztem ez a véletlen egymásra találás egy igen szép kezdete volt egy jó barátságnak. - De nem ám! És a Mennyben nem is szolgálnak fel csigát sem előétel gyanánt. - jól tudtam, hogy nem csupán ennyiből állt a francia konyha, én mégis remekül szórakoztam, akárhányszor ilyesmi ételekkel találtam szembe magam.
- Igen, abszolút! Anya szerencsére jól házasodott, úgyhogy nem panaszkodhatok. A mostohatestvéremet ráadásul ismertem régebbről, szóval könnyen kijöttünk egymással. Most is inkább csak az a baj velük, hogy túlságosan aggódnak, de ennyi. - elmagyaráztam neki a helyzetemet, majd hallgattam, ő milyen családi háttérrel rendelkezik és rögtön el is mosolyodtam, amint megtudtam, hogy ő neki is mostohatestvérei vannak. - Akkor üdv a mostoha-klubban! - vicces volt, mert az ismerőseim között szinte senki nem volt, akinek csak és kizárólag édestestvérei lettek volna. Vagy ennek inkább elszomorítónak kellett volna lennie? Hisz ez azt bizonyította, egyik házasság se úgy végződött, ahogyan azt az elején remélték a felek. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy azt mondta, azóta él velük, mióta csak az eszét tudja, de nem akartam rákérdezni erre, mert úgy éreztem ehhez még nem vagyunk túl nagy barátságban.
- És mondd csak Batman... ha épp nem Gotham felett őrködsz, akkor mit csinálsz szabadidődben? Van valami hobbid? Vagy ez szuper titkos infó? - kérdeztem, miközben rátámaszkodtam az asztalra, aminek így, játszi könnyedséggel összecsuklottak a lábai és az egész műanyag asztal összezuhant. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy nem zúgtam az asztallal együtt, ugyanakkor a feltörő nevetést képtelen lettem volna visszafojtani. Kezemet a számra tapasztottam és a nevetéstől könnyes szemekkel néztem segítségkérőn Batman-re. Az egész csoport minket nézett, na meg a padlón szétterülő asztalt és a szanaszét repült prospektusokat. Néhány másodpercre szükségem volt, hogy összeszedjem magam s rájöjjek, ezért talán nem ártana bocsánatot kérni. Vagy legalább megjátszani azt, hogy megbántam, amiért "felborítottam" egy asztalt.
- Bocsánat, nem tudom, hogy történhetett, mindjárt rendet rakok! - címeztem ezt a terapeuta felé, majd le is guggoltam, hogy összeszedegessem a magazinokat. Batman-re néztem, de amint összeakadt a pillantásunk, újra elnevettem magam. - Ez meg mi volt? Ez tényleg megtörtént? - hitetlenkedtem, miután letérdeltem a földre és igazgattam a már magamhoz gyűjtött papírlapokat. - Látod? Ez az én szuperképességem. Amerre csak járok, mintha tornádó pusztított volna. - elismerően bólogattam, ahogy végignéztem a romhalmazon, de a mosoly továbbra sem olvadt le az arcomról. Ez valahogy egy olyan szituáció volt, ami mellett nem lehetett teljesen komoly arccal elsétálni.
■ ■ remélem tetszik  edi   ■ ■credit




I love those random memories that make me smile
no matter what is going on in my life right now.

avatar
Középisk.
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● Katherine Langford
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem •• Szomb. Nov. 11, 2017 8:53 pm

to hope

Soha nem voltam valami feltűnő jelenség. Ráadásul rá se játszottam, engem kimondottan zavar az, ha … mindenki engem néz. Elkezdek szorongani, érzem, hogy nem kapok levegőt, kiver a víz és … szóval nem érzem olyankor jól magamat, így ha tehetem és van rá lehetőségem, akkor általában csendben ülök és nézek ki a fejemből. Az nagyon megy.
A szavait hallva csak mosolyogva bólintottam. Sajnos elég sok gyógyszert kellett nekem is bevennem, habár … gondolom ezzel az ittlévők többsége így van. Claire tudhatná, hogy beveszem őket, de általában szereti, ha előtte történik a dolog. Kiskoromban nem tettem meg, mert … ha beveszem, az olyan, mintha bevallanám, hogy bajom van, igaz?
-Én … nem is vagyok őrült. – ráztam meg a fejemet. Legalábbis szerettem ezt gondolni, aztán néha mégis történik valami, ami végül rám cáfol. Ahogy ő is mondta, valami miatt mégiscsak itt vagyok, szóval … nem lehetek okés. – Te sem tűnsz … őrültnek. Mintha normális lennél. Úgy értem … normális is vagy, gondolom, én … azt hiszem. – zárom le a mondatot bólogatások közepette zavartan, mielőtt még több hülyeség jönne ki a számon. Nem arról van szó, hogy nem gondolkodom mielőtt beszélek, inkább csak … a körülményeket nem figyelem és mondok olyat, ami … talán bántó lehet.
-Ha gondolod … tudok egy jó helyet a városban. Még van olvasó részlegük is, menőbb, mint … ahogy hangzik. – vontam meg a vállamat. A bátyám már kiskoromban elmondta, hogy a képregény témát lányok közelében hanyagoljam. Persze, ha kellett elvitt a képregény boltba, órákat eltudtam ott lenni. Ott jól éreztem magam mindig is.
-Én is egyedül szoktam. Már, amikor a nővérem nem kísér el. Néha paranoiásak, hogy … eltűnök. – ez így elég hülyén hangzott, de valóban így volt. Már megesett, hogy rosszul lettem, mikor egyedül voltam és eltűntem. Szóval, bizonyos időnként eljönnek velem, amikor meg nem, telefonon be kell jelentkeznem.
-Nem lennék valami jó díler, a bátyám hamar lekapcsolna. – szalad ki a számon, bár … ő talán nincs összeköttetésben az alvilággal, hogy elmondja mi a bátyám munkája. Egyébként is, mit mondana? Batman bátyja a drogosztályon zsaru … kinevetnék. Batman-nek nincs is testvére.
-Vezetni nem tudok. – vontam meg a vállam. Nem is engednek, a rám törő pánikrohamok miatt, többek között soha nem kapnék jogosítványt, csak ha már olyanok is kaphatnak, akik bármelyik pillanatban kinyírhatják magukat. Ott még nem tartunk.
-Tényleg?  kérdeztem vissza kissé meglepve. Fura volt, hogy … velem akarna dolgozni. A testnevelés órákon is mindig utoljára keltem el. Pedig előttem volt egy mankós srác, akinek csak egy lába volt. – Az … jó lenne. Adjam meg a … számom vagy … a lakcímem? – vagy talán lőhetne egy hatalmas Batman jelet az égre. Igen, az … biztos működne.
-A szülők … ilyenek. Félnek. – vontam meg a vállamat, habár az utolsó mondata árulkodó volt. Szóval ő … ezért van itt? Fura, de … nem hozom persze szóba. Nem tudom elképzelni, hogy valamiér tártani akarjak magamnak, önként. Nem, mintha nem fordult volna meg a fejemben néha, de … azt hiszem túlzottan is gyáva vagyok hozzá.
-Ha aggódnak, azt jelenti, hogy fontos vagy nekik. Nekem legalábbis ezt mondja az orvos. Ezt tetoválom majd magamra. – vontam meg a vállam egy halovány mosoly kíséretében. Nem hinném, hogy valaha is lesz tetoválásom a tűktől valahogy mindig is iszonyodtam, így mikor a zárt osztályon azt bekellett adni, hát … kellettek hozzá páran. – Eddig csak az Igazság Ligája klubban voltam benne. – ahogy ezt kimondtam, reméltem, hogy csak egy viccnek hiszi majd. Ami azt illeti, még klub tagsági kártyám is van. Ez egy amolyan … rajongói csoport, képregények, filmek … jókat el lehet vitázni velük.
-Hát …  kezdtem volna bele, mikor hirtelen eltűnt az asztal, és egy pillanatra Daenerys is. Ösztönösen ugrottam először fel, mikor megijedtem hirtelenjében, majd pedig zavartan mosolyodtam el, mikor felnézett rám. Nem kellett körül néznem, hogy tudjam, mindenki minket néz és ez … nem volt valami biztató. Azonban néhány pillanat múlva lehajoltam és kinyújtottam a kezem, hogy segítsek neki felállni, ha kell.
-Csak … egy gyenge asztalláb, ennyi. – vontam meg a vállamat, továbbra sem nézve hátra. A tudat jobb, mint a tény, hogy mindenki engem néz. A ténynek pedig nem adok bizonyítást, amíg nem nézek hátra. Leguggoltam, hogy segítsek neki összeszedni a lapokat, mikor rájöttem, hogy bunkó dolog csak álldogálni. – Ez volt a … legizgalmasabb, ami a gyűlésen történt, szóval … legalább lesz, mit mesélni. – Egyébként … Rhys vagyok. Vagy Gael, de nem igazán használom. – mutatkoztam be kissé halkan. Claire férje volt Gael, nem ismertem őt, fura lett volna, ha ezt a nevem használom. Szerintem Claire-nek és a testvéreimnek is.
■ ■ all the king's horses ■ ■ imádtam  iloveu   ■ ■credit



I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Terápiás terem ••

Tell me your secrets

Terápiás terem
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Tisztás terület
» Magashegységi területek
» Lápos terület
» Elhagyatott edzőterem
» Edzőterem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-