Jogi Klinika
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 24, 2017 7:30 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

*****
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 24, 2017 8:19 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Igaz, ma nem hajnali kettőkor ébredtem fel, hanem hajnali négykor egészen haladás. Talán túl csendes a város, vagy inkább zajos? Vagy inkább csak túl sok emléket jutat eszembe? Magam sem tudom, csak azt, hogy még mindig nem igazán tudtam megszokni, azt meg pláne nem, hogy a klinikát a kezemre bízták. Elméletileg csak ideiglenesen, gyakorlatilag tudom, hogy ők már úgy készülnek, hogy itt fogok ragadni, vajon képes lennék egyhelyben maradni hosszabb időre? Itt van Greta, egy-két árvaházas ismerős, mint például az egyik galéria tulajdonosa. Olyanok voltunk, mint két testvér, ő volt a védelmező báty, vagy valami olyasmi. Mivel aludni úgyse tudtam, így kezdtem egy kis futással, majd levezetésnek jöhetett a joga is, hiszen úgy éreztem, hogy be vagyok ide zárva és én a szabadban akarok lenni, amire itt eléggé kicsi esély volt, így jelenleg ezzel próbáltam enyhíteni az érzéseimet, a kalandvágyamat csillapítani, hiszen még annyi vidék volt, amit szívesen felfedeznék, azt meg nem hittem – és nem is áltattam magam -, hogy még valaha képes lennék ahhoz hasonlót érezni, mint amit Jake közelében éreztem. Azzal is tisztában voltam, hogy olyan már biztosan nem lenne, de hasonló se lenne. Némelyik madárnak csak az jut, hogy repüljön, de társ nélkül. Zuhanyzás és hajszárítás után pedig be is szereztem a szükséges kávét, majd miután elkészültem teljesen már indultam is munkába. 7 körül már bent is voltam, de mintha kihalt volna mindenki, mert a legelső ember is talán fél nyolc fele érkezik meg, de legalább esélyem átnézni az újabb ügy aktáit, ami miatt kicsit el kell látogatnom a bíróságra is, meg másabb helyekre, de nem bántam. Nem akartam még vezető lenni, én tenni szerettem volna a jó ügy érdekében és a kettő nem volt mindig egyszerű, de szerencsére akadtak segítőim benne.
Nem hittem volna, hogy ennyire el fog húzódni az ügy, de már majdnem fél öt is volt, mire visszaértünk a klinikára. Szerencsére semmi extrémebb eset nem történt, így nem is kerestek minket telefonon. Kicsit nyúzottan, de legalább jókedvűen tértünk vissza, hiszen úgy nézett ki, hogy sikerül megint segítenünk valakin. Könnyedén nyitottam ki az iroda ajtaját, ami mellett még mindig a hajdani vezető neve szerepelt, de nem túlzottan zavart ez, hiszen mégis csak két hete vettem át igazán a helyét, amit még mindig nem tudtam megszokni a többi dologgal együtt. Könnyedén válaszolok Shay kérdésére, mit sem sejtve arról, hogy valaki még van az irodában, mert kényelembe helyezte magát. A kezemben lévő pakkot leügyeskedem az asztalra, hogy közben a kávét se borítsam ki, majd amikor megfordulok, akkor én a sikoly helyett egyszerűen lefagyok. A sikolyt inkább meghagytam az asszisztensemnek, én csak hirtelen úgy kapaszkodok a kávéspohárba, hogy kész szerencse, hogy nem üvegből van és amiatt is szerencsésnek érzem, hogy az asztal pont mögöttem van, mert lehet már rég a földre zuhantam volna, ha nem abba ütközök bele, támaszkodok neki.
- Elnézést! – szólal meg Shay sietve, majd hol Jake-re pillant, hol pedig rám néz. Ha nem árulta el Jake, hogy ismerjük egymást, akkor tovább folytatja a beszédet, ha igen, akkor csak zavarodottan pislog. – Ő Mr. Campbell, Miss Costigan az új vezető, mármint igazgató. – és ugyanezt megismétli fordítva is, miközben pontosan tudom, hogy ki áll előttem, de még mindig nem akarok hinni. Zavaromban alsó ajkamat harapdálom és próbálok mindenhova nézni, csak arra a férfira nem, aki képes volt igazán megdobogtatni a szívemet, hogy utána a családja még inkább meggyötörje azt, amit már az élet is oly sokszor meggyötört.
- Örvendek a találkozásnak, de tudomásom szerint nincs időpont megbeszélve, így ha nem haragszik, akkor sok a dolgunk. – felem alig hallhatóan, mint aki nem találja a hangját, vagyis a végére sikerül. Nehéz ezeket a szavakat kiejtenem, de nincs más lehetőségem. Nem akarok előtte sírni, senki előtt nem akarok és nem tudom, hogy mennyi ideig lennék képes maszkot viselni, hogy nem ismerem őt. Azt meg csak remélni tudtam, hogy az asszisztens nem fogja elszólni magát, hogy mára maximum az akták átnézése lenne, de azt meg eleve inkább otthon, kényelmes környezetben szoktam megtenni a teraszon ülve.

■ ■ Remélem tudod a mentők számát, vagy hoztál elég zsepit  nyau  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 24, 2017 9:42 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Edzés edzés hátán, készülünk az újabb versenyre, és azt kell mondjam, eddig kellemeset csalódtam Éclairben. Igaz, még bőven van hova fejlődnünk, és össze sem lehetne hasonlítani Chantilly-jal – hogy is lehetne? Az egyik már húsz éves, a másik meg alig öt – de remélem, szép közös karrierünk lesz.
És ha már karrier, tegnap megint megkaptam nagyanyámtól, hogy akármennyire is örülnek a sikeremnek, de azért nem szeretnék, ha túlzásba vinném a dolgot – persze eleinte hiába győzködtem őket, hogy esetemben a hobbim, a szenvedélyem, kikapcsolódásom és a munkám mind ugyanaz, csak nem akartak tágítani a témától, mire úgy néhány hónap múlva leesett, hol van az a bizonyos kutya elásva. Attól tartanak, hogy agglegényként a nyakukon maradok, szóval kapjam össze magam és tegyek valamit az ügy érdekében, hogy én is előrukkoljak az unokatesóim után egy unokával... Na meg még mit nem! Azt leshetik.
De hogy a látszatot fenntartsam – no meg addig is nyugtom legyen – néha, néha bementem a belvárosba körbenézni. Nem mint ha életem párját kerestem volna, sőt... miután kétszer is azt hittem, megleltem, majd mindkétszer úgy veszítettem el, hogy semmit sem tehettem ellene, őszintén szólva a legkevésbé sem hiányzott egy újabb, hasonló pofon az élettől, így ha még adódott is volna rá lehetőség, bőven tettem arról, hogy még csak véletlenül se legyen folytatása. Hetente egyszer egy napot a városban töltök csavargással, hadd gondoljanak a nagyszüleim, amit akarnak, nekem bőven megér ennyit, hogy béke legyen otthon, és ne járjanak a nyakamra amiatt, hogy olyan munkamániás leszek én is, mint apám...
Ma is hasonló okból keveredtem a belvárosba. Megnéztem egy új kiállítást a Louvre-ban, beültem az egyik kedvenc éttermembe ebédelni, sétáltam egyet a Szajna parton, majd mire elérkezett a megbeszélt időpont, már a jogklinikán voltam. Amikor ide költöztem, még az első nagy csavargásom alkalmával bukkantam erre a helyre, s ha már van miből, gondoltam, miért ne adakozhatnék? Talán röpke szentimentalizmus, talán gyermeki ragaszkodás, de valahogy Cleot juttatta eszembe a hely, s még ha nem is itt dolgozik, akkor is becsültem a hozzáállását, a szemléletét, hogy ott segít másoknak, ahol tud. Ha pedig én magam ugyanerre nem is vagyok képes, annyit még tehetek, hogy anyagilag támogatom őket, hogy gond nélkül tehessék a dolgukat ők, a hozzáértők.
Ebből aztán egész kis hagyomány lett, ahogy minden hónapban betévedtem hozzájuk egyszer-kétszer, s az elmúlt két év alatt a vezetővel is egészen sokat beszélgettem, már-már mondhatni, összebarátkoztunk, így nincs abban semmi meglepő, hogy kíváncsi voltam, ki lesz az utódja, amikor megtudtam, leszerel. Nevet nem volt hajlandó elárulni, de azt mondta, hogy ígéretes tehetséget talált. Hát, kíváncsi vagyok rá.
Erre? Nem pont házon kívül volt, amikor befutottam? Igaz, hozzá kell tenni, hogy megint sikerült előbb beesnem, mint ahogy az asszisztenssel egyeztettünk róla, de ismerős arcnak számítottam már náluk, nincs benne semmi meglepő, hogy készségesen vezettek be a főnök irodájába, nyugodtan foglaljak helyet, amíg megérkezik.
És jött is, pontosan, ahogy nyílt az ajtó, már keltem is volna fel, hogy köszöntsem, ám amikor megláttam, hogy ki is az új vezető, azon nyomban lefagytam... Ez_valami_vicc? Hogy mennyit kutakodtam én ezután a nő után, hiába, és erre ilyen lazán belejt az életembe? Újra? Amikor a legkevésbé sem számítanék rá?
Hálát adtam az égnek, hogy szemmel láthatóan nem vett észre, így legalább volt némi időm, hogy összekapjam magam, rendezve a vonásaimat, s míg ő Shayyel tárgyal valamiről, csak szótlanul figyelem a vonásait – egyelőre csak így, hátulról – hogy mennyit változott azóta. Jól néz ki... és úgy tűnik, jól is telnek a napjai.
És akkor megfordul. A tekintetünk találkozik, és látom az arcán visszaköszönni ugyanazt a döbbenetet, ami egy perccel ezelőtt még az enyémre is kiült, ám ahelyett, hogy bármit is mondanék, csak egy visszafogott, féloldalas mosolyra görbül a szám sarka.
Csak akkor pillantok Shayre, amikor mentegetőzésbe kezd, és vagyok oly rohadék, hogy hallgatok arról, jobban ismerjük egymást a főnökével, mint azt valaha is elképzelte volna... helyette felkelek a kanapéról, lesimítva az öltönyömről a ráncokat, majd Cleohoz sétálok, hogy kezet nyújtsak neki, ha már ezt követeli az illem két „idegen” között.
- Örvendek a szerencsének, Miss Costigan. – talán a kelleténél egy lehelletnyivel erősebben és hosszabban szorítom a kezét, mint az elvárt lenne, de még azelőtt engedem el és vágom zsebre újfent a kezeimet, mielőtt a titkárnő számára gyanút kelthetne, ha már játsszunk, akkor legyünk hitelesek, ugyebár. És ha már Cleo is olyan gaz játékot űzött velem, azzal, hogy lelépett, miért ne viszonozhatnám ezt a kedvességét?
- Hmm, valóban? Pedig ha emlékezetem nem csal, a kolléganője biztosított róla, hogy a szokásos időpontom még mindig aktuális, a vezetőváltás ellenére is. – minden hónapban az utolsó előtti csütörtök, egy órán keresztül – Biztos csak kiment a fejéből, hisz rengeteg munkával járhat átvenni valaki helyét, aki ilyen magas pozícióban van. Vagy tévednék? – mosolyodtam el barátságosan, mielőtt bedobtam volna egy újabb alibit a maradásomért – Az elődje azt mondja, hogy önnel kéne egyeztetnem azt, hogy a későbbiekben mi, hogyan legyen a támogatásunkkal. Vagy ezek szerint már nem tartanak igényt rá? – húzom el a mézes madzagot az orruk előtt, mert legyünk őszinték... elég nagy érvágás lenne számukra az, ha többé semmit sem kapnának a családomtól.

■ ■ Minek mentő? Rolling Eyes Amúgy hoztam, meg hangulatzenét is Cool ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
50
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 24, 2017 10:14 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Ha tudom, hogy ma ilyen meglepetés vár, akkor biztosan inkább visszafekszem az ágyamba és beteget jelentek. És a vicc, hogy hosszú idő után pont most este aludtam ismét az ő pólójában.  Nem, nem jöttem volna be, mert egyszerűen… Sokszor lejátszottam azt, hogy milyen is lenne újra látni, vagy mit mondanék, de hirtelen úgy éreztem, hogy minden egyes szót kiejteni olyan, mintha égetnék a torkomat és határozottnak tűnni most még se volt annyira egyszerű. A legrosszabb pedig az volt, hogy idegennek kellett tűnnünk egymásnak az asszisztensem előtt. A pillantásommal fürkésztem őt, észrevétlenül igyekeztem végigmérni és persze még az is feltűnt, hogy gyűrűt nem visel, de ez még nem jelenti azt, hogy ne találta volna meg a boldogságot. Miért? Miért nem szólt erről Dr. Lacroix? Azt hittem, hogy mindent elmondott, de pont azt felejtette ki, hogy Jake az egyik legnagyobb adakozó, csak annyit mondott, hogy majd megismerem és még talán jól is elsülhet a találkozó. Persze, az a mosoly is eléggé beszédes volt, ahogyan mondta, de álmaimban se gondoltam volna, hogy pont itt fogunk találkozni. Túl sok emlék kötött ehhez a helyhez és akkor még pont ő is itt van. Egyáltalán mit keres itt? Csak mond, hogy nem francia és a gyökerei kötik ide… Nem, ennyire balszerencsés nem lehetek, vagy mégis.
A kávét továbbra is erősen szorítom az ujjaim között, miközben az asztalnak dőlök, mielőtt még összeesnék. Pedig azt hittem hamarosan kényelmesen leülhetek, kibújhatok ebből a fránya magassarkúból is, amit mostanság viselnem kell minden egyes nap. Sokszor csak itt veszem fel, mert kegyetlenség ezekben járni a nap 24 órájában. A mosolya se kerülheti el a figyelmemet, mire még inkább görcsbe rándul a gyomrom és hirtelen úgy érzem, hogy az előbb megivott kávém hamarosan vissza fog köszönni idegességemben, a rám törő rosszullétemben.
Amikor közeledik, úgy tartom vissza a levegőt és a pillantásomat képtelen vagyok elszakítani róla. Lenne egy olyan sejtésem, hogy részben élvezi a helyzetet, hogy megkínozhat a színjátékkal, hogy nem ismerjük egymást, de hibáztatnom kéne érte? Elhagytam, elhagytam minden szó nélkül, de neki fogalma sincs, hogy milyen nehéz volt megtenni, vagy miként öltem meg vele együtt magamat. A kézfogást viszonozom és felszegem az államat, miközben szép lassan arcom vonásait rendezem. Azt hiszem eddig életem során még sose volt ennyire nehéz elrejtenem az érzéseimet, vagy a könnyeimet. Legszívesebben úgy futottam volna ki ebből az irodából, mintha éppen most égetnének meg. Tudom, milyen érzés az, amikor lángol a tested, amikor úgy érzed itt a vég… ez is hasonló volt, de ugyanakkor egy kellemes érzés is, hiszen testileg legalább úgy tűnt jól van és emiatt kicsit képes voltam megnyugodni.
- Szintén Monsieur Campbell! Mindig öröm találkozni a segítőinkkel. – majd nagyot nyelek, de nem húzom el a kezemet még akkor se, amikor kicsit megszorítja. Csak figyelem őt, mint aki még mindig képtelen elhinni azt, hogy itt van, miközben azon vagyok, hogy az érintésének köszönhető érzéseket elnyomjam idejében.
Nem felelek semmit se, csak hallgatok, majd pedig Shay-re pillantok, mire ő sietve kap észbe, hogy éppen meg kellene szólalnia, ha már én nem tudok mit mondani erre a váratlan vendégre. Tudnék, de hirtelen se a hangomat nem lelem, se a megfelelő szavakat. Milyen már az emberi elme, hogy pont agykor hagy cserben minket, amikor nem kellene? Megannyi csatát megnyertem jogi pályán, de most még is pont a beszédben vallok kudarcot.
- Én igazán sajnálom, elfelejtettem szólni. Sok az ügy és ez az egész átszervezés. Én tényleg nagyon restelem, de úgy van, ahogyan Mr. Campbell mondja. – szabadkozik az asszisztensem, mire óvatosan megérintem a karját, hogy ne ijedjen meg, mert nem pont ezért fogom megenni, még ha kicsit meg is tenném. Akkor legalább felkészülhettem volna a vele való találkozásra, de így? Mintha éppen most sétáltam volna bele a legnagyobb lángokban álló házba.
- Természetesen minden támogatás jól jön. Esetleg kávét vagy teát? – kérdezem meg udvariasan, ha kért valamit, akkor Shay megjegyezte, hogy utána hozza neki. Az én kávém már meg volt, de lehet valami erősebbnek jelen helyzetben jobban örülnék. Túl sok az érzés, túl sok minden kavarok a fejemben, de még se bírok szinte megszólalni. Ha nem kért semmit se, akkor is kisebb szabadkozások után távozott Shay. A zár kattanása most mégis oly hangosnak tűnt, ahogyan az ajtó becsukódott, de alig, hogy megtörtént sietve próbáltam arrébb lépni, ha nem akadályozott meg benne, mert elviselni a közelségét pokolian nehéz volt. Főleg úgy, hogy egy részem legszívesebben ölelésébe fúrta volna magát, vagy csak újra megízlelte volna ajkainak csábító „ízét”, de nem lehetett.
- Nem is sejtettem, hogy ilyen remek színész vagy. – törtem meg végül a formaiságot, hiszen már csak ketten voltunk. – Nem hittem volna, hogy pont itt fogjuk látni egymást, de nem szeretném az idődet se vesztegetni, hiszen a támogatás miatt jöttél. Változtatni szeretnél rajta, vagy továbbra is ugyanúgy intézni a dolgot, mint eddig? – próbáltam inkább visszaterelni ismét a hivatalos dolgokra, miközben leraktam a kávét, mert lassan szerencsétlen pohár össze fog törni az ujjaim között.  Végül pedig óvatosan emeltem rá az íriszeimet és meg se próbáltam eltitkolni már azt, hogy egyáltalán nem könnyű számomra ez a találkozás, de ha meg is próbáltam volna, akkor is felesleges energia befektetés lett volna, mert ő egészen jól tudott olvasni az apró rezdüléseimből és kötve hiszem, hogy mostanra elfelejtette volna.



■ ■ Tudsz újraéleszteni? Rolling Eyes Én is hoztam edi ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 24, 2017 10:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Természetesen megértem, nem történt semmi. – intettem az asszisztensnek, a lényeg, hogy időben megoldódott az egész, én pedig nem potyára jöttem, azt azért kicsit sajnáltam volna. Így azonban – azon kívül, hogy a találkozó felért egy gyomrossan, egy pofonnal és egy hideg zuhannyal egyszerre – talán még érdekesen is alakulhat a délután. Hiába dobbant meg újra a szívem, amikor újra felismertem Cloe vonásait annyi idő után, amikor újra hallhattam a hangját, sietve el is hessegettem az ábrándokat, kár lenne nem hogy nagy ábrándokat fűzni a találkozóhoz. Sőt, úgy egyáltalán bármilyet...
- Egy kávé jól esne, köszönöm. – fordulok az asszisztens felé.
Nem kerüli el a figyelmemet az sem, hogy miután magunkra maradunk, Cleo szinte azzal a lendülettel hátrál a közelemből. Nem mondom azt, hogy meglep, de ez nem jelenti azt, hogy ne esne rosszul... Azok után, hogy milyen egyszerre dobbant a szívünk hónapokon keresztül, elég kiábrándító ez a mostani helyzet. Igaz, a lelépése is az volt, mit is reméltem? Hogy majd tapsikolni fog örömében?
- Én sem sejtettem, hogy ilyen menekülőművész vagy. – vonok vállat. Egyelőre nem látom különösebb értelmét annak, hogy beszámoljak róla, milyen sokáig próbáltam a nyomára bukkanni... Hány csatornán próbálkoztam és vallottam kudarcot, hányszor akadt a magánnyomozó, akit felbéreltem, a nyomára, majd veszítette el újra... és milyen sokáig reménykedtem abban, hogy meggondolja magát, és visszajön.
Az, hogy most egymásba botlottunk, abszolút a véletlen műve. Egyikünk sem tervezte, mégis így alakult, és az igazat megvallva, magam sem tudom, hogy mit akarok kezdeni ezzel az egésszel. Annyit gondolkoztam azon, mit is mondanék neki, ha újra találkoznánk, és mégis, most, hogy eljött a pillanat, magam sem vagyok biztos benne, hogy akarom-e újra látni.
- Ugyan már, Cleo! két és fél év után most komolyan erről a nyamvadt támogatásról akarsz beszélni? Ez minden, amit mondani tudsz? – horkanok fel hitetlenkedve, miközben megrázom a fejem és az ablakhoz sétálok, megállva előtte. Egy darabig csak szótlanul nézek kifelé, az utca forgatagát figyelve, miközben szinte a hátamon érzem a másik tekintetét, ám egy pár pillanatig még így maradok. Szükségem van rá, hogy átgondoljam kissé ezt az egészet, s ha addig nem szólalna meg, akkor ismét én ragadom magamhoz a szót.
- Vagy azok után, hogy megtudtad, mennyi pénzünk van, hirtelen ilyen drága lett az időd, hogy anélkül már szóba sem állsz velem? – teszem hozzá cinikusan, miközben alaposan és leplezetlenül végigmérem magamnak, hogyan is tetszeleg ebben az új, főnökasszony pozícióban.

■ ■ Egyszer mindent ki kell próbálni... Rolling Eyes  hangulatzene hozzá Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
50
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 24, 2017 11:21 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Menekülök, de mégis mi elől? Önmagam elől, attól, hogy esetleg még több keletkezhet rajtam? Lehet ennél egyáltalán több sebet összeszedni? Miért nem gyógyultak be soha, miért van még mindig az, hogy egy-egy apró dologról képes még mindig eszembe jutni és most meg csak úgy besétál az irodámba? Miért űzi ezt a tréfát velem az élet? Még mindig bizonytalan voltam abban, hogy helyesen döntöttem, amikor elvállaltam, hiszen hosszú évek óta folyamatosan szinte „menekülök”, nem tartozom sehova és amikor tartozhattam volna, akkor…akkor minden félresiklott… Nem könnyedén hátrálok meg, de jelenleg úgy érzem, hogy ez a helyes tett. Amikor viszont ismét megszólal és visszavág, akkor keserűen nevetek fel és még kicsit megrázom a fejemet.
- Fogalmad sincs, hogy mi történt! Legalábbis kétlem, hogy pontosan tudnád, hogy miért is tettem azt, amit… - kezdek bele és pontosan annyira kedvesen csendül a hangom, mint az övé, de aztán elharapom a mondat végét, mert kopognak. Shay érkezik a kávéjával. Csendesen megvárom, amíg odaadja neki, majd rám pillant, mire én csak bólintok, és végül az ajtó újra becsukódik. Nincs semmi baj, de van, viszont az nem rátartozik és még én se tudtam, hogy mi fog következni. Nem láttam a jövőt, ahogyan talán legtöbb esetben se látom. Mégis miként láthatnám, vagy miként érezhetném egyszer azt, hogy tényleg lehet otthonom, ha már három éves koromban el akartak adni? Nem kiraktak kórház lépcsőjére, nem odaadtak az árvaháznak. Kiültettek a pár hónapos húgommal a télvíz idején az utcára, hogy eladó. Milyen ember képes erre? Gondolataimból a hangja ránt ki, mire sietve kapom a fejemet fel és nézek rá. Lesütöm a pillantásomat és megköszörülöm a torkomat.
- Ha azt mondanám, hogy sajnálom, elhinnéd vagy változtatna bármin is? Elhinnéd azt, hogy nem így akartam, de nem tehettem mást? – csendül végül a hangom alig hallhatóan, majd egy kósza vöröslő tincset tűrök a fülem mögé, hiszen tényleg nem ezt akartam. Mellette akartam maradni, de így jobb lehetett volna neki, de szemmel láthatóan nem csak én szenvedtem az elmúlt időben. Fürkészem őt, vagyis a hátát, miközben az ablaküvegben tükröződő arcára kiült érzések próbálom megfejteni. Nem mondtam semmit se, de amivel megtörte a csendet szint gyomorszájon vágott és hitetlenkedve nevettem fel, hogy ez most valami vicc?
- Tényleg olyannak ismertél meg, akit a pénz érdekel? Ha az érdekelt volna valaha, akkor rendes ügyvédnek állok és nem valamelyik jogi klinikán kötök ki… - csendül a hangom fájdalmasan, megbántottam és keserűen. Nem akarom elhinni, hogy tényleg ezt gondolja. – De legalább most már tudom, hogy a Campbell család majdnem minden egyes tagjának a szemében tényleg csak egy pénzéhes nőnek tűntem, aki biztosan csak ezért volt veled… - csúszik ki ajkaim között az, amit egykoron megkaptam a családjától és talán ő mit sem sejtett róla. Nem ülök le, csak neki dőlök az asztalnak, végigsimítok az arcomon, majd megrázom ismét kicsit. – Ezért jöttél? Ha ezt akartad a képembe mondani, akkor nem kell! Tisztán emlékszem, ahogyan édesanyád mondta az arcomba azon az estén… Nem kell emlékeztetni eme kedves feltételezésekre és arra megvetésre, ahogyan kiejtette! - emelem ismét rá a pillantásomat és gyűlölöm magam, amiért nem tudom elrejteni az érzéseimet. Igaz, még szép példát is mondott rá, hogy a hozzám hasonló élősködök előbb vagy utóbb a porban kötnek ki. Sose érdekelt a pénz, sose kaptam úri bánásmódot, de legalább szeretet igen. Greta megadta, amennyire tudta és ezért örökké hálás leszek, mert minden pénznél többet ér, amit tőle kaptam.


■ ■ Igazán biztató, de lehet nem most akarnék meghalni. Rolling Eyes Én is hoztam edi ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 24, 2017 11:51 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Igazad van, valóban nincs, hogy mi a fenéért kellett egy szarul sikerül családi vacsora után kapásból összepakolnod, és minden szó nélkül elhúznod a csíkot! Szóval mi lenne, ha felvilágosítanál? Hadd legyek én is okosabb? – igaz, mondhatni, ez már úgy is halottnak a csók... meg nem történtté úgy sem teheti semmi, ahogy a csalódást, a fájdalmat, az ehhez kötődő kellemetlenségeket sem fogja semmi sem megszünteni egy csapásra, a szívünkben hordozzuk, amíg élünk, mint útravaló. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne adhatna választ az eddig megválaszolatlanul kínzó „miért?”-re.
Érkezik az asszisztense a kávéval, az én arcom pedig egy szempillantás alatt változik át olyasvalamivé, mint ha minden a létező legnagyobb rendben lenne, továbbra is hordva a nő előtt az ismeretlenség álcáját. Csak amikor ismét bezárul az ajtó, dobom el azt a maszkot a francba...
- Jah, valószínűleg nem változtatna különösebben semmit. – adok igazat neki, miután elgondolkozok egy pillanatra a szavain – Azt azonban nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy nem tehettél mást. Fegyvert fogtak tán a halántékodhoz? Megzsaroltak? Kényszerítettek? – vonom fel a szemöldököm, kérdő tekintettel, mert kizártnak tartom, hogy ennyire drasztikus okok húzódnának a háttérben. Beijedt és egyszerűbb megoldásnak találta azt, ha meglép, legalábbis ebben a hitben áltattam magam az elmúlt két és fél évben.
- Változnak az emberek. Azt tudom, hogy milyennek ismertelek, azt hiszem, de hogy azóta ki lett belőled, azt abban magam sem vagyok biztos. – vontam vállat, hisz egykoron tényleg közel álltunk egymáshoz, szinte meg sem kellett szólalnunk ahhoz, hogy megérezzük a másik érzéseit, vágyait, gondolatait, olvastunk egymás minden apró mozdulatából és arcrezzenéséből. És azóta? Valamilyen szempontból tényleg igaz, hogy olyanok vagyunk egymás számára, mint az idegenek.
- Miért, és te engem ilyen garasoskodó, pénzéhes alaknak tartottál? Arra nem gondoltál, hogy akkor esélyesen az első éjszakánk lett volna egyúttal az utolsó is? – hisz legyünk őszinték, ha tényleg csak a jólét és a kényelem érdekelt volna, nem költözök oda hozzá pusztán néhány hét után, hanem simán béreltem volna magamnak valami lakást a belvárosban... már ha akartam volna, mert simán elvoltam én otthon, a családi házunkban is. Elég nagy az 20 embernek is, nem hogy négynek...
- Azért jöttem, mert nem tudtam, hogy te kaptad az állást. Ami meg a családom megjegyzéseit illeti, a fenébe is, Cleo! Mit foglalkoztál azzal, hogy mit mondtak? Hogy fájhatott volna a pénzemre a fogad, amikor azt sem tudtad, hogy ennyi van? Azt ne mondd, hogy tényleg képes voltál ennyitől világgá szaladni. A fenébe is, én éltem veled, nem az anyám! – mondom a magamét egyre indulatosabban, ahogy lassacskán kibújik a szög a zsákból. Tudom, a családom is elég csapnivalóan viselkedett, veszekedtünk is azóta sokat miatta, és ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, akkor inkább megfúrtam volna a családi vacsora tervét. De az ég szerelmére, azt legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire elszakad Cleonál a cérna!

■ ■ Na szép, így bízol bennem...     hangulatzene Cool  ■ ■credit



When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.
avatar
Elit
Tell me your secrets
50
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 12:27 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Szeretnék felelni a kérdésére, elmondani az igazságot, de mégse bírom. Mintha hirtelen nem kapnék levegőt, vagy éppen a szavakat. Ez nem egy elcseszett családi vacsoráról szólt csak, hanem a múltamról. Mintha a démonaim keltek volna életre a családtagjaiban és gyenge voltam. Úgy éreztem, hogy igazuk van, nem ronthatom el az életét. Ő jobbat érdemel, még akkor is, ha nem dönthetem el helyette és volt a félsz is, hogy egyszer ő is rá fog ébredni, mert én sose vágytam olyan életre, amiben neki részese lehetett. Én csak azt hiszem egy otthonra vágytam, egy helyre, amit az otthonomnak hívhatok igazán és ahonnan soha nem akarok elmenni. Mellette ezt éreztem, de mégis legyőztek a félelmeim, így talán meg se érdemlem.
- Akkor is sajnálom! – jelentem ki eléggé határozottan, mert ez az igazság, azt pedig mind a pillantásom, mind a hangom elárulja, hogy nem hazudok. Én tényleg sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni neki. Egyszerűen csak meg akartam adni neki az esélyt egy jobb jövőre. – A fegyvert sok féleképpen lehet az ember fejéhez tartani, nem mindig van látható nyoma. – felelem csendesebben, majd a padlót fürkészem rövid ideig. Sok rosszat láttam, éltem át én magam is. Minden egyes nap meg kellett küzdenem a démonaimmal, amikről ő mit sem sejt. Engem nem ugráltak körbe szolgák, nem fektettek selyemágyba. Helyette engem kiraktak, és még az se számított volna, ha meghalok…
Csak ajkamba harapok, hogy ne szólaljak meg, de aztán még se bírom ki, hogy ne mondjam ki azt, amit gondolok. – Talán nem tudod, de hiszek abban, hogy mélyen legbelül pontosan érzed, hogy milyen is vagyok és nem változtam meg. – nehéz beszélnem, nehéz visszatartanom a könnyeimet, hogy ne hulljak darabokra. Nem akarok veszekedni, nem akarom, hogy itt legyen, ugyanakkor nem akarom azt se, hogy elmenjen. Miért kell mindennek ennyire nehéznek lennie, vagy csak szimplán elcseszettnek lennie? Lehet tényleg én magában hordozom a romlást és a pusztítást. Elvesztettem a húgom, én tehetek részben arról, ami történt vele. És most ő rajta is talán még több sebet ejtek, mint előtte tettem már meg. Mintha csak akik a legfontosabbak számomra, pontosan azokat bántanám meg.
- Nem, nem annak tartottalak, de nem te mondtad az előbb, hogy ki tudja, hogy mivé változtam? – kérdezek vissza úgy, ahogyan ő tette. – Nem én mondtam azt szinte egyből, hogy a másiknak a pénzed kell. – hangom ismét halkabban csendült, még akkor is, ha igazán nehéz volt megállnom, hogy ne törjön ki az a vulkán, ami oly ritkán szokott. Általában mindig is békés ember voltam és úgy próbáltam megoldani a dolgokat, és ritkán emeltem fel a hangomat, most mégis állandóan hullámzott. Remélhetőleg nem hallatszódik ki semmi se, abból amit beszélünk.
- Valóban? Inkább nekem kellett volna lennem az a személy, aki miatt a családod ellen fordulsz?! – csattanok fel és megremeg a kezem, sietve fonom ismét magam köré, hogy elrejtsem. – Nem neked mondták a szemedbe, hogy nem tartozol oda! Nem tartozol közéjük, vagy éppen azt, hogy a másik miként fog rád unni! Hogy nem vagy elég jó neki! Nincs itt keresnivalód!– buknak ki a szavak ajkaim között és mielőtt észbe kaphatnék magával ránt a sok érzés. – Nem te találkoztál a démonaiddal szemtől szemben, mintha ők keltek volna életre abban a házban azon az estén! Nem téged raktad ki kb. 3 éves korodban télvíz idején az utcára a pár hónapos húgoddal és egy táblával, hogy eladó! Nem neked kellett azzal szembenézed, hogy nem kellettél a családodnak, de még annyira se, hogy ennyi idő alatt nevet adjanak neked vagy a világ tudtára adják, hogy létezel. Ahogyan éppen az se érdekelte volna őket, ha …. – de nem bírom kimondani, ha meghalok kihűlésben a testvéremmel. Ha nem talál ránk Greta, vagy csak jóval később, akkor még inkább csökkentek volna az esélyeink és így is kisebb csodának tartották, hogy életben maradtunk… A könnyeim patakokban folynak, mert már nem bírom magamban tartani. Ha közeledni próbál, akkor én hátrálok. Nem akarom a sajnálatát… Nem kellett volna elmondanom ezt neki. – Menj el, kérlek… - s közben a próbáltam a könnyeimet visszatartani. A sebek még inkább felszakadtak és nem bírtam ránézni. Nem akartam látni a szemében megbúvó érzéseket, féltem attól, amit látnék. Most már talán érti, hogy miért voltak elegendők azok a szavak, hogy elüldözzenek, mert sose volt igazán otthonom és miért pont neki kellettem volna véglegesen, ha a családom számára nem is léteztem sose igazán…

■ ■ Bízok benned <3  You Don't Know  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 10:57 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Sajnálattal márr tele a padlás, Cleo. – vontam vállat, elhiszem, hogy igen, én magam is sajnáltam, hogy így alakult, de őszintén, megyünk ezzel bármire is? Jól mondta, amikor az előbb azt sugallta, hogy túl sokat már nem számít ennyi idő után.
Csak forgatom a szemeimet a fegyveres megjegyzése hallatán, tipikus, hogy megint nem mond semmi konkrétat, csak rébuszokban beszél, mint ha értenem kéne, hogy mi jár a fejében. Vagy gondolatolvasó lennék, pedig sajnos egyik sem igaz.
- Őszintén? Nem tudhatom. – lehet, hogy ő úgy gondolja, nem változott meg, én azonban hiszek benne, hogy az évek múltával, ahogy különféle tapasztalatokat szerzünk, más-más emberekkel találkozunk, mind változunk. Ha nem is nagyon, valamennyire mégis. Azt hittem, hogy ismerem, mégis teljesen váratlanul ért a döntése, hogy elhagy. Egy ilyen lépés után hogyan is állíthatnám magabiztosan azt, hogy ismerem?
- Nem én akartam egyből az adományról beszélni valakivel, akivel fél évig együtt éltem, majd minden szó nélkül faképnél hagytam. – vágok vissza, mert kinézem belőle, hogy ha nem tereltem volna személyesebb vizekre a beszélgetést, szerintem jogosan, hisz mindkettőnkben volt bőven tüske, megbeszélni való, akkor képes lett volna ezekkel a jogi hülyeségekkel eltölteni az egész időt, mint ha tényleg semmi sem lett volna kettőnk között.
- A fenébe is, miből gondolod, hogy egy rosszul sikerült vacsora után egyből ellenük fordultam volna? – túrok a hajamba idegesen – Jó, lehet, hogy nem voltak elragadtatva a választásomtól, de annak idején a nagyszüleim sem repestek az örömtől, amikor anyám bemutatta apámat otthon, aztán tessék! Mégis működik, együtt vannak, sőt, még szóba is állnak egymással. – rukkoltam elő az újabb ellenérvvel arra, miért is volt bődületesen idióta ötlet az, amit tett. Lett volna bőven lehetőségünk megoldani, elrendezni ezt az egészet ahelyett, hogy egyedül dönt róla, mi legyen.
- Bocs, nem tudtam, hogy ennyire önbizalomhiányos vagy. – tettem hozzá, mert való igaz, én sem lennék elragadtatva ennyi „bóktól”, de attól világgá biztos nem mennék miattuk. Sőt... csak azért is jobban ragaszkodnék a másikhoz, ha már ennyire szét akarnak választani minket, mert nehogy már mások döntsenek az én életemről!
- Hogy mi...? – amikor mesélni kezd a múltjáról, amiről eddig oly kevés szó esett, egy csapásra világossá válik, hogy miért is kerültük mi eddig ezt a témát... nem csak nekem volt okom rá, neki is, ráadásul sokkal súlyosabb és komorabb... nehezebb. Egy pillanatra még el is szégyellem magam, hogy így rárontottam az előbb, de az ég szerelmére, ha egyszer sosem mondta, mégis, honnan kellett volna tudnom róla?
Épp megszólalnék, de hiába, látom, hogy elerednek a könnyei, mielőtt pedig bármit is tehetnék, megkér, hogy távozzak. Nem igazán akaródzik menni, de mégsem akarom ennél jobban a földbe tiporni a hallottak után, akármennyire is élveztem volna, ezek után már nem sok örömömet lelném benne. Állok ott, néhány pillanatig, szótlanul nézve, majd erőt veszek magamon, hogy az ajtó felé vegyem az irányt...
Igen ám, azzal azonban nem számoltam, hogy hiába szándékoztam távozni, még a kilincset sem értem el, úgy vágódott ki az ajtó, hogy esélyem sem volt elugrani, őszintén, szívből jön a káromkodás ahogy az orromhoz kapok, és már érzem is, hogy a forró, meleg vérem patak módjára kezd ömleni... a rohadt életbe! Már csak abban reménykedek, hogy nem tört el, mindenesetre ahogy hátratántorodok az ütéstől és sikerül talpon maradni, csak egy rosszalló pillantást vetek a beviharzó nőre.

■ ■ Egyszer mindent ki kell próbálni... Rolling Eyes  Speeding Cars mellé Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
50
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 12:20 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Pontosan tudtam, hogy mire gondol vagy éppen azt is tudtam, hogy egy sajnálómmal ezt nem lehet helyrehozni, már ha egyáltalán valahogy helyre is lehetne hozni. Nem voltam biztos, hiszen reménykedni abban, hogy olyan lehetne, mint régen őrültség lenne, nem? Még az se biztos, hogy képesek lennénk egy légtérben normálisan megmaradni a későbbiekben. Főleg, ha a jelenlegi beszélgetést nézzük. Szemforgatására csak egy aprót sóhajtok, de nem felelek semmit se. Nem könnyű beszélni a múltamról és hiába szeretnék, akkor se tudom elmondani. Ez nem olyan, amit egy kis kávé mellett meg lehetne beszélni, vagy sütizés közepette. Nem akarom, hogy sajnáljon, de mást se kapok az emberektől, ha kiderül a múltam foszlányai.
- Mégis mivel kellett volna indítanom? Azzal, hogy sajnálom, hogy nem akartalak megbántani, vagy azt kellett volna mondanom, hogy pokol volt nélküled ez a 2,5 év? – kérdezem meg csöppet se békésen, majd megrázom a fejemet, mert ha meg is tettem volna, akkor se hitte volna el, vagy csak ezért is megevett volna. Minden szó igaz volt és gyűlöltem azt, hogy nem bírok lakatot tenni a számra és szép lassan kicsúsznak a dolgok ajkaim között, hogy szavak formájában eláruljon a saját szívem… - Főleg, hogy azt se tudtam, hogy nálad mi a helyzet, hogy talán tovább léptél már és boldog vagy valakivel. Nem lett volna jogom újra feltépni azokat a sebeket, amiket esetleg begyógyított már más… - teszem hozzá, de elcsuklik a végén a hangom. Láthatja, hogy pokolian kínzó számomra még annak a gondolata is, hogy esetleg mással már boldog.
- Miből gondolod, hogy nem lett volna több? Meg se próbáltak kedvelni! – felelem rá habozás nélkül, hiszen kár lenne tagadni, hogy a családja bizonyos tagjai azt akarták, hogy eltűnjek és még pénzt se kellett felajánlaniuk, mert megtettem anélkül is. Szeretnék felelni a többi dologra, de nem tudok. Ha édesanya választása volt a legjobb, akkor miért pont ő tette azt, amit talán neki kellett átélnie a szülei miatt. Fura világ, vagy csak a gazdagok furák, magam sem tudom, hiszen sose voltam pénzzel kitömött. Van, amennyi kell és egy kevéske tartalék, de boldog vagyok így, vagyis próbálok az lenni, de nem a pénz miatti hiány miatt vagyok olykor boldogtalan, hanem mert ő hiányzott nekem…
- Szóval igen, önbizalom hiányos vagyok, de ki nem, a mai világban? – tárom szét kicsit a kezemet, hogy ez van, de az elárult titkomat nem tudom megismételni. Ennyi válasszal kell beérnie most, nem fogom tudni kimondani, hogy „Jól hallotta! vagy Ennyire azért nem kell megilletődnie, hiszen nem mindenki pénzeszsáknak születik”. Sőt, a legszomorúbb, hogy még a mai napig is vannak ilyenek, így találtam meg Zoeyt is egykoron abban a távoli vidéken és még megannyi hasonlóról is lehet hallani.
Egyszerre fáj, hogy tényleg ennyire könnyedén elmenne, hogy ennyire könnyedén képes elfogadni a kérésemet, amivel ismét távolabb lököm magamtól, de ugyanakkor kicsit meg is könnyebbülök, hogy nem kell még több titkot megosztanom, amikor is hangoskodás csapja meg a fülemet kintről. Sietve pillantok az ajtó irányába, hiszen nem értem mi folyik kint,csak a hangzavart lehet hallani, miközben sietve próbálom meg a könnyeimet eltűntetni, de mielőtt igazán megtehetném az ajtó máris kivágódik.
- Nem érdekel, hogy vannak nála! Engedj el Shay, vagy…. – kezd bele, miközben nyitja ki az ajtót és egy pillanatra elhallgat, ahogyan meghallja a káromkodást, de aztán úgy folytatja, mintha mi sem történt volna.
- Mégis mi a francot képzelsz Cleo?! Két napja vizsgálatra kellett volna jönnöd! – én se lennék az ellensége, mert ha még barátok is vagyunk hirtelen úgy érzem magam, mintha bármelyik pillanatban mindjárt lenyelne, majd a szenvedő férfira pillant. Shay tátogva mondja, hogy megpróbálta megállítani, mire én csak visszatátogom, hogy nincs semmi baj. Ha már volt földrengés, akkor jöhet a földomlás is. Shay sietve csukja be az ajtót, hogy megmeneküljön, miközben Kiara sóhajt egy aprót.  - Egy kis orrvérzésbe még nem fog belehalni, főleg, ha maga miatt sír Cleo, akkor még meg is érdemli! Na, várjon a sorára, majd megnézem Önt is, de előbb veled kell számolnom! - bök ismét felém, mire összerezdülök. Nem sok személy van, aki a barátom, de mégis képes vagyok olykor félni tőle, de Kiara pontosan ilyen volt. Ő mentette meg többed magával az életemet, majd vele együtt utaztam sokáig, míg végül itt kötöttünk ki mind a ketten. - Mégis, hogy a francba gondoltad ezt! Két nap, felfogtad Cleo?! Hívtalak és üzentem, de nem reagáltál! Nem olyan régen majdnem meghaltál a dzsungelben, megvesztél?! - remek, már csak tényleg ez hiányzott, hogy még valaki ma megegyen, vagy még több olyan dolgot áruljon el, amit nem akarok jelenleg elmondani, s talán később se. - Ha jól rémlik lázálmaid voltak és erre te kihagyod a vizsgálatot, mert az elmúlt időben minden leleted rendben volt? - na jó, most kellene azt hiszem közbe vágni és meglelni a hangomat, mielőtt még kifecsegi azt, hogy a lázálmomban éppen Jake nevet duruzsoltam, hiszen neki fogalma sincs, hogy ki ő és azt meg pláne nem, hogy pont az ő orrát törte be azzal, ahogyan becsörtetett ide.
- Sajnálom, de elfo…. – kezdenék bele, amikor a táskája az asztalon landol.
- Ne gyere azzal, hogy elfoglalt voltál, mert pontosan tudod, hogy téged az éjszaka közepén is fogadnálak. Felfogtad, majdnem meghaltál pár hónappal korábban kibaszott dzsungelben! – toll le megint, mire csak lesütöm a szememet. Mire pedig észbe kaphatnék, addigra már fel is tűrte az ingem ujját, hogy utána vérvételhez előkészítse a terepet. Előkotor valami gézt, vagy magam sem tudom mit és Jakehez lép, meg talán kisebb jégszerű cucc is volt nála? Passz, de azt már tudtam, hogy nála mindig minden van... – Ezt tegye rá addig, gondolom a vérrel nincs baja, de ha gondolja kint is várhat. – pillant rá komolyan, majd a következő pillanatban sietve kapom félre a fejemet, mert a vér látványával nincs bajom, de valahogy az injekciókat elkerülném, azt a mai napig utálom. Talán azért, mert gyerekként túl sok sokszor kellett szembenéznem vele a biztonság kedvéért, hiszen eléggé nem biztonságos körülmények között találtak rám és nem volt egyszerű meggyógyítaniuk se.
- Tényleg sajnálom, ígérem többet nem kerülöm el a vizsgálatokat, de miért kell minden hónapban? Hónapok óta semmi bajom. Meggyógyultam. – felelem sietve, miközben eddig a pillanatig sikerült elkerülnöm Jake pillantását, de végül csak rajta állapodott meg, viszont féltem attól, amit az elmúlt percek után lelhetek benne.

■ ■ Akkor kezdjük azzal, hogy megmentesz mielőtt uzsonna lesz belőlem. Rolling Eyes  You Don't Know  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 1:31 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Mit tudom én! Vagy mit szólsz ahhoz, hogy inkább azzal, le se lépsz? – kérdezek vissza, igaz, az idő kerekét nem tudjuk visszapörgetni, sem meg nem történtté tenni a dolgokat, de attól még jól esik a fejéhez vágnom, hogy mennyire szarul is esett ez a döntése. Nem mint ha nem sejthetné, mióta itt vagyok, gyakorlatilag másról sem szájkaratézunk.
- Hogyne. Tartottam egy búfelejtő partit, aztán aki másnap reggel mellettem ébredt,  azon nyomban megkértem a kezét, fészket raktunk aztán boldogan élünk azóta. Szerinted? – kérdezek vissza gúnyosan, reflektálva a mi megismerkedésünkre is. Egyébként eszembe sem jut, honnan szedte ezt a marhaságot, pláne, mert ha valaha is rákeresett a nevemre, akkor hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egyedül tengetem a napjaimat azóta is.
- Tudod te egyáltalán milyen sokáig próbáltam a nyomodra bukkanni?! – bukik ki belőlem méltatlankodva, mert lehet, hogy ő képes volt arra, hogy még csak meg se próbálja kideríteni, mi van velem, vagy elzárkózni minden lehetséges hírforrástól, nekem azonban akármennyire is szégyen, nem ment. Hónapokig próbálkoztam, még úgy is, hogy senki sem látta értelmét. Sem az e-mailek, sem a telefon nem bizonyult megoldásnak, vagy más elérhetősége amit korábban ismertem, mint ha csak sötétben tapogatóztam volna utána. Úgy, hogy ő mondjuk egy macska és tökéletesen lát a sötétben...
- Ugyan már, még egy ekkora baromságot! Csak kifogás. Miért, talán engem annak tartasz? – kérdeztem vissza, mert kétlem, hogy ez lenne az első szó, ami eszébe jutna rólam. Sőt... sokszor inkább pont az szokott a baj okozója lenni, hogy több is van belőle, mint ami kéne, és inkább mondom a másik szemébe a véleményemet ha igaznak gondolom, akármennyire is fáj számára az igazság. Mint mondjuk most, ugyebár.
Nem meglepő, hogy sikerül a lelkébe gázolnom, pláne úgy, hogy olyan pillanatába enged betekintést a múltjában, amiről még csak nem is álmodtam volna, és amit talán már sokkal régebben kellett volna, hogy elkerülhessük ezt az egész kavart, amiben nyakig csücsülünk. Viszont megkér, hogy távozzak, nekem pedig eszem ágában sincs tovább kínozni, így inkább megyek. Talán... majd egyszer, ha összesedtem magam és a gondolataimat, később még felkeresem, hátha sikerült nyugodtabban megbeszélnünk a dolgokat, bár az igazat megvallva, és magamat ismerve, erre nem sok reményt látok.
Távoznék is, amikor kitárul az ajtó, egyenesen orrbavágva. Hátratántorodok morogva-szentségelve, kezemet az orromra tapasztva, de hiába, ömlik a vér megállíthatatlanul, azt pedig már most elkönyvelem magamban, ez az öltöny is dobós lesz...
- Szóltam én egy rossz szót is? – dörmögöm vissza orrhangon, mert igaz, a káromkodás szívből jött, de azon kívül egy rohadt megjegyzést sem tettem arra, amit művel – ilyen pörgés mellett esélyem sem nagyon lett volna. Arra azonban, hogy Cleot én ríkattam volna meg, már végképp nem válaszolok, inkább szótlanul figyelem, hogyan esik neki a kedvenc vörösömnek is, hasonló lendülettel. Közben pedig próbálom összerakni a kapott információmorzsákat valami nagyobb egésszé. Bőven van mit, ha jól sejtem, az az utáni időkről magyaráz, ami utánunk történt.
Csak figyelek, s habár eleinte csak a szememet forgatom, mint ha valami jelentéktelen apróságot fújtak volna fel... jah, hogy dzsungelben is járt a drágám? Nem csoda, ha nem akadtunk a nyomára, ha Indiana Jones-osat játszott. Minden rendben is megy amíg el nem érnek addig a részhez, hogy kis híján meghalt, mert annál már én is érdeklődőbben húzom ki magam. Ha nem lenne ilyen vaskalapos az asszonyság, talán még arra is rákérdeznék, hogy pontosan milyen baja volt, így azonban gondolom, lepattintana annyival, hogy semmi közöm hozzá. Ami részben igaz, részben pedig nem, mert talán több közöm van hozzá, mint bárki másnak.
- Engem aztán nem zavar, tudok várni. Pláne ha ilyen sürgős a probléma. – veszem el a kezembe nyomott jeget, jólnevelt gyerek módjára, hogy az orromhoz nyomjam, hátha segít... és nincs az a pénz, hogy engem ezek után kipateroljanak innen, nem, miután mézes madzag módjára elejtették előttem az információt, hogy kis híján meg is halt! Érdekelnek a részletek, no!
- Bár nem tudom, hogy pontosan mi volt Miss Costigan baja, azt viszont tanúsíthatom, hogy az orvosi kontrollok nem hiába vannak. Hallgatnia kéne az orvosára, és komolyabban venni ezt az egészet. – öltöm fel ismét az együttérző idegen álarcát, ha már társaságunk akadt.

■ ■     Speeding Cars mellé Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
50
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 4:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Elcsesztem, nem tudok visszamenni az időben, hogy helyre hozzam!! – felelem egyre inkább elvesztve a türelmemet, miközben a fájdalom újult erővel csap le rám. Mintha minden újra friss lenne és éppen most kezdenék vérezni, s sose jöhetne el az a pillanat, amikor már elvéreztem és nincs többé fájdalom, maximum üresség. Nem hittem volna azt, hogy ez még ennyire tud fájni.
- Remek, csinálj ebből is viccet, vagy tapos meg még inkább! Ahhoz szemmel láthatóan úgyis remekül értesz! – pillantottam rá dühösen és eléggé fájdalmasan. akár hiszi, akár nem, de nekem is eléggé fájt a jelenlegi helyzet vagy az, hogy külön utakat jártunk. – Egyébként is bárkit megkaphatnál és szerencsés lenne az a személy… - motyogom az orrom alatt, amit vagy ért vagy nem. Ha igen, akkor vélhetően csak még nagyobbat ártok, de már így se rózsás a helyzet. Amit viszont utána mond azzal eléggé meglep. Pár pillanat erejéig csak nagyokat pislogok. Kutatott utánam?
- Kutattál utánam? – kérdezem meg úgy, mint aki nem hiszi el azt, amit mond. Pedig biztosan így van, miért is hazudnak. De akkor se hinném azt, hogy ennyire jól képes vagyok láthatatlanná válni. Ez eléggé képtelenség, hogy nem akadt a nyomomra, hiszen a dzsungelbe se egyből mentem, igaz, eléggé keletre utaztam, de attól még a valódi nevemmel utaztam mindig. Másrészt meg nem voltam internet közelben, meg a legtöbb telefont nem lehet mindenhol használni, maximum ha vagyonokat fizetsz érte, így egy kis rádiócsendet is elhoztam az életembe.
- Számodra per pillanat minden baromság! – morranok rá, de sokáig nem folytatódhat egymás idegein való táncolás, mert az igazság kibukik és neki meg inkább távoznia kellene. Nem akarok még több dolgot elmondani, hiszen mi értelme lenne? Vélhetően nem túl sok és egyébként se voltam olyan állapotban, hogy ezt tovább akarjam folytatni. Emlékszem, amikor először elmesélte Greta, akkor is alig akartam elhinni, de örülök annak, hogy idővel elmondta az igazat. S esélyt adott arra, hogy eldöntsem azt, hogy mihez is kezdek a múltam eme dolgaival. Én pedig gondosan elzártam szinte mindenki elől.
- Nők társaságában nem illik csúnyán beszélni, vagy ezt még nem tanították magának? – kérdezett vissza pontosan olyan kedvesen, mint amennyire várható volt, hogy utána nekem essen. Én tényleg legszívesebben Hamupipőke módjára szublimáltam volna el, vagyis rohantam volna el, de még egy cipőt se hagytam volna hátra magam után.  És persze nem menekülhetek, így inkább idővel hallgatok, mert mondhatok bármit is, úgyse hatná meg Kiara-t. Annak meg még inkább nem örültem, hogy elkotyogta azt, amit nem kellett volna, mert nem kerülte el a figyelmemet, hogy hirtelen Jake is még inkább figyelni kezdett arra, amit mond a váratlanul betoppant orvos.
- Annyira nem sürgős. Holnap is befejezhetjük. Ígérem nálad kezdek. – szólalok meg komolyan, mire felkapja sietve a fejét Kiara és még szerintem az ördög is szebben nézne rám most.
- Nem kell, most minden itt van, de ha még egyszer nem jelentsz meg és nem reagálsz a hívásaimra, vagy az üzeneteimre, akkor esküszöm, hogy több naposra foglak beutalni és az annyira imádott kórházban fogod eltölteni azt a pár napot! – pillant rám komolyan, mire én csak jó gyerek módjára bólintok, mert mennék én ellenkezni ez ellen? Pontosan tudja, hogy mennyire utálom a kórházakat és az orvosokat. Egyedül igazából őt kedvelem közülük és tűröm el, hogy állandóan a nyakamra jár a vizsgálatokkal. Tudom, hogy nem játék, de előbb vagy utóbb úgyis elkap a vég, nem? Másrészt meg tényleg jól voltam, semmi furcsa tűnet, vagyis most túl sok furcsa tűnet is volt. Közben pedig a pulzusomat mérte, amikor viszont Jake megszólalt, akkor megforgattam a szememet.
- Valóban, s ezt miért gondolja így Mr Campbell? – pillantok rá kérdőn, mire sóhajt Kiara egyet.
- Fogalmam sincs, hogy mi a franc történt itt, de még egy nyamvadt normális értéket se lehet mérni! Olyan az egész, mintha valamiféle fura keringőt járna. Holnap délben, világos? – pillant rám komolyan, majd elpakolja a fiolányi vért, majd a többi dolgát is. Utána pedig Jakehez sétál.
- Nos, mutassa az orrát. – szólal meg ismét eléggé erőteljesen, miközben én megigazítom a ruhámat és még mindig fáj kicsit a könyökhajlatomnál a kezem, utálom a vérvételt.
- Ismeri Cleo-t? – teszi fel a kérdést, miközben megvizsgálja a másik „beteget”, hogy utána a vért letörölje róla és ha szükséges, akkor helyre is tegye az orrát, ha nem, akkor csak ellátja és ad gyógyszert is fájdalom ellen. Nem akartam elhinni, hogy pont ezt a kérdést teszi fel? Miért kell? Azért, mert éppen sírtam, amikor bejött, majd pedig idegent adta elő Jake? Gyanús, vagy totálisan más terveket szövöget a hullámzó tincsei alatt? Ugyanakkor kíváncsi is voltam, hogy mit fog erre mondani, vajon hazudik-e tovább mások előtt vagy nem.

■ ■ Hős, miért is? Rolling Eyes  You Don't Know  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 8:06 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Mindenki jó valamiben, nem igaz? Ez az én szuperképességem. – görbült féloldalas mosolyra a szám széle, mielőtt meghallanám a motyogását, és ha nem lenne már így is az egyekben a vérnyomásom, na, akkor ezzel most aztán végképp oda tornázta volna.
- Előre is bocsánat érde, de b@szhatom, ha akit megkaphatnék, az engem nem érdekel, aki iránt meg én érdeklődnék, az rám sem bagózik. – vagy csak én tudok ilyen végtelenül szerencsétlen módon választani, nem tudom, de azok után, hogy nem ő volt az első, aki így „pofára ejtett”, valahogy nem igazán tudnak meghatni a szavait. Még hogy bárkit megkaphatnék? Talán miért, csak mert gazdag vagyok? Könyörgöm, ne a pénztárcámba szeressenek már bele... és egyébként is, miből gondolja, ha neki nem kellettem, más nem vélekedne ugyanúgy?
- Igen, kutattam. Mi olyan meglepő ezen? Tán olyannak ismersz, mint aki csak úgy beletörődött volna a történtekbe? – kérdezek vissza, mert nem értem, hogy mi olyan felfoghatatlan azon, amit mondtam. Sőt, nekem teljességgel magától értetődő, hogy kerestem. Bár ezek után sejtem, hogy valószínűleg ez sem volt kölcsönös, ettől a gondolattól pedig, ha lehetséges még egyáltalán, még nyomorultabbul érzem magam, mint eddig.
- Igen! – kontrázok rá, csak hogy enyém legyen az utolsó szó, mert nem tehetek róla, ilyen a természetem, egyszerűen irritál, ha valamiben nekem kell alulmaradnom, Cleo pedig már több fronton is csúnyán belegázolt az érzéseimbe. Ő mondja a magáét, én is a magamét, mígnem közli, hogy távozzak... én pedig már indulnék is, ha nem vágna telibe képen az ajtóval a beszáguldó anyatigris, hogy valami elfelejtett orvosi vizsgálat miatt kapja le Cleot a tíz körméről.
- Lehet hogy tanították, csak az én fejemből ment ki... ki tudja, lehet hogy agyrázkódásom is van. Valami olyan viszont rémlik, hogy mielőtt benyitunk valahova, illik kopogni... – morgom cinikusan miközben a sajgó orromat markolom, hiába, a vér ugyanúgy ömlik belőle, igaz, az a jeges vacak segít valamicskét. Tudom, csodát ne várjak.
Közben azért jót mosolygok azon, ahogy Cleoval vitázik, már persze miután túlteszem magam a kisebb sokkon, hogy kis híján életét vesztette valami dzsungelkaland miatt. Amúgy megnézném, hogyan tartanák bent abban a kórházban, az ágyhoz kötöznék? Akkor talán még működne, amennyire utálja őket.
- Onnan, hogy hivatássos sportoló vagyok. Sok komolyabb bajt meg lehet előzni azzal, ha eljár az ember kontrollra és időben felismerik. – dörmögöm az orrom alatt, mint ha valami hú-de-nagy meglepetést árulnék el vele, szerintem a klinikán rajta kívül már mindenki ismer ennyire már csak a hírekből is.
Rám kerül a sor, amikor pedig a Mamatigris odasétál mellém, elveszem a jeget az orromtól, ami már nem csak sajog, de az arcom is egészen elkezdett zsibbadni tőle, a fejem is zsibog, és azt hiszem, enyhe hányingerem is alakulóban van. Csodás, már csak ez hiányzott!
- Hogy én? – kérdezek vissza, mert nem értem, hogy jön ez ide, és egy pillanatra el is bizonytalanodok, hogy mit kéne mondanom pontosan – Mondjuk úgy, hogy nem most találkoztunk először. – maradok a diplomatikus válasznál az említettre sem nézve, mint ha ott sem lenne. Nem árulok el sok konkrétumot, sőt, mondhatni kimondottan semmilyen válasz, de aztán valami hirtelen elmeroggyant sugallattól vezérelve mégis folytatom – Nagyjából fél évig jártunk egymással. – bukik ki belőlem, mielőtt egyáltalán kapcsolhatnék, hogy az ajtó még mindig nyitva van, és gyakorlatilag csak az nem hallotta az épületen belül az utóbbi mondatomat, aki nem akarta. Hoppá. Lehet, hogy tényleg valami fejsérülésem van? Nem kizárt, azonban a doki válla fölött most mégis Cleora sandítok, vajon jól van-e még, vagy elvitte a szívroham attól, hogy terítettem lapjaimat a kollégái előtt?

■ ■ Nem te mondtad, hogy meg kell menteni? Rolling Eyes  Speeding Cars Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
50
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 8:44 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Eddig egészen jól titkoltad és szépen mutattál mást annak! – kontrázok rá, mint valami kisgyerek, akik a lehető legértelmetlenebb dolgon vitatkoznak, mert nem azt tesszük? Mintha a kákán is a csomót keresnék, vagy éppen azon menne a verseny, hogy kié lehet az utolsó szó. Nem szoktam így viselkedni, de mintha a bennem lakozó düh és fájdalom egyvelege túlzott erővel kelt volna életre.
- És ezt mégis honnan a búsbóóóóól veszed? – nyújtottam el direkt. – Megkérdezted őt egyáltalán arról, hogy már nem érdekled, vagy csak a hülye pasi felfogásodban ragadtál ennél a dolognál egy múltbéli hibázás miatt? – buknak ki a nem éppen kedves szavak az ajkaimon, majd sietve harapok rá az alsó ajkamra, mert nem szoktam így beszélni és nem akarok így viselkedni, vagy így beszélni. Mi történik? Miért történik ez? Tényleg ennyire vak? Ha nem érdekelne már, vagy nem lenne fontos, akkor nem fájna minden egyes szó vagy éppen tett ennyire, akkor most nem veszekednénk, mert hidegen hagyna az, amit gondol vagy érez, de nem így van. Fontos, csak tényleg ennyire vak, hogy ezt nem veszi észre, vagy most elhatározta, hogy összetör még inkább, amiatt amit egykoron tettem? Azt gondoltam helyesnek, mindenki hibázik, nem?
- Nem, hanem az, hogy nem bukkantál a nyomomra… - pillantok rá ismét kicsit szelídebben és még mindig úgy, mint aki nem érti ezt a dolgot, hiszen sokáig utazgattam, busz, vonat, repülő és társai és eléggé sokára tűntem el a dzsungelek mélyén. Kábé egy-másfél évvel azután, hogy eltűntem. A nevemet pedig használtam, de mindegy is, nem ez a lényeg. Egyszerűen csak fájt a tudat, hogy ő keresett, de még se talált…
- Awww, de nagy szája van valakinek. Attól még, hogy öltönyt viselünk, attól még nem leszünk valakik, vagy a családunk miatt. – nem hiszem, hogy végiggondolta ezt Kiara, de azt is tudtam, hogy mit gondol a pénzes családok többségéről. Megveti őket és úgy gondolja, ha adakoznak, akkor is csak azért teszik, hogy egymás előtt felvághassanak. Komolyan ezek meddig akarják folytatni ezt a szócsatát, de persze után inkább engem falnak fel uzsonnára, mintha erre vágynék. Hibáztam, beismerem, de azt is tudja Kiara, ha nem érezném jól magam, akkor egyből felkeresném őt.
Nem hat meg a dörmögése az orra alatt, ő játszotta itt Mr. idegent, akkor viselje el, hogy én is úgy viselkedem vele mások előtt, ha már ketten maradunk, akkor igazi csatatérré változik az irodám. A békesség mintha akkor nem is létezne, így talán a sok kedvesség után, amit kaptam Kiara-tól is azt hiszem még se bánom, hogy itt van. – Igaz is, elfelejtettem, hogy Ön a lovak szerelmese és egész is jó, ha jól hallottam. – kontrázok rá végül egy kisebb féloldalas mosoly keretében, amikor csak ő láthatja. Azt hiszi ő tud csak így viselkedni? Akkor nagyon is téved!
Nagyon reménykedek, hogy nem most fogja megváltozatni a játékszabályokat, amiket részben ő kezdett el, de persze megteszi, mire lesápadok, hiszen már abban is biztos vagyok, hogy a barátnőm nem fogja ezt ennyiben hagyni. Még egy kíváncsi pillantást én is bezsebelek, miközben feszültem figyelek és már éppen meg akarnám előzni azt, hogy Kiara folytathatná a faggatását, de azelőtt Jake ismét megszólal, aminek köszönhetően jön a szívroham, kisebb sok és sikerül úgy mozdulnom a székkel is, hogy hamarosan az asztal alatt kötök ki egy kisebb sikítás keretében. Hiszen kigurult alólam a székem, én meg leestem, de vélhetően közben Jake is szenvedett, ahogyan a másik váratlan betoppanó helyre rakta az orrát abban a sokban, amit megtudott. Amikor meg állnék, fel akkor meg a fejemet is beverem a szélébe. Remek, ez tényleg egy csodálatos nap!
- Jól vagy? – kérdezi meg aggódva a barátnőm, de mielőtt felelhetnék, azelőtt inkább témát terel. – Vááárj, várj! Mi a franc? Te és ő? Ő és te? – most biztosan hol rám nézne, hol Jake-re, de én még egyelőre maradok az asztal alatt , majd óvatosan pillantok ki az asztal mögül kifújva egy-két tincset az arcomból, de nem erőltettem túlzottan a dolgot, mert félő, hogy most vörösebb az arcom, mint a hajam. Pedig az eredeti vörös.
- Igen, mi… ez bonyolult - nyögöm ki úgy, mint valami dedós, de mielőtt megállíthatnám Kiara belendül.
- A rohadt életbe! Akkor lehet mégis inkább eltörve kellett volna hagynom az orrod, amiért megríkattad a legjobb barátnőmet. – pillantott Jake-re vélhetően szúrósan és úgy, mint aki kész visszavarázsolni az orrát olyan pocsék helyzetbe, mint amiben volt. - Mi van azzal a pasival, akit annyiszor emlegettél? Mármint, amikor éppen lázálmod volt, meg haldokoltál. Az a Jake? Vagy azt a pasit vele próbáltad meg elfelejteni? – ez lehetne még rosszabb? Sietve bújok vissza az asztal mögé, majd arcomat a kezembe temetem. Remek, tényleg, valaki szeretne még betoppanni azon az ajtón ma és sokkolni? Esetleg mesélni még olyan dolgokat, amiket nem akarok elmondani pont annak, akiről szó van? Jelenleg semmiképp, hiszen még a háború is békésebb lehet, mint ami köztünk zajlik…
- Búúúj már ki az asztal mögül, nem vagy 5 éves Cleo! Nem szégyen másik pasival vigasztalódni és egészen helyes, még a stílusa is elviselhető. – kezd bele, mire én csak kínomban már felnevetek, de nem mozdulok meg. A hátamat továbbra is az asztalhoz préselem és ott maradok. – Ha már voltam oly kedves, hogy helyre raktam az orrodat, akkor az a legkevesebb, hogy elviszed őt inni! Ráférne már egy kis kikapcsolódás… - kezd bele, mire sietve pattanok fel és túl hirtelen, mert majdnem a földön kötök ki.
- Elég! Kiara elég! Jól vagyok, nincs szükségem italozásra. Csak arra, hogy végre hazamehessek ebből az őrültek házából… Csak kérlek ne… - mert ha Jake hamarosan nem fogja kinyögni, hogy ő Jake és nem ő a vigasztaló fél, akinek a vállán kisírtam magam, akkor tuti én fogom kinyögni, mert kész elég. Azt hiszem most értem el arra a pontra, hogy lassan én sétálok ki a saját irodámból, miközben idegesen bújtam ki a lábbelimből. Elegem van már ezekből a magassarkúkból is!  


■ ■ Azért akarsz szívrohamot okozni?  Rolling Eyes  You Don't Know  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 9:21 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Mint ha nem lennél legalább olyan jó a titkolózásban, mi? – kérdeztem vissza, mielőtt kifakadtam volna az eszetlen, bugyuta megjegyzésére. Kínomban már kénytelen vagyok nevetni rajta, sőt, az egész helyzeten, annyira röhejes ez az egész.
- Igazad van, elfelejtettem megkérdezni. Szóval ha bárkit megkaphatok, miért is léptél le végül, kedves? Vagy ezt az egészet csak rövid távra értetted, az meg megvolt? – konkretizálom a dolgokat, ha már ez szíve vágya, hát rajtam ne múljon, ne csak kerülgessük a forró kását, borítsuk is egyből a másik nyakába.
- Sokáig sikerült követni, de valahogy mindig egy lépéssel előttünk jártál. Aztán meg egy idő után el is veszítettük. – vontam vállat, lehet, hogy valami csúcsszuper szervezet röhögve előkerítette volna a föld alól is, de nekem be kellett érnem egy szimpla magánnyomozóval. Se FBI-os kapcsolat, se CIA, vagy hasonló szervetet, amiben lett volna ismerősöm, aki képes lett volna megmozgatni a szálakat, így pedig, egyszerű civilként ennyire futotta. Én is sajnálom, hogy nem jártunk több sikerrel, de ezt dobta a kocka.

- Tudom, tudom, nem a ruha teszi az embert. – forgatom a szemeimet és szívem szerint az orruk alá dörgölném, hogy de ettől függetlenül, annak, hogy hogyan jelenik meg valaki más emberek előtt, nagy hatása és szerepe van. Nem hiába nyalják ki magukat ők, ügyvédek és orvosok is, azért ad egyfajta tekintélyt a civilek szemében.
Csak az orromat szorongatva hallgatom, hogyan pörög a doktornő, Cleonak szentelve minden figyelmét, én addig elvagyok itt, kispadon... kíváncsian fülelve, hogy miket tudok meg a másik múltjáról, hisz bőven van mit bepótolnunk. Ahogy velem, úgy vele is sok minden történhetett az elmúlt két és fél évben, és történt is, úgy tűnik.
- Igen-igen, az lesz az, jól hallotta. – bólintok a szavaira széles mosollyal, igaz, így, hogy a fél arcom vértől maszatos, inkább sikerül grotesztknek a mosoly, mintsem bizalomgerjesztőnek, mint valami szociopata aki most szabadul egy horrorfilmből... Csodás lehetek, nem vitás. Még szerencse, hogy nem kell sokat várnom a segítségre, én is sorra kerülök, miközben „véletlenül” elszólom magam a Cleóval közös múltunk kapcsán is, és azt kell mondjam, a siker átütő!
Ha nem tört volna el az orrom, és nem akkor rakná helyre a doktornő, amikor Cleo épp bezúg az asztal alá, valószínűleg már rég fetrengenék a röhögéstől, lubickolva a sikerélményben, így azonban csak könnybe lábadó szemmel szívom a fogam meg rándulok össze a fájdalomtóll.
- Aha... – hirtelen csak ennyit vagyok képes kinyögni a fájdalomtól, szine csillagokat látok az előbbi kis mozdulattól, de úgy tűnik, megerősítésre találtak a szavaim, szóval már az is félsiker számomra, hogy legalább nem tagadja.
- Ez komoly? Cleo ilyen beteg volt? És még akkor is valami Jake-t emlegetett? Mi történt pontosan? – érdeklődöm álszent módon, hátha sikerül valamit megtudnom azon kívül, hogy kis híján meghalt. Valami miatt. Épp Cleova kacsintanék Kiara válla fölött, milyen kár, hogy inkább ismét fedezékbe húzódik az asztal mögé... te jó ég, a halálos ágyán tényleg engem hívogatott? Vagy volt ott más Jake is? Csak jót derülök magamban a doktornő szavain, hála a jó égnek, hogy inkább vörös barátnénkkal foglalatoskodik, igaz, amilyen grimaszokat vágok a fájdalomtól, sokat nem tudna kiolvasni belőlük...
- Ezen aztán ne múljon, elviszem én ezer örömmel. – ragadom magamhoz a szót, miután a főnökasszony visszatér köreinkbe, az első mondatot Kiarának, a másodikat már neki címezve - De mondd csak kedves, téged nem kerített hatalmába valami különös dejà vu érzés? Cleo és Jake, pár ital meg némi kellemes kikapcsolódás... Hm?  Csak kérlek ne...? Remélem nem erre értetted, mert legutóbb nem úgy tűnt, mint ha annyira bánkódtál volna miatta. – teszem hozzá, egyúttal azt is egyértelművé téve, hogy én vagyok az a bizonyos Jake, és nem csak holmi Campbell vagyok, akivel túl akart lépni az emlegetetten... legalábbis remélem, nem volt más Jake is előttem, mert az lenne ám a ronda meglepetés.  

■ ■ Én? Szívrohamot? Ugyaaan... Rolling Eyes  Speeding Cars Cool  ■ ■credit



When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.
avatar
Elit
Tell me your secrets
50
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 10:13 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Aww, csak…. – és a kezem ökölbe szorul és lassan fújom ki a levegőt. – Tényleg ennyire csökönyös vagy. Mit akarsz? De tényleg mit akarsz mégis Jake, bármit mondhatok, akkor se lenne jó! Elcsesztem, hibáztam, de akkor azt láttam helyesnek!!! Megvethetsz, de bármit is csinálsz, akkor se fogok tudni rajta változtatni! És te tényleg azt hiszed, hogy nem akarlak? – kérdezem meg hitetlenkedve és legszívesebben neki rontanék, de az se lennék, viszont ha egy nőt felhúzol, akkor nem várt következmények is várhatóak. Szerintem ennyire heves reakciókat se váltott még ki szerintem belőlem senki se, mármint ilyen téren. Tényleg miért pont ma kell történnie?
- Sajnálom… - tudom, ezzel nem javítok a helyzeten, de tényleg így volt. Ha talán sikerül utolérnie, akkor teljesen másabb lenne már a helyzet. Akkor talán sikerült volna megbeszélni a dolgokat vagy ki tudja. Túl sok a kérdőjel, így talán felesleges is ezen elmélkedni.

Nem értem, hogy mikén lehettem ennyire béna, hogy sikerült beesnem az asztal alá, de legalább nem csak az államkoppant, hanem én is. És utána még persze, hogy beverem a fejemet, ami nem ritka, mármint az, hogy olykor eléggé sokat tudok bénázni ilyen téren, de már viszonylag egész jól kinőttem a dolgot. Most viszont még inkább csak beégetem magam és csak tovább rontok a helyzeten minden egyes másodperccel. Legalább Jake nem tud nevetni rajta, mert biztosan megtenné és ha még tudná, hogy én vagyok az idősebb… Hahh, inkább örökre itt maradok az asztal mögött, vagy addig amíg legalább el nem mennek.
- Mi történt? A kisasszonynak szerelmi bánata volt és még inkább nem találta a helyét, így úgy döntött, hogy útra kell és mi lenne jobb, mint a dzsungelbe menni, meg elhagyatott falukat kutatni, segíteni, ha kell. Jahh, csak azzal nem számoltál drágám, hogy egyszer majd beszakad a talaj alattunk, nemde? – én csak ülök ott és nem szólalok meg. Felesleges lenne, mert leállítani úgyse lehetne, így legalább nem rontok a helyzeten, pedig most bármit megadnék azért, ha elmenne a hangja. – Estünk, gurultunk és zuhantunk, balszerencsére pedig felsértette magát, és beleállt egy régi tárgy. A legközelebbi város több napi járásra volt, meg mire kijutottunk onnan, addigra meg a seb… Mondjuk azt, hogy mázlija volt és ellenállóbb a szervezete, mint hinnénk. Igazi harcias. – ekkor már kicsit felnevettem, mert nem bírtam tovább, de inkább volt keserű nevetés és fájdalmas, mintsem boldog.
- Persze, még több túlzást nem szeretnél belevinni? Nem volt ennyire vészes a do… - kezdenék bele, mert valahogy nem vágyom arra, hogy miután megtudta Jake azt, hogy miként talált ránk valaki, most még ezt is tovább boncolgassuk, de esélyt nem kapok arra, hogy befejezzem a második mondatot.
- Persze, én feküdtem két hétig öntudatlanul egy pasi nevet kántálva és nem én öregedtem miattad 20 évet izgulva érted! – csattan fel csöppet se kedvesen, mire csak sóhajtok. – Komolyan idióta lehet a pasi, aki elhagyta, vagy hagyta őt elmenni! Én nem is értem, hogy miért nem jött utána, még ha Cleo is lépett le. Nála ez kicsit nehezebb. – morranok egyet, mire sietve harap a nyelvére Kiara, mert érzi, hogy kezdem elveszteni a türelmemet, ami eléggé ritka, de basszuskulcs. Itt vagyok, hallom amit mond és tényleg most kell rólam beszélnie úgy, hogy pont az a személy van itt, akit emlegettem, akit elhagytam és aki próbált megtalálni, de nem jött össze neki, így feladta…
Hamarosan viszont már én is a közelükben állok a cipőmmel a kezemben és mély levegőt veszek, miközben a barátnőm arcára kiül a felismerés.
- Banyekk! Mekkora egy ökör voltam, látnom kellett volna, hogy nem vettem észre, hogy te vagy az, aki miatt szenved! – csap kicsit a homlokára, de nem mintha ezzel javítana a helyzeten, aztán sietve ad törlőkendőt Jake-nek, hogy letörölhesse a vért magáról, már ha akarja.
- És ha erre értettem, akkor zavarna, Jake? – ejtem ki végre a nevét, majd megrázom a fejemet és komolyan pillantok rá. – Vagy ezt akarod? Nosztalgiázni? Akkor gyerünk, menjünk, mire várunk még? Úgyis olyan remekül festesz, mint aki éppen most rendezett vérfürdőt és az idegesítő taplógomba szerepet már magadra is öltötted korábban, mint hajdanán… - lendülök be. – Már ennél rosszabb úgyse lehet, vagy majd ha véletlen pontosan ugyanúgy végződne a nosztalgia, akkor sietve menekülnél? Vagy inkább hagyjalak magatokra, úgyis olyan remekül elbeszélgettetek!? – eme kijelentésemre Kiara is összehúzza magát, mert érzi azt, hogy most kicsit messzire ment és olyanokat mondott el, amiket nem kellett volna, hiszen neki csak egy idegen Jake.
- Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha megyek… - motyogja Kiara, majd sietve pakol össze, hogy utána távozóra fogja, ha csak Jake nem állítja meg, mert amennyiben igen, úgy én próbálok megtávozni felkapva a cuccaimat és még az se érdekelt, hogy mezítláb kell neki vágnom az útnak, szerintem az már a legkevesebb gondom azok után, hogy az ajtó valahogyan nyitva maradt.

■ ■ Akkor csak a könnyeimre fáj a fogad?  Rolling Eyes  You Don't Know  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 11:00 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Már magam sem tudom, hogy mit higgyek... – felelem csendesen, lecsillapodva a korábbi szájtépés és veszekedés után, tudomásul vége a fejemhez vágott szidalmakat, vádakat. Az egyik felem szeretné azt hinni, hogy igen, talán még akar és nem vagyok teljesen közömbös számára, míg a másik felem már rég lemondott erről... hisz ha akart volna, maradt volna. Vagy visszajött volna... ehhez képest itt, New Yorktól több ezer kilométerre futunk össze megint, merő véletlenségből.
- Hát még én... – nem tudom, akkor hogy alakult volna, ha sikerül a nyomára bukkannunk, ugyanezen a veszekedésen akkor estünk volna át, vagy sikerült volna még menteni a menthetőt? Nem tudom, és sosem fog már kiderülni, így oly kár rágódni rajta...

- Valóban? Ez bizony tényleg rá vallana... – csóválom a fejem, miközben Kiara történetét hallgatom, igaz, annak is megvan a maga pikantériája, hogy részben én is kötődök a történtekhez... hát még annak, hogy erről a doktornőnek valószínűleg nincs tudomása! A nevet ismeri, a történetet is, ahogy az arcomat is, csak kötni nem tudja őket egymáshoz, szerencsémre... én pedig aljasul ki is használom, mit sem törődve azzal, hogy milyen kínosan, vagy nyomorultul érzi eközben magát az emlegetett. Nem tehetek róla, ha ez az ára, ha magától talán sohasem mesélte volna el mindezeket, azt hiszem, kijár nekem annyi, hogy legalább az igazat megtudjam.
Ahogy pedig a nő szavait hallgatom, egyvalamit biztosra veszek... Ha Cleo tagadni próbálja, akkor nem, hogy nem volt annyira vészes a dolog, sőt... még annál is szarabb lehetett a valóságban, mint amit előadnak róla. A tudat pedig, hogy az állítólagos szerelmi bánata üldözte ebbe, előlem, eléggé szíven üt.
- Lehet, hogy próbálta, csak hiába? Mert Cleo jobbnak bizonyult? – húzom el a szám, hisz mi pont azelőtt rágtuk át magunkat a témán, hogy Kiara berontott volna... Ezek szerint ezzel a kisasszony sem büszkélkedett, pontosan hogyan, vagy miért távozott, ez pedig némi megnyugvással tölt el, hogy talán nem az egész kapcsolatunkat teregette ki a barátnői előtt. Az lenne még a szép, ahogy most Cleo süllyedt szégyenében, valószínűleg én sem viselném túl büszkén, ha nekiállnának kibeszélni.
Közbeszólok, finoman jelezve, hogy én vagyok az a bizonyos, igaz, abban már kevésbé vagyok biztos, hogy az az iszogatás még ezután is állna... lehet, inkább Kiarát kéne elhívni helyette? Biztos jókat sztorizgatnánk.
- Ennyire szenvedett? Képzelem azt hogy viselte volna, ha én lépek le minden szó nélkül. Köszönöm... – vettem el a törlőkendőt, hogy valami emberi kinézetet varázsoljak magamnak, igaz, az orrom továbbra is kegyetlenül lüktetett a fájdalomtól...
- Azt hihetné az ember, hogy ennyi tapasztalattal a hátad mögött már megtanutad volna, hogy rosszabb mindig lehet, Cleopatra. – válaszolom, kihangsúlyozva a nevét, figyelmen kívül hagyva a gyerekes visszavágását. Csak nézem szótlanul, fürkészve a vonásait, miközben próbálok rájönni, mi is járhat abban a csinos buksijában, azon kívül, hogy valószínűleg szíve szerint megint világgá rohanna.
Csak intek Kiarának, amikor menni készül, én is teszek néhány lépést az ajtó felé, mint ha követném a példáját, de helyette csak bezárom az ajtót mögötte, maradjunk csak ketten... mára elég cirkuszt kapott a nép. A véres törlőkendőt egy egyszerű gombóccá gyűrve dobom a kukába, hogy egy másikat vegyek el, tovább törölgetve az arcom vele, közben pedig közelebb sétálva Cleohoz is.
- Eddig sem én voltam az, aki menekült volna, vagy talán elfelejtetted? És te? Vajon képes lennél másodszor is bejátszani egy ilyen szó nélkül távozós jelenetet? – állok meg előtte, tekintetemmel fogva tartva az övét, mert kíváncsi vagyok arra, hogy ő mit válaszol. Őszintén.

■ ■ Még én se tudom... Rolling Eyes  Sois tranquille ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
50
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Pént. Aug. 25, 2017 11:35 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Cleo? – neveti el magát Kiara, majd megköszörüli a torkát. – Nos, lehetséges. Amióta otthagyta az egyetemet egészen világutazó lett. Két helyen töltött el csak hosszabb időt, egyébként meg bejárta a világot, így van tehetsége hozzá, de ha a fiúnak lett volna esze, akkor talán a jogi klinikákon keresztül megtalálhatta volna őt. Lehet olykor elvonult, de mindig visszatalált oda, ahova tartozik. Ilyen téren talán sose fog változni. – egy kisebb rosszallás is kicsendül a hangjából, mert pontosan tudom, hogy szerinte inkább lehetnék ügyvéd. Sikeres lennék a szakmámban és talán így van, de most is sikeres vagyok és legalább jó ügyért cselekedhetek. Egykoron engem is azt mentett meg, hogy volt szíve az illetőnek és nem tudott otthagyni minket az utcán. Az pedig, hogy közben mennyire fohászkodtam azért, hogy bárcsak lenne vészkijárat, vagy csak megnyílna a föld alattam nincsenek igazán szavak. Egyszerűen csak nem akartam itt lenni, nem akartam fültanúja lenni ennek. Miért nem érzi, hogy most hallgatnia kellene? Sietve törlök le egy-két könnycseppet, mert ez vicc. Ez nem lehet valóság, csak egy rossz álom és hamarosan újra kizuhanok az ágyból, vagy csak elnyel a föld.
- Néha nem a mások által okozott sebek fájnak leginkább, hanem azok, amiket magunknak okozunk és igazán nincs mit. – feleli kicsit barátságosabban már Kiara, ami egyszerre zavar, bosszant és úgy érzem, hogy talán tényleg jobb lenne, ha lelépnék. Úgyis ők ketten kezdenek egyre inkább kijönni egymással és akkor zavartatniuk se kellene magukat, hogy rólam beszélnek és arról, amit még tuti nem mondtam volna el. Idővel talán, vagyis attól függőt volna, hogy miként is alakulnak a dolgok, hiszen ha az ember az exével találkozik, akit még történetesen mindig szeret, akkor nem azzal kezdi, hogy miként halt meg majdnem élete során, de ma mégis valahogy ez lett a téma. És akkor még az egyik megmenekülésem rejtve is maradt, ahogyan az is meglepő volt, hogy nem kérdezett rá arra, amikor a húgomat említettem, hiszen sose mondtam azt, hogy lenne. Pedig volt és lesz is mindig, mert a szívemben őrzöm az emlékét.
- Remélni a jobbat, akkora bűn lenne, vagy megpróbálni meglátni a jót a legsötétebb órákban? – kérdezek vissza komolyan, de nem mozdulok meg. Csak figyelem őt, miközben a gondolataim ezer felé járnak, miközben a lelkem darabokban hever, mint akit most szaggatott szét egy forgószél, vagy talán még az is kisebb pusztítást végez, mint ami itt történt ma.
Amikor pedig még a zár is kattan, jelezve, hogy be lettünk ide zárva, akkor nagyot nyelek, hiszen jelenleg a meneküléstől elválaszt ő. Kikerülni nem túlzottan tudnám, így csak továbbra is ölelgetem a cipőmet és egy lépést hátrálok, de neki megyek az asztalomnak, így nincs menekülésem előle. Túlzottan közel jön, az ismerős illata, arcának vonásai még inkább felébresztik bennem azt, hogy mennyire is hiányzott, mennyi álmatlan éjszakám volt és mennyiszer is őt kerestem, miközben gyáva voltam visszamenni hozzá. Erre pont most betoppan, mint derült égből a villámcsapás.
- Szerinted képes lennék elfelejteni. Főleg ilyen nyitányok után? – kérdezek vissza, majd ismét nagyot nyelek és a cipőmet szorosan a mellkasomhoz szorítom, miközben őt fürkészem. Legszívesebben feltenném a kérdést, hogy számít ez még egyáltalán? Eddig se számított, amit mondtam, de a pillantása túlzottan is őszintén kíváncsi. – Ha egyszer valaki okot adna, hogy maradjak és képes lenne az összes hibámmal együtt szeretni, akkor többé már nem. - direkt fogalmazok úgy, ahogyan, hiszen ez az igazság. Azt is tudom, hogy nem lennék képes úgy szeretni senkit se, mint őt tettem. De ha okot akadna, akkor többé nem csinálnék ilyet, vagyis ha megfordulna a fejembe, akkor próbálnám másképpen intézni, de talán ez már úgyis mindegy, mert vélhetően már késő. A pillantásommal őt nézem, miközben mezítláb állok előtte, s ahogyan egy kisgyerek a plüssét ölelné magához, én úgy tartom ott a cipőimet, mintha valamiféle utolsó várfalak lennének, hogy nehogy őrültséget csináljak.  


■ ■ Szerintem ma már elég könnyet láttál, nem?  Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Szomb. Aug. 26, 2017 2:12 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Valóban? Melyik az a kettő? Párizs és New York? – kérdezek vissza, abból kiindulva, hogy fél évet biztosan tudom, hogy a második említett helyen volt, ami pedig a francia fővárost illeti, itt futottunk össze újra. Azt meg, hogy előtte merre járt, hát, túl konkrétat úgy sem tudok róla.
Ami meg a jogi klinikákat illeti... most mondjam, hogy ha Cleot nem ismertem volna, valószínűleg emellett a klinika nélkül is szívbaj nélkül elsétáltam volna? Igaz, nem jártam végig több százat abban a reményben, hátha az egyikben ott csücsül egy íróasztal mögött, de úgy látszik, jót fogtam ki.
Kiara tanácsát illetően egyelőre nem igazán tudok mit kezdeni vele, de csak egy apró bólintással jelzem, hogy megjegyzem, mielőtt megköszönném a törlőkendőket... kelleni fog még pár, úgy érzem.
- Ezek szerint akkor te még reménykedsz? – kérdezek vissza, igaz, nem konkretizálom, hogy kettőnket, de mivel nagyjából azóta voltunk mi magunk a téma, mióta csak belépett azon az ajtón, gondolom, nem esik nehezére kitalálni.
Bezárom az ajtót, kattan a kulcs a zárban, mielőtt még észrevétlenül a zsebembe süllyeszteném aljas módon, hogy ha eszébe is jutna imádott vörösömnek, hogy menekülőre fogja, ezúttal esélye se legyen. Aljas macska-egér játék ez, velem a macska szerepében, a sarokba szorított kisegérrel, akit épp most ejtek csapdába, magam és az asztal közé szorítva. Legalább képletesen, a két lépés távolságot azért megtartom közöttünk.
- Elég nagy csalódást okoznál vele, ha igen, mert valljuk be, elég emlékezetes nyitányt sikerült összehoznunk. Vagy te nem így gondolod? – kérdezek vissza én is, továbbra is az arcát fürkészve, mielőtt ismét megszólalnék némi töprengés után.
- Hmm, szóval ennyi? Csak egy okon múlt az egész a múltkor is? Ezen könnyen segíthetünk... – mosolyodok el, mielőtt a kezében szorongatott cipők felé nyúlnék, hogy egyik ujját a másik után fejtegessem le róla óvatos mozdulattal, végül pedig ledobjam valahova a földre mellénk azt a pár magas sarkút, nem kell az most. S ahogy a topánkák földet érnek, úgy szép lassan én is fél térdre ereszkedek Cleo előtt, hogy...
Bekössem a cipőfűzőmet, ami a nagy szópárbaj közepette valamikor kikötődhetett. Még csak az hiányzik, hogy rálépjek, aztán még jobban összetörjem magam, az orromnak már úgy is annyi!
- Na szóval, hol is tartottunk? Ja, az ok. Majd agyalok rajta, hátha eszembe jut valami jó. – mosolyodtam el cinkosul – De addig is... mit szólsz egy vacsorához valamelyik este? Azt hiszem, lenne mit megbeszélnünk, kevesebb fültanú és nyugodtabb körülmények között. – rukkoltam elő az ötlettel.


■ ■ Hááát... Rolling Eyes  Sois tranquille Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
50
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika •• Szomb. Aug. 26, 2017 3:07 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Párizs? – kérdezett vissza hitetlenkedve Kiara. – Tény, hogy itt élt, de amióta elhagyta szerintem azóta ez a két hónap a leghosszabb idő, amit eltöltött itt egy huzamban. Inkább egy-egy hetet ha egyáltalán maradt annyit, amikor beköszönt olykor az ittenieknek. Phnompen, mármint tudod a Kambodzsai Királyság fővárosában. – avatja be őt ebbe a dologba is, hiszen ott tényleg kétszer is megfordultam és ott töltöttem a legtöbb időt. De aztán nálam is betelik a pohár és nem éppen szépen, de kifejtem, hogy ezt talán most kellene befejezni. Itt vagyok és hallok mindent, illetve nem éppen díjazom azt, hogy ennyi mindent elárul a beleegyezésem nélkül. Nem is értem, hogy mi ütött belé, hiszen sose szokott ilyet csinálni. Mintha valamiféle mágia alá került volna és úgy dalolt volna, mint egy pacsirta, vagy éppen aki képtelen lakatot tenni a szájára.
- Baj lenne, ha igen vagy te már nem? – kérdezek vissza ahelyett, hogy választ adnék rá, de igazából ebből is rájöhet, hogy igen lenne a válaszom. Bár már lassan magam sem tudom, hogy miben is reménykedek, mert hiúábrándokat kergetni felesleges lenne. Az pedig szemmel látható volt és hallható is eléggé, hogy mekkora sebeket is ejtett a másikon egyetlen egy tett és az utána következő ötször annyi idő, mint amennyit együtt eltöltöttünk.
Nem örülök annak, hogy bezárt ide, mert így már ha akarnék se tudnék elmenekülni. Azt pedig látom, hogy nincs a zárban a kulcs, így nála kell lennie. Ez pedig még egy aljasabb tett. Mégis mit akar ezzel elérni? Hiszen egy része eléggé gyűlöl, vagy valami olyasmi, így miért nem megy ő is? Főleg azok után, amiket mondott. Nem értem, egyszerűen egyre inkább nem értek semmit se.
- Emlékezetes? Én inkább azt mondanám, hogy fájdalmas, lévén, hogy nem cirkuszban vagy színházban vagyunk, hogy mások szórakoztatására adjunk elő dolgokat. – felelem hezitálás nélkül, mert az is tény, hogy emlékezetes marad vélhetően örökre, de inkább a fájdalmas jelzővel illetném. Mintha csak arról ment volna a harc, hogy kinek fáj jobban, vagy ki tud a másikban több sebet feltépni. És pontosan emiatt se értem azt, hogy most mégis miként vagyunk képesek ennyire higgadtan beszélni, mert a helyzet nem túlzottan változott, maximum annyit, hogy egy-két dolgot megtudott az „akaratom ellenére” is.
- Mi az, hogy ennyi? Ez nem olyan egyszerű…. – kezdenék bele, miközben furán pillantok rá, hiszen nem értem miért fejtegeti le az ujjaimat a cipőmről. Nem akarom, hogy elvegye tőlem, remek bástyák voltak, de végül hangosan koppannak mellettünk, amikor pedig féltédre ereszkedik, akkor elkerekedik a szemem, mert ez tuti vicc és nem lehet igaz. Azt se tudta, hogy itt lennénk, meg a korábbiakból kiindulva, de ennek ellenére is egy-két ütemet félrever a szívem, amikor viszont meglátom, hogy csak a cipőjét  köti be, akkor kínomban felnevetek, mert ez már nem lehet igaz.
- Élvezed mi? – pillantok rá kérdőn, majd a következő pillanatban meglököm őt, de kábé meg se mozdul, pedig reménykedtem, hogy még idejében kapom el, amikor még nem teljesen találta meg az egyensúlyát és elesik, bármennyire is gyereks tett lett volna. Arcom pedig morcos, mint egy kisgyereké. – Meddig akarod ezt még csinálni? – kérdeztem meg tőle kissé pufogva, amit viszont utána mondott, azzal sikeresen elérte, hogy pár pillanat erejéig elhallgassak. – Komolyan gondolod, vagy ez egy újabb játék lenne a kedvességeidből? – vontam fel kérdőn kicsit a szemöldökömet, miközben őt figyeltem. A karomat lassan összefontam magam előtt és őt fürkésztem. Egy aprót sóhajtottam, majd a kontyból kiszabadult tincseket kisimítottam az arcomból. – Azt hiszem te már bőven tudsz olyan dolgokat is, amiket nem mástól kellett volna hallanod… - sütöm le a szememet, majd egy aprót alsóajkamba harapok. – Hol és mikor? – teszem fel végül a kérdést, ami egy kisebb beleegyezés is, de azt se tartom jó ötletnek, hogy valami étterembe menjünk. Ott is túl sok a fültanú.

■ ■ Még fellökni se tudlak. Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Jogi Klinika ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tell me your secrets

Jogi Klinika
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-