Amelie 'the quiet girl' Leroy
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 1:03 pm ✥

✥ Pént. Okt. 19, 2018 4:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 6:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 8:40 pm ✥

✥ Kedd Okt. 16, 2018 11:04 am ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 8:05 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:24 am ✥

Párizs lakói

Amelie 'the quiet girl' Leroy



Témanyitás ✥ Amelie 'the quiet girl' Leroy •• Kedd Aug. 15, 2017 2:10 pm

Amelie Leroy
her world is just too quiet for you

általános jegyzet
» Anyja neve: Antonia Charpantier
» Apja neve: Pietro Leroy
» Testvérek: Donovan Leroy
» Egyéb hozzátartozók: -

Azt hiszem manapság az én családom a szokványos családi forma. Egy anya és egy gyerek. Meg egy apa, aki néhány év múlva ott hagyta a szeretőjét és lányát, ugyanis már volt családja. Általában hétvégén vendégeskedtem apáméknál, de akkor is csak azért, hogy találkozhassak a féltestvéremmel, Donnal. Nem ismerjük még egymást annyira jól, de szoros kötelék van köztünk.
Egyébként meg anyával jól meg voltunk. Egy nagyon vagány és erős nő volt, nagyon sokáig ő volt az egyetlen barátom. Viszont a hazugsága mindent romba döntött. Nem bízok benne, nem szólunk egymáshoz, hiszen én általában nem vagyok otthon, mert nem tudom elfogadni, hogy anyám végső elkeseredésében minden férfival lefekszik, akivel csak köszöntek egymásnak.
tudj meg többet
» Születési hely: Franciaország; Párizs
» Születési idő: 2001. július 7. 

Nem szoktak becézni
Mary Elle Fanning
16 esztendő
Oktatás; Gimnazista (11/A)


It's not because she feels nothing. It's because she feels too much.

- Úgy hiszem, hogy mára ennyi elég volt, Ms. Leroy. Hamarosan találkozunk, és kérem ne felejtse el a megbeszélteket! - búcsúzik a pszichológusom, Mr. Maxwell, mire én egy szó nélkül felállok a rozoga, műanyagból készült székből és távozok a már nyomasztóan fehér, energiatakarékos lámpával megvilágított kórteremből.
Mutizmus, de ahogyan a legtöbben ismerik önkéntes némaság. Óvoda tájékán alakult ki, amikor megtudtam, hogy valójában édesapám nem halt meg, és a mese, amit Anya kitalált hamis. Anya hazudott nekem, és ezt akkor nem tudtam még feldolgozni, megemészteni. Hallgatással büntettem. Éveken keresztül nem szólaltam meg otthon, vagy kézjelekkel vagy írásban beszéltem vele. Aztán ez teljesen rá nyomta a bélyegét az életemre. Mivel hiányzott a rendes, szájon át történő kommunikáció az életemből és nem használtam megfelelően a hangszálaimat, ezért voltak pillanatok amikor általános iskolában akadozott a hangom vagy éppen egy hang se jött ki az ajkaikon. Rettentően kínos volt, az emberek a hátam mögöt sugdolóztak a folyosókon és az arcomba nevettek, amikor megakadt a hangom. Ez okból kifolyólag nem beszéltem a gimnázium kezdetéig, csak a mostohatestvéremmel, Donnal és Ms. Penrose-al, aki a hangszálaimért felelős. Aztán gimnázium elején megkaptam az esélyt az újrakezdésre.
Hála Ms. Penrose-nak helyrejöttek a hangszálaim, igaz, még vannak hiányosságok, de ha akarom, akkor érthetően tudok beszélni. És itt van a nagy de. Hiába volt rengeteg önbizalmam és hiába reménykedtem, már az első napon nem szólaltam meg, pedig lett volna bőven okom rá. A világ legjobb osztályát kaptam, kedvesek, viccesek és rendkívül megértőek. Néhányukkal elég jóba lettem, elfogadták, hogy nem nagyon lehet szóra bírni, csak nagyon ritkán, és akkor is csak azoknak nyílok meg, akikben száz százalékig megbízok. Úgy éreztem, hogy talán minden rendbe jöhet, de az élet folyton lesben áll és azokban a pillanatokban csap le, amikor nem számítasz rá. Az én esetemben ezt szerelemnek nevezik.
Sose voltam szerelmes, meg volt róla a saját véleményem. Jó dolognak tartottam, hisz nincs annál jobb érzés, minthogy valakihez tartozol, de egyben rossz dolognak is, hisz az igaz szerelem igazán ritka és a legtöbb kapcsolat szakítással végződik, ami az egyik félt teljesen összetöri. Nem vágytam arra, hogy lelkileg összetörjek, már így is eléggé össze voltam törve.
Miután végeztem Mr. Maxwellnél, pihenés és a dolgok átgondolása érdekében leülö a várakozó terem egyik székére. Egyhamar csatlakozik hozzám egy bizonyára velem egykorú fiú, aki éppen a gyógyszereit ejti le, amik a földön gurulnak szét. Szokásom segíteni másokon, ezért felállok, majd a fiúval szemben leguggolok és segítek összeszedni a tablettáit. Az összes antidepresszáns.
- Nem a legjobb dolog a gyógyszerein alapján ítélni az embert, nem igaz? - érzem a hangján, hogy zavarban van, de próbálja nevetéssel elnyomni azt.
Kérdésére nem felelek, gondolom ezért is néz fel, egyenesen a szemeimbe. Hirtelen jövő zavaromban egy kósza tincset helyezek a jobb kezemmel a fülem mögé és egy mosolyféleséget is erőltetek az arcomra, de nem tudom levenni tekintetemet kristálykék szemeiről. Észreveszi ezt, majd egy bátorító, fogvillantós mosoly kíséretében megszólal.
- Gyönyörű vagy, ugye tudod?
Feladom. Legnagyobb pechemre fehér vagyok, mint a váróterem fala, ezért százezer százalék, hogy észrevette mennyire elvörösödtem. Megköszönném a szép szavait, de ha akarnék se tudnék egy szót kipréselni a szét harapdált ajkaimon.
Mindketten felállunk, mivel az összes tablettát felszedegettük. Majdnem két fejjel magasabb nálam.
- Leonard vagyok. - nyújt kezet felém, és normális esetben nekem is megkéne mondani a nevemet, de ehelyett csak kezet rázok vele. Észrevettem, hogy nem érti a helyzetet, de azt is, hogy nem adja fel ilyen könnyen.
- Igazán szép neved van, Amelie. - jelenti ki fintorogva, miután levette tekintetét a nyakamban lógó nyakláncomról, amin ékes betűkkel szerepel a nevem.
Válaszul csak bólintok egyet mosolyogva, remélem nem bánton meg azzal, hogy egy szót se szólok.
- Ide adnád a tablettákat, kérlek? - kérdezi, mire bólintok egyet.
Kinyújtja a tenyerét és legszívesebben sose engedném el, de muszáj. Az egyik markomba rakom az apró hangulatjavítókat, majd tenyerét a két kezem közé szorítom, és úgy adom neki oda a gyógyszereket.
- Köszönöm. Nos, holtbiztos vagyok benne, hogy hamarosan találkozunk, Amelie. - köszön el tőlem és én is integetek neki válaszul.
Álmaimban se gondoltam volna, hogy jövőhéten új osztálytársamként és padtársamként látom újra.


Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
Stupid question || Wanted/My own
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Amelie 'the quiet girl' Leroy •• Kedd Aug. 15, 2017 7:52 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Amelie,

Nem tudom, hogy mondtam-e múltkor chaten, vagy csak akartam, de pont az egyik kedvenc francia nevemet sikerült választanod... A másik pedig, ami a lapodat olvasva egyből eszembe jutott - le a kalappal előtted, amiért ilyen kis szótlan karaktert vállaltál be! Ha tudnád, mióta foglalkoztat a gondolat, hogy én is megpróbáljak valami hasonlót, de eddig nem mertem, tuti, hogy nem menne... amilyen beszédes tud lenni némely karakterem. Kíváncsi vagyok, te hogyan fogod venni az akadályt, még ha a karaktered nem is teljesen néma, csupán szűkszavú, és kevesek előtt szólal meg. Smile Másfelől pedig érdekes volt az is, hogy egyáltalán miért alakult ki ez az egész a karakterednél, illetve hogy hogyan nyomta rá a bélyegét az életedre.
Amit abszolút meg is értek... anyukád hazugsága, holott csak jót akart neked, az, hogy apukád inkább a másik családját választotta, egyik sem lehet túlságosan felemelő érzés :/
És látom, ismét bővült az a bizonyos 11.A... Ötletes kis csavar volt a végén, hogy a fiú, akivel a folyosón találkoztál, a leendő padtársad lesz... Vajon mikor jön el a pillanat, amikor ő is hallhatja a hangodat? Rolling Eyes

Nem is tartanálak fel tovább, az újraírt történeted tökéletesen megállja a helyét Az avatarfoglalóban már átjavítottam a nevedet és a választott pb-det, így spuri, irány boldogítani az osztálytársaidat meg a tanárnődet!


tudomány emberei
avatar
● ● Posztok száma :
462
● ● Reag szám :
192
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt

Amelie 'the quiet girl' Leroy
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Nagy Fenyves
» Uroniko étterem
» Az akadémia mögötti kis erdőség
» Rebekah Mikaelson - The Girl, Who Loved Too Esily
» [Event] Tükörkép

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Karakterlapok-