Le Petit Zinc kávézó
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 11:56 am ✥
✥ Yesterday at 11:30 am ✥
✥ Yesterday at 11:05 am ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:45 pm ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:44 pm ✥

Le Petit Zinc kávézó



Témanyitás ✥ Le Petit Zinc kávézó •• Pént. Aug. 25, 2017 10:02 am

Forrás: google
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Pént. Aug. 25, 2017 10:27 am

A nap most valahogy fényesebben sütött, mint az eddigi napokon ezelőtt, Tristam pedig lelkesen, felkészülve a legjobbakra vette magára világoskék ingét, melyet kifejezetten erre az alkalomra vásárolt. Hiszen a kék szín mindig is a megbízhatóságot jelentette, és tudat alatt a pozitív hozzáállást erősítette. Neki pedig pont erre volt szüksége.
Már jó ideje igyekezett pultosként, azonban hiába szerette a munkáját, azt hogy emberekkel foglalkozhatott, még mindig túlontúl személytelennek érezte ezt az egész világot. Nem hiába, hiszen nem a vendéglátásból akart megélni, és a munkát tényleg csak azért vállalta el, mert szeretett volna valami mellékest keresni, amit majd félretehet a későbbi tanulmányaira. Felelősségteljesen gondolkodott, és bár egyáltalán nem szorult erre rá, még előző életében elhatározta, hogy mindig is megmarad két lábbal a földön állónak, még akkor is, ha bizonyos esetekben majd a szíve is meg fog szakadni. Mert a pszichológia már csak ilyen, és hasonló lesz a pszichiátria is. Emberi sorsok, kóborló elmék, akiknek neki kell megmutatnia a helyes irányt.
És mikor elolvasta az apró betűvel szedett álláshirdetést, melyben ápolót keresnek, tudta, ez lesz az ő munkája.
Ahhoz képest, hogy azt hitte mennyien jelentkeznek majd az állásra, viszonylag elég hamar le tudta egyeztetni az állásinterjú időpontját, és ezért cserébe még egy nap szabadságot is kivett, csak hogy rákészülhessen mindarra, amit majd mondani fog.
Nem volt még kifejezetten interjún, azonban az interneten olyan sok oldalt megnézett már, hogy hitte, ez az egész a kisujjában van, és próbálta bebeszélni magának, hogy lényegében nem is akarhatnak nálánál jobbat, ezt pedig igyekezni fog majd a vele szemben ülővel is mind jobban elhitetni.
Még vetett egy pillantást a tükörképére indulás előtt, megigazította övét, és bár nem volt szokása túlzottan elegáns ruhákban járni, most mégis elégedetten pislogott önmagára. Még mindig nem tudta megszokni, hogy már nem azt látja, amit két évvel ezelőtt, azonban be kellett ismernie, hogy ettől függetlenül kitett magáért, és igenis jól áll neki az elegáns vonal. Az más kérdés, hogy jelenlegi viselkedését sokszor nem tudta értelmezni a családja, hiszen lázadó volt, mindenlében kanál, és ahhoz képest, hogyan viselkedett nagyon sokszor, ez a megfontolt és céltudatos fiú nagyon is távol állt attól, aki valaha volt, és akit megszoktak.
Most azonban úgy érezte ideje bizonyítania, nem csak önmagának, hanem a környezetének is, így határozott léptekkel indult el a szomszédos kávézóba, ahová az állásinterjút megbeszélte.
Nem késett, sőt talán még hamarabb is érkezett, a nő azonban már ott várta. Sietős léptekkel szelte hát át a távolságot, majd nyújtotta a kezét bemutatkozásra, hogy a másik kacsóját határozottan megszoríthassa.
- Tristam Mcfly vagyok, üdvözlöm! - mutatkozott be, majd helyet foglalt a nővel szemben.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Szomb. Aug. 26, 2017 10:48 am

Tris && Gabby

Feladtam egy hirdetést, miszerint keresek valakit apa mellé, bár a kórházban van folyamatos megfigyelés és kezelés alatt, de ettől függetlenül szeretném, ha valaki lenne mellette. Valaki, aki esetleg szóra bírná, és talán nem menekül el rögtön, amint megtudja, hogy miért is van ott bent az édesapám. Általában az már nagyon nem mindegy, hogy kiről kell gondoskodni, beszélgetni. Én hetente egy alkalommal járok hozzá, de az is csendben történik. Szavak, tettek nélkül.
Átolvastam a jelentkezéseket, nem sok mindenkinek válaszoltam, egyelőre két jelentkező volt olyan, akit szívesen alkalmaznék, de most hátra van egy személy, aki valamiért felkeltette az érdeklődésemet, pont ezért is beszéltem le vele egy találkozót.
Időben odaértem a kávézóba, ahová megbeszéltem az állásinterjút azzal a fiatal ifjúval, aki szintén jelentkezett eme hirdetésre. Egy elegáns fekete felső volt rajtam, valamint egy sötétkék nadrág, ami jól passzolt hozzá. A pincér azonnal oda szaladt hozzám, hogy felvegye rendelésemet, és én pedig egy latte macchiato-t kértem, mivel nagyon jól nézett ki az, amit a másik asztalnál láttam. Hamarosan megérkezett a fiatalember, aki bizonyára felkészült rendesen. Már első látásra sem bízott semmit a véletlenre. Ritkán adódik az, ha én interjúztatok meg bárkit is. Igazából ez csak egy beszélgetés lesz a részemről.
- Üdvözlöm Tristam! Gabrielle Lessard vagyok - én is nyújtottam a kezemet, hogy megtörténjen a kézfogás. - Válasszon valamit - biccentéssel jeleztem, hogy jön a pincér hamarosan, és addig nézze az itallapot. - Bizonyára izgul, mint ahogyan mindenki más is, de biztosíthatom, hogy nem kell - elmosolyodtam, mert nem vagyok amúgy sem az a fapofa, és nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát. - Kezdeném azzal, hogy édesapám a pszichiátrián fekszik, ott kezelik évek óta. Bejárok hozzá hetente egyszer, viszont sosem beszélgetünk, csak bámuljuk egymást vagy a falat. Nem szólal meg, és lehet, elhagyatottan érzi magát, nem beszél bent sem senkivel, így nehéz a kommunikáció vele - kezdtem bele, amennyire röviden csak lehetett. - Nem lesz egyszerű feladat, kihívás lesz szóra bírni őt. A lényeg az, hogy pár alkalommal ott kellene lenni vele, sétálni vele a kórház udvarán, folyosóin. Tehát ilyen apróságok, mert én nem mindig tudok ott lenni a munkám miatt - ennél rövidebben elmondani nem lehet ezt. Meghozták a kért forró italomat, amit kevergetni kezdtem, közben pedig figyeltem minden reakcióját a fiúnak. - Meséljen egy kicsit magáról - dőltem hátra, és abbahagytam a kevergetést.


■ ■ edi ■ ■credit

avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Vas. Aug. 27, 2017 4:45 pm

- Üdvözlöm Mrs. Lessard! - fogta meg a nő kezét határozottan, pont úgy, ahogyan már annyit olvasott róla. Már napokkal ezelőtt elkezdte a fellkészülést erre az interjúra, és lehet hogy mások hülyeségnek gondolták volna ezt a dolgot, Tristam egyáltalán nem akarta a véletlenre bízni szerencséjét. Szüksége volt erre az állásra, és nem csak azért, mert bizonyos fokig szabadulni akart a mosani felszolgáló munkaköréből - bár ezt soha nem vallotta volna be önmagának - hanem azért is, mert igencsak felcsigázta a lehetőség hogy olyan vonalon dolgozhasson, amilyenen majd a későbbiek folyamán fog.
- Egy kávét szeretnék kérni hideg tejjel, külön a kávét, külön a tejet. - mondta a kellemes mosolyú felszolgáló lánynak, és bár nem szerette kihangsúlyozni, hogy hogyan is kéri a kávéját, most mégis megtette. Új hely volt ez a kávézó számára, és nem igazán volt biztos abban, hogy a kávé tejjel másoknak is azt jelenti, amit neki. Szerette ha először felolvadhatott a cukor az italában, és azt is, hogy a hideg tej pont iható hőmérsékletűre hűtötte a koffeinbombát. Nem volt nehéz természet, ezen a szokásán viszont nem tudott változtatni, és bizonyos fokig nem is akart. A dohányzás soha nem vonzotta, viszont arról képtelen volt leszokni, hogy ne cukorral igya a kávéját, vagy hogy ne tejjel. Ez volt az életében az egyik olyan program, melyhez görcsösen ragaszkodott. A teraszon üldögélve hidegben-melegben, a korai órákban, a melengető italt szürcsölve...
Eközben Tristam végre teljes képet kapott a leendő feladatáról, és minél többet hallotta a nőt, annál jobban tetszett neki ez a feladat. Szavait hallva csak bólogatott, hiszen számára igazán szimpatikus tulajdonság volt az, hogy a nő nem akarta cserben hagyni az apját.
- Értem. - felelte, majd a nő kérdésére megköszörülte a torkát. Eközben megérkezett a kávéja, majd mielőtt nekikezdett volna élete történetének két szem kockacukrot pottyantott a sűrű, sötétfekete nedübe.
- Önmagunkról beszélni mindig is kihívás azt hiszem. Hiszen mindezt nem lehet úgy tenni, hogy közbe ne emelnénk magunkat valamilyen éteri magaslatokba. Én most mégis igyekszem realista lenni és őszinte.
Pszichológiát tanulok az egyetemen, ez számomra az első lépcsőfok. Ezután orvosira készülök és ott is a pszichiátria vonz, első körben gyerekekkel tervezem a foglalkozást. Két éve volt egy síbalesetem, ahol eltört több bordám, bevertem a fejem, és eiatt hónapokig kómában feküdtem. Majdnem egy évig tartott a rehabilitáció. Több alkalommal jártam pszichológusnál, azóta nem szeretem a telet, a havat, a korcsolyát, és nem bírom a lejtős, csúszós dolgokat. Szerintem precíz vagyok, emberbarát és törődő. Kedvelem a kihívásokat, és bevallom sojkat jelentene ha az édesapja mellett lehetnék, nem csak szakmai szempontból. - vonta meg a vállát, majd kiskanalával megkavarta a kávéját. Ujjai közé fogta az aprócska fém edényt, majd hideg tejjet öntött a csészéjébe.
- Milyen embert keres erre a pozícióra?
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Kedd Aug. 29, 2017 7:02 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Vas. Szept. 03, 2017 8:14 pm

Micah & Loise

Olyan izgatottan ébredtem ma. Nem csoda, hiszen ma végre találkozóm van Micahval, aki ha minden igaz egy ruhát fog tervezni nekem. Apa egyik ismerőse ajánlotta, bár még kezdő, de állítólag volt már egy-két jól sikerült, egyedi ruhája. Nem tudom, hogy lehet örülni ennyire találkozónak egy idegennel, de most tényleg öröm és boldogság van.
~ El fogok késni!~ Persze nem, hiszen én sosem késem el sehonnan, sőt inkább én vagyok az aki előbb érkezik. Inkább én várjak, mint rám várjanak. Az idő pénz és én utálok várakozni, valószínűleg ezért nem késem sosem. Most is időben indulok el otthonról, körülbelül a találkozó előtt háromnegyed órával. Az út csak fél óra tömegközlekedéssel, de bármi lehet útközben, ezért már a buszon is ülök. Nézem az épületeket, a fákat, az embereket. Engem minden érdekel. Kicsit elmerengek a város szépségén, amikor is megszólít egy 15-16 éves lányokból álló csoport, hogy készítsünk szelfit. Természetesen igent mondok, majd miután lefotózkodunk már az ajtó irányába sorolok, mert a következőnél le kell szállnom.
~ Annyira kíváncsi vagyok milyen! ~ Igazából még sohasem találkoztam divattervezővel, vagyis nyilván találkoztam, de nem olyan szándékkal, mint ma. Most ruhát szeretnék magamnak. Anyáék szerint már szekrényt vehetnék, nem ruhát, de persze én hajthatatlan vagyok és a sok fellépés miatt muszáj mindenfélét beszereznem. Még egy megálló és már ott is vagyok. Milyen gyorsan repül az idő?!
Leszállok a villamosról, majd egyenesen a kávézó felé veszem az irányt. Belépek az ajtón, teszek még pár lépést befelé, hogy ne legyek útban senkinek, aztán megállok és körülnézek. Igaz, csak egy fényképem van róla, de csak nem lesz nehéz kiszúrnom, ha már itt van valahol.
 ~Ma~



A hozzászólást Héloise Flamand összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 04, 2017 6:22 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
77
● ● Reag szám :
63
● ● karakter arca :
Taylor Swift


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Hétf. Szept. 04, 2017 6:05 pm

To: Loise
Ez az első munkája. És borzasztóan fél. Na meg persze nem is érti, hogy miért ő... hogy miért pont őt kellett erre a feladatra felkérni. Jó, persze... a nála tapasztaltabbaknak van ezer meg egy másik dolga is, ez meg nem valami nagy dolog, de akkor is... Nem érzi még magát kellően tapasztaltnak, na meg persze eléggé jónak ahhoz, hogy még ezt is elvállalja. Meg amúgy is... Egy elismert énekes miért pont az ő munkáit akarná magán hordani? Az ilyenek nem valami nagyobb, elismertebb művész ruhakölteményeiben szoktak vonulgatni mindenfele? De bizony, hogy igen...
Így talán nem csoda, hogy kissé ideges. Mondjuk kicsit nagyon. De hát nem mondhatott nemet, hisz az a lány őt akarta, az ő munkáját akarta látni, a főnöke szerint pedig minden adandó lehetőséget ki kell használni, mert különben sosem ér el az ember semmit az életben. Így hát elfogadta a felkérést. De olyannyira izgul, hogy már jóval korábban megérkezik a megbeszélt helyre. Úgy nagyjából egy órával. Igaz, amúgy sem szokott késni sehonnan, inkább ott van mindig hamarabb, de azért ennyivel még sosem érkezett meg előbb. De betudja csupán csak az idegességnek, meg hogy elnézte az órát, vagy épp csak rosszul emlékezett az időpontra. Mindegy is, ha már itt van, akkor nem megy haza, mert teljesen felesleges, egy órát még csak kibír. Addig is rendel magának egy jó erős feketét, hogy legalább valamivel elterelje a figyelmét, miközben előkotorja táskája mélyéről a skiccfüzetét, hogy átnézze a terveit, amiket majd a másik elé fog tenni. Igaz, még sosem találkoztak, csupán csak képeket látott róla, na meg a videókat, de már így is egy kép a fejében arról, hogy mi is illik hozzá, és ezeket nem volt rest papírra vetni.
Így elég hamar el is telik az az egy óra, már a kávéját is befejezi, mikor minden egyes betévedőre felkapja a fejét, hátha Loise érkezik meg. Aztán mikor végre megpillantja, egy kicsit jobban úrrá lesz rajta az idegesség, de végül a torkát köszörülve igazítja meg a haját, mielőtt halványan elmosolyodva integetne felé, abban a reményben, hogy észre is veszi. S csak mikor ideér hozzá pattan fel, hogy a saját népének hagyományaihoz híven hajoljon meg előtte. Utána persze nyújtja felé a kezét is egy kézfogásra. - Héloise, ugye? El kell hogy mondjam... Nagyon örülök, hogy engem választott...
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Hétf. Szept. 04, 2017 6:48 pm

Micah & Loise

Imádom a ruhákat. Eddig minden egyes darabot boltban vásároltam, minden fellépésemre én készítettem elő mit fogok felvenni, ügyelve természetesen arra, hogy mindenféle hozzáillő kiegészítővel még egyedibbé tegyem. Most viszont más fogja nekem megtervezni mit veszek fel a következő nagyobb koncertre. Nagyon kíváncsi vagyok mi fog ebből kisülni, de ha olyan ruhát kapok ami megfelel, akkor minden bizonnyal máskor is meg fogom bízni a feladattal.
Amikor belépek a kávézóba, hirtelen megcsap a mennyei illat. Szeretek ide járni, ennek a helynek is megvan a maga szépsége, ahogy mindennek ebben a városban. Körbepislogva megpillantom Micaht, így máris felé veszem az irányt. Nem lépkedem sem gyorsan, sem lassan, csak úgy átlagos tempóban.
~Remélem nem várt rám túl sokat.~ Nem szeretem megvárakoztatni az embereket, de azt sem szeretem, ha késnek. Ő nem késett és ez máris egy nagy piros pont nálam! Épp szólásra nyitnám a számat és benyögnék egy sziát, de az üdvözlésével kicsit lesokkol, így amíg nem nyújtja a kezét én nem csinálok semmit. Nem igazán vagyok hozzászokva ahhoz, hogy magáznak, ezért lepődöm meg annyira.
- Loise, ha kérhetem. Illetve lenne még egy kérésem, így az elején. - Szólalok meg végül egy bájos mosollyal az arcomon, majd miután kezet fogtunk helyet foglalok a legközelebbi széken. Nyilván nem sok lehet közöttünk a korkülönbség, ezért is merem végül letegezni. Nyilván, ha nem fog tetszeni neki akkor visszaállok a magázásra, de ezt annyira nem szeretném.
- Maradhatnánk a tegeződésnél? - Nagyon remélem, hogy igen választ kapok. Közben oda jön hozzánk az egyik pincér és én rendelek egy extra csokoládés, tejszínhabos kávét, cukordrazsékkal megszórva. Igazából nem ez a nagy kedvencem, de most ehhez van hangulatom. Igazi energiabomba!
- Italt? - Szeretném meghívni valamire, elvégre én vagyok az aki miatt ide kellett jönnie és viszonoznám a szívességet, hogy szán rám időt. Nyilván lenne jobb dolga is, mint itt ücsörögni velem egy kávézóban, szóval szeretném ha minél barátságosabbra sikerülne a mi kis találkánk, ezért is mosolygok szinte folyamatosan, meg persze azért, mert pár éve el sem tudtam volna képzelni, hogy egy divattervezővel fogok találkozni azért, hogy megbízzam egy munkával.
 ~Ma~

avatar
● ● Posztok száma :
77
● ● Reag szám :
63
● ● karakter arca :
Taylor Swift


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Pént. Nov. 03, 2017 2:09 pm

To: Loise
Teljesen normális, ha az ember fia ideges az első munkája alkalmával. De talán nem ennyire, mint ahogy ezt Micah Yang teszi. Igaz, nála talán ez megszokott, hisz képes arra, hogy még a legegyszerűbb feladatok esetében is csak a rosszat látja meg. Mert nem elég bátor, és ami a legfontosabb, nem hisz eléggé magában, hiába mondják neki mások, hogy tehetséges, és ügyes, neki ez nem megy. Azonban tartja benne a hitet az a tudat, ha Ő most itt lenne, ha nem költözött volna vissza Brazíliába, akkor talán most is a bátorító üzeneteivel bombázná szegényt, talán még itt is lenne a kávézóban, egy másik asztalnál. De most nincs itt, így csak ennek a tudatával tudja nyugtatni magát, egészen addig, míg meg nem érkezik a lány, aki pont az ő munkáit akarja majd hordani. Igazság szerint először nem tudta, hogy ki ez a lány, de utána keresett, nézett róla videókat, és interjúkat, hogy egy kicsit legalább felkészültebb legyen. Mert anélkül nem tud ilyen személyre szóló ruhadarabokat készíteni, hogy egy kicsit ne ismerné a megbízót. Még túl korán is megérkezett, így legalább van ideje arra, hogy összeszedje a gondolatait, és egy jó erős kávéval lenyugtatni az idegeit. Persze azért minden egyes betévedőre felkapja a fejét, hátha megpillantja a mai társaságát.
- Persze… bocsánat… - kuncog fel halkan, próbálva átváltani az agyát is a barátságosabb hangvételű beszélgetésre. - Csak tudod a megszokás… De igyekszem a tegeződésnél maradni… - bólint egy aprót is, ahogy helyet foglalnak, s ő maga is rendel egy újabb erős espresso-t válaszolva is az előtte ülő kérdésére. Nem igazán szereti az olyan nagyon édes dolgokat, igazából még csokit sem nagyon eszik. És ez talán kicsit furcsának tűnhet, de neki meg az érthetetlen, hogy hogyan képes valaki annyi édes cuccot enni, mintha soha nem lehetnének tőle cukorbetegek. - De nem szükséges meghívnia… Mármint meghívnod semmire… - mosolyodik el halványan, ahogy előhalássza a táskája mélyéről a kisebb skiccfüzetét. Felkészült, de még mennyire… Mert még ha ez nem is a legnagyobb lehetősége, egy lépés ahhoz, hogy jobb és elismertebb legyen. Bár egy dolgot még mindig nem ért…
- De mielőtt elkezdenénk dolgozni… megkérdezhetem, hogy miért engem választottál? Mármint… Gondolom biztos akad más tervező is, aki nálam tapasztaltabb...
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Pént. Nov. 03, 2017 5:14 pm

Micah & Loise

Kicsit izgulok mégis milyen lesz ez az egész. Még sosem terveztettem magamnak ruhát, eddig csak vettem a boltokban ezt-azt és magamnak állítottam össze a szettjeimet, vagy esetleg apa stylistja segített benne, de az ő ruhakölteményei egyáltalán nem voltak kedvemre valók. Ő még kislánynak lát, én pedig már egy nő vagyok és hát egyáltalán nincs kedvem talpig rózsaszínben megjelenni. Sőt volt olyan, mintha valami cukorka jelmezbe bújtatott volna, na az valami förtelem volt. Azóta se hagytam apának, hogy találjanak ki nekem valamit.
Most viszont eljött a nap, hogy találkozzam egy igazi tervezővel! Fogalmam sincs hogy megy az ilyen, de azért remélem nem leszek nagyon ciki. Belépek az ajtón, majd körülnézek és megpillantom a srácot. Nem volt túl nehéz megtalálni, szerencsére most nincsen tömegnyomor. Miután odalépkedem hozzá bemutatkozom, majd megkérem a tegeződésre.
- Semmi gond, de így barátibb. - Jegyzem meg egy bájos mosollyal az arcomon miközben helyet foglalok.
- Lehet, hogy nem szükséges, de szeretnélek.- Újabb bájos mosoly, majd ha most sem kér semmit akkor a pincér csajszi nyilván elbattyog, hogy elkészítse amit kértem. Micah közben a táskájából elővesz egy füzetet. Gondolom a vázlatai vannak benne. Egyből felcsillan a szemem amikor meglátom, nagyon kíváncsi vagyok mi lehet az, de nem akarok tolakodóan rákérdezni, majd megmutatja, ha akarja. A következő kérdéssel kicsit meglep, ezek szerint nem túl magabiztos.
- Nem a tapasztalat számít, hanem a kreativitás és az ízlésesség. Láttam pár tervedet és nekem nagyon megtetszettek. - Plusz láttam már olyan tapasztalt tervezők által kiadott szetteket amit még akkor se vennék fel, ha nem lát senki.
 ~Ma~

avatar
● ● Posztok száma :
77
● ● Reag szám :
63
● ● karakter arca :
Taylor Swift


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Szomb. Feb. 17, 2018 1:27 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Vas. Nov. 11, 2018 1:32 pm

Cora & Layla


Ma is kicsit korábban érkeztem az üzletbe, mint kellene, de jobb szeretem kicsit rendbe szedni magam, felkészülni az újabb napra, hogy túléljem. Nem volt könnyű mosolyogni, sőt, legtöbbször már egyre nehezebben ment úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Mintha nem borítanák a testemet lilafoltok. Legalább most már az időjárás is nekem kedvezett. Senki se nézett rám furán, amiért hosszú ujjút viseltem. Egy dologra nem számítottam, még pedig arra, hogy ma Vincent is be fog jönni az üzletbe velem, mert még szerinte nem ért véget a reggeli vitánk. Naiv voltam újra és ostoba is, amiért azt hittem, hogy közben nem kell a dühtől eltorzult arcába néznem, hanem tehetem a dolgokat, mert hamarosan eljön a nyitás ideje. Események forgatagában nemesegyszerűséggel elfeledkeztem arról is, hogy nyitva maradt az ajtó, ami miatt azt hiheti bárki, hogy már nyitva is vagyunk.
Le-föl sétáltam az üzletben, szépen elrendeztem mindent az asztalokon, felkészültem az érkező süteményekre is. Elrendeztem a poharakat, átnéztem mindent a készletből, hogy biztosan van-e, nehogy közben kelljen a raktárba szaladgálni. Már éppen a kenyeret vettem elő, hogy pár szendvicset összedobjak a reggel betévedőknek, mert nem mindenki süteményt kér az itala mellé, amikor is elkapta újra a kezemet. Ujjai erősen fonódtak a felkarom köré. Arcom megrándult a fájdalomtól, de hangot nem adtam ki, csak várakozóan néztem rá. Vártam arra, hogy újra kitörjön, hamarosan meg is történt. Nem fordítottam el  fejemet, csak hallgattam az ocsmány megjegyzéseket, azt, hogy megint mit követtem el, miközben úgy éreztem, hogy nem tettem semmi rosszat se. Egyszerűen csak nem akartam ma is érezni a közelségét, ami esélyesen este még inkább fájni fog.
Nem ütött meg, pedig láttam rajta, hogy nem sokon múlott, de amikor úgy érezte, hogy végzett, akkor lökött rajtam egyet, mintha csak egy rongybaba lennék. Én pedig pontosan úgy estem neki a pultnak. Fejemet a szélébe bevertem, sajgott és szédültem is, de nem éreztem, hogy véreznék, hiába nyúltam oda a karommal. Fel se tűnt, hogy nem vagyunk egyedül, emiatt is ijedtem meg, amikor újra sietős lépteket hallottam. Apróra rezdültem, amikor megállt mellettem az illető. Kellett kis idő, mire feltűnt, hogy szőke tincsek társulnak az alakhoz, de még mindig nem láttam teljesen jól.
- Sajnálom. Pillanat és mindjárt kiszolgálom Önt. – automatikusan jött a megszólalás, de mozdulni nem tudtam hirtelen. Amint megpróbáltam, újra lerogytam és a látásom még mindig kicsit homályos volt. Próbáltam megnyugodni, összeszorítani újra a fogaimat, ahogyan ennyi éven át tettem. Nem lesz semmi baj. Fogalmam sincs, hogy miért is próbáltam még mindig hazudni önmagamnak ezzel.




■ ■ ■  hug  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
6
● ● Reag szám :
4
● ● karakter arca :
Jasmine Tookes


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Vas. Nov. 11, 2018 4:37 pm

L a y l a & C o r a

Korán reggel volt, mikor bejutottam Párizsba, csak pár megrendelőhöz vittük a terményeket. Mivel tartottunk annyira a gazdaságunkban, hogy megrendelésre egy pár terményt - zöldséget, gyümölcsöt, fűszert el tudjunk adni. Szoktak ilyen köreink lenni a városban.
Ma különösen hamar végeztem, de nem akartam még visszamenni. Szerettem Párizst. Igaz, messze nem olyan, mint Írország, meg más, mint a farm, de mindig is benne volt a szívemben kicsit, még ha sajnos idegenné is vált számomra egy téren. Mikor el van szigetelve az ember, nem tud úgy visszazökkenni a nagy nyüzsgésben, de pont ez a nagy nyüzsgés volt az, ami vonzott és taszított el a várostól. Ma mertem többet nézelődni benne, random választva ki utcákat, amiben eltévedhettem. Sikerült is rendesen, ahogy a kerekutyózásaim közepette nem találtam vissza a kocsihoz.
Hmm? Melyik irányba? Néztem körbe, majd választottam egyet végül, hátha az, de emlékezetem roppant mód csalt, mert csak még arrébb jutottam ki. Elkedvtelenített a dolog, egészen egy kávézóig. Nem is rossz ötlet, egy kávé helyre is hozna, és ahogy láttam, hogy nyitva is van! Pedig ilyenkor még...
Igen, ilyenkor még. Még be sem léptem a küszöbön, mikor két illetőt láttam meg a pult mögött. Mi lenne benne különös? Általában semmi, kivéve azt a tényt, ahogy a férfi hatalmasat lökött a lányon, aki neki esett tompán a pultnak.
Elkerekedett a szám, megborzongtam, ahogy régi emlékek jutottak eszembe. Apám is az erőszak híve volt, noha sosem a családjával szemben, de egy bérgyilkos mit tegyen? Mui-ban is mindig kerestem ezt a kegyetlen, őrjöngő fényt, de sosem találtam... Apám sosem bántott, de láttam egyszer-kétszer, hogyan intézi az ügyeit, elég is volt, hogy egy életre eltántorítson a lehetőségtől, hogy netalántán, véletlenül a nyomdokába lépnék. Nem!
Milyen régen is volt, milyen rég jutott eszembe... De most erőteljesen, ahogy láttam a lányt összeesni.
Azonnal, valami ösztönös mozdulatként léptem felé, mire a márványon meg is hallatszódott cipőm hangja. Felém fordultak, a férfi mérgesen, de ahelyett, hogy kilódított volna csak a kávézóból, inkább füstölögve távozott minden szó nélkül.
Ott teremtem a lány mellett. Pár évvel lehetett nálam fiatalabb, finom kreolbőrrel rendelkezett, barna  haja kissé szétesett, hasonlóan sötét szemei homályosan keresték a fókuszt, azonban nem találták.
- Jól vagy? - fogtam meg a felkarját és elengedtem magam mellett a mondatát. Kiszolgálni? Így? Aggodalmasan pislogtam rá, de csak újra összerogyott, arcába omlottak kávébarna tincsei. - Gyere! - szorosan mellé guggoltam, átkaroltam, hogy rám támaszkodva felállhasson. Körbenéztem, végül az első adandó széket, amit megláttam, ahhoz segítettem hozzá. Nem vártam, hogy a reggeli eseményeim hirtelen ilyen borússá váljanak, ahogy őt figyeltem. - Hol ütötted be? Hadd nézzem! - ajánlottam fel, ahogy főlé hajoltam csupa kedvességgel.
avatar
● ● Posztok száma :
30
● ● Reag szám :
23
● ● Keresem :
M y farmer
Aki el akar tenni lábalól
● ● karakter arca :
✥ Margot Robbie ✥


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó •• Vas. Nov. 11, 2018 6:23 pm

Cora & Layla


Sokak szerint nem kellene tűrnöm, de nem hiszem, hogy sok választásom lenne. Nincs értelme elmenni a rendőrségre és mire rátaláltam arra a személyre, akiről azt hittem, hogy segíthet és talán még számítok valamit annak ellenére is, hogy eltűnt…. addigra már késő volt. Meghalt és egyedül maradtam. Teljesen egyedül most, hogy a hajdani legjobb barátnőm is távozott az élők sorából. Pár hete volt csak a temetése és egy részem inkább azért sírt, hogy nem az enyémet tartották. Nekem itt kellett lennem és elviselni azt, ahogyan egy idomár próbál megtörni még inkább és megnevelni. Tényleg ennyire rossz lennék? Csak ilyen érzéseket vagyok képes kiváltani másokból? Ha nem így lenne, akkor biztosan hittek volna nekem már korábban a rendőrségen is, de helyette neki hittek. Ami meg utána jött, abba még belegondolni is rossz volt. Nem akartam még gondolatban se újra élni, mert hiába reméltem, hogy egyszer átlépi a határt és megöl, de soha nem fog eljönni az a pillanat. Nekem nem lehet olyan szerencsém. Egyszerűen nem.
Így csak álltam, meg se szólaltam, csak hagytam, hogy megalázzon és vártam az újabb pofont, újabb fájdalmas érintést, aminek köszönhetően még inkább utálom az emberek közelségét. Ezért is volt fura, hogy pont egy ilyen helyen dolgoztam, de annyira hangulatos volt és gyönyörű ez a hely. Úgy éreztem, hogy ez egy fajta menedék a szépségével és a békességével, amit áraszt. Ez a hely maradt számomra, amióta az álmok túlmesszire illantak és a rajzolást is abbahagytam, mert még engem is megrémisztettek a megelevenedő és bennem lakozó démonok sokasága.
Nem kellene látnia senkinek se, örülnöm kellene, hogy pofon helyett egy idegen arca kúszik be a látóterembe, még ha kép nem is volt éles. Homályosan láttam őt, a korvonala se volt teljesen kivehető. Örülnöm kellene, de nem tudtam. Inkább csak fájt még inkább, hogy valaki így lát, mert nem mondhatok semmit se, aztán a félelem újra végig szánkázott a gerincem vonalán, ha most nem adta ki magából Vincent azt, amit akart, akkor estére vajon mennyire fogja felhergelni magát és mennyivel lesz fájdalmasabb, mint most lett volna? Miért nem az én életemet vették el, az övék helyett?
Amint hozzám ért összerezdültem, arcomra fájdalmas grimasz kúszott. Még kész szerencse, hogy ez nem lehetett annyira feltűnő. Simán be lehet mesélni az esésnek is akár. – Nincs semmi baj. – magamat vagy őt akartam inkább meggyőzni? Jó kérdés, de esélyesebb volt mind a kettő. El akartam újra hinni, hogy nincs baj és ez így van rendjén. Valamit elkövettem, így jogosan tette ezt velem. Muszáj volt elhinnem, mert úgy kevésbé fájt a tette. Ellenkeztem volna, ha lett volna erőm, de esélytelen volt. Inkább csak próbáltam a karomat kicsit köré fonni, miközben a látásomat kicsit tisztább lett, de még mindig nem teljesen. Hagytam, hogy leültessen és még szánalmasabbnak éreztem magam. – Nem hiszem, hogy komolyabb baj lenne, csak a fejemet ütöttem be, meg a kezemet, semmi vészes. – és önkénytelenül is még lejjebb próbáltam ráncigálni a felsőm ujját. – Tényleg nem akarlak feltartani, biztosan nem ezért jöttél, hanem azért, hogy kávét vagy valami mást kapj. – fel kellene állnom, de nem ment. Túlzottan is jó volt itt ülni, arcomból kisimítottam sötétbarna tincseimet, miközben hunyorogtam és a kelleténél is többször pislogtam, ahogyan tisztult a kép. Barátságos arc bontakozott ki előttem és kicsit el is időztem arcának tanulmányozásában. Ellentétemnek mondanám, kicsit porcelános bőr, gyönyörű naphoz hasonló tincsek és csillogó szempár. Mintha semmi hasonló nem lenne bennünk. – Komolyan mondom, nem akarlak feltartani. Csak ügyetlen voltam, semmi több. – szabadkoztam újra. Fogalmam sem volt, hogy mennyit is látott. Ügyetlen voltam, én vívtam ki a haragját, így megérdemlem, amit kaptam.




■ ■ ■  hug  ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
6
● ● Reag szám :
4
● ● karakter arca :
Jasmine Tookes


Témanyitás ✥ Re: Le Petit Zinc kávézó ••

Ajánlott tartalom

Le Petit Zinc kávézó
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-