Nappali
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Nappali •• Hétf. Aug. 07, 2017 9:59 pm

*****
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Szomb. Aug. 12, 2017 1:59 pm



Théo, Céci & Léah, Serge

- Öcsi. Délután háromra ott vagyunk. - mondtam neki az előző találkánknál, hogy felhívom azon a napon, mikor mindenki ráérős, hogy mikorra leszünk a Fészekben. De hogy mind ugyanezt a napot válasszuk… ez a család ereje. A telefont kinyomtam, zsebre vágtam, majd a Nő felé fordultam.
- Nem félsz ugye? Egyikük sem eszik embert… ráadásul Théo mindenkit megetetett. - próbálom oldani a feszültséget, hiszen Léah most először találkozik a Dubois családdal.
Arcának két oldalát tenyereim zárójeleibe zárom, óvatosan emelem felfelé, hogy rám koncentráljon. Mosolyommal próbálom nyugtatni őt. - Ne parázz. - egy csókot nyomok homlokára, majd el engedem, had pakolja össze amit hozni akar.
A Fészek a város másik felében van, a családi házak körbeölelik az emeletes házakat. De így szép ez. - Hé. Fiúk. Indulunk. - emelem fel a hangom, mivel a kutyákat nem szándékozom itthon hagyni. mindig minden hová viszem őket, nem tudnak nyugton maradni. Igaz anyuék nem tűrik a háziállatokat a házban, de kint még lehetnek az udvaron.
A két kutya a lépcsőkön rohannak lefelé, rontanak ki a bejárati ajtón, hogy a kocsihoz fussanak versenyt. Tudják mit jelent az, hogy indulunk. Autót.
Ha Léah megindul az autó felé, bezárkodom a lakást, Léah-nak anyósülés felőli oldalt kinyitom, úriember vagyok, nem tahó. Ha beszállt akkor be is csukom az ő részét. A kocsiba beugrasztott ebeket becsatolom,  majd jómagam is helyemet foglalom, hogy kiálljak a lejáróról és indulhassunk.

Úgy 35 perc után gördülök végén a Fészek utcáján, a megfelelő ház előtt leparkolom a járgányt, kipattanok, hogy a kisasszonyt kiengedhessem, utána meg a kutyákat engedjem be az udvarba.
- Nincs visszaút. - fütyülöm mosolyogva a lány felé sandítva, hiszen megtette az idáig vezető utat, innen már nem eresztem. A bejárati ajtóhoz sétálva koppantok egyet, majd benyitok, előre lépek, majd Léah-t is beljebb engedem. Tekintetem fürkésző ahogy a házat kémlelek, közben az ajtót is becsukom.
- Helló. Mindenki. - szólalok meg hangosan, aztán beljebb engedem magunkat. Itt töltöttem életem első 20 évét, vagy többet, már nem is tudom. Még mindig ez az első számú otthon, ha valami problémánk van, itt mindig megtalálnak. - Inni valamit? - fordulok a Hölgy felé, majd elveszem a táskáját, hogy helyet biztosítsak neki, ezután a konyhába is belépek, hogy egy poharat előkerítve megitassam őt. A vízzel töltött poharat Léah-nak nyújtom,



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Szomb. Aug. 12, 2017 4:16 pm


to the Dubois

Hát eljött végre ez a nap is. Amikor bejelentette, hogy be fog mutatni a családjának izgatott lettem. Régóta szerettem volna már megismerni őket, de most, hogy elérkezett ennek is az ideje idegesség lett úrrá rajtam. Számomra igenis nagy dolog, és hatalmas jelentőséggel bírhat a mai nap a kapcsolatunkra. Szeretném, ha megkedvelnének. Első sorban Serge miatt, hiszen tudom, hogy mennyire fontos neki a családja, másodsorban pedig magam miatt. Nem tudnék úgy teljesen önmagam lenni a későbbiekben, ha tudom, hogy esetleg nem kedvelnek. Nekem nincs családom akinek bemutathatnám, ezért is duplázódik meg a megfelelés terhe a hátamon. Idegesen csomagolom be az általam készített almás pitét és csokis muffinok egy-egy tányérba. Nem akartam nagy dolgot csinálni, de azért üres kézzel sem állíthatok oda. A süteményeket meg mindenki szereti, nem lehet vele mellé nyúlni. Legalábbis nagyon remélem, hogy a Dubois-k is legalább egy picit édesszájúak. Kedvesem szavai mosolyra késztetnek és egy pillanatig abbahagyom a sütik pakolgatását, hogy rá tudjak nézni.
- Ennyire az arcomra van írva? Bevallom, kicsit félek, hogy én leszek ma este a főfogás. mondom neki nevetve, majd egy utolsó simítással befejezem a csomagolást is. Remélem tényleg minden jól fog működni és nem fogom úgy érezni a nap végére, hogy bárcsak el sem mentem volna. Bár...ha csak egy kicsit hasonlítanak Segre, akkor azt hiszem nem lesz baj. Elrejtem az üveg bort a táskám menedékébe, kezemben a két tálca sütivel pedig ügyesen egyensúlyozok az autóig, ahol óvatosan teszem be őket a csomagtartóba. Nem merem a hátsó ülésre helyezni, félő, hogy a kis bélpoklosok mind felfalnák.
- Hogy nézek ki? Nem túl konzervatív ez a ruha? kérdezem, mielőtt elfoglalom az anyós ülést. Nem akarok sem túlságosan visszafogottnak, sem pedig kihívónak tűnni. Valahol a kettő között lenne a legjobb.

Némaságba burkolózva ültünk egymás mellett az út hátralévő részén, csak a rádió és néha a kutyák morgása törte meg csendet. Mosolyogva szállok ki az autóból, végigmérve a házat, nem is lep már meg, hogy bizony egy igazi óriás magasodik előttem. Kihalászom az ajándéknak szánt süteményeket és még mindig szótlanul követem Őt a bejárathoz. Csak ámulok és bámulok, belülről talán még gyönyörűbb mint a külső fele, de azt hiszem mégsem ez okozza a legnagyobb meglepetést, hanem a csend, ami fogad minket. Óvatosan lépkedek után, követem egészen a nappaliig, ahol óvatosan az asztalra teszem a süteményeket és kihalászom az üveg bort a táskámból. Azt hiszem innen már tényleg nincs visszaút, most már nem gondolhatom meg magam és nem menekülhetek haza fejvesztve, mint egy tinédzser.
- Igen, jól esne valami. válaszolom neki, majd kihasználva a pillanatnyi egyedüllétem jobban szemügyre veszem az elegánsan berendezett nappalit. Tényleg lenyűgözően szép. Mosolyogva veszem át tőle a vizet és szinte egy húzásra el is tüntetem. Fel sem tűnt, hogy ennyire szomjas vagyok, amire nagy valószínűséggel az idegességem de a kint tomboló hőség is rájátszik.
- Köszönöm. De remélem, következőkor kaphatunk egy pohár bort. Vagy egész nap vizet kell majd innom? kérdezem nevetve, majd az ölelésébe fészkelem magam. Megnyugtató a karjaiban lenni, tudom, hogy így semmi baj nem lehet.
- Nem lesz semmi baj, igaz? nézek fel rá, miközben a család többi tagjára várunk.
■ ■■ ■remélem ez első körnek megfelel love■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Hétf. Aug. 14, 2017 5:13 pm

to Léah, Céci & Serge

Már el is felejtettem, milyen itthon élni a testvéreimmel. Alig pár éve, hogy kirepültem a családi fészekből, de még mindig rendszeresen hazajárok, ingázom a két otthon közt. Előfordul, hogy itt töltök egy-egy éjszakát a régi szobámban, vagy éppen hazajövök hétvégére, ha nincs jobb dolgom. Ezúttal a forgatás és Serge bizarr - bocsi, bátyó, de tényleg az - bejelentése hozott haza. Késő estig dolgoztunk, és mivel a családi kúria közelebb van, másnap pedig itt volt jelenésem, hát úgy döntöttem, a családdal töltöm az éjszakát. Elmerültem a nosztalgia édes emlékeiben, és megfeledkeztem róla, miért örültem annyira, amikor kiszabadultam innét.
- Céci! - dörömbölök be újra a fürdőszoba ajtaján. - Fél órája is azt mondtad, öt perc. Nem érdekel, ha csak az egyik szemed lesz kifestve, de most már engedj be, vagy a küszöbre vizelek!
Ez a végső fegyverem, de hát az otromba, fiús megjegyzésekkel bármikor ki lehet kergetni a világból az olyan pitypang lelkületű teremtményeket, mint a nők. Reméltem, hogy ez a fürdőszobára is igaz, és hogy a húgom belátja, nem trónolhat bent örökké. Amit ő elintézett másfél óra alatt, azt én letudom negyed órán belül, beleértve a tusolást és az öltözést is. Nem szóltam senkinek arról, mi mindenről beszélgettünk legutóbbi látogatásom során Serge-el. Nem tudom, Céci sejti-e, hogy Léah bemutatása nem az egyetlen váratlan fordulat a mai látogatásuk mellett, én ugyanis nem mondtam neki, mire készül a bátyánk. Még mindig nem sikerült rendesen megemésztenem, ráadásul azt sem tudom, Serge lépett-e azóta az ügyben, vagy mi van.
Na jó, rövid elmélkedésemnek köszönhetően tizenhat perc lesz a tizenötből, de még így is elsőként érek le a lépcsőn Serge autójának ismerős bőgését hallva. Nem várom be a húgomat, ha a bátyánk barátnőjéről van szó, nincs kegyelem; elsőként szeretném látni azt a bizonyos Léah-t, akiről annyit hallottam már. Még épp elcsípem, hogy a borról beszélgetnek, így ösztönszerűen kiszélesedik a mosoly az arcomon, ahogy betrappolok a nappaliba.
- Fehéret vagy vöröset? Ha nem figyelsz, Serge, elrabolom a hölgyet és megmutatom neki a borospincénket. - lendületes léptekkel átszelem a szobát. Elsőként a bátyámat ölelem meg, röviden és határozottan, majd ahogy elszakadok tőle, már oda is lépek a szőke teremtéshez. - Szóval, te vagy Léah. Már értem, Serge miért nem áradozott annyit rólad - tényleg élőben kell látni, hogy az ember elhiggye, milyen álomszép vagy. - bókolok meglehetősen rámenősen, és ha nem ellenkezik nagyon, őt is lazán átölelem üdvözlés gyanánt. Röviden megszorongatom, aztán elhúzódom tőle, hogy a kezemet nyújtsam neki.
- Théo vagyok. Bármit is hallottál rólam, nem igaz. Kivéve, ha jókat. Akkor minden igaz - megvillantom elbűvölő mosolyaim egyikét, miközben kezet csókolok neki, majd úgy ítélem, ennyi udvarlás elég is volt, és a kanapék, fotelek felé intek, jelezve, üljenek le. - Céci azonnal jön, szerintem épp két teljesen egyforma cipő színárnyalatán pörög. Mondtam neki, hogy szerintem mindkettő egyformán ronda, de azt hiszem, nem értékeli a segítségemet.

■ ■ üdvözlet mindenkinek! ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Hétf. Szept. 04, 2017 9:40 am



Théo, Céci & Léah, Serge

- Gyönyörű vagy. - pillantok végig rajta, majd elmosolyodok aggódó arcát vizslatva.
- Nem fog egyikük sem megenni. - válaszolom még, mondjuk ebben nem lennék teljesen biztos, a maguk módján meg fognak vele ismerkedni. De nem tartok ettől a találkozástól. Sőt, ideje volt már.
A házba beérve üresség fogad, de ez csak a látszat természetesen. A tesómék itthon vannak. Meg lett beszélve rendesen. Az italt átnyújtom, szavaira elmosolyodom. Ez csak bemelegítés kedves, ez csak a bemelegítés, hiszen ihat eleget majd. Ahogy az öcsémet ismerem, nem lesz akadályozva ebben. Az ölelésembe vonom, kérdésére nem válaszolok, csak csókot hintek feje búbjára. Szélesen elmosolyodom az öcsém hangjára, eleresztem a lányt, a hang irányába fordulok.
- Théodore. - ölelem meg az öcsémet férfias testvériséggel, majd hagyom, hogy a nőm elé lépjen és szokásához híven rabul ejtse őt.
És már kezdi is, csak mosolygok rajta.
- Léah, ő az öcsém Théodore. - mutatom be a hölgynek a testvéremet, majd az emeletre is fellesek...hol van az a kis majom? Megint kezdi, mi. Visszapillantok az öcsémre.
- Mindig csak a rosszat mondtam rólad, persze. Ördög fióka vagy a születésed előtti pillanatok óta. - sóhajtottam, de a mosoly ott ragadt a képemen.  Megindulok a kanapék felé, terelve a hölgyet, elsőként üljön le ő és mivel részben itt lakom, laktam én is, ezért nem ülök le egyelőre, előbb majd felkínálom a bort.... majd. Céci hollétét hallva csak elnevetem magam egész röviden.
- Ti aztán sose változtok. - emelem a pillantásom az öcsém felé mosolyogva. - Léah, mi mindig ilyenek vagyunk. Nem kell aggódnod emiatt. Hol a húga vérét szívja, hol az enyémet... de szent a béke mindig. - nyugtatom meg Léah-t, ne hogy azt higgye, hogy a lány testvérünk úgy fog lejönni az emeletről, mint egy dübörgő őrült. Ráadásul tök jól kijövünk egymással a korkülönbség ellenére is. Imádom.
Meg az öcsémet is. Vissza igyekszem a konyhába, négy boros poharat és két üveg más más borral térek vissza a többiekhez. Még jó hogy hűtöttek voltak, valaki itt gondolt rám is. Bormániás, mi.





avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Szer. Szept. 06, 2017 5:30 pm


to the Dubois

Nyilván, tudom, hogy egyik Dubois sem fog felfalni vacsorára, de azért mégis van bennem egy kis izgalommal vegyes félelem, bár szerintem ez normális, ha az ember egy számára fontos dolog küszöbén áll. Nekem meg fontos, hogy jó benyomást keltsek a családjának, hogy elfogadjanak, hogy meg tudjam mutatni milyen ember vagyok, hogy méltó vagyok arra, hogy Serge mellettem legyen és arra is, hogy a családjuk tagja legyek. Egy fordulóponthoz érkeztünk a kapcsolatunkban, ami mindkettőnkre nagy hatással lesz, és hazudnék, ha azt mondanám ezt nem rémiszt meg. Olyan embernek ismerem Őt, akinek fontos a családja, a véleményük, talán mindennél fontosabbak, én pedig nem akarok csalódást okozni sem neki sem pedig magamnak. Jó, talán egy kicsit túllihegem a  dolgot, túlságosan komolyan veszem, de egyenlőre még nem tudok ellazulni, remélem, hogy a nap folyamán majd jobban fogom érezni magam. Gondolataimból Théo hangja rángat vissza a földre, mosolyogva pillantok fel a megjelenő férfire és próbálom legyűrni idegességem. Figyelem a testvérek mozdulatait és arcvonásait, le sem tudnák tagadni, hogy testvérek, mintha Serge megduplázódott volna az elmúlt percben, és itt áll előttem néhány évvel fiatalabb változata. Képeken nyilván már láttam a család összes tagját, színházban is voltunk közösen ahol megnéztük Cécit, Théonak pedig egyetlen filmjét sem hagytuk ki, de teljes életnagyságban látni őt azért teljesen más, mint képernyőn keresztül. Barátságos mosolya azért valamennyire megnyugtat, és már nem érzem olyan hatalmasnak a nyomást ami a vállaimon fekszik.
Bókjára elvörösödöm, szinte érzem ahogy a lángol a fejem, engedem, hogy magához öleljen, kissé sután ugyan, de én is viszonozom a gesztust.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek Théo, azt hiszem éppen ideje volt, hogy személyesen is megtapasztaljam azt a lehengerlő stílust amiről Serge annyit mesélt. El kell ismernem, hogy nem túlzott. nyújtom felé a kezem, hogy aztán egy nem várt kézcsókkal ostromolja le kézfejem. Most már el tudom képzelni a nők táborát körülötte, akik mind csak arra várnak, hogy legalább egy szót váltsunk velük. Elfoglalom a helyem a kanapén, és néhány pillanatig csendesen figyelem a testvéreket mielőtt újra megszólalnék.
- Fiúk, tényleg ennyire nem beszélitek a nők nyelvét? Szegény Cécinek nem lehetett könnyű mellettetek. És...csak úgy mellesleg...soha nem veszünk két egyforma árnyalatú cipőt. Nyilván nektek ez azért nem tűnik fel, mert kevesebb színt ismertek a színskáláról. De ezzel nincs semmi baj. próbálok egy kicsit csipkelődni velük, hogy már így látatlanban is Céci pártjára álljak, de valahogy minden szavam olyan idiótán cseng a fülemben, jobbnak látom, ha inkább elhallgatok. Figyelem ahogy Serge alakja eltűnik a konyhában, és, hogy megtörjem a kialakult csendet Théora emelem a tekintetem.
- Remélem szeretitek a süteményeket. Sütöttem egy kis Muffint és almás pitét. mutatok a sütemények felé.
- Remélem a nap folyamán előkerül majd néhány régi fénykép, szívesen megnézném, hogy Serge milyen kisfiú volt. nézek rá a fiúkra, tisztában vagyok vele, hogy legcikibb és legcukibb gyerekkori képeket mindig a szülők őrizgetik. Nem mellesleg meg, szeretnék bepillantást nyerni a család életébe, másképp is, mint a kanapén ülve, kislányos vigyorral az arcomon. .
■ ■■ ■edi■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Szomb. Szept. 09, 2017 5:36 pm

to Léah, Céci & Serge

- Hát hogyne, a lelkem tele van sötétséggel... - Drámaian a mellkasomhoz kapok, mielőtt még nevetve Serge vállába bokszolnék. Őszintén szólva nem igazán vagyok tisztában testvéri kötelezettségeimmel, ha a jövendőbeli sógornőmről van szó. Mint legújabb családtag, nyilván próbára kell tennünk Cécivel valamilyen szinten, de hát mégsem szorongathatom meg úgy, ahogy a húgom udvarlóit szoktuk. Léah ráadásul rendkívül bájosnak tűnik már első látásra is, úgyhogy hiába döntöttem el, hogy szigorú és objektív maradok, már akkor olvadt fagyivá puhultam tőle, amint beléptem a nappaliba.
- Ó, de édes vagy! A végén még elpirulok! - hálás vigyort villantok a bátyámra, egyrészt mert sejtem, hogy Léah nem a levegőből szedte a bókot, hanem Serge tényleg jókat mesélt rólunk, másrészt meg kap egy elismerő pillantást is, mert azért... Hűha! Zenész létére ilyen barátnőt kifogni... Ejha!
- Még hogy szegény Céci! Inkább ő tart elnyomásban minket. Egyetlen férfit sem hallottam még, aki azon filózott volna, hogy valami lazacrózsaszín vagy világos rózsaszín-e inkább. A rózsaszín az rózsaszín, mit kell túlizgulni a témát? - csóválom meg a fejem, és mivel Serge a konyhába indul a borokért, lehuppanok Léah mellé a kanapéra. - Ez nagyon kedves tőled, mindhárman édesszájúak vagyunk. Köszönjük! Imádom a pitét! Szabad? - bökök a süteményekre, és ha nem bánja, akkor le is támadom a tálcát, kibontom a csomagolásból, hogy megkóstolhassam az egyik almás pitét.
- Ne aggódj, készültem, előástam az összes fényképalbumunkat. Alig várom, hogy megmutassam, milyen csecsemő volt - ördögi vigyorral harapok bele a süteménybe, összeporcukrozva az arcomat. Az ízek egyből szétolvadnak a számban, és egy pillanatra anya sütijei jutnak eszembe az ízvilágról. - Isteni finom! - kommentálom, tenyeremet tálként tartva a falat alá, és visszaülök Léah mellé, miközben a süteményt csipegetem.
- Úgy hallottam, tanárnőként dolgozol. Mit tanítasz? Hogy bírod a gyerekeket? - kíváncsiskodom, hiszen elég kemény hivatást választott magának. Az egész életét és minden türelmét kamaszoknak szentelni... Isten óvja azt, akinek elég edzett az idegrendszere hozzá. A szemem sarkából a visszatérő bátyámra sandítok, és megrovó pillantással rábökök a süteményre. - Nem mondtad, hogy konyhatündér is! Ha anya megtudja, bezárja a pincébe és vissza sem adja neked az esküvő napjáig. Az anyánk elég régimódi - magyarázom, ennél a pontnál Léah felé fordulva, majd jóízűen tovább eszegetem a pitét. Eltűntetem a morzsákat, majd megtörlöm a kezem és a porcukor-bajszom egy szalvétában, aztán az egyik muffinnal kezdek el látványosan kacérkodni. Ha Céci nem siet, neki bizony nem marad Léah sütijéből.

■ ■ ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Szomb. Szept. 16, 2017 6:25 am



Théo, Céci & Léah, Serge


Théo és az előadott drámáját ki ne szeretné? Hát én imádom azt kell, hogy mondjam. Léah szavai megmosolyogtatnak, szoktam én valaha is mást mondani, mint ami igaz lenne? Főleg ha a szeretteimről van szó? Még Céci-t is nagyon szeretem a kirohanásaival és egyéb furcsa női dolgaival egyetemben. Jó néha a 10 percei egy teljes órára megnyúlnak, de ő mindig is ilyen volt. Szóval alap hogy csak jókat tudok róluk mondani. A kézcsókra büszke vagyok, látható a tekintetemen mennyire is csodálom olykor az öcsémet. Jó modort kaptunk mind.
- Kevesebbet? Nem-nem! Nekünk nincs hupi lila árnyalatú pólónk, sem az ég kéknél világosabb színű cipőnk…ismerjük csak nem használjuk, mert nem gyártanak. - felelem meg széles mosollyal spékelve, miközben a konyhában ügyködöm, hogy italokat szerezzek. Théo tetetett kirohanása a húgáról megmosolyogtat és a fejemet ingatom lassan. Még hallom, ahogy az öcsém a sütiről beszél, igen azok vagyunk, én mondjuk tudok várni hetekig is. Szóval én tudok tűrni süti nélkül is. Igaz, ami igaz, én már az elő kóstolót odahaza megtartottam. Léah remekül megcsinálta.
A fényképek szóba kerülésekor térek csak vissza közéjük, leteszem az asztalra a két fajta bort és hamar bontásra is ítélem őket. Mindkettőt naná.
- Ki melyiket? - kérdem hamar és aki amit kér, azt töltök és azt is nyújtom felé. Théo aktivizálja magát, eszik, falatozik, érdeklődik. Én meg figyelek. Aztán a kitöltött poharammal le is huppanok Léah másik oldalára.
- A húgod a hajadat fogja tépni, ha nem hagysz neki. - pillantok át az öcsimre, de közben egy mosoly suhan át ajkaimon. - Az esküvőre meg még várnod kell…- kortyoltam a boromba. - … évekig is akár. - hecceltem, pedig már említettem neki a dolgot. A halk, kurta hangfigyelmeztetés minden ódánál ékesszólóbban taglalja, hogy erről még nem kell beszélni. Nem említettem Léahnak semmi hasonlót.  
- Szóval nagyon hiányozna két nap után. - akkor már valószínűleg feltűnne a hiánya. közel hajolok Léah-hoz, hogy feje búbjára csókot nyomjak, majd újabb kortyot csenek a boromból. - A fényképek meg… izgalmas lesz. - húzódik mosoly a képemre, miközben a pohárra csókolok.
Ezután meg Théo-nak intézem a szavaim. - Sokkal jóképűbb vagyok most, mint 30 évvel ezelőtt… - elgondolkodva meredek magam elé, majd nevetni kezdek. És még igazam is van. - Theo meg csak fiatalosabb…nem pedig az az aszott nokedli születésekor... - heccelem a fiatalabbat,  meredek rá az öcsémre, jól áll neki ez. Hagyom neki, hogy megtalálja önmagát, nem kell másnak lennie. Nagyfiú már, eldönti, hogy mit kezd az életével, de ez természetesen nem zárja ki azt, hogy ne védeném meg akármikor bármiféle zokszó nélkül, ha bántanák, és ő valamiért nem tudná megvédeni magát. Ugyan ez a helyzet Céci-vel is. A családomon senki sem taposhat át büntetlenül.
- A következő süti adagért el kell szambáznotok hozzánk. - lehörpintem az italomat, majd le is teszem az üres poharat. Majd úgyis koccintunk közösen…ha drága húgom méltóztatik lefáradni végre. Idő kérdése, meg türelem….



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Vas. Szept. 24, 2017 11:15 am


to the Dubois

A kezdeti izgalom ami bennem uralkodott mostanra már szinte teljesen elpárolgott és ez leginkább annak köszönhető, hogy Théo az első pillanattól fogva közvetlen az irányomba. Ha hallgattam volna Sergre, akkor nem basztam volna el a napom felét az idegeskedéssel, mert valóban nincs rá okom. Bár, igazából úgy érzem, hogy a neheze majd csak akkor jön, amikor Céci is megjelenik végre közöttünk. A nőkkel nehezebb. Biztos, hogy más szemmel fog méregetni, mint ahogy a bátyja, más kérdésekkel fog bombázni, másképp fog viszonyulni hozzám, és árgus szemekkel figyeli majd minden mozdulatomat, hogy meggyőződjön róla Serge jól választott. Théot nem nehéz kedvelni és úgy érzem, hogy az sem lesz nehéz, hogy megkedveltessem magam vele, de a húgok, az már sokkal nehezebb ügy lesz. Én is nő vagyok, szóval ismerem a vesémbe látó kíváncsi tekinteteket, felismerem a keresztkérdéseket, tudom, hogy az első benyomás szinte döntő jelentőségű. Családom, testvérem nincs, de ha lenne akkor én is mindent megtennék azért, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jól választott. A nőknél az ármánykodás valahogy velünk született képesség, amit használhatunk pozitívumként de hamar átcsaphat negatívumba is. Röviden, Céci miatt még mindig izgulok kicsit, de az viszont vigasztal, hogy Théo ilyen közvetlen és barátságos velem. Legalábbis eddig.
- Szerintem jobb, ha beletörődtök a női elnyomásba. Könnyebb lesz ha most hozzászoktok, mert bárhol fogtok élni, a nők mindig ilyenek maradnak. A többségük mindenképp.   mosolygok rájuk. Sosem lehet túl késő arra, hogy beleszokjanak a női uralom gondolatába.
Bólintok Théo kérdésére és mosolyogva figyelem ahogy nekiesik az almás pite kóstolásának. Hazudnék, ha azt mondanám nem esnek jól a dicsérő szavai. Hosszú órákat töltöttem el az elkészítésükkel.
- Biztos vagyok benne, hogy csecsemőként is levett mindenkit a lábáról, akárcsak most. pillantok rá a visszaérkező Sergre és mosolyom már levakarhatatlan az arcomról.
- Vöröset kérek. felelem a kérdésére, majd átveszem a felém nyújtott poharat és egyenlőre csak megszagolom, imádom az illatát.
- Jól hallottad. Középiskolában vagyok történelem tanár. Tudom, a legtöbb ember számára unalmas, de én szeretem, mindig is ez érdekelt a legjobban. És...hát néha nagyon nehéz velük. Főleg, ha a hormonok uralkodnak rajtuk, kezelhetetlenné vállnak. Mint minden tanárnak nekem is megvannak az eszközeim, amivel kordában tudom tartani őket. Kisebb-nagyobb sikerrel. Éreztem már úgy, hogy legszívesebben kitépném a hajamat. belekortyolok az italomba - A nehezebb része viszont mégsem ez. Sokkal keményebb feladat érdekessé és élvezetessé tenni a tananyagot. Szemléletessé, hogy szeressék, interaktívvá, hogy ne haljanak meg az unalomtól. A történelem nem mindenki kedvence sajnos, nekem pedig az a legfőbb célom, hogy megmutassam milyen szépségek rejlenek benne. Képzeletbeli séta a múltban. Átérezni a csaták fájdalmait, a győzelem erejét, a háborúk következményeit. Megtanítani, hogy bizony sokkal keményebb dolgok történtek az életben, mint amit ők el tudnak képzelni. észre sem vettem, hogy mennyire belelkesedtem a mesélésbe, de mindig ez történik, ha munkámról van szó. Túl sok bennem a lelkesedés, és egy egyszerű  kérdést is hosszú percekig ecsetelek. Zavaromban ismét kortyolok a borból.
- Bocsánat, azt hiszem elragadtattam magam. Mindig ez történik, ha a munkámról kezdek beszélni. Mesélj inkább te! Hogyan alakulnak a forgatások? Fejem szerelmem vállára hajtom és úgy figyelek tovább. Akaratlanul is elnevetem magam a párbeszédüket hallva.
- Azt hiszem, akkor nagyon hosszú ideig lennék a pince foglya. Az esküvő igazából még soha nem került tényleges szóba közöttünk, nem mintha én nem vágynék rá, de azt gondolom, hogy ez egy olyan dolog, amit neki kell eldöntenie és nem szeretném sürgetni benne. Ha várnom kell, hát várok, ezen nem fog múlni.
- Egyet értek Serge-el. Következő alkalommal kénytelenek lesztek átjönni ti hozzánk. Mondjuk egy vacsorára? leteszem a kezemben tartott poharat az asztalra, majd kíváncsian fürkészem a fiúk arcát mielőtt megszólalok.
- Nos, akkor hol vannak azok a fényképek? Elüthetnénk az időt valamivel amíg Cécinek sikerül kiválasztania a megfelelő színárnyalatú cipőt a ruhájához. Úgy tűnik nehezebben megy neki, mint azt gondoltam. ha jobban ismerném egy kicsit, akkor felajánlhatnám a segítségem, de mivel nem így van, inkább csak ülök itt a fiúk társaságában és reménykedem, hogy mindkettejükről láthatok majd gyerekkori képeket.

■ ■■ ■edi■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Pént. Szept. 29, 2017 7:06 pm

to Léah, Céci & Serge

Visszafogottan mosolygok Léah  válaszán, ügyelve rá, hogy ne legyen túlságosan árulkodó a hallgatásom, ugyanakkor hivalkodó válasszal se keltsek gyanút az ügyben. Mintha csak megérezné Bleu, hogy felé kalandoztak a gondolataim, hallom, hogy a mobilom rezeg párat ott, ahol hagytam, jelezve, hogy üzenetem jött. Nem kell gondolatolvasónak lennem, hogy tudjam, kitől.
- Még jó, hogy egy darabig nem tervezem bekötni a fejem! - kaján vigyorral dőlök hátra a kanapén. Épp eleget tudok a női megszállásról ahhoz, hogy ne akarjam átélni jó darabig. Főleg, hogy... De az már egy másik történet.
- A másikból - bökök a Léah választásával ellentétes borra, ha már mindkettőt felbontotta Serge, és megköszönöm neki, ha átadja a poharat. A húgunkra vonatkozó megjegyzésén csak szélesebben vigyorgok. - Feltéve, hogy leér még ma... Amiről nem tud, az nem is fáj.
Léah sütije egyébként tényleg finom, minden udvariaskodás mellett is, úgyhogy magamtól is ennék még belőle. De persze nem falom fel Céci elől, ezt az egyet már gyerekként megtanultuk. Két testvérrel együtt élni nem egyszerű dolog, ellenben remekül megtanít osztozkodni - meg visítva harcolni az utolsó falatokért.
- Nokedli, mi! - át kell hajolnom Léah-n, hogy Serge vállába bokszoljak, de megteszem, mert a beszólása megér annyit, hogy játékosan belebirkózzak egyet. Korkülönbségünk lévén a legtöbb fizikai csatát mindig ő nyerte kettőnk közül, de manapság már elég erős vagyok hozzá, hogy a sarkamra álljak. Szerencsére jó tesók voltunk, nem gyepáltuk annyit egymást, bár Cécivel annál inkább. Serge gyengéd csókja Léah homlokán mosolyt csal az arcomra, fel sem tűnik, hogy milyen aranyosnak találom őket, csak amikor bárgyún vigyorgok már egy ideje. Azt is jó látni, mennyire lelkesen mesél sógornő-jelöltem a munkájáról. Ismerem az érzést, én is ilyen vagyok, ha a színészet kerül szóba, csak én nehezen tudok bárkinek is mesélni anélkül, hogy ne tűnnék fellengzősnek vagy nagyképűnek. Pedig csak arról van szó, hogy szeretem, amit csinálok, és próbálok minél jobb lenni benne - meg is van az első közös pontunk.
- Bár inkább választanám a haditengerészetet, mint egy csapat középiskolást, de tisztelem, amit a kölykökért teszel, és azt is jó hallani, hogy ennyire szívvel-lélekkel csinálod. Ne szégyelld! - A telefonom közben ismét rezeg, ami lapos, szúrós oldalpillantásra késztet, de nem mozdulok egyelőre, hogy válaszoljak. Kibír még pár percet.
- Ó, csak nem kulisszatitkokat próbáltok kicsalni belőlem? - nevetek, de természetesen nem gondolom komolyan. - Sajnos nem sokat mondhatok... De egész jól mennek. Akadnak kisebb nehézségek, de hát pontosan ettől olyan szép ez a szakma.
A bátyámra pillantok, neki meséltem róla, miféle akadályokba ütköztem mostanság. Ezt a témát inkább nem eleveníteném fel előttük, úgyhogy le is sütöm a szemem, és inkább az esküvős témára koncentrálok. Azt válaszolnám, amit Léah, de megelőz, úgyhogy csak nevetek a válaszán, és kihallom bátyám figyelmeztető hanghordozását, így nem is erőltetem tovább a témát. Még nem kérte meg. Ej, miféle titkok őrzőjévé váltam!
- Ó, köszönjük a meghívást! A magam részéről már el is fogadtam, csak szóljatok, mikor, és megyek! - Arra valószínűleg nem merészkednék, hogy süssek valamit, de ismerek pár jó cukrászdát, ahonnét vihetek nekik süteményt, vagy esetleg valami alkoholos italt. Leteszem a poharat a kezemből és a fényképekért megyek. Menet közben megnézem most már, mit akart Bleu, és gyorsan válaszolok az smsére, aztán a két-három stócnyi fotóalbummal visszahuppanok a párocska mellé a kanapéra.
- Nem vállalok felelősséget a képekért. A családunk sötét titkaiba nyersz most betekintést... - figyelmeztetem Léah-t. - Ha utána úgy érzed, menten szakítanál a bátyámmal, fontold meg jól! A múlt már a múlt.
Igazán drámaian adom elő, de hát valahogy be kell vezetnem. A lány ölébe teszem az első albumot és hagyom, hogy ő fedezze fel. A feje felett a bátyámra vigyorgok. Jó ötlet volt ez a családi találkozó, örülök, hogy elhozta hozzánk a barátnőjét.

■ ■    ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Csüt. Okt. 12, 2017 6:20 pm



Théo, Céci & Léah, Serge

A borokat kitöltöm, lepaszolom aki amilyet kért módon, majd helyet foglalok. A belém bokszolást vigyorral viszonzom. Nem adom vissza, ezt merő szeretetből kaptam, azt meg megtartom magamnak és másképp adom majd vissza. Csak hallgatok és figyelek kettejük között lezajló beszélgetésre. Nos igen, egy történelmi felvezetés, a gyerekek és hogy milyen unalmas egy tanári poszt. De ha ő szereti az idegein szipkázó kölykök ellenére is…hát a boldogsága útjába nem állnék. Jó persze, elismerem én, hogy magának a tanárnak is tanulnia kell, hogy minél élvezetesebben tömje le a dolgokat a gyereken… hogy az tanuljon….de kérem szépen… nincs szüksége az életében ilyesmire. Én sem veszem túl sok hasznát a zenei szakban. Szóval mindenki a maga életének a kovácsa. Kérdése után elmosolyodva pillantok öcsémre, beleiszok a boromba, úgy sem akarok haza menni hamar… meg különben sem arra szántam a mai napot, hogy egy óra után haza húzzak.
Anyám és az esküvő meg a gyerek téma olykor az idegeimen táncolnak, főleg ha együtt vannak és együtt kánkánoznak. Jó persze, megértem, már megérett egy unokára, csak még én nem a gyerekre. Megérti? Persze hogy nem. De ez mindegy, Léah igy is úgy is a pince fogja lesz. Théo meg eleve nem híve sem a szerelemnek, sem az egyéb ilyen nyálas ömlengéseket nem szereti… szóval kissé ellentétesek vagyunk, de imádjuk a másik fejét.
- Én benne vagyok. Nem látom akadályát. A család nálam szent. Főleg ők ketten. - villantom a mosolyom az öcsémre, remélem, benne van a közös ebédben, vagy vacsorára, de akkor kénytelenek lesznek nálunk aludni. Van hely bőven, mindig is lesz nekik hely minálunk.
Ahogy Théo elvonul a fényképekért, végig kell rajta néznem. Tetőtől talpig és arra a következtetésre jutottam, hogy jót tett neki ez az egész filmes dolog. Fittebb lett. És ezen csak mosolyogni tudok.
Ahogy visszatér, csak kíváncsian figyelem, melyik albumot hozta, de mikor meglátom, csak visszadőlök.
- Hát ez ciki lesz. - kortyolok a borba, majd onnan pillantok a fotókra. A drámáért az öcsém felelős, meg is kapja Léah, vártam már hogy benyögje, minden rokonnak ezzel jön, jó most Léah teljesen más.
- Ez a kedvencem. - hajolok előre, hogy rábökjek egy közös képre. Hárman állunk egymás mellett, én középen és mellettem a két fiatalabb vigyorogva. Mindkettőnek a fején ott a kezem. Csak mosolygok, ahogy rá nézek. Aztán fel kell hogy álljak. - Elnézést. - a lépcső felé vonulok, úgy hiszem vártam már eleget. A fürdőig lépkedek és finoman bekopogok.
- Céci, elkészültél?
Érdeklődök, válasz érkezik, sajnos még várni kell a hölgyre, szóval csak megpaskolom az ajtó félfát és levonulok vissza kettősük közé.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Vas. Okt. 22, 2017 4:50 pm


to the Dubois

Jól érzem magam a fiúk társaságában, valami azt súgja, hogy Théoval jól kijövünk majd egymással. Inkább attól félek most, hogy Céci hogyan fog reagálni rám. Tudom, hogy a nőkkel a mindig nehezebb, másképp vagyunk kódolva. Igaz, Cécit nem ismerem egyenlőre, úgyhogy nem szabadna következtetéseket levonnom, de mégis valami belső hang azt súgja, hogy nem lesz könnyű.
- Tudom, korántsem olyan izgalmas, mint színésznek vagy zenésznek lenni, de nekem ez a szenvedélyem, és igen, boldog vagyok, hogy azt csinálhatom amit szeretek. kortyolok bele a borba, amit Serge nyújt felém. Rámosolygok ahogy leül mellém, őszintén hálás vagyok neki, amiért ennyire boldoggá tesz, és tudom, hogy mindent megadna nekem amire vágyom. Senki és semmilyen kapcsolat nem tökéletes, de úgy szeretem a mi kis életünket ahogy van.
- Irigylem a türelmed. Nem elég a forgatásokkal járó nehézségek, de még a rajongók táborával is meg kell küzdened. Ez amolyan Dubois családi örökség, Serge is folyton a rajongók ellen küzd. Amikor találkoztunk, például nők tengere olvadozott a jelenlététől, azt hiszem mindegyikük képes lett volna megfojtani egy kanál vízben amiért hozzám szólt. idézem fel magamban a találkozásunk pillanatát. Mai napig jó érzéssel tölt el, ha arra gondolok, hogy a sok nyálát csorgató nő helyett engem választott, és nem csak futó kalandnak, hanem azóta is kitart mellettem.
- Akkor ezt megbeszéltük.
Kihasználom az alkalmat, amíg Théodore a fényképek után ment, és ketten maradtunk Közelebb hajolok hozzá, hogy gyors csókot leheljek ajkaira. Tudom, nem illik társaságban egymáson csüngni, úgyhogy csak egy gyors csókot kap, amíg a testvére távol van. Átölelem a derekát és fejem a vállán pihentetem. Tudom, megbeszéltük, hogy nem sietünk el semmit, a bemutatásra is emiatt vártunk éveket, de most mégis boldog vagyok, hogy megtette, hogy elhozott ide, és bárcsak szavakba tudnám önteni, hogy mennyire boldog vagyok miatta. Újra felegyenesedem ültömben, ahogy Théo lépteit hallom közeledni, mosolyogva veszem át tőle az albumokat és kíváncsian lapozok bele az elsőbe.
- Na lássuk, milyen sötét titkokat rejt ez az album. vigyorgok rá a fiúkra, majd kíváncsian nézem a képeket. Jobban szemügyre veszem a képet, amire Serge rámutat.
- Látszik, hogy mennyire szeretitek egymást, olyan vagy ezen a képen, mint egy igazán büszke nagy testvér. simítok végig lágyan a szerelmem arcán, majd lapozok a képek között. A következő képen egy foghíjas kisfiú van, kezében egy játékvonattal. Mosolya a füliéig ér. Karácsony lehet, mert a kép sarkában látható a karácsonyfa néhány ága. Egy kivörösödött arcú kislány duzzog a kanapén, a mellette álló harmadik gyerek, pedig egy plüss nyulat szorongat a kezei között.
- Ez egy izgalmas karácsony lehetett. nevetek hangosan az arcokat látva. Szinte már látom magam előtt a régi családi karácsonyokat, ahol egymást átkiabálva bontogatták az ajándékokat, örültek a fának és talán még karácsonyi dalokat is énekelgettek. Én legalábbis valahogy ilyennek tudom elképzelni a nagy családosok karácsonyait. Lapozok egyet ismét, majd a következő képet bámulom.
- Ez hol készült? kérdezem a képre mutatva, ahol legalább tíz ember, felnőtt és gyerek mosolyog a kamerákba, valami eszméletlen festő táj előtt. A háttérben hatalmas hegyekkel.

■ ■■ ■edi■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Théodore J. Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Csüt. Nov. 02, 2017 3:23 pm

to Léah, Céci & Serge

- Nem, dehogy, még csak ne is gondolj ilyesmire! - szabadkozom sietősen, amint rájövök, milyen sznobként hangozhattam az imént. - Egyáltalán nem lehet és nem is kell összehasonlítani a szakmákat. Sokféle értelemben a tanítás még menőbb is, mint a színészet... És mindenkinek az a legizgalmasabb, amit a maga hivatásának választ. - teszem hozzá mosolyogva, hiszen egyáltalán nem akartam leszólni a munkáját. Attól még, hogy nem az én világom, ahogyan sok más szakma sem, tudom, hogy ugyanolyan értékesek és érdekesek lehetnek a megfelelő ember számára, ráadásul nem egy könnyű hivatás az sem. Nekem csak a kamerára kell figyelnem, neki meg harminc megvadult huligánra.
A rajongókra vonatkozó megjegyzésén elnevetem magam, és kérdő pillantást vetek a bátyámra. Ha jobban belegondolok, nem is tudok semmit arról, hogyan találkoztak. Nem előzte meg semmiféle bevezető vagy felkészítés, egyik nap még nem volt Léah, másnap meg már igen. Csak úgy megjelent Serge elbeszéléseiben, és sosem kérdeztem még meg, honnan jött.
- Ha már itt tartunk, hol és hogyan találkoztatok? - Az olvadozó nők alapján valószínűleg ez is egy érdekes sztori. Nekem mondjuk nem kell olyan ádázul küzdenem a rajongóimmal, hiszen szeretem a figyelmet és azt is, ha zavarba hozhatom őket egy kis flörttel. A kedvencem, amikor sikerült egy rajongómat addig bűvölnőm, míg elájult. Elég ijesztő volt, de utólag nagyon jókat mosolygok rajta, hiszen elmondhatom magamról, hogy tőlem tényleg elájulnak a nők...
Elhelyezkedem Léah mellett, hogy jól láthassam a képeket, habár gondosan szelektáltam az albumot még reggel. Megszabadultam a számomra kompromittáló képektől, és tettem bele párat, ami ciki a bátyámra nézve - tudom, nem kell megköszönni, remek testvér vagyok! De hát a barátnők szeretik az ilyesmit, és ha én el is rejtem a képeket, biztos vagyok benne, hogy anya helyettem is megmutogatja majd őket Léahnak. Akkor inkább már csináljuk az én módszeremmel.
- Ó, igen, a három muskétás... - mosolyogva mérem végig hármunkat. Le sem lehetne tagadni, hogy testvérek vagyunk, abszolút egymásra ütöttünk már gyerekként is. Serge után pillantok, amint az emeletre siet Céciért, majd figyelmem újra a fényképeknek szentelem. Léah máris egy karácsonyi fotónál jár, és az emlékekre egyből elnevetem magam.
- Hidd el, a karácsonyok manapság is így néznek ki... Céci igazi drámakirálynő, ha az ajándékokról van szó. - bólogatok serényen, majd a következő kép néhány pillanatra gondolkodóba ejt. Az sem tegnap történt... - Ha jól emlékszem, Norvégiában készült. Régebben sokat jártunk a családdal külföldre, nyaralni, telelni, vagy csak úgy. Ah, hadd mutassak néhány képet! - belelapozok az albumba, ha engedi. A képek nem kronológiai sorrendben szerepelnek benne, úgyhogy a legkorábbi képek valamiért az album végére kerültek.
- Ezek a képek még Spanyolországban készültek. Ott születtünk, négy éves voltam, amikor visszaköltöztünk Párizsba. Serge több mindenre emlékszik az ott töltött időből, mint én. Bennem főként csak az maradt meg, milyen meleg volt... - Az egyik képen paellát eszünk, a másikon éppen üvöltök, mert Serge nem engedi, hogy felpróbáljam a torreádor jelmezét. Régi szép idők...
- Na, mit mondott őfelsége? Elkészül napnyugta előtt? - érdeklődöm Serge-től, amint visszaér.

■ ■    ■ ■credit



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
192
● ● Posztok száma :
✘ matthew daddario
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali •• Vas. Nov. 05, 2017 2:02 pm



Théo, Céci & Léah, Serge


Mindenkinek az a legizgalmasabb, amit a maga hivatásának választ. És mi van, ha elbukik benne? Mi van ha nem jó benne és csalódást okoz ezzel másoknak? Legfőképp saját magának. Mert ismerek ilyeneket és hát… nem irigylem őket. Úgy alapból sem…
Az öcsém kérdésére csak felhúzott szemöldökkel meredek magam elé, ezután lesek csak Léah-ra, végül Théo-ra és elmosolyodom.
- Hát… a repülőtéren…ellopta egy srác a táskáját is visszahoztam neki… röviden ennyi Théo…bár ez jóformán hetekre elnyúlik. - mosolygok, mint a tejbe tök, hiszen ez olyan hirtelen jött… mondhattam volna azt is, hogy kihúztam a kalapomból, bár az egész bénán hangzana hangosan. Nem? Dehogyisnem.
- Utána meg találkoztunk még itt ott, tök véletlen volt, gondolom a sors akarta így… nem tudom, végül elvittem moziba. És nem! Nem randi volt! - szögezem le már most.
- Csak egy mozi volt, nem több. - vonok vállat, majd átadom a szót Léah-nak. A nők általában jobban szeretnek ilyenekről beszélni, mint mi férfiak…szóval most beszélhet erről.
A fényképek előkerülnek, és már most pirulok, hiszen olyan képek vannak, amik tényleg tök régen készültek, ha magam nézem végig akkor tök gáz…de most hogy Léah is látja…
Inkább nem szólok semmit, csak elvonulok a húgom irányába. Lejöhetne már, nem értékelem ezt a jelenlegi hozzáállását és nem tetszik a dolog, hogy nem érkezik le. De nem is fog lejönni, ismerem már a hangja tónusát és hát nem készült el, tehát nem fog lejönni. Nem miattunk, nem Léah miatt…saját maga miatt. Vagy nem tudom, szerelmi baja van, megjött a havija… de oké, majd lemerészkedik.
Léah nem fogja megenni, szóval visszaülök a többiekhez, Théo kérdésére csak vállat vonok. Ismeri már a húgát…ám az ajtó fent már nyílik is ki, halom a fürdőajtó csukódását, majd a sietős léptekre pillantok fel, a húgom elvonul a szobájába. A régi szobájába.
Mérgesen nézek utána, enyhén bólogatok is, Théo már ismeri ezt az arcomat, ilyenkor tényleg haragszok és alapos beszélgetés lesz majd kettőnk között, erről. Addig csinálja ezt Céci, míg le nem harapom úgy igazából a fejét. Jó persze, nem szokásom, ezután sem lesz, de ezzel megsértett.
Egy Dubois-t megsérteni nem jó dolog, főleg ha egy közeli családtag okozza…
Leöblítem a torkomat borral, majd a képekre összpontosítok… és a korábban halott Spanyolországról.
- Majd egy újabb látogatást kellene tennünk oda. Minden. - vetem fel az ötletem, bár nászútra is elvinném oda a nőmet…
- Van ám Théodore-ről is pár kép... van egy olyan, amin épp a tejet fröcsköli ki az orrán, valami viccet hallott, de gondolom kikapta innen...igaz? - pillantok rá a tesóra egy sokat tudó pillantással.
- Meg egy olyan is akad, ahol épp Cécivel anya magassarkújában illegetik magukat. Mindkettő. - sunyi pillantást vetek a tesómra, de aztán csak a fejéhez nyúlok, hogy jól összeborzoljam a feje tetejét.
- De akkor is a legszebb pillanatok voltak az igazán jók, ezek is, mert kellenek... de amikor mindketten bevédtük a legkisebbet valami fiúügy miatt... na azt csinálja végig más is. - felelem komolyan, miközben az egyik oldalról a másikra terelődik a figyelmem. Ezek a képek nekem is meg vannak otthon, bár nem sűrűn veszem elő azt a rengeteg albumot, vannak képek a falakon is, szóval lényegtelen a dolog.
- Théo, hol a kép, tudod, ahol minden álmosan fáradtan az ablakban ücsörögtünk a télapóra várva? - nézek át egy újabb oldalt, de nincs itt, talán ő már találkozott vele, Léah-ra pillantok.
- Kérsz valamit inni? Enni esetleg? A fürdő és a WC ott fent szemben... - mosolygok rá, majd töltök még egy kis bort mindenkinek, aztán úgy dőlök hátra, onnan kémlelve és hallgatva mindkettejüket.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Nappali ••

Tell me your secrets

Nappali
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Dubois családi ház-