Közös terek - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Yesterday at 7:25 pm ✥

✥ Yesterday at 6:59 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 6:54 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 5:46 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 4:36 pm ✥

✥ Vas. Szept. 16, 2018 8:04 pm ✥

✥ Vas. Szept. 16, 2018 8:01 pm ✥

✥ Vas. Szept. 16, 2018 8:00 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Közös terek •• Szer. Aug. 16, 2017 2:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2322
● ● Reag szám :
1528
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Hétf. Márc. 05, 2018 10:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Edmund

Szeretem nézni a gyereket miközben alszik. Ő a legnyugodtabb most hármunk közül és kicsit irigykedek is rá. Bár tanulhatnánk is tőle, nem igaz? Olyan nyugodt most, mintha nem lenne közöttünk az anyukájával feszültség. Pedig biztos megérzi. Csak sokkal nyugodtabb, és okosabb, mint hogy ilyenekkel foglalkozzon. Bezzeg mi szülei? Áh. Talán eljön a nap, mikor Vero túl lesz ezen az egészen, én meg majd egyszer a baleseten. De az utóbbinak tényleg idő kell. Rengeteg idő, mert hát lassan 5 éve annak a napnak és még mindig élénken bennem él. De nem hibáztathatom Vero-t, neki se könnyű és hát minden nap látja az arcom mikor elmegyek hozzá és mikor haza jövök tőle.
A hálóba lépek és villanyt kapcsolok… üres a szoba. Hiába nézem a szobát, a lány eltűnt innen. A zuhanyzó elcsendesedett, még oda is bepillantást nyerhettem. Onnan is elment, kis ideig a csempéket néztem, de aztán leoltottam a villanyt és körül néztem a hálóban. A párnám. Az egy levél? Közelebb léptem hozzá, majd érte hajoltam, hogy szétnyissam. A feleségem kézírása, hosszú és terjedelmes. Le is ültem, hiszen a kezdésnél már elvesztettem a lábaim felett az uralmat, jóformán lerogytam az ágyra. Az írása sok mindent elmesélt, az egész helyzetről, kettőnk kapcsolatáról, hogy miként éli meg és miben reménykedik. Miben kapaszkodik minden reményével. Csak nem tudja elfogadni a gondolatot, hogy ő is csak áldozat és nem ő generálta ezt az egészet. Miért nehezíti meg magának. Jó persze, ezt én is elszúrtam nemrégiben. Tíz év után most először emeltem fel a han gom rá és most egy kicsit ez is betett neki, hogy mégis… pedig nem. Én őt semmiért nem tudom okolni. Nincs semmilyen dolog, amiért őt hibáztatnám. Ha mégis ilyet gondol, hát kiverem belőle. De az, hogy félne, hogy egyszer csak nem leszek ott mellette… micsoda csacskaság ez? Megpiszkálom az államat és a borostát a képemen, miközben a másik kezemben csak úgy remeg az a papír. Igen, remegek, hiszen fogalmam sincs, hogy mi a fene történik kettőnk között és most hol is van. Merre lehetsz? Mellettem van a helyed ugye tudod? Nem kéne tovább facsarnunk egymás szívét, már elbasztam az egészet a korábbi fürdőzéssel. De nem engedném elmenni, max csak akkor ha tényleg, ha nagyon… De tíz évet csak így kidobni az ablakon…. merengésemből a nővérem zökkent ki, az ajtóban toporog, meleg teás bögrét szorongat. Leteszem az ágyra vissza a levelet, majd elé lépek és elveszem tőle azt, a tekintete mindent elárul, ahogy engem néz. Nem ment el. Képtelen lenne rá. Tudom. Hiszek ebben. Átveszem a bögrét, hiszen nem nyúlt hozzá, nem magának szánta, majd a hátsó ajtóhoz lépek, hogy a nőt keressem meg.
Csak úgy pulcsiban. Mert ő sokkal fontosabb ilyen téren, mint hogy ezzel foglalkozzak. Néhány pillanat kellett, hogy megtaláljam őt a hintaágynál. Figyeltem az arcát, hiszen jól látszott a ház fényei alatt. A bögrét kocogtattam meg, majd megindultam felé és az ágy elé léptem. Kis ideig, egy két másodpercig haboztam, majd leültem mellé, a bögrét pedig neki nyújtottam, meleg tea, pont jó, eltudja kortyolni.  
Nem tudom mit mondhatnék, szóval csak ülök és figyelem az eget, hátha meglelem a szavaimat, amit elfelejtettem, mikor kiültem ide mellé. Bocsánatot kellene kérnem, megcsókolni és magamhoz láncolni, magamhoz húzni, még sem visz rá a lélek.
- Nem fázol? - érdeklődőm meg, mintha korábban nem történt volna semmi sem közöttünk. De igen is érdekel a hogyléte. Mindig is érdekelt és ez nem egy veszekedés után fog kihunyni. Ráadásul mindezt egy bocsánatkéréssel nem lehetne elintézni...idő kell a megemésztésére.








One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
170
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Hétf. Márc. 05, 2018 11:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Edmund

Szél könnyedén incselkedett a hajammal, borzolta össze, ahogyan az ágy szokta reggelre. Minek ide fodrász, ha itt a természet is. A hasamon lévő sérülés kicsit hasogatott, de mégse mentem vissza, hogy bevegyem a gyógyszeremet, ahogyan kellene. Nem akartam bealudni tőle, vagy elpilledni, pedig a zakatoló szívemnek talán jót tenne, de helyette inkább a csillagokat fürkésztem. Azt az égboltot, amit az emberiség évszázadokon át fürkészett és próbált mindig egyre jobban megérteni, megfejteni és még mostanra se sikerült teljesen. Örök rejtély, hogy mit is rejt pontosan, de mégis képes az embert megbabonázni és a fantáziáját életre kelteni, hogy különféle dolgokat lásson bele, ha összeköti a különböző csillagokat.
Nem mozdulok meg, vagyis csak a pillantásommal keresem meg. A házból áradó fényeknek köszönhetően a sziluettje egészen hamar kivehető. A szívem vérzik, mégis érte dobog, de akkor is fáj, hogy jelenleg ennyire távol vagyunk egymástól. Még akkor is, ha a léptei közelebb hozzák hozzám, mert mégis túlzottan távolinak érzem őt. Még talán annál is távolabbnak, mint amikor hajdanán elrabolta a szívemet, a megismerkedésünk hajnalán. Látom, hogy miként habozik, aminek köszönhetően újra gombóc nő a torkomban, majd inkább újra felpillantok az égboltra, mintha onnan várnám a választ, vagy legalább azt, hogy mit kéne mondanom, esetleg tennem, ha már nem tudok megszólalni. Egyszerűen csak nem megy, mint aki elveszítette a hangját. Teát egy kisebb biccentés keretében veszem el. Kezeim közé fogom a bögrét, hogy kicsit átmelegítsen, megfújom és óvatosan kortyolok belőle.
- Nem vészes. – felelek csak ennyit, amikor azt kérdezi, hogy nem fázom-e. Kicsit tényleg hideg volt már, hiszen a tavasznak még nagyon nem volt nyoma, de most még se zavart. Poharat továbbra is a kezemben szorongatom, ahogyan az ölembe rakom. Férjemre pillantok, majd fel ismét az égre, mintha hirtelen egyikünk se tudná, hogy mit keresünk, vagy mit kellene tenni, mert mind a ketten tudjuk, hogy nem ma este fogjuk helyre hozni, de talán végre a távolság nem lesz nagyobb, vagy talán mégis? Habozok, de végül kezemet kezébe csúsztatom óvatosan, mintha attól félnék, hogy elhúzza.
- Emlékszel, amikor kiszöktettél otthonról, mert azt mondtad, hogy valami fontosat szeretnél mutatni? Az ablakon át surrantunk ki, hogy utána elvigyél az Eiffel-toronyhoz, az ottani parkhoz. Kisebb pikniket rendeztél, majd pedig az égboltról kezdtél el magyarázni, hogy melyik csillagképeket láthatjuk? Aztán jött egy hullócsillag. Emlékszel még mit kívántál? – pillantok rá kérdőn és halovány mosollyal az arcomon, de messze nem volt olyan ragyogó, mint lenni szokott. Halovány mása volt az eredetinek, de még mindig jobb volt, mintha sírnék. – Teljesült? – jön az újabb kérdés, ha igen, akkor talán úgyis elárulja, hogy mit kívánt akkor. Az volt az első este, amit vele töltöttem, még ha nem is úgy, ahogyan a legtöbb mai fiatal értené, de mégis annyira emlékezetes volt. Hozzábújva kémlelni a csillagokkal tarkított égboltot, vagy éppen érezni a csókját…


Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
203
● ● Reag szám :
164
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Márc. 09, 2018 3:42 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Edmund

Kint ücsörögni hosszútávon azért hideg van, ráadásul épp műtétből lábadozó teszi ezt. Féltem? A történtek ellenére igen, nem haragazom rá, így aztán jogom van ahhoz, hogy akár be is cipeljem. A feleségem, a mindenem. Az életem legszebb történése. Mégis elcsépelt a mai napunk és lehet, hogy még hónapokig ebben az állapotban tengődünk majd. Elcseszett mókuskerék. Ki kell jutni, át kell harcolni magunkat a másik vaskos bástyáján. Csak így működhet, csak így lehetünk újra egyek. Mert nem állhat meg a világ egy rossz hírtől.
Ahogy a puha keze az enyémhez ér, a másikkal odanyúlok, hogy megsimitsam azt, halovány mosolyom elárulja, hogy még így is boldog vagyok. Tényleg. Ők ketten életben vannak. Ők minden kincsem. Nem tudom, mit tennék ha egyikük sem lenne. Nekik élniük kell.
Szavaira figyelek, ismerem a történetünket, ismerem a jelenetet, ismerem a 9 évvel ezelőtti önmagunkat. Ismerem magunkat. Ezt a tíz évet nem lehet oly könnyedén eltörölni, mint azt mások tennék. Nem lennék képes elengedni őt, csak azért, mert nem lehet gyerek, nem tudnám meglépni, nem tudnám letenni a gyűrűnket. Sok időnk van már együtt, sok közös emlék, így aztán nem engedhetem kisétálni az életemből.
Kérdésére csak az ég felé pillantottam, hogy lássam azt, amiről beszél, de azt már egyszer átéltük és milyen gyönyörű is volt. Nem lesz még egy olyan pillanat. Nekünk minden szép pillanat. A hullócsillag és az azt követő kívánság. Elmosolyodok és igen, emlékszem rá. Elég hosszút kívántam és sokáig is tartott, de végül is megérte. Teljesen. Rá pillantok és végig mérem őt, miközben a bögrét fogja.
- Minden kívánságom beteljesült azzal az egy hullócsillaggal. - kezdem ekképp. - Van egy gyönyörű feleségem, aki mindenben támogatott, van egy szépséges gyerekem. Van egy éttermem, te a kicsikkel kötöttél paktumot sikeresen. - igaz, hogy Mich is benne volt a kívánságban úgy, hogy a szomszédunk lesz és mindennapos látogatóként és a gyerek keresztapjaként, de mindez ment a levesbe. Ez az egy dolog és minden más csodálatosan sikerült, még ha  agyerek nemzés kissé nehézkesen is ment. Nem lényeges. Életben vagyunk és csak ez számít. Nem kellenek ide kívánságok sem.  
- Mire szeretnél kilyukadni a csillaggal? - kíváncsiságom erős, őt fürkészem, hátha elárulja  a testtartása is.


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
170
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Szomb. Márc. 10, 2018 10:40 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Edmund

Egyre inkább a bőröm alá kúszott a hideg, de most még se zavart. Inkább amiatt reszkessek, mint a félelem és a szívemben dúló háború miatt. Nem akartam kimutatni még inkább, hogy mennyire is vagyok rosszul. Kezemet övébe csúsztatom, mintha csak egy kapaszkodó után kutatnék, de mégse érzem hirtelen azt az erőt, mint régebben. Mintha csak túl mélyre zuhantam volna és az egész a képzeletem játéka lenne. Miért történik velünk? Miért érzem úgy, hogy borzalmas vagyok és a lányomnak is jobb lenne nélkülem? Valaha ez el fog múlni, vagy talán nem is teljesen a balesetről van szó, hanem sokkal inkább netán ennyivel később jön ki a szülési depresszió? A kettő együtt meg talán túl sok volt számomra és többé már nem tudtam eltemetni? Magam sem tudom, nem találom ezekre a választ.
- Minden, vagy majdnem minden? – csúszik ki ajkaim között a kérdés, miközben egy pillanatra melegség jár át, ahogyan megérzem az érintését. Gyengéd, de mégse képes felmelegíteni, csak egy pillanatnyi árnyak tűnt, de mintha a boldogság és a szeretet képtelen lenne távolűzni az engem fogságban tartó démonjaimat. – Miért hibáztatod magad? Miért nem tudod elengedni őt? – teszem fel óvatosan a kérdést, mert tudom, hogy nem szeret róla beszélni, de egyszer szeretném végre megérteni és elfogadni, hogy nem én vallottam totálisan kudarcot ezen a téren is, hogy nem tudtam jó támasza lenni. Az, aki átsegíti őt a gyászon és képes tovább lépni. Nekem is hiányzik, pedig nem ismertem soha annyira, mint ő, de mégis próbáltam inkább az emlékeimben megőrizni, mintsem bárkit is hibáztatni, vagy marcangolni önmagam.
- Nem tudom, felejtsd el inkább. – rázom még meg a fejemet is, mert mekkora őrültség lenne azt mondani, hogy egy részem azt kívánja, hogy bárcsak megint ott lennénk? Van egy gyönyörű lányom, de mégse tudok hirtelen ránézni. MI történik velem? Miért érzem úgy, hogy egyre több téren mondtam csődöt, mint anya és feleség is, vagy éppen barát? Miért nyom össze ez az érzés. – Talán inkább ideje aludni menni. – de nem együtt. Képtelen lennék rá, mert szerintem egy percet se fogok tudni aludni. Talán csak menekülnék tőle, a beszélgetéstől, az érzéseimtől és úgy hirtelen a világtól is. Elveszettnek érzem magam, mint aki hirtelen egy ismeretlen világba csöppent.



Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
203
● ● Reag szám :
164
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Márc. 13, 2018 4:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Edmund

Kérdéseire nem tudtam válaszolni, nincs logikus magyarázata az egésznek, nem értené meg úgysem. Senki sem értené meg. Elég ha csak én értem, nem kell még másnak is megérteni, azért hogy fájdalmat okozzak vele. Elég ha nekem fáj Mich elvesztése, hiszen a családba tartozott, ahogy én az övébe. Nem lehet ezt egyik pillanatról a másikra elfeledni, még akkor sem, ha az 5 évvel ezelőtt volt.
Nem tudok normális választ adni, olyat, amit elfogadhatna, amit megérthetne. Hiszen ez számára kevés lehet, meg kell emésztenie a történteket, nehéz folyamat és ezt el is hiszem. Hagyok neki időt és teret is. Csak ne gondolja túl ezt az egészet, ne lökje el magától a szeretteit. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha egyik pillanatról a másikra hagyna itt mindent. Minket. A családját. A férjét. A leányát. Hát mit tudnék én nélküle csinálni? Tíz teljes éve már az életem része, nem tudnék megválni tőle. Mi történhet most körülötte? Szeretném megérteni, szeretném felfedezni a gondolatait és hogy mitől érzi magát másnak. Szeretném, ha ugyanúgy gondolna magára, mint még a baleset előtt, én ugyan úgy érzek iránta, szeretem és meghalnék érte. De képtelen vagyok feldolgozni, hogy kissé kifordult magából. Miért vele történik mindez? Miért nem egy másik emberrel? Miért nem egy szomszéddal? Miért pont vele?
Bólintok, ahogy az alvással jön, felállok és nyújtom felé a kezem, hogy felsegítsem, max nem fogadja el, majd szeretnék vele együtt bemenni, megbizonyosodni arról, hogy ő is elfekszik és csak utána kerülhetek majd én is ágyba. Még iszok, még bekapok egy kis gyümölcsöt, majd levetközve körül nézek, hogy mindenki a helyén van-e.
A kicsi is, a feleségem is. Meg a nővérem is. Ma este még marad, majd holnap haza megy, sok mindent tett értünk az elmúlt napokban, még ha a saját feje után is csinálta a dolgokat. Nem érdekel. Itt volt és vigyázott Lilly-Rose-ra, nekem ez bőven elég. De Veronique... ő nincs jól, akárhogyan is veszük és nézzük, nincs jól, nagyon nincs.
És nem tudom mit tehetnék még érte, hogy ne érezze úgy, hogy ő a hibás. Mit tehetnék?







One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
170
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Márc. 13, 2018 5:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Edmund

Szokásához híven nem felel és még ha nem is szavakkal, de a némasága most még inkább fáj. Mintha csak karcolná a bőrömet, hogy felsértse azt és lassú halálra ítéljen.  Lassan vérezzek el, ahogyan ilyenkor még inkább a szívembe mar az a felismerés, hogy mennyire kizár ilyen téren az életéből és ez nem olyan dolog volt, amit aprónak számított volna, hiszen minden egyes lépésével cipelte ezt a dolgot és ki tudja, hogy olykor milyen gondolatai voltak, netán vannak még mindig. Ahogyan ő se engedett közel, talán részben dacból már én se tettem meg.
Nem akarok beszélni, nem hiszem el, hogy ő nem látja azt, amit én. Én tehetek a balesetről részben. Miattam kell esélyesen lemondani az egyik álmunkról. Lassan kortyolom el a teát, mielőtt megszólalnék, hogy inkább menjünk aludni. Ennek a némaságnak nincs értelme, mert most csöppet se éreztem békésnek és jónak se. Egyszerűen csak nyomasztó és fullasztó volt számomra. Nem értettem, hogy miért történik ez velünk, de mégse lettem volna kilépni ebből az önvádból, ahhoz túlzottan is a csapdájába estem. Kezére pillantok, de nem fogom meg. Helyette csak a bögrét szorongatom és indulok el befelé. Lerakom a mosogatóba, majd pizsamát szedek elő, a takarómat és a párnámat pedig minden szó nélkül hurcolom át a lányomszobája helyett az egyik vendégszobába, ami tudom, hogy üres. Egy másodpercre ha megtorpanok a lányom ajtaja előtt, de mégse vagyok képes bemenni oda, ránézni vagy az ölelésemben tartani. Egyszerűen nem megy. Helyette inkább csak némán dőlök el a kényelmetlen ágyon, legalábbis most számomra az volt, ahogyan bármelyik az lenne. Az ajtót becsuktam magam mögött, majd eldőlve bámulni kezdtem a plafont, miközben a fogaskerekek egy pillanatra se akartak nyugodni hagyni. Újra és újra átéltem a baleset pillanatát, majd a kórházikezelések nehezebb pillanatait.


|| Köszönöm a játékot! ^^

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
203
● ● Reag szám :
164
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Márc. 13, 2018 7:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2322
● ● Reag szám :
1528
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Márc. 16, 2018 10:48 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Rollo

Lassan húztam végig az ujjamat a tegnap kapott fényképen, ami a férjemet és a lányomat ábrázolta. A zenedobozból áradó dallam annyira békés volt, hogy még inkább a szívembe mart a jelenlegi állapot. Még rosszabbnak éreztem magam, amiért ellöktem magamtól őket. Azokat, akik a legfontosabbak számomra. Tegnap egy évvel öregebb lettem, de bölcsebbnek nem mondanám magam. Kávét felraktam, hogy lefőjön, majd a lábam mellett álló cirkálóra néztem. Elmosolyodtam haloványan, hiszen nem hittem volna, hogy bővülni fog a családunk. Henry is megjelent kivételesen a konyhában, majd nyávogni kezdett, ahogyan méregetni kezdte az új jövevényt. Lassan indult el felé, mintha támadni akarna, de végül inkább csak orrát fennhordva megfordult és jól megcsapta közben a farkával Maszatot.  Megforgatom a drámázásán a szemeimet, hiszen még hogy a macskáknak nincs érzésük. Szerintem több van és beképzeltebbek olykor, mint sokan hinnék. Maszat riadtan ment arrébb, mire sietve guggoltam le, hogy felvegyem és megnyugtassam, mire a kis szemtelen kandúrunk máris jött, hogy a lábamhoz dörgölje magát, mintha ő nem csinált volna semmit se. Jóízűen mosolyogtam hosszú idő óta most először, de aztán ahogyan végzett a kávéfőző is túlzottan nagy csend telepedett a házra, ami nem jelentett sok jót.
Edmund dolgozni ment, a lányom pedig a nagymamámmal volt. Jobbnak látták így és magam sem tudom, hogy ez volt-e az igazság. Felhívhatnám a nagyit, hogy merre járnak, de mégse tudtam megtenni. Inkább csak hagytam, hogy a konyhapulton heverjen a telefon. Ha valaki el akar érni, akkor legalább megteheti és megbizonyosodhat róla, hogy nem tettem még kárt magamban. Beízesítettem a kávét, majd a kanapére bevackoltam magam. Az ölemben pedig hirtelen már nem csak egy kutya, hanem a macskánk is ott pihent, mert úgy gondolta, hogy ő se maradjon ki a jóból. Fellapoztam a könyvet, hogy megkeressem merre is tartottam benne és hagytam, hogy rövid időre inkább kiszakadjak ebből a rémisztő csendből, ami hirtelen körbeölelt. Még akkor is, ha Maszat olykor vakkantott, Henry pedig dorombolt, amikor megsimogattam őket. Szerencsére talán nem fogják örökké utálni egymást. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje olvastam, amikor is nagy robajra lettem figyelmes. Még a könyvet is leejtettem, hogy mi történt. Már éppen pakolnám arrébb az állatokat az ölemből is, de elég csak megfordulnom és a szemem elkerekedik.
- Rollo? – bukik ki a neve meglepetten, hiszen az egész családhoz eljutott a baleset híre és vélhetően az is, hogy miként zuhantam magamba. Főleg, hogy Edmund nővére vigyázott eleinte a kislányra és az életünk része volt a hazatértem utáni elsőkét napban. Nem tudtam hova tenni, hogy mit is csinálhat itt, hiszen nem szólt, a szülinaposét meg inkább lefújtam a nagycsaláddal. Még akkor is, ha illet volna megünnepelni, de érthető okokból semmi kedvem nem volt megünnepelni azt a bizonyos 26. szülinapomat.





A hozzászólást Veronique S. Rimbaud összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 12:22 pm-kor.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
203
● ● Reag szám :
164
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Szomb. Márc. 17, 2018 9:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


●●●● Vero & Rollo ●●●●


Sok dolgot köszönhettem a nagyszüleimnek. Sokkal jobban szerettem őket, mint a szüleimet. Nagyon szerettem náluk lenni. Nyugodt hely volt és ott segítettek is nekem, nem csak parancsolgattak. Ha valami baj volt nem mertem a szüleim segítségét kérni, mert féltem tőlük. Lehet, hogy még jobban kikaptam volna, amiért olyan helyzetbe kerültem. Ed bácsi egyből beengedett a lakásba, mikor részegen, sárosan és összehányva csengettem be hozzá. Otthon kaptam volna egy pofont és egy órás monológot, hogy milyen rossz a pia meg ilyenek. A bácsikám meg rögtön beengedett és rendbe szedett. Azért még mindig hálás voltam, bár nem sok mindenre emlékeztem. Viszont az megmaradt, hogy előtte kellett zuhanyoznom. Kínos pillanat volt így visszagondolva, de reméltem, hogy ez már többet nem fordul elő. De nem csak ő segített nekem, hanem Vero is. Neki is nagyon hálás voltam, mert felkészített az első randimra. Sikeres is lett. Azóta sok idő eltelt. Nekem lett egy barátnőm, amit még el sem újságoltam nekik. Velük sajnos nem túl jó dolgok történtek és úgy éreztem, hogy eljött annak az ideje, hogy én segítsek nekik. Veronak amúgy is szülinapja volt, szóval fel kellett köszöntenem. Reggel rögtön a házuk felé vettem az irányt. Még menet közben beugrottam a virágboltba, hogy átvegyem a csokrot, amit még pár napja rendeltem meg. Mivel rossz kedve volt, nem maradtam a csokornál, hanem még egy doboz bonbont is vettem hozzá. Az ajtó nyitva volt, szóval besétáltam. Lehet rossz ötlet volt, mert így kicsit megijeszthettem a nagynéném.
- Szia, nem akartam így bejelentés nélkül jönni csak... - közelebb lépdeltem és közben a hátam mögé rejtve ott lapult a csokor és a doboz csoki.
- Csak utólag is boldog születésnapot szerettem volna kívánni - mosolyogva nyújtottam felé az ajándékokat.



clothes || Remélem, hogy jó lett pirulo    ||  ©️



•• I don't like to say I given my life to music. I prefer to say music has given me my life. ••
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
130
● ● Reag szám :
96
● ● karakter arca :
Shawn Mendes


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Vas. Márc. 18, 2018 11:43 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Rollo

Nem véletlenül nem akartam megtartani a születésnapomat a rokonság keretében, mert még a férjem és a lányom jelenléte is egyszerre feszélyezett és egy nagyobb társaság még inkább rosszul érintett volna. Főleg, hogy képtelen lettem volna arra figyelni, hogy mindig mosolyogjak és úgy tegyek, mint aki jól van. Abban magam sem voltam biztos, hogy ez vajon csak a balesetnek köszönhető-e, vagy netán amiatt is történik ez, mert én is belekeveredtem abba, amivel sok édesanyja küzd, vagyis a szülésutáni depresszióba. Nem akartam rossz anya lenni, azt hittem jó vagyok benne, de most mégis úgy éreztem, hogy a lehető legrosszabb vagyok a lányom számára és talán lehet inkább szerencse, hogy még több gyermeknek nem lehet rossz anyja. Próbáltam a könyvbe menekülni, de nem sok időt kaptam rá, szinte alig szakadtam ki a „jobbnál jobb” gondolataimból, amikor egyszer csak valaki betoppant hozzánk. Napközben soha se volt zárva az ajtó a rokonaink miatt, ugyanakkor általában a csengőt használták, most viszont elmaradt. Meglepetten pislogtam Rollo-ra, hiszen meglepett a jelenléte és nem voltam biztos abban, hogy most én lennék a megfelelő társaság számára.
- Semmi baj, de ha Edmundot keresed, akkor a munkahelyén jobban jársz. – talán azért járt be dolgozni, mert még az is jobb volt annál a nyomasztócsendnél, ami itthon volt és nem kellett látnia a kisírt szemeimet, vagy a nyúzott arcomat, mint aki napok óta szinte nem is alszik.  Hajamat lazán fogtam kicsit össze, nem is az egészet. Csak az arcomba nem lógott így végre.
- Nem kellett volna, én kértem, hogy maradjon el idén. – ingattam meg a fejemet, de azért arrébb pakoltam az állatokat az ölemből és felálltam, hogy közelebb lépjek. – Köszönöm. – mondtam csak ennyit és megpusziltam az arcát, miközben elvettem. Sietve indultam el a konyhába, hogy a virágot vázába pakoljam, majd a csokit kibontottam és azzal tértem vissza. – Kérsz? – pillantottam rá, hiszen most jobban vágytam az édességre, mint hittem volna.
- Igazán kedves tőled, de tényleg nem lett volna szükség rá. Kérsz esetleg valamit? Kávé, tea, netán gyümölcslé és van víz is. – a töményeket inkább nem említettem, mert egyelőre legjobb tudomásom szerint mind én, mind Edmund elkerülte és jobb is, ha így marad, mert nem akarok abba belegondolni, hogy még ennél is süllyedhetünk mélyebbre, mint ahogyan most állnak a dolgok.
- Hogy vagy? – közben pedig visszamászott Maszat az ölembe, aki még csak egy napja volt a családtagjai. Henry kicsit fújtatott, majd inkább ő is visszamászott az ölembe, ahogyan leültem, mint aki féltékeny. Pedig 5x akkora, mint a kutyám.


Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
203
● ● Reag szám :
164
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Vas. Márc. 18, 2018 8:40 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


●●●● Vero & Rollo ●●●●


Nekem sose volt olyan nagyon nagy problémám. Egyedül a szüleim okozta traumák voltak, de ha meghallottam mások élettörténetét, akkor az is eltörpült. Sose voltam depressziós és olyan nagyon nagyon szomorú se. Sose éreztem azt, hogy elvonulnék a világ elől és csak a szobámban gubbasztottam napokig. Ez tőlem messze állt. Lehet azért, mert még fiatal voltam és nem jött el az az időszakom. De az is lehet, hogy valahogy máshogy akar kitolni velem a sors. Esetleg azzal, hogy sose lesz barátnőm, ha lesz akkor is folyamatosan azt fogja gondolni, hogy megcsalom. Jelenleg ez volt a helyzet nálam. De a nagynénémnek sokkal nagyobb problémái voltak. Azt a balesetet nagyon rosszul viselte. Még a szülinapját se ünnepelte, pedig azt a családunk mindig megtartotta. Azt reméltem, hogy ha mégis meglepem és felköszöntöm, akkor az feldobja őt. Meglepnem sikerült, de azt nem tudtam, hogy örül e nekem egyáltalán.
- Nem őt keresem. - vallottam be, hisz tényleg nem hozzá jöttem. Nem ez volt az első, hogy külön Verohoz jöttem. Már máskor is volt olyan, hogy nem a vér szerinti rokonom volt a látogatásom fő célja.
- Tudom-tudom, de annyit segítettél mostanában, hogy nem hagyhattam ki. - Nélküle lehet Blanche se lenne az enyém. Biztosan elszúrtam volna a randit.
- Nincs mit - mosolyogtam miközben kaptam egy puszit. Átvette az ajándékokat és már el is ment vázába tenni a virágot.
- Köszönöm, de nemrég ettem és tele vagyok. - A hasamat fogtam, miközben megkínált a csokiból. Tényleg nem rég reggeliztem, de nem is akartam megenni előle az ajándékát. Ráfért egy kis csoki, mert az boldogít. Az ilyen időszakokon át segít. Legalábbis ezt hallottam.
- De szerettem volna. Egy pohár vizet elfogadnék. - Nem akartam megsérteni azzal a "vendéglátót", hogy nem kérek semmit, szóval a vizet elfogadtam.
- Jól, kicsit fáradtan. Te? - kérdeztem vissza, mert lehet neki sokkal több minden mondanivalója lett volna ebben a témában.
- Új családtag? - néztem a kiskutyára.



clothes || Remélem, hogy jó lett pirulo    ||  ©️



•• I don't like to say I given my life to music. I prefer to say music has given me my life. ••
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
130
● ● Reag szám :
96
● ● karakter arca :
Shawn Mendes


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Vas. Márc. 18, 2018 9:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Rollo

- Tudod jól, hogy nem kell meghálálnod semmivel se. A család mindig összetart és segítek, ha tudok. – mondom neki komolyan, mert ez az igazság. Tényleg örültem neki, még akkor is, ha arcomról nem túlzottan lehetett bármit is leolvasni, de attól még így volt. Egyszerűen csak fáradt és nyúzott voltam, de mit is vár az ember akkor, ha önmagát marcangolja és mindig talál valamit, ami miatt még jobban saját magába rúghat? Persze csak átvitt értelemben, de attól még tud fájni.  
- Ahhh értem. Jogos, reggelinek ideje csak nemrég múlt el. – nekem ez fel se tűnt, hiszen ma se ettem még semmit se. Nem voltam éhes. Mostanság gyakran megesett, hogy alig ettem. Ha pedig nem volt itthon senki se, akkor pedig még kevesebbet. Egyszerűen csak mintha az étvágyam az életkedvemmel együtt párolgott volna el. Szerencsére a kávé kicsit jót tett és most a csoki is, mert legalább lesz valami a gyomromban.
- Rendben van. – mielőtt még helyet foglaltam volna, illetve mielőtt az állatok is kényelembe helyezték volna magukat, azelőtt még adtam Rollo-nak egy pohár vizet. Aztán pedig a kanapéra huppantam le a csokival együtt. Most túlzottan is jól esett. Nem csak mennyei íze volt, hanem a lelkemnek is jót ezt a fajta gyengédség most.
- Megvagyok. A férjem dolgozik, a nagymamám a kislányommal van, majdnem miattam meghalt a lányom, de történtekhez képest jól... – hazudtam a végét, mert csöppet se voltam jól. Nem ennyiről szólt ez az egész. A férjemmel se sokat beszélgettünk mostanság. A lányomat is képtelen voltam a karomban tartani. Egyszerűen, mintha rettegtem volna attól, hogy miattam fog baja esni…. azt soha nem bocsájtottam volna meg magamnak. De ezt nem kell tudnia, senkinek se…
- Igen, Maszatnak hívják. Születésnapomra kaptam. – mosolyodom el haloványan, miközben gyengéden megsimogatom a kutyust.
- És veled mik történtek mostanság? Blanche? Éneklés? – tettem hozzá egy-egy szót, hogy pontosan mire is gondolok. Legalább addigra se kell gondolni a gondjaimra, a neméppen vidám gondolataimra. Így most egyszerűbb lesz, azt hiszem… Meg tényleg érdekelt, hogy legalább az ő dolgai jól alakulnak-e.


Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
203
● ● Reag szám :
164
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Vas. Ápr. 01, 2018 12:23 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


●●●● Vero & Rollo ●●●●


- Tudom, de akkor is megérdemelted. -  nem volt jobb érvem, de tényleg nem hagyhattam ki, hogy ne vigyek valamit. A szülinap az csak szülinap. Még ha kicsit szomorúan is telik. Ő se tűnt boldognak, de ez érthető volt, a történtek miatt.
A következőnél csak bólintottam. A régi családi reggelik ideje már lejárt nálunk. Lucky elköltözött én meg lázadoztam. Talán még a nővérem lement enni a szüleinkkel, de én már nem. Amikor felkeltem, rögtön a konyha felé vettem az irányt és kerestem magamnak valami reggelt, hogy utána jóllakottan induljon a nap.
- Köszönöm - mondtam, mikor megkaptam a vizet. Félig meg is ittam, mert tényleg jól esett. Azt láttam rajta, hogy ízlik neki a csoki, ami jót jelent. Azt mondják, hogy van benne valami boldogság hormon is vagy micsoda, szóval reméltem, hogy kicsit feldobja a kedvét.
- Nem a te hibád. Nem kell magadat marcangolnod emiatt. Mindketten jól vagytok. - Nem voltam profi az ilyen nagy lelkizésekben, mert még elég fiatal voltam és nem éltem át annyi dolgot, amiből tapasztalatot szereztem volna, de segíteni akartam. A történtekkel sem voltam teljesen tisztában, de biztosan nem az ő hibája volt.
- Nagyon aranyos - mosolyogtam én is. Én is akartam egy kisállatot, de a szüleim nem engedték.
- Vele most minden jó. Fura, hogy tényleg valakim, de szeretem. - Még mindig vigyorogtam. Ez is új érzés volt nekem, de jó volt. Szerencsére ő is viszonozta az érzéseimet és most minden szuper. Vannak veszekedések néha, a "múltam" miatt, de majd egy idő után biztosan meg fog bízni bennem és nem fogja azt gondolni, hogy van mellette más is.
- Az is jól megy. Járok külön tanárhoz is, hogy segítsen az éneklésben meg a gitározásban. -


clothes || Remélem, hogy jó lett pirulo    ||  ©️



•• I don't like to say I given my life to music. I prefer to say music has given me my life. ••
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
130
● ● Reag szám :
96
● ● karakter arca :
Shawn Mendes


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Kedd Ápr. 03, 2018 5:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Rollo

Morcosan pillantottam rá, amikor megszólalt. Vélhetően ő is csak jót szeretne tenni, de nincs szükség rá. Nem kell elismételnie azt, amit már megannyiszor hallottam a férjem szájából is. Ha ő nem ért el vele semmit se, akkor nem pont Rollo-nak fog sikerülni. S egyébként sincs semmi kedvem most egy ilyen beszélgetéshez, ha emiatt jött, akkor tudja azt, hogy merre van az ajtó is, mert pontosan ott jött be. – Ne kezd te is. Nincs kedvem újra azt lezongorázni, amit a férjemmel tettem meg megannyiszor. Ha emiatt jöttél, akkor inkább nem kellett volna. – soha se voltam nyers egyikükkel se, de ez most mégis úgy csendült. Nem tehetek róla. Tényleg nem vágytam arra, hogy még többször ezt meghallgassam. Nem tudnak rám hatni. Megvan a saját véleményem a történekről, amin senkinek se sikerült eddig változtatnia, így nem pont ezek után fog megváltozni bármit is gondoljak az eseményekről.
- Elhiszem, de csak az számít, hogy szeretitek egymást. S olykor egyébként is érdemes küzdeni másokért. – mosolyodom el haloványan, ahogyan a múlt feldereng előttem. Most pedig? Magam sem tudom, egyszerűen úgy érzem, mintha kicsúsznának a dolgok az ujjaim közül, mintha a kötelék, ami összekötött minket Edmunddal egyre inkább kezdene meglazulni. Nem akarom elengedni, de megtartani se tudom… Ez pedig még jobban fáj, mint ahogyan mutatom.
- Akkor ezek szerint a szüleid nem bánták a dolgot, hogy jelentkeztél titkon arra a versenyre? Azóta onnan nem kerestek? – faggattam inkább őt, hiszen én nem sok mindenről tudnék mesélni. Nagyon el se hagytam mostanság a házat. Jobb volt így mindenkinek, rajzolni itthon is tudok, de mostanság ahhoz se nagyon volt kedvem. – S ezek szerint, ha leérettségiztél, akkor utána Zeneakadémiára mész? – szaladt ki az újabb kérdés ajkaim között, mert fogalmam sem volt, hogy mennyire is támogatják őt a szülei, vagy mennyire csak látszólag teszik meg, de amúgy teljesen más pályára szánják őt. Mostanság kicsit elmaradtam a családitörténésekkel.



Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
203
● ● Reag szám :
164
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Vas. Május 20, 2018 1:43 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


●●●● Vero & Rollo ●●●●



Egyből megbántam, amit mondtam. Morcosan nézett rám, amiből tudtam, hogy nem kellett volna. Jogos volt, hisz nem voltam annyira közvetlen rokona és biztosan nem pont nekem sikerült volna megváltoztatnom. Én nem tudtam rajta segíteni. Amúgy is fiatal és tapasztalatlan voltam még az ilyenek terén, szóval lehet jobb lett volna, ha csendben maradok, vagy legalábbis nem szólok hozzá ehhez a témához.
- Bocsi - mondtam miközben lesütöttem a tekintetem. Tényleg csak segíteni akartam és nem okoskodni, de nem kellett volna. Nem olyan kedvesen reagálta le, mint ahogy szokta, de ez érthető volt abban a helyzetben. Nem volt nagyon jól. Lehet az lett volna a legjobb, hogyha egyedül próbál megbirkózni ezzel. De az nem jó nem? Mindig azt mondják, hogy ilyenkor el kell fogadni a segítséget, mert ez olyan, amit nem tud az ember egyedül feldolgozni. Ott van neki Ed bácsi. Biztos voltam benne, hogy ő mindent megesz, hogy segítsen neki.
- Remélem, hogy tényleg megéri küzdeni érte. Én most tényleg nagyon szeretném és próbálkozok. - Akartam már szeretni valakit és úgy éreztem, hogy talán ő lehet az az egy, de már az elején megingott az egész. Ő elhitte amit pletykáltak rólam, pedig még az elején voltunk az egésznek és már nem is bízott bennem, pedig nem csináltam semmit.
- Kicsit kiakadtak, de már megnyugodtak. Sajnos még nincs hír. - Ez a verseny tökéletes ugródeszka lett volna a számomra. A fiatal énekesek mindig ilyen versenyekből kerültek ki, vagy az interneten fedezték fel őket.
- Igen, de ha bejutok a rendes versenybe, akkor lehet otthagyom a sulit, mert nem lesz időm mellette. És utána vagy folytatom vagy ha sikerül befutnom, akkor a karrieremmel foglalkozok. -


clothes || Remélem, hogy jó lett pirulo    ||  ©️



•• I don't like to say I given my life to music. I prefer to say music has given me my life. ••
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
130
● ● Reag szám :
96
● ● karakter arca :
Shawn Mendes


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Vas. Május 27, 2018 12:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Veronique & Rollo
Nem akartam megbántani, hiszen fontos volt számomra. Rokonok voltunk és régebben is imádtam rá vigyázni, amikor még kisebb volt. Nem csak Lucas volt az, akivel megannyi közöspillanatunk volt, hanem vele is. S ott volt még az a bizonyos titkunk is. Ahogyan lesütötte a szemét még rosszabbul éreztem magam, mint előtte, mert tényleg nem akartam megbántani. Egyszerűen csak túlzottan instabil jelenség voltam mostanság.
- Sajnálom Rollo. Nem akartalak megbántani, egyszerűen ez csak olyan dolog, amiről nem könnyű beszélni és… - röpke pár pillanat erejéig el is csuklott a hangom. – pontosan ez az a téma, ami miatt egyre többet veszekszünk a nagybátyáddal is. Sajnálom tényleg, de azt hiszem, hogy most nem szeretnék ezekről beszélni, se veszekedni vagy megbántani téged. – őszintén csendült a hangom és barátságosan, kicsit talán még reménykedő is volt, hogy nem fog haragudni rám és ha nem is erről, de legalább másról folyhat a beszélgetés. Bár azon se lepődnék meg, ha a heves reakcióm miatt inkább felpattanna és elviharozna, mert ő se kér ebből a Veroból már.
- Miért ne érné meg? – pillantottam rá kérdőn. – Fontos számodra, sokszor a közelében lennél, akkor miért gondolod azt, hogy talán nem éri meg? – faggatózom kicsit, hiszen tényleg érdekel az, hogy mi is játszódik le a fejében.  A szerelem soha nem csak a jó dolgokból áll, elég csak minket megnézni a férjemmel. Most mindent lehetne mondani, de azt nem, hogy a jó dolgok és a boldogság körbelengi a kapcsolatunkat, vagy akár a házat. Az elején viszont képesek az emberek mindent rózsaszínbe látni, azt hiszem kicsit én is ilyen voltam, ezért lepett meg az, amit az unokaöcsim mondott.
- De legalább már nem dühösek és sajnálom. – gyengéden megérintettem a kezét, ha engedte. Tudom, hogy mennyire szeretett volna bekerülni oda. A következő szavai pedig egészen meglepnek. – Hmm, akkor lehet emiatt nem jött össze. Netán az égiek üzennének, hogy előbb fejezd be a sulit és utána vesd magad bele jobban a zenélésbe? Nem gondolkoztál azon, hogy ilyen zenei táborokba elmenj nyáron, vagy valami kisebb fesztiválon megmutasd a  tehetségedet? – mosolyodtam el haloványan, miközben továbbra is a csokit majszolgattam. Legalább addig, amíg van belőle. Egy kis boldogság hormon mindenkinek kijár.




Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
203
● ● Reag szám :
164
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Közös terek •• Pént. Aug. 31, 2018 7:34 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



karakter inaktiválás miatt

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2322
● ● Reag szám :
1528
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Közös terek ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Közös terek
Second Chance frpg
3 / 3 oldal

Similar topics

-
» Akadémiai edzőterek
» Utcák és terek
» Utcák és terek
» Kiképzőterek
» Utcák/terek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Rimbaud-lak-