Jogi Klinika - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 10:41 am
Yesterday at 10:04 pm
Yesterday at 8:54 pm
Yesterday at 8:37 pm
Yesterday at 8:37 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Okt. 17, 2017 9:10 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 24, 2017 7:30 pm

First topic message reminder :

*****
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


SzerzőÜzenet

Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Szomb. Aug. 26, 2017 6:08 pm

Cleo && Jake

Van egy húga? Itt élt? Kambodzsa?Hiába éltünk egykoron fél évig együtt, azért félelmetes belegondolni, hogy most, néhány perc alatt, egy vad idegentől akit életemben először látok, többet tudok meg róla, mint amennyit ő, saját maga megosztott volna velem, ezzel pedig magam sem igazán tudok mit kezdeni azon túl, hogy roppant érdekes...  Nem vagyok biztos benne, hogy az orvosa ilyen közlékeny mindenkivel, esetleg csak az én képem volt olyan bizalomgerjesztő az anyatigris szemében, hogy azért dalolt ilyen lelkesen Cleo múltjáról, vagy Cleo szégyellhette ennyire, hogy mind titkolta előlem...? Látom rajta, hogy nincs elragadtatva attól, hogy mindez most tudomásomra jutott, de valahogy eszem ágában sincs szarul érezni magam miatta – rendezzék le egymás között.
- Miért lenne baj? – kérdezek vissza, szándékosan elengedve a fülem mellett a rám vonatkozó részt. Bezárom az ajtót, a kulcsot is magamhoz veszem, majd sétálok vissza hozzá, az asztala előtt megállva.
- Nem hinném, hogy a kettő kizárja egymást. Másnap reggel egyedül ébredni, realizálva, hogy eltűntél, is hasonlóan emlékezetes és fájdalmas keverék volt, pedig ott még közönség sem volt hozzá. – vonok vállat, mintha apró semmiségről lenne szó, holott hajjaj... ha tudná, hogy mennyivel jobban megviselt, mint azt ő valószínűleg sejthette!
- Ha nem egyszerű, az maximum azért, mert túlbonyolítod. – sandítok fel rá, miközben a cipőfűzőmmel pepecselek, játékosan felsandítva rá, amikor pedig vállon lök, csak jóízűen neveket egyet a gyerekes viselkedése miatt – Ó, ha tudnád, hogy mennyire...! – teszem hozzá, mielőtt még újra felegyenesednék
- Nem tudom, Cleo. Addig amíg unalmassá nem válik. Egyelőre még élvezem. – vonok vállat, majd bedobom a vacsoraajánlatot is, hátha sikerül túllépnie ezen a fene nagy zavarán, duzzogásán, hisztijén, nevezzük akárhogyan is, de nem szokott ő ennyire feszült, vagy feszélyezett lenni a közelemben. Legalábbis régebben nem volt.
- Komolyan. Ha játéknak szánnám, akkor Disneylandbe vinnélek, ha jól hallottam, úgy is rád férne némi kikapcsolódás. Szóval, mit mondasz rá? - kérdezek vissza, miközben zsebre vágtam a kezeimet, úgy vártam a válaszát. És persze, hogy nem tud egyenes választ adni, meg is lepődnék rajta, ha valami egyszerűen menne közöttünk...
- Lehet, de lefogadom, de nehogy már az én hibám legyen, hogy az orvosod kikotyogta őket... Ha nem tetszik, válogasd meg jobban a barátaidat. Amúgy meg, lefogadom, hogy van még bőven miről mesélned. – jegyzem meg nemes egyszerűséggel, amikor pedig visszakérdez, látványosan eltöprengek.
- Gondolom, nincs sok kedved egy újabb családi vacsorához, szóval... – gondolkozok el látványosan, de az igazat megvallva olyan váratlanul ért az is, hogy itt találtam, hogy újra találkoztunk, a városban van, hogy hirtelen semmi jó nem jut eszembe, mi lenne a megfelelő helyszín egy ilyen újratalálkozás megünnepléséhez. Inkább legyen valami személyesebb, vagy különlegesen, de valljuk be, nem készültem ilyesmivel, ráadásul még mindig hasogat a fejem az orrsérülésem miatt, így nehezemre is esik a gondolkozás.
- Még nem tudom, majd elküldöm a részleteket. Vagy van valami kívánságod esetleg? – kérdezek vissza, ne érezze úgy, hogy belekényszerítem ebbe az egészbe. Ha van valami jó ötlete, hát ne fogja vissza magát, csupa fül vagyok meghallgatni az ajánlatát -  Most már legalább tudom, hogy merre keresselek, vagy hol tudlak utolérni. Nagy előrelépés az elmúlt időszakhoz képest. De azért nem fogsz holnapra megint eltűnni, ugye?

■ ■ Mert kis béna vagy...  Sois tranquille Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets

49
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Szomb. Aug. 26, 2017 6:40 pm

Cleo && Jake

- Miért felelnék, ha te sem válaszolsz a kérdésemre? – láthatja, hogy nem fog tőlem egyenes választ kapni és kérlek, ügyvéd vagyok, így pontosan rájövök arra, amikor valaki ki akar térni a kérdésem elől, vagy elfelejt válaszolni. Ennek a fajta csatának így semmi értelme sincs, egyébként sincs.
- Elhiszem, hogy pokolian fájt, de elhiheted, hogy a világ bármelyik pontján is felriadni és rájönni, hogy csak egy álom volt, mert az ágy - már ha egyáltalán van ágy -, melletted üres. – nem viccelek, nem egyszer riadtam fel és jöttem rá arra, hogy ami volt az nincs többé. Nem egyszer kívántam azt, hogy bárcsak ne emlékeznék az álmaimra, vagy éppen ne vele álmodnék. Semmi se volt utána már ugyanolyan, mint előtte. Mintha hiába léptem volna le, mert a nagyobbik felem még így is nála maradt és vele.
- Aww, ugyan már! Mintha te annyira megkönnyítenéd a dolgomat bármiben is! – nem csendül kedvesen a hangom, de ez az igazság. Nem könnyíti meg. Ott köt bele a dolgokba, ahol csak tud, és úgy szórakozik velem, mintha nekem nem fájna az, ami a múltban történt vagy nem gyötörtek volna már meg az elmúlt percekben.
- Gyerekes vagy és…. – kezdek bele és legszívesebben tényleg neki mennék. Még sose éreztem hasonlót, pláne nem irányába, de most egyre inkább kezdem megint elveszíteni a fejemet. – Nem tűnik fel, hogy fáj, amit művelsz? Lehet neked szórakozás, de nekem nem az Jake! – buknak ki a szavak az ajkaim között, majd el is fordítom a fejemet, mert talán még a fal is jobban megértené, hogy mire gondolok. – Elhiszem, hogy a lelkedbe gázoltam, tönkre tettem mindent és gyűlölsz, de őszintén hirtelen már nem tudom mit is akarsz! Csak még több sebet ejteni rajtam, vagy helyre hozni. Nem igazodom már ki rajtad. – vallom be, majd lesütöm a pillantásomat. Mély levegőt veszek, majd teszek pár lépést oldalra, majd pedig ellökve magam az asztaltól az ablakhoz sétálok és figyelem a várost, a járókelőket, a bárányfelhőket.
- Még talán Disneyland is szórakoztatóbb hely lenne és talán nem néznének hülyének, ha magasabb hangon beszélnénk. – nem, a világért se vallanám be azt, hogy sose jártam még ott. Nem engedhettem meg magamnak, az árvaház meg pláne nem. Ha belegondolok, akkor ezen a helyen ez az első normális lakásom, amit saját erőmből tudtam kivenni és berendezni. Párizsban most először volt igazán önálló az életem.
- Leállíthattad volna, ha nem akarod hallani, de valljuk csak be élvezted, mert így legalább biztosan megtudhattál dolgokat rólam, vagy tévednék? – fordulok meg, neki dőlve a hatalmas üvegnek és őt figyelve onnan. Nem megyek közelebb, ha meg ő nem jött közelebb, akkor jó pár méter közöttünk van. – Mindenki tudna mesélni, de néha nem könnyű beszélni a dolgokról, vagy csak szimplán nem tudnak róla mesélni. – hangom komolyan csendül, de vádaskodás nincs benne. Én se beszéltem a múltamról, ő se avatott be, hogy mennyire is gazdag családból származik. Csak akkor, amikor már menni kellett a vacsorára, így azt hiszem egészen kvittek vagyunk a múltunk takargatásában, mert még ki tudja, hogy mi is lappang az övében.
- Ha ennyire szeretnél nosztalgiázni, akkor miért ne? Csak aztán nehogy túlzottan megharagudj azért, ha követném minden egyes lépését a múltnak, ha már annyira szeretnéd megismételni eme mozzanatát is. – kisebb keserű nevetés után szólalok csak meg. Ebből pedig még inkább érezheti, hogy nem tudom díjazni az ilyen kis megnyilvánulásait, ahogyan nem éppen jó úton halad, már ha van bármiféle terve is, mert tényleg fogalmam sincs, hogy mit is akarhat.
- Nincs semmi kívánságom, maximum annyi, hogy lehetőség szerint nyugodt hely legyen és nem vágyom luxusra se, de valamennyire talán még rémlik, hogy mit szeretek. – ajkam széle kicsit megrándul, mintha mosolyra akarna húzódni, hiszen emlékszem még a régi szép időkre. Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet ez, de még se akarok nemet mondani. – Ez csak egy hely, ahol annyit nem vagyok bent, de valóban. Nem, nem állt szándékomban eltűnni. – felelem csendesen, de nem tudom mit mondhatnék.. Csak állok ott és figyelem, hiszen kijutni, ha akarnék se tudnék, mert nála van a kulcs. – Egyébként az irodám kulcsát visszakaphatom? – töröm meg végül a csendet, mielőtt nála maradna, de nem is reménykedtem abban, hogy ennyire könnyedén visszaadná. – Mit keresel itt?  - teszem fel végül a nagy kérdést, hiszen ő Amerikában élt, oda kötötte a családja, vagyis azt hiszem és ezért volt érthetetlen számomra, hogy mit akar itt, Párizsban.  

■ ■ Lehet az vagyok, de legalább nem törekszem arra, hogy a másik megint sírjon. Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

54
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Szomb. Aug. 26, 2017 8:23 pm

Cleo && Jake

- Tipikus ügyvéd. – jegyzem meg legalább annyi elismeréssel, amennyivel a legtöbb ember a mi családunkra tesz megjegyzést csak azért, mert anyagilag jól élünk. Mindegy, ha már zsákutca, akkor így jártunk, lelkiztünk már eleget ahhoz, hogy ne akarjak válaszolni a kérdésére, pláne, mert amikor tettem, akkor sem vette komolyan.
- Tudom, kérdeztem már, de ha ennyire szar volt, miért nem gondoltad meg magad? A te döntésed volt, te választottad azt az életet, ezek után valahogy kevésbé tud meghatni, hogy esetleg mégsem jött be. – húzom el a számat, mert ez volt a nagy különbség kettőnk helyzet között. Ő választhatott, én nem, csak kész helyzet elé állított, amivel nem tudtam mit tenni, mint elfogadni. És annyira talán ismer, hogy tudja, mennyire gyűlölöm, amikor belekényszeríteneke valamibe, vagy megfosztanak a választás lehetőségétől. Nos, ő pont ezt tette. Csodálkozik hát, hogy olyan marha pipa vagyok?
- Nem mondtam egy szóval sem. – és nem is szándékozom. Arra meg, hogy gyerekes lennék... – Mondja ezt az, aki úgy ölelgeti a cipőjét mint valami plüssfigurát? – vágok vissza, mert lehet, hogy igaza van, de legyünk őszinték, annyira azért őt sem kell félteni. Kíváncsi vagyok, még mindig azzal alszik-e, így, a harminchoz közelítve.
Amikor azonban meghallom a következő kirohanását arról, hogy mennyire fájdalmasak számára a szavaim, lesütöm a tekintetemet. Persze, eddig is sejtettem, hogy nem esnek jól neki, és még mindig úgy gondolom, hogy megérdemli, azonban nem hittem volna, hogy annyi bátorságot összeszed, hogy ezt a szemembe is mondja, ezzel pedig sikerül meglepnie... hogy nem is igazán mondok rá semmit, csak hallgatva, beleegyezve adok igazat neki. Pláne, mert magam sem vagyok igazán biztos benne, hogy mit akarok tőle. Elégtételt? Bosszút? Magyarázatot? Második esélyt? Egy rendes befejezést?
- Felőlem... nekem az is jó. – vonok vállat, úgy is rég voltam utoljára, talán még kisgyerekként, amikor egyszer a nagyiéknál nyaraltunk? Igaz, nem pont olyan helyen képzeltem el ezt az egészet, de ha neki az óriáskeréken hotdogot majszolás ugrik be Párizst emlegetve egy vacsora kapcsán, rajtam aztán ne múljon.
- Igaz, leállíthattam volna, de miért is tettem volna? Amíg nem szólok közbe, addig is elég dolgot kikotyogott rólad. Azt ne mondd, hogy fordított helyzetben te nem ugyanígy cselekedtél volna. – teszem hozzá csendesen, miközben figyelem az ablak előtt álló alakját. Lefogadom, hogy ő is tudna min mazsolázni a múltamból, hisz akad az enyémben is bőven olyan folt, amit mások érdekesnek találnának, de nem reklámozom.
- Valóban nem könnyű, azt aláírom. – azt meg csak magamban teszem hozzá, hogy azt remélem, azt tudja, hogy a múltja miatt nem akartam volna én is megszabadulni tőle. Igaz, túl sok minden nem derült ki ebből a pár percből sem, legalábbis a részleteket tekintve, de még mindig jobb, mint ha kiderült volna, hogy valami körözött bűnöző... vagy lecsúszott drogos volt korábban. Ha valaha még jobbra fordulnak köztünk a dolgok, remélem, hogy eljutunk egy olyan szintre is, hogy ne szégyelljük a múltunkat egymás előtt.
- Azt hiszed, hogy hagynám, hogy megismétlődjön? Milyen naiv... kétszer nem sétálok bele ugyanabba a csapdába. – jelentettem ki, pláne, ha nálunk lenne az a bizonyos vacsora... Bár tegyük hozzá, a nagyszüleim azért könnyebb eset, mint az ősök.
- Hát jó, akkor majd igyekszem valami megfelelővel előrukkolni, és tájékoztatlak róla. – hagyom annyiban a témát, majd kitalálom később a részleteket, a kulcs kérdésére pedig csak megrázom a fejem.
- Egyelőre nem. Ha megyek, úgy is visszakapod, eszem ágában sincs hazavinni. – arról nem is beszélve, hogy én is ide vagyok bezárva, ki se tudnék menni, másrészt meg másnap lecserélnék a zárat, és sokra mennék egy használhatatlan kulccsal...
- A franciáknál kicsit nagyobb hagyománya van a díjugratásnak, mint Amerikában. Készülök visszatérni a versenyek világába, és itt, Párizs közelében lesz a következő, amire megyek. – kapott egy választ a sok közül arra, hogy mit is keresek itt... Részben tényleg ez volt a költözésem oka, a többi indokot meg meg majd megosztom vele, ha úgy látom, eljött az ideje. Ami, ha tovább faggat, lehet, hogy öt percen belül lesz, ha úgy alakul, lehet, hogy csak hetek, hónapok múltán, vagy legrosszabb esetben soha...

■ ■ Majd igyekszem visszafogni magam... Rolling Eyes  Sois tranquille Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets

49
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Szomb. Aug. 26, 2017 9:01 pm

Cleo && Jake

Megforgatom a szememet, de nem mondok semmit se. Legszívesebben azt mondanám neki, hogy Mr. Ficsúr, de hallgatok, mert most bölcsebb azt tenni.  Nem lenne semmi értelme se ezt a vitát folytatni.
- Mert biztosan, ha hónapokkal később becsöngetek hozzátok, és mondjuk nem te nyitsz ajtót, akkor nem dobtak volna ki! De tételezzük fel, hogy te nyitod ki az ajtót, akkor képzelem, hogy mennyire is örültél volna nekem, hiszen én léptem le. Abban se voltam biztos, hogy valaha látni akarnál-e még! – nem gondolkozom a válaszon, automatikusan jön, ebből pedig még inkább látszódik, hogy őszintén mondom azt, hogy miért nem tettem. – Képtelen lettem volna látni azt, hogy esetleg mást zársz a karjaidban. Féltem attól, amit találnék, ha visszamennék. – féltem sok mindentől, hogy tényleg nem kellenék, hogy most újra utcára rakna valaki. Hibáztam, túl nagyot, de a következményektől azt hiszem még inkább rettegtem a múltam a miatt. – Nem várom, hogy sajnálj, sose vártam ezt senkitől se, de legalább reméltem, ha már ismered a múltam egy részét, akkor képes vagy részben megérteni is. – rázom meg a fejemet kicsit lemondóan, mert talán felesleges is beszélnem. Nem fogunk semmire se jutni. Ő magában hordozza a sértettség minden jelét és tulajdonságát, amiért nem tudom hibáztatni, de azért igen, hogy meg se próbálja megérteni azt, hogy miért tettem és mitől rettegtem. Főleg, hogy most egy aprócska szeletkéje a múltamnak nyilvánvaló számára is.  
- Az legalább nem szúr meg minden egyes szavával. – vágom rá, azt meg inkább meg se említem, hogy Rexi még mindig megvan és vele együtt alszom. Tudom, saját magamat kínzom, hiszen tőle kaptam. És kár, hogy már nincs a kezemben egyik cipő se, mert szívesen vágnám hozzá mindegyiket.
Aztán pedig kitör a vulkán, akkor legszívesebben álla alá nyúlnék, hogy nézzen a szembe, de még se teszem. Félek megérinteni, attól a sok érzéstől, ami elkaphat, hiszen most is jelenleg az érzéseim vezérelnek. És az még engem is meglep, hogy ezt képes voltam ilyen hevesen a szemébe mondani – már ha rám nézne -, az pedig, hogy hallgat utána. Egyszerre bosszant, ugyanakkor kicsit talán jó érzés is, mert talán végre kezdi érezni, hogy messzire ment.
- Ez komoly? – kérdezem meg hitetlenkedve, mielőtt ismét „magára” hagynám. Sose jártam ott, azt se tudom milyen, csak képeket és videókat láttam, de kötve hiszem, hogy ott nyugodtan lehetne beszélni bármiről is. Ő pedig beszélni szeretne.
Nem fordulok meg, csak az ablaküvegben tükröződő sziluettjét figyelem. – Ha nem is egyből, de leállítottam volna. Megtettem volna, mert tőled szerettem volna megtudni a dolgokat, akkor ha úgy érzed eljött az ideje. – sütöm le végül a pillantásomat, mert ez az igazság. Hiába szeretném ismerni a múltját, akkor se érzem fairnek azt, ha mástól tudnám meg. Minden embernek magának kell elmesélnie a történetét, nem pedig másnak, mert sokkal nehezebb nekünk megtenni. És ha mégis megtesszük, akkor legalább az is bizonyítja azt, hogy mennyire bízunk a másikban, mennyire vagyunk képesek közelebb engedni egymást.
Nem felelek arra, amit mond, de ennyi is elegendő ahhoz, hogy tudjam, az ő múltjában lappang valami eléggé nagy titok, amit nem mondana csak úgy el. Még se kezdem el faggatni őt, mert majd talán máskor, ha lesz még rá egyáltalán lehetőségem.
- Melyik csapdába, hogy kettesben hagy a családtagjaiddal, vagy abba, hogy el ne tűnjek? – pillantok rá kérdőn, ahogyan megfordulok és őt fürkészem. Tényleg érdekelne, hogy melyiket akarná jobban megakadályozni, vagy netán megvédene a kedveskedő szavaktól?
- Tűkön ülve várom. – egyszerre vártam és egyszerre nem is. Ez pedig tökéletesen érthető volt és érezhető is. A mai találkozott tekintve nem csoda, hogy tartok a következőtől.
- Pedig azt hittem legközelebb már azzal engeded be magad reggel, hogy kávéval és süteménnyel várj. – mellé pedig még egy kisebb grimaszt is kap, majd újra kipillantok, amikor dörgés rázza meg a helyet és várost. Újabb kósza tincset simítok ki a hajamból, majd pedig inkább kibontom a kontyot is, ami megmaradt belőle, hogy utána vöröslő fürtjeim saját „életüket” éljék.
- Értem, de remélem tudod te is azt, hogy nem erre értettem a kérdést. A ma történtekből eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy régebb óta itt élsz. Barátok, vagy …- akadok meg egy pillanatra, mint aki nem akarja elhinni azt, ami eszébe jutott. – Francia vagy, igaz?  - teszem fel végül a kérdést, miközben ismét az üvegnek dőlök és nem mozdulok meg. – Mi az, hogy visszatérni? – jön a másik felismerés a szavaiból, hiszen amióta ismerem őt azóta ez volt az élete, akkor miért hagyott ki dolgokat? Nem, nem néztem utána, mert igazából túlzott lehetőségem nem is lett volna, hiszen a világot jártam saját magam elől menekülve… - Jake, mi történt? – az aggódás pedig kicsendül a hangomból és sietve lököm el magam az ablaktól, de két lépés után aztán mégis megtorpanok, mert rájövök arra is, hogy semmi jogom nincs már a karomba zárni, úgy aggódni érte, ahogyan teszem, de nem tehetek róla… nem tehetek arról, hogy még mindig fontos számomra.


■ ■ Megpróbálod? Kíváncsian várom. Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

54
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Szomb. Aug. 26, 2017 10:24 pm

Cleo && Jake

- Még hetekig ott maradtam a lakásodban, reménykedve, hátha... – hagytam függőben a mondatot, úgy is tudja, hogyan folytatódna, arról nem is beszélve, hogy lévén nem az ő nevére volt bejegyezve az ingatlan, csupán bérelte, így intézhettem az ezzel kapcsolatos dolgait is a lelépése után. Mindent szétválogatni, bedobozolni, elajándékozni, meg társai... Igaz, a legtöbbet a munkahelyére vittem be, ajándékozzák el rászorulóknak, ők úgy is jobbak az ilyesmiben, csak néhány apróságot tartottam meg emlék gyanánt.
- Nem mondom, hogy nem lettem volna dühös rád, de talán még mindig kevésbé, mint most. És ha írtál volna? Vagy ha telefonálsz? Üzenetet hagysz? Lett volna bőven megoldás, ha tényleg azt akartál volna, nem pedig csak kifogást. – jegyeztem meg, igaz, ahogy folytatja, nemigen tudok mit mondani rá. Nem volt senkim, olyan komoly, meg ő, pláne nem, azóta sem, de igaza van abban – hogyan is tudhatná? Lehet, hogy részben én is ezért adtam fel végül, miután sokadszorra vesztettük nyomát. Mert mi van akkor, ha azért nem akar visszajönni, mert valaki mást talált? Valaki fontosabbat, akivel szívesebben élné a napjait?
- Sajnálom, hogy ilyen szerencsétlenül alakult végül. – felelek ennyit. Hiába mondanám, hogy nem volt más, miután feladtam, hogy rá várjak, akadt más bőven búfelejtőnek, és képzelem, mennyire lett volna kellemes látvány más társaságában látnia, nem is forszírozom tovább a témát. Igaza van.
- Megpróbálom, bár nehéz úgy, hogy csupán töredékét ismerem. De emiatt ne aggódj. – megértem, és bár szomorú, szorult belém annyi együtérzés, hogy sajnáljam, igyekszem erőt venni magamon, és nem szóvá tenni, ha már látszólag ennyire nem vevő rá.
- Az tény. – igaz, sok más egyébre sem képes, plüssfigura lévén, de oly mindegy már ezis, csak egy újabb tüske a sok közül, amit egymásban hagytunk, egymásba szúrtunk. Vajon képesek leszünk valaha megszabadulni az összestől, vagy sündisznó módjára folytatjuk amíg teljesen egymás idegeire nem megyünk?
Magam sem tudom, de azt érzem, hogy egy bizonyos határt már sikerült átlépnem nála, nem éppen jó értelemben, és megadóan el is fordítom a tekintetemet a vonásairól.
- Mert, miért ne? – vonok vállat értetlenkedve, mit kell ezen meglepődni, ha akar, felőlem mehetünk akár Disneylandbe, vagy Versailles-ba, az Eiffel torony tetejére, a Notre Dame harangtornyába... csak elég egy szóval mondania.
Nehéz úgy kommunikálni a másikkal, hogy épp háttal áll, igaz, az előbbi után talán meg is értem, hogy könnyebb így... így viszont nem marad más választásom, amikor épp nem a sziluettjén pihentetem a tekintetemet, akkor az ablaküvegen tükröződő vonásaiból igyekszem leolvasni az arcáról, de legyünk őszinték, nem egyszerű a dolgom. Csoda hát, ha a tekintetem inkább a formásabb idomai felé vándorolnak minduntalan?
- Nem vagyunk egyformák. Sajnálom, ha ilyen rosszul érintett, hogy fültanúja voltam. És bár kitörölni nem tudom, ha ettől jobban érzed magad, akkor nem emlegetem, amíg magadtól szóba nem hozod őket. – ajánlom fel megadóan, igaz, ez sem igazi megoldás, de az emlékezetkiesés meg nem vonz különösebben. Lehet, hogy ő sem díjazná, ha mindent elfelejtenék róla valami baleset következtében.
- Mindkettőre értve. – válaszolok nemes egyszerűséggel, mielőtt bólintanék a vacsora-beleegyezésére. Sőt, a kávé és süti említésére még halványan el is mosolyodok, ha már megfordult. Csak szótlanul figyelem, ahogy kiengedi a haját, és nem tudom miért tölt el kellemes megnyugvással az, hogy nem vágatta le a haját, mióta elváltak útjaink. Talán mert mindig is imádtam a vörös tincseit, talán a hülye babona miatt, ami a nőket és a drasztikus frizuraváltásaikat övezi... magam sem tudom. Mindenesetre valahol a szívem mélyén örültem, hogy legalább ez még a régi.
- Ha az állampolgárságomat nézzük, akkor amerikai vagyok. – szólaltam meg a kérdésére reagálva, azonban igaza volt, több volt ez ennél – Egyébként két éve élek itt, igen, származásomat tekintve félig francia vagyok. Édesanyám révén, a nagyszüleim pedig itt élnek Párizsban, ha erre gondolsz, úgyhogy ha az angol helyett jobb szeretnél franciául társalogni, részemről az sem gond. – ajánlottam fel, ezt a kettő nyelvet anyanyelvi szinten beszéltem, így tényleg teljesen mindegy volt, melyiket használjuk, ugyanolyan jól megértem, vagy kifejezem magam rajta.
- Az egy hosszú történet... – amint kimondtam, már éreztem, hogy kár volt, mert úgy is lecsap rá, de sokat tenni már nem lehetett, így kénytelen voltam válaszolni – Nem sokkal utánad az egyik versenyen leestem a lóról. Pontosabban Chantilly-jal együtt estem, én szerencsére könnyebb sérüléssel megúsztam, ő sajnos kevésbé... ló nélkül pedig a díjugratás is felejtős, úgyhogy volt egy kis kényszerpihenő, amíg meggyógyultam, meg másik társat találtam a versenyekhez. – próbáltam a lehető legrövidebben összefoglalni a lényeget.

■ ■  Rolling Eyes  Sois tranquille Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets

49
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Szomb. Aug. 26, 2017 11:22 pm

Cleo && Jake

- Sajnálom… - mondom teljesen őszintén, majd lesütöm a pillantásomat. – Ha visszamehetnék az időben és bölcsebb lennék, akkor csak befúrnám magam az ölelésedbe, nem szöknék el, de gondolom ez már úgyis mindegy. – hangom egyre halkabban csendül, mert nem könnyű bevallanom ezt neki, még akkor se, ha emiatt esetleg megint úgy dönt, hogy remek lesz megenni a szavaival.
- Kifogást? Szerinted csak kifogásokat keresek? – kérdezem meg ledöbbenve, mert ezt tényleg nem akarom elhinni. – Tudod, talán tényleg gyávanyúl voltam, nem helyesen cselekedtem, féltem attól, ami várna rám, ha visszatérnék. De sose kerestem kifogásokat. Talán csak én ennyire elcseszett vagyok, vagy olykor úgy érzem, hogy jobb az embereknek nélkülem! – tárom szét a karomat totálisan megadóan, miközben az utolsó pár szót erőteljesebben megnyomom. Nem kötődtem soha senkihez se még feleannyira se, mint hozzá, de ezt persze nem is sejtheti. Ahogyan fogalma sincs arról, hogy mennyire megtépázott a húgom elvesztése is, miként születtek meg azzal a pillanattal együtt az újabb démonok.
- Én is sajnálom, mert sose akartam, hogy így alakuljon. Amennyire idegesítő voltál az első pillanatokban, pontosan annyira szerettem beléd…– „mint még soha senkibe” – de ezt már csak magamban teszem hozzá. Elmosolyodom, ahogyan eszembe jut a megismerkedésünk pillanata. Az is eléggé viharos találkozás volt, de még se ennyire. A könnyeimet nem engedem az útjára, nem akarok még többet sírni előtte, de biztosan látja azt, hogy küszködöm velük.
- Egyszer talán megismered a többi részét is, de azt neked is be kell látnod, hogy nem csak rajtam múlik. Ha folyamatosan gyűlölni akarsz azért a hibáért, amit tettem, akkor esélyem se lesz soha elmondani. – nem, nem szívesen fogok mesélni, de talán pontosan ezért siklottak ennyire félre a dolgok, mert nem ismerjük egymás múltját. Úgy igazán sose ismertük azt, hogy a múltban mik történtek, de ehhez is két ember kell. Az egyiknek ki kell nyitnia a szelencéket, az eltemet érzések, emlékek dobozkáit, hogy a másik meg beszélni tudjon róla.
- Beszélgetni szeretnél, az a hely meg nem éppen arról híres, ha jól tudom, hogy ott az emberek nyugodtan tudnának beszélgetni. – ezzel együtt pedig sikerül is elszólnom magam arról, hogy hiába itt nőttem fel és éltem sokáig, attól még sose jártam ott. Nem szégyellem, egyszer szeretném megnézni, de nem érzem azt, hogy emiatt kevesebb lennék bárki másnál is.
Csendesen hallgatom azt, amit mond, nem vágok közben és egy halovány mosolyt csal az arcomra. Jól esik, hogy megtenné, de azt is tudom, hogy semmi értelme nem lenne már. Tudja és ez a lényeg. – Köszönöm, de inkább maradjunk annál, hogy már tudod. Így is azt hiszem bőven van mit mesélni a másiknak, nem? – bár igaz, azon meglepődtem, hogy még mindig nem akadt ki azon, hogy majdnem meghaltam, hanem egészen higgadtan viselte a dolgot. Vajon még csak nem sikerült neki igazán felfognia, vagy csak nem akarja háborgatni újra a dolgokat jelenleg, netán csak szimplán még se érdekli őt annyira? Nem, az utóbbit nehezen tudom elhinni, vagy csak nem akarom ezt a lehetőséget is lantba vetni, mert túlzottan fájna.
Csak egy bólintással veszem tudomásul, hogy mind a kettőre értette, a mosolyát látva pedig automatikusan én is elmosolyodom, mint hajdanán. Az is igaz, hogy azt se hittem volna, hogy még ma mosolyogni fogom látni őt. Hajam nemes egyszerűséggel omlik a vállamra, a hátamra, igazából nem túlzottan érdekel még az se, ha össze- visszaáll. Csak annyit teszek meg, hogy az arcomba hulló tincseket kisimítom, mert sose szerettem, ha a szembe lóg.
- Két éve már itt élsz? – nem, ezt nehezen tudom elhinni, így ha vissza is mentem volna, akkor se találtam volna rá. Ezt azért neki is be kell látnia, mert régóta itt él. – Azt hiszem nem csak én értek ahhoz, hogy miként tűnjön el az ember… - utalok itt arra, hogy én se találtam volna őt. Eleve nem voltam az, aki az interneten függene állandóan. Nem az a generáció vagyok és nem is olyan környezetben nőttem fel. – Szóval igazából a családi vacsora nem is volt annyira vicc, mert ha nem is a szüleiddel, akkor a nagyszüleiddel tényleg megtörténhetne. – kicsit sokkolt ez a dolog, mert valahogy félnék bármelyik rokonával is találkozni, ha netán egyszer eljutnánk oda, mert a legutóbbi se sikerült fényesen.
- Időnk bőven van, hiszen bezártál minket ide, így gondolom rajtad áll, hogy mikor is megyünk. – azt pedig láthatja, hogy tényleg várom a magyarázatot és nem fogom azt mondani, hogy majd később elmondhatja.  – Uramisten! Ezt mégis mikor akartad elmondani? Te megtudod az én balesetemet, de persze te egy árva szót se szólsz róla! – reméltem, hogy nem fog kijavítani, hogy az a hallottak alapján nem baleset volt. – Biztos, hogy jól vagy és nem esett semmi bajod? – lépek még közelebb hozzá és majdnem aggódva zárom a karjaimba, de az utolsó pillanatban még sikerül megálljt parancsolnom, de az se segít a helyzetemen, hogy így is túl közel keveredtem hozzá. – Chantilly is jól van ennek ellenére, ugye?  - kérdezem meg óvatosan, miközben kicsit zavarba jövök a túlzott közelségtől, így megkísérelek legalább egy lépést hátrálni, már ha engedi. – Új társsal? Tényleg indulni akarsz? Mi lesz akkor, ha újra baj ér? Vagy úgy érzed, hogy minden rendben lesz? Nem te mondtad azt, hogy fontos a lovas lelki egyensúlya is, mert egyetlen egy hiba is végzetes lehet? – és sok mindent mondanék, de azt nem, hogy a lelki béke az most áll bármelyikünknél is. Az aggódás pedig könnyedén kicsendült a hangomból. – Sajnálom, ne mondhatom meg mit tegyél, csak félteke. – sütöm le a szemeimet, miközben kicsit elnézést kérek, mert fura ez a helyzet. Veszekedni, távol lenni egymástól, mint eddig voltunk, de közben érezni azt a sok érzést, ami még mindig köt hozzá. Egyszerre túlzottan nehéz és bonyolult is. És valljuk be nem éppen könnyíti meg egyik érzés se a jelenlegi helyzetet, mert fogalmam sincs arról, hogy mit szabad és mit nem szabad megtenni jelenleg, de az érzéseimnek úgyse tudom megmondani ezt. Azok csak jönnek maguktól.

■ ■  Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

54
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Vas. Aug. 27, 2017 4:38 pm

Cleo && Jake

- Kár, hogy egyikünk sem időutazó... – jegyzem meg, igaz, ha nekem lenne ilyen különleges képességem, már biztos, hogy jóval előtte is használtam volna, már amikor Gaëlle-t veszítettem el. Szép is lenne, ha létezne időutazás, de lévén, csak az emberi fantázia szüleménye, oly mindegy... Utólag mindkettőnknek könnyű okosnak lenni.
- Mert, nem úgy hangzik? – kérdezek vissza, ám ahogy meghallom a szavait, csak a szemeimet forgatom.De azt is csak azért, mert sejtem, ha közölném vele, igen, tényleg ennyire elcseszett, akkor még inkább a szívére venné az egészet, és már így is a sírás kerülgeti. Abból meg köszönöm, de nem kérek.
- Idegesítő, mi? – mosolyodom el én is – Azért téged se kellett félteni, Miss Tökéletesség. – teszem hozzá, mert azért nagyban hozzájárul, hogy ha ő nem játszotta volna a kimért, tartózkodó elérhetetlent, valószínűleg én sem ostromoltam, boldogítottam volna olyan sokáig a galériában.
- Majd meglátjuk, mit hoz a jövő. – maradok a diplomatikus válasz mellett, holott én magam sem biztos vagyok még abban, hogy mi is lesz kettőnkkel a későbbiekben. Annyira váratlan volt ez a találkozás, mindkettőnk részéről, nem csoda hát, ha ilyen érzelmi katyvasz az egész, hiszen talán még magunk sem vagyunk biztosak benne, hogyan kéne a másikhoz állnunk, viszonyulnunk azok után, ami történt.
- Hát, nem éppen. Majd kitalálok valamit jót. – hagyom annyiban a témát. Különösebben nem akadok fenn azon, hogy még sosem járt Disneylandben, szerintem bőven vannak a franciák közül is, akik még sosem jártak ott.
- Rendben, maradjunk. És igen, valószínűleg. – az már más kérdés, hogy mennyire vevő rá a másik, esetleg milyen irányba folytatódik ez az egész, mert képzelem, mennyire érdekelné a múltam, ha közben kis híján belefojtanánk a másikat egy kanál vízbe. Azonban úgy tűnik, hogy ahhoz képest, milyen paprikás volt a hangulat Kiara lelépése után, miután mindketten kitomboltuk magunkat, csak kezdenek csillapodni a kedélyek, és talán képesek vagyunk még úgy társalogni, hogy ne legyen totális katasztrófa belőle. Talán.
- Igen, nagyjából. – bólintottam, napra pontosan nem tartom számon, hogy mennyi ideje is élek itt, amikor azonban eltűnést említ, csak értetlenül nézek rá – Kérlek, ez nem eltűnés, ez egyszerű költözés. Sohasem csináltam titkot belőle, az összes ismerősöm tud róla, sőt... ha csak beütöd a nevem bármelyik internetes keresőbe, szerintem nagyjából fél perc alatt kideríthetted volna. – vonok vállat, vagy ha akár újságot olvas, követi a sporthíreket, vagy ellátogat néha-néha egy díjugrató versenyre... az ő útjait azért korán sem övezte ekkora hűhó és felhajtás.
- Pontosan! Esetleg még néhány unokatestvért, vagy nagynénit, nagybácsit, egyéb rokont beszervezhetek neked anyai ágról, ha szeretnél nagyobb társaságot. – mosolyodtam el cinkosul, igaz, a valósághoz hozzátartozik, hogy őket én is kevésbé ismerem, már csak abból kifolyólag is, hogy ritkábban találkoztunk. Eszem ágában sincs amúgy egy közös bemutató vacsirára se meghívni őket, ettől függetlenül ijesztgetni azért nem utolsó.
- Én ráérek, 6-ig úgy is „rám érsz”, időbeosztásodat tekintve, addig meg van még egy kis időnk. Amúgy meg ha tényleg annyira mehetnéked van, csak szólj. – igaz, én zártam be, hogy ne léphessen le minden szó nélkül, és az előbb is kérte a kulcsot, de most, hogy egészen normális hangnemben képesek vagyunk két szót szólni egymáshoz, talán nem lesz rá szükség. Legalábbis reménykedek benne, hogy nem követeli vissza most azonnal, hogy faképnél hagyjon.
- Most miért vagy úgy kiakadva rajta? – lepődök meg kissé – Most mondtam, hogy nekem semmi komoly bajom nem lett. Csak megrepedt a sípcsontom, meg összezúztam a lábam, semmi maradandó. – jegyzem meg, hisz még csak sántítani sem sánítok azóta, és miután egy majd’ 500 kilós jószág landolt rajta, szerencsém volt, hogy ennyivel megúsztam. Igaz, hogy sokkal csúnyább véget is érhetett volna az egész...
- Egyébként meg te voltál a téma. Eleget vagyok rivaldafényben ahhoz, hogy élvezzem azt, ha másnak is jut belőle helyettem. – tettem hozzá az aggodalmaskodását hallva. Figyelem, ahogy közelebb lép, és némi sikerként könyvelem el azt is, hogy míg eddig a szoba túlvégében, az ablak előtt állt, nekem háttal, mostanra szinte már karnyújtásnyira van tőlem, ha kinyújtanám a kezem, könnyűszerrel el is érhetném.
- Jól, jól, igaz, a versenyzést már nem folytathatja. A lába nem jött rendbe teljesen, és egyébként is kiöregedett már az élsportból. Viszont ami jó hír, hogy épp csikót vár. – teszem hozzá apró érdekesség gyanánt. Hiába, versenylónak kiváló volt, és ha már a nagyszüleim tenyésztéssel foglalkoznak, miért ne vihetnék tovább a vérvonalát?
- Szóval úgy érted, hogy hagyjam abba, csak azért mert stresszes az életem? Az élet minden területén leselkednek ránk veszélyek, ennyi erővel autóba se üljek, mert ott is könnyen lehet végzetes némi figyelmetlenség. – már lassan két éve, hogy együtt gyakorolunk, és bár lovakról is elmondható, hogy nincs két egyforma közöttük, azt hiszem, azért egész jól sikerült eddig megtalálnunk a közös hangot. Nyilván, az idő előrehaladtával lesz ez még jobb is, de gyakorlat teszi a mestert.
- Cleo... Hééé, semmi baj. – lépek végül közelebb hozzá, a fenébe is a korábbi veszekedéssel, már az se érdekel. S bár annyira nem rózsás a helyzet, hogy vegyem a bátorságot a karjaim közé zárni, de azért óvatosan a vállaira teszem a kezem, lehajolva kissé, hogy megtaláljam a kontaktust a lesütött szemeivel.
- A dzsungelben... tényleg ilyen beteg voltál? – kérdeztem inkább vissza, ha már ennyire egymásért aggodalmaskodó vizekre eveztünk, igaz, nem bírtam megállni, hogy ha válaszol rá, ne tegyem hozzá elvigyorodva – És tényleg engem szólongattál lázasan?

■ ■ Egyszer mindent ki kell próbálni... Rolling Eyes  Sois tranquille Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets

49
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Vas. Aug. 27, 2017 5:16 pm

Cleo && Jake

Nem felelek arra, amit kérdez, mert felesleges lenne. Nem, ezek nem kifogások voltak, hanem tények, de az érem két különböző oldalán állunk, így nem meglepő, hogy másképpen látjuk az elhangzó dolgokat.
- Tudod, csak úgy reagáltam, ahogyan megérdemelted és valld csak be, hogy te is élvezted azt, hogy nem egyből a nyakadba ugrottam, mert tudtam ki vagy. – mosolyodom el kicsit jobban, mert biztosan lett volna olyan nő, aki egyből aláfekszik, vagy nyakába ugrik, hogy az egyik Campbell beszél vele, de én azt se tudtam ki ő. Akár ciki, akár nem, hiszen totálisan más foglalt le.
Bólintok arra egy aprót, amikor a jövőt emlegeti. Egyikünk se sejtette azt, hogy itt fogunk egymásba botlani vagy éppen így. Váratlan volt és mindent felbolygató, hiszen a múlt sose zárult le igazán, csak megtanultunk együtt élni a fájdalommal és a keletkező űrrel azt hiszem.
- Rendben van, ide akarsz üzenni, vagy megadjam a számomat, ha már sikerült telefont szereznem? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen régebben se volt igazán sose saját mobilom, mert bejártam a világot és felesleges lett volna. Kölcsönbe mindig kaptam valakitől, de most már itt volt az ideje egy sajátot szereznem, ami vélhetően másokéhoz képest túlzottan is üres volt.
- Valóban, de vélhetően pontosan azért nem tettem, mert féltem volna attól amit találok… - hiszen biztosan készült kép más nővel, mert kötve hiszem, hogy papnak át volna és ne lettek volna kalandjai, de akkor ezek szerint senki komoly nincs az életében, legalábbis az eddig hallottak alapján erre tudok gondolni, ami egy részt megnyugtat, másrészt meg még inkább félek attól, hogy mi lehet ennek a vége. A kedélyek csillapodnak, de az érzések nem, hanem csak egyre több kell életre, hogy még nagyobb legyen a káosz.
- Aww, fejezd már be! Nem hiszem, hogy képes lennél rá, mert nem akarod megismételni minden téren a múltat! – vágom rá egy féloldalas mosoly keretében, mert ha engem akar bosszantani, akkor remekül csinálja, de azért még nekem is helyén valamennyire az eszem és rémlik az, amit nem is olyan régen mondott.
- Tényleg, el is felejtettem, hogy időpontod is van hozzám… - adok igazat neki, mert tényleg van, viszont azt is érezheti, hogy valójában nem bánom azt, hogy itt van, akár van időpont, akár nincs. Most már nem, hogy csillapodtak kedélyek, majd megrázom a fejemet, hiszen mégis hova sietnék? Az üres lakásomba, amiben egyedül Rexi vár, vagy az akták közé, amiket még majd át kell néznem? Én nem siettem sehova se, meg tényleg kicsit csillapodtunk, így remélhetőleg fogunk tudni normálisan is beszélgetni.
- Végül is tényleg nem lett semmi bajod, csak összetörted magad! Lehetne sokkal nagyobb is a baj! Ez csak szerencse volt abból ítélve, amit mondasz! – nem értem, hogy miért akadok ki ennyire, vagy talán mégis tudom. Neki ez a mindene, így ha komolyabb baja lenne és le kellene mondani az álmáról, akkor bele se akarok gondolni, hogy netán mit csinálna, vagy éppen én miként rendülnék meg, ha egyszer azzal a hírrel találtam volna magam szemben, hogy nincs többé, mert éppen olyan baj éri őt…
- Ügyes próbálkozás, de ennyivel nem úszod meg, mert szeretném tudni, hogy mik történtek veled…- felelem totálisan komolyan és újra kicsit higgadtabban, mert remélem, hogy nem ezzel a szöveggel akar lerázni, hogy ne faggassam őt.
- Csikót? De jó, akkor neki lesz egy új családja is. – mosolyodom el, mert ez tényleg jó hír és örülök annak, hogy nem lett neki se komolyabb baja. Azért érdekes belegondolni, hogy mennyire is közel állnak ők ketten, hogy még most is törődik vele, nem úgy, mint sokan tennék, ha már nem lehet versenyezni, akkor nem is érdekli őket a ló.
- Nem, nem ezt mondtam! Csak azt mondtam, hogy amíg ennyire … - gondolkozom el a megfelelő szót keresve, de helyette inkább másképpen próbálom megközelíteni a dolgot. – Őszintén felelj, képes lennél 150% koncentrálni azon a versenyen, ahogyan régen tetted, vagy helyette azért másfelé is vándorolnának a gondolataid? – és talán végre megérti, hogy mire akarok kilyukadni. Olyan sose lesz, hogy mindig minden tökéletes, de jelenleg biztos vagyok abban, hogy nem csak az én fejemben, lelkemben tombol egy örvény, hanem az övében is.
Amikor közelebb lép, majd keze a vállaimra siklik, akkor egy hangyányit összerezdülök, mert nem számítottam rá, ugyanakkor egyszerre esik jól, de rosszul is. Régebben könnyedén zárt volna a karjaiba, de most? Tényleg ennyire rossz lenne a helyzet? Van ebből még egyáltalán kiút. Arra, hogy nincs semmi baj, csak bólintok, de az újabb kérdésével meglep, mire megrándítom alig láthatóan a vállaimat.
- Egyik pillanatban még a tábor felé igyekeztünk, a következő pillanatban meg úgy éreztem, mintha tűzben sétálnak, majd pár másodperccel később szinte megszűnt a világ. – kezdek bele, majd kicsit arrébb túrom az asztalon az aktákat és leülök arra, ha már az közelebb van, mint a kanapé és onnan fürkészem Jake-t. – Két hétig nem tudtam magamról, olykor észleltem a külvilágot, de nem igazán fogtam fel azt, ami körülöttem zajlott. Volt már negyven fokos lázad, amikor úgy érezted, hogy meggyulladsz és szinte minden porcikád fáj? Nos ez legalább kétszer olyan rossz volt, mintha megfulladtam volna és minden egyes kis érintés, vagy bármi még inkább égetett volna. – vallom be, mert kár lenne hazudnom, hogy semmi komoly nem volt. – Azt mondják, hogy Jake nevet emlegettem folyamatosan, meg talán azt, hogy sajnálom, de azt már nem igazán értették. És mivel más Jake-t nem ismerek, így eléggé nagy a valószínűsége, hogy te nevedet kántáltam önkívületben. Nem csuklottál? – kérdezem meg a végét egy picit játékosan, a mosolyát pedig a végén képes vagyok kicsit viszonozni, de egyébként inkább csak az ujjaimat babrálom az ölembe ejtve, miközben beszélek. – Viszont élek, jól vagyok, így nincs miért aggódni. Te is hallhattad, nem könnyű elpusztítani. – próbálom kicsit inkább viccesebbre fogni, mielőtt netán túlzottan kiakadna a hallottak alapján, vagy aggódni kezdene. A combom belső vonalán még mindig van egy 5 centis heg, ennyi maradt a sérülésből, de pont elegendő ahhoz, hogy minden egyes nap emlékeztessen arra, ami történt.

■ ■  És most mit is szeretnél kipróbálni? Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

54
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Vas. Aug. 27, 2017 6:32 pm

Cleo && Jake

- Még jó hogy! Ellenkező esetben nem is pazaroltam volna az időmet rád. – vigyorodtam el. Mondhatni, hogy üdítő változatosság olyannal összefutni, aki semmit sem tud rólam, meg nem a hírnevemhez meg a pénztárcámhoz vonzódik. Így legalább annál élvezetes volt az a sajátos macska-egér játék, amit a galériában űztünk egymással, kóstolgatva egymást.
- Nekem mindegy, amelyiken könnyebben elérhető vagy. – nem ragaszkodom én a privát számhoz, pláne, hogy ha amúgy sem nagyon használja a telefonját, vagy mindig otthon felejti, esetleg kikapcsolva... üzenhetek ide is, de akkor ne csodálkozzon azon, ha mondjuk egy nagy csokor kíséretében érkezik az a bizonyos levél, és utána megint azon fognak csámcsogni a kollégái, kolléganői hetekig... mint gondolom, a mostani találkozásunknak is lesz visszhangja.
- Jó, akkor... mivel gondolom egyikünk sem szeretne a magánélete ilyen részleteiről sztorizgatni a másiknak, azt javaslom, hogy lapozzunk. – az túlzás lenne, hogy nem furdal a kíváncsiság, tényleg kerített-e mást utánam búfelejtőnek, az bizont igaz, hogy most a legkevésbé sem érdekel, annyira meg pláne nem, hogy két és fél év után újra találkozva pont erről kezdjünk el mesélni a másiknak.
- Nem, valóban nem, annyira én se csípem őket, de... a nagyszüleim azért egy fokkal aranyosabbak, mint a szüleim, ha esetleg meggondolnád magad. – vágtam vissza utolsó ajánlatként. Abban viszont igaza van, hogy ha lehet, én sem ezzel indítanék az első vacsin, majd, talán egyszer, ha eljutunk odáig, megejthetünk egy ilyet is, de nem most, amikor még túl korai lenne. Mondjuk abból kiindulva, hogy legutóbb fél év után is korainak bizonyult...
- Ilyet elfelejteni?! Hát ennyire törődsz a támogatóitokkal? Mondhatom, szép... amúgy egy hónap múlva is ugyanekkor lesz randink, és az azt követő hónapban, és aztán... – hacsak le nem lép addig, vagy be nem közli, hogy köszöni, nem vevő a későbbiekben a támogatásra, aminek hozzám is köze van. Pedig nagy a kísértés, hogy következő alkalommal valami nagyobb összeget utaljak, kíváncsi lennék, menne-e a szóbeszéd utána rólunk a kollégái körében.
- Azt is csak egy kicsit. – pontosítok egy csöppet, mert tényleg mázlim volt, ha úgy nézzük – Lehetne. Bár ha nem csak a lábamra esett volna Chantilly, hanem telibe rám, akkor sok baj már nem lett volna. – mondjuk emléken kívül sok maradni se maradt volna belőlem a kicsike öt mázsája után, de szerencsére nem lett nagyobb baj. Nem nagyobb, mint neki a dzsungelkalandja után.
- Volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz olyan könnyű dolgom. Na és mesélj akkor, mire vagy kíváncsi pontosan? – vonom fel a szemöldökömet kíváncsian, azon túl, amik szóba kerültek, van-e bármi egyéb, ami megmozgatta a fantáziáját a múltam kapcsán.
- Igen, igen. – bólogatok én is, igaz, kissé furcsa belegondolni, hogy a ló mellett, akivel annyi éven át versenyeztem, hamarosan egy kiscsikó fog ugrándozni, de az igazat megvallva, már várom. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a kicsike, annak meg pláne örültem, hogy végül a nagyszüleim felajánlották, hogy Chantilly-t is magammal hozhatom. Sajnáltam volna Amerikában hátra hagyni valami lovardában...
- Hanem? – vigyorodok el, ahogy korrigálni kezdi a mondandóját, ám amikor ezzel az őszinteségi kérdéssel belekezd, csak látványosan grimaszolok, láthatja, hogy nem vagyok teljesen elragadtatva a kérdéstől.
- Hát ha egy órán belül kéne nyeregbe pattanni és teljesíteni, akkor tuti, hogy nem menne a 150 %-os koncentráció, arra mérget vehetsz. Egyébként azonban hiszek benne, hogy képes lennék rá. – pláne azok után, hogy az a bizonyos baleset is nem sokkal azután történt, hogy lelépett, főleg pont azért, amitől ő is félt jelen pillanatban, hogy nem voltam képes úgy koncentrálni, ahogy kellett volna. Sejtem, hogy most is ezért kérdezheti, de inkább nem kérdezek vissza rá.
Érzékelem az összerezzenését, ahogy a vállait érintem, majd ahogy mesélni kezd, figyelmesen hallgatom is, visszaejtve a kezeimet magam mellé, majd ismét zsebre vágva őket, amikor az asztalon foglal helyet.
- Két hét? Jesszusom, csoda, hogy túlélted! Akkor most már értem, miért volt a dokid úgy kiakadva... – tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen magas láz már egy-két nap alatt is nagy károkat képes okozni, hát még, ha ilyen hosszú időn keresztül tart, meg már minden egyéb baja van a betegségtől gyötrődve, arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, az emlékei nagy része is kiesett abból az időből.
- Sajnáltam is volna, ha bebizonyosodik, hogy ismersz másikat, és tényleg csak búfelejtőnek kellettem. – jegyzem meg csipkelődve, mielőtt látványosan elgondolkodnék a válaszán – Hááát, most, hogy mondod... akkor azért nem akart elállni a csuklás, nagy morogva a fehérneműidet szortíroztam az albérletedben, melyiknek mi legyen a sorsa. Megtartsam emlékbe, vagy beajánljam valami múzeumba őket, ha már úgy is olyan páratlan darabok voltak... – folytattam tovább komolytalankodva, mielőtt egyetértően bólintanék a szavaira – Igen, és annak is örülök, hogy azért még egyben vagy. – reagáltam a szavaira szívből jövően, miközben leküzdöm a köztünk lévő távolságot és előre lépek egyet, közvetlenül elé, a zsebemből előhalászott kulcsot pedig visszaadnám neki.
- Még jó, hogy zárva van, gondolj csak bele, milyen szóbeszédek keringenének rólunk, ha most nyitna be valaki. – csak kicsit lenne félreérthető, annak ellenére is, hogy a ruháink nem a földön hevernek – Vagy szerinted enélkül, csak a korábbiak alapján is lesz? – kíváncsiskodok, mit gondol róla... közben meg hálát adok az égnek, hogy nem a birtokunkon, vagy valami verseny előkészületei közben a helyszínen játszottuk le ezt a nagy találkozós jelenetet.

■ ■ Egyszer mindent ki kell próbálni... Rolling Eyes  Sois tranquille Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets

49
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Vas. Aug. 27, 2017 7:17 pm

Cleo && Jake

Elnevetem magam azon, amit mond, mert azért vicces ezt hallani tőle. Pont amiatt figyelt volna fel rám, mert visszaszóltam neki és nem dobtam el egyből az eszemet, hogy uramisten ki szólított meg? Szerintem eleve kilógtam arról a kiállításról is, de ez már tényleg totálisan más kérdés, meg felesleges is ezen gondolkozni.
- Itt biztosan elérsz munkaidőben, másik kétséges, hogy éppen hol hagyom el. Meg kell még szokni. – tudom mások ilyen készülékek nélkül már nem is tudnak élni, de ha valaki egyszer neki vág a világnak, akkor nem pont a telefonja lesz az állandó dolog az életében, hanem inkább a fényképezőgép. Legalábbis nálam így volt.
Azért kicsit hálás vagyok, se nem kell hallanom azt, hogy netán milyen kalandjai voltak, vagy éppen nekem mesélni. Hosszú idő telt el azóta, de szemmel láthatóan még se akadt egyikünknek se olyan, akivel végleg el tudtuk volna felejteni a másikat, ez pedig mélyen legbelül azért eléggé jól esett és kisebb önbizalmat képes volt adni.
- Mielőtt meg kellene gondolnom magam, azelőtt szerintem komolyan is fel kellene tenned a kérdés, vagy csak eljutni odáig, hogy fel akard tenni a kérdést, nem? – pillantok rá kérdőn, mert elhiszem, hogy a nagyszülei kedvesebbek lehetnek, de azért valahogy nem ugranék ekkorát a mélyvízbe se. Főleg abból kiindulva, hogy szerintem egyikünk se tudja azt, hogy mi is lesz ennek az egésznek a vége, ha nem is tekintünk távolra, akkor ennek a találkozásnak.
- Nehéz olyat elfelejteni, amiről nem szólnak. – bár talán így jobb is volt, mert nem kerestem kifogásokat, nem küldtem mást helyettem. – Randink? Nem szaladtál kicsit előre, vagy nálad egy randi erről szól, hogy jössz és támogatást adsz? – kérdeztem meg játékosan és egy kisebb mosollyal az arcomon. – Egyébként meg majd igyekszem fejben tartani, hogy minden hónapban egy napomnak biztosan a tiédnek kell lennie, vagyis legalább pár órának belőle. – fűzöm még hozzá pontosan annyira komolyan, amennyire el lehet képzelni, mert hiába ez a káosz, amit ő keltett életre azzal, hogy megjelent itt, attól még egy részem túlzottan is őrült annak, hogy itt van.
Kikerekedik a szemem arra, amit mond és megrázom a fejemet is. – Te komolyan ennyire félvállról tudod venni?! Ne is mondj ilyet, hogy akkor mi lett volna, te se veheted ennyire könnyedén, hogy akár… - közben pedig a mellkasát megböktem párszor mérgemben, mert ez tényleg vicc, hogy ennyire könnyedén képes venni azt, ami miatt akár nagyobb baja is lehetett volna.
- Ha maradunk a közeljövőnél, akkor miért költöztél ide? Nem hiányzik a másik hely? – kérdeztem meg kíváncsian a lehető legáltalánosabb kérdéseket, mert sok mindenre szeretnék választ kapni, de még se tudtam, hogy pontosan miként is kérdezhetnék rá, így maradtam egyelőre a semleges területen.
Látom, hogy nem tetszik neki a kérdésem, de akkor is kíváncsian várom rá a választ, mintha a „Hanem?” kérdését meg se hallottam volna, mert végül inkább másabb irányból közelítettem meg a dolgot.
- Értem… - bólintok is egyet mellé, majd bármennyire is szeretnék a nyelvemre harapni még se jön össze. – Csak vigyázz magadra, kérlek. – teszem hozzá teljesen őszintén rövid időre elveszve a pillantásában. Talán nem kérhetek ilyet tőle, de még mindig fontos számomra, akár helyes, akár nem ez az érzés, így tényleg remélem, hogy óvatos lesz.
- Az egész létezésem egy csoda lassan már. –hiszen elég csak arra gondolni, hogy miként találtak rám. Vagy éppen arra, amikor a kutyák a húgomat kapták el és nem engem, majd pedig ez. Nem értem, hogy miért élek mindent túl, mintha tudtomon kívül is túl nagy lenne a túlélési ösztönöm, vagy csak Fortuna szeret. Passz igazából. – Kiara szereti kicsit túlkomplikálni a dolgokat. Mivel féléve semmit se találtak már a szervezetembe, így nem kéne kontrollokra se járnom, de ő kitart mellette, hogy havi egyszer biztosan menjek. – avatom be ebbe az apróbb titokban, mielőtt azt hiszi, hogy csak én hisztizem a vizsgálatok miatt. Már jól vagyok teljesen, így nem kéne aggódniuk ennyire.
- Csak nem féltékeny lennél akkor? – vonom fel kicsit a szemöldökömet és próbálom a lehető legkomolyabban megkérdezni, mintha ez a lehetőség is játszhatna, de a korábban mondott dolgok után szerintem eléggé egyértelmű, hogy ő sose volt búfelejtő. - Hééé, de pimasz lett valaki az elmúlt idő alatt.  – majd pedig a stressz labdát, ami az asztalomon maradt az előző vezetőtől játékosan hozzávágom. Majd kíváncsian fürkészem, ahogyan egészen közel jön. – Én is, mert így legalább még láthattalak. – de alig, hogy kimondom legszívesebben fejemet a falba verném, hogy még mindig képes megrészegíteni a közelségével és elérni azt, hogy mielőtt lakatot tehetnék a számra kimondjam azt, vagy csak szimplán végiggondoljam azt, ami először eszembe jut.
- Valóban? Miért is keringene bármiféle szóbeszéd, a ruhánk rajtunk van, másrészt meg nem történt semmi vagy lemaradtam valamiről nagyon. – játszom én is vele, ahogyan ő velem, majd egy aprót sóhajtok. – Enélkül? – kérdezek vissza kicsit pimaszul, majd megrántom a vállaimat. – Nos, vélhetően lesznek, de nem neked kell szembe nézned vele majd hosszú napokon keresztül, hanem nekem. Neked inkább csak arra kellene figyelned, hogy nehogy a nagyszüleid fülébe bármi is visszajusson. – mosolyodom el, ahogyan a kulcsot a kezembe veszem, majd lerakom az asztalra rakom. – Mennyi időnk is maradt még a randiból? – billentem oldalra játékosan a fejemet, miközben továbbra is őt fürkészem. Aww, csak ő tud játszani? Nem, én is tudok. Másrészt meg részben hálás voltam, hogy itt botlottunk egymásba, mert így egyikünk se menekülhetett el igazán, ugyanakkor bántam is, mert valahogy nem vágytam arra, hogy én legyek a pletykák középpontjában, hogy mégis mi történt közöttünk.  

■ ■  Mr. Pimaszuraság Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

54
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Hétf. Aug. 28, 2017 5:09 pm

Cleo && Jake

- Jól van, akkor majd ide üzenek. – bólintok neki, hogy értettem. Azt meg majd megálmodom, hogy valami nagy csokor virág, valami doboz meglepetés, vagy valami egyéb kreatív módon oldjam meg a helyzetet, mert az, hogy simán lediktálom a titkárnőjének, olyan snassz és unalmas...
- De, lehet nem ártana. Talán egy fokkal kellemesebb végkimenetele lenne, mint előzőleg. – bár az igazat megvallva, szerintem oly mindegy, mivel próbálkozunk, annak a félresikerült vacsorának az emlékét úgy se fogjuk tudni mivel felülírni, pláne, mert onnantól romott el minden ennyire. Így vagy úgy, de kimondatlanul mindketten tartani fogunk tőle úgy is, attól tartok.
- Milyen igaz! Amúgy meg szép kis ügyvéd vagy... vagy inkább a beosztottjaidat dicsérjem? – kérdezek vissza, holott az igazat megvallva, örülök, hogy így alakult. Képzelem, ha tudott volna arról, hogy ma velem kéne találkoznia, nem szervezett volna be valami mást kifogás gyanánt? Vagy passzolt volna át másnak? Így meg, mondhatni, sok választása nem akadt.
- Ha emlékezetem nem csal és jól értettem a doktornő szavaiból, akkor magácska is francia, a franciák pedig nem feltétlenül romantikus kontextusban használják a ”rendezvous” szócskát. Vagy tévednék, ma belle? – nyomom meg a francia szavakat túlzó akcentussal. Az is lehet, mert bár anya francia, valljuk be, többnyire mégis csak az angolt használtam életem során, megkophatott az ilyen jellegű tudásom. Mondjuk ciki lenne, ha igen, szívesebben szívom az ő vérét, mint amikor nekem kell tűrnöm mások cukkolását.
- Ugyan már, mit kell ezen fejben tartani? Azt ne mondd, hogy a mai után képes lennél megfeledkezni róla. – vigyorodok el – Utolsó előtti csütörtök, öt óra, minden hónapban. – súgom oda neki cinkosul, emlékeztető gyanánt, ha esetleg elfelejtette volna, nos, ezek után már képzelem, hogy nem fogja. Szép lesz ez még, érzem...
Miután azonban ily csodásan sikerül kicsalnom belőle az elkövetkező néhány találkozót, no meg oly sok kulisszatitkot megtudtam a múltjából, úgy tűnik, nem úszom meg, hogy ne meséljek én is valamennyit magamról, eleinte csak szűkszavúbban, aztán nem kell csalódnom benne, úgy is kíváncsiskodik a kisasszony.
- Most miért? Ha kilapított volna egy 500 kilós állat, akkor már nem oly mindegy lenne nekem? – kérdezek vissza, majd mielőtt még jobban kiakadhatna, már folytatom is – Félre ne érts, imádok élni, a legkevésbé sincsenek öngyilkos hajlamaim, meg a kórházi ágy sem vonz, de megúsztam, szerencsém volt. Nem tudnál inkább örülni neki ahelyett, hogy átmész aggodalmas anyatigrisbe? – kérdezek vissza, hisz hallgathattam én eleget anyámtól meg a tesómtól, hogy milyen kevésen múlt, hogy nem maradtam ott... Valahogy a hátam közepére sem hiányzik még egyszer, pláne most, itt, így, Cleotól, pláne úgy, hogy még csak nem is látott felvételt arról az esésről – hála az égnek, pedig úgy még durvább, mint elmesélve!
- No nézzenek oda, kinek is nyílt ki a csipája? Más ügyfeledet is így bökdösöd, mondd csak? – kérdezek vissza csipkelődve, miközben egy hanyag mozdulattal leseprem a nemlétező porszemeket az ingemről, mint ha a bökdösése nyomán bármi is ott maradt volna. Képzelem, ha viszonoznám a kedvességét és elkezdeném az oldalát bökdösni, mekkorát visítana csikisségében, hogy hagyjam abba?! Bár, ha nagyon nem bír magával, lehet kipróbáljuk majd, hadd fantáziáljanak odakint.
- Már mondtam. Ott volt a balesetünk, aztán úgy gondoltam, miért is ne? Egy kis környezetváltás jót fog tenni. Itt úgy is komolyabb múltja van a díjugratásnak, mint Amerikában, és ha már a nagyszüleim is itt élnek, miért ne? – vontam vállat, hisz dióhéjban tényleg ez volt a fő ok.
- Vigyázok, vigyázok... – felelem, ha neki hosszú idő után csak először, de hajtogattam nem keveset az elmúlt két évben a hozzátartozóimnak - ...anyu. – teszem hozzá komolytalanul, mert valljuk be, aggodalmaskodásból tényleg jelesre vizsgázna.
- Hát nézd, ha ennyire aggódik, akkor csak nem véletlen. Lehet, hogy csak a hosszútávú szövődményektől fél? Vagy hogy esetleg kiújulna? – igaz, nem vagyok orvos, így annyira nem vagyok tisztában azzal, hogy mondjuk az ilyen tertőzés-szerű dolgok ilyen téren hogyan viselkednek, de Kiara csak otthonosabban mozog a témában.
- Nem is tudom, lehetséges. – jegyzem meg túlzott komolysággal, amikor pedig hozzám vágja azt a kis labdát, csak meglepetten kapok utána.
- Valaki meg milyen agresszív... – ha már idedobta, vissza bizony nem adom, legalábbis nem most, szórakozottan kezdem el gyúrmázni a kezemben, néha fel-feldobálgatva a levegőbe és fél kézzel elkapni.
- Ó, hát ezek szerint a fényképeimet már rég kivágtad a kukába? Menten összetöröd a szívem. – ütöttem el egy poénnal az aranyos, szívhez szóló kis vallomását, holott valahol mélyen én is örültem neki, hogy itt van, épen, egy darabban.
- Hát, nem is tudom... – szólalok meg, majd ha már az asztalon csücsül, ilyen kézenfekvő helyen, akkor a kezeimet a lábaira simítom, mielőtt ellenkezhetne, és én is odalépek elé, amennyire az asztal engedi.
- Enélkül. Tudod. Csak az előbbi kis színjáték a dokid közreműködésével. – segítek neki emlékezni, amikor pedig a nagyszülem kerülnek szóba, csak látványosan elgondolkozok a válaszon, jól átgondolva, mivel is vághatnék vissza.
- Szerintem, ha a fülükbe jutna, egyből felkeltené a kíváncsiságukat, hogy ki lehet az a lány, akivel hírbe hozták az unokájukat... aztán elkerülhetetlenné válna a vacsora és bemutatás, mire pedig észbe kapnánk, nagyanyám már javában az esküvőnket tervezné, nehogy már drága kis unokája kifusson az időből... Nos, mit mondasz, mennyire csábító a gondolat, hogy a nagyszüleim fülébe jusson a hír? – gondolkozok hangosan, és így kimondva kénytelen vagyok belátni, hogy tényleg kinéznék az öreglányból hasonló galádságot...
- Számít az? Úgy is te vagy itt a főnök, ki merne beszólni, ha tovább rabolom az idődet, mint amit beírtak? – kérdezek vissza, mert az igazat megvallva, lövésem sincs, mennyi idő telhetett el, mióta befutott, és így hirtelen órát sem látok a közelben.

■ ■ nyamm  Sois tranquille Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets

49
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Hétf. Aug. 28, 2017 6:00 pm

Cleo && Jake

- Vélhetően igen, de valószínűleg az is sokat segítene, ha utána nem hallgatásba burkolóznánk, hanem megbeszélnénk a dolgokat. – pillantok rá komolyan, hiszen mind a ketten változtunk idővel, másképpen látjuk a dolgokat. Akkor azt tartottuk helyesnek, pedig vélhetően nem a hallgatás volt a legjobb döntésünk, de ezen kár rágódni. Egyelőre valahogy kihagynám a családi vacsorát, hiszen előtte még „túl kell élnem” egy másikat vele, de reménykedek abban, hogy nem lesz semmi gond. Sőt, inkább jól fog elsülni.
- Miért van olyan érzésem, hogy megrovás helyett inkább dicséretben részesítenéd őket? Vagy bánod, hogy így alakul? – kíváncsiság pedig könnyedén csillan meg az íriszeimben. Én nem bántam, mert bármennyire is fájdalmas volt újra látni őt, pontosan annyira volt jó is. És még inkább rájöttem arra, hogy nagyon hiányzott.
- Állítólag az lennék, végül bejegyzett állampolgár lettem itt, bármennyire is hihetetlen és nem, nem tévedsz, de te nem a francia nyelvet használtad eddig. – mosolyodom el, mert felhozhatja ezt, de amióta betette a lábát ide, azóta angolul beszélünk, pedig a hallottak alapján mind a kettőnk anyanyelve valójában francia lenne. Már ha egyáltalán nálam létezik olyan, hogy anyanyelv, hiszen édesanyám se volt sose igazán, egyedül Greta volt számomra olyan, mint egy pótmama és szerencsés vagyok emiatt.
- Ne félj, nem fogom elfelejteni. – mosolyodom el és a szavaim mellé még egy apró kacsintást is kap. Egy ilyen indítás után? Ha akarnám se tudnám őt felejteni, ahogyan a múltunkat tekintve se. Ha az elmúlt 2,5 évben nem ment, akkor miért pont most menne? – És egy órával beéred ezentúl is? – billentem oldalra a fejemet, miközben kisebb pimaszsággal szegezem neki a kérdést.
- Az örömöt sok féleképpen ki lehet fejezni és képzelem mennyire díjaztad volna, ha a nyakadba ugrottam volna, vagy az ölelésembe zárlak. – mert majdnem megtettem. Sietve sütöm le a pillantásomat, mielőtt észrevenné a zavaromat. Egy felnőtt nő vagyok, akit még mindig valaki képes a tudta nélkül is olykor zavarba hozni. Egy aprót sóhajtok. – Sajnálom, és nagyon örülök annak, hogy jól vagy és egyben vagy. – pillantok rá teljesen őszintén, hiszen ez az igazság. Sose hittem volna, hogy még újra láthatom, de most, hogy megtörtént és hiába vannak megbeszélve a találkozok is, attól még egy részem fél attól, hogy többé nem láthatom még se őt. Nem tudnám hibáztatni, ha meggondolná magát az elkövetett hibám miatt. Abban pedig még magam sem voltam biztos, hogy nem fogok-e rákeresni az esetre, ha egyedül leszek, mert tudnom kell, hogy mit is vesz ennyire „félvállról”. Mert vélhetően ő is és én is szeretjük kisebbnek beállítani a baleseteinket, mint amilyenek valójában.
- Más ügyfelet? Nem szokásom más ügyfelekkel bezárkózni az irodámba, se műsort adni a házonbelül tartózkodóknak, így érezd megad megtisztelve. – pislogtam rá totálisan ártatlanul és angyali mosollyal az arcomon. Már csak tényleg a glória hiányzott volna ebben a pillanatban a fejemről. Arról meg mit sem sejtettem, hogy milyen galád gondolatok járnak a fejében, hogy miként csikizne meg.
- Arra viszont nem válaszoltál, hogy nem hiányzik-e a másik hely, vagy megszeretted-e ezt a vidéket is már? – aww, ügyvéd vagyok. Az ilyenek nem kerülik el a figyelmemet. Azt már értem, hogy miért jött ide, de azt nem, hogy tényleg itt szeretne e maradni véglegesen, vagy egyszer úgy dönt, ha befut ismét, akkor megint visszamegy a betontömbök közé.
- Megértettem, nem aggodalmaskodom annyit! – emelem megadóan a kezeimet a levegőbe, de ez nem ennyire egyszerű. Maximum nem adok hangot annyira a dolognak.
- Nem tudom, sok mindent láttam már az éveim alatt, ahogyan sok mindent megismertem, de orvosláshoz még nem értek. Lehet, de remélhetőleg semmi ilyenről nincs szó, egyszerűen csak ő is túlzottan aggódik. – rántom meg alig láthatóan a vállaimat, hiszen tényleg fogalmam sincs, hogy miért kell. Azt meg inkább meg se említem, ha elkapok valami nyavalyát, akkor meg még több vizsgálatra rendel be a biztonság kedvéért. Még szerencse, hogy nem vagyok egy beteges fajta.
- Agresszív? Nem hiszem, maximum talán túlteng benne az energia, mert nem tudta mostanában levezetni, ahogyan a sok feszültséget se. – pillantok rá pontosan olyan félreérthetően, mint amilyennek szántam a szavaimat. Elsődlegesen nem arra gondoltam, de biztos voltam abban, hogy megfordul a fejében. Hiányzott a séta, a túrázás is, férfiak nélkül meg sokszor megvoltam, így emiatt se érteném úgy a dolgot, de attól még jól esett kicsit húzgálnom a nem létező bajuszát. Főleg azok után, hogy őt se kellett félteni.
- Voltak rólad fényképeim? Nem megvetted azt is? – játszadozom én is vele úgy, ahogyan ő velem. Megannyi fényképem megvan róla. Nem is olyan régen sikerült is levernem a dobozt, így még inkább a kezembe kerültek, mint általában szoktak. Bár bizonyos idővel mindig újra és újra végignéztem az elrakott emlékeimet, képeket, leveleket, jegyeket és fényképeket, meg amiről éppen úgy gondoltam, hogy el kéne raknom.
Meglepetten pillantok rá, majd a kezére, ami a lábamon pihen, míg végül érdeklődve pillantok fel rá, hogy mit is fog mondani.
- Majd elmondom, hogy egy nehezen kezelhető támogató tévedt be… - felelek pimasz mosoly keretében, majd játékosan az ujjamat végig futtatatom a combomon pihenő kézfején, miközben ő látványosan elgondolkozik. Amikor viszont a „történet” közepén tart, akkor elnevetem magam, mert valljuk be eléggé abszurdul hangzik, de belegondolva, hogy az idősek mennyi mindenre képesek lehet van benne reláció.
- Egészen csábító a gondolat, hiszen melyik nő ne akarna férjhez menni, meg legalább biztosan nem maradna agglegény az unokájuk. Szerintem még jól is járnánk, egy gonddal kevesebb. – felem úgy, mint aki komolyan gondolja ezt, pedig nagyon nem. Egyszer tényleg szeretnék férjhez menni, ha pedig Jake lenne az, akihez hozzámehetnék, akkor szerencsés lennék, de ahhoz elég sok akadályt kellene leküzdeni. Meg ki tudja, hogy mit is hoz a szellő, nem is akarok egyelőre még ilyenre gondolni, mert amennyire magabiztosnak mutattam magam a válaszom adása közepette, pontosan annyira nem voltam az.
Kicsit közelebb csúszok hozzá és odahajolok hozzá. – Hmm, esetleg más adakozok, akik szintén kérnének az időmből? – kérdezem meg játékosan, miközben a leheletem a fülét cirógatta. Valójában pedig több találkozom nem lett volna, ha nem lett volna itt, akkor vélhetően már régen hazafelé tartanék. Ezt meg talán neki is sikerül összeraknia, hogy 6 után nem túl sokan jönnének a hozzáhasonlóakból, meg amúgyse. – Vagy van jobb ajánlatod, mint amit ők adhatnának? – kérdeztem meg ártatlan hangon, de pimasz mosollyal az arcomon, ahogyan újra visszaültem a korábbi helyemre, ha engedte és közben őt fürkésztem.
■ ■  Van sütid és nem is adsz belőle? Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

54
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Kedd Aug. 29, 2017 10:51 am

Cleo && Jake

- Rajtam aztán ne múljon. Most mondjam, hogy ha nem tűntél volna el hajnalra, valószínűleg legutóbb is megbeszéltük volna? Nem úgy tűntél, mint aki nagyon beszélni akart róla, csak azért nem erőltettem. – jegyezem meg csak úgy mellékesen, azzal meg, hogy másnap, vagy harmadnap megbeszéltük volna, nem sokra mentem úgy, hogy ő már ki tudja, merre járt mire felébredtem... Persze, nyilván erőltethettem volna a hazafelé úton is, de honnan sejthettem volna, hogy mit forgat a fejében? Azt meg nem akartam megkockáztatni, hogy az amúgy sem felemelő vacsora után még mi is veszekedjünk egyet.
- Nem, nem bánom, de miután az elődöd úgy erősködött, hogy majd meglátom, ki kerül a helyére, ne kíváncsiskodjak, álmomban sem hittem volna, hogy pont téged talállak a székében. Pedig fogadni mernék, hogy nem tudott arról, hogy ismerjük egymást. – Amerikában még talán jelentek meg rólunk közös képek, keringtek pletykák, hisz ott volt múltam, életem, követte a média a pályafutásomat, itt, a franciáknál azonban még számomra is egészen új volt a terep, kétlem, hogy a tengeren túlról idáig ért volna a hírünk. Meg amúgy sem olyannak tűnt az előző vezető, mint ha olyan sokat vájkálna más múltjában.
- Nem, mert tudod, Amerikában az angolt valamivel többen beszélik. Anyuval vagy a tesómmal otthon volt, hogy azt használtuk, de azt se tudtam, hogy speciel te is beszéled. – vontam vállat, valahogy sosem keveredtünk olyan szituációba, hogy fény derült volna erre az apróságra. Találomra csak nem fogom elkezdeni faggatni, hogy milyen egyéb nyelveket beszél, ha már akadt egy, amint szót értünk, nem igaz?
- Helyes. – vigyorodtam el, amikor pedig oldalra billenti a fejét, mint ha valami megkésett tükörkép lennék, magam is leutánzom a mozdulatát a válaszom előtt – Azt nem mondtam, de valahol el kell kezdeni. Tudod, aki a kicsit nem becsüli... – persze ez nem jelentette azt, hogy ha a későbbiekben nem torkollana valami tragédiába a találkozásunk, ne járnék a nyakára gyakrabban. Sőt... Lehet, hogy visszasírja még azt, hogy csak egy órán át fárasszam.
- Ez igazán jó kérdés. Valószínű, hogy meglepődtem volna. – pláne azok után, hogy nem sokkal korábban még a könnyei potyogtak. Kíváncsi vagyok, hogy mással is képes-e ilyen hangulatingadozásokat produkálni, vagy csak én vagyok kitüntetve vele?
- Szintén, Cleo. És maradjon is így. Kerüld az éles tárgyakat, dzsungeleket, meg a hasonló, egészségre káros dolgokat, ha kérhetem. Vagy legalább vigyázz maradra. – tettem hozzá, mert képzelem, ha valamit a fejébe vesz, őt is nehéz eltántorítani, és én sem hagynám csak azért abba a díjlovaglást, mert veszélyes, akárhogy is rebegtetné a pilláit nekem, vagy kérlelne, így sejtem, fordítva is hasonló lehet a felállás.
- Tényleg? Pedig azt hittem, hogy ez a standard mindenkivel. – tettettem a meglepettet, de azt hiszem, a mosolyom túlságosan is árulkodó lehetett arról, hogy megtisztelve érzem magam. Sőt, valójában akkor lennék igazán féltékeny, ha kiderülne, hogy másokkal is ilyen szemrebbenés nélkül flörtöl a munkaidejében, és nem én vagyok a kivétel ami erősíti a szabályt.
- Jó, hát amikor ennyi kérdést zúdítasz a nyakamba egyszerre, hogy győzzek mindenre válaszolni, ne csodálkozz, ha valami kimarad. Hiányozni hiányzik, mégis csak ott éltem le az életem nagy részét, de annak ellenére, hogy mennyire más, szeretem az itteni életet is. – válaszolok a kérdésére, ha már annyira ragaszkodik hozzá, hogy külön emlékeztetett is rá, amiért elfelejtettem megválaszolni. Azt meg, hogy mennyire lesz hosszú az ittlétem, vagy mikor megyek vissza, ha visszaköltözök még valaha New Yorkba, arra magam sem tudtam volna válaszolni – És veled mi a helyzet? Mire fel ez a nagy elköteleződés? Csak nem végleg letelepedsz valahol? – kérdeztem vissza kíváncsian, hisz ha jól vettem ki Kiara szavaiból, New Yorkban az a fél év is meglepően hosszú idő egy helyben maradásnak számított már részéről. Tudom, tudom – érezzem magam megtisztelve azért is, csoda, hogy ilyen sokáig kibírta?
Csak egy bólintással reagálok az ígéretére, miszerint visszább vesz az aggodalmaskodásból, majd végighallgatom, amit az orvosa óvatosságáról gondol, és tessék, ott vagyunk, ahol a part szakad. A dokija érte, ő értem...
- Túlteng benne az energia? Ó, hát ezen talán segíthetünk... – jegyzem meg talányosan, és bár nem vagyok biztos benne, hogy valójában melyik feszültséglevezetési módra gondolt, azt lefogadom, hogy egyértelműen levágja a tekintetem alapján, hogy én melyikre értettem. Ha már lúd, legyen kövér, nem igaz?
- Nem kell sunnyogni, még ha az összeset meg is kaparintottam volna, a negatívok nálad vannak. Annyira nárcisztikus hajlamaim pedig nincsenek, hogy a saját képeimmel plakátoljam ki a házunkat. – feleltem, hisz lehet, hogy a fényképezés az ő hobbija volt, de ennyire azért én is konyítottam a témához. Pláne, mert ha emlékeim nem csalnak, a fényképezőgépe, amit akkoriban használt, sem éppen akkori darab volt. Vagy csak megkoptak az emlékeim ilyen téren.
- Nehezen kezelhető, ugyan már! Olyan vagyok, mint valami kezes bárány. – lódítok nagyot, hogy csoda, a plafon nem kezdett még el repedni ekkora hazugság súlya alatt. Akaratlanul is mosolyt csal az arcomra, ahogy megérzem a kézfejemet érintő ujjait, amikor pedig a nagyon is lehetséges jövőkép felvázolása hallatán elneveti magát, szinte el sem hiszem, hogy amint ketten maradtunk, pusztán néhány perc leforgása alatt milyen nagyot fordult velünk a kocka.
- Végül is, milyen igaz. Két legyet egy csapásra, az meg mit számít, hogy az unokájuk meg akar-e nősülni egyáltalán? Vagy akad-e egyáltalán olyan nő, aki elviselné hosszú távon? Mint valami középkori elrendezett házasság, csak a 21. században. – teszem hozzá, mint ha semmiségről lenne szó, holott csöppet sem igaz, igaz, ettől függetlenül eddig különösebben nem hozott lázba annak a gondolata, hogy esetleg oltár elé álljak. Viszont ha már Cleo ilyen látványosan élvezkedik a témán meg a nagyszüleim tervén, már csak kíváncsiságból is visszakérdeztem – Na és nyilatkozz, kedves, te is ezen nők táborát erősíted, vagy te vagy az a bizonyos kivétel? – amelyik erősíti a szabályt. Csak mert láttam ám, hogyan reagált az előbb, amikor fél térdre ereszkedtem előtte, hogy... ahelyett, hogy előrántom a gyűrűs dobozkát a zakóm belső zsebéből, bekössem a cipőfűzőmet.
Csak kíváncsian vonom fel a szemöldökömet, amikor Cleo közelebb hajol, vajon ugyan mit akar a fülembe súgni? Ám ahogy megérzem a lehelete csiklandozását, a régi, szép emlékek hatására akaratlanul is beleborzongok az apró gesztusba.
- Cöhh! Lefogadom, hogy a nyomomba sem érnek, kérjenek másik időpontot. – jegyzem meg egy hanyag vállrántással, némi torokköszörülést követően. Ahogy meghallom a költői kérdését, sokat mondó mosolyra görbül a szám széle és mielőtt még elhúzódhatna,  egyik keze a combjáról egy szempillantás alatt siklik a derekára, közelebb húzva azon a fránya asztalon és maradásra késztetve, ha esetleg el akarna húzódni. Válasz helyett pedig csak nyakához hajolok, néhány apró, könnyed csókkal kalandozva egészen a füle tövéig, mielőtt ismét megszólalnék.
- Nos, mit gondolsz? Maradjunk még holmi adományokról tárgyalni, vagy elég volt mára a munkából? – sandítok fel rá. Ha már az alvó oroszlán bajszát húzgálja, vállalja is a következményeit. Vagy lehet, hogy pont erre ment ki a játék? Mert szép is lenne, ha az oroszlán ejtené el a vadászát...

■ ■ Ne, csak lelki terrort ne!    Inkább tiéd az összes sütim! nyamm  Sois tranquille Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets

49
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Kedd Aug. 29, 2017 1:14 pm

Cleo && Jake

Bólintok egy aprót arra, amit mond, de nem felelek. Semmi értelme nem lenne újra és újra ezeket a köröket lefutni. Változtatni már nem tudunk rajta, arra meg már eléggé sokféleképpen rá lett világítva, hogy mekkorát is hibáztam és változtatni nem tudok rajta, maximum tanulni a hibámból. A leckét pedig megtanultam, mert egyik legostobább lépésem volt az, hogy azon a hajnalon összepakoltam és leléptem.
Meglepetten pislogok párat, amikor mesélni kezdi, hogy Moira nem mondta el neki, hogy ki fogja váltani, ez pedig kisebb gyanút kelt bennem, bármennyire is nem szoktam ilyet feltételezni senkiről se, de talán ő most direkt tette ezt. Tényleg ideje volt nyugdíjba vonulnia, mármint a kora alapján, de azt is tudtam, hogy nála a látszat sokszor csal. – A látszat néha csal, így azért én fogadni nem mernék… - szólalok meg végül, miután sikerül kirángatnom magam a gondolataim közül, hiszen akkoriban is jogi klinikán dolgoztam, amikor együtt voltunk, így nem csak az újságok pletykáltak rólunk, hanem vélhetően az ottani dolgozok is. A jogi klinikák meg tartják egymással a kapcsolatot, főleg, hogy én eredetileg itteni dolgozó lettem volna, ha nem indulok útra és Moira biztosan tudni akarta mindig, hogy minden rendben van-e velem. Tőle tanultam az alapokat és sokat segített hajdanán.
Ismételten egy bólintással veszem tudomásul, hogy franciául mikor szokott beszélni, de azt inkább megtartom magamnak, hogy mennyi nyelven beszélek folyékonyan és mennyien valamennyire, mert rám ragadt az ott élés közben. Vélhetően úgyis vagy franciául, vagy angolul fogunk beszélni továbbra is, mint eddig tettük.
- Nem is tudtam, hogy hirtelen egy majom is bekeveredett az irodámba. – pimaszság meg könnyedén kiül az arcomra, vagy éppen kicsendül a hangomból, hiszen biztosan érteni fogja, hogy az utánzására értettem. – Jogos, csak aztán nehogy túlzottan hozzászokj. – mármint ahhoz, hogy ő bármit megtehet, mert valljuk be így is eléggé sok pletykára okot adtunk már. A hangoskodás, Kiara, majd a bezáródó ajtó és most a szinte csend. Biztos vagyok abban, hogy sokan kíváncsiak lennének arra, hogy mi is folyik itt, vagy éppen már kutakodnak is a neten, hiszen sok a fiatalság itt, de még az idősekből is kinézném, hogy erre felkapták a fejüket. Nem túlzottan szokott itt ilyen hangzavar lenni, maximum olykor egy-egy ügyfél miatt.
- De nem lett volna ellenedre, ezt megjegyzem. – olvass a sorok között, nálunk fontos ez, én pedig szeretem ezt használni olykor a hétköznapi életben is, még ha nem is fair dolog. De ha már értünk valamihez, akkor kamatoztassuk a dolgot, nem?
- Dzsungel nincs a közelben, így ilyen miatt nem kell aggódni, a többi dolgot meg még majd megfontolom, de ahogyan mondani szokták olykor nem árt, ha van valaki, aki vigyáz helyettünk is ránk. – de láthatta, hogy megpróbálok vigyázni magamra. Pláne most, hogy újra itt van, de vajon maradni is fog, vagy csak az élet azért sodort minket egymás útjába, hogy még inkább meggyötörjön minket, vagy végre csak esélyt kaptunk arra, hogy helyre hozzuk azt, amit elrontottunk korábban? Fogalmam sincs, de majd eldől.
Szavaira nem felelek, csak viszonozom a mosolyát, miközben kisebb huncutság, jókedv csillanhat az íriszeimben. Kár lenne tagadni, hogy nem érzem jól magam jelenleg. Talán túlzottan is, pedig tudom, hogy a vihar még mindig ott tombol felettünk.
- Előbb vagy utóbb mindenkit rabul ejt Párizs, legalábbis ezt szokták mondani. – sokszor hallottam már ezt, vagy ha egyszer valaki turistaként is toppan be ebbe a városba, akkor biztosan vissza is akar majd jönni. Valóban van egy fajta különleges varázsa ennek a helynek. - Talán, ha netán még egyszer okot kapok rá, akkor nem kizárt, hogy végleges lenne a döntésem. – pillantok rá komolyan, miközben egy-két vöröslő tincset söprök ki az arcomból ismét. – Felkértek arra, hogy átvenném-e a helyet ideiglenesen, míg nem találnak rá mást, de vélhetően nem is keresnek mást, mert remélik, hogy itt tarthatnak. – fejeztem be végül a „történetet”. Én se ma jöttem le a falvédőről, hogy miért vannak a nagy átalakítások, ha valakit csak ideiglenesen akarnának, akkor nem törnék ennyire magukat. Legalábbis én így látom, de lehet tévedek, hiszen én se lehetek mindentudó. Ez is inkább csak megérzés.
A mosolya eléggé árulkodó, de könnyedén jön a válasz is és mielőtt végiggondolhatnám, már ki is mondom. – És biztos abban Mr. Campbell, hogy az Ön módszerre eléggé jó? – villantok egy ártatlan mosolyt, de az íriszeimben inkább kihívás csillan meg, mintha csak direkt játszadoznék vele. Nem csak neki megy ez a játék, azt meg kétlem, hogy elfelejtette volna, hogy egészen jó tudok lenni az adok-kapok dologban, ha olyan a társaság, mert az ilyen fajta beszéd se jellemzett igazán.
- Pedig már kezdtem aggódni, hogy netán az lettél, hiszen sose lehet tudni. És valóban a negatívok, még megvannak.  – bár nem hiszem, hogy ez kérdés lett volna tőle, mert ismert már ennyire, hogy biztosra vegye sose válnék meg a képektől, se a negatívumoktól.
- És ezt valaki még el is hiszi? – mosoly pedig továbbra is ott bujkál az arcomon. Kész csoda, hogy a plafon nem szakadt ránk a lódításának köszönhetően. Szép is lenne, túléltem a dzsungelt, majd egy plafondarab lapít ki. Egyszerre ijesztő, ugyanakkor kellemes is az, ahova eljutunk jelenleg, mintha csak ki kellett volna tombolnunk magunkat, hogy utána a békesség, vagy éppen az érzéseink, a múltunk emlékképei magukkal tudjanak rántani.
- Burzsujoknál amúgy is ez divat volt egykoron, nem? Ki tudja, lehet most újra feltámasztanák ezt a szép hagyományt. – játszadozom vele tovább, ha már annyira a múltbéli szokáshoz hasonlítja az „elrendezett esküvő” gondolatát. Bát tény, hogy eléggé hasonlítana ,s ha már az egyik történelmi személyről kaptam a nevemet, akkor nem meglepő, hogy én is imádtam a történelmet, de végül inkább a jogot választottam. – Egyszer talán szeretnék, de nem feltétlenül. Hiszek abban is, hogy esküvő nélkül is lehet két ember boldog, ugyanakkor vedd azt is számításba, hogy előttem sose volt igazán családpéldakép se, így nem hiszem, hogy mérvadó lennék a házasság vagy nem házasság témában. – kisebb habozást követően szólalok meg, hiszen ez az igazság. Sokan beszélnek árnyoldalakról is, ahogyan arról is miért jó az esküvő, a házasság, de én egyiket se láttam még, nemhogy részem lett volna benne, így mindegy is.
- Túlzottan magabiztos vagy, nehogy aztán letörje valaki a szarvadat. – felelem kertelés és gondolkodás nélkül, amikor viszont egyszer csak megérzem a kezét a derekam körül, akkor meglepetten pillantok rá, de nem ellenkezem akkor se, amikor közelebb húz magához. Ajkainak gyengéd érintésének köszönhetően egy jól eső bizsergés fut végig a testemen, és egy apró sóhaj is kiszökken ajkaim között kifejezve azt, hogy mennyire is élvezem. A nosztalgia meg könnyedén ránt magával, ahogyan a karomat köré fonom és tarkója vonalán automatikusan simítok végig. A pillantásunk egymásba fonódik, amikor felpillant rám, de válasz helyett csak ujjam közé fogom az állát, hogy kicsit közelebb húzzam magamhoz, majd egy gyengéd csókot lopjak tőle, vagy ajándékozzam meg vele – nézőpont kérdésére-, ha nem húzódik el.
- Hmm, ha ilyen adományokról tárgyalni veled, akkor egészen kedvemre való lesz. – suttogom az ajkai felett kissé pimaszul. Mosolyom és a szavaim pedig tökéletesen elárulják, hogy elég volt mára ennyi munka is, vagy ha az nem lett volna elég beszédes, akkor a csókom biztosan. Még akkor is, ha tudtam jól, hogy ennyire simán nem mehet minden, az túlzottan szép is lenne, de a valóélet nem ilyen, maximum a filmekben. Azt pedig nem hittem volna, legalábbis biztosra nem mondtam volna, hogy a játszadozásaimmal ennyire sikerülhet felkeltenem az alvó oroszlánt. – És milyen kikapcsolódási ötleted lenne?  – én régóta nem jártam itt, meg miért ne játszadozhatnék még vele, ha már úgyis ennyire vevő rá. – Gondolom sikerült felfedezned már valamennyire a kínálatot. – teszem még hozzá ártatlanul, de közben csak őt fürkésztem kíváncsian, kihívóan és kicsit talán pimaszul.
■ ■  Lelki terror? Én olyat sose tennék és köszi.  Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

54
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Szer. Aug. 30, 2017 2:41 pm

Cleo && Jake

Nem igazán tudom hová rakni a meglepettségét, maximum annyiban, hogy ezek szerint ő sem tudott többet rólam... Vagy csak nem jutott még el odáig, hogy végignézze az ügyfeleket? Mindegy is, mert azt hiszem, kellően beszédes volt az újratalálkozásunk a meglepetést és váratlanságot tekintve is.
- Tudom, annak szokása. – húzom el a számat, köztudott, hogy az emberi szem mennyire csal, meg mennyire félreismerhetünk valakit úgy, hogy ha csak a külső alapján ítélünk. Arról nem is beszélve, hogy pont ebből kifolyólag milyen könnyedén lehet manipulálni az emberek többségét csupán az alapján, hogy hogyan is nézel ki, vagy épp öltözködsz. Nincs ez másképp a tettekkel sem.
- Majom, mi? Megnézném, hogy mit szólnál akkor, ha a csilláron himbálóznék. Vagy a nyakadon lógnék, vagy berendelnék neked két láda banánt az irodába, mire legközelebb jövök, hogy ha már úgy is majomnak tituláltál, legalább nassolhassunk munka közben? – lendülök át megint a ló túloldalára a hülyeséggel, de ki tudja, ha ezzel leszoktathatom az ilyen idétlen becenevekről... Vagy pont, hogy utána le se vakarnám magamról őket?
- Késő. – vigyorodtam el szélesen, hisz hogyne imádnám? Pletykáljanak csak, engem úgy is ritkán látnak, Cleo az, akinek naponta szembe kell néznie, meg reagálnia a kíváncsiskodó beosztottakkal. Élmény lehet, képzelem, ő mennyire fogja díjazni, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy szerintem már így is bőven átléptünk egy olyan határt, hogy menjen a sutyorgás a hátunk mögött. Majd kifaggatom, hogy meséljen!
- Nem mondtam egy szóval sem. – somolygok egy sort az orrom alatt, igaz, amikor kötekedni kezd, csak a szemeimet forgatom. Én vagyok a fárasztó? Hát ő sem könnyebb eset, az ügyvéd fajtáját...
- Tudod, hogy nem így értettem. – igaz, dzsungel az pont nincs más veszélyes helyzet vagy hely így is akad szép számmal a városban és környékén, így ha az adrenalin hiányzik neki, a lehetőségek tárháza mondhatni, végelen lenne. Ennek ellenére azonban remélem, hogy nyugodtan megmarad a fenekén. Kár lenne, ha pont most esne baja, hogy újra találkoztunk.
- Nem rossz város, azt tényleg meg kell hagyni. – vonok vállat, én is ismerem a mondást, szeretek is itt lakni, de hogy ez mennyire számít már rabul ejtésnek, arról lehetne hosszasan vitázni – Ezek szerint akkor akár véglegesen is horgonyt vetnél itt? – kérdezek vissza kíváncsian, mielőtt hallgatnám a bizalmas információt, amit megoszt velem a munkája kapcsán, és meg kell hagynom, én is egyetértek vele.
- Nem lepődnék meg, ha így lenne. Pláne ha tényleg ismert az elődöd. – az rémlik, mint ha valami ilyesmit emlegetett volna az előző, de honnan is sejthettem volna, hogy pont Cleora gondol közben? Pláne, mert még csak a városhoz sem tudtam volna kötni, lévén azt sem tudtam, hogy itt született, Franciaországban. Vagy hogy éppenséggel itt nőtt fel!
- Most mit szerénykedjek? Eddig nem panaszkodtak rá. – felelem büszkeségtől dagadva, ha már játszunk, játsszunk nagyban! Bár ha így folytatódik, akkor nem feltétlenül csak játék lesz belőle, van egy olyan érzésem.
- Ugyan már, ilyen miatt? Mint ha én amiatt aggódnék, hogy esetleg zárdába vonulnál. – forgatom a szemeimet, azt azonban sikerként nyugtázom, hogy a negatívokkal nem tévedtem. Nem szeretek tévedni, meg egyébként is, összetörné csöpp szívem még egyszer ha kiderülne, hogy azokat is szemrebbenés nélkül dobta ki a kukába, amikor maga mögött hagyta New Yorkot. És ennyit se jelentettem volna.
- Aha, akad olyan. Miért? – vigyorgok tovább, hogy szinte már állandó jelleggel ott virít a képemen, de hiába, túlságosan is élvezem a helyzetet, és vett olyan irányt, amitől egyszerűen képtelen vagyok letörölni.
- Burzsujoknál, cöhh! Belegázolsz törékeny lelki világomba, szóval rám is csak így gondolsz? – játszom a sértődöttet, mielőtt kénytelen-kelletlen bevallanám, hogy – De, amúgy az volt... Az meg, hogy mennyire szép a hagyomány vagy sem, inkább hagyjuk. – kényelmesnek mindenképp kényelmesebb, hogy a családod kerít valakit, aki szerintük illik melléd, társadalmi, anyagi, rangi, esztétikai, meg tudja a halál még hány szempont alapján, de ha esetleg nagyon mellényúlnak, akkor szívás, neked kell elviselni az asszonyt életed végéig. Köszi, de inkább maradnék agglegény.
- Cleo, erre most mit mondjak? Sokan vannak, akik előtt nem volt sose igazi idilli család-példakép, mégis boldog házasok, ahogy fordítva is, ha ilyen családban nőttél fel, nem biztos, hogy nálad is ugyanúgy működni fog. Szóval emiatt ne stresszelj szerintem, felesleges. – így is van bőven más miatt aggódni, minek generáljuk a plusz feszkót magunknak, újabb akadályokat görgetve a saját boldogságunk útjába? Az én szüleim is egész fiatalon házasodtak össze, a mai napig boldogan megvannak egymás oldalán, sőt, amikor annyi idősek voltak mint most én, már rég szülők voltak... mégis, különösebben nem érzek késztetést rá, hogy oltár elé álljak. Talán Cleoval eljutottunk volna odáig, ha tovább együtt maradunk, nem tudom, vagy talán akad egyszer olyan, akivel olthatatlan vágyat érzek ilyesmire, de sejtem, az sem mostanában lesz. Valahogy a karrier jobban beindítja a fantáziámat, mint a család.
- Nem olyan könnyű atz letörni, ne aggódj... – suttogom Cleo nyakába két csók között, közelebb húzva, ölelve magamhoz, mint valami prédájára lecsapó ragadozó – mást nem, annyiban abszolút találó a hasonlat, hogy nekem sincs szándékomban egyhamar elengedni, ha már a karmaim közé kaparintottam, mily szerencse, hogy amennyire látom rajta, ő sem nagyon szeretne szökni! Bár mondhatni, hogy ő kezdte... vagy magára vessen, hogy itt tartunk, vagy végül tényleg a már előbb emlegetett nosztalgiázásnál kötünk ki!
Ahogy a karjait a nyakam köré vonja, akaratlanul is eluralkodik rajtam a kellemes dejà vu érzés, és a csókja után az egyetlen dolog, ami bánt, az egyedül az, hogy véget ért. Meg hogy az irodájában vagyunk, és valószínűleg még mindig bőszen hallgatóznak odakint...
- Hmm, ezentúl inkább természetben fizessek, vagy mi a szösz? – kérdezek vissza csipkelődve, látványosan elgondolkozva a kérdésén, miközben továbbra sem eresztem – Hmm, megígértem Kiarának, hogy elviszlek inni, ha már annyira rád fér... Beülünk valami kocsmába, végigszurkolunk egy meccset, aztán találkozunk egy hónap múlva? – ha már ilyen szemtelenül pimaszkodik velem, én sem fogom hagyni magam, és bár megnézném az arcát, hogy milyen képet vágna, ha ezt tényleg hasonlóan vágnám be, de azért vérezne érte a szívem nem kicsit.
- Na mit szólsz hozzá? Indulhatunk? – lopok egy gyors csókot tőle mielőtt még elhúzódhatnék, kibújva a karjai közül, mert ha tovább folytatja, akkor esélyes, hogy sehova se megyünk, hanem itt kezdem el kihámozni a ruháiból, ahol van, felavatva az új íróasztalát. Aztán onnantól kezdve próbáljon meg a munkára koncentrálni őpimaszsága... – Vagy inkább vegyünk egy üveg pezsgőt és majd megisszuk, miközben megmutatod az új lakásodat? – igazítom meg a ruhámat, miközben a válaszára várok. Csak ez a fránya orrom ne sajogna ilyen rohadtul!

■ ■ Ne is!  River Cool  ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets

49
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


Szeretettel Cleopatra Sidney Costigan tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Szer. Aug. 30, 2017 4:07 pm

Cleo && Jake

- Nem kizárt, hogy akkor visszahívnám Kiara-t, hogy nézzen meg jobban, úgyis annyira rajongsz te is a kórházakért. – mosolyodom el ártatlanul, miközben pontosan olyat arcot vágok, hogy ne tudja el dönteni, hogy komolyan képes lennék-e rá, vagy nem. – Rendben, de akkor addig nem mész el, amíg mindent meg nem etted. – direkt fogalmaztam úgy, hogy ő nem megy el, hiszen ő rendelte, akkor egye is meg. Szeretem én is, de csak mindent módjával és ez most sincsen másképpen. – Meg legalább akkor több becenéven se kellene gondolkodnom. – szúrom még hozzá, hogy lássa milyen nagylelkű vagyok és nem fosztanám meg a hozzáillő névtől abban az esetben. Nem akarom, hogy még a végén a szívére vegye a dolgot, hogy nem lehet majomka.
- De nem is tagadtad. – viszonozom a mosolyát és mellé még egy kacsintást is nyer. Hiszen ha nem tagadja, akkor részben egyetért, a többit meg én is képes vagyok már kitalálni a mostani helyzetet tekintve. Mondjuk elég csak ránézni is.
Bólintok egyet, hogy tudom, hiszen mégis csak ebben a városban nőttem fel. Pontosan tudom, hogy vannak itt is helyek, másrészt lehet betondzsungelnek is hívni ezt a várost, de mégse annyira, mint amennyire esetleg New Yorkot hívnám. Viszont olyat se akarok ígérni, amit nem biztos, hogy be tudok tartani, hiszen a munkámnak köszönhetően nem mindig csak a város jobbik felében sétálgatunk.
- Talán igen, ha úgy hozná a sors, vagy az események forgataga. – pillantok rá komolyan, mert tényleg így van. Talán ennyi idősen tényleg itt lenne az ideje annak, hogy egyhelyben maradjak. Ahogyan azzal is tisztában voltam, ha újra menekülni akarnék, mert olyan fordulatot vesz az életem, akkor lehet mégis inkább mennék.
- Ismertem-e? – nevetem el magam és még kicsit meg is rázom a fejemet. – A szárnyai alatt nőttem fel egykoron, amíg úgy nem döntöttem, hogy én vállalom azon a messzi vidéken a „küldetést”. Amolyan második anya volt talán számomra Greta után. – vallom be, mert nem túlzottan szoktam erről beszélni, de még se államtitok. Ezért is fura, hogy nem említette neki, hogy én veszem át a helyét. Talán jobban tudta, mint mi azt hinnénk, hogy egykoron mi is történt közöttünk és direkt akarta volna, hogy találkozzunk? Abszurd gondolat, mi?
- Mert lett volna rá lehetőségük? – kérdezem meg pontosan annyira bolondozva, mint amennyire várható volt. Nem, inkább nem akarok gondolni arra, hogy más nők mekkora szeletet is kaphattak belőle. Az túlzottan is fájna.
- Miért nem nézed ki belőlem, hogy akár abba is vonulhattam rövid időre? – kérdezem meg komolyan, de azért nehéz megállnom, hogy ne nevessem el magam, de szerencsére sikerül megállnom. Lehet nem vagyok egy könnyűvérűnő, de voltak kalandjaim, hiszen kinek nincsenek a mai világban, de hozzáhasonló egy se, hiszen soha nem szerettem senkit se úgy, mint őt.
- Nem változtál ilyen téren semmit se, mi? – költői kérdés,  hiszen a vigyora és az, amiket mond eléggé elárulja, hogy tényleg nem változott ilyen téren semmit se. De ezt csöppet se bántam, mert könnyedén csalt mosolyt az arcomra.  
- Törékeny lelki világodat? Ugyan már, ezt senki se venné be. – kuncogom el magam, hiszen tényleg nem egy pillangó lelkületű férfiról van szó. Komolyan lassan ránk szakad miatta a plafon. – Szerinted úgy tekintettem valaha rád? – kérdezem meg kíváncsian, de a befejezésére már nem reagálok rá, mert mint tudjuk nem éppen voltak boldogok mindig az olyan fajta házasságoknak a vége. Sőt, néha az önszántukból házasodok élete se végződik mindig boldogan, így mindegy is.
Amikor elkezdeni mondani a dolgokat, akkor megadóan emelem fel a kezemet, mert nem annak szántam, aminek ő értelezi. Inkább csak arra, hogy magam sem tudom, hogy szeretnék-e vagy nem. Talán, ha eljön a pillanat, akkor tudni fogom, már ha lesz valaha olyan, amikor valaki megkéri a kezemet, mert a jelenlegi állapotokat tekintve eléggé kicsi az esélye. De soha ne mond, hogy soha, elég csak a jelenlegi helyzetet megnézni és máris értelmet nyer ez a mondás.
- Hmm…. – csak ennyit tudok felelni arra, amit mond, hiszen a nyakamra adott aprócsókok túlzottan is mámorítóak és megannyi érzést kelt életre velük. A nosztalgia könnyedén magával ránt, hiszen pontosan emlékszem arra, hogy mennyire is jó volt egykoron vele minden téren. Csók magával ránt és bármennyire is nem akarom, hogy vége legyen, ahogyan mindennek, úgy annak is vége szakad. Talán egy kisebb pírral az arcomon pillantok rá, miközben a huncut mosoly továbbra is ott bujkál az arcomon.
Amikor meghallom a kérdését, akkor szélesebb lesz a mosolyom, majd pedig szépen lassan végigmérem őt, mint aki éppen a kapott ajánlatott fontolná meg. – Hmm, talán nem is rossz ötlet, csak aztán nehogy egyszer belebukj az ilyen ajánlatokba. – sandítok fel rá eléggé kihívóan, mint aki pontosan nem fél attól, hogy tovább húzgálja az alvóoroszlán bajuszát. – Hmm, meccset? Úgy érzed, hogy az eléggé lefárasztana, vagy elég izgalommal szolgálna? Vagy csak félsz attól, hogy csak úgy kaphatsz meg egy nőt, ha leitatod? – közben pedig végig őt méregetem, de a mosolyt le se lehet vakarni az arcomról, az ujjaimat pedig játékosan a mellkasán húzom végig, hiszen a vér már úgyis beleszáradt az ingjébe, így nem tartottam attól, hogy véres lesz a kezem. Azt hiszi, hogy csak ő ismeri a játékokat? Ugyan már, hiszen egykoron is sokáig együtt szívtuk egymás vérét. Eleve nem vagyok egy nebántsvirág típus, ha az lennék, akkor szerintem a világot se jártam volna be.
Csak hümmögök egy sort, miután sietve ad csak egy rövidke csókot. Lassan lecsúszom az asztalról és kicsit megigazítom a ruhámat, hogy utána a magassarkúba is visszabújjak, így legalább kicsit csökkent megint közöttünk a szintkülönbség, de még midig ő volt a magasabb. – Ohhh, azt hiszed, hogy egy pezsgő elegendő lenne ahhoz, hogy bejuss a házamba? Miért nem megyünk hozzád, vagy félsz, hogy a nagyiék meglátnak? – vettem fel a táskámat az asztalról, meg megannyi aktát a kulccsal egyetemben, hogy utána elinduljak az ajtó felé, könnyedén fordítottam el a kulcsot a zárban, de még mielőtt kinyítottam volna közelebb léptem Jake-hez. Egy hosszabb csókkal ajándékozzam meg, majd egy aprót játékosan alsóajkába haraptam, miközben a szabad kezem mondjuk azt, hogy majdnem elvándorolt a kényes területig teljesen, de mielőtt még megállíthatott volna, azelőtt sietve tártam ki az ajtót, hogy kilépjek rajta. Könnyedén lehetett hallani, hogy hirtelen mindenki próbálja elfoglalni magát. Lassú és kimért lépésekkel sétáltam, hiszen még mindig nem tudtam megszokni eme fránya cipők mindennapi viseletét, így jobb volt óvatosan haladni. Ha netán nem jött volna, vagy ne viszonozta volna a korábbi kedvességemet, hogy még több pletykára adjon okot, akkor csak megfordultam. – Nos, Mr. Campbell jön, vagy még inkább szeretné az irodám társaságát tovább élvezni? Vagy netán szeretne még valamit, úgy érzi, hogy nem sikerült mindent megbeszélnünk? – a hamiskás mosolyomat pedig csak ő láthatta, hiszen ha már eddig adtunk okot, akkor feleslege lenne megpróbálni elűzni a pletykák alapjait. Így legalább talán még inkább nem tudják, hogy hova is tegyenek minket. Remélhetőleg.
■ ■  Folyt. máshol?  Rolling Eyes  Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
avatar
Igazságügy
Tell me your secrets

54
● ● Posztok száma :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● Keresem :
∫∫ Bryce Dallas Howard
● ● karakter arca :


Szeretettel Jake Campbell tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 31, 2017 12:13 pm

Cleo && Jake

- Hívd. Úgy is könnyen megtaláltuk a közös hangot, biztos tudnánk érdekeseket sztorizni egymásnak. – dobom be magabiztosan, mert ha ezzel akar rám ijeszteni, hát állok elébe, ha már eddig is olyan beszédesnek bizonyult a kedves barátnője, úgy, hogy idegennek hitt, kétlem, hogy ezentúl lakatot tenne a szájára. És gondolom, bőven van még sztori ott, ahonnan ezek jöttek, biztos kíváncsian hallgatná azokat is, amiket tőlem hallhatna közös vörös barátnénkról.
- Aranyom, akkor legalább egy hétre megnyernél magadnak, ha nem kettőre. Próbálj meg úgy a munkára koncentrálni, hogy közben ott henyélek a kanapén mint valami Madame Récamier  és szórakoztatlak. Meg banánt pusztítok. Szerintem minden vendégedet körbekínálnám vele. – tudom én ám úgy viselkedni, hogy legszívesebben azt kívánná, bár ne ismerje, mert ez már olyan ciki vagy kínos, hogy szavakat sem talál rá... cicázzon még velem, aztán a végén megnézheti magát, ha tényleg a nyakán ragadok. Ami meg a beceneveket illeti, csak hajrá! Nehogy azt gondolja, hogy ilyen harcban alul maradnék!
- Nem, tényleg nem. – somolygok tovább az orrom alatt, a kacsintást látva azonban nem bírom megállni, hogy ne húzódjon egészen széles mosolyra a szám. Majd a másik kóstolgatása és némi ártalmatlan flört közé bedobva jöhet egy kis faggatózás is annak kapcsán, finoman tapogatózva, ki milyen hosszú időre tervez a Fények városában? Válaszokat követelünk mindketten a magunk módján, mint ha anélkül félnénk tovább lépni, bátrabbak lenni.
- Talán, talán... Talán... – csóválom a fejemet ezen a fene nagy bizonytalanságon, de mit is várok? Hisz én sem voltam határozottabb ez ügyben, pedig közel sem voltam ilyen nagy kalandor, mint Egyiptom királynője.
- Na jó, ez kezd félelmetes lenni. – vonom fel a szemöldököm, amikor meghallom, hogy nem csak egy szimpla önéletrajz meg felvételi beszélgetés miatt esett rá a választás a vezetői poszt címszó alatt, hanem ilyen szoros barátsátban állt az előzővel. Szinte már-már családtag? És... –  Greta? – kérdezek vissza a névre, mert bár a szavaiból valami hasonló kaliberű pótmama típus ugrik be, de hátha többet is mesél róla Cleo. Ismerős a név, de hirtelen nem ugrik be, hogy honnan. Nincs ebben semmi meglepő, próbáljon meg gondolkozni az ember fia, amikor ennyi féle módon próbálják elterelni a figyelmét, ráadásul egészen hatásosan!
- Ahh már, az most nem érdekes, lett-e volna. – legyintek, mint ha csipcsup semmiségről lenne szó, de az igazat megvallva, ha nagyon akart volna bárki panaszkodni, nem egy nagy művészet a nyomomra bukkani. Annak meg pláne aki tudja, hol keressen.
- Őszintén? Belőled? Nem. – felelem szemrebbenés nélkül. Azt mondjuk nem tudom, hogy a külön töltött időben hogyan viselkedett, vagy mennyiben volt más, mint velem, de az alapján a fél év alapján nyilatkozva, amit együtt töltöttem, határozott nem a válaszom.
- Most miért? Hová lenne a világ ha minden jó dolog megváltozna? – álszerénykedek tovább, mert képzelem, mennyire bánná, ha valami tényleg odavágna az egómnak és valami befelé forduló nyúl lenne belőlem.
- Csak az nem aki elég jól ismer. Aki nem, azt simán beetetem vele. – megy ám nekem a színjátszás, ha úgy van, a sok-sok rivaldafényben töltött év alatt simán magamra szedtem annyi tudást, még ha valami hollywoodi filmben nem is állnám meg a helyemet.
Bár dúl bennem a kíváncsiság, tekintett-e valaha így rám – nem amíg együtt éltünk, hisz nem tudott róla, inkább azóta, mióta külön utakat járunk – de talán majd egyszer rákérdezek, most úgy is van ás, ami inkább köti le a figyelmemet. Az illata, a nyakára szórt apró csókok, a jóleső hümmögése, a mind-mind olaj a tűzre, felidézve a korábban együtt töltött időket, megannyi szép emléket, mert azokból nem volt hiány.
- Miért bánnám meg? Csak nem aljas módon visszaélnél vele? Bár azt megnézném, hogyan könyvelnétek, számolnátok el... – vigyorodok el, elszakadva a csóktól, miközben a tőlem oly jól megszokott stílusban elpoénkodom a kérdését.
- Most miért? Sokan szeretik. – vonok vállat, bár az tény, hogy egy focimeccs mondjuk pont nem tudná lekötni a figyelmemet, de istenem, hirtelen unalmasabb és lehangolóbb program nem jutott eszembe! Petanque? Bowling? Sakk...?
- Nem félek, de tény, hogy a legtöbbnek jót tesz, ha az alkohol oldja valamennyire a szorongáson. – vonok vállat nemes egyszerűséggel, bár ahogy elnézem, neki speciel nincs ilyenre gondja... aztán ki tudja, lehet, hogy mire valahol máshol kötünk ki, már ő is összeszedi magát annyira, hogy karót nyeltebb legyen. Mondjuk sajnálnám.
Miközben ő a mellkasomon játszik az ujjával, én a szoknyája vonalát követve simítok végig a lábain, mielőtt még egy gyors lopott csókot követve befejezném a játokot – egyelőre. Amíg még megy.
- Abból kiindulva, hogy a franciáknak igazán jó pezsgőik vannak... biztosra veszem, hogy van olyan is, amivel sikerülne. – jegyzem meg, de beszélhetünk akár borról is, szeretem a különleges ritkaságokat. Amikor azonban felvet egy másik variációt, csak meglepetten vonom fel a szemöldökömet. Ez most komoly? Hozzánk?
- Tudod mit? Felőlem legyen. Te félsz megismerni őket, nem én. – ha dög lennék, mondhatnám, hogy nem ő lenne az első, akit hazaviszek, de valljuk be, elég lelombozó lenne ilyesmivel büszkélkedni, miközben még egy perce sincs, hogy kis híján egymásnak estünk az irodaasztalán...
Ezt el is döntöttük. Én megigazítom a ruháimat, Cleo visszabújik a cipőjébe, majd követem ahogy az ajtó felé indul, ha már övé a kulcs, még egy utolsó, hevesebb csókot váltva – legalábbis útravaló gyanánt amíg haza nem érünk – és amíg színpadra nem létünk. Hiába kapnék a keze után, gyorsabbnak bizonyul, csak a fejem csóválva simítok végig az öltönyömön, mielőtt őt követve lépnék ki én is az irodájából.
- Megyek, megyek, Miss Costigan, az irodája helyett inkább máshol... – fogalmazok szándékosan kétértelműen, jól meglocsolgatva olajjal azt a bizonyos tüzet a pletykáknak a kollégák körében – Ó, hogyne szeretnék! De maradjon valami későbbre is, nem igaz? Kár lenne túlórára fogni a kedves beosztottjait csak azért, mert sokáig bent maradunk az irodájában. – adom az ártatlant, majd miközben felzárkózok Cleo mellé, miközben búcsúzólag intek a többieknek, kifelé menet még a titkárnőt is megdobom egy kacsintással. Holnapig, ha lehet, ne zargassák telefonon a főnökasszonyukat, mert úgy sem lesz elérhető...

■ ■   On peut se faire la cour
Et finir chez toi, chez moi ...
Rolling Eyes
És akkor folyt.köv. máshol... Cool  ■ ■ credit




Folytatás...


A hozzászólást Jake Campbell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 31, 2017 6:28 pm-kor.
avatar
Elit
Tell me your secrets

49
● ● Posztok száma :
Reine d'Egypte
● ● Keresem :
James Wolk
● ● karakter arca :


Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika •• Csüt. Aug. 31, 2017 1:05 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Jogi Klinika ••

Tell me your secrets


Jogi Klinika
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-