Konyha
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:30 am ✥

Vendég
Today at 12:01 am


✥ Yesterday at 2:27 pm ✥


✥ Yesterday at 8:27 am ✥

✥ Szer. Jún. 20, 2018 8:02 pm ✥

✥ Szer. Jún. 20, 2018 8:02 pm ✥

✥ Szer. Jún. 20, 2018 7:50 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Konyha •• Szer. Aug. 16, 2017 2:53 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google


Tilos a dohányzás!
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2169
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Vas. Okt. 08, 2017 12:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lucas && Roisin

Bár az étterem étlapján lévő desszerteket mindig igyekeztem az adott évszakhoz igazítani, úgy, hogy az étlapon lévő ételekhez is passzoljon, ez azért elég sok előkészületet jelentett. Úgy pedig pláne, hogy már hetekkel, hónapokkal előtte elkezdtem kísérletezni az új recepteken, hogy a megszokott, és mindenhol kapható sablonos finomságok mellett valami különlegességgel is elkápráztathassuk a vendégeket.
Imádtam ezt a kísérletezgetős fázist, ahogy napról napra tökéletesedett a recept – a krém selymesebb, az íz teltebb, a színek élénkebbek, a végeredmény pedig gyümölcstől illatozóbb lett, no és persze az sem volt elhanyagolható tény, hogy hogyan is néz ki! Elvégre Franciaországban vagyunk, és nem úgy van az, hogy valami ronda, de finom... kész műalkotás minden szelet sütemény, amit az ember étteremben vagy cukrászdában vesz!
Ha már tél, a könnyed, gyümölcsös ízek helyett kivételesen valami fűszeresebbre gondoltam, így két macaron között vacilláltam, melyik ízesétés lenne a megfelelő, amit a főnök elé is vihetnék bírálatra?
A crème brûlée-s, amit egy másik híres, francia édesség ihletett, apró grillázsdarabokkal a szélén, vagy inkább a saját szülőhazám ízvilágát tükröző, sós karamellás, Baileys-es a befutó inkább? Miután egy egész tállal csináltam mindkettőből, és egyedül túl elfogult voltam ahhoz, hogy dűlőre jussak, így már minden bent lévő kollégát körbekínáltam, legyen szó akár pincérről vagy szakácsról... egyedül egyvalaki hiányzott a sorból, mégpedig fő kóstolóm, Lucas.
- Mégis, hol a fenében van már megint? – nyújtogattam a nyakam elégedetlenkedve, ám hiába, sehol se láttam a fekete üstökét a sok csillogó fém között felbukkanni, így levágva a kis kötényemet a pultra, magam indultam el, hogy megkeressem – ha már a többiek szerint nem jelentett beteget mára.
- Lucas Morneault! Merre vagy?! Tud róla a nagybátyád, hogy elsunnyogod a munkát? – szólongattam, miközben a személyzeti részlegen bolyongtam, remélve, hogy valami életjelet csak ad magáról. Vagy lehet, hogy beállították leltározni a raktárba, azért nem láttam még ma? Esetleg csirkét pucol?

■ ■  nyamm ■ ■ credit



avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
88
● ● Keresem :
Looking for a hero
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


✥ Szeretettel Lucas Morneault tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Hétf. Okt. 09, 2017 12:36 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Team Luisin


Reggel óta nem azt teszem amit kell. Úgy értem nem csak azt, hogy elmosogatok, hanem amire épp megkérnek. Azt mondjuk senki se veszi tudomásul, hogy míg segédkezek, addig gyűlhet a mosatlan és engem nyúznak meg érte, ha nincs elmosva például. Mert az holtbiztos, hogy az én feladatomat senki se fogja elvégezni, legyek bármennyire szerethetően idegesítő, ha az kell. Egy óra, ennyim volt arra, hogy azt a hegyet eltüntessem ami ott fogadott a mosogató előtt. Utána megint szükség volt a segítségemre, vagy épp a két kezemre és erőmre. Attól függ, hogy a folyamat cipekedő részét vesszük figyelembe vagy azt amikor tényleg az adott „alannyal” kell foglalkozni. Az meg történetesen a zöldség volt vagy most utoljára a kacsa. Nem is lett volna nagy baj, ha nem telek meg azzal a csodás gőzfelhővel a legelején. Ez persze minden szárnyasnál így van, egy idő után megtelik az orrom és a filmet elvágták. A hústól is elmegy az étvágyam, jó messzire elhúzódom amikor esetleg odateszik készülni, attól függ éppen olajban kell kisütni vagy teljesen másról van szó. Nem vagyok utálkozós, sem pedig érzékeny, csak van, hogy már az étel se kell, ha megteltem a gőzfelhőkkel. Ezért se kell a hús. Pláne úgy, hogy tudom nekem kellett megismerni az áldozatot nem másnak.
Aztán persze amikor az ember úgy hinné, hogy minden simán megy akkor jön az égi rossz akarat és sikeresen leöntöm magam a kacsa után maradt vízzel. Ehhez is az én csodás tehetségem kell. Ma amúgy is mindent nagyon balszerencsés szemlélettel figyeltem, igazából nem is itt voltam, hanem valami teljesen máson kattogott az agyam. Talán emiatt szívódtam fel tíz percre az öltözőbe és mosdóba, hogy lecseréljem a kacsa parfümös felsőt és a műszak végéig tisztán kibírni. Ez persze veszett ügy! Most is inkább a normalitás kedvéért nem ülök deréktól fölfelé vizes felsőben. Rosszabb esetben úgyis elküldenének melegebb éghajlatra, aztán rendbe szedni magam. Szóval ezt megelőzve szóltam, hogy hová megyek és jövök is vissza. Ezt persze nem közhírré téve, hanem nyugodtan, csendben, az hallja akinek kell, hogy mekkora egy béna vagyok a mai szent nap. Valójában az aggaszt, hogy most otthon Natalie egyedül mivel foglalja el magát, min agyal, elhiszi-e azt amit a tegnap mondtam neki. Tudom, nagyon okos húzás volt tőlem, hogy mindent pont így terveztem. Mármint, legyen ideje gondolkodni, Lucas mentes órák ezerrel, ma meg reményeim szerint tovább maradok. Abszolút ijesztő helyzet, aminek nem vagyok otthon a szemtanúja. Épp tisztán és mondhatni valamennyivel nyugodtabban sétálnék… sompolyognék vissza a konyhába, amikor szó szerint zeng a hely a nevemtől. Meg a rágalomtól, de az teljesen mindegy, mert mindig a nevemre figyelek fel jobban. Akárkiről is legyen szó éppen, most pont Roisin-ről van szó, de így meg még inkább mindegy.
– Csigalom, nyugavér Ro! Itt vagyok! – a folyosón, nem a konyhán, de az már nem az én hibám, hogy ma üldöz a szerencsétlenkedés.
– Hosszú lenne elmagyarázni merre jártam és mit csináltam, de az számít, hogy most itt vagyok. Nem? – teszem fel a kérdést végül, amikor sikeresen elérek hozzá. Ugye nem akarja hallani a kacsás esetemet? Ugye nem!?
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: nuku Music: Itt Note:  pirulo Ne, ne gondoljunk bele mennyivel viccesebb a Team Rocas  xD


Take risks. If you win you will be happy. If you lose you be wise. Ϡ
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
76
● ● karakter arca :
ϡ Dylan O'Brien


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Kedd Okt. 10, 2017 8:40 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lucas && Roisin

Hála az égnek, ha nincs is egyből „kéznél” Lucas, szerencsére nem kell tizenötször végigjárnom az egész épületet ahhoz, hogy a nyomára bukkanjak... rögtön első próbálkozásra sikerrel járok, amikor a folyosó túlvége felől meghallom a hangját.
- Csigavér? Hogy ti, franciák, így rájuk vagytok kattanva! – ciccegek egyet, ahogy közelebb sétálok hozzá, majd alaposan végig is nézek rajta – Mondanám, hogy ráérek, de sajnos az erős túlzás lenne jelent pillanatban, úgyhogy inkább majd máskor... – már ha el akarná mondani, mert nem vagyok sem az anyja, sem a főnöke, vagy barátnője, hogy ilyesmiket számon kérjek rajta, ellenben ahogy meglátom a nyúzott fejét, meg azt, hogy gondolatokban mennyire máshol jár, hát, az már csöppet beszédesebb.
- Nem szoktál te ilyen lenni... – állapítom meg nagy bölcsen, ahogy a homlokomat ráncolva fürkészem a vonásait, mint ha képes lennék olvasni belőlük, és kitalálni, hogy mi történhetett, holott sajnos – vagy szerencsére? – nincs ilyen szuper képességem.
- Igazából a segítségedre lenne szükségem. Vagy inkább a véleményedre, az talán pontosabb lenne, épp az őszi desszertekkel kísérletezek. De az most ráér! – legyintek a kezemmel, hacsak nem kezd el most rögtön azzal győzködni, hogy de márpedig most azonnal sütizni akar, akkor bizony még maradunk egy kicsit itt, a folyosón, távol a kíváncsi fülek és szemek elől.
- Az, hogy bal lábbal keltél, elég snassz kifogás lenne, szóval ki vele, Lucas! Mi történt? – meghalt a kiskutyája? – már ha van neki – vagy a szülők akadékoskodnak? Az egyetemről kapott rossz híreket? Vagy a lakótársával veszett össze? Vagy a lakótársa már a barátnője is? Ki tudja követni ennyi kolléga magánéletét! Mindenesetre hallgatóságnak jó vagyok, segítek is szívesen, de ha mégsem tudok, legalább könnyíthet a lelkén.
- Amúgy ne vedd sértésnek, de... olyan a szagod, mint valami kacsának. – jegyzem meg apró kommentként, csak úgy, mellékesen. Vajon valami új parfüm, vagy az említett szárnyasokkal kellett dolgoznia? Remélem, hogy az utolsó, mert az első elég ramaty ízlésről árulkodna. Szerintem.

■ ■  Rocas? xD a Luisint is Louise-nak olvastam elsőre nyamm ■ ■ credit



avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
88
● ● Keresem :
Looking for a hero
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


✥ Szeretettel Lucas Morneault tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Szer. Okt. 11, 2017 10:25 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Team Luisin


– Van egy csomó csigás mondásom ha érdekel, de hiába vagyok francia ha hiszed, ha nem az éticsiga nem szerepel az étlapomon. – nevetek, jó szerintem ő anélkül is tudja, hogy én például csak viccelődni szoktam a csigákkal, nem elfogyasztani őket. Erre meg még szerintem a halálomon se lehet majd rávenni, amilyen hajthatatlan vagyok ilyen téren.
– Érthető, most úgyse terhelnélek le ilyesmivel. – jobb is, még több okot adnék neki arra, hogy a fejét fogva meneküljön esetleg tőlem, ma. Ezért próbáltam a munkába temetkezni, meg is lett a csodás következménye. Szerintem ha csirkét kellett volna pucolgatni akkor is ugyanez lenne. Napi szerencsétlenkedés Lucas módra felsőfokon. Ami elég kiábrándító. Az első hetekbe ez talán el is ment volna, de nem most. Ám úgy tűnik még mindig tudok meglepetéseket okozni saját magamnak, meg a környezetemben élőknek is.
Ez a belső harc eredménye, talán abba kéne hagynom, nem ennyit agyalni a dolgokon. Mert semmi értelme és a jelek szerint csak fejfájást okozok saját magamnak. De persze, hogy lebukok Roisin előtt. Aki ismer az tudja, hogy milyen vagyok és észre veszi ha valami változás ért.
– Nem, valóban nem szoktam ilyen lenni. – értek vele egyet, mert hát ez az igazság, tagadni szerintem most úgy se tudnék semmit.
Amikor elmondja miért keresett felcsillan a szemem. Egyrészt azért mert tudom, hogy milyen finomságokkal lát el, aztán vagy megfogadja a tanácsom vagy nem, de úgyse én mondom meg hogy határozottan mit válasszon. Számít Ed véleménye is, sőt túlnyomó részt az övé, ám Ro minket, engem is megkérdez szóval… hízok. Jó csak viccelek, tényleg. Ilyesmi miatt nem aggódom.
– Eddig mindig finomakat készítettél, szerintem most se lehet ez másképp. – legalábbis azóta biztosan, amióta itt vagyok. Tehát a mindig szó azután érvényes, hogy megbízott bennem és megkínált a desszertekkel. Úgy értem, azt is valahogy kihízelegtem. Nem vagyok kívánós, gyerekként se haltam bele, ha esetleg a játszótéren az egyik velem egy idős kisgyerek csokoládét majszolt, vagy bármi mást amit én is szeretek. Kivéve ha éhes vagyok, akkor lehet, hogy gondolkodás nélkül fogadok el mindent amit elém tolnak.
– Gondolom kíváncsi vagy a részletekre. – felsóhajtok, de csak költői kérdésnek szánom, mert már mondom is tovább.
– A tegnap elmondtam a lakótársamnak, hogy szeretem és ma magára hagytam őt. Tudom, minek vártam ennyit ha elmondhattam volna neki tegnap előtt is, de aki bénán tervez előre, az így jár. Most meg amiatt aggódom, hogy vajon mit gondolhat. – bizonyára semmi jót, mert magára hagytam és még pluszba is maradok ma. Tehát gondolkodni bizonyára elegendő ideje lesz.
– Ennél sokkal rosszabb volt, elhiheted. Örülhetsz, hogy nem láttad az esetet.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: nuku Music: Itt Note:  pirulo Tudom, tudom. xD


Take risks. If you win you will be happy. If you lose you be wise. Ϡ
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
76
● ● karakter arca :
ϡ Dylan O'Brien


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Csüt. Okt. 12, 2017 6:32 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lucas && Roisin

- Na, majd egyszer ha sok szabadidőnk lesz, elkápráztathatsz vele, hogy mennyi az annyi. Egyébként csak így kíváncsiságból, kóstoltad már egyáltalán? Vagy már a gondolatától is a hideg szaladgál a hátadon? – eddig mondjuk én sem bírtam rászánni magam, de ha már Franciaországban élek, és olyan sokan szeretik, akkor olyan borzalmas csak nem lehet... igaz, eddigi tapasztalataim alapján inkább az idősek szeretik, a fiatalok tetszéség kevésbé nyerték el a kis nyálkás csúszómászók. Egyszer lehet, hogy ki kéne próbálni, már persze nem a mélyhűtős változatot, hanem valami normálisan elkészített, éttermi változatát.
Rövid kis kitérő mielőtt rátérnénk a lényegre, mert a fenébe is, Lucas nem szokott ilyen... kelekótya, szétszórt lenni, mint most. Nekem is feltűnt, pedig nem is vagyunk puszipajtások, csak a munkahely falai közt boldogítjuk egymást mióta a nagybátyja felvette.
- Nem is az a fő kérdés, hogy ehető-e, reméltem, hogy azt a lécet ennyi tapasztalattal már meg tudom egyedül is ugrani, inkább azon lenne a hangsúly, hogy melyik a jobb? A tökéletesebb? – melyik passzolna jobban a téli menühöz? Esetleg csak simán finom, vagy olyan finom, hogy mást se akarna utána enni? Törekedjünk a legjobbra, ugyebár.
- Még szép, hogy az vagyok. Olyannak ismertél meg, aki nem foglalkozik ilyenekkel? – én?! Aki hetekig bír kattogni azon, hogy egy adott sütemény milyen díszítést kapjon, melyik lenne a legtökéletesebb? Arról nem is beszélve, hogy kinek nincs kedve némi magánéleti pletykálkodáshoz? Én aztán abszolút kapható vagyok rá, sőt mi több, lelkes hallgatóság vagyok.
- Várj... jól értettem, szerelmet vallottál neki és leléptél? Meg se vártad, hogy mit szól? Azóta nem is láttad? Mert az elég gáz lenne...– pislogok nagy szemekkel, mint pocok a lisztben, mielőtt még az ég felé emelném a tekintetemet. Ez most komoly, Lucas?
- Hát, az, hogy minek vártál annyit, engem még mindig kevésbé zavarna... mármint... érted, ne vedd magadra, de tudjuk, hogy ti fiúk milyen nyuszik tudtok lenni ilyen helyzetekben, szóval az inkább siker, ha végre elmondtad neki. Legalábbis adott szituban én tuti hasonló véleményen lettem volna. – fejtem ki bővebben, hogy mire is gondolok, amikor eszembe jut egy apró, nem elhanyagolható apróság... történetesen az, hogy – Várj, Luc... és mi a helyzet amúgy a szobatársaddal? Ő is érez valamit irántad, vagy... valami hasoló váratlansággal érhette a dolog, mint ha most én vallanék szerelmet neked? – nézek rá gyanakodva, mert ha kölcsönös az érzés, akkor csak szurkolni tudok nekik! Ha viszont csak csóri kollégám zúgott bele a lányba, aki semmi hasonlót nem táplál iránta... az meg kínos, nem is kicsit.

■ ■  nyamm ■ ■ credit



avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
88
● ● Keresem :
Looking for a hero
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


✥ Szeretettel Lucas Morneault tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Csüt. Okt. 26, 2017 5:36 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Team Luisin


Majdnem elröhögöm magam, de most inkább nem. A végén úgyis én jönnék ki belőle rosszul és most semmi kedvem sincs megbántani ilyesmivel Ro-t, hogy szemberöhögöm, mert tényleg kíváncsi a csigás beszólásaimra. Ehelyett inkább csak bólintok, hogy talán majd egyszer előkészítek neki egy ilyen listát. Mivel meg amúgy is tudom, hogy a rokonaimon kívül sokan alig tudják elolvasni a kézírásomat, inkább felolvasom neki, mert negyed állásban esetleg még egy orvosit is simán bevállalhattam volna ha nem más mellett döntök. Legalábbis a kiolvashatatlan betűim erről árulkodnának egy kívülálló számára. De amúgy nem. Olvasható, csak nem mindenki számára. Azonban nem maradok szótlan. Nem a csigás dolgokat tervezgetem ám, hanem máson agyalok.
– Ki fogsz röhögni, meg alapjáraton nem látszik rajtam, de válogatós vagyok az étel terén. Jó kevés olyan van amit nem eszek meg, de például a csúszómászók ide tartoznak. – meg amúgy is, engem nem lehet ilyesmivel csak úgy elbolondítani. Hogy finom, edd csak meg és miegymás. Majd esetleg vénember koromba, amikor már tisztára szégyen lenne csigaevés nélkül meghalni. De most még nem. Az eszem a helyén van, csigát meg nem eszek. Szerencsénkre. Annál sokkal jobban sajnálom szegény szerencsétlen szomorkodó csiguszokat.
– Jó na, tuuuudom én, hogy ügyes vagy, csak vicceltem. – pusztán így próbáltam leplezni a saját sületlen problémámat, de nem sikerült. Szerintem. Ezért is inkább döntöttem úgy, hogy elveszem az egyiket, ami külsőre csak úgy kínáltatta magát, meg persze a másikat is, merthogy mégse árválkodjon ott egyedül. Csakhogy most a szakértelmemre van szüksége, nem pedig a gyors megrágcsálásra és a véleményem hiányára.
– Aki kíváncsi az hamar megöregszik, de te még fiatal vagy, szóval mindegy. – mondom ezt úgy, mintha legalább harminc évvel lennék idősebb nála, de amúgy nem. Ezt mindenki tudja, meg látszik is, hogy nem ötvenegy éves vagyok.
– Mi? Én nem léptem le? Hogy lépjek le? Velem lakik. Nem könnyű csak úgy lelépni tőle. Nem hagytam magára. Pont ez az. Hanem most van egyedül. Amíg én itt vagyok és ki tudja miket gondol, hogy ezelőtt pár nappal ami előtt szabad lettem volna miért nem mondtam el. Hogy esetleg direkt így rendeztem. Amúgy direkt így rendeztem, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányozni fog a jelenléte. – magyarázok, amikor meg úgy érzem, hogy szünetre van szükségem végre megkóstolom az egyik macaront. A sós karamellásat. Felvonom a szemöldököm, mondjuk érdekes. Így elsőre. Nálam ez meg mindig jót jelent, mert felkelti az érdeklődésemet. A megjegyzésére, hogy mi férfiak alapjáraton túl sokat várunk ezzel és félősebbek vagyunk, ezt meg inkább sikernek kellene vennem csak bólintok egyet. Végül is, ami igaz az igaz, plusz tele szájjal nem szoktam beszélni.
– Nem mondott semmi rosszat. Sőt lehet, hogy túl sokat tudok és ez is egy baj, mert még inkább aggódok miatta. Érdekel a véleménye, ha ő nincs jól, akkor én se. De… szeret. – mondom ki végül, amit igazából a legelején ki kellett volna már.


•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: nuku Music: Itt Note:  pirulo


Take risks. If you win you will be happy. If you lose you be wise. Ϡ
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
76
● ● karakter arca :
ϡ Dylan O'Brien


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Csüt. Nov. 02, 2017 9:53 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lucas && Roisin

Egyszer még behajtom Lucason a csigás szólásokat, annyi szent, mert így, hogy nem született francia vagyok, csak nemrégiben költöztem ide, kíváncsi vagyok minden hasonlóra - szerintem kimondottan érdekesek, és jobban meg is ismerhetjük ezeken keresztül egy adott ország kultúráját. No de a csigák helyett most akadnak fontosabb témák is, például az, hogy mit szerencsétlenkedett a kis kuktánk a délelőtt folyamán, vagy épp mit szól a teszt alatt álló macaronjaimhoz? Arról nem is beszélve, hogy ez a szerelmi vallomásos téma is igencsak érdekesnek ígérkezik!
- Válogatós vagy étel terén, két másodperccel később meg már azzal büszkélkedsz, hogy kevés olyan van, amit nem eszel meg? Lucas, csak én érzek ebben némi ellentmondást? - vonom fel a szemöldökömet, mert ha tényleg így van és nem csak nyelvbotlás volt, akkor bizony némileg bővebb magyarázatra szorul még ez is, az azonban egyértelműen átjött, hogy a csigák eddig kimaradtak az életéből. Vagy kóstolta őket, és nem nyerte el a tetszését, azért hanyagolja őket, részletkérdés.
- Reméltem is. - sandítok rá komolyan, de aztán csak elmosolyodok, elvégre hiába csak segéd a konyhán, attól mi is csak kollégák vagyunk, nem vagyok a főnöke, vagy ilyesmi, eszem ágában sincs megenni vagy leteremteni - arra biztosan akadnak bőven mások...
- Sosem hallottad még azt, hogy a nők örökké tizennyolc évesek maradnak? - kérdezek vissza, ha már a kor kerül szóba, de szerencséje, hogy gyorsan javítja magát, az meg pláne mulatságos, hogy mindezt úgy mondja, mint ha ő valami hú-de-sokat látott aggastyán lenne... Holott? Nagyjából egy idősek vagyunk.
- Attól, hogy együtt laktok, még le tudsz lépni... Azt ne mondd, hogy nincs egy ismerősöd vagy rokonod sem a városban, akinél ne tudnád meghúzni magad, ha úgy adódik. - vonom fel a szemöldökömet, hisz úgy tudom, a nagyfőnökünk, Ed is a rokona, szóval erről ennyit, amikor viszont folytatja, csak értetlenül pislogok rá, hogy... ez most komoly?
- Lucas... ne sértődj meg, de szerintem kicsit túlbonyolítod ezt az egészet. Nem kell egyből összeesküvés-elméleteket gyártani. Ha ő is hasonlóan érez, akkor szerintem örül, hogy végre összeszedted a bátorságodat és bevallottad. És ha ennyire rágódsz miatta... miért nem hívod fel? - dobom be ötlet gyanánt, hisz ha ez az, ami annyira eltereli a gondolatait a munkáról, talán neki is megnyugvást jelentene, ha tudná, hogy minden rendben, és nem rágódna feleslegesen.
- Túl sokat tudsz? Mármint... hogy értve? - kérdezek vissza értetlenül, miközben felmerül bennem a gyanú, hogy talán több mindenről van szó, mint amit Lucas megosztott velem. Igaz, ha nem akar az élete minden részletébe beavatni, végképp nem fogom erőltetni, csupán segíteni szeretnék, hogy egy fokkal jobban érezze magát, vagy legalább ne stresszeljen ennyit feleslegesen.

■■  nyamm■■credit



avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
88
● ● Keresem :
Looking for a hero
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


✥ Szeretettel Lucas Morneault tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Szer. Nov. 15, 2017 9:49 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Team Luisin


Szeretek itt lenni, tény ugyan, hogy a beszokásom első néhány napját simán kitörölném az életemből, mert nem vagyok rá büszke, mennyi marhaságot voltam képes művelni. Mostanra azonban vélhetőleg elég nyugodtnak lehetne nevezni, ha a mai furcsaságot leszámítjuk. Jó nem foghatok mindent a tegnapi eseményekre. Szimplán csak a baj, hogy még mindig nagyon hihetetlen és fogalmam sincs miként kéne kezelnem a dolgokat. Zavarhatom őt egyáltalán ilyen furcsaságokkal, amikor ő biztos elfoglalt és esetleg nyugalomra vágyik? Amit az én hangomat hallva biztos nem kaphat, mert… Bizonyára közölném vele, hogy hiányzik és látni akarom. Amivel megint csak magamat égetném le előtte. Még úgy is, hogy tudom már nincs mit titkolnom előtte. Lehetek nyugodtan őszinte. Csak az a baj, hozzászoktattam magam ehhez a bonyolult gondolathoz, hogy véletlenül se mondjak neki ilyeneket mert félreért és ki tudja mi történik. Most már semmi. Hiszen tudnom kéne, hogy nem fogom elveszíteni őt, vélhetőleg.
– Nem érzed ki belőle a csiga tekervényt ugye? Jó elmagyarázom. Az ételhez kell egy jó szakács aki megkedvelteti velem az újdonságot, egy nagyszerű tálalás és mennyei íz. Ha valami hiányzik a három fontos dolog közül vagy csak a szakács jó és a tálalás, de az íz nem… Akkor persze, hogy kétszer meggondolom mikor fogok valamit enni az illetőtől vagy azt amivel megkínált. Étel terén is számít az első benyomás ám. – most bizonyára visszakérdezhetne, hogy honnan tudom ha például kaját rendelek milyen a szakács. A válasz egyszerű lenne: az ételről, ami arról árulkodik, hogy aki készítette az tudja mit csinál és hogyan kell elkészítenie az adott ínyencséget. Vagy ha nem is azt, akkor megszokottságot, ami például akár lehet maga a pizza és különféle ízvilága.
– Bonyolult ma követni ugye? – sóhajtok fel, mintegy beismerve, hogy nem is vagyok ma teljesen normális. Mondjuk máskor se szerintem, de ma felettébb máshol vagyok.
– Most valljam be, hogy annyinak is néztelek, amíg ki nem derült a születésnapodon, hogy nem annyit ünnepelsz már? – itt most nem akarom megemlíteni, hogy mennyire pazar a kormegítélő képességem. Például Roland osztálytársai közül is simán mondtam volna egy néhányra, hogy megvannak már legalább tizenkilenc évesek, közben meg dehogy, csak úgy tűnik. Így érthető ha az idősebbeket fiatalabbnak nézem és hasonlók. Ezért is vigyorgok a végén, hogy azt higgye tényleg csak tréfálkozok ezzel. Holott nem. Nem kell tudnia arról, hogy ebben is mennyire béna vagyok.
– Van néhány lehetőség, de ha nem lenne akkor mennék hozzád gondolkodás nélkül. Hogy az otthonodban is boldogítsalak téged a jelenlétemmel és a hülyeségeimmel. – csak tréfálkozok, most már tényleg, nem hiszem, hogy ha égető lenne a helyzet akkor ilyesmivel zargatnám őt. Ki tudja… kicsinálna a barátja és társai szóval elég ha az én életemet bonyolítom az övét nem kell.
– De… Egyszerűen csak ha róla van szó akkor nagyon lassan lépek meg dolgokat. De csak azért mert nem akarok rossz döntést hozni. Persze tudom, hogy ez néha lehetetlen, ahogy tökéletes ember sincs és mindenkinek a hibáiból kell tanulnia, különben az elkövetkezendőkben nem okul semmiből sem s, újra elköveti ugyanazokat a tévedéseket. – nem szeretek szégyenkezni, persze ez se látszik rajtam, mert tudok úgy tenni, hogy valami nem érdekel, de ez csak a látszat ugyebár. Aki meg ismer már az tudja, hogy ilyenkor holt biztos, hogy ég az arcom.
– Igazából azt is mondta, hogy mással össze se költözött volna. De velem igen, tehát… – itt egy pillanatra elgondolkodom, na igen nem tudom mi lehet a magyarázatom a tehát után.
– Tehát csak nem utálhat és többről van szó. – fejezem be végül a gondolatomat.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: nuku Music: Itt Note:  pirulo


Take risks. If you win you will be happy. If you lose you be wise. Ϡ
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
76
● ● karakter arca :
ϡ Dylan O'Brien


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Szomb. Dec. 16, 2017 8:30 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lucas && Roisin

- Nem igazán... de fogjuk arra, hogy nincsenek francia felmenőim, így nincs a véremben ez az egész csigabigás izé. - gesztikulálok a kezemmel is a szavaim mellé, mielőtt ismét neki szentelném a figyelmemet, a csiga elkészítésének rejtélyei kapcsán.
- De ha a szakács jó, akkor az íznek is annak kéne, nem? - kérdezek vissza bizonytalanul, igaz, sejtem, hogy mire akar kilyukadni, attól még a szakácsnak is lehet rossz napja, vagy eltérő ízlése, és valószínűleg én sem voksolnék még egyszer mellette, ha már elsőre sem nyeri el a tetszésemet.
- És ismersz olyan szakácsot, aki jól ért az ilyesmi elkészítéséhez? - kíváncsiskodok - Akár itt? - halkítom le a hangomat, fejemmel pedig a konyha irányába biccentek, bennem bízhat, ha szerinte az itteniek nem pengék a csigafőzésben, az én számon lakat, senki sem fogja megtudni!
- Ma? - kérdezek vissza, cukkolva egy kicsit - Na jó, bevallom, eleinte nem volt könnyű, de már egészen hozzászoktam. De jah, abban igazad van, hogy ma sem épp egyszerű, szinte lerí rólad, hogy valami nem okés. - némi aggodalom kiérződik a hangomból, mert igaz, mondhatni, csak innen ismerem, de attól még valamilyen szinten a barátomnak tekintem, nem csak szimpla távolságtartással kollégának, érdekel, hogy mi van vele. Elvégre ha valami miatt rossz a hangulata, akkor úgy a munkára sem lehet koncentrálni. Én már csak tudom, milyen az, ha nyomasztó dolgokat őrizget az ember, épp azért is hallgatom meg, még ha segíteni nem is feltétlenül tudok neki. Ha kevésbé nyomja a lelkét a kétség, már az is valami, nem?
- Ha fiatalabbnak nézel, még mindig jobb, mint ha idősebbnek... bár attól függ, mennyivel. - ha tíz év múlva is ennyinek néznének, lehet azért már húznám a számat, de igazából az a néhány év ide vagy oda, most különösebben nem számít.
- Örömmel hallom. Ne aggódj, én már egész hozzászoktam a hülyeségeidhez, a cicámat meg különösebben nem zavarnád. Szerintem még csípne is téged. - teszem hozzá magam is komolytalanul, bár ebből az is nyilvánvalóvá válhat számára, hogy egyedül élek, mióta csak ide költöztem és a legközelebbi "társam" egy hamuszürke cica. Jó úton haladok affelé, hogy macskás vénasszony legyen belőlem. Azt pedig jó hallani, hogy azért van kire számítania, ha úgy van, de ettől függetlenül ha egy este tényleg megjelenne a küszöbömön, hogy gáz van, valószínűleg akkor sem zavarnám el... Nagy kincs tud lenni az, ha van, akire a bajban számíthat az ember.
- Nincs hát... és mondom, kár túlstresszelned. A lassúság meg nem feltétlenül baj, inkább gondolja át az ember az ilyesmiket kétszer, mintsem ész nélkül cselekedjen. - próbálom jobb kedvre deríteni, vagy legalább némi pozitívabb szemszögből megvilágítani neki a dolgokat, amikor pedig tovább folytatja, egyből széles mosolyra húzódik a szám.
- Na látod! Akkor meg miről beszélünk még? Nekem elhiheted, Luc, ha nem kedvelne, vagy utálna, biztos nem bólintott volna rá az összeköltözésre. - ha még jó haverok lennének, akkor talán, többet lehet hülyülni, de inkább nem töröm le a maradék jókedvét.
- És valami házavató buli, vagy ilyesmi? - kérdezek vissza kíváncsian, mint ha épp azt nehezményezném, hogy nem hívtak meg ilyesmire, holott képzelem, milyen zabszem-effekt lehet nála...

■■  nyamm■■credit



avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
88
● ● Keresem :
Looking for a hero
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


✥ Szeretettel Lucas Morneault tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Kedd Jan. 16, 2018 9:59 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Team Luisin


Jó ha az ember számíthat meghallgató társakra, még a munkahelyén is. Ezért se bántam meg egy pillanatra sem, hogy nem is olyan régen beálltam közéjük. Összeszokott „család” voltak, amibe én mint valami fogadott kölyök bekerültem és méregettek. Persze, hogy kezdetbe mindenki ki akarta próbálni, hogy vajon mennyit is érek, vagy mennyit tűrök, de még bizton állíthatom, a hülyeségeim ellenére és a hozzájuk társuló jó tanácsokkal együttvéve, még itt vagyok. Olyan ez, mintha a második otthonom volna. Ahol szintén nyugalomra lelek és kiüríthetem a gondolataimat, mert a munkára összpontosítok. Legalábbis legtöbb esetben. Az tény és való, hogy mostanában nem nagyon jön össze. Tehát nem itt van a baj, hanem velem. Én rakom rosszul össze az adott helyzeteket és kerülök ki belőle szerencsétlenül, mert túl gondolok dolgokat. Mintha minden csak rossz lenne eredendően és semmi jót nem rejtene. Pedig biztosan mindenben ott van. Sőt még most is azt látom, hogy Roisin nem azért próbál jobb kedvre deríteni, mert látja mennyire szerencsétlen maszlag vagyok, hanem mert tényleg ilyen érdeklődő és valóban szeretetreméltó tünemény a maga módján. Ezt persze sose mondanám ki neki. Miért is? Hogy aztán szembe röhögjön és közölje velem, hogy elment az eszem ha ilyeneket mondok neki.
– Cseppet se búslakodj a francia felmenőid hiánya miatt. Te úgy vagy jó ahogy vagy. Tényleg és most ne röhögj szembe, mert orbitális dumát nyomtam le neked, mert ez az igazság. Szóval nyugodtan elhiheted. – nem szimplán csak kedves vagyok, hanem tényleg így gondolom. De nem csak róla, hanem úgy összességében mindenkiről. Végül is, egy egyén úgy igazán egyedi, ha önmagát adja, nem pedig valami mást.
– Az ízesítéstől függ, hogy mennyire adja magát az aktuális ennivaló. Például nem mindenki szeretheti úgy a levest, ahogy az édesanyád készítette el, mert van aki sósabban vagy nagyon íztelenül hagyja, esetleg durván elfűszerezi és olyan pikáns lesz, hogy a nyelved a halál után áradozik, annyira égető. Embere válogatja ezt. De te biztos jól főzöl, ha finomakat sütsz, akkor milyeneket főznél másképpen, nem? – ja persze, én és a keresztkérdéseim. Tudom, hogy nem kizárt az ha esetleg valaki nagyon jól főz, az ugyanolyan szívesen süt is valami ínycsiklandozóan finomat, ami után az embernek napokig csoroghat a nyála.
– Őszintén szólva nem igen kutakodok az ilyesmi után. A csiga fura állat, biztos ragacsos is, ha elkezdenek dolgozni vele. Vagy fogalmam sincs, nem nagyon akaródzott eddig végignézni a csigakészítés csínját. – meg ugye eszembe se volt, hogy miután esetleg meg fogtam a csigaházat arról kezdjek el ábrándozni milyen íze lehet. Vagy egyszerűen megéri-e megkóstolni.
– Hahaha nagyon vicces vagy. – amúgy tényleg igaza van, kész külön türelem terem kell ahhoz valaki lelkében, hogy engem meg az ostobaságaimat olykor megértsen. De örülök, hogy legalább neki sikerült valamennyire hozzá szoknia ehhez.
– Wá van egy macskád? Milyen fajta? A nagynénémnek is van. Tuti az őrületbe kergetném szegényt az agyonsimogatással, kivéve ha nem karmolós típus. – mert azokért én sem rajongok, valljuk be szerintem senki sem.
– Na ez is igaz. – próbálok helyeslően bólintani arra a megjegyzésére, hogy valamit jobb kétszer végiggondolni, mint egyszer sem.
– Házavatóbuli? Az még hivatalosan nem volt. Nagyon nehéz összeszedni az embereket úgy, hogy az időpont mindenkinek jó legyen és tényleg el tudjon jönni. A testvéreim már voltak nálam, de az is elég véletlenül jött össze. Az öcsém fogta a cókmókját és beállított hozzánk mindenféle figyelmeztetés nélkül. Másnap meg hirtelen ötlettől vezérelve elhívtam a nővéremet és… Azt hittem az a másik makacs nőszemély el se jön, de szerencsére beállított és megmutathattam mennyire béna szakács vagyok. – jó persze, szerintem nem voltam annyira béna. De nem ér dicsekedni, mert a másik pillanatban meg az vagyok, ha valamit elbaltázok atyásan.  

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: nuku Music: Itt Note:  pirulo


Take risks. If you win you will be happy. If you lose you be wise. Ϡ
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
76
● ● karakter arca :
ϡ Dylan O'Brien


✥ Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Szomb. Jan. 27, 2018 8:35 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Lucas && Roisin

- Köszi! Aranyos vagy, Lucas. - mosolyodok el a "bókját" hallva, vagy minek is kéne nevezni ezt a csokornyi kedvességet, amit most levágott nekem egy monológban. Isten ments, hogy kinevessem! De az azért leolvasható a vonásaimra, hogy inkább tartom jópofának a szövegelését, mintsem hibbantnak.
- Mondjuk ez jogos, ízlések és pofonok, olyan úgy sincs ami mindenkinek ízlene. s még szép, hogy jól főzök! - húztam ki magam büszkén, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a süteményekhez sokkal jobban értek, mint a mindenféle főtt kajákhoz, ráadásul a francia konyha... nos, maradjunk annyiban, hogy az angol meg az ír receptekkel nagyobb a rutinom.
- Szép, mondhatom! Így fognak kihalni a régi hagyományok. - jegyzem meg roppant komolyan, bár valahol meg tudom érteni Lucas vonakodását is, amennyire tapasztaltam, a fiatalabb generáció valahogy nem zárta a szívébe ezt a csúszós kis rágós állatkát. Meg tudom érteni őket valahol, ettől függetlenül azonban még vonz a kíváncsiság!
- Hát, ezt inkább bóknak veszem, amúgy meg mit akarsz? Nevetés nélkül hogy lehetne túlélni a hétköznapokat? - kérdezek vissza, mert őszintén, nem egyszerűbb néha kicsit lazábban állni a dolgokhoz, meg poénkodni, nevetni, mint mindenen a hajunkat tépni meg stresszelni?
- Igen, hát nem ezt mondtam? Egy szép szürke karthauzi, Cendre névre hallgat. - feleltem büszkén, hisz valóban imádtam a kis szőrmókot, olyan szép, és okos, és tüneményes... csak simogatná naphosszat az ember, az meg már más tészta, hogy elég gáz az, hogy az ember az egy szem macskájával él együtt...
- Nem, nem karmolós, és nekem elhiheted, lehetetlenség lenne agyonsimogatni, imádja. - nyugtatom meg, sőt, szerintem nyugta se lenne a kis dorombolóstól, ha egyszer megismernék egymást.
- Azt elhiszem, de figyelj, Luc, tapasztalat - olyan időpont úgy sincs, ami mindenkinek jó lenne! Bár ha a tesóid ilyen lazán veszik a dolgot, meg helyetted is belakták a kecót, akkor a házavató már tényleg kissé idejét múlt lenne... Másik makacs nőszemély? Kicsoda? - kérdezek vissza értetlenül, mert azt hiszem, elvesztettem a fonalat.

■■  nyamm■■credit



avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
88
● ● Keresem :
Looking for a hero
● ● karakter arca :
Daria "Dasha" Sidorchuk


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Szomb. Márc. 17, 2018 11:14 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2169
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Mason Dagwood tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Szer. Márc. 21, 2018 8:58 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



A nagy "Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdés, amit már annyiszor szegeztek a fejemhez és bármi történt, hiába értem már el majdnem egyszer, most is pont olyan határozottan jön a válaszom.
- Orvos - viszont semmi mást nem teszek hozzá. Ed pont nem az az ember, akinél megengedném, hogy véletlen kicsússzon a pontos verzió. Túl sokat hallotta már, túl könnyen ráismerhetne vagy legalábbis különös lenne a sok véletlen.
Szerencsére azért elég hamar elérjük a célt és már szállok is ki a kocsiból. Visszafogom magam, de kisebb öröm, hogy kikapcsolhatom az övet és a saját lábaimon állhatok minden őrültség nélkül, ami fogságban tartana. Egy fél percig ácsorgok ott, hol a főbejárat felé nézve, hol a másik... de az a kis húzás elég hamar eldönti, merre induljak.
- Szóval csak egyszerűen itt dolgozol, igaz? - állok meg a névtáblás ajtó előtt egy nagy vigyorral az arcomon, pár pillanatra azt is elfelejtem, hogy eddig magáztam és már megyek is beljebb.
Először a tekintetem fut körbe az irodában, az arcomon pedig még mindig a mosoly.
- Gratulálok, Ed - végül is, bárki mondhatja, hogy szép munka, nem igaz? Nem kell ahhoz éveken át tartó barátság. Aztán már ülök is le, most már valamivel komolyabb arccal figyelve őt.
- Semmit nem kérek bele, csak feketén jöhet - vannak szokások, amik nem változnak. Másik test vagy sem, a kávénak csak így van értelme, legyen bármilyen erős is, csak feketén.
A reggeli dologra viszont nem válaszolok először, majd valamivel megkésve újra mosolyogva bököm ki a feleletet.
- Az étterem tulajdonos saját kezűleg készíti el nekem? Mert akkor rábízom - nem mintha ha úgy van, nem kísérném el, nem várom el, hogy itt hagyjon ismeretlenként a fő irodában. Ha úgy van, maximum addig körülnézek, faggatom pár adatról, mintha nem is ő maga érdekelne, hanem az étterem. Minden apró részlet. A legvégén pedig az a személyes dolog, amit muszáj újra hallanom tőle.
- Így alakult, akár öröklés van a dologban, vagy egy hatalmas álom ez az étterem? - hallani akarom, hogy pont úgy hangzik-e minden szava, mint mikor még nekem emlegette.

avatar
Középisk.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
99
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


✥ Szeretettel Edmund H. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Csüt. Márc. 22, 2018 12:42 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Mason & Edmund

A kis krapek orvos lesz. Na hiszen. Bár nem kaptam bő lére eresztett választ, azért reméltem hogy megbombáz valami tervvel. De ezúttal ez elmarad. Nem vagyok tolakodó és ezt észre is lehet venni. Ha orvos, akkor orvos, az meg már más tészta melyik szakirányba indul majd el. Úgyis még tuti évek választják el őt attól.
Az ajtó előtt és onnan is túl és szavai hatására elmosolyodok. De most már közvetlenebbül beszél hozzám… mintha kicserélték volna. Jó persze, amúgy sem szeretem ha magáznak, de ez most hirtelen jött. Mintha ezer éve már hogy ismernénk egymást. Aztán alig ha csak két órát töltöttünk el együtt összesen.
- Egyszerűen… mondjuk úgy, hogy enyém a hely és még séfkedek is mellette. - tehát kiveszem a részem a főzésből, ha épp olyan adódik. Amúgy is szeretek főzni, ügyködni a tűzhely fölött. Valahogy lételememmé vált a dolog. Imádom, de nem annyira mint a családom, nem cserélném le őket, csak hogy főzhessek. De most inkább ide menekülök Vero elől. De ezt neki nem kell tudnia. A gratulációra azonban nem számítok, a kifejezés az arcomon is elárulja meglepettségemet, mintha tényleg ismerne valahonnan.
- Köszönöm. - ennyi a válasz, de közben jártatom az agyam, hogy ismerem-e vagy mi van azzal, hogy nem tudok rájönni ki is ő, mikor ő faszán tudja ki is vagyok…vagy csak beképzelem. A fáradság lehet. A kávéfőzőt elő is szedem a szekrényből, meg a kis kávés csomagot, meg is töltöm vele a cuccot, vízért csak egy ajtóval odébb kell elmennem. Aztán már fent is van, percek kérdése hogy lefőjön. Két poharat előszedek, tiszta mindkettő, azért mosogatok én itt, nem szeretek trehányul itt hagyni semmit. Nem szokásom. Feketén issza, valahogy ismerős, olykor én is, mikor magam alatt vagyok, de leginkább Mich volt az, aki csakis feketén tudta meginna a kávét. Sehogy máshogy.
A reggelit viszont nem utasíthatja vissza, fel is hívom rá a figyelmét, így amig le fő a kávé, addig választ is adhat, hogy mit enne. De rám bízza, így nincs mit tenni, megcsinálom. A kávé után. Közben le is fő a kávé, ki is töltöm, majd a feketét neki nyújtom, a magaméba teszek egy szem kockacukrot. Aztán kavarcolom, de meg sem várom, hogy elolvadjon már kortyolok is bele. Újabb kérdés jön tőle. Elmosolyodok a pohár fölött, miközben a kölyköt figyelem.
- Kölyökkori álom volt, amit még… - elakadok egy pillanatra, hirtelen nem is tudom, hogyan kéne felhoznom ezt az egészet. De aztán csak megtalálom a szavakat.
-…amit még Michael-el álmodtunk meg. Rengeteget terveztünk és hát részben az ő tervei is képezik az épületet. - válaszolok magam elé bambulva, de aztán fel pillantok a srácra.
- Ketten terveztük, de ő mégis más irány felé kacsintgatott… orvos akart lenni, pedig lett volna helye mellettem… azt akartam, hogy ő legyen itt a főnök és én a társa… - foltatom, majd le is húzom a kávét, lerakom az asztalra, aztán körül nézek magam is. Részben az ő tervezete alapján van becuccolva az iroda is, amolyan emlékként és tiszteletként.
- A lányomnak majd elmesélem, hogy a kereszt apja egy óriás volt, még az apjánál is magasabb… - pillantok a kölyökre, mert hát Michael-t terveztem kereszt apasági dolgokra, de hát elhunyt, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy Ő a lányom keresztszülője, az egyik. Ezt senki sem veheti el tőle.
Amúgy ha megitta a kávét intek is a fejemmel, hogy jöjjön velem, bemegyünk a konyhába, még korán van úgyis, nyolctól vagyunk ma, de a reggelit már héttől előkészítik, szóval ha hárman vannak bent már sokat mondok.
Intek a srácoknak, belépek a tojásmosóba, hogy előszedjek 10 tojást, már fertőtlenítve van, szóval azzal indulok meg a konyha irányába. Leteszem a pultra, majd beszaladok egy csomag frissen hozott darált húsért is. Sose fagyasztunk le húsokat, frissen szállítják őket.
- Na és neked? Vannak álmaid? Kitűzött céljaid az életben? Amiért bármire képes lennél?







One life


avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
154
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


✥ Szeretettel Mason Dagwood tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Csüt. Márc. 22, 2018 3:08 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Soha egy pillanatig sem volt előttem kérdéses, hogy amikor eléri az álmait, akkor sem lesz belőle egy beképzelt főnök, de azért most megmosolyogtat a tény. Semmit nem változott ilyen téren. Persze, hogy jár neki a gratuláció, sőt, legszívesebben megölelném, ha tehetném, de az már tényleg túl különös lenne. Már az is sok, hogy néha akaratlanul is ugrálok a jóbarát és a nagy magázódás között.
Igyekszem valahol a kettő között megállapodni, főleg akkor, amikor már kezemben a kávé. Eltüntetem pár apró kortyot, de a mosoly, amit a fekete felvarázsol az arcomra el is tűnik, amikor előtérbe kerülnek a régi álmok. Egy pillanat erejéig még azért is bocsánatot akarok tőle kérni, amiért végül mást választottam magamnak. A balesetért soha nem akartam, pedig ő is sokat veszített, de most ezt hallgatni... Nem is tudom.
- A társak sokszor nyírják egymást - mondom egy kissé keserédes mosoly kíséretében, majd kicsúszik, amit egyáltalán nem terveztem megkérdezni tőle. Sem most, sem akkor, ha az egész életünk máshogy alakult volna.
- Úgy érzi, cserben hagyta, amiért végül az orvoslét mellett döntött? - muszáj visszatérnem a magázásra. Még így is kicsit megköszörültem a torkom, mielőtt megszólaltam volna. Valahogy erről soha nem beszéltünk. Egyszer sem hoztam fel, hogy neki ez így jó lesz-e, ha én inkább sebész leszek.
Kicsit talán túlzottan is elmerülök az egészben, még a kávéról is megfeledkezek, de amint eszembe jut, már pótolom is. Egymás után tűnnek el a kortyok, míg végül alig marad valamennyi az alján. Ez pedig tökéletes arra, hogy időt nyerjek, amikor elhangzik a keresztapás dolog.
- Biztos ezer örömmel lett volna a keresztapja és úgy elkényezteté, ahogy az apja sem tudná soha - hiába az előbbi komolyság, ezt próbálom legalább egy kis mosollyal mondani, mégh a szomorúra is sikerül.
Basszus, Ed... szívesen lennék a kislány keresztapja...
De ezt ugye mégsem mondhatom ki, úgyhogy csak talpra állva megköszönöm a kávét és mehetünk, majd a konyhába érve már dőlök is neki az egyik pultnak, a karjaim összefonva a mellkasomon.
- A sebész dolog - bólintok aprót, bele sem gondolva, hogy eddig csak egyszerűen orvosként említettem neki.
- Bármit megadnék érte és... azért is, ha képes lennék őszinte lenni valakivel. Elmondani neki mindent, kockáztatni, hogy őrültnek néz és teljesen elveszítem - jól tudom, hogy ez nem éppen azokra a célokra és álmokra vonatkozik, amire ő kíváncsi volt, de ha már itt vagyunk, miért ne? Ezzel még nem igazán veszíthetek. Ahogy azzal sem, hogy ellököm magam a pulttól és végre kicsit motyogva ugyan, de felajánlom neki, hogy segítek, csak mondja, mit csináljak.

avatar
Középisk.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
99
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


✥ Szeretettel Edmund H. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Csüt. Márc. 22, 2018 4:01 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Mason & Edmund

Michael sose hagyott cserben, mindig ott állt mellettem, mikor szükségem volt rá. Ugyan ez történt fordított helyzetben. Mellette voltam ha szarban volt, ha kellett egy segítő kéz. Testvérek voltunk, legjobb barátok. Egy nagycsalád. Sose tudtunk a másiknak hátat fordítani, valahogy ez sose ment nekünk. A kérdésére fejet ingatok.
- Nem, ő sosem hagyott cserben ez miatt, nem éreztem azt. Mikor kijelentette, hogy őt nem vonzza ez az egész szakács dolog és étterem nyitásos cucc, hanem hogy életeket akar menteni… szerintem akkor voltam rá a legbüszkébb. - vallottam be egy mosoly kíséretében, hiszen ketten álmodtuk meg, ő mindezt rám hagyta, hogy neki is legyen egy nagyobb célja. És én büszke voltam rá, hittem hogy sok mindent el fog érni azzal amit kitűzött magának. Volt olyan majom, hogy hajtotta magát amíg csak lehetett.
- Megtalálta a magának való munkát, amiben tényleg kiteljesedhetett. - felelem és csak felelem őszintén a szavakat neki, mintha még mindig a dolgozatára kellenének a dolgai. Pedig gondolom nincs így. Egyszerűen csak ki kell mondanom, Vero-val a napokban nem beszéltem ennyit, főleg nem erről, hiszen kényes téma nálam. Ráadásul bezárkózik állandóan, így aztán esélyem sincsen.
Azt pedig mindig is tudtam, hogyha ő, akkor ezt az egy dolgot biztosan nem utasította volna el. Kereszt apja lehet a lányomnak. Hiába halott, ő már jelképes értékkel bír a lányomnál.
A konyhában én otthonosabban mozgok, mint az utcáról érkezők, ez mindkettőnkön látszik. Kérdezek a srác céljairól és mikor kiejti a hasi sebész dolgot, kissé megakadok egy mozdulatnál, e csak egy pár pillanat az egész, nem olyan feltűnő. Legalábbis külsős szem nem venné észre.
- Szóval hasi sebész… - bólogatok mosolyogva és csak hallgatom a továbbiakban. Szóval valamit nagyon elakar mondani valakinek… kíváncsian tekintek rá, közben meg segíteni is akar. A kézmosó felé mutatok, előbb intézze azt, anélkül nem kezdek vele itt semmit. Én már megtettem mikor a kávéval bíbelődtem.
- Szóval valamit elakarsz mondani valakinek... és nem megy, mert olyan dolog? Én meghallgatlak, aztán ha olyan, akkor segítek változtatni ezen... - előszedek egy tálat, amibe a tíz tojást beleverem, precíz munka, kettő a kettő után, egy darabokkal nem bíbelődök, nem is megy bele a héja.
- Hogy kezdenél bele? - pillantok rá jókedvűen, majd egy nagyobb eszközt elővéve felkavarom a tojásokat. Közben a szekrény felé mutatok, vegyen ki egy serpenyőt, meg majd olajozza be vékonyan azt. Olaj van mellette a pulton. Közben a húst is kiszedem egy tálba, kellő mennyiséget kiszedve, a többi meg megy vissza a fiúknak majd. A tojást beleöntöm az olajos serpenyőbe, lángra teszem, az had süldögéljen, ízestem. A húst pedig vajon és hagymán megpirítom, közben a srácra figyelek....







One life


avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
154
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


✥ Szeretettel Mason Dagwood tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Csüt. Márc. 22, 2018 5:45 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Egy pillanatig sem próbálom eltüntetni azt a kis mosolyt az arcomról, miközben arról beszél, hogy érzett. Nem hagytam cserben, büszke volt. Egy dolog látni, levenni az apró mozdulatokból és felidézni évek elteltével, meg más hallani. Talán ez a kis semmiség az oka annak is, hogy amikor a konyhába érünk, már én is szabadabban válaszolgatok neki. Hogy többet mondok el, mint terveztem, hiába nehezítem meg ezzel lényegében a saját dolgom.
De az is lehet, hogy az lazít el, ahogy ő a konyhában mozog. Az a nagy lendület, az otthonosság jó hatással van rám is. Úgyhogy elmondom a sebész célt, amit vele régebben olyan sokszor átbeszéltünk. Nincs olyan, hogy valaha is elfelejtsem azokat az estéket, amit egy vagy két sör társaságában töltöttünk el, miközben az álmainkat terveztük.
Csakhogy a jelenbe becsúszik még egy cél és ezúttal eszemben sincs visszakozni vagy egyszerűen vállat vonni, esetleg megmakacsolva magam hallgatni. Fogalmam sincs, mi fog kisülni belőle, de ha már belefogtam folytathatnám is. Persze csak azután, hogy megmostam a kezem, legalább nyerek pár szusszanásnyi időt.
- Olyan dolog. Olyan, amitől talán azt a kicsit is elveszíthetem, ami eddig volt nekem belőle - tudom, hogy elég kuszán fogalmazok, de minden szavamra oda kell figyelnem, úgy meg főleg, hogy közben már veszem elő a serpenyőt, keresem és teszem azt a kis olajat.
Csak annyi időre állok meg, hogy én is felnézzek rá, mikor érzem magamon a tekintetét. Túl jókedvű. Ha tudná...
- Nem tudnám nyíltani kimondani, bármi történne - kezdek beszélni egy kis késéssel, a serpenyőt vizsgálva, majd végül odaadva neki.
- Talán elmondanám, hogy nézze meg azt a könyvet, ami nála van. Elmondanám, hogy keresse azt a két lapot, ami össze van ragadva benne és... ott majd talál valamit... - egyre inkább akadozva beszélek. Túl őszinték a szavaim, éppen csak azt tartom vissza, hogy a lapok között egy fénykép van. Pár nappal a baleset előtt készült, kinyomtattattam, képkeretbe szántam volna. Neki. Az egyik sörözős esténk emléke. Egy srácot kértem meg, fényképezzen, mert... nem is tudom, úgy éreztem, jó lenne.
- Utána már talán könnyebben beszélnék. Ha ő is kérdezne. Ha tudná, mit kérdezzen - szedem össze magam, vagy legalábbis annyira mindenképp, hogy ne ökölben legyenek a kezeim, ahogy a pulton támaszkodok.
- Talán egyszer beszélek majd vele ... Szóval milyen reggeli is lesz ebből? - az eleje egész lassan jön, de a végére hallhatóan rendben vagyok. Vagy legalábbis profin terelem a szót.

avatar
Középisk.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
99
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


✥ Szeretettel Edmund H. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Pént. Márc. 23, 2018 10:45 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Mason & Edmund

Szavait nem tudom megérteni, egyszerűen olyan fura az egész. A srác maga, az, hogy szerinte ismer engem, holott nem is így van. Én nem ismerem és esélyes hogy ő sem engem… lehet csak ismerni akar, vagy valaki mást lát bennem, akit ismer. Nem akarom el venni a kedvét a későbbiektől, nem is harapom le a fejét csak azért, mert mi ketten nem ismerjük egymást… ha neki így könnyebb.
Figyelek a szavaira, megpróbálom értelmezni, hiába kusza és zavaros, attól még érteni akarom őt. Valami különös oknál fogva…. fura srác. Ez tény. De most tényleg én akarom őt érteni, minthogy ő kérdezgessen a temetős dolog miatt…vagy olyasmit tegyen. Könyvet kell néznie az illetőnek? És ha amaz kérdezne, könnyebben siklanának a dolgok? Addig meg nehézkes az egész mindenség? Hát ez tényleg bonyolult lehet és nehéz is a számára. Aztán visszatér a kajára, de én még mindig őt figyelem, a vonásait és értelmezni akarom a szavait…. hogy miért nehéz megnyílnia a másiknak? Hogy miért nem áll elé és mondja a szemébe… de aztán a tojásokra nézek és a darált húsra.
- Melegszendvics. Kölyökkorom óta így csinálom, vannak akik nem szeretik, pedig kifejezetten finom.
A hús süldögél az olajon, megfűszerezve, zöldekkel karöltve, míg a tojás mindjárt kész, abba is tettem ezt azt. A kenyér meg még nem jött meg, szerintem egy tíz perc még… előkapom a szendvics sütőt is, majd felé pillantok.
Különös a srác tényleg. Olyan óvatosan szavalt, hogy a kérdést azonnal fel tudta tenni.
- És ha kérdezne, tudnál rá mit felelni? - dőlök neki a pultnak, fél szemem a 2 sülő ételre. Még kell nekik egy kis idő, míg mind jól megpirul, addig meg előkészülök. Később, előbb kifaggatom. Közben a paradicsomot is meghozza a szakács, megjött az áru, meg kell mosni, Masonnek adok két darabot. Fel is kockázhatja, vagy félbe és úgy karikára, nekem mindegy, ezt tesszük még bele. Én kockára szoktam, bár ő ezt honnan is tudhatná, nem? Aztán a kenyeret is meghozzák, a szeleteltből szedek ki jó adagot és megkenem egy kis paradicsomszósszal, arra merem a darát húst, melyet előtte lecsepegtettem, hogy ne tocsogjon az olajtól. Végül a tojásból is szedek rá, a paradicsomból is kerül és a kenyér másik fele. Majd a tetejére egy kis reszelt sajt. Aztán sülhet.
- Ettél már ilyesmit? - érdeklődtem tőle, fél szemem a srácon, igaz, hogy még mindig a szavai járnak az eszemben.
- Amúgy lány az illető, vagy fiú? - érdeklődöm, meg hát az sem mindegy, hogyan adja elő az illetőnek.







One life


avatar
Elit
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
154
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


✥ Szeretettel Mason Dagwood tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Pént. Márc. 23, 2018 12:42 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Nehezítem a saját dolgom. Beszélek. Próbálom úgy elmagyarázni, hogy érthető legyen, de közben mégsem. Bonyolult, igaz? Nála minden bonyolult ilyen téren, úgy tűnik. Jobb is hagyni, vagy legalábbis nem ennyire ezzel törődni. Inkább kérdezek. A reggeliről és igazából bármiről.
- Biztos vagyok benne, hogy finom - húzódik mosolyra a szám, ahogy a készülő reggelire nézek. Tudom én, hogy őrült finom, nem csak ez, hanem más is, amit ő össze tud dobni. Mert neki ennyi. Összedob valamit, ha nehezebben is, de élvezi.
Bezzeg én még ugyan nehezen válaszolok, amikor rajta a kérdezés sora. Eddig soha nem jutottam a gondolkodásban. Részben azért is, mert nem nagyon terveztem elmondani és felkavarni az életüket.
- Ha nem a "Hogyan?" lenne a kérdése... akkor azt hiszem, igen - bólintok aprót egészen elgondolkozva, a válaszomat viszont már követi is egy gondolat. Nem vagyok benne biztos, hogy ki akarom mondani, de végül mégis megtörténik.
- Csak adjon esélyt, hogy rendesen megmagyarázzam. Mostanság elég hamar felkapja a vizet - mondom, ahogy végre ránézek, egyenesen a szemeibe. Vajon érzi, hogy itt több van, mint amennyit láttatni engedek? Érzi, hogy több vagyok, mint egy fura srác?
Mindenesetre jobb is, hogy agyalás helyett kicsit tudok segíteni a paradicsomokkal. Mosom meg és...
- Kockára, igaz? - kérdezek rá oda sem pillantva. Sőt lényegében választ sem várok, csak elkezdem felvágni őket a jól ismert módon és adom oda neki, amikor kész vagyok velük.
- Valamikor régen, igen - nem most volt, hogy utoljára az ő szendvicsét ehettem volna, akár éppen egyedül csinálta, akár segítettem. Az viszont biztos, hogy ez is hiányzik, mint annyi apróság.
- Fiú... férfi - na jó, tudom, hogy ez különösen hangzik, de akkor is különös kimondani rá, hogy fiú.
- Csak semmi nőügy, azon vitatkoztunk már eleget - ismerem el. Még én magam is meglepődök azon, milyen könnyedén jönnek a szavak, pedig a gondolataim között a baleset kering. Az a vitánk, akkor este.
Ez az egész pedig azzal a teljesen összekavarodott álommal bőven elég, hogy újra hasogatni kezdjen a fejem. Kezdenék hozzászokni a gyógyszerhez? Már nem hat úgy, mint kellene?
Mindenesetre igyekszem nem kimutatni, kicsit megdörzsölöm az orrnyergem, hátha attól elviselhetőbb lenne.

avatar
Középisk.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
99
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tell me your secrets

Konyha
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Étkező és konyha [régi]
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: La Perle Bleue Restaurant-