üzlethelyiség
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:10 pm ✥
✥ Today at 8:54 pm ✥
✥ Today at 8:30 pm ✥
✥ Today at 4:50 pm ✥
✥ Today at 4:46 pm ✥
✥ Today at 4:42 pm ✥
✥ Today at 4:34 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ üzlethelyiség •• Hétf. Júl. 31, 2017 7:09 pm

Forrás: google


A hozzászólást Admin összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 17, 2017 3:50 pm-kor.
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Kedd Aug. 01, 2017 7:04 pm


Ütemre kopogtam az asztalon. Mondhatni, hogy volt egy napi rutinom. Vagyis inkább … háromnapi rutin. Nem tudom, hogy mondjam. Minden harmadik nap jelenésem volt a pszichológusomnál, és mivel utána vagy Yvette, vagy Claire jött értem, nem nagyon volt időm és lehetőségem sem arra, hogy egyedül legyek. Kivéve ilyenkor. Nem tudom már, hogy miért pont ide ültem be. Nincs messze a kórháztól, azt hiszem ez a legfőbb oka. Mikor először mentem az itteni dokimhoz, legalább egy másfél órával előbb jöttem, úgyhogy beültem ide kivárni az időt, azóta pedig valahogy … ez lett a rutinom, azt hiszem. Előbb ideérek, beülök, iszok egy forrócsokit, majd felállok és indulok is, hogy a fejemben vájkáljon a pszichológus.
Megigazítottam a fejhallgatóm, amiből a zene szólt. Claire férjéé volt a walkman és az összes kazetta, amit hallgattam rajta. Jó ízlése volt, főleg régi számokat hallgatott, de … jókat. Ne tudom, hogy miért, de valahogy jobban éreztem magam mindig is úgy, ha szólt a zene a fülembe. Kizárhattam mindent és mindenkit, nem akartam görcsösen odafigyelni másokra. Régen ez más volt. Úgy éreztem, hogy mindenki engem néz, rólam beszélnek, sugdolóznak és megőrjített a dolog, főleg mert nem tudtam ellene mit tenni, csak ültem egyhelyben és tűrtem, hogy a képzeletem hülyét csináljon belőlem. Vagy talán mégis igazam volt, de … nem volt kellemes, ez a lényeg.
Talán éppen ezért tetszett ez a hely. Leültem, zenét hallgattam és csak vártam, közben nem éreztem úgy, hogy mások tekintete lyukat éget a hátamba. Lassan egy-két hónapja annak, hogy idejárok, ennek ellenére senkit nem ismertem, aki itt dolgozik. Csak a nevüket tudtam, azt is a kártyáról, ami ki volt akasztva a ruhájukra. Ez egy elég nagy város, gondolom … a többség nem ismeri egymást. Caen-ben más volt, főleg, ahol mi laktunk. Ismertem igazából mindenkit a környéken. Kissé fura érzés most itt lenni, úgy érzem magam, mint tű a szénakazalban.


I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Pént. Aug. 04, 2017 12:31 pm

Rhys && Roisin

Miután elkészültek és kipakoltuk a friss süteményeket a pultba, a kollégáim visszavonultak, hogy tovább tökéletesítsék a krémet a sütihez, amivel már hetek óta kísérleteztek, de még mindig nem volt az igazi... én pedig, jobb híján bevállaltam, hogy addig az üzlet részben tartom a frontot. Szerencsére egész békés napunk volt, alig volt valaki, aki betévedt hozzánk, többnyire az is visszatérő vendég volt. Mint az a srác is, akinek épp a forró csokoládéját készítettem. A forrócsokis srác.
Bár a rendelés felvételén túl egy szót sem váltottunk soha, látásból mégis ismertem, ráadásul mindig ugyanazt kérte... kissé irigykedve pillantottam rá, miközben levettem egy csészét a polcról, ő pedig csak ült ott a helyén, nyugodtan, a zene világába merülve... legalábbis gondolom, hogy zenét hallgatott és nem csak fülhallgatóval a fején mászkált, abban reménykedve, hogy békén hagyják.
Olyan... nyugodtnak szokott tűnni, fel sem nézve a csészéjéből, ha egy idegen betéved a cukrászdába, mint ha megszűnne körülötte a világ... vajon ez is a zene hatása? Lehet, hogy nekem is ki kéne próbálnom, de félő, hogy az én problémámon nem sokat segítene. Miután ideutazásom előtt néhány ismeretlen srác molesztált az utcán, úton hazafelé, azóta egyszerűen rosszul voltam, ha bárki is hozzám ért az utcán, akár csak véletlenül is, és szinte állandóan attól rettegtem, hogy nehogy bárki is szóljon hozzám. Mondhatni, ez a cukrászda volt az én kis menedékem a nyüzsgő nagyvárosban, hisz itt csak nem történhet ilyesmi, nem igaz?
Ahogy elkészült a sűrű, forró ital, még némi tejszínhabot is lapátoltam a tetejére, megszórva apró mályvacukor-darabkákkal, majd egy tálcára téve indultam is, hogy kivigyem az asztalához. Nincs is ebben semmi nehéz, gondolhatná az ember, pláne, hogy már a tálcával egyensúlyozni is egészen szépen megtanultam az itt töltött hónapok alatt... a probléma akkor következett be, amikor a cipőm sarka megcsúszott a fényesre csiszolt parkettán, pont a fiú előtt, s miközben én akkorát estem pont az orra előtt, hogy azt valami műkorcsolyázó is megirigyelhette volna, addig a forró ital egyenesen a rá ömlött.
- Aucs... – dörgöltem fájósan a lábamat, miközben lassan feltápászkodtam, ám ahogy egy pillantást vetettem rá, egy szempillantás alatt futott ki az összes szín az arcomból, hogy még a szeplőim is egészen lesápadtak szégyenükben. Te jó ég, tuti most leszek kirúgva... Majd ahogy ez eljutott az agyamig, egyből fülig is vörösödtem, hogy egy pipacsmezőben is elbújhattam volna.
- Szentséges ég, ne haragudj! Én... én.... nagyon sajnálom, várj... – dadogtam zavaromban, miközben jobbra-balra kapkodtam a fejemet, vajon hova eshetett a szalvéta? Áh, meg is van! – A francba, ugye nem égetted meg magad? Istenem, ez az én hibám volt, annyira sajnálom... – nyújtottam felé a szalvétát, hisz mégiscsak túl... khm... illetlen lett volna ha én állok neki felitatgatni a ruhájáról.

■ ■    ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
69
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Kedd Aug. 08, 2017 11:30 pm


Szerettem nem odafigyelni a világ dolgaira. Amióta csak az eszemet tudom,kihúzom magam mindenből, tartom a távolságot másoktól. Fogalmam sincsen, hogy miért, egyszerűen csak … mindig is ilyen voltam. Talán a betegség és a problémák, amik adódtak folyton … mert azokból soha nincs elég. A többség általában elkerült engem, de emiatt nem haragudtam soha, sőt, igazából megértettem őket. Talán én is így tettem volna a helyükben. Yvette és Pierre voltak főként azok, akik pajzsként álltak közém és mások közé. Nekik se lehetett könnyű, élni a saját életüket, a saját problémáikkal, miközben az enyémeket is szemmel kellett tartaniuk. Nem éppen egy tinédzser álom.
A zene segített, majdnem annyira, mint az, hogy nem megyek emberek közé. Ez azonban nem játszik mióta az orvosom azt javasolta, hogy … hozzam magam kellemetlen szituációkba. Szerinte ez segít abban, hogy könnyebben hozzászokjak az … olyan dolgokhoz, amik másoknak könnyen is mennek. Én nem hiszek benne, szerintem csak azt érem el vele, hogy hülyét csinálok magamból. Nem utálom az embereket, csak … nem különösebben rajongok értük. És ők sem értem, ez két oldalú dolog, azt hiszem. Claire azonban nagyon komolyan veszi, és mostanra én is, de … igazából kezdem megszokni, hogy én csak ilyen vagyok és kész.
Gyanútlanul kopogok az ujjaimmal az asztalon,mikor a ”baleset” történik. Ösztönösen ugranék fel, ahogy a forró ital hirtelen éri a bőrömet, de ezzel csak azt érem el, hogy kis híján felborítom az asztalt, beverve a kezemet és lábamat. Óvatosan pillantottam fel. Pont az ilyeneket szerettem volna elkerülni. Hogy mindenki engem nézzen, hogy mosolyogjanak rajtam … rosszindulatból.
-Nem … azt hiszem nem. – ingattam a fejemet, mikor a kérdése eljut hozzám. Csak futólag pillantottam végig magamon, de nem éreztem, hogy megégtem volna. A fehér ingem már inkább barna volt és … ragadós. –Köszi. – bólintottam a lány felé, ahogy elvettem a szalvétát, próbálva letörölni magamról a kiömlött italt, de csak azt érem el vele, hogy még inkább elkenem. Lemondó sóhaj hagyja el a szám, ahogy magamra nézek. Lehet, hogy ez most törvényszerű olt, talán túl jó indult a nap. Vagy csak … túl sok a fehér ingem. – Semmi baj, az … én hibám is,  kérhettem volna mondjuk … vizet.  Vagy … még több szalvétát. – emeltem egy kicsit meg a kezemben lévő, már igencsak elázottat. – Így jár az, aki túl korán jön orvoshoz. – szólom el magam, és mikor ez tudatosul is bennem, lesütöm a tekintetem. Nem szeretem hangoztatni, hogy orvoshoz járok. Az emberek olyankor … ítélkeznek.


I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Szer. Aug. 09, 2017 10:56 am

Rhys && Roisin

Azért némi megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, hogy a botlásom ellenére legalább megégetni nem égette meg az ital a fiút, még ha a felsője nincs is túl jó állapotban. Kínos. Mármint nekem, hogy ilyen szituációba keveredtünk, nem is értem, hogy sikerülhetett elbotlanom a saját lábamban! Csak annak az egynek örülök, hogy nincs túl nagy forgalom, így a közönség sem túl nagy, aki az egész esés szemtanúja lehetett.
Ahogy meghallom a mondandóját, kínomban már kis híján felnevetek, mert olyan abszurd ez az egész, így azonban csak óvatosan felpillantok rá, vajon poénnak szánta, vagy a cinizmus beszél belőle? Magam sem vagyok biztos, ám amikor jelzi, hogy szalvétából elkélne még, egy szempillantás alatt kecmergek talpra, hogy hozzak még néhányat.
- Hogy... orvoshoz? Jajj, ne haragudj... – pillantok végig rajta, mert ilyen csokis felsőben hazamenni és átöltözni semmiség, de ha még a városon is keresztül kell sétálnia  így, ráadásul valami orvosi időpontja van, úgy még inkább pocsékul érzem magam, hogy miattam alakultak így a dolgok.
- Hozhatok szalvétát, vagy... nem tudom, mennyi időd van még, de ha gondolod, akkor megpróbálom kimosni azt a foltot az ingedből. Vagy közbenézek, talán valamelyik kollégámnak akad tartalék ruhája, amit kölcsön adhatunk cserébe. – nézek a fiúra kérdő tekintettel, hogy melyik legyen?
- Nyugodtan ráérsz visszahozni később is. – már ha egyáltalán akar még egyáltalán erre jönni a jövőben valaha... ha elvettem volna a kedvét a helytől, azt is totálisan megérteném igazából, sokat nem is tehetnék ellene.
- Mi legyen akkor? – várom a válaszát némi félsszel, majd a döntésétől függően vagy egyedül indulok egy adag szalvétáért, ami biztosan elegendő lesz, vagy intek neki, hogy kövessen... és kerítek neki valamit, amíg azzal a fránya folttal birkózok.

■ ■   nyamm   ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
69
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Hétf. Aug. 14, 2017 2:01 pm


Szerintem, ha akarnék sem tudnék elkezdeni kiabálni vele. Soha nem voltam valami nagyhangú gyerek, ha szekáltak csak csendben vettem tudomásul, elvonultam és próbálkoztam nem foglalkozni a dologgal. Elvégre … ha nem veszel tudomást róla, akkor nem is fáj a dolog, igaz? Legalábbis én valahogy így vagyok vele. Volt rá példa, hogy kikeltem magamból és elvesztettem a fejem, de … nem jellemző rám egyébként, inkább csak tűrök. Ha kiabálnék, egyébként is … még azok is engem bámulnának, akik most épp nem. Én pedig nem szeretem, ha mindenki engem figyel, olyan érzés, mintha egy lyukat égetne valaki a tarkómba. Nem vagyok oda a tömegért.
-Nem, semmi …. semmi baj, volt már rosszabb is. – próbáltam legyinteni, de valahogy még a mozdulat sem igazán jött össze. Inkább megyek oda így, minthogy ott maradjak megint hónapokat. Tudom, hogy ott elméletben segítenek, de … én sokkal inkább érzem úgy, hogy csak azt akarják ne felejtsem el: valami gond van velem.
-Én …   mondtam kissé bizonytalanul, ahogy a szalvétával próbáltam letörölni magam, de mikor tudatosult bennem, hogy ezzel valójában csak még többet ártok, mint használok, letettem arról, hogy még több szalvétával essek neki. - … az jó lenne. Ha van valami … ruha, amit nem baj, ha kölcsönveszek. – nyögtem aztán végül ki, amit mondani akartam. Nem szerettem volna kimosatni vele az ingemet, az … bunkóság lenne, azt hiszem.
-Vissza fogom majd hozni. Én … visszaszoktam. – vágtam rá szinte egyből. Nem szeretném, ha esetleg azt hinnék, hogy elfelejtettem, vagy … eltettem magamnak. Visszaszoktam mindent adni, általában. – Egy héten háromszor megyek orvoshoz, úgyhogy … vissza fogom majd hozni, tényleg. – bizonygattam, de végül csak félrenéztem, mikor már kezdtem kellemetlenül érezni magam … saját magam miatt. Fura egy dolog, mi? Mindig beülök ide mielőtt elindulok a kórházba, úgyhogy … majd nem csak forrócsokit veszek, hanem egy ruhát is visszahozok.
Kissé félszegen követem a lányt, mikor int, hogy kövessem. Az emberek, akik mellett elhaladok rám néznek, látom, hogy mosolyognak, nevetnek, összesúgnak … vagy csak azt hiszem, hogy ezt látom, de igazából nem is érdeklem őket. Nem ez lenne az első ilyen eset. – Az én nevem Rhys. – mutatkoztam aztán be, hogy megtörjem a csendet, és hogy ne arra figyeljek, hogy ki néz engem. Az orvosok azt mondták ilyenkor el kell terelni a figyelmemet valahogy.


I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Csüt. Aug. 17, 2017 12:54 pm

Rhys && Roisin

- Sajnálom. – suttogtam, már nem először bocsánatot kérve, de tényleg annyira égett a fejem a kétbalkezességem okán, hogy szívem szerint a föld alá süllyedtem volna szégyenemben – vagy még legalább százhússzor elnézést kértem volna tőle, de azzal meg esélyesen titulált volna nemnormálisnak...
Így ahelyett, hogy lehetőleg még kínosabbá tenném ezt az amúgy sem szívmelengető helyzetet, inkább felajánlok egy másik alternatívát a szalvéta helyett, pláne, mert ahogy elnézem, nem is bizonyul túl hatásosnak a folt ellen... mondjuk annyira nem meglepő, limonádé ellen még talán, de forró csokival szemben talán nem meglepő, hogy nem sok esélye van.
- Dehogy gond! – vagy ha mégis az lenne, akkor azt majd elrendezem én a kollégáimmal, bár abból kiindulva, hogy úgy is mindig azt mondogatják, hogy első a vendég, és minden szavuk szent, nem hiszem, hogy különösebben kiakadnának miatta... még így se, ha nem kérdezem meg róla őket.
- Ha az lenne, akkor nem mondtam volna. Gyere, kérlek. – intek neki, hogy kövessen, amikor pedig elkezd arról győzködni, hogy vissza fogja hozni, csak hálás mosollyal fordultam felé. És hálát adtam az égnek, hogy ha már valaminek történnie kellett, akkor legalább ilyen „normális” vendéggel sikerült, nem olyannal, aki már tajtékozva verné a pultot a panaszkönyv miatt. Mármint... az én részemről szerencse, mert másrészt sajnálom szegényt, hogy miattam került ilyen kellemetlen helyzetbe.
- Háromszor? – bukott ki belőlem meglepetten, miközben lassan haladunk is hátra az öltöző és a raktár felé...
- Mármint... ne haragudj, nem bántásból mondtam. Úgy értettem, hogy ha nem mondtad volna, magamtól szerintem meg sem fordult volna a fejemben, hogy ilyen gyakran kell menned. – mert gondolom, nem saját kedvtelésből tölt olyan sok időt egy dokinál... ki az, aki szívesen tenné? Na ugye, hogy senki, legalábbis aki hasonló korú, mint mi. Másrészt pedig, egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki olyan beteg lenne.
- Az enyém Roisin. – mutatkoztam be magam is, igaz, ott virított az ingemre tűzött kis névtáblán a nevem, de miután szinte senki sem tudja rendesen kiejteni... meg amúgy is így illő. Csak egy pillanatig merengtem el gyermeteg módon azon az apró kis véletlen egybesésen, hogy mindkettőnk keresztneve ugyanazzal a betűvel kezdődik, mielőtt észbe kaptam volna, hogy nekem még feladatom van!
- Bocsi a talán indiszkrét kérdésért, de... hányas a méreted? Ingből? – fordulok felé elbizonytalanodva, segítségkérő tekintettel, mert az igazat megvallva, még csak elképzelésem sincs. Lévén, se öcsém, se bátyám nincs, párom sem igazán akadt eddig soha, mondhatni, hogy a férfiruhák méretezése tökéletesen ismeretlen terület számomra.

■ ■  nyamm ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
69
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Szer. Aug. 23, 2017 1:15 pm


Csak megrázom a fejem a bocsánatkérésére. Nem haragszom, mert … mert ez megesik, azt hiszem. Velem még nem történt ilyesmi, de azt szokás mondani, hogy át kell esni a tűzkeresztségen és, hát akkor … én úgy látszik, hogy már át is estem. Nem épp így képzeltem, de nem lenne valami igazságos, emiatt dühöngeni a lánnyal.
-Ha, nem, akkor … köszönöm. – bólogattam hálásan. Nem, mintha kellemetlenséget akarnék okozni. Nem szeretek, nem is nagyon szoktam és épp ezért nem is nagyon tudok róla. Nem sokat járok emberek közé, csak, ha nagyon muszáj, így az ilyen eseteket eddig ezért sikerült kiküszöbölni. Az emberek ijesztőek, ha sokan vannak.
Követem őt, mikor int nekem. Próbálok valahogy úgy fordulni, hogy ne nagyon bámuljanak meg, de … igazából ez sehogy sem működőképes terv. Nem épp most kéne kiborulnom, próbálok valahogy elhatárolódni attól, hogy mindenki engem néz. Vagy … hiszem, hogy mindenki engem néz, nem tudom. Nem ez lenne az első eset, hogy mást látok, mint amit kéne.
-Igen. – bólintottam félszegen. – De néha csak kétszer, ha … nem ér rá az orvos. – nagyot nyeltem a mondat végén. Igen, ettől biztos kevésbé látszom defektesnek. Néha elgondolkodom azon, hogy talán össze kéne varrni a szám, hogy ne tudjak megszólalni. Lehet azzal jobban járna mindenki. – Semmi gond, nem olyan rossz. Nem azért járok ilyen sokszor, mert … -  megakadok, nem igazán tudom mit mondjak. Mert bolond vagyok? Nem, nem vagyok. Legalábbis nem hinném, de egy bolond sem hiszi magát bolondnak, igaz? - … csak óvatosak. Szeretnek biztosra menni, meg ilyenek. – újabb remek mentés, ami szörnyen sül el. Igazából a ”saját sírját” ássa kifejezés remekül illene most rám, minden szavammal csak rontok a helyzetemen. Hamarosan úgy fog rám nézni, mint valami … elmegyógyintézetből szökött betegre. Voltam ott, de … nem szöktem meg, úgyhogy nem is lenne túl helytálló ez a feltételezés egyébként se.
- Oh, igaz, bocsi. – szabadkoztam a névtáblája felé pillantva. Igen, ennyi eszem talán lehetett volna, de bunkóság ilyenkor odanézni a névtáblára, nem? Úgy értem, mikor lányokon van az úgy … más. Mindegy, nem akarok ebbe belebonyolódni, mert csak még hülyébben fogom érezni magam, ha az egyáltalán lehetséges.
- Azt hiszem, hogy …L-es. – mondom, de nem teljes biztosággal. Nincs azért olyan borzasztóan sok ingem, és egy csomó cuccom a bátyámé volt, de … nem vagyok valami nagytermetű, se széltében, se magasságban, úgyhogy nem hinném, hogy a méretem X-szel kezdődne. – De nem baj, ha nagyobb, majd … betűröm, azt hiszem. – vontam meg a vállamat. Nem szeretem, mert elég hülyén nézek ki úgy, de … azt hiszem kibírom. Nem nagyon szoktam divatosan öltözni, nem is értek hozzá és … a legtöbb dolog nem is áll valami jól.
[/i]


I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Vas. Aug. 27, 2017 5:30 pm

Rhys && Roisin

Csak halványan elmosolyodok, miközben intek a másiknak, kövessen, nem csak őt feszélyezi a közönség, engem is legalább annyira, sőt... talán még jobban is, tekintve, hogy itt dolgozom. Miközben pedig hátrasétálunk az öltözőkig, néhány olyan apróság is kiderül Rhysről, amit álmomban sem gondoltam volna.
- Ó, értem. – jegyzem meg, amikor korrigál a heti látogatások számán, amikor pedig magyarázkodni kezd, megállok egy pillanatra, felé fordulva, figyelmesen hallgatva. A legkevésbé sem vártam el, hogy ilyesmikbe beavasson, hisz ki voltam én neki? Csak egy idegen, nem több, és mégis... lehet, hogy talán ezért bizonyult közlékenyebbnek? Lehet, hogy nekem is könnyebb lenne egy idegennek mesélni arról, ami történt egykoron, ha már a szüleimnek, barátaimnak a mai napig nem mertem egy szóval sem említeni?
- Igen, az orvosokra jellemző az ilyesmi. Attól elég fárasztó lehet ilyen sokszor visszajárni. De inkább vigyék túlzásba, mint hogy ne foglalkozzanak vele és csak rosszabb legyen, nem igaz? – kérdezek vissza, igazából saját magam alatt vágva a fát ezzel... Vajon mi történhetett vele, amiért ilyen gyakran kell orvoshoz járni? Bár érdekel, de mégis illetlennek találnám, csak így, direkt rákérdezni.
Csak egy röpke mosollyan legyintek a bocsánatkérésére, hisz semmi baj nem történt, helyette az ingmérete után érdeklődöm, amikor pedig elárulja, mekkorára van szöksége, neki is látok, hogy átnézzem a szekrényben pihenő darabokat... Igaz, van itt mindenfére méret, ennek ellenére eltart néhány percig, mire találok egy megfelelőt, amit neki is látok azzal a lendülettel kibontani, majd veszem a bátorságot, hogy odalépjek elé, odatartva elé a szóban forgó ruhadarabot.
- Szerintem pont jó lesz. Felpróbálod? – kérdeztem rá, hisz ha mégis tévednék, most még könnyűszerrel kereshetek másikat, majd ha nekilát a vetkőzésnek, azzal a lendülettel hátat is fordítok neki, mielőtt még zavarba hoznám – vagy zavarba jönnék, amire talán még nagyobb az esélye. Csak az inget nyújtom hátra neki, ha szól érte.
- Kérdezhetek valamit? – bukik ki belőlem váratlanul a kérdés, igaz, továbbra sem fordulok felé, amíg nem adja tudtomra, hogy befejezte az öltözködést, viszont ha esetleg szót kapnék, akkor némi hezitálást követően, félve csak kibököm végre azt, amit kérdezni szeretnék tőle.
- Te... magadtól döntöttél úgy, hogy felkeresel egy orvost? Hogy szükséged van rá? Vagy mások akarták, hogy járj? – kérdezem csendesen, óvatosan, egyúttal azt is elárulva, hogy az álarc mögött, amit a vendégek naponta láthatnak a cukrászdában, sajnos nálam is súlyosabb titkok lappanganak.

■ ■  nyamm ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
69
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Szer. Szept. 06, 2017 6:35 pm


Ideges voltam. Ráadásul zavarban is voltam, mikor éreztem a sok rám tapadó szempárt. Az orvosom azt mondta, hogy ilyenkor próbáljam elterelni a figyelmem, mielőtt elkap a rosszullét, úgyhogy … beszélni kezdtem. Könnyű volt, meglepően könnyű, nem is gondolkodtam, csak egymás után jöttek a szavak a számra, és szép lassan, de éreztem, hogy kezd javulni a közérzetem.
-Hát … ennél rosszabb aligha lehet. – vontam meg a vállamat. Persze, tudom, soha ne mondd, hogy soha, de … én most megkockáztattam. Mostanra talán kiderült minden, ami a bajom lehet, így át … nem hinném, hogy fény derül néhány újabb hibámra, betegségemre. – Régóta járok. – tettem hozzá, kissé magyarázva az előző szavaimat. – Mármint … már régen is túlzásba vitték. Ez hosszú történet, bonyolult és …   és megvontam a vállam, nem nagyon tudtam, hogy miként is fejezzem be a mondatot. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy valami … mentális beteg vagyok, aki félőrült, és gyerekkora óta orvosról orvosra jár. sokan hiszik ezt, csak nem mondják ki. Mostanra azért látom rajtuk, az arcukra van írva, hogy mit gondolnak. Mikor kiderül, hogy már kiskorom óta vizsgálnak az orvosok, mindenki óvatosabb lesz, másként néz, megváltozik a hangjuk és … nehéz úgy érezni, hogy nem néznek rám úgy, mint valami selejtes gyártmányra.
-Öhm … itt? Vagyis … igen, fel. – bólogattam, és hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy megfordult. Tudom, hogy nem valami nagy dolog ez, de … nem igazán szeretek pont ezért standra sem járni, én nem voltam soha sem valami magamutogató és … sajnos, túl könnyen zavarba jövök. – Azt hiszem … jó lesz. Szerinted? – tártam szét a kezemet, kissé megigazítva az ing alját, majd az ujját, de … egy kicsit talán nagy rám, de nem olyan vészes. A bátyám ingjei sokkal rosszabbak, azok kétszer akkorák, mint én.
-Persze. – bólintottam a kérdésére, bár kissé félszegen. Aztán csak egy nagyot nyeltem, ahogy meghallottam a kérdését. – Én … az anyám akarta. Régóta járok, kiskorom óta, de … nem olyan vészes, csak sokat aggódott és így alakult. De csak kezelésekre kell járnom és terápiákra, úgyhogy … - nem vagyok őrült, de ezt már nem tudom kimondani. Nem szeretem bizonygatni azt, hogy nem vagyok őrült, az azt jelentené, hogy mások annak néznek. Az pedig nagyon kellemetlen érzés, mikor azt érzed, hogy mindenki csak egy őrültet lát benned.
//Bocsi, hogy eddig tartott, a következő jobb lesz  doboz //


I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Vas. Szept. 17, 2017 10:07 pm

Rhys && Roisin

- Nem elrettentésként, de mindig lehet rosszabb. – jegyzem meg csendesen Rhys szavait hallva. Nem mint ha olyan sokat látott, bölcs valaki lennék, sőt, ha sejtésem nem csal, nagyjából hasonló korúak lehetünk, így eszem ágában nincs kioktatni, csupán ezt már ennyi idősen is tapasztaltam. Sajnos...
- Értem. – bólintok a szavaira, amikor válaszol, és meg sem fordul a fejemben, hogy akár egy kicsit is kételkedjek, mert... miért tenném? Sokan járnak orvoshoz, holott annyira nem rossz az állapotuk, hogy indokolt lenne, csupán túlaggodalmaskodják, míg itt vagyok én, a másik véglet, akinek lehet, hogy szüksége lenne rá, mégsem merészkedik a közelükbe. És egyébként is, semmi olyat nem tett, amiért eljátszotta volna a bizalmamat, sőt... van valami megmagyarázhatatlanul megnyugtató a másik aurájában, vagy hogy is mondjam... hiába az az este, ami megölte a mások iránti bizalmamat, és tett ilyen távolságtartó valakivé, de felőle mégsem érzek egy csepp fenyegetést sem, amiért menekülni akarnék a közeléből.
- Rendben. – mosolyodok el, mielőtt odaadtam volna neki az inget, és elfordultam volna, amíg öltözik... hogy addig se csak kukán álljak, inkább a szekrényben lévő ruhákat kezdtem igazgatni, hogy kicsit tompítsak a helyzet kínosságán, és amíg nem hallottam meg a hangját, hogy elkészült, még csak véletlenül sem fordultam felé.
- Hmm, olyan nagy tapasztalatom nincs a férfiingekkel, de azt hiszem, hogy ez lesz a jó méret. Lehet, hogy egy picit bő, de az eggyel kisebb méret szerintem már kényelmetlenül kicsi lenne. Ez jó lesz. Talán csak egy kicsit igazítani kell rajta. – jegyeztem meg, ahogy felé léptem, majd ha nem volt ellenvetése, akkor megigazítottam az inggallérját, ahogy az ujján is itt-ott egy kicsit. Csak néhány apró mozdulat és pillanat, de talán egy kicsit jobb lett az összhatás.
- Igen, ez ismerős, az anyukák már csak ilyenek. Mindig túl sokat aggodalmaskodnak. – értek egyet vele, s elég csak arra gondolnom, amikor még évekkel ezelőtt tánc közben megsérült a lábam, és gipszet kaptam, az én anyukám is milyen szigorúan betartatta velem az orvos minden utasítását a pihenéssel kapcsolatban.
- De ha nem vészes, akkor miért kell már évek óta járnod? – kérdezek vissza, akár egy kíváncsi kisgyerek, hisz ha már olyan régóta jár, heti több alkalommal, te jó ég, az valami rengeteg! Bele sem merek gondolni, hogy hány órát tölthetett el ilyesmivel, pláne, ha tényleg nem nagy olyan komoly, mint ahogy állítja. Mint ha egy kis ellentmondást éreznék a szavai mögött, ettől függetlenül nem vádolom semmivel, sőt! Még csak nem is erőltetem tovább a témát, ha nem akar beszélni róla.
- Azt hiszem jobb, ha visszamegyünk. – szólaltam meg, miközben összehajtogattam a forró csoki áztatta ingjét. Ha nagyon ragaszkodik hozzá, akkor visszaadom neki ezt is, ha viszont megengedi, akkor majd én kimosom, és tisztán, legközelebb adom oda neki.
- Mi a kedvenc süteményed? – dobom be, mint hirtelen témaváltás, miközben a raktárból ismét a cukrászda üzlethelysége felé indulunk. Az természetes, hogy egy másik forró csokit készítek neki, ezúttal már nem leforrázva, de kárpótlásként valami édességgel is szeretném viszonozni a kedves hozzáállását, ha már így alakult.


|| Bocsánat tőlem is, hogy ilyen sokára... doboz

■ ■  nyamm ■ ■ credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
69
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Pént. Okt. 06, 2017 9:59 pm


A szavaira felkaptam a pillantásom és bár szóra akartam nyitni a szám, végül a torkomban maradt a mondandóm. Sajnos igaza van, tényleg lehet mindig rosszabb. Leszoktam róla, hogy a falra fessem az ördögöt, és lett néhány egész babonás szokásom is, hogy elkerüljem a balszerencsét, de … néha olyan érzésem van, hogy én magam vagyok a balszerencse.
Hálás voltam, amiért nem kérdezett rá. Miért jársz olyan sokat orvoshoz? Őrült vagy? Skizofrén? Kísérleteznek rajtad? Akármilyen fura, volt aki még erre is rákérdezett. Nem mintha annyira híresztelném azt, hogy orvosokhoz járok. Az emberek szeretnek furcsán nézni másokra, én pedig nem szeretem, ha engem néznek, úgyhogy … általában csendben vagyok és figyelek, nem nekem találták ki a rivaldafényt. A bátyám más volt, ő inkább benne élt, legalábbis a gimi és az egyetem ideje alatt, most már nem, sőt, épp ellenkezőleg kell neki. A nővérem pedig … nem is tudom, neki ez valahogy mindig is természetes volt.
-Nekem se. A bátyám nagyon ért hozzá, ő …  - megakadok, nem kéne ugyan, de hirtelen kissé zavarban érzem magam, ahogy elkezdi megigazítani rajtam az inget. Nyelek egy nagyot, majd amint végez csak hálásan biccentek, kissé talán sután. -  … ő folyton öltönyt hord. Jól áll rajta. – rajta majdnem minden jól áll, igazából. Elég szerencsés egy alkat, habár Gael is elég jóképű volt, legalábbis a képeken annak tűnt. Biztos tőle örökölte.
-A … tied is? – talán tényleg igaz ez minden anyára. Vagyis … majdnem mindre. A biológiai anyám nem éppen egy gondoskodó nő. Claire ellenezte, hogy találkozzak vele, de most már ő is úgy van vele, hogy így kellett lennie. Látnia kell az embernek azt, amiből nem kér soha többet, mondta. Azt a legnehezebb elengedni, ami soha nem volt a miénk, így pedig … könnyű volt az a döntés, hogy nem szeretnék találkozni többet azzal a nővel, aki a világra hozott.
-Hogy … ne legyen vészes. – válaszoltam kissé lassan, megfontolva a szavaim. Nem nagyon szeretném, ha azt hinnék, hogy valami … elmegyógyintézetből szökött beteg lennék. Amúgy is, szeretem ezt a helyet, de ha elkezdenek rám furán nézni, akkor nem fogok tudni bejönni ide többet. Ami rossz lenne, mert a többi helyre is éppen ezért nem járok a környéken.
-Hagyd csak, majd … kimosom. – mondtam, kinyújtva a kezemet. Nem attól féltem, hogy esetleg … ciánba áztatná, vagy valami, csak egyszerűen … nem is tudom, bunkóság lenne azt hiszem, ha… vele mosatnám ki az ingem, csak mert véletlen leöntött, igaz? Igen … nem lenne valami szép.
-Hát … a muffin. – válaszoltam. Tudom, nem francia, legalábbis én úgy tudom, de … soha nem voltam olyan édesszájú egyébként sem. A kakaó az más, az … kakaó. Közben helyet foglaltam a pultnál és óvatosan pillantottam hátra a vállam felett a mögöttem ülőkre. Nem néznek. Talán el is felejtettek. – Na és … te régóta dolgozol itt? – kérdeztem, halkan dobolva az ujjaimmal a pulton. Nem tudom miért szoktam, általában önkéntelen dolog, valami beidegződés lehet.

doboz


I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Kedd Okt. 10, 2017 9:34 pm

Rhys && Roisin

- Folyton öltönyt? Huhh...! – lepődök meg egy kissé, bár nem azért, mert olyan szokatlan lenne, elég sok állás van, ahol ez az elvárt „dress code” – Én nem hiszem, hogy valaha is képes lennék megszokni. Vagy azt, hogy valami irodai munkát végezzek. Az az állandó, íróasztal fölött görnyedés nem nekem lett kitalálva. – húzom el a számat, igaz, van aki meg biztos attól lenne rosszul, hogy egész nap sütikrémeket kever, meg kóstolgat, vagy épp azon töri a fejét, hogy melyik kereskedőtől szerezzen télen friss gyümölcsöt.
- Hajjaj! Az finom kifejezés. – nevetek csendesen, mielőtt még bővebben mesélni kezdenék – Eleinte azt hittem, hogy csak azért, mert egyke vagyok, ráadásul lány... és egészen késői gyerek, de ahogy tapasztaltam, más anyukák is hajlamosak legalább annyit aggodalmaskodni, mint az enyém. – legyen szó akár több gyerekről, más családi körülményről, vagy fiatalabb szülőkről, valamin mindig lehet.
Némi félsszel teszem fel a kérdésemet neki, ennek ellenére azonban mégis válaszol, ami mérhetetlen örömmel tölt el, s egy hálás mosollyal köszönöm meg, hogy nem csak valami sablonos szöveggel rázott le helyette.
- Biztos? – nézek Rhysre bizonytalanul, amikor szóba kerül, hogy végül kinél kössön ki a forró csokival áztatott ing, de aztán az arckifejezését elnézve inkább visszaadtam neki. Felajánlottam már többször is, hogy ne aggódjon miatta, így ha mindezek ellenére szeretne maga gondoskodni róla... mindent a vendégért, ugyebár.
- A muffin? – kérdezek vissza és kénytelen vagyok elmosolyodni, hogy az összes, csodálatosabbnál csodálatosabb édességköltemény kötül pont az egyik legegyszerűbb – igaz, talán legváltozatosabb – süti a kedvence. Még szerencse, hogy abból is akad néhány féle, így miután helyet foglal a pult mögötti széken, én meg a másik oldalon, faggatom is tovább – No, és abból melyik? Szintén csokis? Vagy inkább az áfonyás? Vagy lekváros? – kérdezek vissza, majd ha válaszol, akkor néhány pillanattal később egy csinos kis tányéron, villa és szalvéta kíséretében elé is csúsztatom, ha pedig visszakozna, akkor letudom annyival, hogy – A ház ajándéka.
- Igen, már több, mint egy éve. Amikor ide költöztem, Párizsba, még akkor találtam ezt a helyet, ráadásul pont cukrászt kerestek, így kapóra is jött. – felelek a kérdésére, miközben nekilátok egy adag forró csokinak is, ha már az előbb véletlenül ráöntöttem, az a legkevesebb, hogy kap egy olyat is, ami nem rajta landol, helyette megihatja.
- És te? Mindig is itt éltél a városba? Nekem még ennyi idő után sem sikerült teljesen megszokni... istenem, az első hónapban meg hányszor eltévedtem! – rázom a fejem nevetve, szerencsére azóta már sokat javult a helyzet, és csak egészen ritkán szorulok ilyen segítségre. Mondjuk amikor a városnak olyan részére kell mennem, ahol korábban még nem jártam.

■ ■  nyamm ■ ■ credit



avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
69
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Rhys G. Gosselin tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Vas. Okt. 22, 2017 7:15 pm


-Neki sem, nem is valami jó benne. De az öltöny jól áll neki. – vontam meg a vállamat. Sőt, a bátyámat láttam már a rendőri díszruhában is, vagy … akármi is annak a neve. Egy rövid ideig irodában volt, sokat hallgattuk, hogy mennyire gyűlöli, aztán jött a megváltás és a terepre helyezték. Több pénz, több izgalom, de sokkal több veszély is van benne.
-Folyton aggodalmaskodnak valamin. Az enyém is nagyon szeret … már-már sportot űz belőle. – persze, végül is .. van rá oka, de néha úgy érzem, hogy túlzásokba esik. Nem lehetett neki valami könnyű soha sem. – Pedig én nem vagyok egyke, és … lány sem. – teszem hozzá, aztán egy zavartabb mosolyt varázsolok az arcomra. Igen, lány az egészen biztos nem vagyok. Kevés dolog van, amit ennyire biztosan állíthatok magamról, de … ez az egyik. Nem mintha neheztelnék az aggódás miatt… jólesik, csak az adott pillanatban néha soknak tűnik. De ez sok mással is így van.
A kérdésére csak bólintok. Majd … kimosom otthon, nem olyan nagy dolog. Furán érezném magam, ha másnak kéne kimosni, csak mert … véletlen megbotlott.
-A csokis. A nővérem mindig szokott hozni egyet, ha nem kell késő estig dolgoznia. – újságíró, igazából akkor is dolgozik, ha éppen nem dolgozik. Általában főként én vagyok otthon, bár kínosan ügyelnek arra, hogy ne maradjak sokáig egyedül. Nem teszem szóvá, de ők sem hülyék, jó tudják, hogy … tudom mit csinálnak. – Oh, tényleg? Köszönöm. – bólintottam hálásan, de kissé zavarban. Nem nagyon vagyok hozzászokva az ilyenekhez. A nővérem annál inkább, mikor bemegyünk valahova és ő rendel, szinte mindig kap hozzá valami ajándékot. És persze telefonszámokat is. Egy-két szélesebb mosolyért cserébe talán még csak fizetnie sem kéne semmiért sem, kitudja.
-Szóval cukrász vagy? Az jó, és akkor … ezt is te csináltad? – pillantottam a muffinomra, amit időközben elkezdtem enni. Én soha nem voltam valami tehetséges a konyhában, Claire egy időben próbált tanítgatni, de mindig azt mondta, hogy még a vizet is képes lennék felgyújtani. Nem hinném, hogy ez jót jelent.
-Nem, én … Caen-ben születtem. Nagyjából ... fél éve költöztünk ide. Itt van az ország legjobb klinikája … és sok a munkahely. – tettem hozzá sietősen. Habár miattam és a kórházi ellátásom miatt költöztünk elsődlegesen a fővárosba, nem szerettem volna, ha azt hiszi, hogy csak emiatt. Nem vett rám valami túl jó fényt, igaz? – Ne aggódj, én … még most is eltévedek. Nem ismerek sok helyet. Főleg a klinikára járok be és … egy képregényboltba. Csukott szemmel is odatalálnék. – csak pillanatokkal később merül fel bennem, hogy talán a képregényeket mégse kellett volna megemlítenem. Nem mintha gyerekesnek tartanám, mert nem az, de … tudom, hogy sokan annak tartják. Ha pedig így van, az … még rosszabb fényt vett rám, nem?

doboz


I couldn’t help but ask
For you to say it all again.
I tried to write it down
But I could never find a pen
I’d give anything to hear
You say it one more time
That the universe was made
Just to be seen by my eyes.


avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
» dylan minnette
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség •• Csüt. Nov. 02, 2017 9:51 pm

Rhys && Roisin

- Hát, legalább az is valami... - jegyzem meg mosolyra görbülő szájjal, azért elég beszédes volt ez a néhány kis megjegyzés a tesójáról, s még ha nem is ismerem, azért egy elképzelésem már van arról, hogy milyen is lehet.
- Igen, pontosan! Mint ha a nagyik sportja a kötögetés lenne, az anyukáké meg az aggodalmaskodás. - gondolkozok hangosan, aztán ki tudja? Lehet, hogy ha egyszer családom lesz, én sem lehet különb anyának, igaz, ez még olyan távoli jövő, hogy szinte gondolni is kár rá. Arról nem is beszélve, hogy az sem kizárt, hogy macskás vénlány maradok örök életemre, az első két lépést már úgy is kipipálhatom hozzá, egyedül élek és van egy cicám...
- Hmm, és legkisebb a családban? - kérdezek vissza kíváncsian, hisz bár az egyértelmű, hogy nem lány, azt nem tudhattam, hogy vannak testvérei, ahogy azt sem, hogy idősebbek, vagy fiatalabbak azok a bizonyosak. Azt is el tudom képzelni, hogy azért féltik ennyire, mert ő a "kicsi" a családban, aztán az is lehet, hogy csak tévedek, és tényleg ilyen aggodalmaskodó anyukája van.
- Értettem! - bólintok a válaszára, és már megyek is, hogy egy csokis muffint előkészítsek neki, közben azonban figyelek ám! - Milyen kedves tőle! Mindig is irigyeltem kicsit azokat, akiknek van testvére, nagyszerű dolog lehet. Már ha jó a kapcsolatuk. - teszem hozzá gyorsan, hisz ellenpéldát is láttam, hallottam már nem is keveset, amikor olyan botrányosan rosszul jöttek ki egymással, hogy csak a veszekedés ment. Azt azért nem hiányolom, akkor már inkább szenvedek egyedül...
- Igen, és szívesen. - válaszolom neki, miközben odacsúsztatom elé a csokis süteményt egy apró tányéron, villával, szalvétával... igaz, muffint én sem feltétlenül azzal ennék, de ha már ez a szabályt...
- Annak tanultam, igaz, még van hová csiszolni a képességeimet. Azért is jöttem a városba, részben. És... a muffint... szoktam én is, de azt hiszem, ezt most az egyik kollégám műve. - jegyzem meg, sajnos most a kasszához lettem beosztva, pedig szívesebben pepecselnék én is azzal, hogy hogyan díszítsem egyik vagy másik süteményt. Sebaj! Az étteremben a másik munkahelyen legalább abszolút szabad kezet kapok, és kiélhetem minden kreativitásomat, no meg tudásomat, amit itt csiszolgatok az okosok mellett.
- Caen, Caen... a neve ismerősen csend, de még csak tippelni sem tudnék, hogy merre található az országon belül. - vallom be, ami pedig a munkahelyet illeti, nos... én is az előbb vallottam be, hogy részben emiatt esett erre a városra a választásom.
- Akkor úgy tűnik, nem csak én vagyok ilyen béna. Mármint... bocsi, én nem úgy értettem! Ne vedd magadra, csak ahh... néha úgy érzem, lehetetlenség kiigazodni ezen a városon, mint valami nagy labirintus. - sóhajtok csöppet letörten, ám amint meghallom a képregény szót, egyből felcsillan a gyermeki lelkesedés a tekintetemben.
- Ezek szerint szereted a képregényeket? Te jó ég, végre valaki! Ha tudnád, hányan néznek rám furcsán csak azért, mert én is. - csóválom a fejemet, bár lehet, az is közre játszik, hogy lány vagyok... ki tudja? Az emberek néha furák tudnak lenni - Melyik a kedvenced?

■■  nyamm■■credit



avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
69
● ● Posztok száma :
Daria "Dasha" Sidorchuk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: üzlethelyiség ••

Tell me your secrets

üzlethelyiség
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Üzlethelyiség

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: maison collet pékség és cukrászda-