Aristide hálószobája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Yesterday at 11:13 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥
✥ Yesterday at 10:30 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:28 pm ✥
✥ Yesterday at 9:03 pm ✥
✥ Yesterday at 8:52 pm ✥
✥ Yesterday at 8:10 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Aristide hálószobája •• Csüt. Aug. 17, 2017 5:52 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Pént. Aug. 18, 2017 9:44 pm

ARIS & SUE


Az altatást választottam.
Hiába mondták, hogy az altatás veszélyes műfaj. Ha nem kelek fel, az sem olyan nagy baj, gondoltam rémesen együgyűen, és megpróbáltam elképzelni anyámat, és apámat, ahogy tudomást szereznek róla, hogy a szemük fénye, életük tündérkirálykisasszonya, az ártatlan kis Sue többé nem kelt fel a műtőasztalról, ahová történetesen terhességmegszakítás céljából heveredett le egy pár órára.
De felkeltem.
Most pedig a kórtermemben feküdtem, és a falra erősített televízió halk duruzsolásán, és a folyosóra nyíló ajtón át beszűrődő kórházhangokon kívül semmi nem zavart meg a pihenésben. Talán csak gondolataim, és a testemet átjáró tompa fájdalom, melyről nem tudtam eldönteni, hogy vajon a méhemből terjed, vagy a mellkasomból.
Tegnap hozott be Darren. Akármennyire is ragaszkodott hozzá, hogy bent marad velem éjszakára, egyáltalán nem éreztem szükségét a dolognak, sőt, mást sem akartam jobban, mint hogy elmenjen, és egy kicsit magányos lehessek. Az emberek mindig akkor igénylik a magányt, amikor áll mellettük valaki. Végül elment, miután elaludtam. Azért tudom, mert valójában nem aludtam el.
Maga a laminária nem fájt, ahogy bennem volt, de még élesen élt bennem az emlék arról a leírhatatlan, könnyeimet fakasztó fájdalomról, amit a felhelyezése okozott pár órával azelőtt. Meg mertem volna esküdni, hogy egy pillanatra még a csillagokat is megleshettem, ahogy a fejem körül cikáztak őrült összevisszaságban. De a fájdalom hamar elmúlt. Azt kívántam, bár még most is fájna. Akkor nem a gondolataim tartottak volna ébren, hanem a fájdalom, ami kijárt nekem. De úgy tűnt, az univerzum nem így látja. Így inkább csak a sötétbe pislogtam, és néhány tízperces bóbiskolást leszámítva a mellettem lévő ágyon fekvő asszony infúziójában csöpögő oldat hangját hallgattam.
Mikor délelőtt értem jöttek, már nem volt semmi, amin tudtam volna gondolkozni. Úgy éreztem a világ összes témája lepörgött az agyamban, ami rendesen fájt gondolataim vegyes felhozatalától, de nem sokáig gyötrődtem ezen, még azelőtt álomba szenderültem az altatótól, hogy annyit mondhattam volna, fapapucs.
És most itt feküdtem. Miután felkeltem, miután vége volt, miután megkönnyebbülést kellett volna éreznem. Helyette mégsem éreztem semmit, csak a hasamban jelentkező görcsös fájdalmat, és a mellkasomra nehezedő vaskos súlyt, ami egész testemet belepasszírozta ágyam matracába.
- Szúzan? - Ez volt a nevem idebent. Szúzan. Az ápolónőm erős akcentussal beszélt, és sosem mosolygott. Tekintete kemény volt, arca vonalai olyan durvák és szabályosak, mintha vonalzóval szerkesztették volna meg, és néha eltűnődtem rajta, hogy a mosolya talán szögletes, és nem a megszokott görbe. Lehet ezért nem gyakorolja túl gyakran. Vagy egyszerűen csak azért, mert meddő volt, én pedig elvetettem a gyerekemet. Ez volt hozzám az első mondata. Szúzan? Terhességmegszakítás... Hmm... Csak a mellettem fekvő néni egészítette ki a ténnyel, hogy Olgának nem születhet gyereke, de nekem olyan érzésem támadt, mintha erre saját magamtól is rájöttem volna.
- Igen? - A hangom rekedtes volt a lassan két napja tartó némaságtól, mely az osztályfőnökömmel való találkozás után környékezett meg, és azóta sem állt szándékában elhagyni engem.
- Árész megjőtt. A részepszión vár rád - azzal eltűnt a folyosón mindenféle elköszönés, vagy szögletes mosoly nélkül.

Odakint a folyosókon, a kórtermek mellett elhaladva, az automatáknál, és a büfénél is, esküdni mertem volna, hogy minden szem, mely találkozott az enyémmel, elítélően bámulta mozdulataimat. Azon tűnődtem vajon így kell-e leélnem az egész életemet. Hogy minden arcról az fog eszembe jutni, amit tettem.
Lenyeltem a sűrű gombócot a torkomban, száraz, cserepes ajkaimat megnedvesítettem nyelvem hegyével, és szememmel megkerestem a háború istenét. Legalább ezt a nevet meg kellett mosolyognom.
Elé lépkedtem, lassan ráemeltem a tekintetemet, és aprót bólintottam fel nem tett kérdésére.
- Mehetünk - mekegtem halkan, mint egy ma született bárány. - Árész - bámultam rá mikor már kifelé sétáltunk, és halkan felnevettem. Értetlen arckifejezésére csak legyintettem egyet. - Így hívott téged az ápolónőm. Árész.
Amennyire nem vágytam a társaságára tegnap, annyira igényeltem ma. Jobb, hogy vele vagyok, mintha egyedül maradjak az ítélkező gondolataimmal, tűnődtem, miközben beültem a kocsiba. Azt mondják, a nők nagy része megkönnyebbülést érez az abortusz után. Én csak... rosszul éreztem magamat. De ez az érzés olyan volt, amit tudtam, hogy akkor is éreznék, ha nem tettem volna meg. Ez a rossz érzés egy kicsit a részemmé vált, mint egy új végtag.
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Vas. Aug. 20, 2017 5:21 pm

Kellett néhány nap, mire sikerült teljesen dűlőre jutnom Susannel, a terhességgel és minden mással kapcsolatban. Rájöttem, hogy akármennyire sem könnyű, le kell zárnom az életemnek ezt a szakaszát, ami a Sue-val való kapcsolatomat illeti. Nem futkorászhatok utána – amit nem is tettem volna meg -, nem vágyhatok arra, hogy minden olyan legyen, mint régen. Tisztában voltam vele, hogy az valószínűleg soha sem fog megtörténni. Viszont továbbra sem akartam elveszíteni őt, vagy hogy ne legyen az életem része… Ha nem is ugyanúgy, mint régen, de mint barátként.
Ezért is örülök, mikor sikerült átbeszélnünk mindent egymással. Meghallgattam a döntését, és elmondtam én is a véleményemet a témáról. Hogy nem teheti ki magát ilyesminek, hogy kihordja a gyereket. Az gyökerestül megváltoztatná az életét, és sok értelemben meg kellene változnia. Erre pedig, érezze magát akármennyire is felnőttnek, viselkedjen akármennyire is úgy, mint egy nála sokkal idősebb, de nem áll készen. 16 évesen ki állna ilyesmire készen? A szavai sokat segítettek, hogy ezen a véleményem állapodjak meg végső soron. A szavai, amit akkor mondott el nekünk, mikor az a főzőcskézés volt, hogy ő nem vágyik semmi másra sem jobban, minthogy újra 16 éves lehessen, hogy ennyinek érezhesse magát. De nem ez volt a döntő tényező, hanem mert belegondoltam, ez mennyire megváltoztatná az én életemet, és őszintén szólva… én sem hiszem, hogy készen állnék rá.
Sokat beszéltünk Sue-val tehát, és végül felajánlottam neki, hogy elviszem őt a kórházba, ha gondolja, illetve ott is maradok vele egész idő alatt, majd haza is hozom. De ő végül elmondta, hogy a testvére fogja elvinni oda. Ezzel nem nagyon tudtam versenyezni, de legalább abba belement, hogy én jöjjek érte a műtét után.
Nem különösebben tudtam az este elaludni, talán csak egy-két órára. Reggel tehát elég korán elmentem a kórházba, és inkább a recepción üldögélve vártam, hogy felébredjen, és láthassam őt. Szinte végig bambultam magam elé, de aztán megszólal a recepciós, hogy felébredt és mindjárt jönni fog. Ez visszahozott az életbe, és fel is álltam, ide-oda sétálgatva, várva hogy ideérjen végre. Arcomra nem húzódik mosoly, mikor meglátom, csak aggódó tekintettel nézek le rá. Kérdésemet fel sem kell tenni, már válaszol rá. Csak bólintok én is, és már indulhatunk is kifelé onnan. Következő szavaira kíváncsian tekintek le rá, mikor viszont elmagyarázta, akkor kicsit megmosolyogtam a dolgot. És ennyi.
A kocsinál kinyitom az ajtót neki, hadd szálljon be, majd én is követtem őt a másik oldalról. Az utat elég csendben tettük meg, és néha-néha rápillantottam Sue-ra, hogy vajon hogy érezheti magát. Megkönnyebbülést nem látok az arcán, vagy bármi ilyesmit, ezzel pedig nem tudom, mit kellene kezdjem. Ahogy beszéltük, hozzánk fordultunk be, és a kocsit leparkolva be is kísértem őt a házba – ami amúgy üres volt jelenleg -, aztán a szobámig vezettem őt. Leültettem az ágyamra, majd én is odaültem mellé és megfogtam a kezét, hogy kicsit rám figyeljen, ha el lenne kalandozva. – Hogy érzed magad, Sue? Kérsz valamit? Kaja, innivaló, bármi? Vagy ha pihenni akarsz, nekem az sem baj, csak teljesen nyugodtan – kérdezem tőle aggódva, de mégis kedvesen, hogy tudja, amit csak akar, mondja el nyugodtan. Remélem nem fog teljes csendbe burkolózni, hanem elmondja, mit érez, hogy van. Nagyon reméltem, hogy ez nem fogja végig kísérni őt az élete végéig…
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Kedd Aug. 29, 2017 4:55 pm

ARIS & SUE

Nemsokára felderengett előttem a ház, melynek minden lépcsőfokáról, és minden csempéjéről órákig tudtam volna történeteket mesélni. Amióta az Arissal való kapcsolatom lesiklott a vágányról, és amióta végleg feladtam a próbálkozást, hogy szavakkal megpróbáljam helyrehozni a dolgokat, azóta nem jártam itt. De nem számított. Talán a ház elfelejtett engem, de én nem felejtettem el őt. Még mindig minden egyes zugát ismertem, mint a tenyeremet, és még mindig csukott szemmel is képes lettem volna idegenvezetőt játszani az épület bármely helyiségében, ebben biztos voltam.
A kocsiúton nem kaptam kérdéseket a hogylétem felől. Hálás voltam Arisnak, hogy nem kér részletes beszámolót a kórházban töltött órákról, ugyanakkor a csönd, a motor kellemes zúgása, és az ablakon beszűrődő halk, nyüzsgő élet hangja hátborzongató volt. Hátborzongató volt hallani a világot, ami zavartalanul ment tovább.
Szó nélkül követtem őt a szobájába. A szokásos otthon illat az orromba férkőzött, és hirtelen azt akartam képzelni, hogy minden éppen olyan rendben van, mint régen volt. Ettől ismét megbicsaklott valami a mellkasomban. Megint emlékeztetnem kellett magamat, hogy a terhesség, és az abortusz mind-mind valóság volt. Megint rádöbbentem, hogy semmi sem lesz olyan, mint régen.
Mély gondolataimból Aris érintésétől ocsúdtam fel, kérdő pillantással bámultam rá. Aggodalmas kérdéseire halvány mosoly szökik ajkaimra. Éppen úgy viselkedett, mint minden férfi, amikor a nő menstruált. Egyébként volt, hogy használtam ezt az ütőkártyát. Például mindig előny, ha az ember lányának férfi a testnevelés tanára, mert a hónapban egyszer egy hétig legálisan lóghat testnevelésről, ha közli vele, hogy ömlik belőle a vér.
- Megvagyok - nyugtattam meg, és sóhajtottam. - Elmegyek a mosdóba... - motyogtam, felpattantam, és az ajtóhoz lépkedtem. Az ajtófélfában megkapaszkodva még gyorsan visszapillantottam rá vállam fölött. - Tudnál nekem hozni egy vizes palackot megtöltve forró vízzel? - kértem, és a folyosó végén magamra zártam a fürdőszoba ajtaját.
A vérzés nem volt vészes. Ugyanúgy jártam el, mint ahogyan azt már megszoktam a havonta beköszöntő kedvenc napjaimon, majd a csaphoz andalogtam, és némi hideg vízzel megmostam a kezemet, a csuklómat, és végül a homlokomat is, és a tarkómat, miután felkötöttem a hajamat egy laza kontyba.
Visszamásztam Aris szobájába, és ha teljesítette meleg vizes kérésemet, akkor hálásan átvettem tőle a csurig töltött palackot.
- Köszi - motyogtam az orrom alatt, és visszahuppantam a helyemre. Az ágy lábánál lehajított hátitáskámból előkaptam a mélyére gyömöszölt laza felsőt, és rövidnadrágot. Gyorsan lekaptam magamról a ruháimat, és felhúzkodtam a valamivel kényelmesebb ruhadarabokat, aztán apró kis gombóccá gubózódtam az ágytakarón, és görcsölő hasamhoz nyomtam a meleg vízzel töltött palackot, hogy ott görgettem fel-alá.
- Nem vagyok éhes. Sem szomjas. Bár... ha van savanyúcukros gumicukor, azt megenném. Mmm... És nézünk Herkulest? Vagy Oroszlánkirályt? - A felsoroltak voltak a gyógyszereim. Hirtelen nyolcévesnek éreztem magamat. Kiskoromban hasfájós voltam. Mindig elkaptam valami nyavalyát, ami napokra az ágyba rendelt, és mást sem csináltam, mint könyveket olvastam, vagy meséket néztem. Tekintve, hogy a könyvespolcaim otthon roskadoztak kincseimtől, és nem pedig itt - bár egészen biztos voltam benne, hogy itt töltött napjaim során jó pár kötet olvasmányt hagytam el a szobájában, vagy lent, a kanapén -, inkább a filmnézés mellett döntöttem. Görcsölő hasam amúgy sem arról volt híres, hogy engedett az olvasásra koncentrálni. A tv-re viszont egyszerű volt koncentrálni. Főleg, hogy mindegyik zeneszámot kívülről fújtam, és a párbeszédekre sem kellett figyelnem ahhoz, hogy tudjam, melyik percben mi történik.
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Csüt. Okt. 05, 2017 12:16 am

Idősebb vagyok, mint Sue, ez való igaz… de hogy semmivel sem voltam nála bölcsebb akkor, mikor ezt a döntést meghoztuk, ami a terhességhez vezetett, az biztos. Mondtam neki ugyan, hogy nem tartom a legjobb ötletnek, de végül beadtam neki a derekamat, mert szerettem volna boldoggá tenni őt, és örömet okozni neki. Csak hát nem mindig lehet a szívünkre hallgatni, sőt… elég sok esetben ez a legrosszabb dolog, amit tehetünk. Ha hallgattam volna a józan eszemre és maradok az eredeti elhatározásomnál, akkor mindez nem történt volna meg. Lehet, sőt valószínű, hogy ugyanúgy szakítottunk volna, de legalább nem kellett volna ilyesminek kitennem Sue-t. Nem egyedül én vagyok a hibás ebben, de inkább felém billen a mérce. Nekem kellett volna okosabbnak lennem, de nem így történt. Az érzéseim elködösítették az elmémet, és meg is történt a baj, amit még nagyobbak fokoztak. Azt elfogadtam, hogy köztünk már nem lesz semmi, nem is fogok Susan után kajtatni. Ugyanakkor nem is fogom őt cserben hagyni, mert ugyanúgy fontos része az életemnek, akármennyire sem vagyunk már együtt.
Csak bólintok arra, amit mond. – Rendben, menjél csak. Én itt leszek – mondok neki, aztán pedig hagyom, hadd induljon meg a fürdő felé. Mikor visszafordul, kérdőn figyelek fel rá, aztán pedig én is felállok. – Persze, máris hozom – bólintok aprót ismételten, aztán pedig már haladok is lefele a lépcsőn, hogy kérését teljesíthessem. Bár megszenvedtem, mire találtam egy vizes palackot, de aki keres, talál. Felöntöttem forró vízzel, aztán pedig már mentem is vissza a szobámba. Ráültem az ágyamra, úgy vártam meg Sue-t. Amint visszaért ő is, átnyújtottam neki a flakont. Egy halvány félmosoly szökik az arcomra, ahogy biccentek egyet neki, mikor megköszöni. Megvártam, míg átöltözik valami kényelmesebbe, aztán pedig a takarómba burkolózik. Mikor azt mondja, semmit sem kér, kicsit, alig láthatóan elhúzom a szám, de aztán mikor folytatja, akkor már kicsit elmosolyodom, és beleegyezően bólogatok egy keveset. – Persze. Kérésed számomra parancs – aztán még színpadiasan meg is hajolok, hátha kicsit sikerül megmosolyogtatnom – amit amúgy kétlek. Felmutatom a mutatóujjamat neki, hogy várjon egy percet, jövök azonnal. Nem szívesen hagyom amúgy magára, de ezen kérések teljesítéséhez nem elég a tulajdon szobám.
A gumicukorral és az Oroszlánkirály lemezeivel érkezem vissza hozzá. Odaadom neki az édességet, aztán pedig már teszem is be a filmet, és odamászok mellé. Elindítom a lejátszást, aztán pedig – persze, ha nem ellenkezik – odaölelem őt is magamhoz. Ahogy mondtam, nem fogok azért kajtatni, hogy visszaszerezzem. Most mint egy jó barátja, úgy akarok itt lenni vele, és segíteni neki, amiben csak tudok. És azt pedig nagyon is jól tudom, a nehéz időkben egy-egy ölelés mennyire jól tud esni az embernek. – Remélem tudod, hogy rám a történtek ellenére is, de bármikor számíthatsz. Bármikor – mondom neki ezt, miután már egy-két perce néztük a filmet, és mindeközben le is tekintek rá. Úgy éreztem, ezt muszáj elmondanom neki…
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Hétf. Okt. 23, 2017 12:21 am

ARIS & SUE

Ahogy a melankolikus érzés nőttön nőtt bennem, úgy éreztem magamat percről percre egyre kisebbnek. Nem csak lelkileg, nem csak gondolatban, hanem mintha a testem is összement volna, mintha hirtelen túl hatalmas lett volna nekem ez e világ, és mintha hirtelen nem találtam volna benne a helyemet.
Nem tudtam, hogy az üresség érzése meddig marad majd velem. Addig, amíg elmúlnak a méhemben érzett görcsök? Vagy minden alkalommal eszembe fog jutni, amikor esetleg hozzám ér egy férfi?
Attól tartottam, hogy sosem fogom túltenni magamat ezen. És ez a félelem annyira törpévé tett, annyira apróvá, hogy egyszerűen képtelen voltam nem rettegni mindentől, és ha valamitől retteg az ember, az előbb vagy utóbb bekövetkezik. Ha nem rettegünk tőle, akkor is, csak akkor kisebb a jelentősége, és észre sem vesszük. Ez az egész így működik, azt hiszem.
Tudtam, hogy Arisra számíthatok. Hogy nem csak a szobát biztosítja egy pár órára, mielőtt este átvinne a bátyámhoz, hanem hogy gumicukrot és Oroszlánkirályt is rejteget a tarsolyában, mintha csak előre tudta volna, hogy mi mindent fogok kérni. Elvégre, valljuk be őszintén, nem a mindennapi háztartás része ez a páros.
Engedem, hogy magához öleljen, de mintha csak halott rongybaba, vagy kővé dermedt szobor lennék, nem mutattam semmi reakciót a dologra. Nem azért, mert utáltam, vagy azért, mert nem akartam, hogy megöleljen. Egyszerűen azért, mert éppen elfelejtettem, milyen érzés is lehet ember lenni, és emberként viselkedni, és úgy éreztem nem lehet olyan önző, hogy máris valami boldog, pozitív dolgot teszek. Most, hogy ilyen szörnyűt tettem. A gumicukros zacskót felbontva figyeltem a képernyőn kirajzolódó alakok ismert vonalait, és bár magamban mosolyogtam minden kívülről ismert mondat szaván, és minden szereplő nosztalgikus megjelenésén, csak úgy, ahogy eddig sem sikerült, most is mozdulatlan, egyenes maradt a szám.
- Tudom Aris - nyögtem, és meg akartam neki köszönni. Hogy köszönöm Aris, kedves vagy velem. Ennek ellenére nem mondtam semmit. Lehet, hogy a lelkem egy része még mindig őt hibáztatta azért, ami történt. Vagy legalábbis részben. De teljesen mindegy volt hányadát viszi el ő a vállán, ha benne volt, ő is annyira bűnös volt, mint én. Úgyhogy úgy döntöttem, nem tartozok neki köszönettel. Önző mód talán, igen, de úgy éreztem, minden amit megtesz, valamiféle kárpótlás azért, amit tett. Irigyeltem, hogy ő ennyivel tud kárpótolni. Én nem tudtam magamat, semmivel. Soha többé. - Piros - dünnyögtem, amikor a  következő kihalászott savanyú cukros gumicukorra pislogtam, és felé nyújtottam. Jól tudta, hogy a pirosat nem eszem meg, szóval ha kári, hát vegye el.
Két perc. Öt perc. Nem is tudom mennyi idő telt el.
- Megint piros - nyújtottam felé a következő pirosat. Fúj, fúj, piros. - Aris... Szerinted van bocsánat? - kérdeztem hirtelen, és elhúzódtam tőle, elnyúlva az ágyon, a plafont bámulva. - Szerinted ez olyasvalami, amit meg lehet bocsátani? Szerintem ez gyilkosság. Olyan, mintha megöltelek volna mondjuk téged - pislogtam fel rá, és nehezet, súlyosat nyeltem.

 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Szer. Okt. 25, 2017 9:45 pm

Túl jól ismerem már Sue-t, és egyszerűen rettenetes így látni őt. A legrosszabb benne pedig, hogy tudom, ehhez az állapotához én is hozzájátszottam. Nem akartam, hogy ilyesmit kelljen valaha is átélnie, ezt bárki tudhatja rólam, aki akár csak egy kicsit is ismer. Fájdalmas visszagondolni arra, hogy két hónapja mondjuk még milyen kis vigyorgós volt, mennyire élvezte az életet és milyen boldog volt. Most pedig… szinte meg sem mozdul, és úgy viselkedik, mint egy élőhalott. Nagyon remélem, hogy ez nem fog hosszú távon jellemző lenni rá, mert azt képtelen lennék megbocsátani magamnak. A mostani állapota több, mint érthető. Ugyan nem tudom, miket élhetett át az elmúlt napon, de van egyfajta sejtésem. Előbb-utóbb viszont maga mögött kell hagynia ezt az egészet – és remélhetőleg tanult is belőle rendesen. Én biztosan.
Lényegre törő válasz, és tudom, hogy ennél jobban meg se próbáljam a dolgokat feszegetni. Meg tudom érteni, hogy bizonyos dolgokért engem hibáztat, de azt józan ésszel gondolkodva sem gondolkodhatja, hogy csak én vagyok a hibás a történtekért. Én próbáltam lebeszélni erről a dologról, de ő ragaszkodott hozzá, így belementem. Ez a hibám viszont elég sokkal felér. Mióta elmondta Sue a dolgokat, nem telt el nap azóta, hogy ne bántam volna ezt a döntésemet, hogy nem voltam okosabb és ne vakított volna el a szerelmem iránta és hogy boldoggá tegyem, ahogy csak tudom. Nekem is be kellene már látnom azt, hogy a történteken nem tudok változtatni, és inkább a jelen, illetve a jövő felé kéne tekintenem. Főként Sue érdekében.
Mikor nyújtja felém a pirosat, már veszem is el tőle, hogy a számba dobjam. Annyira begyakorlott mozdulat volt már ez, mikor Sue gumicukrot eszik, hogy csak utána pár pillanattal később veszem észre, hogy egyáltalán ezt csináltam. Nem szólalok meg túlzottan, bár néha azért lepillantok Sue-ra, de nem tetszik, amit látok… Remélem azért segít valamit, hogy itt vagyok vele – még úgy is, hogy részben miattam kell most ilyen állapotban itt lennie. Elveszem tőle a következő pirosat is. Kicsit fészkelődik, majd pedig elterül az ágyon. Kérdésére felvonom a szemöldököm. Elhúzom a számat a folytatáson, és csak sóhajtok egyet. – Nem, Sue, nem hiszem, hogy ez gyilkosság lenne. Nem tudom tehát, hogy mit kellene ezen megbocsátani. Távolról sem ugyanaz, mintha egy másik emberrel végeznél… mert az a valami, ami benned növekedett, még nem volt ember. Nem véletlen, hogy a 12. hétig szakítják csak meg a terhességeket… Ne rágódj ezen, Sue. Kérlek. Ne kínozd magad – nem lesz semmivel sem jobb, hogyha ezen aggodalmaskodik továbbra is. Elhiszem, hogy nem könnyű, és nem is akarok semmit sem erőltetni, egyszerűen csak elmondom a véleményemet. Ahogy említettem… ami történt, megtörtént, már nincs mit tenni ellene. De ilyenen gondolkozni, hogy ez gyilkosság… nos, szerintem Sue is be fogja látni előbb-utóbb, hogy ilyenről szó sincs. Legalábbis remélem.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Hétf. Okt. 30, 2017 4:24 pm

ARIS & SUE

A széles képernyőről alig jutott el hozzám több némi színkavalkádnál, és ismerős dalszövegek, párbeszédek összességénél. Habár csukott szemmel is éppen annyira tisztában lettem volna vele, hogy melyik jelent következik melyik után, és a szereplők körvonala is tisztán kirajzolódott lelki szemeim előtt, azért sajnáltam, hogy nem tudok nyitott szemmel rákoncentrálni a televízióra annyira, hogy felfogjam, mi történik rajta.
A gumicukor, gondolataim, és Aris társasága lekötötték annyira a figyelmemet, hogy ne nagyon legyen értelme a bekapcsolt tévének, vagy igazából bárminek. Csak feküdtem, gondolkoztam, és igyekeztem úgy tenni, mintha lenne kedvem ébren lenni. Álmodni talán rosszabb lett volna. Aludni. Fáradt voltam, kimerült, lelkileg és testileg egyaránt, és görcsölő hasamnak sem tett volna rosszat egy kiadós pihenés, de valamiért mártír módon azt gondoltam, hogy nem érdemlem meg a pihenést. Nem, most vállalnom kell a következményeket.
Pedig én sosem vállaltam őket. Most meg hirtelen, életemben először, és garantáltan utoljára, bűnhődni akartam azért, amit elkövettem. Sanyarú, mi? Egyáltalán nem is Susan-os. Kicsit sem. De azt hiszem ez a helyzet senki személyiségébe nem illik bele. Ez a helyzet nem is kellene, hogy létezzen.
Aris felelete valamelyet megnyugtatott, de nem eléggé ahhoz, hogy kimutassam, vagy hogy ne próbáljak makacsan ragaszkodni álláspontomhoz.
- Szerintem egy kicsit azért olyan - motyogtam. - Mármint... még akkor is, ha még nem volt az. Egyszer az lett volna. Szerintem mindegy, hogy olyantól vesszük el az életet, aki már éli, vagy olyantól, aki még csak most kezdte volna el - fejtettem ki álláspontomat, noha valahol én sem értettem magammal egyet. Ha így gondoltam volna, soha nem döntöttem volna terhességmegszakítás mellett. De most, utólag mégis így beszéltem, mintha az önostorozással legalábbis bármit elértem volna.
- Bocsi Aris, tudom, hogy igazad van - pislogtam rá, és halványan elmosolyodtam. - Mesélj valamit - nyomtam meg az arcát mutatóujjammal, és közben fél szemmel megint a mesére koncentráltam. - Hol van a családod? Mathy hogy van? Jól kijöttök mostanában? - Tényleg érdekelt, hogy mi van velük. A kapcsolatunk során annyi időt töltöttem náluk, hogy néha arról is megfeledkeztem, hogy valójában nem vagyok a család teljes jogú tagja. Amióta szakítottunk, azóta nem voltam itt, és fel sem tűnt, hogy nem kaptam meg azokat a mindennapi információkat a családjáról, amikről régen alapvetően tudomást szereztem, mert az életük része voltam.
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Hétf. Okt. 30, 2017 10:53 pm

Nagyon reméltem, hogy ki fogom tudni verni Sue fejéből az ilyen gondolatokat, mert ha már most ilyeneken gondolkozik, mi lesz később? Oké, jelenleg még durván friss az élmény és talán még azt sem tudja, hogy a döntés, amit meghozott jó volt-e, vagy helyes. Ezt mindenkinek saját tisztje eldönteni, ellenben én nagyon is úgy vélem, hogy ez volt az okos döntés. Sue még rettentő fiatal, és már egymásra sem úgy tekintünk, mint korábban. Ha még mindig fülig szerelmesek lennénk egymásba, szerintem akkor sem kényszerítettem volna arra, hogy tartsa meg. Felelőtlenség lett volna mindkettőnk részéről, méghozzá elég nagy. De ahogy azt már sokszor említettem, ennek alapból megtörténnie sem kellett volna, ha kicsit jobban az eszemnél vagyok.
- Sue… - ennyit mondok csak, de folytatni nem tudom azt hallván, amit mond. Röviden és velősen kifejtettem erről a véleményemet, de ennél többet jelenleg nem tudok tenni. Neki kell rájönnie, hogy amit tett, az teljesen normális, főként egy 16 éves lány esetében. Történnek balesetek, és nem ő az első, akinek ilyet kellett átélnie. Viszont ismerem Sue-t, tudom, hogy túléli és át fogja vészelni. Erős csajszi, nem hiszem, hogy ezzel gondja fog lenni. Legalábbis remélem. Nem tudnám megbocsátani magamnak, ha egy életre szóló tüskét hagytam volna benne a történtek miatt. Nem viselheti ezt a keresztet örökké.
Látva a mosolyát én is elmosolyodom, azon pedig még szélesebbre nyúlt a vigyorom, mikor megnyomogatta az arcomat. Kicsit kérdőn tekintek rá, hogy mire gondol, miről meséljek. - Az igazság az, hogy fogalmam sincs. Mondta egy-kettő, hogy dolga van és azért nem lesznek itthon. Mathilde valószínűleg Tadeót vitte el valahova, a szüleim dolgoznak, a többiek meg… jó kérdés. Nem igazán faggattam őket. Mathilde-dal pedig igen, jól megvagyunk. Én legalábbis ugyanúgy a családtagomnak tartom, mint bármelyik másik testvéremet. Na meg örülök is neki, hogy van végre egy húgom és enyém lehet a nagybátyó szerep – mondom neki mosolyogva. – Ettől eltekintve amúgy meg amennyire erőmből telik, zenélek. Tényleg. Akarod, hogy játsszak neked valamit? Hátha segít a közérzeteden.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Csüt. Nov. 02, 2017 4:38 pm

ARIS & SUE

Jó érzéssel töltött el a családjáról hallgatott mese, mert azt hamis érzést próbálta kelteni bennem, hogy nem is kell másról beszélgetnünk, mint átlagos, mindennapi dolgokról, melyeket az emberek csak úgy megvitatnak bizonyos időközönként.
Valahol talán erőltetettnek éreztem a dolgot, hiszen mégiscsak ott lógott közöttünk a levegőben az egyel kínosabb, és kényesebb téma, mint poloska a függönyön, amit egyikünk sem mer megpiszkálni, mert akkor repül, zümmög, és még undorító gázokkal is bepermetezi a környezetünket.
- Ennek örülök. Hogy Mathyval jól kijöttök - motyogtam ugyan halkan, de őszinte örömmel, és gyenge mosolyt vetettem rá. Legalább annyira megpróbáltam jó arcot vágni a mai naphoz, amennyire tőlem kitelt. Tudtam, hogy hamarosan visszatérek majd önnönmagamhoz, és megint az a Sue lehetek, aki egykor voltam... Vagy legalábbis nagyon reméltem, hogy így lesz. Néha eltűnődtem rajta, hogy talán változtatnom kéne viselkedésemen, hiszen néha annyi gond, és mocsok halmozódik fel felettem és alattam és körülöttem, hogy nem győzök szabadulni belőle. Aztán most ez a megfakult, elhalt, melankolikus Sue lettem, és hirtelen sokkal jobbnak tűnt még az is, aki meggondolatlan, bohókás koromban voltam.
Azt hiszem akkor, és ott fogalmazódott meg bennem, hogy vissza kell magamat hoznom. Hogy nem lehetek örökké ilyen. Hogy gyászolnom kell, és kihevernem eztaz egészet, aztán gyökerestül kitépnem magamból az összes emléket, eltakarítani minden szemetet a nyárból, és úgy kezdeni neki az ősznek, mintha ugyanaz a Sue volnék, aki tavasszal nyári szünetre vonult ezerwattos vigyorral, sugárzó arccal, megannyi nyári tervvel. Vagy egy még erősebb Sue, egy áttörhetetlenebb, aki többé nem követ el hibákat, hanem aki mindent okkal tesz, és céllal. Még a hibákat is...
Gondolatmenetemből Aris hangja pofozott vissza a valóságba. Gyengéden megráztam a fejemet, mintha megpróbálnám kirázni belőle a hirtelen felgyülemlett túlontúl sok gondolatot.
- Jaj, nem azért rázom a fejemet - pislogtam rá hirtelen, és gyors bólogatásba kezdtem. - Örülnék neki. Ha zenélnél. Mmm... Kiss-t - vigyorodtam el szürkén, és lehunytam a szememet. - Vagy Where Did You Sleep Last Night-ot. Vagy amelyiket gondolod, igazából nekem mindegy is, lepj meg - mosolyogtam, és halkat sóhajtottam. Szemhéjaim elnehezedtek, és csak most döbbentem rá milyen végtelen fáradtság nehezedett testem minden szegletére. Összepasszírozott, matricát készített belőlem az ágytakaróra. Egy tetoválás lettem.
De nem aludtam el, nem akartam elaludni.
Ébren akartam maradni.
- Ha elalszom Aris, kelts fel rögtön! - kértem ezt is félálomban dünnyögve, és fülem izgatottan, hallgatózva várta a zenét.





 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
129
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Aristide Benoit tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája •• Hétf. Nov. 06, 2017 8:31 pm

- Igen, ennek én is örülök. Jó, hogy nem taszít el teljesen magától, hanem ő is próbálkozik. Te meg amúgy is tudod, hogy én milyen közvetlen vagyok és mennyire hamar meg tudok szeretni bárkit, ha úgy érzem, ráérdemel – nyilván ezt nem úgy értve, hogy bárkivel könnyen szerelembe tudok esni, vagy bármi ilyesmi. De szerintem nem is érti így Sue. Bár ő nála is az volt, hogy elég hamar sikerült megkedvelnem, végül megszeretnem őt, csak őt már szerelemből, viszont ez nem általános egyáltalán nálam. Nem bántam meg az együtt töltött időt egyáltalán, csak azt, hogy ekkora fasz voltam vele, miután kiderültek a füllentései. Meg lehetett volna ezt beszélni, rendbe lehetett volna hozni, ha nem zárkózok el tőle teljesen. Bár… tekintve a történteket, lehet végül ugyanide jutottunk volna és ez egy elkerülhetetlen vég így vagy úgy. Fogalmam sincs, és nem is akarom megtudni. Egy a biztos, hogy nem akarom megszakítani vele a kapcsolatot. Azt a részét szerintem már lezártuk a kapcsolatunknak, ami volt köztünk az elmúlt időszakban, de attól még a barátomnak vagyok képes tartani őt és remélem, hasonlóképpen érez ő is. Már csak abból is kiindulva, hogy most is engedte, hogy elhozzam a kórházból és kicsit vele legyek. Ugyanakkor fennáll az a lehetőség is, hogy csak nem akart egyedül lenni, én pedig a kisebb rossz voltam.
Meglepődök, mikor nemleges válasszal felel a felajánlásomra, hogy gitározzak. Nem szavakkal, csak a fejének rázásával. Azért lepődök meg, mert általában szerette, ha játszok neki. Valamikor élvezettel hallgatta, valamikor pedig csak pihentetés céljából figyelt a játékomra. De végül elég hamar biztosít arról, hogy nem erről van szó, amit beképzeltem így nagy hirtelenjében. Végül mikor belemegy, hogy akkor játsszak neki valamit, akkor lágyan elmosolyodom és csak bólintok. – Jól van, meglátjuk mit tehetek – majd pedig nyomtam egy puszit a homlokára, és aztán felálltam az ágyról, a gitáromat keresve. Hamar meglett, elég kiemelt helyen van, és miután gyorsan behangoltam, majd tesztelés gyanánt lejátszottam egy-két gyors akkordot, és gyorsan kiötlök valamit, amit játszhatnék. Először eljátszom neki a Hotel Californiát, énekelve is mellé, miután megkért rá, hogy ha elalszik, ébresszem fel. Kétlem, hogy bánta volna a zene választását, szerintem többször is játszottam már neki korábban. Teljesen beleélem magam most is, mint mindig a zenélésbe, és ez vissza is köszön a hangzásban. Megtanultam már régen, hogy nem lehet érzés nélkül zenélni, különben hamisnak fog tűnni, vagy nem lesz elég hiteles. Végigjátszom a számot, majd megszólalok. – Sue, ébren vagy még? – ha nem válaszol rá, és nem is reagál, akkor kicsit megbökdösöm, de semmi erőszakosság nincs benne, csak hogy ébredjen fel. Amennyiben kapok rá választ, úgy folytatom a Wind of Change-dzsel, amit szintén tudom, hogy szeret. A halk fütyörészést sem hagyom ki, mert az is ugyanannyira a dal része, mint bármi más. A szám kétharmadának vége után jövök rá, hogy anno ezt a számot szinte mindig mikor játszottam neki, olyan könnyen el tudott lazulni, és aludni is. Ezért körülbelül mikor a végefelé lévő kisebb szólóhoz érnék, abbahagyom szépen fokozatosan, és ha sejtésem nem csal, akkor tényleg elaludt. Amennyiben így van, akkor felülve az ágyra vissza rázom meg enyhén a vállát és szólalok meg. – Sue. Ne aludj. Ez sértő rám nézve – mondom neki mosolyogva. Gondolkoztam, hogy lehet hagynom kéne aludni, de ugyanakkor ott volt bennem az is, hogy mivel megkért rá, hogy ne hagyjam, ezért eleget is teszek a kérésének. Nem akarom magamra haragítani, épp ellenkezőleg.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
95
● ● Posztok száma :
Zac Efron
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Aristide hálószobája ••

Tell me your secrets

Aristide hálószobája
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Benoit ház-