Aristide Benoit
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:25 am ✥
✥ Today at 1:08 am ✥
✥ Today at 12:55 am ✥
✥ Today at 12:12 am ✥
✥ Today at 12:05 am ✥
✥ Yesterday at 11:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide Benoit •• Hétf. Aug. 14, 2017 6:15 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Aristide!

Bevallom őszintén, egy kissé már kezdenek összefolyni a nevek számomra, így hiába láttam annyiszor, hogy emlegetitek, Mathilde tesója vagy, igazából csak most világosodtam meg, ahogy a lapodat olvastam, hogy jaaa, hogy ez AZ a család... És így azért egyből más megvilágításba került az egész történet - hisz már nem csak a te nézőpontodat ismerem a furcsa kis családodat illetően, hanem a húgodét is. Azt pedig mindig érdekes látni, hogy más-más szemszögből hogyan is néz ki ugyanaz a szituáció... Rolling Eyes
Érdekes volt látni a Susannel való ismeretségedet is, hogyan találkoztatok, hogyan alakultak a dolgaitok, majd hogyan ütötte fel fejét a bizonytalanság... és változtattak meg a történtek, miután utána jártál, mégis mennyi lehet igaz azokból a bizonyos pletykákból? Azok után pedig, hogy milyen tökéletesen és idillien indult az egész történeted, kimondttan ütősre sikerült ezzel a szomorú, váratlan fordulattal a végére. Nem mint ha szép dolog lenne más kárának örülni, de az tagadhatatlan, hogy rengeteg lehetőséget rejt, és nagyon jó dolgokat ki lehet hozni belőle, ezt már magam is tapasztaltam. Vagy ahogy mondani szokták: innen szép fordítani... Rolling Eyes - már ha akarsz, bár a karaktered jelleme alapján meglepődnék, ha hidegen hagyna az apaságod híre...

Nem is húznám tovább az időt, ahogy láttam, már úgy is készültök bőszen a játékra, legalább egy lépéssel közelebb kerültük hozzá :3 Hess foglalózni, aztán futás, a lányok már biztosan várnak rád!


avatar
tudomány emberei
Tell me your secrets
369
● ● Posztok száma :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● Keresem :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Aristide Benoit •• Hétf. Aug. 14, 2017 2:23 pm

Aristide Benoit
szösszenet

általános jegyzet
» Anyja neve: Odalis  
» Anyja 2 neve: Lauren  
» Testvérek: Hagen, Mathilde, Damarion, Tadeo  
» Egyéb hozzátartozók: Válasz helye  

Nem hiszem, hogy sokkal többet el tudnék mondani a családomról, mint az később olvasható lesz. A testvéreimmel mind egy szálig jó kapcsolatot ápolok. A szokásos testvéri rivalizálások, néhai viták persze nálunk sem maradhatnak el, de ezzel szerintem nincsen semmi baj. Én szeretem őket teljes szívemből, mindőjüket, és amiben csak tudom, segítem őket és a fiatalabbakat pedig védelmezem, amitől csak tudom. A család új jövevényeivel pedig szintén próbálom a lehető legjobb kapcsolatot ápolni. Hogy azt érezhessék, ők is ennek a családnak a tagjai már nagyon régóta, akármennyire is csak fél éve kerültek hozzánk. A szüleim és az én viszonyom pedig mind kiderül a továbbiakban…
tudj meg többet
» Születési hely: Párizs  
» Születési idő: 1998. november 13.  
» Mikor érkezett a városba: Mindig is itt éltem

Aris
Zac Efron
18
Oktatás - egyetemi hallgató

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ez a család talált rám és nem egy másik. A szüleim kétségkívül szeretnek minket és támogatnak, amiben csak tudnak. Mondjuk mindig is én voltam a lázadó személyiség, akinek ugyan helyén van a szíve és az értékrendje, azért szereti átlépni néha a határokat és megszegni a betartandó szabályokat. Volt is egy-két vita köztünk emiatt, amik többé-kevésbé vezettek csak eredményre. Nem mondom azt, hogy teljességgel rossz szemmel nézték, hogy annyi buliba eljárok, és hogy ilyen gyakran, mert megbíztak bennem annyira, hogy ne féltsenek, valami hülyeséget fogok csinálni. Nem volt még olyan, mikor annyit ittam volna, hogy nem emlékeztem semmire, és ha másnap meg kellett csinálni a házimunkát, hát azzal a két óra alvásommal is besegítettem. Legalábbis a legtöbbször ez volt, viszont voltak esetek, mikor el voltam teljesen lustulva, és nem volt kedvem semmi ehhez hasonlóhoz, ekkor pedig jött a fejmosás. Aki éjjel legény, legyen reggel is az, és hasonló megszólalások. Volt, mikor egyszer-kétszer rosszabb jegyet hoztam haza olyan tárgyból, ami egyáltalán nem érdekelt, akkor pedig jött a szobafogság, nem mehetek sehova. Nem kellett több nekem sem, hogy kimásszak este az ablakomon, és elmenjek mégiscsak bulizni. Egy-két alkalom volt csupán, mikor rajta kaptak, ekkor még nagyobb büntetésben részesültem. Nem is azt bántam, hogy kiszöktem, hanem azt, hogy lebuktam. De pont az egyik ilyen este volt az, mikor megismerkedtem az első igazán komoly kapcsolatommal.

Az utolsó évem volt a középiskolában, és nehezen tudtam összeegyeztetni a bulizások számát a megfelelő tanulmányi eredményekkel illetve az otthoni munkában való részvétellel, így… kétlem, hogy túlzottan magyaráznom kell, nem különösebben örültek ennek a szüleim. De az egyik legjobb barátomnak volt a születésnapja ünnepelve, és én pedig semmiképpen sem akartam kihagyni. Örülök is neki, hogy újra megszegtem a szabályokat és kisunnyogtam az ajtónkon.

Az estében nem volt semmi különös, voltam már az ő házibulijain, és várható volt, milyen lesz a színvonal. Sok ember, töméntelen mennyiségű pia, hangos zene. Éppen sör-pongoztunk, ahol a srácok voltak a csajok ellen, olyan 5-5 megosztásban. Szokás szerint én voltam az, aki a legtöbb pontot hozta a csapatunknak, de a végén nagyon szoros volt már a verseny, és egy-három arányban maradtak fent a poharak. Ekkor még úgy nézett ki, hogy mi fogunk nyerni, de nyilván a másik csapatnak most kellett csak igazán belelendülnie a dolgokba, és azt a hármat meg is itatták velünk. Na meg még azt a maradék egyet, mert a vesztes csapatnak kell az asztalon maradtakat is elfogyasztania. A vereség nem különösebben zavart engem, hisz ez csak egy játék és rettentő jót szórakoztam mindez idő alatt. És mivel fair játékos vagyok, ezért meg is köszöntem a másik csapatnak a lehetőséget, illetve az utolsó mesterhármast dobóval pedig külön le voltam nyűgözve, és el is kezdtem kicsit beszélgetni vele. Aztán beszéltünk… beszéltünk… és valamivel később pedig már egymás szájában kutakodtunk. Az este hátralevő részében lényegében az előbbieket felcserélve csináltuk, és aztán pedig haza is kísértem őt. Valahogy így ismertem meg Susant, és kezdtünk el összemelegedni. Bőséggel hallottam már pletykákat a suliban erről és arról a személyről, de általában nem fordítottam rá túl sok figyelmet, hogyha nem is különösebben ismertem a személyt. De azért érdekes volt visszahallani, hogy nem is egyszer pont róla beszéltek a haverok. Viszont nem szokásom a pletykákra hallgatni, és nem is szerettem látatlanban ítélkezni.

Fél éve történt ez, plusz-mínusz két hét. Ebben az időben pedig nem csak Susan, hanem egy másik nő is belekerült az életembe, akit hasonlóan megszerettem a hetek, hónapok múltával, csak másfajta módon. Mindig csak öcséim voltak, illetve egyetlen bátyám, és kellemes újdonságként vettem, mikor megtudtam, lesz végre egy húgom is. Megpróbáltam mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobb viszonyba kerüljünk egymással. Szerettem volna, ha tudja, rám számíthat bármiben, nekem elmondhatja, ami bántja őt. Viszont… túl egyszerű lett volna, ha minden ilyen zökkenőmentesen működik kettőnk között. Érződött valamennyire rajta, hogy mennyi családot megjárt már, és hogy neki az egyetlen biztos pont az életében mindig is az öccse volt. Látszott a kapcsolatukon, én pedig akármennyire is egy bulizós fiatal voltam már évekkel ezelőtt is, attól még nem vagyok hülye. Viszont nem akartam feladni a próbálkozást, hogy elfogadjon minket. Hogy elfogadja azt, valakik tényleg igazán szeretik mindkettejüket, és megbízhat bennünk. Még mindig nem teljesen érzem azt, hogy megenyhült volna az irányunkba, de úgy vélem, jó úton haladok. És meg is próbálok megtenni mindent azért, hogy a családunk teljes fokú tagjának érezhesse magát.

A családomban a dolgok egyre felfelé íveltek, viszont a kapcsolatom Susannel… nos, elég hullámvölgyes volt. Én a nyaramat lényegében végigdolgoztam, de hétvégente ugyanúgy elmentem egy-két buliba, ahogy mások is, legtöbbször pedig vittem magammal őt is. Arról persze fogalmam sem volt, hogy neki néha hétköznaponként, mikor megkérdeztem tőle, átjön-e aludni hozzánk, teljesen más tervei voltak. Ő buliba akart menni, de ezt nem mondta el, helyette ilyen-olyan hazugságokkal áltatott engem. Egy hónapja körülbelül, hogy elkezdtem ezeket a pletykákat hallani, én viszont kétkedve fogadtam őket. Viszont egy-két hétre rá nem hagyott még mindig nyugodni a gondolat, ezért nem törődve azzal, hogy másnap dolgozok, ellátogattam az egyik buliba, hogy meglássam, igazak-e azok a dolgok, amiket hallok és tényleg nem mond el valamit. Reménykedtem benne, hogy nem így fog lenni, de úgy néz ki, nagyon félreismertem Sue-t. Láttam, ahogy éppen jót szórakozik egyik-másik fiúval, én pedig vártam is egy jó ideig, figyelve, alakulnak-e a dolgok más irányba, mint csupán barátiba. Sajnálatos módon így lett. Hasonlóan, mint mikor engem ismert meg, egy idő után már csak annyit láttam, ahogyan egymást nyalják-falják. Vártam, hogy lesz-e valami megbánás féleség Sue arcán, vagy hogy elhúzódik-e, de semmi. Mit ne mondjak, rohadt jól esett. Nem is kellett több. Odamentem hozzájuk, és magam felé fordítottam Sue-t. – Holnap hazaviszem a cuccaidat. További jó szórakozást! – ennyit mondtam csupán neki, aztán pedig ott is hagytam őt a fenébe. Ha megpróbált megállítani, akkor sem tudott volna, mert leráztam magamtól és hazafelé vettem az irányt. Másnap pedig, ahogy megígértem, elvittem neki egy bőröndbe a nálam lévő cuccait, ledobtam az ajtajuk elé, majd ott sem voltam. Ez után keresett számtalanszor telefonon, én viszont nem vettem fel egyszer sem. Rohadtul nem érdekelt a magyarázkodása. Volt, hogy eljött hozzánk és úgy próbált velem beszélni, én pedig megkértem rá kedvesen és nyugodtan, hogy menjen el. Ha hallgatott rám, akkor nem volt gond, amennyiben viszont nem, úgy én hagytam el a házat, szálltam be a kocsimba és indultam el… akármerre.

A bulizási vágyam eltűnt, a családommal sem beszélgettem már annyit, mint korábban, egyedül abba menekültem, ami mindig is ott volt nekem: a zene. Nem véletlen megyek zeneművészeti egyetemre. A hétköznapjaim munkával teltek, a hétvégéim pedig a zenéléssel. Néha összeültünk a srácokkal, és közösen játszottunk valamit, néha pedig én ültem ki egyedül az egyik parkba, hogy a szabadban kicsit kiszellőztethessem a fejemet. Elegem volt az aggodalmaskodásból, ami hetekig jellemző volt rám, most pedig nem volt senki, aki elárulhatta volna a bizalmam. Csak én voltam, és a zene. Több nem is igazán kellett.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
Multi || Keresett
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
104
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :

Aristide Benoit
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Oktatás-