Étterem terasz
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 12:29 pm ✥
✥ Today at 12:11 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥
✥ Yesterday at 10:46 pm ✥


Témanyitás ✥ Étterem terasz •• Vas. Aug. 27, 2017 12:30 pm

******
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Vas. Aug. 27, 2017 6:46 pm

Adéle
és
Alexander
A tegnapelőtti veszekedésem Camille-lal nem volt egyszerű, főleg, hogy az a dolog igencsak aggaszt, hogy nem jött haza éjszakára. És még én aggódtam, hogy nem fogok hazaérni előtte, pedig nem sokat időztem el a lánynál, akit hazavittem, miután bőrig ázott. A szerencse az, hogy időben észbe kaptam aznap este, valahogy majdnem letértem a jó útról, pedig ez nem igazán jellemző rám. Nem nagyon bírom a hűtlenséget, és azt sejtem, hogy a feleségem valaki mással kavar a hátam mögött. Az biztos, hogy nem hagyom annyiban a dolgot, utánajárok, de ha rájövök, hogy igazam volt, félő, hogy összeomlok kicsit. Jó pár év van már a hátunk mögött, s nem rossz, sőt, mi több, szép évek. Valahogy mégsem az igazi már az utóbbi időben.
- Jó reggelt. – köszöntöm kifelé menet a konyába a feleségem, de mivel nem békültünk ki, nem adok semmiféle reggeli csókot neki, annak ellenére sem, hogy nagyon vágyom rá. Hidegek vagyunk egymáshoz, és nem őszinték. Azt a csókot, ami pár napja elcsattant köztem és az ismeretlen nő között, nem vallottam be neki, bár néha majdnem eljutok odáig, de az csak rontana az egész helyzeten. Felettébb nyugtat a gondolat, hogy úgysem fog sosem kiderülni, mivel a lány nem tud rólam semmit, én is csak annyit róla, hogy hol lakik. Ezt elslisszolom, még ha valahol bánt is a dolog.
- Jössz be az étterembe?  – kérdezem, miközben belekortyolok a reggeli kávémba. Nem is tudom, minek kérdezem ezt meg, hiszen mindig oda indul reggel, ahogy nagyrészt én is. – Ma bent leszek én is, holnap workshopom lesz, így ma pótolom a holnapi teendőim. – magyarázom, bár valószínűleg nagyon jól tudja az időbeosztásom.
- Nem, ma… dolgom van. El kell intéznem néhány ügyet a banknál és a könyvelőnél.  – mondja, mire összehúzva a szemöldököm teszem le az üres kávéscsészét, és csak hümmögök egyet. – De persze be fogok menni, csak nem tudom pontosan, mikor.  – teszi hozzá, mire észreveszi a reakcióm. Bólintok, és lassan összeszedve a dolgaim indulok el a bejárati ajtó felé.
- Kell tudnom valami fontos dologról? Mármint az étteremmel kapcsolatban?! – teszem hozzá, hogy egyértelmű legyen a kérdésem. Ma reggel egyszerűen nincs kedvem sem beszélgetni, sem veszekedni.
- Az új pincér lány ma kezd. Figyeld meg kérlek, hogy dolgozik, jó-e. Mondtam Victornak is, hogy segítsen neki betanulni, de azért figyelj rá te is. Ha nem jól dolgozik, keresünk mást helyette, volt jelentkező bőven.  – adja ki a feladatot, mire bólintok, és szinte már ott sem vagyok. Az ajtóból visszapillantok azért, és végigmérem a feleségem, aki mostanában tényleg nagyon nem önmaga. Nem beszél hozzám, nem tudom, mi a baj, pedig nagyon szeretném tudni, kellene tudnom…

- Szép napot mindenkinek!  – köszönök, ahogy végigszelem az éttermet, míg el nem jutok az irodáig. Körbe sem nézek egyenlőre, a készülődés a déli nyitásra ugyanis már javában zajlik, és senkit nem akarok megzavarni a munkában. Az asztalon halomban állnak a papírok, kisebb káosz uralkodik. Mi a francot csinált Camille itt az elmúlt napokban? Nagyot sóhajtok, és nagyjából összepakolom a papírokat, elrendezem őket. Igazából komolyan nem tudom elképzelni, mi a franc folyik a hátam mögött, de kezdi most már nagyon izgatni a fantáziámat. Semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy valami másik férfival kavar. Különben miért ne mondaná el, mi a helyzet?

Az étterem megtelt vendégekkel, én pedig kiindulok, hogy felmérjem, az új beosztott milyen munkát végez. Victorhoz megyek, mert egyenlőre nem veszem észre az új arcot.
- Victor, melyik az új pincér lány?  – kérdezem tőle mellé állva, miközben mosolyogva bólintok az egyik melletünk elhaladó vendégnek.
- Adéle? Ő, ott!  – mutat a két asztallal arrébb éppen felszolgáló nőre. – Eddig mindent nagyon jól csinál. – mondja, majd el is lép mellőlem, hogy menjen a dolgára. Szemrevételezem az újoncot, amint a dolgát teszi, bár nem akarok sokáig figyelni. Camille szokott mindig a sarkukban lenni, és odafigyelni minden apróságra. Mivel megkért, figyelem, és amúgy is beszeretnék neki mutatkozni, mert szeretek jóban lenni az alkalmazottjaimmal. Azonban ahogy felém fordul, elkerekednek a szemeim és majdhogynem rosszul leszek. Hogy mitől? Bassza meg, ez a nő, akivel pár napja gabalyodtam össze! Az éttermemben! Az éttermünkben! Te jóságos ég! Látom, ahogy ő is nagyon meglepődik, és zavarban van, ahogy felém tart, de mielőtt odaérne elébe megyek. Nem tudom, sejti-e, hogy én vagyok a főnöke, mert ha azt gondolja, hogy csak egy vendég vagyok, az még semmi a mostani szituhoz képest.
- Baszki. Ez kellemetlen. – motyogom, és felé nyújtom a kezem mosolyogva, mintha nem ismerném. Bár az az igazság, hogy nem ismerem, mert a nevét sem tudom, hisz jobbnak láttam azután vagy azelőtt nem megkérdezni, mikor szenvedélyes csókcsatába keveredtünk. – Alexander Withmore, az étterem másik tulajdonosa.  – rázok vele kezet, és mielőtt ellépnék tőle, kicsit közelebb hajolva hozzá, észrevétlenül súgok oda neki. – Nem szeretném, ha bárki is megtudná.  – mosolyodom el, mintha mi sem történt volna, pedig elég para az egész. A feleségemmel interjúzott. Pontosan pár órával azelőtt, hogy felmentem hozzá, és elengedtük magunkat. Mi lesz ebből!?
- A nap végén találkozunk az irodában, hogy megbeszélhessük a továbbiakat a munkával kapcsolatban.  – mondom neki normál hangerőn, mint a többinek is mondtam mindig is, és hátat fordítva, égnek emelve a tekintetem indulok vissza az iroda felé, de megállok a pultnál.
- Rose?! Kérek egy whiskyt.  – mondom a pultosnak, ő pedig meglepetten néz, ugyanis munkaidőben sosem szoktam inni. Ahogy elém rakja, rögtön lehúzom egyszerre. – Kösz! – és már indulok is az irodába, hogy kitaláljam, hogyan tovább?!

szószám: 891 || note: || zene
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Hétf. Aug. 28, 2017 6:12 am

Ha érez a szív, elfut az értelem!

Léda & Alex

N
aaaaa, Jojó! Hagyjál már... - nyöszörögtem álmosan, miközben a fejemre húztam a takarót. Gyenge próbálkozás volt ami most sem igazán vált be, ugyan úgy ahogy máskor se nagyon szokott. Csak tudnám, hogy Jo ilyenkor hol a fenében császkál. Amikor megvitattuk a kutya kérdését akkor esküdözött égre-földre, hogy minden szükségletét Ő fogja kielégíteni a kutyusnak. Erre mint minden nagyobb dolog, Jojó is az én nyakamba szakadt. Néha a szó legszorosabb értelmében is, de legalább nem egy óriástermetű kutyáról van szó, csak egy kicsi Jack Russell-terrierről.
- Jooo! A fenébe is miért nem foglalkozol a kutyával? - kiabálok hangosan, miközben felkászálódok és mérgesen átdörömbölök a falon a szomszéd szobába.
Túlságosan nagy a csend. Semmi válasz, még csak egy nyüsszenés sem. Ez pedig azt jelenti, hogy túlságosan is jól sikerült a tegnapi buli a csajokkal és még nem ért haza. Fantasztikus, sőt mi több fenomenális. Pontosan erre volt szükségem így az első munkanapomon, de mit tehetnék. Jo a leglököttebb és legéletképtelenebb nő a világon, de ennek ellenére nem tudok rá haragudni.
- Na kis haver azt hiszem ma is kettesben reggelizünk. - simiztem meg Jojó buksiját és elindultam a hónom alatt a kis szőrcsomóval, bekapcsoltam a bejárati ajtó mellett álló ősöreg hifit.
Annyiszor mondtam már Jo-nak, hogy le kellene cserélnünk, mert életveszélyes, de állítása szerint semmi baj. Hát én nem tudom, de az fix, hogy ha kigyullad tőle a lakás akkor kitekerem a barátnőm nyakát.
- Lássuk csak, mi van itt. - motyogom magamnak, miközben letettem a kutyát és elkezdek kotorászni az Ő ételes fiókjában. Jo mentségére szóljon ennivalóval legalább feltankolt a kis szarosnak. Néha elgondolkozom rajta, hogy egy kicsit elkényeztetjük a vakarcsot, de végül is valamit valamiért, nem? Cserébe Jojó őrzi a lakást amikor nem vagyunk itthon és jól nevelt kutya módjára nem piszkít oda sehová.
- Ez jó lesz. komolyan jobban élsz mint mi. Elképesztő. - mondom fejcsóválás közben, ahogy a tányérjába kaparom a kajáját és elétettem a kék kis tányért.
A konyhapultnál ülve a müzlimet majszolom, miközben folyamatosan azon jár az agyam, vajon mi is lehet azzal a pasassal aki a múltkor hazahozott és annyira jól csókolt. Nem is igazán értem mért kattog körülötte az agyam amikor sanszos, hogy többé nem is fogom látni. Meg amúgy is, nem érek én rá pasizni, még ha úgy is lenne. Alighanem a munka minden időmet el fogja venni és esténként örülök ha hazaesek és eltalálok az ágyamig. Egy pasi csak még inkább megbonyolítaná a már így sem éppen szokványos életemet. Úgyhogy köszönöm szépen, de nem. Egy-egy futó kalandnál többet nem kérek belőlük.
Mélyenszántó gondolataimból Jojó rántott vissza azzal az idegesítően éles ugatásával amit csak akkor szokott produkálni amikor az "anyja" és egy idegen pasi van az Ő területén. De még milyen jó, hogy Jo és a lovagja mostanra időzítették az érkezést, ugyanis olyan szinten elvesztettem az időérzékemet, hogy már az első napomon késésben vagyok. Egyre szebb és szebb lesz ez a nap, pedig jóformán még el sem kezdődött.
A FLEUR DE LYS az egyik legfelkapottabb és legmenőbb étterem a környéken. Éppen ezért nem meglepő ha folyamatosan bővítik a személyzetet, a bővülő vendégsereg kényelme és elégedettsége érdekében. Amikor megtudtam, hogy felvétel van és pincérnőt keresnek, egyből tudtam, hogy fel kell kötnöm a szoknyám ha be akarok kerülni hozzájuk. Jó, nyilván én sem arról ábrándoztam kislányként, hogy pincérnő leszek, de ez van. Bár gyanítom a szüleimet is a gutaütés kerülgetné, ha rájönnének, hogy az egy szem kislányuk egy orvosi diplomával, mások ebédjét és italait szervírozza napestig.
- Te jó ég! El fogok késni. - dobtam el a kezemből a kanalamat és rohantam a fürdőbe, hogy legalább valami emberi formát öltsek magamra.
A kedvenc tornacipőm, egy csőszárú farmer és egy bővebb póló no meg egy minimális smink. Nem igazán viszem túlzásba a divatolást és a cicomázást, hiszen úgy is kapunk munkaruhát ami arculatorientált. Akkor meg inkább kényelmese és lazán öltözök, mintsem csillivilli kényelmetlen cuccokba, amiben nem érzem jól magam.
Körülbelül öt perces rekord idejű elkészülés után és egy gyors "Hello Jo! Késésben vagyok! Viszlát Jo!" után és alig harminc percnyi hervasztó tömeközlekedési eszközön töltött idő után még éppen időben futottam be.
Nyilván egy új arc mindenkinek felkelti az érdeklődését és a legtöbben barátságosan köszöntik az új embert aki új lehetőségeket hordoz magában. Van aki már első ránézésre ellenséget lát bennem, van aki leedő barátnőt és akad olyan is aki csak egy kétlábon járó puncit. Mondanom sem kell, hogy a férfi kollégák túlnyomó része ebbe a csoportba tartozik. De egy idő után hozzászokik az ember, ha többször is volt már a friss hús szerepében. Azonban Victor egészen jófej alak.Ő amolyan mentorféle lesz számomra az elkövetkezendő időszakban. Megmutaott mindent, hogy mit hol találok, melyik asztal melyik, hová vigyem a rendeléseket, honnan vehetem el a felszolgálandó ételeket, meg minden ilyesmit. Azt hiszem vele jól kijövök majd, ha a többiek közt nem is fogok mindenkivel összebarátkozni.
Éppen a legnagyobb forgalom kellős közepén jártunk amikor elért hozzám a füles, miszerint a főnök bent van. Több információra nem is volt szükségem, ugyanis én már itt elkönyveltem magamban, hogy Camilláról van szó. Nyilván kíváncsi rá, milyen is az új lány aki addig járt a nyakára, ameddig fel nem vette. A helyében én is ezt tenném, úgyhogy nem ítélhetem el, csupán annyit tehetek, hogy megmutatom neki, mire is vagyok képes. Ám amikor a hetes asztal vendégeinek kiszolgálásával végeztem és felpillantottam, nem azt láttam amire vártam.
Egy pillanatra meglepettség, ijedtség és leginkább értetlenség ülhetett ki az arcomra. Ez meg mégis mi a fenét keres itt? Nem hiszem el, hogy a sorsom pont ezt a napot választotta arra, hogy cseszekedjen velem. Minden esetre vettem egy nagy levegőt és céltudatosan elindultam felé. Azonban a bonyodalmaknak itt még nem ért vége, korán sem.
- Igazán örülök. Adéle Betranche, ügyeletes újonc. - nyújtottam felé én is a kezem, égül pedig kezet ráztam vele.
Azt a kínkeserves... Ez is csak velem történhet meg. Tudom, hogy nem szép dolog, tőlem, hogy elhagytam a családomat, de azért ekkora pofont nem érdemeltem volna a sorstól, vagy karmától, vagy bánom is én ki minek hívja.
Mindenesetre gyanítom neki sem az a leghőbb vágya, hogy kiderüljön az a kis csókocska közöttünk. Na nem mintha bármit is jelentett volna bármelyikőnknek is. Viszont ha nem akarok két szék közül a pad alá esni és munkanélkülivé válni, akkor azt hiszem jobban teszem ha tartom a szám és inkább a munkámra koncentrálok, mintsem arra mi is történhetett volna ha akkor nem vagyunk, vagyis inkább Ő nincs észnél.
- Hogyne, főnök. - válaszoltam udvariasan mégis távolságtartóan.
Amikor pedig végre elsétált én is követtem a példáját és kivettem az első ötperces szünetemet, hogy egy kicsit lehiggadhassak. Az étterem mögötti kis sikátorban lépve tudatosult csak bennem, hogy éppen hiperventillálok. Mi a fene folyik az életemben? Minden és mindenki megkergült. Az ég szerelmére, én csak egy nyugis első napot szerettem volna. Hogy a fene esne bele.
A nap hátralévő részében eléggé szétszórtnak éreztem magam, ami szerencsére a munkám minőségén nem volt észrevehető. Belül viszont ordítani tudtam volna a dühtől. De nem tehettem meg, hiszen nem hagyhatom, hogy bárki is észrevegyen valamit is, mert akkor egyből megbélyegeznének, hogy "csókos" vagyok, akit a főnök azért vett fel mert volt köztük egy kis csőrözés, meg még kitudja mi. Hát én tudom, hogy azonkívül semmi nem volt és nem is lesz. Számomra most a munka az első és nincs szükségem nehezítő körülményekre. Éppen elég lesz a tudat, hogy nap, mint nap szembe kell majd vele néznem és a feleségével is aki mindenről mit sem sejt.
- Bejöhetek? - kukucskáltam be a résnyire nyitott irodaajtón amikor a kopogtatásom után kiszűrődő hangok jelezték, hogy  szabad az út a főnököm irodájába. Na ez lesz még egy igazán kínos beszélgetés. Ha lehet még kínosabb ó, mint az újbóli találkozásunk.

music:Clikk note:Remélem tetszik  words: 1256
©
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Szer. Aug. 30, 2017 4:23 am

Adéle
és
Alexander
Tulajdonképpen egy szóval tudnám jellemezni a helyzetet, ami jelen pillanatban előállt. Pech. Vagy annál talán túlontúl durvább. Hogy lehet ilyen egybeesés, könyörgöm? Összeveszek a feleségemmel, elindulok haza a szakadó esőben, mikor azt hiszem, hogy az út szélén álló nő az egyik ismerősöm, megállok. Bár már ott is kicsit megbukott a sztori, hogy hazavittem egy számomra tök ismeretlen nőt. Hazavittem, beszélgettünk, behívott magához, és az isten se tudja, milyen pillanat lehetett, de valahogy mégiscsak megtörtént az a csók. Nem is akármilyen. Hogy az a…
Adéle –mint kiderült, mert az előző találkozásunk alkalmával még a nevét is elfelejtettem megkérdezni- egészen jól kezeli a helyzetet, egyenlőre. Ki tudja? Nem is ismerem. Lehet, hogy holnap reggel, ha Milla bejön dolgozni, az lesz az első, hogy kitálal neki, én meg kábé dobhatom ki az ablakon a házasságomat. Eddig se akart gyereket, ez ha kiderül, még inkább nem fog akarni. Jóságos!
- Csak… Alex. Utálom, ha főnöknek hívnak. – motyogom neki, hisz ez az igazság. Sosem kértem, vagy vártam el egyik alkalmazottunktól sem, hogy főnöknek hívjon. Már csak azért sem, mert én nagy általánosságban jóban vagyok velük, és ha arról lenne szó, akár egy sörözésben is benne lennék velük. Nem hordom én egyáltalán fent az orrom attól, hogy az én éttermemben dolgoznak. De hogy most mi a jó francot fogok kezdeni ezzel a helyzettel és Adélelal? Hát ez igen érdekes lesz.
Az irodámban fel-alá járkálok, néha megállok elrendezgetni a papír stócokat. Ha Adéle úgy dönt, hogy itt akar maradni dolgozni, én nyilván nem fogom azt mondani, hogy ne dolgozzon itt. Csak egy csók volt, nem kell ezt annyira felfújni. Azért az mégiscsak zavar, hogy Camille-lal nap, mint nap találkoznak majd, sőt! Beszélgetnek! Nem értem mi ütött belém. Elcsesztem az egészet, még ha nem mentem volna fel hozzá, az nagyjából rendben van, de hogy ott rábólintottam, az nagy hiba volt. Igazából csak másnap motoszkált az egész a fejemben, s csak akkor volt egy kisebb lelkiismeret furdalásom, de többnyire már ki is ment a fejemből a dolog. Vagyis nem teljesen, hiszen jó párszor visszakalandoztak a gondolataim az estére. Ennek az okát sem értem teljesen. Mindenesetre ezzel, hogy idejött dolgozni, igencsak felbolygatott mindent.
A másik, Camille. Hol az istenben van már? A nap végén járunk, és se egy telefon, és be sem jött. Valószínűleg ma már nem is fog. Nincs rendben vele valami. Sőt, az egész kapcsolatunkkal, valami nem oké. Valamit titkol előlem, és ez roppant mód zavar, hiszen házasok vagyunk. Elméletileg nem lehetnének titkaink egymás előtt, gyakorlatilag… én is ugyanazt csinálom, amit ő. Na azért nem egészen, hiszen én valószínűleg kisebb dolgot titkolok el előle, mint ő előlem. Azt hiszem megcsal.
A kopogás kizökkentett a gondolatmenetemből, és az ajtó felé pillantok. Na, ez kínos lesz.
- Szia. – köszönök, majd megköszörülöm a torkom. Kicsit összébb rendezgetem a dolgokat az asztalon, és csak most eszmélek fel rá, hogy egész nap szinte semmit nem csináltam, csak kattogott az agyam. Azt sem néztem meg rendesen, hogy hogy dolgozik? Nem hinném, hogy probléma lenne mondjuk, mert ha valaki iszonyat béna, akkor Victor egész nap a sarkamban toporog, hogy nem bírja tovább nézni, ma pedig nem szólt egy szót sem.
- Ülj le, kérlek. – mondom, miközben az asztal másik oldalán lévő székre mutatok. Tulajdonképp azt sem tudom, hol kezdjem a beszélgetést. Most a munkáról kellene beszélnünk, vagy a napokban történtekről? Sosem gondoltam, hogy valaha beszélnem kéne vele róla. Nem tudtuk egymásról, ki kicsoda… - Nos… Hogy telt az első nap? – kérdezek rá, végül úgy döntök, hogy inkább a munkával kezdem. Leülök vele szembe, és ahogy végigpillantok rajta, újra leperegnek előttem az emlékek. Mélyet sóhajtok, mikor a tekintetem a szájára siklik, s végül megállapodik a szemén.
- Bocsánat, mit mondtál? Milyen volt? Ne haragudj, de a mai napom egy kicsit… káoszos. – mondom, s most már odafigyelek arra, amit mond. Összefonom a karom magam előtt, és azon gondolkodom, vajon őt érdekli-e egyáltalán, mi történt köztünk? Jobb lenne, ha nem érdekelné, mert tudom, hogy vannak olyan nők, akik egy csóktól rögtön szerelembe esnek.
- Figyelj, ne haragudj, de muszáj pár szót váltanunk arról, hogy mi volt köztünk pár napja. – kezdem el, mikor befejezte a mondandóját. – Én nem akarom, hogy ez a munkád rovására menjen, vagy bármi hasonló. Próbáljuk meg elfelejteni, és úgy dolgozni együtt, mintha mi sem történt volna. Én amúgy sem vagyok bent az étteremben egész napokat, inkább Camille… igen, a feleségem, aki több időt tölt itt. – magyarázom, és tudom, hogy most ha ezt a beszélgetést bárki látná kívülről, nevetne rajta. Csak az a baj, hogy nekem ez kurvára nem vicces. – És tudom, hogy ez most irtó hülye helyzet, de meglehetne azt valahogy oldani, hogy Camille ne tudja meg, hogy mi úgymond ismertük egymást, mielőtt idejöttél dolgozni? – mélyen a szemébe fúrom a tekintetem, és kissé oldalra döntöm a fejem. Azt azért meg kell mondjam, hogy nem csak az a kis rum szépítette meg ezt a lányt a múltkor. Ahogy végigfut az este a gondolataimban, felnevetek halkan a fejemet fogva, ugyanis eszembe jut, hogy Adéle lényegében a feleségemre azt mondta a múltkor, hogy baszatlan picsa. Ennek tudatában egy kicsit megcáfolnám a dolgot, bár az első felét részemről tekinthetjük okénak. Még akkor is, ha nem szeretném, de az tény, hogy az elmúlt időszakban nem vittük túlzásba a szexet.
- Na jó, ez a helyzet annyira szerencsétlen, hogy az év sztoriját biztos megnyernénk vele. – mondom, majd felállok a székből, és Adélera nézek. – Aláírod a munkaszerződést, vagy kérsz egy nap gondolkodást? – Teszem fel a kérdést, hiszen ilyen helyzetben adok neki ennyi egérutat, hogy kitalálja, mit szeretne?!


szószám: 911 || note:  || zene
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Vas. Szept. 03, 2017 8:18 pm

Ha érez a szív, elfut az értelem!

Léda & Alex

A
z egész helyzet olyan kaotikus és kilátástalan. Mint az az előbb kiderült Alex és a felesége vezetik az éttermet ahol jelen pillanatban is dolgozom. Felettébb kínos a szituáció, de erről igazából nem tehet senki. Ez csak a sorsom egy újabb idióta tréfája amiért elhagytam a családom. Akkor amikor ez az egész zavaros katyvasz elkezdődött nem gondoltam volna, hogy ez lesz. De végső soron abból kell gazdálkodnunk amink van, nem? Úgyhogy kénytelenek leszünk ebből az abszurd helyzetből a legtöbbet kihozni.
- Igazán örülök, Alex. - feleltem mosolyogva, miközben egy kósza hajtincset a fülem mögé tessékeltem.
A nap további részében leginkább a munkámra próbáltam összpontosítani, de ez nem mindig sikerült valami szuperszónikusan. Mégis mindent összevetve úgy gondolom, hogy egész jól telt az első napom. Jó azért voltak döccenők benne, de reményeim szerint azokat is sikerül majd kiküszöbölnünk és akkor minden csúcs szuper lesz. Bár ahogy a saját szerencsémet ismerem, előbb vagy utóbb úgyis minden elcsesződik megint. Victor a zárás után odahívatott magához és elmondta a véleményét rólam és a munkámról ami igazán pozitív volt. De végső soron ezt akartam nem? Hiszen amióta megtudtam, hogy felvettek csak arra koncentráltam, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam majd. Persze az nem volt belekalkulálva a képletbe, hogy előtte még majdnem ágyba bújok a főnökömmel. Ha már most ilyen kínos a helyzet, akkor mi lenne abban az esetben? Bele sem merek gondolni, hogy az milyen zavart okozna a rendszerben. De szerencsére vagy nem szerencsére, de nem így történt. Úgyhogy tulajdonképpen nincs is miről beszélnünk.
Azután, hogy Victor elmondta a véleményét és közölte, hogy akkor a továbbiakban is számítanak rám, tudtam, hogy nagy bajban vagyok amiből nem lesz egyszerű kimászni.
Az Alex és köztem lévő vonzalom nem csak pillanatnyi volt amit a rumos tea okozott. Mindennek ellenére mégis azt gondolom, hogy felesleges lenne ebbe többet belegondolni mint ami benne van. Úgyhogy összeszedtem minden bátorságom és elrendezve a külsőmet, kifújtam a tüdőmből az addig bent tartott levegőt és kopogtam. Nem volt más választásom. Tetszik a munka, akarom ezt a munkát és nem hagyom, hogy egy felelőtlen csók megfosszon attól, hogy azt csinálhassam amit szeretnék, ott ahol szeretném.
Miután bebocsátást kaptam az irodába, becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam az asztal felé ahol Alex várt rám. A fene esne bele, hogy ilyen jóképű!
- Köszi. - köszöntem meg ahogy hellyel kínált.
Annyira szokatlan nekem ez az egész szituáció. Még akkor sem éreztem magam ennyire kellemetlenül amikor Olaszországban bevittek minket a rendőrségre és próbáltuk kimagyarázni magunkat a szituációból, szinte egy szál fehérneműben. Pedig azért az sem volt éppen egy egyszerű helyzet, de ez....
- Ami azt illeti egész jól. - válaszoltam mosolyogva és reménykedve abban, hogy nem fognak a dolgok abba az irányba elmenni amiről egyikünk sem szeretne beszélni. Legalábbis én biztosan nem, de ahogy mondani szokás ember tervez, isten végez. Mert ahogy méregetni kezd rá kell ébrednem, hogy Ő igenis beszélni akar arról az estéről és arról a csókról.
- Csak annyit mondtam, hogy miután megjelentél egy kicsit zavaros, de egyébként meglepően jó. - mondtam el ismét a kérdésére a válaszomat egy kicsit kibővítve az előző rövidke válaszomat.
Tény, hogy nem sok kedvem van beszélni egy olyan dologról ami akár mindent tönkre is tehet. Viszont ha nem játszunk nyílt lapokkal akkor abból csak még inkább bajunk lehet. Úgyhogy az lesz a legjobb ha mindent tisztázunk és úgy teszünk mint ha nem történt volna semmi.
- Igazából nem történt semmi, úgyhogy nincs miről beszélnünk. Viszont bocsi, hogy olyanokat mondtam... a feleségedről. - motyogtam az utolsó szót jó alaposan "megrágcsálva".
Valahogy nem tudom megérteni Camille-t. Van egy okos, kedves, iszonyatosan szexi férje akivel van egy jól működő közös éttermük és Ő mégis olyan... olyan nem is tudnám jól megfogalmazni milyen. Egész egyszerűen talán a savanyú jelzőt tudnám rá mondani. De lehet, hogy egész egyszerűen csak rossz passzban van és igazából másmilyen, mint amilyennek mutatja magát.
- Figyelj Alex. Nem szokásom árulkodni és mások titkait felfedni, főleg úgy nem, hogy nekem is vannak titkaim. Meg amúgy is nem az óvodában vagyunk, hogy egyből szaladjak hozzá. Főleg azért mert csak egy nyavalyás csókról volt szó az istenért. - csattantam fel a mondandóm utolsó részénél.
Nem igazán tudom eldönteni, hogy mi az ami a leginkább zavar ebben a helyzetben. Emiatt pedig olyan tehetetlennek érzem magam ami csak még inkább frusztrálttá tesz. Ez egy olyan ördögi körforgás amiből képtelen vagyok kiszakadni.
- Furcsa lenne, ha kérnék egy kis időt? Így legalább beszélhetnél Victorral is, hogy mennyire vagyok alkalmas a munkára. - néztem rá egyszerre kérdőn és dacosan amikor feláll az asztaltól.
Annyira utálom ezt a helyzetet. Azt meg még inkább, hogy a titkom ennyi katyvaszt és megannyi újabb titkot hoz magával amit nem beszélhetek meg senkivel, még a legjobb barátnőmmel sem. Aki tuti fenéken billentene ha most itt lenne és közölné, hogy hülye vagyok ha nem írom alá most azonnal a szerződésemet, mivel nem mindennap adódik még egy ilyen munka.

music:Clikk note:Remélem tetszik  words: 795
©
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Csüt. Szept. 07, 2017 11:37 pm

Adéle
és
Alexander
Megmondom őszintén, egy kicsit félek attól, hogy Adéle szája eljár. Tulajdonképpen ő fölényben van, mert ha ez kiderül, valószínű oda a házasságom. Nem örülnék neki. Adéle nőből van, így nem csodálkoznék, ha egyszer felhasználná ezt ellenem. Azt viszont biztos, hogy nem fogom megvárni. Nincs az az isten... Nem is ismerem őt, ki tudja, lehet, hogy egy hárpia, aki csak arra vár, hogy lecsaphasson. Két-három órára találkoztunk, és akkor sem ismertük meg túlzottan egymást attól függetlenül, hogy beszélgettünk, rohadtul nem ismerjük egymást. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz dolog ebben a helyzetben. Nem igazán történt velem eddig ilyesmi az életben, kivéve, amikor még huszonéves voltam. Akkor természetesen volt olyan időszak, amikor több nővel jártam egyszerre, amire mai fejjel nem feltétlenül vagyok büszke. Azt mondjuk nem tagadom, hogy élveztem a helyzetet. Ha egyszer Juleshoz volt kedvem, akkor Julesszal voltam. Ha éppen Lorette volt terítéken, akkor vele szórakoztam, de olyan nem igazán volt, hogy hoppon maradtam.
Nem lepődök meg azon, hogy ő is megzavarodott kissé, miután megjelentem, és felvilágosítottam arról, hogy én nem vagyok más, mint a főnöke, s a másik főnöke az én feleségem. Bizarr a helyzet, de azért örülök, hogy jól ment az első napja itt. Én nem akarok keresztbe tenni nála a munkában, remélhetőleg ő sem akar nálam a magánéletben.
- Örülök. – mondok csak ennyit, s végül is, nem is nagyon tudok mást mondani. Mit kéne még mondanom?
Azért azt igazán nem mondanám, hogy nem történt semmi. Bármely oldalról is nézzük, az a csók elcsattant, és az a csók nem egy szájra puszi, vagy hasonló volt, hanem egy hosszú, szenvedélyes csókcsata. Azért erre nem mondanám, hogy semmi. A bocsánatkérésre legyintek. Az, hogy olyanokat mondott Milláról, annak megvan az oka. Ha nem lennénk ilyen szar viszonyban az elmúlt időszakban, akkor nem mondaná rá Adéle ismeretlenül, hogy baszatlan picsa. Mert Camilla igazából nem az, csak van valami, amit nem mond el nekem, és ez rohadtul nem jó így. A szexuális életünkre meg végképp nem fejt ki jó hatást.
Mikor azt mondja, nincs miért aggódnom, nem tudom miért, de még így sem nyugszom meg. Pont azért, amit az előbb is mondtam, hogy nem ismerem, miért bíznék a szavaiban? Az utolsó mondatánál elfojtok egy mosolyt, félig eltakarva azt a kézfejemmel.
- Persze, csak egy csók... – mondom, majd akaratlanul is folytatom. - ...na, de az milyen volt! – azért kicsit halkabban mondom, de igazából még én magam sem hiszem el, hogy ez kicsúszott a számon. Nem akarok semmit ettől a nőtől, s ezentúl közöttünk nem lesz más, csakis munkaviszony. Az istenért, de van benne valami, ami borzasztóan vonzó. Csak úgy, mintha hívogatna maga felé. Mintha azt hajtogatná, hogy „gyere, ismételjük meg!”. Miután Adéle kizökkent hála a jó égnek a gondolataimból, ajkairól újból a szemeibe fúrom a tekintetem, s hallgatom, amit mond.
- Persze, nincs ezzel probléma. De ígérd meg, hogy a történtek nem fogják befolyásolni a döntésedet! – válaszolom neki, bár igaz, elég kevesen szoktak időt kérni. – Azt azért tudd, hogy a helyedben nem sokat gondolkodnék, ugyanis elég sokan pályáznak a pozícióra. Már nem azért, de Camilla nem biztos, hogy várni fog az aláírásodra, ha nem teszed meg ezt hamarosan, avagy nem egyértelműsíted számunkra, hogy eszed ágában sincs itt dolgozni. – magyarázom neki, hogy tudja, mire kell számítania. Bár kétlem, hogy emiatt ne írná alá a szerződést, hisz az részéről azt jelentené, hogy rossz hatással lenne rá az, hogy én jelen vagyok az életében, vagy netalántán jelentett neki valamit az a csók.
- Rendben, természetesen amúgy is beszélek Victorral. Senkit nem veszünk fel anélkül, hogy kikérnénk a véleményét. – jelzem neki, bár elég egyértelmű, hogy ez ez esetben már nem igaz, hisz épp az előbb írattam volna alá vele a szerződést, ha úgy döntött volna. – Mindegy, azért ha már itt vagyunk, odaadom a szerződést, hogy ha mindkét félnek megfelel a másik, tudd a feltételeket. Amennyiben úgy döntenél, hogy elfogadod az ajánlatot, holnap reggel tízig legyen az asztalon a papír. Tovább nem igazán tudunk várni, szükség van az emberre. – Kissé szigorúbba váltok át, hogy azért mégiscsak tudja, hogy mit várunk tőle, és azt se felejtse el, hogy nem az egyik múlt esti beszélgető- és csók partnerével áll szemben, hanen a főnökével. Csak továbbra tudjuk mindketten úgy tekinteni egymásra, mint két független ember, akik munkában állnak kapcsolatban egymással, s nem bármilyen más egyéb módon...

szószám: 701 || note:  || zene
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Szer. Okt. 04, 2017 9:05 pm

Ha érez a szív, elfut az értelem!

Léda & Alex

A
falra tudnék mászni attól, amikor a férfiak általánosítják a nőket egy bugyuta sztereotípia alapján. Lemerném fogadni, hogy Alex fejében is ott motoszkál az a gondolat, hogy nő létemre nem lehet bennem megbízni. Biztos elfogom mondani a titkát, mivel egy nő úgy is képtelen arra, hogy megtartsa a titkokat. Pedig ha tudná mekkora tévedésben él és tulajdonképpen mennyi titok lengi körbe a mindennapjainkat. egyébként is mit gondol rólam? Nem akarom én tönkretenni senkinek a házasságát, ennyi azért még van bennem is. Még úgy is, hogy sokszor megfordult a fejemben mi lehetett volna abból az éjszakából ha egy picit több rum kerül a teánkba.
A kijelentését, miszerint örül neki, hogy jó volt a mai napom, csak egy barátságos mosollyal nyugtázom. Végül is mi mást tehetnék?
- Ez tény, viszont a tényektől elvonatkoztatva akkor is csak egy csók volt. Ennyi. Neked van egy csinos feleséged, nekem pedig szükségem van erre a munkára. Szóval azt hiszem az lesz mind a kettőnk számára a legjobb ha úgy teszünk mintha semmi nem történt volna. Rendben? - nézek mélyen és reménykedően a szemeibe.
Nem tagadom, hogy akkor este, ott amikor a karjaiban tartott a csókunk közben, el tudtam volna képzelni vele bármit. Legyen az egy egy éjszakás kaland, vagy éppen egy hosszabb és mélyebbre ható szerelem. De amióta tudom, hogy felesége van és ő a főnököm ezeket az érzéseket próbálom elásni magamban jó mélyre, de ettől függetlenül mégis bennem vannak, akármennyire is nem szeretném, hogy ott legyenek. De végső soron emberek vagyunk és arról végképp nem tehetünk, hogy mit érzünk egy másig ember iránt.
- Ezt nem ígérhetem meg, de igyekezni fogok, hogy mind a kettőnk számára jó döntést hozhassak. Főleg azért mert tényleg szükségem van a munkára. - mondtam elkomolyodva. Na nem mintha nem lenne még több lehetőségem arra, hogy elhelyezkedjek, de én itt szeretnék dolgozni. Ez az a hely ahol jól érzem magam és nem csak azért akarok dolgozni mert muszáj.
- Nem is kell neki. Holnap reggelre az asztalán lesznek a papírok vagy így, vagy úgy. - vágtam rá kapásból, pedig halvány lila gőzön nem volt róla, hogyan is fogok végül dönteni.
Fogalmam sincs hogyan fogom tudni összeegyeztetni, a munkámat és azt a vonzalmat amit egy nős férfi iránt érzek. Mert tagadhatatlanul meg van közöttünk a kémia amire jó bizonyíték volt az a csók.
- Kérdezhetek valamit? De persze nem muszáj válaszolnod, csupán kíváncsi vagyok. Na és persze valamelyest a döntésemet is érinteni fogja a válaszod. - hozakodtam elő egy olyan dologgal amiről egyébként fogalmam sincs honnan bukkant fel bennem. De miután már feltettem nem volt választásom, a jóváhagyása után feltettem neki egy olyan kérdést ami sokat elárulhat arról mi is folyik itt valójában. Közte és a felesége között és kettőnk között egyaránt.
- Alex, miért jöttél fel akkor este hozzám? - néztem rá, miközben szuggerálni próbáltam, hogy nyíljon meg nekem egy kicsit és beszélgessünk úgy egymással mintha régi jó barátok lennénk.

music:Clikk note: Embarassed  words: 474
©️
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Szomb. Okt. 14, 2017 10:56 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Pént. Dec. 29, 2017 3:58 pm


To Dongchan


Szerettem volna egy barátnőmmel beszélni, nem szándékoztam elmondani a baba dolgot, csak úgy beszélni. Hagyni, hogy a lágy hangja befedje az elmémet, elmerengjek más emberek problémáin. Csak a sajátommal ne kelljen foglalkoznom. Szívesen hallgatom, ahogy pletykálkodik, csak úgy ömlik belőle a szó, teljesen leköti a figyelmem. Az ölembe veszem a gépem, rögtön a skpye ikonjára kattintok, majd megkeresem a legbeszédesebb barátnőm nick nevét. A felugró képen egy sörösüveget tart az arca elé, amit éppen megcsókol. Igazából fogalmam sincs miért is lettünk barátok, igaz, hogy mióta Párizsba költöztünk ismerem. A szüleink is jóban vannak, valamennyire. Legalábbis, mintha emlékeznék egy vacsora partira, amin ott voltak, de nem tudom pontosan. A lány idősebb nálam, most olyan 20-21 éves lehet. Még arra sem emlékszem, hogy vajon felköszöntöttem-e a születés napján. Bár biztos, mert valamiért, ahogy meglátja, hogy én is online vagyok ír, elkezd egy üzenetet pötyögni nekem. Nem várom meg, míg befejezi, felhívom. Szinte azonnal fel is veszi.
Hosszú szőke haja beleomlik az arcába, egyik kezével kisimítja azt. Integet, miközben megszólal.
— Jaj, milyen régen láttalak! — rám mosolyog, és szeretném elhinni, hogy ez egy őszinte mosoly, és tényleg örül, hogy lát.
— Na, igen, mesélj, mi van veled? — erőltetem meg magam, hogy a hangomon ne lehessen hallani, hogy igazából nem érdekel mi van vele.
Ő pedig elkezdi:
— Hallottad mit csinált Clementine? Állítólag az van, hogy ugye, ott a pasija...
Néha bólintok, vagy azt mondom, hogy "Na, nee", megrázom a fejem, igyekszem úgy alakítani az arckifejezésem, hogy úgy érezze, figyelek rá. Miközben csak kikapcsoltam, kb mintha egy reality showról beszélne, annyira bizarr, és konfliktusokkal teli élete van. Ekkor, egy pillanatra elhallgat. Látom rajta, hogy most valami komolyabb következik, így tekintetem a monitorra szegezem.
— Képzeld, találkoztam ezzel a pasival, valami borzalmas étteremben. Vakrandi volt, gondoltam hátha most találom meg az igazit, pff. — A haja meglebben, ahogy kifújja a levegőt. — Nem kérnék ilyet, ha nem tudnám, hogy te tudod neki a leg fájdalom mentesebben beadni, hogy vége.
Na, ne. Nincs más vágyam, mint hogy elfelejtsem, benne lehetnék a Tini Mamik következő évadában, erre a nyakamba varnak egy ilyet. Miért nem tud ő szakítani a faszijával? Kiülhet az arcomra a gondolatmenetem, mivel sűrű bocsánatkérések közepette átlinkeli a férfi facebookját. Végül azzal a mondattal hagy ott, hogy elhívta egy étterembe szegény srácot, aki arra számít, hogy egy szőke lánnyal fog találkozni. Hát... ez érdekes lesz.
Olyan félóra-óra múlva, belépek az étterembe. Nem bírom az ételszagot, ahogy minden összekeveredik, ilyen fojtogató, nyúlós masszaként megmarad a levegőben. Remek, a gyomrom is felkavarodott. Nem hiszem el, hogy ezt csinálom. Körbe futtatom a tekintetem, a fiút, mint közösségi adatlapjáról megtudtam Dongchan. Hétköznap délután van, nem nyüzsögnek sokan az étteremben, így könnyen kiszúrom a srácot.
Úgy döntöttem, hogy ezt gyorsan elintézem, magabiztosan odasétálok, egy szuszra elmondom a dolgokat. Leülök Dongchan elé.
Szia! — egy pillanatra meg akadom, érzem, hogy gombóc van a torkomban. — Tudom, hogy nem rám számítottál, de a barátnőm küldött, vagyis inkább csak jó ismerősöm. Nem akar többet találkozni veled, és engem kért meg, hogy közöljem. Ha engem kérdezel, ez egy elég szar húzás, de ez van... — nagyot nyelek, mivel a gombóc a torkomban nem az idegességtől volt. Basszus, ha még le is hányom szegény srácot...
Tudnál kérni egy pohár jeges vizet? — pillantok fel, miközben megrázom a fejem, hogy kicsit kitisztuljon, és folytatni tudjam a mondandómat.

541 szó | zene | lehet még a kínosságot fokozni?

avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Szer. Jan. 31, 2018 3:19 am

Mabel & Dongchan
Újabb nap, újabb éttermi találkozó, melyen kötelező részt vennie, azonban ez az első második randevúja, amely normál esetben ünneplésre adna okot, valószínűleg majd kiugrana a bőréből; most viszont teljesen tanácstalan néz a találkozó elébe, hála a rejtélyes invitációnak, melyet a másik fél küldött számára. Talán magát is okolhatja, csupán a keresztnevét mentette el, ami a rengeteg női név között teljesen elveszett emlékezetében, fogalma sincs melyik lehet a sok közül, s Sophiet sem érte el, rémlik e neki, ki lehet, így csupán a híváslistájából tudta kikövetkeztetni, hogy talán az egyik múltheti partnere lehetett az illető.
Nem volt különösen sok kedve kimozdulni otthonról, húzós éjszakája volt a bárban, és úgy tervezte, hogy az egész napot az ágyában heverve netflixezve tölti el, azonban rá kellett jönnie, hogy alig maradt ehető dolga a hűtőben, így mindenképp kénytelen volt kilépni otthona ajtaján. Csupán annyi reménye maradt, hogy gyors és kevésbé kínos találkozóhoz lesz szerencséje, amely után még lesz ideje bevásárolni majd ismét bevackolhatja magát kényelmes franciaágyába.
Még mielőtt mélyebben is elmerülne gondolataiban, váratlanul egy idegen személy kúszik látóterébe, egész pontosan az asztala túloldalán lévő székre huppanva. Döbbenten bámul rá, egyáltalán nem emlékszik arra, hogy bármikor is randizott volna egy minden valószínűséggel kiskorú lánnyal, s hálát ad az égnek, hogy nem a megszokott kis japán éttermébe hívta el, hisz hiába ártatlan az ügyben, ha Seijin látná azok után, mennyit tréfálkozott a cukrosbácsiságról, szégyenében biztos nyaki artérián szúrná magát az első kezébe akadó hegyes tárggyal.
- Szia… - meglepettségtől erőtlen hangon üdvözli viszont, s bár magyarázatát hallva némileg oldódik görcsös feszültsége, legszívesebben még mindig az asztal alá bújna, nehogy esetleg valamelyik vendég meglátva őket együtt kihívná rá a rendőrséget pedofília miatt. Végignézve magukon talán ő is ezt feltételezné; származásik miatt rokonoknak még hivatalos papírokkal is nehezen tudnák eladni magukat, munkatársaknak a lány kora miatt szintén nehezen, s már a saját foglalkozásából kiindulva sem jutna ki ebből a helyzetből túl szerencsésen. De bármiféle extrém helyzetet félretéve, ki hinné el nekik, hogy csupán az egyik barátnője helyett jött el? Vagy hogy az a barátnő nem kiskorú?
Mindezek ellenére lenyeli minden rettegését és bosszúságát, hogy kicsikarjon magából némi értelmes választ.
- Csupán ezért képes volt mindkettőnket iderángatni? Gondolom neked is biztos volt jobb dolgod, mint hogy ezt közöld velem… Igazából azt sem tudom, hogy kiről van szó… - vallja be végül kínos mosollyal arcán. Most már tényleg nem bánja, hogy nem fordult komolyabbra a dolog a lánnyal, bármelyik is legyen az. A hallgatásból is bőven megértette, hogy nem lesz köztük semmi, vagy akár egy smst sem vett volna annyira zokon, mint ezt a helyzetet.
- Persze, azonnal – hadarja el kérésére reagálva, majd azonnal int a látóhatárában álló szabad pincérnek, aki készségesen közelít feléjük - Rosszul érzed magad? – pillant rá aggódva, majd gyors leadja a rendelést az időközben asztalukhoz érkező felszolgálónak, hogy ismét visszafordulhasson a lányhoz
- Történt valami? Ettél valamit, vagy…? – fogalma sincs mire kérdezhetne rá, vagy épp mivel segíthetne a másiknak, sosem jeleskedett ilyen helyzetben; általában ő az, aki szinte azonnal lelép, mielőtt még szinkronban hányna a rosszul lévő egyénnel, de minden erejével azon van, hogy elkerüljék ezt a helyzetet. Asztaluk szélébe markolva vár, azon törve fejét, mivel is terelhetné el a lány figyelmét afféle kitekert struccpolitikával, mintha az bármit is segítene az állapotán.
- Bocsánat a kérdésért, de nem hallottam, hogy is hívnak? És… iskolába jársz még, ugye…? Hogy megy? – Minden bizonnyal nem így kellene kommunikálnia egy ilyen idős egyénnel, a nyolc éves húgával is értelmesebben társalgást szokott kezdeményezni, de még nem sikerült kihevernie a kisebb sokkot.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Szomb. Márc. 24, 2018 3:32 pm


To Dongchan

Ja — nagyot nyelek —, én sem értem, de igazából örültem, hogy van indokom kiszabadulni a házból — engedek meg egy apró mosolyt magamnak. Igaz, még mindig nem érzem a legjobban magam, de már úgy ötven százalékban biztos vagyok benne, hogy nem fogom szegény srácot összehányni. Megkönnyebbülök, mikor meglátom a pincért, és magamban hálát adok, hogy nem nekem kell vizet kérnem. Tudom, hogy butaság, de mindig úgy félek a rendeléstől, főleg egy étteremben, ha a családdal vagyunk, apuék kérnek nekem ételt. De valahogy meg kell szoknom az idegenekkel való beszélgetést, hiszen egy gyereket fogok nemsokára nevelni, e mellett nem lehetek félős. Bár lassan az összes orvosi vizsgálattól egészen elvesztem a szégyenérzetem. Mi lesz a szülés utána?
Hirtelen kérdések áradta zúdul rám, és nem is tudom, hogy mit mondjak. Ekkor esik le, hogy még be sem mutatkoztam, ami talán nem ártott volna.
Jaj, bocsi, Mabel vagyok, és iszonyatosan udvariatlan. – Nem tudom, hogy most kezet kellene-e nyújtanom, így bár elindul a karom, végül csak beletúrok a hajamba. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy elmondjam-e neki, hogy miért is vagyok rosszul. Hiszen, ha egy picit idősebb lennék, akkor azonnal rávágtam volna, hogy a baba miatt van. Azonban a korom miatt, mindig egy kissé kellemetlenül érint a téma, mintha szégyelném. Pedig ez nem igaz, bár hihietlennek tűnik, de örülök a dolognak. Így hát csak kinyögöm:
Igen, mostanában nem vagyok a legjobban, ez a kis fickó tehet róla — mutatok a pocakomra. — Te pedig Dongchan, ugye? — Még nem tartunk ott, hogy azt is eláruljam, hogy ezt onnan tudom, mert facebook stalkolnom kellett őt, hogy megtaláljam az étteremben.
Szerencsére megérkezik a pincér, én pedig nagy megkönnyebbüléssel veszem a kezembe a pohár hűs vizet, majd nagyot kortyolok belőle, megnyugodva, hogy most két percig nem kell beszélnem, és a hányingerem is enyhül valamelyest.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz •• Szomb. Júl. 14, 2018 1:57 pm


AC miatt
avatar
● ● Posztok száma :
2422
● ● Reag szám :
1587
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Étterem terasz ••

Ajánlott tartalom

Étterem terasz
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: La Perle Bleue Restaurant-