Gyerekszoba
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 7:42 am ✥

✥ Today at 7:39 am ✥

✥ Yesterday at 1:52 pm ✥

✥ Yesterday at 11:04 am ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:09 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 9:34 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 8:05 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 4:00 pm ✥

✥ Hétf. Okt. 15, 2018 10:24 am ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Gyerekszoba •• Szer. Aug. 16, 2017 2:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Szer. Szept. 13, 2017 10:03 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Veronique && Edmund

Még mindig hihetetlen volt, hogy tényleg hamarosan a karjainkban tarthatjuk a kislányunkat. Csak pár napja derült fény arra, hogy trón örökösnővel sikerül megajándékoznom a férjemet, - eddig túlzottan is jól titkolta a kilétét a kisasszony -, de abban biztos voltam, hogy a lehető legjobb apja lesz. Pontosan tudtam, hogy a szemefénye lesz és óvni fogja őt még talán a széltől is. Eme gondolatok pedig könnyedén csaltak mosolyt az arcomra. Azóta nem nagyon sikerült még beszélnünk, hiszen neki ott volt az étterem, ami sok idejét elvette, nekem pedig az óvoda és a kicsik helyett ott volt a mesekönyv, amivel lassan kész kellene lennem, vagyis még van két hetem, hogy az illusztrációk megszülessenek hozzá. Ennek ellenére is sokszor sétáltam egyet a városban egyedül vagy éppen a barátaimmal, aminek persze az lett a vége, hogy teljesen elfáradtam és képes voltam akár még olykor a kanapén is bealudni, vagyis azelőtt, hogy ő hazaérne, pedig szerettem volna megvárni, de néha tényleg kezdtem úgy érezni, magam hogy megmásztam a Mount Everest és muszáj pihennem. Mostanában a hatalmas pocakom és amiatt is, hogy a kisasszony egészen mozgékony volt nem mindig tudtam esténként aludni, vagy pedig ki se lehet ráncigálni reggel az ágyból, mert olyan jól aludtam. Ez a kettősség az elmúlt hetek napjait egészen jól jellemezte.
Most éppen a hólyagom volt az ébresztőm ötkor, mire óvatosan másztam ki az ágyból, hogy Edmundot nehogy felébresszem, majd pedig utána igyekeztem visszamászni mellé, de bárhogy is fordultam, sehogy se volt már jó. Mintha a Pocaklakó is eldöntötte volna már, hogy ideje anyának ébredni és felkészíteni arra, ami hamarosan várni fog rá. Kevés alvás és még kevesebb alvás, de nem bántam. Leírhatatlanul örültem annak, hogy bővülni fog a családunk és már alig vártam, hogy a karjaimban tartsam, először megpillanthassam őt. Rövid ideig még figyeltem a békésen alvó férjemet, de miután csak forgolódtam és mindenhogyan kényelmetlen volt, inkább felkeltem, mert nem akartam őt is felébreszteni. Belebújtam a lenge köntösömbe konyhába menet, majd a reggeli gyümölcslé után először megpróbáltam alkotni egy újabb illusztrációt, de nem nagy sikerrel, így végül a gyerekszobában megtalálható nagyobb ágyon kötöttem ki miután elvettem egy mesekönyvet. A szoba egyik falát egy-két általam festett rajz díszítette, a másikat pedig bekeretezett képek. Hosszú perceket követően sikerült elhelyezkednem végre kényelmesen, a kezem a hasamra siklott és elkezdtem olvasni hangosan az Oroszlánkirályt a lányunknak. Olykor egy-egy szó között csentem egy kis süteményt abból, ami még tegnapról maradt, de a mesét nem hagytam abba. Olvastam és olvastam, mintha csak itt lenne már a karomban, ő pedig szép lassan kezdett megnyugodni, amiért hálás voltam, mert néha úgy éreztem, hogy bokszzsáknak néz belülről vagy a pom-pom lányok úgy kapitánya már születendőben van. Tudtam jól, hogy Edmund érintése biztosan megnyugtatná, de nem akartam hajnalok hajnalán se felverni, ha már végre pihenhet ő is kicsit. Sütemény lassan fogyott, a nap egyre inkább kezdte megmutatni magát a horizont mögül felkelve, miközben szép lassan a mese is a végéhez közeledett, amikor megpillantottam őt az ajtóban. Mosoly automatikusan jelent meg az arcomon.
- Jó reggelt! – majd megpaskoltam magam mellett az ágyat, hiszen mire én innen felkelek a kisebb hordóméretű hasammal, addigra tuti lemegy a nap is. – Mióta állsz ott? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen fel se tűnt, a sütemény, a mese és a gondolataim túlzottan is lefoglaltak. Kíváncsi voltam arra, hogy mióta figyel minket és hallgatja ő is a mesét, miközben olykor én továbbra is neveken gondolkodtam.

■ ■ credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Csüt. Szept. 14, 2017 6:22 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Veronique  & Edmund


Egyedül ébredtem. Mellettem üresen villódzott Veronique helye… valószínűleg a leány nem hagyja aludni… vagy elment pisilni, enni és megint pisilni. De a percek elröpültek, a nő csak nem jött vissza tovább aludni. Szóval még vártam egy keveset. A napi teendőket a melóhelyen már tegnap leadtam, nem kell besietnem, majd este beugrom, hogy megnézzem mi a helyzet. Hozzá is ki kellene mennem, de fogalmam sincs meló után lesz e élet erőm… ne hagyhatom ki azt az utat. Szóval oda is ki kell jutnom a mai nap folyamán. Meg a nővéremet is fel kellene hívnom...elég heti kétszer beszélnünk, úgyis ugyanúgy fejeződik be a beszélgetés. Nem tudunk megmaradni sokáig egymás mellett... de a testvérek tartsanak össze, ezt tanítom a gyerekeknek is. És még fogom is a lányomnak.
Gyakorlott mozdulatokkal vonulok ki a fürdőbe, hogy rendbe tegyem magamat és a konyhában kötök ki. Egy bögre kávét fogyasztok el ücsörögve. És az ember azt hihetné, hogy ebben semmi különleges nincs. Mégis, ha jobban ismernének, ennek a hétköznapi tevékenységemnek különlegesek a körülményei. Ugyanolyan márkájú kávé, ugyanannyi cukorral, ugyanabban a bögrében, ugyanazon a helyen ülve, újságot olvasgatva. Több, mint tíz éve, minden reggel. Ez az állandó szertartás volt az, amit nem hagytam elveszni. A bögrével kelek fel, félig elfogyasztott kávéval vonulok el a gyerek szobáig, az ajtót halkan megnyitom, hiszen az asszony hangját véltem felfedezni. Olvas? Nekidőltem az ajtónak és onnan figyeltem őt. Hallgattam, ahogy a pocaklakónak magyaráz. Aztán csak elmosolyodtam két korty között. Ez a nő. Aztán felém fordul.
- Jó reggelt. - léptem beljebb az ajtón túlra, etettem a kávémat a kis asztalra, majd letelepedtem Vero mellé, egy csókot hintettem feje búbjára.
- Egy ideje. - rövid tömör válasz, csalafinta mosollyal spékelve. - Jól vagytok? Minden rendben? - érdeklődöm, majd a pocakot is óvatos mozdulatokkal simítom meg.
- Jó reggelt kislányom. - hangom egyből lágyan búg, mosolyog még a hangom is.
- Nem jöttél vissza, pedig vártalak... - sóhajtottam tetetett lemondással, majd nyelvet öltöttem rá, ajkához hajoltam, hogy csókot hintsek rá.
- Figyelj csak, most hogy tudjuk, nem fiú... nevet kellene választanunk neki. - gondolkodtam el egy kissé, majd a kiságyat figyeltem. Aztán visszafordultam feléjük.




Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Csüt. Szept. 14, 2017 8:06 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Veronique && Edmund

Minden talán 13 éves koromban változott meg, amikor nagyit elkísértem a szomszédba vigyázni a pár hónapos kisbabára. Igazából ő ajánlotta fel, hogy szívesen vigyázna rá, ha az ifjúpár szeretne valamerre elmenni, engem meg hajtott a kíváncsiság, de amikor belepillantottam abba a gesztenyebarna szempárba, akkor azt hiszem rájöttem arra, hogy mi szeretnék lenni. Orvosnak sose lettem volna jó, így nem maradt más, mint hogy óvónő legyek. Igen, ahogyan a rajziránti szenvedélyemet, úgy talán a gyerekek iránti szenvedélyemet is kicsit nagyitól örököltem, lestem el, hiszen onnantól kezdve csak mindig ketten mehettünk vigyázni rá.
Gondolataim messze jártak, így fel se tűnt az, hogy valaki már motoszkál is az ágyban, de az se kizárt, hogy csak túlzottan magával rántott a mese is. Szerencsére még nem értem teljesen a végére, így nem volt félő az se, hogy képes leszek megint megkönnyezni, mint a kicsik. Nem tehettem róla, de akár olvastam, akár csak láttam a mesét mindig képes voltam kicsit elsírni magam annál a résznél, aminél még a legtöbb felnőtt is sír. Ezért is kerültem mindig az óvodában ezt a mesét, amennyire lehetett, mert kicsik előtt sírni, amikor inkább őket kellene vigasztalni, nem éppen a legjobb ötlet. Ha éppen nem a sütiből csippentettem, akkor a pocakomat simogattam gyengéden és szeretetteljesen, amíg be nem toppant „apa”. Mosoly könnyedén kúszik arcomra, ahogyan megpillantom, hiszen minden egyes nap hálás vagyok azért, hogy kitartott mellettem akkor is, amikor nem volt talán könnyű. Más párok talán már rég feladták volna és külön életet élnének már, de mi nem tettük. Fura olykor belegondolni, hogy szinte még „gyerek” voltam, amikor találkoztunk és mellette nőttem fel, mármint lett belőlem érett nő. Bár olykor talán még mindig képes vagyok kicsit gyerekesen is viselkedni, de hát ki nem? Mindegyik felnőttem szunnyad még egy kicsinyke gyermekién!
Amikor puszit kapok a fejem búbjára, akkor elmosolyodom, majd alig, hogy leül kicsit közelebb mászom hozzá és neki dőlök.  
- Minden rendben van, csak néha a kisasszony úgy gondolja, hogy bokszzsák vagyok, vagy csak már készül arra, hogy ő legyen a pom-pom lányok vezetője. – felelem kicsit bolondozva, de széles mosollyal az arcomon, miközben hol a férjemet, hol pedig a pocakomra pillantok. Amikor pedig megérzem Ed simogatását, elegendő alig megszólalnia és máris rákezdi megint a mocorgást a kishercegnő. Mintha csak így akarná kifejezni, hogy mennyire is örül apának, afelől meg kétségem sincs, hogy ne érezné apuci a kislánya rúgásait.
- Hmm, valaki nagyon örül neked. – sziszegem kicsit a fogaim között, hiszen nem éppen kellemes érzés, amikor belülről rugdosnak, de legalább még inkább tudom, hogy minden rendben lehet vele. Ez pedig képes megnyugtatni. Ugyanakkor, ha megpróbálta volna elhúzni a kezét Edu, akkor sietve csúsztattam rá az enyémet, hogy ott tartsam, hátha úgy hamarabb megnyugszik a lányunk, mert érzi az édesapja közelségét is.
- Mert nem akartalak felébreszteni és úgy gondoltam, hogy ideje végre neked is pihenni kicsit. – amikor pedig még nyelvet is ölt, akkor játékosan úgy teszek, mintha el akarnám kapni, de aztán persze pontosan tudja, hogy miként is szédítsen meg. Csók közben egyik kezem arcára siklik és hagyom, hogy rövid időre sikerüljön megint elvarázsolnia. – Azt hiszem valakinek már a kávé megvolt, akkor gondolom a reggeli újság is. – hamiskás mosoly pedig meg is jelenik az arcomon, hiszen még éreztem kicsit a kávé ízét, a reggeli programját meg nem volt nehéz összeraknom.
- És miért érzem úgy, hogy neked már lennének ötleteid is? – pillantok fel rá, miután befúrtam magam az ölelésébe és gyengéden megcirógattam a pocakomat. – Szerinted, ha tetszeni fog neki egy név, akkor azt is a tudtunkra adja, mint azt, hogy apának mennyire örül? – gondolkoztam el hangosan, hiszen tényleg ideje lenne nevet találni, de honnan fogjuk tudni, hogy jól választottunk? Tényleg részben kicsit a nevünkben is benne lenne az, hogy milyenekké is válunk?

■ ■ credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Csüt. Szept. 14, 2017 8:27 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Veronique  & Edmund


Megkönnyebbült leszek, ha ő jobban érzi magát. A királylány pedig pajkoskodik. Én ennek csak örülni tudok, bár sejtem mit érezhet Vero olykor…kellemetlen De ez egyben egy csodálatos dolog is. Rettenetesen várjuk már az érkezését és biztosíthatom róla, hogy az elejétől a végéig mellette leszek.
- Hát ha bokszzsáknak hisz, akkor majd azt is beszerzek a szobába. - húzódnak fel szemöldökeim egy pillanatra, természetesen csak hülyülök, eszemben sincs ilyesmit behozni ebbe a patyolat szobába. Ő csak legyen lány a hisztijeivel…én elviselem.
Érzem a mocorgást, kellemes mosolyt csal arcomra mindezzel. Elég belevaló lesz, remélem ugyanilyen gyönyörű lesz majd mint az édesanyja. Nála gyönyörűbb gyermek nem létezhet, bár minden szülő a saját gyermekét tartja a legtökéletesebbnek. Bár én már a szívhangba beleszerettem, meg az ultrahangképbe… élőben le se lehet majd vakarni a lányomról. Ebben biztos vagyok.
- Nekem bőven elég az a pihenés, amit ejteni szoktam. Ne aggódj emiatt, rendben? - néztem rá kissé aggódóan, majd elmosolyodtam.
Szavaira elmosolyodok, a reggeli rutinom mindig ugyanaz, max csak a folytatás változó, de ez állandó. Nem változtatnék semmi pénzért.
- Hm… Hát akadnak ötleteim… nem sok. - vonok vállat, de mégis csak a kislányunk nevét kellene kitalálni, hiszen hamarosan itt van. Csak féltünk, mert nem mutatta meg magát nekünk. Ahogy befészkeli magát hozzám, úgy ülök, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Közben pedig a pocakot simmizem, olykor finoman megbökőm mutatóujjammal is, mire választ kapok egy nagyobb mocorgás kíséretében.
- Ne haragudj. - csókot lehelek a nőm arcára, hiszen fájdalmat generálok vele… nem akarom hogy rossz érzéssel élje meg ezt az egészet.
- Egy szép és jól csengő lánynév. - gondolkodok el hosszasan.
- Marion?...
- Lou-Ann? ….
- Yaelle? Hm… és neked mik jutottak eszedbe?
Szerintem tök mindegy mi lesz  a neve, a kezdetekben úgy sem úgy fogjuk őt hívni,. ebben biztos vagyok. De ez nem is baj. - Mikor kell a következő vizsgálatra elmenni? - érdeklődtem meg, hiszen ha mostanában kell megejteni, akkor elviszem mindenféleképp..



Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Csüt. Szept. 14, 2017 9:36 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Veronique && Edmund

Tudom, hogy nem gondolja komolyan azt, amit mond és a nevetésem el is árulja ezt. Biztos vagyok abban, hogy inkább elkényeztetni fogja, mintsem fiúslányt nevelni belőle. – Bár remélem, azért megtanítod arra, hogy miként is védje meg magát az olyan gazfickóktól, mint amilyen te is voltál. – hangom játékosan csendül és játékosan még meg is simogatom a férjem arcát, hiszen sejti, hogy mire is gondolok. Pontosan a mi megismerkedésünkre és arra is, hogy akkoriban még azért tényleg kicsit nagynak tűnt a 6 év, de most már? Szinte fel se tűnik.
Nagyon vártam azt, hogy a karjaimban tarthassam és megbabonázhasson majd a pillantásával, vagy éppen azzal, ahogyan a világot, minket csodál. Ugyanakkor kicsit aggódtam még mindig, hogy sikerül-e helytállnom és minden rendben lesz-e. Nagyon vágytunk már egy babára, de mi van akkor, ha esetleg amiatt nem kaptuk meg eddig az élettől, mert nem álltunk készen rá. Most tényleg készen állnánk rá?
- Igyekszem, de azt szerintem sejted, hogy nem mi döntjük el, hogy kiért és mennyit aggódunk. Fontos vagy számomra, így mindig is aggódni fogok, ahogyan fordítva is igaz. – kár lenne tagadni, mert tudom, hogy még mindig képes aggódni értünk, hogy minden rendben van-e, hogy jól vagyok-e, vagy éppen a kisasszony.
Mosolyogva figyelem, ahogyan simogatja a pocakomat, vagy kicsit megpöcköli, mire a lányunk sietve felel is. Mintha csak valamiféle fura játékuk lenne, aminek részben az elszenvedője vagyok, hiszen érzem mind a két oldalt, amit csinálnak, ugyanakkor mégis csak egy külső szemlélődő. Sietve rázom meg a fejemet, amikor azt mondja, hogy sajnálja.
- Ne tedd. Nem annyira fájdalmas, s egyébként is jó titeket „nézni” és „érezni”, hogy már most ennyire rajongtok egymásért. – pusziba belemosolyogok, majd a fejemet vállának döntöm és kíváncsian várom a neveket. Tényleg, azt még meg se beszéltük, hogy ha megszületik, akkor vajon kivesz-e pár napot, hogy velünk legyen, vagy most túlzottan is nagy a hajtás és nem tudja ott hagyni az értelmet. Ha utóbbi, akkor se lennék képes haragudni rá, de akkor lehet nagyit ideköltöztetem egy időre, bár amúgy is lehet, mert segítség biztosan jól fog jönni. Gyerekekkel foglalkoztam eddig is, de attól még kicsit reszkettem belülről, hogy nehogy valamit rosszul csináljak majd. Ő mégis csak a mi szemünk fénye lesz, aki nap 24 órájában velünk van.
- Az utolsó kettő tetszik. – értek egyet vele, mert szépen csendülnek és különlegesek is. Pár pillanatra elgondolkozom én is.
- Lilianne, Yasmine? – pár másodperc szünet ismét beáll, míg gondolkozom.
- Lily-Rose és Sophie.  – pillantok fel rá, miután elsoroltam mind a négy nevet, ami jelenleg igazán tetszett. Persze, lehet később még változni fog, hiszen van még majdnem 3 hónapunk, de jobb időben elkezdeni és nem utolsó pillanatban dönteni majd.
- Holnapra van időpontom, elkísérsz minket? Gondoltam, ma sétálok egyet a parkban, meg benézek esetleg a babaüzletbe. – igen, még mindig képes voltam újabb és újabb cuki bodykat venni, amik remélhetőleg jók lesznek a picinek, de melyik anya ne lenne képes elcsábulni, ha lát egy igazán aranyosat? – Van kedved velem tartani egy kiadós reggelit követően, vagy sietsz be? – úgy mozdulok, hogy kicsit fel tudjak pillantani rá.

■ ■ credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Pént. Szept. 15, 2017 4:47 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Veronique  & Edmund



Mint amilyen én voltam? Kérlek…én lehengerlő voltam. Az ellen nincs ellenszer. Ha bárki is bántani akarná a lányomat, az ellen nincs megbocsátás.
- Még szép. - néztem rá komorabb képpel, majd folytattam. - Majd ha betölti az egyéves kort, megmutatom neki hogyan mutasson be és hogyan menjen neki a gazfickóknak. - cinkos mosoly nyúlt képemre, természetesen szavaim nem éppen igazságról árulkodtak, hiszen a dolog bőven ráér még, szóval nem sietek. Ő sem remélhetőleg.
Arcom érintése útján kellemes érzés jár, megnyugtató, hogy velem van, nem ellenem.
Az aggódása azóta kezdődött hogy összejöttünk. Sose értettem akkoriban a nők nyelvén, ma sem megy mindig tisztán, de igyekszem.
A családomért mindent megteszek, nincs olyan, hogy valakinek nemet mondanék….persze csak ha a kérése ellenkező a mentalitásommal. Akkor jön a nemleges válasz. Vero-nak mindig csak a nem adjuk fel dolgot hajtogattam… sose adtuk fel, erre itt lesz a kis hercegnőnk hamarosan. A neveken töprengve eszembe jut pár név, de valami különlegesre hajtok, neki is kell legyen második keresztneve. Nekünk is van, ő se maradjon már ki a sorból.
- Lily-Rose Yaelle Rimbaud? - érdeklődőm lelkesen, elgondolkozom a beceneveken, de egy sem jut eszembe, már a majd ott tartunk, tutira lesz vagy 5 beceneve a kisasszonynak. Az miatt nem aggódom. Annyi meseszép név van, kár hogy nem lehet azokat neki adni, de ha becenévként használjuk…talán még jó ötlet is. Szóval van időpontja.
Elfelejtettem volna? Mondjuk nem csodálom ha kiment a fejemből ennyi minden mellett. - Naná hogy elkísérlek. Kíváncsi vagyok mit mond a doki…meg hogy még mindig lányunk van e és időközben nem bukkant-e föl valami más ott…. - persze hogy örülök a kislánynak… mondjuk egy fiúnak is örültem volna, de hogy egy kis hercegnőnk lesz, ez minden várakozásomat felülmúlja. Milyen csodálatos lehet apának lenni. Ha a karjaimban tartom majd, tuti megkönnyezem.
- Nem sietek, estére megyek majd csak eligazítást tartani. Szóval egész nap a tietek vagyok. Elkísérlek a világ végére is, ha arra vágysz. - búgom a lány fülébe, majd megpuszilom hosszasan. - Na és mit készítsek elő? Mit ennél? - érdeklődöm serényen, ha felszeretne kelni, hát én segítek benne, ha még maradna, akkor elücsörgök én is itt.



Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Pént. Szept. 15, 2017 9:38 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Veronique && Edmund

Nevetésem dallama körbelengi a szobát, mert azért valljuk be eléggé vicces elképzelni, ahogyan egy évesnek próbálná megtanítani. A fejemet kicsit megcsóválom, miközben a boldogság és a jókedv csillan az íriszeimben, de azért egy kisebb rosszallópillantást kap, „komolytalanhelyzetnek” megfelelően is. – Aztán később ne reklamálj, hogy én nem szóltam előre. Főleg, amikor majd jön az óvodai szerelem, az első nagy. – kuncogom el magam, hiszen nekem nem kell bemutatni az ilyet. Főleg, amikor teljesen komolyan akarja közölni két kis cukorfalat, hogy ők már pedig szeretik egymást és el fogják venni a másikat. Azért tényleg örülnék, ha majd meg tudná védeni magát a lányunk, ha már idősebb lesz. Tudom, addig még sok minden történhet, de a világ nem hiszem, hogy jobbá fog válni, én pedig szeretném őt biztonságban tudni, ahogyan vélhetően az édesapja is.
Aggódásom pedig sose fog megszűnni irányába és most már még egy személyért aggódhatok, de csöppet se bánom. Boldog vagyok, még akkor is, ha olykor aggódva fürkészem a férjemet, hiszen azt a balesetet szerintem senki se tudná elfelejteni, még ha akarná is valaki a családból. Én pedig szeretném, ha tényleg jól lenne, még ha tudom is, hogy ez nem lehet ilyen egyszerű, ahogyan a legtöbb dolog az életben nem az.
Pillanatok alatt már a neveknél tartunk, hiszen ideje lenne a kisasszonynak nevet is adni, de van egy olyan sejtésem, hogy bármit is választunk legalább másik 5 nevet fog kapni a családjától. Mindenki fog valami becézést találni neki, vagy névrövidítést, viszont örülnék, ha neki is két neve lenne. Ha már nekünk is kettő jutott, de azt se támogatnám túlzottan, hogy a szülők nevét örökölje. Szép hagyomány, de inkább valami különleges jár neki, ha már ő egy kisebb csoda és reménysugár az életünkben.
- Különlegesen csendül, nekem tetszik. Sokféleképpen lehet becézni is és akár ő is eldöntheti idővel, hogy melyik nevét is szeretné inkább használni. – adom áldásomat most a névre, ha meg úgyis találunk másik nevet, ami igazán tetszik, akkor majd még variálunk rajta.
Nem vagyok abban se biztos, hogy mondtam volna neki a holnapi időpontot a doktorhoz, de bárkivel megesik az ilyen. Mindegy is, most már tud róla. – Nem hiszem, hogy kiderülne az, hogy rejteget még másmeglepetéseket. Ha belegondolsz, igazán kislányhoz méltóan rejtegette magát, mint aki szégyellős. – szavak játékosan csendülnek, de még az orvos is ezzel viccelődött, hogy milyen kis szégyellős a Pocaklakó, amikor végül mégis megmutatta magát. Azóta meg még inkább mocorogni kezdett, mint előtte tette.
- A szigorú főnök, aki rendet tart a munkahelyén. Képzelem, mire bemész mindenki haptákba vágja magát. – nem komolyan gondoltam, amit mondtam és ezt ő is sejtheti. Puszit viszonozom és nehéz elszakadnom tőle, hiszen hiányzott már ez a reggeli kis „évelődés” közöttünk. Mostanában ritka volt az, amikor együtt ébredtünk. – Valóban? – pillantok rá kérdőn, miközben az ágyszéle felé kezdek mocorogni. – Ha a világvégére is eljönnél velem, akkor Colmar is beleférne? – pillantok rá kérdőn, miközben tudom, hogy nem fair csak így a semmiből bedobni. Régóta nem került már szóba, de talán ennél jobb alkalmam nem lesz arra, hogy rávegyem pár napra utazzunk el, vagy ha ő nem ér rá, akkor nagyival mennék, hiszen anyáék is elfoglaltak, vagy ki tudja lehet valamelyik családtagja elkísérne minket, hiszen ott van Rollo, Lucky és Linn is.
- Hmm, mit nem? – pillantok rá, majd kinyújtom felé a kezemet, hogy segítsen felállni, mert úgy mégis csak könnyebb lesz. Tényleg kicsit olyan vagyok, mint egy totyogó medve, amekkora a hasam és mennyire nem könnyű minden mozdulatot megtenni. Például lehajolni valamiért, ha leesett. – Mit szólnál egy kiadós tojásrántottához, zöldségekkel és virslivel? – indulok el a konyha felé kezemben a poharammal és a sütis tányérral, de előtte még a mesekönyvet is visszaraktam a helyére.

■ ■ credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Vas. Szept. 17, 2017 3:21 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Veronique  & Edmund

Nevetése egy kedvenc dallamom, ennél szebbet el sem tudnék képzelni tőle. Ez olyan mintha éltetne, mintha az ember, aki járóképtelen, erőt kap a folytatásra.
- Az első nagy szerelem csak akkor érvényes, ha a kis srác még az én szőrös szívemet is megmelengeti. - komorak a szavaim, de a tekintetem lágy, szóval valójában csak hülyülök. Az meg hogy megtanítom az önvédelemre alap, a későbbiekben ne adja isten szüksége lehet. A neve nem lehet könnyen kiejthető, sem egyszerű, sem ronda, különleges jár neki, mint anyukájának. Ha már ennyi küzdöttünk érte, akkor már kapjon érdemi nevet. Valami olyan amit különlegesnek tartunk, hiszen ő is egy kisebb csoda lesz, ennyi küszködés árán.
Az meg hogy kivel volt a gond… voltunk orvosoknál, hogy keressen, találjon és adjon valamit…. de ez most mellékes. Itt van és itt lesz hamarosan. Mindannyian nagyon várjuk az érkezését, de még 2 hónapot türelmesen tudunk rá várni.
- Hercegnő lesz, kijár neki is egy csöpp szégyenlősség. - szelíden csendül a hangom, tekintetem elmélyül feleségem íriszében hosszan, nyugtatón. Nem számít milyen tulajdonságokkal fog bírni a lényeges az, hogy egészséges legyen, semmi több. Csak ennyit kérek. Az én második szerelmem lesz, akit nem adok csak úgy senki kezébe.
Szigorú vagyok ott ahol kell és mutatom a másik arcom annak aki kiérdemli azt. Csak apró mosolyt varázsolok a képemre, ez nem annak a jele hogy megbántott volna szavaival, de ez vagyok én. A világvégére is elmennék érte, vagy épp vele, a kérdése széles mosolyt csal arcomra.
- Colmar-ba? Hát nem is tudom… - heccelek, évelődöm vele, rajta, amúgy is mennék még a kicsi születése előtt. Utána már aligha tudnánk menni bárhová is az első hónapokban.
- Nagyon drága lesz az neked, ugye tudod? - mosolyom egyre szélesebb, majd csókot nyomok feje búbjára.
- Megyek veled oda is, elviszlek ahová csak akarod. - mormolom neki a szavakat.
- Mikor mennél? Bármikor mehetünk, ha ezzel még boldogabbá tehetlek. - ráadásul gyönyörű helyről beszélünk, jót tenne mindkettőnknek egy kis kikapcsolódás.
Kivettem a kezéből a tányért, majd útra indultam a konyhába, mögöttem pedig a kisasszony.
- Tojásrántottát ennél? Azonnal. Ülj csak le, helyezd magad kényelembe, meg meséld csak el nekem milyen zöldségeket akarsz enni? - virsli van itthon, mindennap veszek 1-1 kilót, szóval nem aggódok hogy nem lenne. A hűtőből előkaptam a tojásokat, összesen hat darabot, majd tálat is előkaptam, meg egy villát. Feltörtem őket villám gyorsan, majd felkavartam. A kért zöldségeket is előszedtem a pult alól, tegnap vettem mindet.
- Hány napra szándékozol menni Colmar-ba? - érdeklődtem rásandítva, közben elővettem a virslit is a hűtőből, majd egy poharat is. - Mit innál? - újabb kérdés, újabb mosoly, újabb kedves gondolat.

//Átköltözhetünk a konyhába?//






Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Vas. Szept. 17, 2017 7:22 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Veronique && Edmund


// helyileg a konyhában, csak az már foglalt... //

Arcának mimikája elárulta, hogy csak hülyül, de attól még kimondtam, amit gondoltam  Főleg ha kicsit az óvodai szerelemtől átugrunk a tinédzserére, mert idővel jönni fog az is. - Hmm, ezt jó tudni életem, de azt mind a ketten tudjuk, hogy nem ennyire egyszerű. – elég csak a mi esetünkre gondolnia. Nálam is hamarabb tudta a nagyi azt, hogy beleszerettem, mint a szüleim. Igaz, 15 éves fejjel tartottam kicsit hogy a nagykorúságát már rég átlépő férfiúnak neki essen apu. Részben megértetten volna, másrészt nem, mert Edu nem olyan volt, mint a többség, de ő akkor is védte volna a kislányát.
Nem hittem volna, hogy ennyire könnyedén fogunk neki nevet találni, de úgy éreztem, hogy különleges lett, mint ő is, hiszen egy kisebb csoda volt az ő érkezése is, de ennek ellenére is reméltem, hogy idővel lesz lehetőségünk kistestvérrel megajándékozni őt. Gyönyörűen csendült a kiválasztott név és reméltem, hogy édesapja kitartását és magabiztosságát is megörökölte tőle.
Kezemmel lassan simítottam végig a pocakomon, miközben alig akartam elhinni, hogy már csak két hónap körülbelül és a karjainkban tarthatjuk. Vagy éppen majd elveszhetünk bűbájos mosolyában és mindenre rácsodálkozó szempárjában.
Elveszem rövid időre kedvesem íriszeiben, hiszen tényleg kijárt neki. Mi meg csak izguljunk, hiszen a születése után biztosan rendesen fel fogja bolygatni a kedélyeket. Szeretetteljes mosoly jelenik meg az arcomon, miközben gyengéden simítok végig a férjem arcán. – Minden rendben lesz és ő lesz a legszerencsésebb leányzó, hogy ilyen remek édesapja van. – majd egy gyengéd csókot lehelek ajkára. – Szeretlek és köszönöm. – suttogom ajkai felett. Sok mindent köszönök. Azt, hogy engem választott, hogy mindig kitartott mellettem és ama csodát is, ami részben neki köszönhetően növekszik már 7 hónapja a szívem alatt. Sok mindenért hálás vagyok az életnek, de leginkább azért, hogy ő engem választott és választ nap mint nap.
Örülök annak, hogy nem vette magára szavaimat, mert nem állt szándékomban megbántani őt. Sőt csodálom, hogy képes egyedül is elvezetni egy éttermet és annyi embert irányítani. Pontosan tudja mikor kell komolynak lenni és mikor van helye a viccelődésnek is. Mosolya könnyedén elárulja, hogy nincs ellenére a kérdésem se, miközben a kérdésével meg inkább csipkelődik. Mosolyom széles lesz arcomon, miközben ártatlan fejet vágok.
- Igen, tudod a színes házak városába. – néha csak így emlegettem a szülővárosomat neki, ami olykor igazán hiányzott, pedig régóta nem jártam ott. Csókot mosolyogva fogadom, hogy utána egészen közel lépjek hozzá, amennyire a pocakom engedi.
- És mennyire is lesz az? Vagy éppen , miként is várja a fizetséget Mr? – huncut mosoly jelenik meg arcomon, miközben játékosan végighúzom  ujjamat alsó ajkán.
- Köszönöm. – pillantok rá hálásan, hiszen nem lenne kötelessége jönni, de mégis megteszi. Ez pedig sokat számít nekem és hálás vagyok érte. De igazából engem minden egyes nap boldoggá tesz, mert tudom, hogy mellettem van és szeret. Tudom hogy reggel mellette ébredhetek, este pedig haza fog jönni hozzám, vagyis most már hozzánk.
- Holnap orvoshoz megyünk és még le kell adnom a vázlatokat, neked meg ott az étterem, így esetleg péntek? – pillantok rá kérdőn, de mielőtt felelhetne sietve hozzáteszem. – Sayfi is jönne, igaz ott nem zavarna sokat, de eljönne velünk, ha nem baj. – harapok egy aprót alsóajkamba miközben bocsánatkérően nézek rá. A nagyit még mindig így hívom, mondhatni gyermekkorom óta. Jót tenne mind a kettőnknek egy kis nyugalom, de abban se voltam biztos igazán, hogy ki fogom e bírni egy nap alatt az utazást vagy miattam muszáj leszünk-e kitérőt tenni.
- Paradicsom, paprika és természetesen hagyma is mehet bele, mert akit ma még maximum megcsókolnék az is remélhetőleg fog enni belőle. – szólaltam meg miután helyet foglaltam. Csendesen fürkésztem őt, ahogyan neki állt főzni, hiszen igazán vonzóvá tette még ez is a szememben. Amikor pedig rám pillantott sietve csináltam úgy, mintha nem is őt stiröltem volna, hanem a poharammal foglalatoskodtam volna.
- Kettő- három és plusz az utazás, ha neked belefér. De ha netán valami nagy dolog készülőben van az étteremben és nem  tudsz elszakadni, akkor mehetünk máskor is. Csak gondoltam egy kis pihenés és magány jót tenne neked, nekünk is. – hiszen hamarosan jön a kismanó is és akkor aztán nem lesz egy perc nyugtunk se. Amikor pedig majdnem kész lett a reggeli akkor sietve álltam fel, hogy legalább megterítsek, ha már ő készítette a reggelit.


// a konyha sajnos foglalt Sad nagy baj ha itt marad? //


■ ■ credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Hétf. Szept. 18, 2017 5:19 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Veronique  & Edmund

A mi esetünket nem kell megismételnie senkinek sem. A gyereknek meg főleg nem. Hét lakat alatt fogom őt őrizni és randira is csak 18 éves kora után hívhatják el. De ezt majd úgyis a kislányommal fogom átrágni vagy ezerszer és remélem érteni is fog a szép szóból.
Remek édesapja leszek a kisasszonynak. A szavai melegséget hoznak rám, teljesen ellágyulok a szavaitól. Csak egészséges legyen. Ahogy megköszöni, csak lehunyom a szemem és hallgatom őt.
Colmar pedig alap, hogy eljuttatom oda, ha törik ha szakad, ha piros tető is szakad ránk… az inkább ne, de elviszem.
Kérdésére lehajolok hozzá, ajkaira hintem a csókomat, jó hosszasan belemerülök, majd kissé elszakadok a csóktól. - Szintem bőven van ötletem hozzá. - kaján mosolyt hintek, majd újabb csókban forrok össze vele, majd két kezemmel a pocakot kezdem el simogatni. Drága kislányom, remélem olyan gyönyörű leszel mint édesanyád és a temperamentumomat tőlem örökölöd majd.
Alap dolog hogy elviszem a szülővárosába, még a napokban meg is ejthetjük a dolgokat.
- A péntek tökéletes. De ha csütörtökön reggel elindulunk, az se lenne baj, nem? - mosolyodom el, majd homlokon csókolom.
- Neki mindig lesz helye nálunk Kincsem. - a nagymamája naná hogy jöhet. El sem tudnám nélküle képzelni az utat, meg ha egyszer a néni is ott nőtt fel, akkor miért is ne jöhetne.
Előkapom a kért zöldségeket, mosom és paprikát csumázom, majd aprítok. Elég fürgék a mozdulataim, szóval kár lenne ellesnie a dolgot. Kérdésemre azért rápillantottam. Szavaira felhúztam a szemöldököm.
- Egy hetet kellemesen eltölthetnénk nem? Nem csak jövünk megyünk dolog lenne. - fordultam vissza a tűzhelyhez összeönteni az aprított zöldségeket a tojással.
- Nélkülem a srácok megvannak, van aki eligazítsa a konyhát, ha nem vagyok.
A konyhát hamar le tudom rendezni, sürgős ügyben megyek el, szóval van emberem nem is kevés. Szabadságot sem kértek, senki sem beteg. Szóval nyugodtan hagyom ott őket. Figyelem, ahogy a tányérokat szedi elő, az étel kész, minden friss. Szóval a pultra letéve az ételt a lapátkanállal mertem a lánynak, majd oda is nyújtottam neki a reggelit.
- Jó étvágyat. - mosolygom, majd magamnak is kimerem, a főtt virslit pedig egy külön tányérra pakolom, szóval mindenki annyit eszik amennyit akar. Két villa is előkerül.
A hűtőhöz megyek egy kis üdítőért, majd azért rákérdezek.
- Mit kérsz inni?
Amit szeretne azt töltök neki, majd egy adag kávét is felteszek főni. Végül mellé telepszek a tányérral, a feleségem felé fordulok, majd a pocaklakóhoz simítom két kezem, majd felegyenesedve én is falatozni kezdek.


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Hétf. Szept. 18, 2017 7:06 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Veronique && Edmund

Csókja könnyedén részegit meg, kezemet nyaka köré fonom és ujjaimmal gyengéden cirógatom tarkóját. – Efelől kétségem se volt.- kaján mosolyát huncut pillantással viszonzom, mielőtt ajkaink ismét egymásra lelnének. Amikor pedig pocakomra téved a keze és gyengéden simít végig, akkor széles mosoly kúszik arcomra, Törpilla pedig egy-két mozdulattal fejezi ki, hogy mennyire is örül apa közelségének.
- Nem, egyáltalán nem lenne baj. Azt hiszem kettőnk közül jelenleg te vagy az elfoglaltabb, így amikor neked jó életem. – pár pillanat erejéig lehunyom szemeimet, míg ő homlokon csókol. – De lehet nézni kellene valami szállást. Nem tudom, hogy kibírom-e egyben az utazàst.  – vallom be, hiszen itthon se bírok állandóan ülni, helyette vagy sétálok, vagy ledőlök. Azt meg pontosan nem tudom, hogy hány óra is lenne az út kocsival. Majd megnézzük.
- Vigyázz mit mondasz, mert ha meghallja, akkor lehet a kicsi születése után mínusz egy vendégszobánk lesz. – érezhette, hogy csak viccelődöm, ugyanakkor volt igazság is a szavaimban. Bár én nem bánnám, ha Sayfi rövid időre itt lenne. Biztosan eleinte jól jönne a tapasztalata és segítsége is.
Olyan rutinos és precíz vélhetően sose leszek, mint ő konyhában, de még ennek ellenére se érte sose rossz szó a főztjeimet. Meglepetten pislogok párat a szavaira.
- Biztos vagy abban, hogy egy hét belefér? Én örülnék neki, de azt se akarom, hogy esetleg nélküled égjen a ház, mármint étterem. Főleg, hogy vélhetően a kisasszony születése után is rövid ideig hiányolniuk kell majd. – legalábbis remélem, hogy az első egy-két hétben inkább itthon lesz és nem az étteremben. Azt pedig tudom, hogy egy éttermet vezetni nem könnyű, legalábbis láttam vagy éppen voltam a támasza itthon, amikor nem ment minden simán.
- Ebben biztos voltam, de azt is tudom, hogy az egyik álmod az volt. – mármint az étterem, így talán érthető az, hogy nem egyből egy hetet vetettem fel az utazásra, de én örülnék neki. – És egy hétig mások is meglesznek a kedvenc nagybácsi nélkül? – pillantottam rá kérdőn. Örültem annak, hogy ennyire szoros a kapcsolatuk, ahogyan annak is, hogy elfogadtak engem. Igazán remek személyek voltak, ahogyan az se volt titok, hogy az ajtónk mindig nyitva áll előttük és számíthatnak ránk.
- Köszönöm! – mosolyodom el. – Mennyei az illata. – győz a Pocaklakó, hiszen máris beleeszem a kiszedett ételbe, miután megfújtam kellően. Sietve nyelem le a falatot, amikor kérdést szegez nekem.
- Az tökéletes lesz ami a kezedben van. – utalok a gyümölcslére, hiszen kávé helyett átszoktam az ilyenekre. Igyekeztem egészségesen étkezni, már amikor nem éppen valami igazán bizarr dolgot kívántam meg a terhesség ideje alatt, mint lekváros kenyér uborkával.
Elmosolyodom, amikor megérzem az érintését, gyengéden simítok végig arcán, majd egy puszit nyomok arcára, mielőtt egy kisebb csend telepszik ránk, míg eszünk.
- Lassan én leszek a kisgömböc, aki csak gurulni fog.- kezem pocakomra siklik, hiszen sikerült most is elég nagy adagot ennem. – Hmm, esetleg benézhetnénk majd séta közben abba a cukrászdába... – ahol kicsit talán már törzsvendégnek számítok. Poharamat újra töltöttem, majd lassan felálltam. – Köszönöm a reggelit, nagyon finom volt! – csókot nyomok ajkaira, hogy utána a romokat elkezdjem eltakarítani. Ha már ő csinálta a reggelit, akkor az a legkevesebb, hogy segítek utána eltakarítani. Ráérek utána készülődni, az úgyse megy olyan könnyedén, hiszen nem mindig könnyű megtalálni azt a ruhát amiben képes vagyok „kishordóként” is jól érezni magam.

|| ha vmit elírtam akkor bocsi, de tabletrõl írtam. doboz


■ ■ credit

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Pént. Szept. 22, 2017 6:15 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Veronique  & Edmund


- Persze, nem is gondoltam hogy a teljes utat végig  ücsörögjünk. Meg majd nézek valamit a neten, foglalok egy szobát… ami mindünknek megfelel. - mert nem tart semeddig és nem kerül jóformán semennyibe. Amit elkérnek egy hétre… vagy pár napra… azt hiszem nem abból fogok csődbe jutni. Meg akkor a programokat is átnézem azon a csodás helyen. Akad majd valami biztosan, unalmasnak nem hagyhatom.
- Sayfi akkor jön és addig marad ameddig és amikor jönni óhajt. - a nő elől semmit nem tiltok meg, főleg nem azt, hogy dédelgesse a csemetémet.
Hallom aggodalmas szavait, hogy az étterem égni fog hogyha nem leszek ott. Halk kuncogás tör elő belőlem.
- Édesem, rajtam kívül vannak még ott remek szakácsok is, akik tudják mitől döglik a légy. - ha meg még sem menne minden úgy, akkor hívnak és nincs mit tenni, mennem kell. Tiszta sor.
Ahogy a család többi tagjáról kezd érdeklődni, hogy mégis mit válthat ki majd belőlük a hiányom…
- Hát… - akad el a szavam egy pillanatra, de hamar válaszra lelek. Hiszen nem mindegy, hogy egy hétre, vagy évekre lépek le....csalódnának bennem. Mint egyesekben...
- Nem örökre lépek le, ráadásul van telefon is, amin elérhető leszek bármiért. - legyen az tényleg bármi. De ez a kikapcsolódás nekünk van, had élvezzem a társaságát.
A reggeli hamar elfogy, jóízűen ette meg az utolsó falatokig és ez kellemes érzést nyújtott szőrös szívemnek. Szavait fejcsóválásom követi.
- Ugyan, nem vagy kis gömböc. Amint a lány megszületik, visszaalakulsz nádszál vékonyra. A gyerek majd átveszi a fölösleges kilóidat. - nem lesz kövér a szülés után, a fogni való rajta így is több, nekem meg mindegy hogyan néz ki, hiszen szeretem őt.
- Benézhetünk. - mint mondottam, a mai napot vele töltöm, szóval oda megyünk, ahová csak kívánja. Ha cukrászda akkor oda.
A csókja után szélesen elmosolyodom. - Kedves egészségedre.
Amint meglátom, hogy mire készül, elkapom a karját és óvatosan magamhoz húzom, jobbára az ölembe és az ölelésembe vonom.
- Mondtam, csak pihenj. Megcsinálom, oké? - az egy dolog, hogyha nem vagyok itthon, akkor megcsinálja a takarítást is. A földre került dolgokat meg amúgy is feltakarítom, tudom miért kerülnek le és miért nem lettek még felszedve…de ezt most hagyja rám. Itthon vagyok. Két tenyerem a pocakra siklik, puha érintéssel simítom, majd a nőm nyakára hintek egy puszit. Oda mormogom a szavakat.
- Csak szülessen meg, és lesz neked ne mulass. - már számolni sem tudom mióta nem voltunk úgy együtt. Nem akartam ártani a picinek, így nem is nagyon csináltuk, de ha kibújik végre és lesz egy nyugodt éjszakánk… majd csak utána.  
- Menj, öltözz fel valami kényelmesbe, addig meg összetakarítok. - engedem útjára végül, majd ha megindul, még azért megkérdezem.
- Segítsek valamiben?
Végül meleg vizet folyatok a mosogatáshoz, öblítéshez. Nem telt bele 4 percbe se hogy mindent a helyére tegyek, a konyha csillog villog. Rutinos vagyok már egy ekkorka konyhában.
Aztán én is a nő után lépdelek a szobába, hogy ott Vero feje búbjára csókot hintsek, majd én is ruhát kerestem magamnak, hogy végre indulhassunk a sétánkra.



Elit
avatar
● ● Posztok száma :
172
● ● Reag szám :
156
● ● Keresem :
Az iker
● ● karakter arca :
Tyler Hoechlin


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Szomb. Szept. 23, 2017 10:35 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Szer. Márc. 21, 2018 8:34 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Tévednék? Ha épp csak az agyam hátsó zugában is, de szinte végig ez mászkál a gondolataim között. Titkok. Ott lenne az enyémben is a feloldozás, ha elmondanám? Nem vagyok benne biztos, mégis egy részem szeretné elhinni. A gond, hogy ott lebeg minden más is, amit veszíthetek. Most valamilyen szinten az életük része lehetek, ha elmondom, ki vagyok, talán őrültnek hisznek, mindketten vagy csak egyikük és akkor fogalmam sincs, mihez kezdhetnék.
Minden egyes lépéssel igyekszem egyre inkább eltüntetni ezt a gondolatot, főleg, amikor már túl vagyok a... nos, lényegében saját halálom említésén. Ezek után az már igazán könnyed témának tűnik, hogy át kell pelenkázni a kis hercegnőt.
- Nem, nem mostanában ettem. De szerintem bírni fogja a gyomrom. Orvos lennék vagy mi - mosolyodok el, ahogy félretéve a babakocsit, már veszem is újra ölbe. A papucs dologra viszont csak a fejem rázom meg és végre leveszem a bakancsot a lábamról, de közben lényegében félig már az álmosan pislogó apróságé a figyelmem.
- A dolgait felhozod a babakocsiból? Kis takaró meg ilyesmi? - fogalmam sincs, hogy van-e a kicsinek itthonra is egy vagy hogy szokásuk. Ennyire azért nem értek hozzájuk, csak azt tudom, hogy szokott lenni.
Aztán már indulok is fel, egyenes a gyerekszobát célozva meg. Igazából egy részem tudja, miért csinálja. Sejtem, hogy nehezen megy még ennyi is neki, de muszáj segítenie. Apró lépések meg minden. Éppen csak addig jutok, hogy a pelenkázóra fektessem Lily-Roset, félig ott könyökölök előtte és magyarázok neki, próbálom elszórakoztatni, de egyre nyűgösebbnek tűnik. Hogy a pelenka vagy más az oka... na az egy igazán jó kérdés.
- Vero...? - szólalok meg kicsit hangosabban a szükségesnél, ha még mindig nem bukkant volna fel. Ha pedig megjelenik, eszemben sincs kimutatni, hogy sejtem, mekkora erejébe került ide bejönni.
- Intézem, csak mondd, mit csináljak és közben fogd a kezét óvatosan, hátha nem ficánkol majd annyira - tudom, tudom, úgy hangzik, mintha valami komoly műtéthez készülnék elő, nem egy baba pelenkázásához. De egyrészt így megy könnyen, másrészt hátha a komolysággal azt elérem, hogy ott legyen Vero keze a kislányáén. Ennél többet nem akarok tőle, csak ennyit. Amúgy is, ennyitől mi baja eshetne? Hiszen nagyrészt én tartom, én csinálom, csak annyit kérek, hogy legyen ott az ő keze is és érjen hozzá.

Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
152
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Szer. Márc. 21, 2018 9:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mason & Veronique
- Az orvosoknak a vért kell bírnia, nem? – pillantok rá halovány mosollyal az arcomon, mintha csak képes lennék rövid időre elfeledkezni arról, ami a városban történt, hogy miként borult fel még inkább a jól ismert világom. MI lesz akkor, ha soha nem leszek képes beszélni róla, ezáltal legyőzni se? Meddig titkolható valami? Meddig képes ember terheket cipelni, ami akár másokra is hatással lehet?  Egyszerűen nem tudom a választ, hiszen a házasságomra is ugyanaz volt érvényben, mint az egykori családomra, hogy mindig legyünk őszinték és én eszerint is éltem le az életemet, egészen mostanáig, míg ki nem fordult a világ önmagából.
- Persze, menjetek csak. – vágom rá túlzottan gyorsan is, mint aki időt akar nyerni. Összeszedek én mindent és automatikusan cselekszem, ahogyan a kistakaróba beszimatolok, mintha ha másképpen nem vagyok képes, de legalább így érezhessem a lányomat. Elindulok a megfelelő szoba felé, de nem vagyok képes odasétálni, nem megy. Hátam a folyosó falához simul és habozok, miközben az összegyűjtött dolgok ott lappanganak a kezemben, miután a babakocsit is a helyére raktam. Jahh, teljesen kezdem úgy érezni magam, mint aki a nyomokat tűntetgetni el maga után, hogy véletlen se kelljen szembenéznie azzal, ami történt. Hallom, ahogyan a nevemet kimondja, de mégis kell egy-két másodperc továbbra is, hogy végre megmozduljak, miután nagy levegőt vettem és belépjek a szobába.
- Itt vagyok, nem akart a babakocsi összecsukódni. – füllentem a dolgot, hiszen könnyedén összecsuktam és a helyére állítottam, de ez is csak egy újabb tagadás volt, viszont úgy éreztem, hogy a többi mellett bőven elfér. Nem oszt nem szoroz a dolog már, majd később esélyesen jobban fog fájni, minden elmulasztott pillanat. Legalábbis reméltem mélyen legbelül, tökéletesen rejtve, hogy még minden lehet jobb. De a történések sodrásával egyre inkább kezdett megfakulni ez a remény.
- Ha le fogom, akkor csak jobban fog ficánkolni, mert zavarja őt. Egyszer apa szerettél volna lenni, így legalább tudni fogod, hogy mire is vállalkozol. – talán kegyetlenség volt ezt mondani, de képtelen voltam a lányomhoz érni. Féltem, hogy tényleg kárt teszek egyszer benne, amennyi rossz történt mostanság velünk…nos, talán nem meglepő. - Kihámozod a ruhából, a pelenkát óvatosan kinyitod, de már készíted a törlőt. A lábait óvatosan fogd majd meg, aztán ki kell törölni őt. Többször is, jöhet a kenőcs, a tiszta pelus. Ja, igen előtte a használtad csomaggá alakítod és arrébb rakod, mielőtt véletlen rád lökné. – próbáltam elhadarni érthetően a dolgokat. Közben a törlőt, a kenőcsöt és a tiszta pelenkát is felé nyújtottam. Persze a biztonság kedvéért tiszta bodyt is vettem elő, ha netán összekenődött volna. Ahogyan azt is tudtam, ha szükséges segíteni neki, akkor talán győzni fog az anyaiösztön és segítek benne, nem pedig magyarázni fogok. Reménykedtem ebben, de félő volt, hogy netán ez is kudarc lesz.  


•• edi ©️



A hozzászólást Veronique S. Rimbaud összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 12:11 pm-kor.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Csüt. Márc. 22, 2018 11:27 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



- Nem lesz gond - vér vagy sem, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond. Egy dolog viszont eszembe jut és mielőtt még elindulnék felfelé, csak rákérdezek.
- Ed hogy bírta az első pelenkázásokat? - már most látni az arcomon, hogy jól szórakozok, ahogy elképzelem magam előtt. De szerettem volna itt lenni! Na nem a pelenkázásnál, csak része lenni az egésznek. Annak, ahogy a barátomból apa válik.
Most már késő bánat, ez így alakult, a kislány viszont itt van velem és bármennyire is próbálom szórakoztatni, egyre nyűgösebb. Talán részemről is ezért jön hangosabban Vero neve, hogy jöjjön. Adtam neki időt bőven, most már szükségem van rá. A babakocsis dolgohoz nem igazán fűzök semmit, talán tényleg nehezebben birkózott meg vele.
- Nem lefogni, csak... - kezdek bele, de hamar el is hallgatok, kicsit feladva a próbálkozást. Aprót bólintok és belefogok a nagy hadműveletbe.
Meg sem rezzen az arcom, amikor eljutok addig, hogy kinyissam a pelenkát a törlőkendőnél viszont kiscit meggyűlik a bajom, mintha csak elkenném ahelyett, hogy sikerülne tisztára varázsolni, hiába jön egyik a másik után.
- Vero...? - nézek rá kicsit kérdőn. Eddig tartott a nagy szakértelem. Ezúttal eszembe sem jut, hogy vajon menni fog-e neki, hogy segítsen. Főleg akkor nem, amikor az eddigi néha-néha elhaló nyöszörgés igazán fülfájdító sírásba csap át.
Most már szinte kétségbeesett a tekintetem. Fogalmam sincs, mit csináltam rosszul, ahogy arról sem, hogy hozzam helyre. Eddig jól ment a gondoskodás róla, de a sírás és azok a pici ujjak, amik ökölbe szorulnak, majd vissza.
Nem hagyom magára, semmi pánik, kezelem a helyzetet, ugyanúgy fogom a lábait, viszont eléggé elakadtam.
- Át kellene venned és befejezni - szólalok meg végül és ezúttal már nem igazán kérdezve csúszik a szabad kezem Vero derekára, csak annyi időre, hogy határozottan magam mellé húzzam és rávegyem, segítsen.

Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
152
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Csüt. Márc. 22, 2018 5:22 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mason & Veronique
Becézi, rövidíti a nevét, ahogyan barátok szokták tenni és a kérdés is annyira…annyira személyesnek hat, hogy nem felelek egyből, inkább csak őt fürkészem, mintha a sorok közé akarnék látni. Megtudni azt, hogy mi szülte ezt a kérdést, hogy miért érdekli őt ez (is). Ez is egy újabb rejtély volt, amire ha rá is kérdeznék, akkor se kapnék választ, hiszen eddig se tette meg. Mindig csak azzal jön, hogy majd egyszer talán, így meg se próbáltam jelenleg felhívni a figyelmét erre, hogy megint enyhén fura a kérdése. – Úgy, ahogyan minden apa tenné, de megbirkózott vele és nála remekebb apát nem is kaphatna a lányom. – direkt csak apaként említem, pedig férjnek is a legjobb, de a jelenlegi helyzetünket tekintve csöppet se könnyű a kapcsolatunkról beszélni. Nem menne és olykor én se tudom, hogy mit kellene gondolnom, hiszen egyre többször érzem azt, hogy inkább csak fájdalmat okozok neki és mellettem nem lehet boldog. Főleg most nem, pedig ő azt érdemelné, ahogyan a lányom is. Nem fájdalmat, vagy veszélyt, ami velem együtt jár mostanság.
Segítenem kellene, de még se tudok azon kívül, hogy elhadarom, mit kellene tennie. Pár lépésre állok tőlük, de mégse nyúlok a lányom irányába, ahogyan régebben tettem. Nem mutatom meg mosolyogva, hogy miként is kell csinálnia, inkább őt is magára hagyom a feladattal, ahogyan mindenkivel tettem, már ami a családomat jelenti. Ez pedig újult erővel mar belém és még rosszabb embernek érzem magam, mint eddig tettem. Mikor süllyedtem ennyire mélyre? Mikor fordult ki ennyire a világ magából, vagy legalábbis én magamból…magam sem tudom rá a megfelelő választ.
Sietve kapom fel a fejemet, amikor a nevem rövidítését hallom, hiába látom azt, hogy a lányom miként kezd egyre inkább sírásba. Apró ujjai miként zárodnak ökölbe, majd újra kinyitja aprócska tenyerét, mert nem tudok közelebb menni. Ed kellene, vagy bárki más, ők tudnák mit tegyenek. Én tudom, de képtelennek érzem rá. Mintha csak attól tartanék, ha hozzá is érek, akkor eltörik, mint egy porcelánbaba. Rettegés egyre inkább átjár, ahogyan őket fürkészem, de nem tudok megmozdulni, nem megy. Mintha csak odadermedtem volna, miközben a lányom sírása egyre inkább betölti a szobát.
- Neeem, nem lehe…. – de befejezni se tudok, mert úgy fagyasztja belém a tettével a szavakat, mint régóta senkinek se sikerült. Meglep a tette, de váratlanul is ér, ahogyan keze derekamra siklik is közelebb húz magukhoz. Régóta nem tette már meg más, csak a férjem, most pedig egy idegen, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva még se lököm el, nem menekülök el, ahogyan helyes lenne. Részben közé és a kiságy közé szorulok neki köszönhetően, miközben a kislányom lábait fogja. Habozok, de végül újabb törlőt veszek elő és nekilátok úgy, mint régebben, maximum annyi különbséggel, hogy most rettegek attól, hogy bajt tehetek a lányomban. Kezem olykor megremeg, ahogyan bekenem, miután megtisztítottam, majd a tiszta pelus rákerül, bepatenttólom a bodyt, majd sietve lépek arrébb. Sietve adok cumit a kislányom szájára, amit szerencsére most nem köp ki, majd a fiúra pillantok.
- Azt hiszem innentől már menni fog neked is. – mondok neki csak ennyit, mielőtt magukra hagynám őket, ha nem akadályoz meg benne. Miféle anya képes erre? Csak vélhetően a legrosszabbak, de mégse bírtam tovább ott maradni. Megijesztett túl sok minden. Fiatal, de mégis ahogyan beszél szinte mintha érett férfi lenne, a gondolkodás, a megnyilvánulások. S a tette még ha ártatlan is volt, éppen elegendő volt, hogy összezavarjon kicsit. Főleg annak köszönhetően, hogy a közelsége túlzottan is megnyugtatóan hatott rám. Én pedig nem akartam tovább még több káosznak kitenni, így sietve mentem a konyhába, hogy egy pohár víz mellett próbáljak megnyugodni valamennyire és elmémet kitisztítani, míg ő a lányomat próbálja felöltöztetni.


•• edi ©️

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Csüt. Márc. 22, 2018 6:03 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Ezúttal nem azon jár az eszem, képes lesz-e a kislányához érni, segíteni, hogy minél előbb túl legyünk a pelenkázáson. Lehetőleg azelőtt, hogy a kicsi a tüdejét is kiordítaná. Persze, hogy a mozdulatban, amivel odahúzom, hogy igenis segítsen egy csepp határozatlanság sem vegyül.
Amikor pedig enged az ösztönöknek és segít, nem mozdulok mellőle, hacsak nem vagyok útban. Ott vagyok végig. Támogatni? Fene se tudja. De ott vagyok és akkor is maradok, amikor a sírásba vegyül a patent halk hangja és Vero sietősre veszi, hogy minél távolabb kerüljön.
- Menni fog - mondom egész csendesen egyetlen másodpercig nézve utána. De nem állítom meg, nem indulok utána, csak a kislányt figyelem.
- Anyukád szeret, csak... tudod, hogy van ez. Felnőtt ostobaságok - magyarázom neki, nem is tudom, miért és már veszem is ölbe. Percekbe telik, amíg járkálok vele a szobában, hiába a cumi, ami úgy tűnik kicsit megnyugtatta, egyelőre nem teszem le, nem hagyom magára egészen addig, amíg nem tűnik úgy, hogy újra lecsukódnak azok a kis szemek.
Csak ezek után teszem a kiságyba és hagyom magára, hogy Vero után menjek. Ha még a konyhában találom sem szólok egy szót sem először, csak oldalasan nekidőlök az ajtófélfának, figyelem, de beszélni nem hagyom. Ha szóra nyitná a száját, már félbe is szakítom.
- Elaludt. Sírás ide vagy oda, megtudtuk, hogy nem lesz belőlem mintaapa, legalábbis ha a pelenkázást nézzük - lépek végre beljebb és... lehet, hogy ha belegondolnék, egyáltalán nem lenne logikus, amit teszek, pár lépésre megállok tőle és kicsit ugyan, de széttárom a karjaimat.
Soha, de soha nem voltam az a nagy ölelkezős ember. De ha barátokról van szó... olyanokról, akiket igazán szeretek... hát nem a legjobb dolog egy nagy mackós ölelés? Igaz, most ez a fele kicsit sántít a dolgoknak, de ez a legkevesebb. Ha úgy van majd kicsit noszogatom, hogy jöjjön már. Hátha csak ennyi kell neki.
- Jól csináltad. Mindenki rendben van. Apró lépések, ahogy a nagyon okos emberek szokták mondani - beszélek egész halkan, majd egy kis csend után kimondom a talán aggasztó mondatot.
- Indulnom kellene. A férjed biztos nem örülne, ha egy ideges srácot látni a házban. Főleg, hogy az épp a feleségét ölelgeti - nem kérdezem, hogy meglesznek-e kettesben, de remélem.

Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
152
● ● Reag szám :
140
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba •• Csüt. Márc. 22, 2018 6:49 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mason & Veronique
Gyáva és önző vagyok, vagy talán még annál is rosszabb. Emlékszem, hogy amikor hallottam történeteket arról, hogy miként képesek a szülök magukra hagyni a csemetéjüket, akkor sose értetem meg. Igazából azt se teljesen, hogy anyának miért volt mindig elsődleges a munka, de ott volt nekem nagyi, aztán pedig legtöbb este együtt volt a család is. Most pedig? Most én vagyok az, aki soha nem akartam lenni. Az, aki ellöki magától a saját gyermekét, de nem tehetek róla. Ha ránézek, akkor újra és újra eszembe jut, hogy talán többé már soha nem lesz ilyen. Hogy már szinte alig van esély arra, hogy babát hordjak a szívem alatt, vagy ha megtörténik, akkor esélyesebb az, hogy elveszítem, mintsem életben maradjon. Ezek a gondolatok újra és újra megjelentek, ha a lányomat láttam, mintha csak egy eldugott kiszugban húzták volna meg magukat és csak arra vártak, hogy újra, meg újra megjelenhessenek még több kárt okozva.
Csendesen állok a konyhában, miközben az utcát fürkészem az ablakon át. Nem mozdulok meg, hiszen elsőre fel se tűnik, hogy már itt áll az ajtóban. Talán percek telnek el úgy, mire megérzem, hogy valaki figyel. Sietve fordulok meg és tudom, hogy mondanom kellene valamit, de nem tudom, hogy mit. Tanácstalan vagyok és elveszett, de szerencsére megtalálja ő a szavakat helyettem is.
- Köszönöm és sajnálom. – hálásan csendül tényleg a hangom, miközben még mindig aprócska kezeimmel a bögrét ölelgetem. – Úgy gondolod, hogy ezen múlik az, hogy az lesz-e belőled, vagy nem? Azt gyakorlással meg lehet tanulni, de amilyen szeretettel és gyengédséggel bánsz vele, azt nem. Ez ösztön és neked bőven akad belőle. Remek apa lesz belőled. – komolyan csendül a hangom, mert ilyennel nem viccelnék soha se. Figyelem ahogyan beljebb jön, de nem mozdulok meg. Neki dőlök csak a pultnak, ami közvetlen mögöttem található meg és onnan fürkészem őt.
Amikor kitárja a karját, akkor megrázom a fejemet. Nem tartom jó ötletnek, nem lenne szerencsés, hiszen fogalmam sincs, hogy mit váltana ki belőlem. Nem közeledem, egyből biztosan nem, viszont ha sokáig noszogat, akkor végül a bögre a pultra kerül és hozzábújok. Elveszem az ölelésében aprócska termetemmel, miközben illata körbeleng és én is átölelem őt. Megnyugtató, s mintha egy fajta biztonságot hordozna önmagában és hirtelen úgy érzem, hogy nem lenne szabad semmi ilyet érezni. Semmi érzésnek teret engedni, mert nem helyes, de hirtelen nem érdekel. Fejemet mellkasának döntöm és egy pillanatra lehunyva a szememet veszem el  az ismeretlen fiú ölelésében, akinek túl sokat köszönhetek ma. Nélküle azt se tudom, hogy most hol lennék. Mintha csak egy őrangyal lenne, egy váratlanul betoppant személy az életembe, aki akaratlanul egyre több dolgot váltana ki és egyre több minden kavarog emiatt elmémben is.
- Mindig mindenre van valami magyarázatod, vagy éppen valami pozitív dolgod? – pillantok fel rá kérdőn, miközben nem engedem el.
- Szerintem a lányomon kívül nem akad per pillanat olyan dolog, ami miatt szívesen járna haza.- fogalmam sincs, hogy így van-e, de sejthető, hogy nem éppen fényes itthon a helyzet. Sietve pillantok a konyhában lévő órára, majd újra rá. Nagyot nyelek, talán túlzottan is láthatóan. – Még legalább három óra, mire hazajön. Szeretném, ha maradnál, de persze megértem, ha van jobb dolgod is, mint egy nyúzott nő társaságát elviselni hosszabb ideig. – kicsit még a számat is elhúzom, mert tudom, hogy miként festhetek. Még akkor is, ha valamennyire sminkkel próbáltam elfogadható arcot varázsolni magamnak. – Másabb vagy, mint a legtöbbek. – hangomból pedig érezhette, hogy nem rossz értelemben mondom. Sokkal inkább pozitívabb értelembe, még ha nem is értettem pontosan, hogy miért érzem ezt, vagy miért oly megnyugtató most egy idegen ölelésében elveszni, amit önző módon talán még hosszabb pillanatig is elnyújtanék.


•• edi ©️

Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
212
● ● Reag szám :
171
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Gyerekszoba ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Gyerekszoba
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Rimbaud-lak-