Háló - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Yesterday at 6:31 pm ✥

✥ Yesterday at 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 8:40 pm ✥

✥ Kedd Okt. 16, 2018 11:04 am ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 8:05 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 4:00 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:24 am ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Háló •• Szer. Aug. 16, 2017 2:56 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Háló •• Szomb. Jan. 06, 2018 5:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

- Mertem remélni, hogy nem pont ebben fogsz elvérezni. – léptem beljebb az ajtón széles mosollyal az arcomon, ahogyan közelebb sétáltam hozzájuk. Jó volt kicsit felfrissülni és máris sokkal élettel telibbnek éreztem magam, meg emberibbnek is, hiszen nem voltam tiszta böfi se, ami nem volt ritkaság, miután a kislányunk evett. Nem mindig jött össze a rongyra, hanem néha kicsit a hajamban landolt, vagy a felsőmön. – Ne aggódj, remek apa vagy már most is és még inkább azzá válsz az évek múlásával. – simítottam végig gyengéden és szerelmesen Edmund arcán, hiszen biztos voltam abban, hogy azért kisebb félsz benne is van, vagy éppen aggódik azon, hogy tényleg mindent jól csinált-e. Biztosan igen. Nála jobb apukája nem is lehetne a mi kis tündérünknek.
Csókját viszonoztam egy kisebb bólintást követően, hogy utána elinduljak a konyhafelé. Ha vak lennék, szerintem akkor is még képes lennék megtalálni ezt a helyet, mert annyira mennyei ételek áradtak a lakásban.
- Szia Sayfi. – köszöntem neki egy öleléssel és puszival, majd megcsóváltam kicsit rosszallóan a fejemet. – A végén miattad fogunk elhízni és járhatunk el futni. – kuncogtam el magam széles mosollyal az arcomon, mire ő csak kérdezte, hogy kávét, vagy teát kérek-e, vagy éppen merre is van a férjem. Sietve feleltem, majd csíptem egy kisebb darabot a sültszalonnából, mire most ő csóváltam meg a fejemet. Sietve ültem el, miután a teámat is megkaptam.
- Én mondtam, hogy szerintem az utcát is meghívhatnánk reggelire. – pillantok a férjemre, amikor hirtelen ő se tud szóhoz jutni. Csak tudnám, hogy miért esik mindig túlzásba a nagymamám. Tudom, hogy imád főzni, ahogyan azt is szereti, ha örömet okozhat a finomabbnál finomabb ételeivel. Talán lehet inkább Edmund éttermébe kellene felvenni. Mindennapra kitalálna valami specialitást. Szerintem még kereslet is lenne rá.
- Ahogyan mondani szokták, amíg meg nem eszel mindent, addig fel se állhatsz. – hecceltem kicsit a többieket, hogy miután jó étvágyat kívántunk egymásnak neki is lássunk a reggelinek. Még mindig a legjobb, nem is akármennyire.
- Arra gondoltam, hogy ma esetleg elmehetnénk sétálni és bevásárolni karácsonyra, ha jól laktunk és meg bírunk még mozdulni. Te mit gondolsz, vagy mit szeretnél csinálni? – és Edmundra nézek, miután nagyi felállt, mert valaki kereste őt telefont. Meg nekem is kellett kis idő, mire szóhoz jutottam a sok finomság közepette.


Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Csüt. Jan. 11, 2018 11:01 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

Az ő szavaiban valamiféle megnyugvást találok, ha ő mondja, hogy remekül csinálom, akkor elhiszem, hogy remek apa is vagyok. Nem akarok elhasalni senki előtt sem. De ez megnyugtatott, ha valamit elcsesznék, akkor úgyis jelzi valaki, nem?
Az ételeknek mennyei illata van, nem is tudok azonnal választani, olyan jól néznek ki. Mind. Sayfi kitett magáért, noha megmondtam neki már párszor, hogy ne csináljon ekkora felhajtást… noha köszönöm neki, hogy megtette ezt, mert így tudtam kis időt tölteni velük is. Én kávét csináltam magamnak, ezt kivételesen én szeretem magamnak megcsinálni.
Szavaira elmosolyodok.
- Ha az utcát nem is, a kis csapatot már igen. - értem itt a fiatalokat a családunkból. Jól laknának ők is egy pillanat alatt.  Tányért szedtem elő magamnak, hogy arra pakoljam a kiválasztott ételeket, sokat pakolok, kenyeret is veszek, később jöhet a tea is. Egy kis tojás, egy kis sült szalonna, sült kolbász és hurka… leülök a helyemre, rápillantok a nagyira.
- Remélem együtt eszel velünk. A mosogatás az enyém. - szögezem le elsőre és nem nyitok vitát ezen, így lesz és kész. Ő meg dajkája meg a leányom seggét. Elmosolyodok és falatozni kezdek, bólogatok, mennyire mennyei ez az egész. Az asszonyom szavaira majdnem el röhögőm magam, de visszatartom, helyette csak bólogatni tudok, tele a szám mindennel. Minden tök jól van ízesítve, ha azt vesszük minden házilag készült, én nem szeretem a boltokból megvenni az ilyet, max az alapanyagokat.
- Vásárolni? Nincs más dolgom, az étterem ma zárva tart, szóval elmehetünk nagy bevásárolni. Egyebet vásárolni. A leányra meg Sayfi vigyázhat, ha benne van. - gondolom nem hagyna ki egy alkalmat sem. Ezért is merem rábízni a kicsit, persze, ha van más dolga, akkor végezze el azt, a kicsit meg visszük magunkkal… vagy lepasszolom a nővéremnek… amit nem nagyon akarok. De ha nincs más… Újabb adag kerül a számba, de aztán meggondolom magam és inkább sétáljunk egy nagyot, ha ő is szeretne.
- Mi lenne ha ma sétálnánk egy nagyot, holnap meg felkelünk korábban és akkor elmegyünk vásárolgatni. Mit szólsz? Vagy ma intézzük? - pillantok rá, majd kortyolok a kávémból, tökéletes, a tányérról is hamar elfogy az étel. Kipukkadok, megkönnyebbülten dőlök hátra a széken.
- Jól laktam. Finom volt. Köszönöm a reggelit. - a kiürült tányérokat összeszedem egybe, hogy majd a mosogatóhoz szambázzak vele és elmosogassak.










One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Pént. Jan. 12, 2018 1:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

Amikor a családunk többi tagját említi, akkor elmosolyodom és sietve kapom fel a fejemet.
- Tényleg, ők mikor jönnek látogatóba? A testvéred, a fiúk és Linn? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen amiatt szóltunk, hogy az első egy-két napban nem szeretnénk nagyfelhajtást, így inkább utána érkezzen mindenki. Nekem is szükségem volt egy kis pihenőre. És az is szerencse volt, hogy a lányommal tudtam aludni, hogy ezt Edmund megértette, hiszen túlzottan is aggódtam érte, hogy tényleg minden rendben van-e, ezért is akartam eleinte mindenképpen minden időmet vele tölteni.
- Persze fiam, veletek eszem, - felelte Sayfi mosolyogva, miután csinált magának is kávét és szerzett tányért leüljön közénk. Anyáékat most se sokat láttam, de nagymamám mindig is másabb volt, mint ők. Ő tőle mindent kaptam és talán többet is, mint egy szülőtől kaphat a gyermek. Engem ő nevelt fel, így nem csoda, hogy irányába nagyobb kötödés alakult ki nálam, mint a szüleim felé. Szeretem őket is, de Sayfi mindig is az egyik legfontosabb személy lesz a szívemben.
Mielőtt pedig válaszolhatnék megteszi a nagymamám.
- Menjetek csak, minket ne féltsetek. Jól megleszünk, hiszen régebben Vero-val is mennyire jól elvoltunk. Igaz, a világot kissé olykor felforgattuk, de eseménydús volt legalább a gyerekkora. – cinkosan pillant rám, mire én csak megrázom a fejemet. Mindenki életéven vannak olyan történetek, amiket sose mondunk el különféle okok miatt. Ez is ilyen volt. Megfogadtunk, hogy ez mindig is a mi történetünk marad, a mi emlékünk és mással nem osztjuk meg.
- Nem, ráér holnapig. Semmi olyan extrán fontos dologról nincs szó. Séta jó ötlet, akár lemehetünk a Szajna-partra is, kacsákat etetni, vagy csak rövid időre kikapcsolódni. Azt hiszem, ránk fér már az, hogy picit kettesben legyünk. – mosolyodom el, miután lenyeltem az utolsó falatot is. A hasamat megsimogatom, ami még mindig fura, hogy ennyire apró lett megint. Egészen megszoktam már a hordóhasamat, de tény, hogy így minden sokkal egyszerűbb. Végre ismét be tudom kötni a saját cipőmet, vagy éppen zokni felvenni egyszerűen.
- Én is köszönöm, mennyei volt. – majd a bögréket összeszedem és odaviszem a férjemnek. Miután leraktam a mosogató mellé hátulról ölelem át, homlokomat hátának döntöm, mintha csak a közelsége hiányozna. Végül nyomok egy puszit az arcára.
- Felmegyek készülődni, meg ránézek a kishercegnőre. – pillantok rá boldogságtól sugárzóarccal, majd pedig irány öltözködni, ideje, hogy végre ismét kicsit összekapjam magam és elkezdjek visszatérni kicsit a régi önmagamhoz.

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Kedd Jan. 16, 2018 12:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

Kérdése megakaszt, elvileg megírtam az SMS-t és azt is, hogy nagyjából három napot kérünk az ébredéshez….
- Nem tudom, talán holnap, de úgyis felhívnak, hogy melyik nap lesz jó… - legalábbis Lucas biztos, a többiek meg majd beállítanak ajándékokkal meglepetés gyanánt. Bár azt tényleg nem tudom, hogy mikor érkeznek majd, de ha jönnek, akkor sem zavarom őket haza. A pihenés mindenkinek kijárt, főleg hogy a törpe késői érkező volt és eléggé fárasztó is, de jól vagyunk, szóval felőlem jöhetnek.
Sayfi szavaira elmosolyodom, én aztán elhiszem, hogy ellesznek itthon és tartanak egy csajos napot. Az öregebb a fiatalabbal. Ez annyira cuki.
- A törpének is eseménydús lesz…nem hagyom, hogy lapos legyen. Aztán azt mondja az oviban, hogy unalmas családja van. - húzom el a számat színpadiasan. Ezt nem nagyon akarom, szóval majd feldobjuk a hónapjait, hogy ne mosolytalan leány legyen.
- Igaz, az már ránk fér. -  kacsintok az asszonyra, hiszen lehet hogy akkor is kettesben voltunk, mikor a gyerek a pocakban volt, de hát az nem ugyanaz. Így kényelmesebb mindkettőnknek. Már nem kell aggódni és félni, hogy mit nem tehet meg egy terhes nő. Különben meg majd lesz egy tesóra is szüksége a hercegnőnek. Nem most, majd 2-3 év múlva, esetleg 5.
Mosogatni kezdek, az odahozott tányérokat megköszönöm, no meg ha valaki összepakol az étkező asztalán. Az ölelésre számítottam, megragadom a vékony kézfejét és elmosolyodom. A puszit nem viszonzom, folytatom a mosogatási hadműveletet. Szavai nyomán tudni fogom merre is jár. De ez a mosoly… már hiányzott. Megkönnyebbült hogy a karjaiban tarhatja most már Roselle-t. Mondjuk én is. Újra kettesben lehetünk kicsit. És romantikázhatunk.
A mosogatás hamar lemegy, mögöttem Sayfi szorgoskodott a pakolászásban, miután a reggelivel végzett, szóval egy kis törölgetés és minden a helyére kerül. A maradék kaja majd a hűtőben végzi, később még rájárok. Megtörlőm a kezem, iszok egy kis vizet, majd a feleségem után lépkedek a hálóba, fel kell öltözni…de mi van, ha nem öltöznénk fel?
Akárhol is találom meg Vero-t, akkor mögé lépek és átkarolom a hasánál, hogy a nyakához bújhassak, csókokkal hintsem el mindenhol, ahol jelenleg érem.
- Mikor szeretnél menni? Most azonnal, vagy kicsit megszeretgethetlek?



Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Kedd Jan. 16, 2018 3:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

- Rendben van. – szavaim mellé egy aprót bólintok is. Tudom, hogy mi kértünk pár nap pihenőt, de azt is tudom, hogy a családja olykor képes a semmiből is beállítani amolyan meglepetésként. Szeretem őket, ahogyan sose küldeném el őket, de azért nem meglepő, ha szeretnék valamennyire jól festeni, amikor beállítanak, nem pedig böfitől illatozni, netán éppen tejtől kicsit elázott felsőben ajtót nyitni nekik. Még akkor se, ha mindenki tudja, hogy most lett belőlem csak anya.
A férjem szavain jót kuncogok és a mosoly is egyre szélesebb lesz. – Nem hiszem, hogy ebben a családban bárkinek is unalmas lehet az élete. Mindig történik valami. – sőt idővel akár majd lehetne építeni a kertben is valami kisebb palotaszerűt a hercegnőnek, ha elér abba a korba. Szerintem az is remek program lenne akár mind a hármunknak is.  
Kacsintására csak egy hamiskás mosollyal felelek, amihez kicsit talán kihívó pillantás is jár, hiszen sejtem, hogy mire gondolt. Nem kell ehhez szó, hiszen voltunk együtt, de teljesen másabb volt a terhesség alatt, mint előtte volt bármikor is. Tudom, a legnagyobb csodát kaptuk az élettől és biztos vagyok abban is, hogy idővel szeretnénk egy testvért is neki, de ha nem gond én azért pár évet várnék vele, mert olykor még most is úgy érzem, hogy talán nem is leszek jó anya. Szerencse, hogy itt van Sayfi és a férjem, hogy támogassanak és segítsenek benne.
Szekrény előtt állok pontosan vélhetően olyan kifejezéssel, amikor azt mondaná a nő, hogy „Nincs mit felvennie”. Az tény, hogy a szekrényemben levő legtöbb ruha most már nagy rám, hogy a lányunk megszületett, így ideje lesz ezeket is elpakolni. A morfondírozásomból végül Ed közelsége zökkentett ki. Kezem kezére siklik, ahogyan picit oldalra billentem a fejemet, hogy még jobban hozzáférhessen a nyakamhoz és egy halk sóhaj bukik a felszínre.
- Tudnék ilyen csábításnak ellenállni? – fordulok meg az ölelésében, miközben kicsit játékosan csendül a hangom. Karomat a nyaka köré fonom, majd gyengéden megcsókolom őt, miközben közelebb húzom magamhoz. – Szeretlek és "hiányoztál". – tudom, ne legyen telhetetlen az ember, de ez az igazság, hiszen jó ideje már annak, amikor adóztunk volna igazán a vágyainknak, legalábbis ilyen téren. Ujjamat gyengéden húztam végig a tarkója vonalán, majd ajkaitól elszakadva vággyal és szerelemmel teli pillantással néztem fel rá. Ha pedig engedte, akkor rövididőn belül a felsőjétől is megszabadítottam őt, de talán nem ártana a szobánk ajtaját is becsukni, mielőtt túlzottan magával rántanak az érzéseink, vágyaink.

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Pént. Jan. 19, 2018 11:31 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

+ 18


A Rimbaud és a Morneault család külön esetek, nagy felfordulást képesek tenni, ha összeül a család. Sokan vagyunk sokfélék, szóval ahány ember annyiféle móka, vagy komolyság. De ezek vagyunk mi, ezek leszünk mindig. Nem vagyunk már képesek a változásra, hogy jobbak lehessünk. A gyereknek sem lesz üres élete, tele lesz mókával és kacagással, no meg sírással, de az is kell egy gyerekkorba. A tesó meg ráér, először nőjön fel a hercegnő, aztán mehet a menet. Tudom, hogy Vero mennyire parázik az anyaságtól, de eddig jól csinálja, remek anya már most, még ha ezt nem is hiszi el…
Én itt leszek nekik, szóval máris nincs miért és mitől félnie. A szobába toppanok meg, ahol a szekrény előtt áll morfondírozva. Nos akadnak ruhák melyt félredobhat, de a legszexisebb mégis akkor, mikor semmi sincs rajta. Úgy a legjobb számomra. Felém fordul, csókjára csókkal felelek, derekára siklik a tenyerem, majd egyre lejjebb siklik, hogy formás hátsójára markolhassak. Most fürdött, kelleni fog majd egy újabb közös fürdő is. Legalábbis nem ártana majd indulás előtt megejteni.
A csóktól elszakadva vágyakozással telve pillantottam szemeibe, ajkaira, majd vállgödrébe és ahogy a felsőmtől megszabadultunk, úgy emeltem magamhoz a hölgyet, elhátrálva vele az ajtóhoz, hogy zárva tartsam…
Aztán a falnak fordítottam, finoman nyomtam az ajtó mellé, hogy közelebb legyek hozzá, majd egyik kezem elindul és megsimítom Vero arcát a szemeibe mosolyogva. A vágy velünk van, meg kell lovagolnunk. A bal kezem maradt a hátsóján, míg a másikkal a felsője alá túrtam, hogy a kebleit édesgessem, gyürködjem.
A tapadás oly édes, hogy nem csak a szánk követi, hanem vadul marcangoló markom is. A hangok egyértelművé teszik, hogy a tettünk megítélése igencsak pozitív.
A csókok már a nyakát illetik kéjsóhajaival kísérve. . A formás kis keblekkel el kell játszadoznom, pöckölöm, alakítgatom, mintha csak agyagdarab lenne, miben meg kell találni a formát. Olyan finom és puha, hogy órákig el tudnék rajta zongorázni. A ruha nem marad sokáig rajta. A földön köt ki  az enyém mellett, hiszen a melle masszírozását abbahagyva letoltam mindkét nadrágomat, a merevedésem kővé vált. Sokáig váratott…noha most finoman kellene belé hatolnom, még várok ezzel. Innentől már úgy sincs stoptábla, se piros jelzés. Az ágy felé térek vissza, ahová óvatosan helyezem le a nőt, majd fölé hajolok, az ágyra csusszan térdem is. Hogy az illeszkedés törvénye beteljesedjen, rásegítek kézzel és aztán finom benyomásokkal beveszem azt, ami már oly sok éve az enyém. Puha és meleg. Picit várok a továbbiakkal, hogy szokjon hozzá újra, hiszen régen voltunk ekképp együtt. Szólni sem kell, a nyelvünk játsszon inkább a másikével. Kezeim pedig a simítások és markolások bűvös mozdulataival kívánják fenntartani és egyre nagyobb fokozatra kapcsolni a lángot, mi minket emészt. A melleivel játszom, az oldalán húzom végig a tenyerem… csak hogy érezze a szerettetem.








One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Pént. Jan. 19, 2018 8:10 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

+18

Nem hittem volna, hogy ilyen fordulatot fog venni a mai reggelünk, de szinte tapintható volt a köztünk lévő izzás már napok óta. Vélhetően az is ez ellen dolgozott, hogy mostanában inkább a lányunkkal aludtam, mintsem mellette. Nem akartam őt is zavarni, elég ha egyikünket felver és jelenleg még anya kell neki a legtöbb esetben, amikor felébred a kistündér, hiszen éhes.
Amikor lekerült róla a felsője, akkor mosolyogva pillantottam végig rajta és könnyedén észrevehető volt, hogy még mindig tetszik az, amit látok. Amint pedig felkapott, akkor a lábamat a dereka köré fontam, a karomat pedig a nyaka köré, hogy míg ő az ajtóval babrált, addig én a gerince vonalán simítsak végig gyengéden, majd csókkal ajándékozzam meg, ahogyan ajkához hajoltam.
Mosolyogva pillantottam fel rá, amikor az ajtó mellett újra a lábam a földet érte. Érintése szinte perzselt, minden egyes másodperccel csak egyre inkább nőtt a vágyam irányába. Halmaimmal folytatott játékának köszönhetően kisebb sóhajok törtek a felszínre, amely még inkább kifejezte azt, hogy mennyire is élvezem azt, ami művel. Ha tudtam, akkor csípőmet kicsit hozzányomtam, miközben egyre inkább elvette az eszemet és a tettek beszéltek, a pillantásunk, ahogyan olykor egymásra néztünk. Ahogyan áttért a nyakam vonalára, úgy bicsaklott hátra a fejemet, hogy még inkább hozzáférhessen, miközben kezemmel barangoltam be őt, de olykor még a kezem is megremegett, miközben a vágyaim egyre inkább magasabb lángokra kaptak.
Ruhák pillanatok alatt kerülnek a földre, hogy utána hátam a paplanokhoz simuljon, ami most alattam terült el. Alsóajkamba harapva pillantok végig, ahogyan ő még az ágy végében áll, és csöppet se szemérmesen időzik el a pillantásom kicsit délebbre, mint talán illene. Amikor pedig fölém mászik, akkor sietve húzom közelebb, hogy először ajkait megízlelve haladjak tovább a nyaka vonalára, majd onnan a vállára áttérve pár apró csókkal megajándékozva őt ott is; a kezemmel pedig gyengéden simítottam végig újra a tarkója vonalán, a hátán, vagy éppen ahol értem őt. Hamarosan pedig újra érezhetem őt. Egy kisebb kéjes sóhaj tör fel ajkaim között, ahogyan újra oly hosszú idő után magamba fogadom. Ujjaimmal a takarót markolászom, ahogyan idővel elkezd mozogni egyre inkább. Nyelvünk ismét egymásra talál, hogy hevesebb csókban forrjunk össze, miközben szép lassan felveszem a ritmusát, hogy csípőmmel elébe menjek, hogy még inkább magamba fogadhassam. Gyengéd érintésébe beleborzongom, a játékának köszönhetően pedig egyre inkább kezdem elveszíti a fejemet, míg végül a légzésem is egyre hevesebb lesz és nevét sóhajtva végül az oly régóta nem érzett gyönyör magával ránt, ahogyan testem megremeg alatta. Jobb kezemmel akaratlanul kicsit talán vállát-hátát sértem a körmeimmel abban a pillanatban, míg másikkal újra az ágyneműt markolászva hagyom, hogy milliónyi darabra szakadjak. Ha pedig nem sokkal később követett, akkor a mámor még inkább magával rántott, hogy rövid szusszanást követően egy szót suttogjak neki még mindig kábán. – Szeretlek. -



Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Hétf. Jan. 22, 2018 3:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

Régen voltunk már ekképp együtt és mindkettőnknek hiányzott már.
Teljes egészében élem meg a pillanatot, adom át magam neki, merülök el teljesen benne, válok vele eggyé úgy, mintha nem is két külön létező lény lennénk.
Lassan csendesedő zihálás tölti meg a szobát. Félig lehunyt szememmel révedek jóllakottan a plafonra, s ahogy ő nem mozdul, úgy én se siettetem a tovább lepést. Vele együtt pihenek meg, ujjaim finoman cirógatják bőrét. Sétálni ráérünk később is, most jó ez így. Együtt. Békességben.
Ez az érzés letagadhatatlan, megmásíthatatlan. Minden egyes meghatározó momentum, amely felé való elkötelezettségemet növelte, ott lüktet lelkem legmélyéig marva, mint strigulák megszámlálhatatlan sora.
Remélem nem siet sehová, a pici békésen alszik, ha még sem hát ott van Sayfi is. Maradjon még itt egy kicsikét. Ráérünk. Legalább ma kapcsolódjunk ki egy órára.
Bár próbálok nem túl munkamániás lenni mostanság mégis szeretnék majd visszarázódni a mindennapokban. Rengeteg dolog szalad át az agyamon. A kötelességtudat elsőként. Aztán a munka De amíg a csöppség kicsi nem akarok egész nap melózni, ugyan az anyjával kell lennie jó pár hétig, én is szeretném kivenni a magam részét az egészből.




//Ha nincs más, akkor én nagyon köszöntem ezt a játékot is! A rövidségért meg majd kárpótollak  love  //








One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Hétf. Jan. 22, 2018 5:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

Percek múlásával szép lassan kezdem visszanyerni a normál légzésemet, gyengéd cirógatása pedig túlzottan is kellemesen esik. Érintése szinte perzsel és halovány mosoly kúszik arcomra, amivel meg is ajándékozom őt, ahogyan a plafonról ráemelem a pillantásomat kócos tincseim alól felpillantva rá. Takarót magunkra húzom, majd pedig befészkelem magam az ölelésébe, mintha csak ezzel is ki akarnám fejezni, hogy nincs ellenemre, ha az a séta még inkább csúszik. Fejemet mellkasára hajtom, ujjammal pedig gyengéden kezdem el cirógatni mellkasát, olykor talán apró köröket leírva.
Szeretem őt, és hálás vagyok a sorsnak, amiért ilyen férjet kaptam az élettől. Nem csak férjet, hanem társat, hiszen ahogyan mondani szokták a szerelem idővel átalakul szeretetté és talán kicsit már ránk is igaz volt ez, de a kötelék az időmúlásával csak még inkább szorosabb lett közöttünk. Sok mindent megéltünk együtt és én tényleg szinte mellette váltam „érett nővé” is. Nem hiszem, hogy csak a szüleimnek, vagy a nagymamámnak köszönhetően vagyok olyan személy, akivé váltam, hanem neki köszönhetően is. Neki köszönhetően is még jobb ember lett belőlem. Rövid időre kicsit megemelkedek, hogy egy csókot lopjak tőle, hogy utána hozzábújjak és élvezzem azt, hogy ez a rövidke idő csak a miénk és senki se veheti el tőlünk. Túl régóta nem voltunk már hasonlóan kettesben, hiányzott, nagyon is…


|| Én is köszönöm szépen a játékot! És semmi baj, élveztem ennek ellenére is és rendben várni fogom a következőkört is. love


Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Hétf. Jan. 22, 2018 6:18 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Csüt. Ápr. 05, 2018 11:21 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

A Dagwood tűzeset előtt

Hogy is volt ez a mai nap? Valahogy úgy, hogy az egyik szakácsom a nyakamba borított egy vödör szart ama ostobaság képében, hogy márpedig ő megnősül. Ez már alsó hangon is elég egy agyérgörcshöz nálam, hát még úgy, hogy utána leöblítettem a hírt úgy egy pohárnyi vodkával. Nos, sem az előbbinek, sem az utóbbinak nincs nyoma rajtam, lévén az érzéseim bezártam pár ezer lakat alá. Huszonkét évesen házasodni? Persze, meglehet, még két üveg után már kezdeném elérni a kívánt hatást, de most igazság szerint nem volt kedvem többet vedelni. Sokkal szívesebben vernék fejeket a falba, az valahogy a lelkiállapotomhoz méltó cselekedet lenne. Micsoda időzítés…
A kocsimat a munkahelyen hagytam ezek után, ittam már, nem vezetek így. Meg is ölne a család. Mi késztetett az ivászatra? Hát ez a fejetlenség, ami odabent is van és ami otthon is. Vero és a gyereknevelés a baleset óta két külön fogalom, pedig annyira várta a leánya érkezését…most meg? Szinte látni sem akarja. Ezért is tartózkodom csupán két órát távol tőlük, hogy elrendezem a lányom körül mindent. Pelenka, etetés és némi játék, amit bír ennyi hónaposan. Én legalább foglalkozom vele…de félre is hessegetem ezeket a negatív gondolatokat, csak felcseszi az agyam. Azt is elég rendesen.
Haza értem úgy egy óra gyaloglást követően, majd ahogy kinyitottam az ajtót, az úgy csapódott is be mögöttem. Már a nyakamat is behúztam ennek hatására. Mi tagadás, szerettem a hatásos belépőket, ezt talán nevezhetjük annak. Körül néztem. A földszint túl nyugisnak tűnt. A konyha ugyanúgy volt ahogy ott hagytam. A főtt ételhez már megint nem lett hozzá nyúlva… ezt a nőt! Csak fejet ingattam, a hűtőből kivettem egy flakon ásványvizet és azzal mentem fel az emeletre. Egyik vendégszoba. Üres és rendezett. A gyerekszobába is bementem, a kicsi lány ébren volt, nem kesergett, szóval egy puszit nyomtam a vigyorgós fejére, megszaglásztam a pelusát, de üres volt, szóval nem kellett cserélni.
- Apa mindjárt visszajön. - mosolyogtam rá, ő meg gügyögött valamit, majd ott hagytam és átmentem a hálóba. Eszembe jutott valamit, amit a srác mondott nemrégiben… Egy fénykép, mely két lap között van. Egy könyvben. Nekem van egy ilyen könyvem a fiókban. Az éjjeliszekrényben. Michael orvosi könyve. Amibe írt pár szót, mondatot és neveket. Letérdeltem a kis szekrény elé, kinyitottam és körül néztem benne. Akadt itt minden. A gyerek miatt kapott apa könyv, pár tanács, mivel első gyerek és ilyesmik. Aztán már a kezemben is fogom Mich féle könyvet, le is ültem vele. Kis ideig figyeltem a borítót, majd másodpercek kérdése volt, hogy felnyissam az első oldalon. Nevek és Idézetek, jótanácsok a barátomtól. Halvány mosoly csúszott képemre, ismét eszembe jutottak akkori szavai. Azon a baljós napon… De amit Mason mondott korábban… visszhangzott bennem mélyen lappangva. Nem mer visszacsapni, mert magasabbra nőtt. És hogy csak adjon az illető neki egy esélyt, hogy rendesen megmagyarázzon valamit. Hamar felkapja a vizet…és Mason tudta, hogy kockára kell szelnie a paradicsomot…ezt csak Mich csinálta, ő volt olyan, aki majdnem minden zöldséget kockázott. Nem tudná nyíltani kimondani… könnyebb lenne ha az illető kérdezne tőle és nem neki kellene feltárnia a titkokat. Mi a fene? Ki ez a kölyök?
A harag végigszánkázott a tagjaimon. De aztán kénytelen voltam nyugodtan a könyvbe lapozni, egyet, majd még egyet.  A csönd gondterhesen telepszik a szobára, és immár végleg meggyőz arról, hogy nem fog tetszeni az, ami következik, még szerencse, hogy az ilyesmihez hozzá vagyok szokva. Ám léptekre figyeltem fel, fel is pillantottam.
- Megint nem ettél semmit sem. Mit csináljak veled, hm? Tömjelek meg, mint a libákat szokás?






One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Pént. Ápr. 06, 2018 10:38 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Edmund & Veronique
Hazugság lenne azt állítani, hogy a hadiállapotok változtak itthon. Sőt, talán inkább romlottak még az utolsó beszélgetés óta is, mintha hirtelen mind a ketten részben kerülni akarnánk a forrókását, ami legutóbb kezdett a felszínre törni, mint valami nem kívánatos vulkán. Szívás, de ez van. Az utcára is alig léptem ki, még a közelben lévő boltba is sokszor félve indultam el, vagy éppen olyan hangerőre tekertem a zenét, amitől hosszabb távon biztosan meg fogok süketülni, de muszáj volt kizárnom valamennyire az utcazaját. Féltem attól, hogy újabb pánikroham jöhet rám, még akkor is, ha a lányom nem volt velem, mert egyedül is képes lettem volna elveszni. Ahogyan ahhoz se volt kedvem, hogy idegenek hívják a férjemet, hogy a felesége rosszul van, vagy inkább a mentősök, hiszen ki tudja, hogy az emberek kit hívtak volna, vagy éppen mit csinálnak.
Ugyanakkor még mindig nem tudtam elfeledni azt a srácot, aki kétszer is váratlanul toppant be az életembe, éppen akkor, amikor szükségem volt igazán valakire. Ki ő és miért olyan fura olykor? Miért kelt benne ismerős érzéseket, mintha valakire hasonlítana? Pedig egyértelmű, hogy nem hasonlít senkire se. Még a vonásai se, hiszen megannyiszor lerajzoltam, de semmi, ahogyan ha éppen senki se láttam, akkor képes voltam hosszú percekig szobrozni az a bizonyos kép előtt is, amit annyira nézett, mintha válaszok után kutatnék, pedig vélhetően nem fogok kapni rá, mert a harmadik fél már meghalt a képről. A másik kettő meg éppen romokban hevert, vagy valami olyasmi.
Rajzfüzetemet magamhoz véve indultam el a hálófelé, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a férjem is hazatért. Igaz, reméltem, hogy Lilynél fog tovább időzni, így a pulcsit könnyedén kivehetem a szekrényből anélkül, hogy összefussunk, de miért is lenne szerencsém? Ahhoz azt hiszem jobb csillagzat alatt kellett volna születnem. A lányom szobája előtt elhaladva még bepillantottam, de csend honolt és senkit se találtam, de a hálóhoz érve már annál inkább. Remek, de ha azt hittem, hogy ennél pazarabb már nem lehet a hangulat, akkor elegendő volt annyi, hogy megszólaljon.
- Ezért jöttél haza? Azért, hogy csapkod a bejárati ajtót, vagy éppen megjegyzéseket tegyél arra, hogy mennyire nincs étvágyam? Ha nem tetszik, akkor ne főzz feleslegesen és akkor fel se tűnik, hogy mennyire keveset eszem. – annyira kedvesen csendült a hangom, hogy talán még a jégcsapok is megirigyelték volna a ridegséget, ami pillantok alatt beleköltözött. Sose beszéltünk így egymással, de a szavai túlzottan fájó volt, ahogyan ez az egész helyzet is képes volt arra, hogy kihozzon az én béketűrésemből is. Talán túl könnyedén is, amibe vélhetően az is szerepet játszott, hogy nem sokat ettem, a kiegyensúlyozottság meg messzire elkerült jó ideje már.
- Nem hittem volna, hogy te rejtegeted ezt a könyvet. Akár ide is adhatott, hogy valaki olyannak adjam, aki még a hasznát is veszi. Mich is biztosan örülne annak, ha egy orvos tehetségéhez ő is hozzájárulhatna. – még szép, hogy arra a fiatal srácra gondoltam. Ezek talán segítenének neki meghozni a döntést, hogy inkább a szívére hallgasson és menjen orvosnak, mintsem mások elvárását teljesítse be.


edi  •• ©️

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Pént. Ápr. 06, 2018 3:02 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

A lány szavaira elönt a kétely, a harag, az, hogy nem tehetek semmit sem. Azt érzem, hogy ebből sosem jutunk ki. Se Ő, sem én. Pedig ha ő végre elfogadná, hogy egyszerűen nem az ő hibája, ő is csak egy áldozat…könnyeb lenne. De nem, szentig állítja, bemantrázta magának, hogy ő a felelős az egész dologért. Jó hogy a fejemhez nem vágja, hogy meg sem kellett volna szülnie Lily-Rose-t…Nem tudom mit tegyek. Rázzam meg, mint a rongyot szokás, hogy kiverjem a fejéből ezt az egész kellemetlenséget? Lassan már úgy érzem, hogy én tehetek az egészről, hogy nem eszik és nem alszik… mert ez van. Ez a helyzet, már semmit sem csinál szinte. Kezdem elveszíteni őt.
- Befejezted végre? - érdeklődőm, hiszen csak mondja és mondja, holott nem sértettem meg, illetve nem állt szándékomban. De lassan már elfogy nekem amit szintén nem akarok.
- Le fogok ülni veled és kimerek neked egy tányér levest és megvárom míg megeszed. Az sem érdekel, ha kihányod, csak legyen benned valami! - szúrós szemekkel pillantottam rá, megteszem és ennyire már igenis ismerhet. Nem vagyok szívbajos, főleg ilyen téren nem, főleg ha etetni kell valakit XY okok miatt. Ez így alapból sem mehetne tovább… nem engedhetem, hogy kicsússzon a kezemből az a  bizonyos gyeplő. Aztán a könyv kerül szóba, lepillantottam az említettre, elidőzött rajta a tekintetem és a lány szavai bosszantottak fel úgy igazán. Mi az, hogy odaadni másnak? Mi az, hogy Michael is ezt akarná? Mich nekem hagyta ezt itt. Nem egy másik embernek, meg egy harmadiknak… ezt nem engedem. Vero arcára pillantottam és a ridegség még mindig rajta ült mindkettőnk arcán.
- Azért tud hol a határ Veronique. Ezeket a könyveket te önhatalmúlag senkinek sem adhatod oda! Remélem felfogtad! Ezek Mich könyvei, Őt illetik. Senki másé nem lesz. Itt fognak porosodni, az sem érdekel! - kissé feljebb emeltem a hangom, ez van, megint Michael került szóba, ilyenkor meg elmosódnak a határok. Még fel is állok, hogy rögzítsem benne a szavakat, a könyvet is felemelem, hogy tényleg lássa, erről is beszélek. Meglobogtatom finoman, majd valami kihull belőle… Utána pillantok és a lehullott fotó után nyúlok. Magamhoz veszem és nézem egy jó darabig… eszembe jut a srác és amit mondott… ott majd talál valamit... könnyebben beszélnék. Ha ő is kérdezne. Ha tudná, mit kérdezzen…
- Mi a fene? - motyogom, miközben a könyvet visszateszem az ágyra, a képet pedig megnézem. Mi ketten vagyunk rajta, Michael meg én…az utolsó sörözgetős napunkon. A halála előtt egy két nappal készült. Óh ember. A hajamba túrok, majd Vero-ra pillantok kissé zavarodottan, bár kérdeznék tőle, biztos nem tudná megválaszolni... de ennél sokkal nagyobb gondunk van.








One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Pént. Ápr. 06, 2018 3:37 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Edmund & Veronique
Amikor meghallom a kérdését, akkor aprócska kezem ökölbe szorul a füzet takarásában, miközben folyamatosan azt mantrázom magamnak, hogy harapjak a nyelvemre, mielőtt még több kéretlen dolog szaladna ki. Nem volt soha szokásom így beszélni, főleg nem a férjemmel és mélyen legbelül tényleg szeretem még mindig, de ez az egész helyzet… olyan volt, mintha csak tövissel szurkálnánk a másikat.  Mintha nem lenne már elegendő seb rajtunk, mert mindig találunk újabb sebzési pontot. Fájó volt, de mégse annyira, hogy megakadályozzon abba minket, hogy tovább növesszük a tüskéinket és végre visszavonulót fújjunk.
Az abszurd ötletére elsőre elnevetem magam, hogy ne szórakozzon velem, mert nem vagyok kölyök akivel ezt megteheti. Még akkor se, ha tényleg fölém tornyosodik. Nem volt semmilyen értelemben se éppen kicsinek nevezhető, ami a termetét jellemezte, de attól még soha se féltem tőle. Ő a férjem és soha nem bántana, de ahogyan arcának rezdülései megváltoztak, úgy nyeltem én is hirtelen nagyot, mert egyértelművé vált, hogy nem viccel. – Persze, aztán ha rajtad landol a kaja, akkor még neked állna feljebb! Nem öt éves vagyok, akit holmi repül a kaja dologgal meg tudsz téveszteni! – csendült még mindig túlzottan a hangom, még akkor is, ha úgy éreztem, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége, de egyszer próbáljon meg leerőltetni egyetlen egy falatot is. Utána megnézheti magát, hogy merre talál, mert nem itt az is biztos. Sőt, talán lehet abban a pillanatban olyat tennék és mondanék, ami csak még nagyobb éket verne közénk. Ahogyan a férfiak, úgy nők se mindig a józanságukról híresek egy-egy adott pillanatban.
- Csak nem fenyegetsz Edmund Hugo Rimbaud? – nem szoktam a teljesnevén szólítani, de ha eddig azt hitte, hogy meghátrálok, akkor esélyesen most rá kellett ébrednie, hogy nem jött be a számítása a hangneme ellenére se. – Őt illeti meg? Meghalt és nem fog visszatérni a semmiből, hogy mégis élek, de ennyi évig rejtőzködtem! Bármenyire is szeretném, hogy visszakapd, nem fogod és ideje lenne végre elengedned őt! – még akkor is, ha Mason olykor azt az érzést keltette bennem, mintha egy fiatalabb kiadásban, de olykor ő köszöntene vissza. A tettei és a szavai, de ez őrültség. – Hogy lehetsz ennyire önző, hogy az örökségétől eltiltanál egy ifjú tehetséget? Szerinted ő ezt akarná?! – csendült a hangom enyhén emeltebben, mint szokott és hirtelen még az se érdekelt, hogy mekkora pofont adok neki a szavaimmal. Ő zárt ki mindig is ebből az életéből, ő volt az, aki képtelen volt megengedni azt, hogy segítsek neki átjutni a gyászon és ez talán kisebb méreg lett láthatatlanul is közöttünk, ami most aljasmódon tört a felszínre.
Figyelem az eseményeket, de mintha nem is számítana. Látom még innen is, hogy mi lehet a képen, ahogyan utána kap és mintha csak a szívembe marna azzal, ahogyan elkapja azt a fényképet. Mintha csak még inkább fájni kezdene az, hogy ennyi éven át, ennyire elzárkózott előlem a barátjával kapcsolatban. És persze, megint a kép, megint Mich és megint a múlt. Lemondóan sóhajtok és még a fejemet is megrázom.
- Tudod mit, inkább nem is zavarlak. Szemmel láthatóan úgyis van jobb dolgod. – mondtam ennyit nyersen, de még mielőtt kiperdültem volna a szobából sietve kaptam még fel a könyvet, mert a francokat fogja a port fogni. Mich se ezt akarná és nem érdekel, hogy ki ismeri régebb óta őt. Ebben biztos vagyok, mindig segíteni akart az embereknek, s ha a nálunk maradt 4-5 darab könyvével tudna egy ifjú tehetségnek, akkor megtenné. Még az ajtót is bevágtam magam után, mintha csak egy biztonsági fal lett volna köztünk és netán még az se érdekelt, hogy esetleg a férjemnek csapódhat, mert jönne utánam. A nappali felé vettem az irányt, hogy a már megtalált pár könyvhöz rakjam ezt is, mert nem fog itt maradni, legyen kegyetlenség a részemről, de mi hasznát nem vesszük, míg az a fiatal srác vehetné.



edi  •• ©️

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Pént. Ápr. 06, 2018 4:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

És persze, replikázik tovább, jobban járna ha elfogadná és csendben maradna. Miért nem tudja megérteni a helyzetét? Miért nem érti meg, hogy nem hibás semmiben és attól hogy nem eszik, nem lesz jobb. Semmivel se. Nem akarok veszekedni, de szavai eleve úgy érkeznek, hogy felcseszik vele az agyam. De ameddig tudom tartani magam, addig nem robbanok. Nem kellene a gyerek miatt sem eladni a házat. Képes vagyok őt megetetni, csak hogy két kanál kaja le menjen rajta, mert egyszerűen nem tudom elnézni nap nap után ezt az egész mesét. Nem tudom mivel tennék jó és mivel rontanék még jobban, de próbálkozok, tényleg, erősen. Az meg hogy odaadná a haverom könyveit, na itt már elszakad a cérna és kissé komolyabban veszem a dolgokat, talán már túl komolyan. És megint…fenyegetem őt. A teljes nevem hangzik el. A teljes. Ráadásul megint felhozza hogy Mich meghalt. Az isten szerelmére. Tudom, hogy meghalt, nem kell ezerszer felhoznia egy évben. Tisztában vagyok vele, ott voltam. De ő nem tudja, hogy most mit váltott ki belőlem! A fene essen belé, hogy mindig vitatkoznia kell Elengedni?! Ha öt év után se ment, akkor majd most hipp hopp meg fog történi, mint valami csoda? Hát hogyne!
Önző? Én? Hogy egy fiataltól elveszem a lehetőséget? Vannak más könyvek is! Nem csak ezek maradtak fent, akadnak ennél jóval frissebbek, igaz ezekben benne vannak Mich írásai is, a saját gondolatai…ez az emit nem adhatok ki a kezeim közül. Mindenkinek legyenek saját gondolatai, ne pedig betanuljon valami elcseszett mantrát! Amit a legjobb haverom dolgozott ki évekkel ezelőtt. Kivételesen most én hallgatok, no nem azért mert nyuszi lennék válaszolni. Inkább azért, mert nem akartam vitát ebből nem akartam, hogy megint felhozza Michaelt. Nem akartam még jobban belelépni ebbe az egészbe…de ezek Michael könyvei. Ezeknek itt kell maradnia. Mindenképpen. De ez a kép és a szavak.. amiket Mason ejtett ki a konyhán… mi ez az egész? Valahogy nem értettem a dolgot… és azt sem halottam meg, amit Vero mondott… illetve halottam, de egyik fülemen be, a másikon ki…már csak azt láttam, hogy a könyvért nyúl… akkor kaptam fel a fejem és kissé morcosan léptem utána, hogy elkapjam. De rám baszta az ajtót! Azt a kicseszett ajtót! Ökölbe szorult a szabad kezem, majd feltéptem az ajtót és kiléptem a szobából.
- VERO! - és igen, a híres üvöltésem, amibe beremegnek a falak is (képletesen persze), majd megyek is utána, hogy elvegyem tőle ami nem az övé.
- Mégis mi bajod van!? Miért nem érted meg, hogy nem a te pisis kori haverodról van szó. Ez az egy dolog, amihez semmi jogod nincs! ha én oda akarom adni azokat valakinek, akkor megteszem, de ezt nem te fogod szabályozni! Majd ha én képes leszek elengedni őt egyszer s mindenkorra, majd akkor döntök a könyvek sorsáról! - el kapom a könyvet, szinte kitépem a kezéből és leeresztem azt magam mellé, a tekintetemben nem ül semmiféle harag, inkább valami langyos melegség ül a szeretett nő felé, hiszen míg én neki akarok segíteni, addig ő nekem. De ne így akarjon. Had engedjem el őt önszántamból és ne úgy, mert ő ennyire akaratos ilyen téren.
- Kérlek. - nyögöm ki halkan, majd ismét a tekintetébe meredek, nem könyörgök, de nem is térdepelek le előtte, hogy hagyja a könyveket nekem meg amíg le nem nyugszom ezen a téren. Nem kérek sokat szerintem. Csak ennyit. Még egy kicsit... A lányt hirtelen a vállánál fogva ragadom meg és ha hagyja, akkor magamhoz vonom egy ölelésre. Egy hosszúra nyúló ölelésre. Fejére hajtott fejem némán hulik a hajára, a tekintetem a falakat pásztázza.








One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Pént. Ápr. 06, 2018 5:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Edmund & Veronique
Nem nevem hallata állít meg egyetlen egy másodpercre a nappaliba tartó utam során, hanem sokkal inkább az üvöltése az, ami sikerrel jár. Nem csak a ház remeg bele, netán az ablakok, hanem én is ijedten rezdülök össze. Fogalmam sincs, hogy hallottam-e már valaha azt, hogy így üvöltene, de esélyesen még nem. A szívem beleremeg, de akkor is képtelen vagyok visszavonulót fújni. Helyette inkább sietősebbek lesznek a lépteim, amivel a lépcsőn szaladok már lefelé, hogy leérjek a nappaliba. Még egy pillanatra meg is csúszom, de szerencsére nem esem le. Kész csoda, hogy a lányunk nem kezdi rá a sírást, hiszen ő se hallhatta még ilyennek apát. Netán ő se tudja, hogy mi volt ez? Mintha egy oroszlán üvöltene, akinek a területére valaki beosont és olyat akarna elcsenni, amit nagyon nem kellene, mert különben habozás nélkül ketté roppantja az illető nyakát. Egy gond volt, hogy én nem voltam ragadozó, sose leszek, de szarkának se gondoltam magam. Már csak ezt a könyvet nem találtam a többi megvolt a lakás különböző pontjain.
- Mikor leszel képes?! Soha nem leszel képes, mert nem tudod elengedni, még sírba is talán magaddal vinnéd! Senkinek se engeded, hogy segítsen. Se orvosok, se én, akkor mégis mitől remélsz gyógyulást, mert szemmel láthatóan magad nem tudod megoldani a dolgokat! – erre mondják, hogy bort iszom, de vizet prédikálok? Esélyes, de nem érdekelt. Én legalább kimondtam azt, hogy pánikrohamon van, még akkor is, ha azóta se sok minden lett vele kezdve, csak még félősebb lettem, akkor is, ha eddig ennek a jelét senki se láthatta. Minél inkább próbálja elvenni a könyvet, annál inkább mellkasomhoz szorítom. Az se érdekel, hogy a mögötte lévő füzet miként vájodik a bőrömbe, vagy a ceruza, amivel legtöbb esetben rajzolok. Amikor viszont kirántja, akkor az ellentartásnak köszönhetően én hátrabillennek, majd seggre ülök. Dühösen nézek rá, ha pedig a kezét nyújtaná, akkor csak egyszerűen lököm el, miközben lassan felállok, majd a többi könyv elé állok, mert azokat nem fogja megkapni, maximum akkor, ha arrébb pakol.
- Ne csináld ezt… - nyöszörgök csak ennyit elsőre, majd sietve sütöm le a pillantásomat. – Tartsd meg akkor azt a könyvet, de a többi marad, amit a lakásból kotortam össze! – hangzik a válaszom, mert a másik három könyvet nem fogom odaadni, az megy Masonhoz. Márha egyáltalán látom még, hiszen azóta nem járt erre. Amikor viszont az ölelésébe von a férjem, akkor hirtelen lefagyok. Érzem, hogy miként bújik, a kezem enyhén megremeg, míg végül a hátán állapodik meg. Lehunyom a szememet és szeretném hinni, hogy ez megoldhat mindent, de aztán eszembe jut. Eszembe jut a konyhában történt ölelés, majd a gyerekszobában. Eszembe jutnak a dolgok, hogy miként érintettem meg egy idegen arcát, ahogyan nem kellett volna, miközben kutattam valamit, amiről magam sem tudom, hogy mi volt, mire riadtan hátrálok meg, tépem ki magam az öleléséből. – Nemm… sajnálom nem megy… - mondom remegő hangon és a korábbi esésben szétszóródott lapok ahhoz jók voltak, hogy újra megcsússzak és seggre üljek, miközben még inkább széthullott minden. Gyerekrajzok és újra az az arc lappangot közte, ami múltkor is az ágyamra kipakolásra került. Mason arca, mintha még mindig kutatnék valami után és nem tudnék szabadulni tőle. Sietve fordultam át négykézlábra, hogy megpróbáljam összeszedni őket, mielőtt még netán Edmundnak szúrna szemet, mert ha elsőre nem, talán most már gyanús lenne…



edi  •• ©️

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Szomb. Ápr. 07, 2018 2:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

Soha nem leszek képes megbirkózni ezzel? Nem fogadok el senkitől sem segítséget. Ez így van. Ez tényleg egy olyan dolog, amit magamnak kell bejárnom és mindennemű segítség nélkül. Egy probléma van…ő ezt nem érti meg. Szerinte nekem segítség kellene ezzel kapcsolatban, amit én nem fogok elfogadni. Ez az én dolgom és nem fogom hagyni hogy beleszóljanak. Akár a feleségem, akár a nővérem. Senki. Ez az én utam és taposom ki és nekem kell eldöntenem, hogy mikor leszek képes elengedni Őt. Csak ezt Vero szabályozni akarná, amiből nem eszik és most ő prédikál nekem, mikor ugyanúgy ő sem tudja elengedni azt, hogy az autóbaleset nem az ő hibája. Ennyi erővel én is szajkózhatnám a nap bármelyik felében, hogy nem az ő hibája, ne rágódjon a dolgokon. Még sem teszem, hagyom hogy magában játssza le a dolgokat, hagyom hogy saját magával nézzen szembe. Ugyanezt kellene neki is tennie az én esetemben. Nem pedig így a fejemhez vágni ezt a sok szart.
A könyvet nem egyszerű elvenni tőle, de nem is lehetetlen, látom a seggre ülését, a segítségemet már nem fogadja el. Rendben. Hát ha neked ezek a könyvek ennyire kellenek, hogy odaad valakinek…nem kapja meg őket senki! Míg én azt nem mondom. És hiába védi őket ennyire elcseszettül, hát odébb fogom pakolni. Nem érdekel ez a vita, de a könyvek velem jönnek…miért nem érti meg, hogy nem válok meg tőlük. Mert számomra ezek a könyvek fontosak… Mich itt maradt dolgai.
- Nem! - jelentem ki ennyivel az egész téma dolgot, igaz nem mozdulok még el onnan, csak figyelem őt, majd magamhoz vonom egy ölelésre. Hogy megnyugodjon. Nem akartam bántani, kicsit kicsúszott a gyeplő a kezemből, de… de nincs. Csak úgy kihátrál az egészből…értetlenül nézek rá, az arcára, a szemeibe, végig a nőn. Nem értem… miért? Ennyire megbántottam? Vagy valami más van a dologban? Mi történik?
Ahogy aztán kicsúszik a lába alól a talaj és ahogy seggre ül, még mindig meglepetten figyelem… a széthullott papírok…a széthullott házasságomra emlékeztet. Mert kezd szétesni és ha nem teszek valamit ez ellen, tényleg darabokra fog esni. Ahogy térdre fordul, hát mellé guggolok, hogy segítsek és igen…látom. Nem vagyok vak. Újabb kép a srácról, amit a múltkor láttam, ez új most. Egy röpke ideig nézem, de aztán a könyvek felé fordulok és felkapom mindent. Nem érdekel, hogy hisztizni fog értük, de ezek nem mennek sehová. És csak a könyvek miatt borult ki a bili…nálam is, nála is. De rendesen. Mit kellene tennem? Amúgy ha nagyon akaratoskodik értük akkor a fejem fülé emelve hárítom azt, hogy elvegye tőlem.
- Nem mennek a könyvek sehová. Csak ha én azt akarom. Megmondtam. - szögezem le ennyivel, de aztán hallom a gyereket is sírni... fel kéne mennem, de miért mindig én legyek az, aki rohan... Ő az anyja, neki kellene megvigasztalni a gyermekét. Nem egy idegennek, nem másnak, nem mindig az apának...ezúttal neki kell megtennie. Ha megmeri.
- Lily-nek szüksége van rád, nézd...nem hagyhatod cserben csak egy kis pánik miatt Vero... - lépek egy új témába, a másikat hagyva a francba...könyvek miatt nem veszekszünk. Nem kellene, de mégis megtörtént. Azt akarom, hogy minden a régi legyen, de ez nem fog egy karikacsapásra megtörténni. Nem fog a zűr eltűnni.
- Annyira vágytál a gyermekedre, emlékszel a pozitív tesztre? Most miért nem tudsz úgy örülni a lányodnak?








One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Szomb. Ápr. 07, 2018 2:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Edmund & Veronique
Legszívesebben ellökném még a kezét is, amivel segít összeszedni a vázlataimat. Nem érdekel a segítsége, miért is érdekelne, hogyha ő pont az, aki nem hagyja azt, hogy másnak segítsek? Csak azért, mert annyira ragaszkodik egy-egy könyvhöz. Önzőnek gondoltam és csökönyösnek, mert egy fényképhez, egy kapott tárgyhoz ragaszkodik az ember az megint másabb, mint amikor itt felejtett könyvekről, mert erről van szó. Egyébként is, ha eddig annyira érdekelte volna őt bármelyik, akkor nem a lakás többpontjáról szedtem volna össze. Sőt, a nála őrzött egyen kívül szerintem ha most nem látja meg, akkor soha fel se tűnt volna, hogy nincsenek itt a könyvek. Nem is értem, hogy akkor miért ragaszkodik ehhez. Nyúlnék a könyvekért, de persze megelőz, ahogyan a feleje fölé is emeli, mire csak dühösen fújtatok egyet.
- Ha most nem látod meg őket, akkor azt se tudtad volna, hogy itt vannak. Önző fráter vagy! – csúszott ki meggondolatlanul mérgesen ajkaim között, majd a vázlatokat elvéve tőle visszaraktam a füzetbe, hogy utána azt a kanapéra ejtsem, mielőtt még netán kedvem támadna azzal megszeretgetni őt, vagy csak hozzávágni, hátha akkor elengedi a könyveket és visszaszerezhetem őket. Gyerekes mi? Könyveken veszekszünk, ami ráadásul nem is a miénk, hanem egy halott emberé. Vajon, ha Mich látna most minket, akkor mit mondana? Nevetve, cukkolna minket vagy csak egyszerűen megróna? Magam sem tudom, csak az volt világos, hogy ahogyan a lányom sírása megütötte a fülemet, úgy fúródott egy kés a szívembe is. Annyira kérlelő volt az a sírás, mintha azt kérné, hogy ne veszekedjünk már, vagy már lassan meg is bolondultam és ezért képzelődök ilyeneket? Hirtelen már semmiben se voltam biztos.
- Akkor aludj is velük, ha annyira fontosak számodra. – morogtam még az orrom alatt annyira kedvesen, amennyire csak lehetséges, miközben minden erőmmel próbáltam kizárni a lányom sírását, de nem ment olyan könnyedén, mint eddig bármikor.
- Kiiiiiiisss pánik miatt? – nyomom meg az elsőszót kicsit jobban, mint talán illene. – Akkor is ezt mondtad volna, ha többé nem látod a gyerekedet? De persze honnan tudhatnád, hogy mekkora volt, mert nem voltál ott! – vágtam a fejéhez úgy, mintha tényleg az ő hibája lett volna az, hogy nem volt akkor velünk, amikor szükségünk volt rá, amikor nekem szükségem lett volna még inkább egy támaszra. Kész szerencse, hogy Mason arra járt, de egy részem mégis azt súgta, hogy talán neki se kellett volna arra járnia. Minden csak kuszább lett. Hallom, amit a férjem mond és még inkább úgy érzem, hogy mélyebbre fúródik a kés, ami a sírással jelent meg. Még inkább fáj minden egyes kiejtett szó.
- Te ezt nem értheted. Fogalmad sincs arról, hogy milyen érzés életet adni valakinek, aztán pedig majdnem elveszíteni, mert óvatlan vagy. Vagy pedig azért mert magatehetetlenül állsz az utca közepén. Nem tudod, hogy mit éreztem akkor, amikor ráébredtem arra, hogy simán bárki elvehette volna tőlem. Szeretem, de úgy érzem, hogy nem tudom megvédeni, ahogyan korábban védtem… Én…. – könnyek pedig egyre inkább megerednek, ahogyan ott állok a férjemmel szemben, majd lesütöm a szememet, mintha így elrejthetném előle a könnyeimet, azt hogy a testem miként kezd el alig észrevehetően rázkódni, ahogyan némán egyre jobban sírni kezdek. – Sose bocsájtanám meg magamnak, ha miattam nem ölelhetnéd újra… - csuklik el a hangom, ha pedig nem vont az ölelésébe, akkor egyszerűen rogytam le a kanapéra. Megtörten és sírva. Még a lábaimat is felhúztam, hogy utána fejemet a térdemre hajthassam, ha csak nem tett semmi olyat, ami ebben megakadályozott volna.


edi  •• ©️

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Szomb. Ápr. 07, 2018 4:52 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Veronique  & Edmund

Önző vagyok. Teljesen igaza van. És nem érdekel. Most ebben a helyzetben hidegen hagy, holott ez rám sosem volt igaz, hogy önző lennék. Egy kezemen megtudnám számolni, hányszor mondtam nemet bárkinek, ami jó célú dolog volt. Vagy épp Vero-nak. Sosem tudtam úgy elmenni egy hajléktalan mellett, hogy ne adjak neki valamit. Ételt, vagy tényleg egy kis pénzt, de leginkább ételt…erre én vagyok az önző, mert nem áll szándékomban megválni 4 db könyvtől. És megint hozzám vágja, hogy nem voltam ott, hogy be pánikolt az utcán. Hogy elvihették volna a gyereket. miért nem tud kiszakadni ebből az egészből? Miért nem próbál meg segíteni magán, ha már mást nem enged a közelébe. Vagy legalábbis engem nem. Csak az idegent…ezt a srácot. De őt miért? Kezdem úgy érezni, hogy én már nem is kellek ide. Se én, se a lányunk, sem az aggodalmam iránta, érte. Kész káosz ez, de nem akarom elengedni, hanem segíteni akarok… de nem engedi.
A gyerek sír, Vero nem ugrik, hogy megnyugtassa… pedig annyira örült a terhességének, meg annak is mikor a karjába vehette az újszülöttet… erre tessék. Ez van lassan 5 hónap után. Kifordult a baleset miatt és nem képes semmire, mert ő be mantrázza magának. Ilyenkor nem tudok mit tenni és mondani, csak állok és figyelem őt némán…
- Ha igazán teljes tiszta szívedből szereted őt, képes vagy őt megvédeni… - és nem pedig a kifogásokat keresni. Jó, én elhiszem hogy bepánikolt, hogy újra baj történik, de az egyszeri eset volt csak, az hogy egy autó elütötte. Nem az ő hibája volt, sokkot kapott, oké. Ezt is felfogtam. De ha hagyom, hogy mélyebbre ássa magát, akkor soha nem tud kimászni onnan egy pókháló segítségével sem. Nem akarok én lenni az, aki mélyebbre löki onnan, ahol most van. De ez az állapot…rajtam is teljesen túl tesz. Ha én nem vagyok képes segíteni neki, akkor ki? Figyelem, ahogy sírásba kezd, ahogy megremeg, ahogy kiejti a szavakat és a szívem is meghasad. A lányomat elveszíteni? Nem… azt én sem akarom. Olyan nehezen jött össze, hát még ha el is tűnne, vagy… még kimondani is rossz. Figyelem ahogy leteszi magát, ahogy kényelembe helyezkedik és sírni kezd. Röpke idő telik csak el, míg figyelem őt mozdulatlanul. Aztán a gyerek fentről furcsa hangot hallat, olyan hörgésszerűt, Henry pedig sietve jelenik meg a lépcsőn keservesen nyervogva. Bent volt a gyereknél az ablakban…
Eleresztem a könyveket, a szőnyegen végzi mind, futásnak eredek fel a gyerekszobájába, majd az ágya előtt megállok…lila a gyerek feje. Most…most mit?
- Vero! Segíts! - kapom ki a gyereket a helyéről és az ajtó felé igyekszem… ez nem vicc, addig erőlködött a sírással, hogy levegőt sem kap már…egyedül nem tudok vele mit csinálni. Mentőt hívjak? Csapjam meg a hátát? Egyedül ehhez édes kevés vagyok… fogalmam sincs mit csináljak…
- Vero! - kiálltok újra, ha az előzőre nem reagált volna. Ő tanult a gyerekeken alkalmazott fogásokat az ovi miatt...








One life


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Háló •• Szomb. Ápr. 07, 2018 5:41 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Edmund & Veronique
Fogalmam sincs, hogy támadhat ilyen gondolatom, de mégis eszembe jut az, hogy feleannyira se ért meg jelenleg, mint egy idegen tette. Egy idegen, aki nem próbálta meg az ebet a karóhoz kötni. Ő meg a férjem, de hirtelen úgy éreztem, mintha beakadt volna nála a lemez és képtelen lenne igazán átérezni azt, amit érzek. Csak azt tudja hajtogatni, hogy nem az én hibám és a többi dolgot, mintha csak ő ragadhatna meg egy-egy eseménynél. Tudom, hogy Mich meghalt és a férjem egy része is meghalt talán azon az estén, de ez a gondolat, érzés, hogy mennyire képtelen most megérteni és nem jön rá arra, hogy nem fog tudni úgy segíteni, ha állandóan ugyanazt mondja. Talán csak arra vágytam, hogy igazán kimondhassam, amit érzek, de mindig körülbelül ugyanodáig jutottunk a beszélgetésben. Vagy ha el is lököm, akkor se menjen el, mert valójában azt hiszem az ölelésére vágytam, nem pedig a papagájságára. Tudtam, hogy nem kellene ezt éreznem, de mégse tudtam kizárni elmémből, hogy olyan mintha hirtelen ennyi év után még mindig nem igazán ismernénk egymást, vagy ha csak túlzottan felüti a vihar a fejét, akkor nem tudja, hogy mihez is kezdjen vele, velem… És én se tudtam már hirtelen, hogy miben is reménykedek, vagy mit is szeretnék.
Figyeltem, ahogyan minden szó nélkül egyszerűen eltűnik, de nem mozdultam meg. Biztosan a kislányunkhoz megy, netán csak elege lett ebből az egész helyzetből. Nem is tudom, hogy mire számítottam? Talán arra, hogy leül mellém, hogy azt mondja, hogy beszéljük át, hogy keressünk fel valami szakembert, netán csak egyszerűen megpróbál újra átölelni? Elbírtam volna viselni az ölelését, vagy újra csak bűntudatot éreztem volna? Egyáltalán miért érzek, hiszen nem történt semmi se. Igaz, egy idegent beengedtem a lakásba, de akkor többet tett, mint talán elmúlt hetekben a saját férjemtől tapasztaltam. Mintha ő megértett volna és nem várt volna el dolgokat, vagy legalábbis nem hányta a képembe, hogy miként van szüksége a lányomnak, vagy miként kellene ennem és társai, ahogyan Edmund teszi.
Gondolataimtól a férjem szavai rángatnak ki. Felállok, de túlzás lenne az, hogy kapkodok. Inkább gondolnám egy újabb húzásnak elsőre a férjemtől, amivel Lily közelébe akar csalni. Szoba felé menet próbálom letörölni a könnyeimet, amikor pedig újra megszólal, akkor váltok sietősebb léptekre. Amint viszont meglátom a lányomat, egyszerűen minden szó nélkül veszem el a férjem kezei közül.
- Valamit lenyelt? – ennyi kérdést tettem fel, hiszen ő vette ki a kiságyból így biztosan látta már azt, hogy eltűnt-e valami. Bár ott elméletben semmi olyannak nem kellett volna lennie, ami veszélyes lehet ránézve. Amikor viszont választ kaptam, hogy semmit se, akkor sietve öleltem magamhoz, miközben a kislányunk feje a mellkasomhoz csuklott és úgy kezdtem el csitítgatni. Kezemmel gyengéden simítottam végig a hátán, ahogyan egyre inkább kezdett helyreállni a légzése és a színe is. Végül pedig lerogytam a hintaszékben és alig hallhatóan dúdoltam csak, miközben nem csak megnyugodott, hanem szép lassan álomba szenderült.
- Úgy tartják, hogy a gyerekek több mindent megéreznek, mint hinnénk. – mondtam szinte suttogva, de még így is biztosan hallotta Edmund, ha nem tűnt el a szobából. S talán értette is, hogy a jelenlegi háborús övezetre értem, ami uralkodik itthon. Hittem abban, hogy nem ok nélkül hergelte fel ennyire magát a kisasszony a semmiből…
Bármennyire is úgy tűnt, mintha könnyedén tenném meg a dolgokat, vagy az ösztön legyőzött bármit is, mert nem volt így. Legbelül, mélyen valahol a lelkem legmélyén szinte remegve tartottam a kezemben a lányomat és még mindig úgy éreztem, hogy részben jobb neki távol tőlem. Ha pedig a férjem azt hitte, hogy ez a dolog bármit is megoldott, akkor nagyobbat nem is tévedhetne, mert tudtam jól, hogy talán részben segített, de messze nincsenek megoldva a gondjaim, gondjaink…


edi  •• ©️

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Háló ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Háló
Second Chance frpg
2 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Rimbaud-lak-