Azúr-part, Marseille - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 7:42 am ✥

✥ Today at 7:39 am ✥

✥ Yesterday at 1:52 pm ✥

✥ Yesterday at 11:04 am ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:09 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 9:34 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 8:05 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 4:00 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:24 am ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Azúr-part, Marseille •• Csüt. Aug. 03, 2017 11:56 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Azúr-part, Marseille •• Vas. Szept. 02, 2018 2:44 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Léonie && Raphaël

- Tudom, tudom... most már, de miért nem mondtad? Tudod, hogy milyen vagyok. - nem is tudom, akkor lehet, másképp alakítottam volna én is a napjaimat, vagy miután ágyba dugtuk a gyereket, nem tepertem volna annyira a ház körüli teendőkkel, hanem hagytunk volna a francba mindent, hogy pihenjünk mi is egy kicsit. De ha már annyit távol voltam, legalább ilyenkor, a köztes időkben próbáltam megcsinálni a ház körüli férfimunkákat.
- Mostantól majd gyakrabban beiktatunk akkor hasonlókat. A gyerekek már úgy is nagyok, az egyik folyton tanul, a másik meg a lovardában lóg. - vontam vállat, mert fura belegondolni, hogy Rosie is, néhány éve mennyit lógott még a nyakunkon, most meg? Ránk se bagózik, rám legalábbis nem nagyon, ami valahol elég fájó érzés. Ilyen az, amikor felnő a gyerek? Vagy szívesebben időzik a gyerek a barátaival, mint a szüleivel, mert az már cikinek számít?
- Elhiszem, Léa, ti is úgy hiányoztatok nekem, ha lehetett volna, titeket is magammal vittelek volna. Sajnálom, hogy egyedül kellett helyt állnod. De ilyen veszélynek meg kényelmetlenségnek se akartalak kitenni titeket... - elvégre mondjuk egy afrikai szavannán nem olyan nagy buli a gyereknevelés, vagy Ausztrália sivatagjaiban, a semmi közepén sátorozva - De a lehetőségeket sem akartam veszni hagyni, ha már ilyen jól összejöttek. - Pláne, hogy mivel Léa az egyetemet is Rosie születése után fejezte be, így sokáig én voltam az egyetlen kereső a családban, ezek az utak pedig mind anyagilag, mind tapasztalat terén nagyot lendítettek a helyzeten. Ha már a kezdetekben itt maradtam volna, mint valami egyszerű alja-állatkerti dolgozó, akkor valószínűleg most mi sem ilyen körülmények között élnénk. Nem volt könnyű, az tény, és ha visszaforgathatnánk az idő kerekét, valószínűleg mindketten, sok mindent másképp csinálnánk, de azt hiszem, a jelen sem olyan rossz azért most. A válási mizéria óta néhány napot leszámítva nem is jártam külföldön munka ügyben! Pláne nem hetekre, hónapokra...
- Jajj már, ne butáskodj. Vagy tudod mit? Ha legközelebb ilyen ajánlatot kapok, akkor te is gyere velem. A gyerekek meg úgy is nagyok, ha most kibírnak néhány napot nélkülünk, pár hét se kottyanna meg. - egyébként is, a szüleim meg a húgaim bármikor itt vannak, ha úgy adódik, szerintem örömmel néznének rájuk. Bár, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem hiszem, hogy mostanában hasonló ajánlatot vágnának hozzám, abból kiindulva, hogy az elmúlt években sem nagyon jöttek, ami meg igen, azt is visszautasítottam...
- Én is örülök, hogy végül sikerült mosolyt csalnom az arcodra. Valahol jó érzés, hogy még meg tudtalak így lepni, bár amikor megláttam, milyen arcot vágsz, miután közöltem, hogy elutazok... nagy volt a kísértés, hogy elmondjam az igazat. - legalább nem emésztette volna magát ezalatt a pár nap alatt se miattam, így viszont sikerült egy emlékezetes meglepetést összehoznom neki.
- C'est la vie, ma chérie. - mosolyodtam el szélesen, mert jobban én se fogalmazhattam volna meg. Érdekes belegondolni, hogy milyen gyorsan keltünk egybe annak idején, szinte mindenki furcsállotta a dolgot, meg akadtak olyanok is, akik nem sokat adtak nekünk, de az, hogy mára ilyen jól összecsiszolódtunk, is azt bizonyítja, hogy nem volt elhamarkodott a döntésünk. Ha annyira nem jöttünk volna ki, valószínűleg már sokkal előbb elváltak volna az útjaink.
- Jó, hát a fiatalság meg a tapasztalatlanság kéz a kézben jár, ciki lenne, ha nem tanultunk volna a hibáinkból az évek alatt, vagy még mindig ugyanazokba a hibákba esnénk. - jegyeztem meg, majd a puszit követően a kezem a derekára simuljon, úgy hallgassam tovább.
- Most miért? Csak formában tartom magam. A gömb is egy forma, nem? - kérdeztem vissza, ha már a pocakméretemre próbál utalni - Egyébként is, voltam én ennél kövérebb is régebben, az egyetem alatt, nem emlékszel? - vigyorodtam el, hiába, a sok vizsga, tanulás, könyv felett görnyedés, anya főztje, meg majdnem semmi mozgás... ha mást nem, erre jó volt az a sok külföldi út, legalább jobban formába rázódtam.
- Kimozdulhatunk, ha szeretnél. Mást nem összekötjük a kellemeset a hasznossal, aztán megsétáltatjuk a kutyákat is séta közben, vagy valami. - a céltalan kószálásnál már az is jobb egy fokkal, vagy túrázni a környéken, bármi. Mármint otthon, itt, így, hogy nyaralunk, simán betudható városnézésnek meg felfedezésnek, az újdonság varázsa mellé nem is nagyon kell más indok.
- Hát, miután drága kislányunk ilyen drága hobbit választott magának, már a zseben se olyan vaskos mint régen, de a meggyőzéssel talán még nincs gond. - gondolkoztam hangosan. Nem mint ha zavarna, hogy Rosie ennyire beleszeretett a lovaglásba, legalább bebizonyosodott, hogy nem kidobott pénz, meg múló hóbort az egész, de tény, azért nem olcsó mulatság.
- Kapni kapnál, de ha már így szóba hoztad, akkor... úgy is csak a szád jár, és nem mernéd bevállalni ezt a ruha nélküli esti fürdőzést. - húzgáltam tovább az oroszlán bajszát, mert miért is ne? Legrosszabb esetben kiderül, hogy tényleg csak a szája volt nagy, ha meg mégse, legalább egy emlékezetes este lenne, végre nem csak én csinálnék őrültségeket kettőnk közül.
- Na, szépen vagyunk! Ha így folytatod, a tengerpartnak a közelébe sem fogunk menni! Sőt, legközelebb síelni fogunk, nem tengerpartozni. - jelentettem ki komolytalanul, mert ha már a válást megúsztuk, akkor csak nem most akar tényleg lecserélni, az azért fájdalmas lenne. Inkább a kezemet nyújtottam felé, hogy tegyünk egy kitérőt a szobánk felé - én is átcuccoljak az ő szobájába, meg az öltönyt-nyakkendőt valami kényelmesebb viseletre cseréljem, aztán már indulhattunk is felfedezni a várost. Aminek igaz, részeit már láttam az elmúlt napokban, de még így is bőven maradt látnivaló.
- Hmm, nem rossz. Bár az útikönyv leírása alapján valami nagyobbra számítottam. - álltam meg a szökőkút előtt, miközben a zsebemben turkáltam némi aprópénz után, mert igen, bármerre is járunk, nem maradhat ki a pénzdobálás a szökőkútba, meg a mellé járó kívánság. Ha tulajdonítanak ilyen erőt neki, ha nem, így csak felemeltem az érmét, majd Léa felé fordultam.
- Kívánj valamit! - tartottam az érmét, majd ha megvolt, akkor a szökőkútnak háttal állva, a vállam felett hátra is dobtam az érmét, várva a kis csobbanó hangot, mely jelzi, hogy a pénzdarab immár a vízben van.
- Ó, ismersz, édesség az bárhol, bármennyi jöhet. - ha valami, hát ez nem változott gyerekkorom óta, legyen szó akár sütiről, fagylaltról, vagy csokiról, sosem mondanék nemet neki. Vagy ha igen, ott már nagy a baj.
- A bazilikát majd szeretném megnézni, meg a tengerpart környékén túrázhatnánk majd egyet. Nem feltétlenül a strandra gondoltam, hanem azokra a szép sziklás-vadregényes öblökre, szerintem te is imádnák őket. - mosolyogtam rá, majd már indultunk is a cukrászda felé, amerre az előbb az asszony mutatott.

■ ■ ahwie ■ ■ credit

tudomány emberei
avatar
● ● Posztok száma :
462
● ● Reag szám :
192
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


Témanyitás ✥ Re: Azúr-part, Marseille •• Vas. Szept. 02, 2018 11:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Léonie && Raphaël

- Mert féltem, hogy boldogtalan lennél és megutálnál, ha magam mellett tartanálak és megfosztanálak az álmaidtól. – nem pillantottam rá, mert szégyelltem, hogy hajdanán ilyen gondolataim voltak, de hát jóformán szinte még én is gyerek voltam, amikor kiderült, hogy babát várok. Fel kellett cseperednem nekem is az egyik pillanatról a másikra, hogy utána édesanyám haragjával szemben is talpon maradjak. Nem felejtem el, hogy milyen csalódottsággal mért végig, amikor közöltem vele, hogy babát várok, miként oktatott ki, hogy mennyire elszúrom az életemet egy férfiért, aki nem is marad mellettem….
- Ühüm. – elsőre csak ennyit tudtam mondani, mert nehezen tudtam elhinni, hogy a férjem tényleg el is hiszi ezt a gyerekekről. Tudom, hogy a lányunknak rengeteg munkája van a lovaglásban, hogy ennyire jó legyen, de úgy éreztem, hogy már nem csak emiatt marad távol. Olykor el-elkaptam az ábrándos pillantását, de mégse szóltam semmit se. Reméltem, ha lenne bármi is, akkor szólna és beavatna minket, még azelőtt, hogy bármi baj történne.
- Tudom-tudom, s nem voltam egyedül. Itt volt édesanyád. Ő nagyon sokat segített, nem csoda, hogy Rosie annyira imádja őket. – nem volt mit szépíteni a dolgokon, mert ha ők nem lettek volna, akkor egyedül esélyesen nem sikerült volna befejeznem az egyetemet is, meg helytállni anyaként is. Szinte itt élt a nagyi addig, vagy éppen elvittem magával a lányomat is napokig,  amikor vizsgaidőszak volt és éjjel nappal tanulnom kellett. Még ha olyankor se tudtam megállni, hogy lássam őket. – Ne érts félre, nem hibáztatni akarlak, vagy felróni így ennyi év múlva a dolgokat. Mind a ketten fiatalok voltunk, hirtelen csöppentünk bele a szülőségbe is. Esélyesen még készen se álltunk rá, mind a ketten azt tettük, amiről azt hittük, hogy a legjobb. S érzem, hogy neked se lehetett könnyű minket itt hagyni, de attól még ennek ellenére is voltak rossz érzések. Sajnálom és szeretlek. – pillantottam fel rá őszinte szeretettel, hogy utána megcsókoljam. A múlton egyébként se tudunk változtatni, a jelen meg most zajlik. Ott már tanultunk a dolgokból, hibáztunk, de végül sikerült megoldanunk azt is. Még akkor is, ha a lányunknak is nagyszerepe volt benne. Szükségünk volt a pénzre, főleg, miután az én családom szinte kitagadott, vagy valami ahhoz hasonlót követett el.
- Komolyan? És jut a kutatásaid mellett rám is időd, vagy szabadjára engedsz, hogy hátha valamelyik helyi harcos elrabol tőled? – játszadoztam vele bolondozva. Nem tudna senki se elrabolni tőle és ezt neki is tudnia kéne. Ha lett volna esélye, akkor ott volt a válási időszak is, vagy az előtte lévő, amikor különéltünk mégse rúghatott senki se labdába, akkor miért pont akkor lenne esélye bárkinek is, amikor együtt élünk? – Azért ne igyál előre a medvebőrére. Ki tudja, hogy miről hallgatnak azok a rosszcsontok. – kuncogtam el magam, mert lehet már nem olyan kicsit, de attól még most vannak a „legrosszabb” korszakukban, amikor biztosan megannyi titkuk van előttünk. Sajnos.
- Sajnálom, csak a rossz emlékek és a féltés, hogy netán elveszíthetlek, mert találsz egy csinosabb, fiatalabb és viccesebb leányzót. – közben pedig ujjaimmal a zakóját fogtam meg, majd kigomboltam egy gombot, miközben oldalra billentettem fejemet és úgy néztem fel rá.
- Szerinted azt el lehet felejteni? Miként is hívtunk téged? Pufi, meg voltál Pufóka is. – kuncogtam jóízűen, mert tény, hogy a kor jót tett neki is. Meg az utazások is, mert nagyon is formába hozták, ezért is van olykor az a félelmem, hogy egy fiatalabb megnyeri magának őt, mert simán lenne esélye a mostani huszonévesek körében is.
- Hmm, vagy akár majd elmehetünk túrázni, sátorozni is akár egy-egy éjszakára, vagy valami menedékházat kipécézünk estére az erdőben. – gondoltam tovább. Oda is jöhetnek velünk a kutyák is akár, biztosan élveznék, ha nem csak a városban rohangálhatnának, hanem tényleg a szabadba vinnénk ki őket.
- Nézd a jó oldalát, legalább már megtérült a hobbija. A sok verseny, amit nyert meghozta a támogatókat is. Így legalább megvan alapozva a továbbtanulása is anyagilag, meg szerintem lassan az is, hogy saját lábra állhasson valamennyire. – hiszen gondosan félreraktunk neki minden pénzt, amit keresett már. Ahogyan azt se hagytuk, hogy hülyeségekre elköltse. Sőt, sokszor már inkább ő akarja megvenni abból a felszerelését is, ha valamiből új kell neki.  – Egyébként kérdezni akartam, hogy neked nem tűnt fel, hogy mintha Rosie kicsit másabb lenne? Mintha már nem csak a lovarda kötné le őt? – kezdtem bele óvatosan, mert fogalmam sem volt, hogy ezt csak nekem tűnt-e fel, vagy az apjának. Ki tudja, lehet csak én képzelődőm, de hamarosan kiderül, hogy ő mit is gondol róla.
- Awww, életem fogalmad sincs, hogy mennyi mindenre képes vagyok. Nem csak a fiataloké a világ. – mosolyomban benne volt, hogy tényleg jobb ha nem kezd el erre fogadást kötni. Még a végén veszítene.
Sietve csókolom meg, mielőtt még elfogadnám a kezét, hogy a szobánkba menjünk. Rendbe szedjük magunkat, ő átöltözhessen, hogy kényelmesebb legyen a városi séta számára is. Én csak a magassarkút cseréltem le papucsra, nem akartam már első nap lejárni a lábamat. A ruhám meg szerintem tökéletes volt a városban sétálgatáshoz is.
- Szerintem ez is egészen nagy. – meglepődve figyeltem, hogy közben miként is keresi az aprót, hogy ebbe a kútba is bedobja. Soha nem fog változni ilyen téren, pedig talán itt nem is lehetne kifejezetten kívánni, de nem fogom elrontani az örömét.
- Rendben, de akkor te is. – nyúltam a másik keze után, majd kívántam is egyet, hogy „Boldog család lehessünk és az álmaink teljesüljenek.”, utána a férjemre néztem és bólintottam is, hogy az én kívánságom meg is van. Aztán pedig kisebb csobbanással adta tudtunkra az érme, hogy meg is érkezett a szökőkútba.
- Csak aztán nehogy megint a kerek formát célozd meg vele. – simítottam végig a pocakján. Bárhogyan is nézne ki, akkor is szeretném. Pufin szerettem belé, majd pedig Adoniszként szerettem éveken át, mint a férjem. Bármilyen lenne az alakja, akkor is életem párja lenne.
- Hmm, akkor ma maradjunk a környéken, holnap meg reggeli után el is mehetünk felfedezni azt a partszakaszt, amire gondolsz? Este meg megnézhetjük a bazilikát, vagy holnap után. – csatlakoztam be én is az ötletelésbe, ha neki is megfelelt, akkor estére vissza is értünk a szállodába, hogy vacsora után az éjszakai várost fedezzük fel. Idővel pedig már a kezemben volt a cipőm is, ahogyan a partra tévedtünk. Amikor pedig egészen kihalt és sötétbe borult partszakaszra tévedtünk, ahova csak távolról tévedt oda fény, akkor leejtettem a homokba a cipőmet.
- Mit is mondtál? – léptem hozzá közelebb, hogy karomat a nyaka köré fonjam, majd megcsókoljam. Az egyik kezemmel meg egyre lejjebb tévedtem a mellkasán és ha engedte, akkor a pólójától meg is szabadítottam. Végül távolabb léptem tőle és lassan lecsúszott a ruha is rólam, majd utána egyszerűen megváltam a fehérneműmtől is, ha csak nem csatlakozott korábban, hogy inkább ő szabadítson meg a ruháktól és utána elindultam a tenger felé, miközben a szellő könnyedén kapott a kibontott hajamba. Mosolyogva pillantottam rá. – Jössz, vagy inkább te vagy az, aki nem meri? -  kérdeztem meg kacéran, hogy utána szép lassan egyre inkább a habok közé sétáljak.

■ ■ ahwie ■ ■ credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
39
● ● Reag szám :
31
● ● karakter arca :
Rebecca Louisa Ferguson


Témanyitás ✥ Re: Azúr-part, Marseille •• Szer. Okt. 10, 2018 9:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Léonie && Raphaël

Már épp szóra nyitnám a számat, amikor rájövök, hogy magam sem tudom, mit mondhatnék... mert valahol elfog a lelkiismeret-furdalás, amiért ilyen kellemetlen szituációba taszítottam, megannyi nehézséggel, és ráadásul azért nem szólt róla, hogy nekem jobb legyen. Se nem szép, se nem jó, de azért valahol hálával tölt el a figyelmessége, hogy ha én már ilyen vaksi voltam annak idején, hogy képtelen voltam észrevenni, milyen kétségek gyötrik, legalább támogatott ebben is. Másrészt... mondhatnám, miért nem szólt? De ha meg emiatt kellett volna búcsút intenem az összes külföldi lehetőségnek, valószínűleg azt sem fogadtam volna jobban, mint most ezt, az utólag megtudott információt. Szavak helyett hát inkább csak hálásan magamhoz öleltem, hogy egy újabb csókkal illessem a homlokát köszönet gyanánt, talán ez most többet minden szónál.
- Most miért? Nem? - kérdeztem vissza értetlenül, hisz miért hazudnának nekünk? Rosie tudja, hogy mennyire utáljuk az ilyesmit, mióta meg igent mondtunk neki a lovaglásra, szinte a fellegekben jár, akárhányszor szóba kerül... Sam meg... hát, amennyire látom, inkább örül annak, hogy itt él velünk, nem az alkoholista mostohaapjával.
- Tudom, de akkor sem ugyanaz. - ismertem be. Ettől függetlenül azonban valahol jó érzés volt látni, hogy ha az én kapcsolatom nem is a legfelhőtlenebb a szüleimmel, legalább ők jól kijönnek egymással. Másrészt meg milyen irónikus az élettől, hogy az anyósainkkal mindketten jobban kijövünk, mint a saját anyánkkal?
- Az biztos... Emlékszem, hogy kivert a víz, amikor mondtad, hogy babát vársz. Nem mint ha nem imádnám Rosie-t, de nem tudom, hogy vagy vele, ha rajtunk állt volna, biztos vártam volna még néhány évet, legalább. De miután egy gyerek érkezése nem olyan mint egy könyv, amit félrerakunk a polcra, aztán majd évek múltán leporoljuk, hogy na most ráérek... - hagytam félbe a mondatot, hisz a többit ő is jól tudja. Úgy döntöttünk, hogy megtartjuk, innentől kezdve meg igazából el is volt döntve minden, a többi csak úgy adta magát, meg jött magától - Nem tudom, mennyit számít ez így ennyi év távlatából, de szintúgy. - fűztem hozzá még én is, mielőtt viszonoztam volna a csókját. Nem volt könnyű, az tény, de csak megoldottunk minden nehézséget valahogy, amit elénk gördített az élet, most pedig azt hiszem, nem nagyon lehet okunk panaszra.
- Még szép, hogy jut! És elég volt ez a pár nap egyedül, dehogy engedlek! - mosolyodtam el, elvégre már néhány nappal ezelőtt megérkeztem ide, hogy előkészüljek egy kicsit, és bőven sok volt ez is, nehogy elszóljam magam véletlenül, miközben telefonon beszélünk. Vagy egyedül utazni, miközben tudtam, hogy Léa is követni fog néhány nap múlva... Hisz mennyivel jobban telik az idő, ha nem egyedül kell ülni a gépen, vagy épp valami vonaton zötykölődni?!
- A rosszcsontok meg csak bírjanak magukkal, mert megváltoztatom a wifi jelszót, ha hazaérünk... - tettem még hozzá. Ilyen téren mondjuk Samtől annyira nem tartottam, de az tény, hogy Rosie tud meredek dolgokat alakítani, ha formában van. És ő mikor nincs formában?! A fenébe, kár volt Léának megemlítenie, most ezen fogok kattogni, amíg hazaérünk...
- Ugyan már, ne butáskodj! Ha eddig nem szabadultál meg tőlem, ne aggódj, ezek után se fogsz. - amúgy sem voltam soha az a nagy Casanova alkat, szóval ilyen téren alaptalan a félelme. Meg egyébként is, miért borítanám fel a családi békét, ha már végre-valahára mondhatni, helyreállt? Jó néha ez a kis nyugi is.
- Igen, valahogy úgy... meg akadt még pár hasonló. - mosolyodtam el, mert ahány becenevet használtam már a lányomnak, nos, nekem is akadt bőven, még korábbi, "gömbhal" korszakomból. Hiába, szerettem enni!
- Hm, az is jól hangzik. Mondjuk azt nem tudom, hogy ezek a házak mennyire forgalmasak, de az tény, hogy kényelmesebb meg hangulatosabb, mint egy sátorban fagyoskodni, vagy küzdeni a szúnyogok ellen. - de ez még úgy is a jövő zenéje, majd kitaláljuk, hogy mikor, vagy hol, merre... lévén, két gyerkőc is otthon vár minket, azért mégsem csettintésre megy az, hogy elszabaduljunk valahova kettesben. Pláne több napra. Mert igaz, nem kicsik már, de hát na, mégis csak tizenévesek, jobb félni tőlük.
- Annak mondjuk örülök. Mert szép dolog az, hogy szereti az állatokat, de azért fájna a szívem, ha azért kopott volna el minden, továbbtanulásra félretett megtakarításunk, mert szereti a lovakat... - mármint úgy hobbi szinten, hogy semmi egyéb célja nincs vele, mert legyünk őszinték, annak azért egy csöppet drága mulatság lenne - Nem is hittem volna, amikor kitalálta, hogy ezt szeretné, hogy ilyen ügyes lesz benne. - vallottam be, elvégre nem kisiskolás korában kezdte, mint sokan mások, hanem valamivel később, és mind tudjuk, hogy a sportban mennyit számít az ilyesmi. Szerencsére ő az elhatározással ügyesen kompenzálta a kiesett éveket.
- Másabb? Nekem nem tűnt fel... Hogy érted? Vagy mire gondolsz pontosan? - kérdezek vissza értetlenül, mert nekem nem igazán tűnt fel, hogy bármi változás lenne... legalábbis velem nem nagyon beszélt ilyenekről mostanában, sőt, ha őszinte akarok lenni, már beszélgetni sem szoktunk olyan sokat, mint régebben. Talán mostanra kinőtt az apás korszakából és inkább az anyjával tárgyalja meg élete nagy kérdéseit?
- Ó, dehogynem tudom! De ehhez akkor is nyuszi vagy, még annak idején sem sikerült rávennem téged ilyesmire, mielőtt Rosie megszületett volna. - vágtam vissza, elvégre az egyik közös nyaraláson akkor is bedobtam, hátha, de szépen kitáncolt belőle, a lányunk születése után meg igazából minden körülötte forgott, szóval... muszáj volt felnőttként viselkedni.
No de vissza a szobánkba, hogy valami kényelmesebb öltözéket kerítsünk, meg átpakoljam a cuccaimat az ő szobájába, mert hogy nézne ki, ha a közös nyaralásunkon külön szobában aludnánk? Még viccnek is rossz lenne! Utána aztán nem volt más hátra, mint nyakunkba venni a várost, és ha nem is az egészet bejárni - ahhoz kissé nagy lenne - de legalább néhány dolgot felkutatni benne, kezdve azzal a híres szökőkúttal, meg az elengedhetetlen, kívánós, érmedobós szokásunkhoz.
- Részemről rendben, úgy is itt leszünk pár napig, nem kell mindent ledarálni egy nap alatt, mint a turistabuszos utazásokon. - borzongtam meg, mert nincs is annál rosszabb, mint rohamtempóban végigügetni egy városon, hogy ne csússzon el az ember a napirendi ponttól és minden beleférjen az időbe.
Vacsora után amúgy is jobban esett egy kellemes séta a holdfényes, kihalt parton, miután minden elcsendesedett, mintsem a belváros bulizós forgataga, mert hát na, tele hassal az a nagy ugrabugrálás sem esik jól az embernek. Ebben a korban legalábbis.
- Hm, mire gondolsz pontosan? Hadováltam én össze-vissza sok mindent. - mosolyodtam el, mielőtt még viszonoztam volna a csókját, de úgy tűnik, meg se kellett szólalnia, miközben elkezdett kiszabadítani a pólómból, egészen hamar megvilágosodtam, hogy mire is értette pontosan.
- Ó, vagy úgy... alamuszi nyuszi nagyot ugrik? - kérdeztem vissza játékosan, miközben a szemöldököm nagyjából a homlokom közepéig szökött meglepetésemben, hogy úgy tűnik, tényleg komolyan gondolta korábban, és nem csak szájhősködött... ettől a felfedezéstől - no meg a látványtól - meg el is bambulok annyira, hogy amikor szól, csak akkor riadjak fel, és térjek vissza a valóságba, amikor ő mr javában a vízben állt.
- Csak azon töprengtem, hogy milyen jó, hogy mégsem fogadtunk, csúnyán elveszítettem volna... Megyek már, megyek! - válaszoltam, és egy pillanatra felmerült bennem, hogy talán nem ártana összeszedni a szanaszét dobált ruháinkat, hogy ne vigye el őket az ár, vagy lopják el, de a fejébe is...! Úgy se jár erre senki mostanság, most meg apály van, ha jól látom... így hát miközben belegázoltam a vízbe, én is megszabadultam a maradék ruhámtól, a többi mellé dobva a homokba, majd a hullámok közé vetettem magam, hogy behozzam a lemaradást, és utolérjem a feleségem - vagy ha sikerül, meglepetésszerűen elkapjam, a víz alól előbukkanva, mielőtt még túl messzire merészkedhetne.

■ ■ ahwie ■ ■ credit

tudomány emberei
avatar
● ● Posztok száma :
462
● ● Reag szám :
192
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


Témanyitás ✥ Re: Azúr-part, Marseille ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Azúr-part, Marseille
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Folyó Part
» A Tópart mentén
» Ház és tópart
» Part 14 / 4
» Part 14 / 8

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 05. Különlegességek :: Városhatáron túl :: Franciaország-