Forrás: google

[Only admins are allowed to see this image]Mindenki valószínűleg azt várná, hogy egy klisével kezdődjön az estém, ha tisztában lennének a mellékállásommal - vagy nevezzük családi hozománynak? -, csak sajnos az a helyzet, hogy nem egy filmből léptem ki vagy egy könyv oldaláról, amit hatásvadászattal tűzdeltek tele. Első sorban ember vagyok. Hétköznapi. Rendben, egy kicsit a kevésbé megszokott használatában kell értelmezni a jelző, de alapvetően egy a saját életemet építő egyén vagyok. Ugyanazokkal az igényekkel és szerintem teljesen normális, hogy vágyakkal is, amik közé bizony beletartozik a szórakozás is. Jah, hogy ezzel kiestem a sztereotip vadászok köréből, akik éjjel s nappal csak arra tudnak gondolni? Mondanám sajnálattal okoztam csalódást, de elég hamisan hangzó bocsánatkérés lenne és a legkevésbé sem komolyan gondolt, mert ennyire nem foglalkoztat mások véleménye: együtt tudok élni vele, ha másnak képzelnek, mint amilyen valójában vagyok. A teljes igazságot úgyse fogják megtudni szóval.. Így nem hiszem akkora tragédiának.
Ma volt a wales-iekkel szembeni revánsvétel Cardiff-ban, ami tömött kocsmákat és bentiektől zengő, valamint zsúfolt utcákat jelentett. Ki nem hagytuk volna haverommal, főleg, hogy fociról van szó. Az angolok huszadik percben megszerzett előnye csupán hat másikig tartott a meglévő pontszámunk duplázásával, ami hurrikánszerű ovációt eredményezett és hirtelen megnövekedett nemzetszeretetet mindenkiben. Tudnám ki volt az a pasas a bal oldalamon, akivel a nagy kockafordulatban összeöklöztünk.. A telefonom csörgése viszont rohadtul nem jókor jött. Pontosabban azért nem, mert a nővérem szerepelt a kijelzőn és az estének ebben az órájában ez általában kevés jót jelentett. A hívása önmagában is az utóbbi időkben, de ez mellékes. Intettem Joff-nak, hogy kimegyek egy kicsit, mindjárt jövök – azt már minek tegyem hozzá valószínűleg utána nem maradok a meccs végéig? Elég az én morgós hangulatom erre az estére. A sejtéseimnek megfelelően, pedig nem valami lélekemelő hír megosztása miatt ragadott készüléket a testvérem.
A beszélgetés hosszas volt és ez idő alatt sokszor vetült a tekintetem az utcán elhaladókra, akik hozzám hasonlóan nem otthon tespedve vagy a sztahanovizmus jegyében a munkatenger felett görnyedve töltik a péntek estéjüket. A szemem sarkából szúrtam ki egy a tömegből számomra kirívóbb alakot. Elsőre inkább megérzésnek nevezném miért ragadta meg a figyelmem, míg a vonal túlsó felén beszélő vérem szavait hallgattam azt kívánva bár a végére érne bő lére eresztett részletezést mellőzve. A fülemhez gyógyult telefon miatt céltalannak is nevezhető séta látszatát kihasználtam és miért ne alapon hasonló irányt lőttem be, mint a galléros kabátú fickó. A kellemetlen, bőr alatt viszkető érzés nem akart szűnni, ami lehet nem jelent semmit, de nem szeretem ennek ellenére figyelmen kívül hagyni..
A mozgásában nincsen semmi gyanús. Bármelyik garatján már több alkoholt leküldető pasas ugyanígy tenné egymás után a lábait, nem képzelek bele többet, mint ami. A paranoia más hobbijai közé tartozik. ..és amíg a vonalat nem tudom bontani jobb dolgom úgysincs, mint ráérős léptekkel haladni, figyelmemet másfelé is terelve olykor-olykor az egyre szellősebb utcatéren néhány néma bólintás közben.

Napok óta azon gondolkodom, hogy végre meg kellene semmisítenem azt a bandát amit hetek óta kiszúrtam az egyik sikátorban. Pont ott sétáltam haza a műhelyből, ritka alkalom, hogy gyalogoson közlekedek, a motorom szervízbe volt. Az egyik zsák utcában egy nő sikolyára lettem figyelmes, a vadász ösztön azonnal eluralkodott bennem, de későre értem oda. Nyolcan voltak és egy fiatal nőn élősködtek. Sem a bátorságommal sem a vakmerőségemmel nincs probléma, de nem ejtettek teljesen a fejem lágyára, nem rohanhatok be a egy 8 fős társaságba egy zsebkéssel. Így egy hete már minden nap arra sétálok és egyenként próbálom levadászni őket. Idáig sikerült elcsalnom két nőt és egy nagydarab melákot. Fogalmam sincs, hogy a többieknek mennyire tűnt fel az eltünésük, de nem is érdekel. Az évek alatt szerzett tapasztalat megtanított arra, hogy láthatatlan legyek, úgy vadásszak mint egy oroszlán, őgy rejtőzködjek mint egy tigris. Igaz, azért a vadállatoknak könnyebb dolguk van egy gazella elejtésével mint nekünk. Olyan gyorsan fognak szimatot, hogy szinte észre sem veszed. Gyorsak, gonoszak, folyton éhesek, ölni születtek. Szerintem Isten az emberi faj elpusztítására teremtette őket. Ha létezik egyáltalán valaki odafent. Én sokkal jobban szeretek a sorsban hinni, mi irányítjuk az életünket, kétlem, hogy valami láthatatlan kéz fentről irányítana. Ha mégis, akkor elég fanyar humora van az Úrnak, olyan emberek éltét veszi el, akik azt nem érdemlik meg, és olyanok járnak közöttünk, akik már a levegővétellel is bűnöznek. Ez van, ilyen kegyetlen világ jutott nekünk. Ezért vagyok én az aki, hogy utolsó erőmig harcoljak ellenük. Egyzserűen természet ellenes, hogy léteznek, senki nem szabadna ilyen erővel bírjon. Talán ha évekkel ezelőtt a szüleimet nem végzi ki egy...banda, ha ma is velem lennének akkor nem élnék ilyen életét. Még mindig élvezném az édes tudatlanságot, nem érdekelne a hátterből ránk leselkedő veszély. De már nincsenek velem, a haláluk pedig bosszú után kiállt. Addig fogom írtani őket amíg a lelkem végre megnyugvást talál...vagy amíg megtalálom azt aki elvette tőlem őket. Mindegy. A lényeg, hogy nem szándékozom abbahagyni. Lassan már néha elfelejtem, hogy ember vagyok, hogy a gyilkoláson kívül más dolgok is fontosak kellene legyenek az életemben. Hogy hiányzik egy szerető nő, talán gyerek is az életemből. Szentimentális énem teljesen elnyomtam magamban. Nem akarok többé a tíz évvel ezelőtti Logan lenni. A vadász, a vakmerő, a kegyetlen gyilkos akarok lenni. Az akinek nincsenek már érzései, csak megy öl, aztán lefekszik. Ennyi.
A bokorból figyelem a banda tagjait, túl távol vagyok így sajnos nem hallom, hogy miről beszélhetnek. A lámpa fényében viszont látom csúnya pofájukat, hallom ahogy röhögnek valamin. Megpróbálok közelebb menni, hogy kihallgathassam, de túl kockázatosnak tűnik, így maradok a bokor rejtekében. Addig várok amíg szétszélednek, majd észrevétlenül az egyik nyomába eredek. A hozzá nem értők számára úgy nézhet ki mint egy átlagos ember, talán egy kicsit csúnyább, de nincs rajta semmi rendkívüli. Próbálom megtartani a tisztes távolságot, de azért nem tévesztem szem elől.  Csak a megfelelő időre várok, hogy végre átvágjam a torkát. Egy pillanatra megtorpan amit szépen ki is használok, és előrántott késsel állok meg a hátában.
- most visszaküldelek oda ahonnan jöttél... mondom a hátának. Belenézek haragtól csillogó szemeibe ahogy felém fordul és várok a támadásra...lusta, lomhán mozog, így sikerülhet kioltanom az életét. Hangos kacaj tör fel a mellkasából ahogy közeledik felém...
- Ostoba vadász...azt hitted, hogy túl járhatsz az eszemen? Azt hiszed nem láttam, hogy a nyomomban vagy? Nem vagyok ijeszke, fagyos tekintettel figyelem őt, gyors mozdulatokkal közelítem meg, hogy bevégezzem a sorsát. Magasra lendítem a kezem, de a kés pengéje csak a vállát sebesíti meg. Egy újabb döfésre emelem a kezem, de valaki jól irányzott rúgással terít a földre. Tényleg kiszúrták, hogy figyelem és engem is követtek. Egy másik csúnyaképű fickóval nézek farkas szemet. Óvatosabbnak kellett volna lennem.
- Ostoba ember közelednek felém, kezem még mindig a késen szorongatom, ha szerencsém van, akkor még nem teljesen veszett az ügy.