Szóval jól sejtettem. Legalábbis a reakciójából arra következtetek, hogy tényleg nem az. Vagy csak még mindig az iménti fülledt helyzet lenne az oka? A mosolyom annál nagyobb, ha csak belegondolok, mennyire lázba tudtam őt is hozni, ha csak egy pillanatra is. Az eddig mindig teljes érdektelenséget mutató Oly kicsit elengedte magát. Vajon tényleg ennyit számít neki az, hogy meglegyen a cucca? Mennyire képezheti magát, ha ilyen órákra jár? Mondjuk meglátszik rajta. - Tudod, a Holdon járást is megrendezték. - csak hogy tudassam vele, mit gondolok erről. Hiába tér ki a válasz elől, az eléggé árulkodó tud lenni adott esetben. Csak figyelek arra, amit mond, nem tájol ő olyan rosszul. Mondjuk ha mond utcanevet, akkor vagy tudom vagy nem. Így tényleg egyszerűbb. Talán könnyebb a helyzet, hogy délelőtt a forgalom nem annyira túlságosan nagy mint csúcsidőben. - Buli volt? - tovább faggatózok. Tudom, kitérő választ adott, de nem tágítok.
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Szer. Dec. 20, 2017 8:59 am Bejegyzés ideje
Csendesen ücsörgök mellette a továbbiakban, nem igazán van kedvem beszélgetni, pláne nem a szüzességemről, de továbbra is firtatja. Miért nem lehet csak úgy elengedni a témát? Amúgy se tartozik rám, vagy rajtam kívül bárkire, hogy mikor és kivel veszítettem el. De még ha tartozna, akkor se nagyon tudnék beszélni erről anélkül, hogy zavarba ne jönnék. És Lio előtt nem akarok mostanában paradicsom színt ölteni. Meg kell állapítanom viszont, hogy jól vezet, egész eddig fel se tűnt, hogy elég magabiztosan ül a volánnál. Mióta van jogsija? Meg ilyen kocsija?! Mindegy, ez már nem tartozik rám, én meg tudom húzni a határt a másik magánszférája előtt. Nem tolom bele a képem kéretlenül. - Nem... - válaszolok végül csak ennyit az ablakon kibámulva. Nem hazudok, de sokat sem árulok el, sőt még mindig hiheti, hogy az egész ellen tiltakozok, de ha van egy csöpp esze, tud olvasni a jelekből és megfelelő következtetést levonni.
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Szer. Dec. 20, 2017 9:22 am Bejegyzés ideje
Nem iagzán válaszol. Ezt utálom a lányokban, amikor elhallgatnak. Nem mond semmit, nem reagál semmit, nem tudok én sem mit levonni az egészből és különben is. Miért nem ordítja le a fejem, vagy mond rá valamit, ami mondjuk kamu, vagy egyszerűen csak kezd el kötekedni, veszekedni, bármi. A csönddel én sem tudok mit kezdeni, így marad a vezetés és az út. Már épp nyúlnék a rádióért, hogy ha mást nem, szóljon a zene, amikor válaszol. Kössz, ki vagyok segítve. De várjunk csak, olyan érdekesen mondta ezt a nemet. Most válaszol vagy cáfol? De elég csak rá néznem, tudom, hogy válaszolt. Persze biztos zavarhatja, hogy erről én faggatom. és sajnos olyan vagyok, hogy nem tudom továbbra sem befogni a pofám. Mert kíváncsi vagyok és érdekel. Ahhoz jól csókolt, hogy ennyiben hagyjam. és ahogy befordulok az utcájukba, nem is leszek rest megemlíteni legújabb agyszüleményemet. - Pasid volt és ott kellett hagyni, igaz? - mióta is jöttek ide? Fél éve? Nagyjából amióta a kocsim is megvan. Hisz az ofő úgy konferálta őt fel mint az új lakó, aki nem ismer itt senkit szinte és legyünk ezért megértőek vele. De tényleg, miért költöztek ide?
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Szer. Dec. 20, 2017 10:10 am Bejegyzés ideje
Kezdem magam kellemetlenül érezni mellette. Megkaptam, amit akartam és teljesen biztos vagyok benne, hogy ő is, vagy legalábbis talán nem járok olyan messze az igazságtól. Az a második csók már nem az internet népének szólt, talán az első sem teljesen. De azt hiszem elég nyilvánvalóvá tettem, hogy kerülném a témát. Nem mintha nagyon meghatná, ezért hitetlenkedő pillantást vetek felé. Ennyire nem veszi a lapot, vagy csak szeret mások magánéletében vájkálni? Eddig senki nem szedett ki belőlem ilyen információkat, nem is tervezem, hogy pont neki adom ki magamból. - Nem vagy te olyan hülye, Lio... Tegyél is úgy, mint aki nem az és fogd fel, hogy nem akarok erről beszélni, se most, se máskor... - dörrenek rá. Hogy találta így fején a szöget? Nem lehet ennyire nyilvánvaló. Még csak nem is volt teljesen publikus a kapcsolatunk Byronnal. Egy egyesületben voltunk, kényes lett volna a szituáció. Bár talán néhányan sejtették, hogy több van köztünk barátságnál. Volt. A folyamatos edzéseket még kibírtuk, az utazásokat is, de mindehhez még a távolság.. Jobb döntés volt elköszönni egymástól, lezárni, mielőtt még igazán elkezdődött volna. Nem beszéltem erről azóta senkivel, csak elzártam magamban, hogy szép lassan majd elfelejtődik.
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Szer. Dec. 20, 2017 11:07 am Bejegyzés ideje
A lányok nem szeretik, ha nagyon belemászok a magánszférájukba, ezt persze többféleképpen tudnák kifejezni. Lehet pofonnal, vagdalkozással, csapkodással, fenyegetőzéssel, szitokszóval vagy csak hallgatással is. Mindenesetre valamiféleképp nem örülnek neki. Nem számolok másképpen most sem, hisz nagyon belemászok ezzel úgymond az arcába. A kérdés az, hogy melyikféleképpen reagál? Végül felháborodik. Mint ha lenne egyfajta kérés is a mondandójában, hogy ezzel tényleg hagyjam. Tényleg így beletapostam volna a kis lelki világába? Tényleg ez történt vele? Olykor rá sandítok, míg le nem parkolok a feltételezem házuk elé. Legalábbis ezt a házat gondolnám annak, hogy az övék, hisz egy picit jobban kitűnik a többi körül. - Jól van, nem kínozlak tovább. De egyet árulj el, nem lenne egyszerűbb csak sodródni az árral? Új élet, új hely, új pasik, tudod... - tudom nem a legjobb duma, de ezzel most már nem vájkálni akarok az életében. De tőlem nem fog olyat hallani, hogy értettem, bocsánat vagy eldugulok mert ő ki mert kelni magából. Szerintem az a baja, hogy szexhiánya van. Attól ilyen hisztisek mind. - Itt laksz?
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Csüt. Dec. 21, 2017 9:39 pm Bejegyzés ideje
Egy kicsit elegem van abból, hogy mindenki azzal próbál fogást találni rajtam, hogy tudja, hogyan is kellene most éreznem magam, vagy mit kellene csinálnom, hogy sikeresen új életet kezdhesse. Az igazság az, hogy engem erről nem, hogy elfelejtettek megkérdezni, de számításba se vették az életemet. Hiába állítja anyám, hogy a javunkat akarta, mikor ide költöztünk.. Ha egyetemre akartam volna menni, lett volna egy nyaram megszokni a fővárosi életet, de még csak tovább sem akarok tanulni. Nem ott látom magam még négy-öt évig az iskolapadban, sokkal inkább a sportkarrieremre akarok koncentrálni. - Nem, nem lenne egyszerűbb. Csak idő kérdése, hogy visszamenjek Epernay-be, nem akarok gyökeret ereszteni itt, kalandokra meg még kevésbé van szükségem.. - nézek rá szúrósan. Ezt a beszélgetést - ha nem is ilyen kontextusban - de már lefolytattam a bátyámmal is, aki biztaott, hogy nézzem a dolog jó oldalát. Még mindig nem látom. - Szóval tedd meg azt a szívességet, hogy leszállsz a témáról.. - zárom le a magam részéről. Így is többet osztottam meg vele, mint amennyit akartam mondani bárkinek is az előéletemről. - Igen, itt. Még.. - veszem le magamról a kabátját, hogy visszaadjam neki. Jó szolgálatot tett, de azt hiszem nyilvánvaló, hogy a pulcsijára még szükségem lesz. - A számlaszámod ne felejtsd el elküldeni.. - emlékeztetem. Tartozom neki párszáz euróval, de a mai után azt hiszem ennyi az egész.
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Csüt. Dec. 21, 2017 11:44 pm Bejegyzés ideje
Magam elé emelem a kezeimet megadóan. Okké, én csak egy tippet adtam, bár ha csak belegondolok, biztos ő is átrágta magát a lehetőségein. Azzal sajnos nem lehet mit kezdeni, ha valaki itt - vagyis az új helyén - nem érzi jól magát és gyötri a honvágy. Talán engem is gyötörne, ha nem idevalósi lennék, de lehet csak hamar rájönnék, hogy egyszerűbb felfedezni ezt a várost, mint tocsogni a depresszióban. Brr, belegondolni is rossz, hisz ez a város él, lélegzik, pörög és lüktet. Mint ha csak nekem találták volna ki, soha az életben nem tudnám sem megunni sem leállni róla. - Oké, oké. Nem kell mindjárt így lefröccsentened a fejem. - ez utóbbit ugyanis tényleg csak jó ötletnek gondoltam. Miért vájkálnék azzal az életében, ha nem tudtam meg vele semmit? Hm? A kabátra pillantok, ami már csak úgy nála volt így is. Hisz elég meleg van a kocsiban. - Jó, majd elküldöm... de nem fogsz így felfázni? Cipőd sincs. Betolatok, vagy beviszlek az ajtóig...
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Pént. Dec. 22, 2017 12:12 am Bejegyzés ideje
Nem terveztem, hogy leteremtem őt, de zsigerből jött a válaszom, túl sokszor ismételtem már el ahhoz az elmúlt fél évben, hogy ne húzzam fel magam rajta. Meg hát tényleg nem vagyok rászorulva a tanácsaira. A szívességére, amit tett, arra igen, arra abszolút és köszönettel is tartozom neki. De végül csak belátja ő is, hogy hiába kerültünk egymáshoz egy gyufaszálnyival közelebb a kelleténél, nem jogosítja fel arra, hogy belepiszmogjon az életébe. - Csak szóvá tettem, hogy nem a te dolgod.. - jegyzem meg, de belátom, hogy nem finomkodtam közben. Bár aligha hiszem, hogy egy picit is megsértettem volna őt, annál önérzetesebbnek gondolom. - Nem kell, megoldom. Egy lépés lesz kiszállni a kocsiból, aztán még öt a bejáratig figyeld csak. Ha nem gond, nem egy szál melltartóban tenném meg, a pulcsidat majd visszaadom.. - fordulok és már nyitom is az ajtót. Tény, hogy a szüleim a felső tízezerbe tartoznak, de ennek ellenére nem vagyok olyan elkényeztetett fruska, aki megköveteli, hogy elé fussanak ajtót nyitni. Különben is kellemetlen lenne, ha a történtek után újra cipelne. - Kösz a kabátot, a fuvart, a képet, ha sietsz, még visszaérhetsz a harmadik órára.. - biztatom, bár van egy olyan sejtésem, hogy ezzel az ürüggyel ma már ő se megy be a többi órára. Mindegy, ez nem az én dolgom, és én meg tudom állni, hogy beleszóljak. Én pedig ezzel a lendülettel ki is pattanok, és az előrelejzésemnek megfelelően öt hatalmas ugrással letudom a távolságot a bejárat és az autó között. Nem vagyok teljesen elveszve egy férfi nélkül sem. Az ajtóból még visszafordulok inteni egyet, de nem várom meg, hogy elhajtson. Jobban félek attól, hogy egy szomszéd is meglátja a kivillanó fehérneműmet.
Nem akarom megvárni, de a nyomomba szegődik. Többek nem tűntek még el, nem akarom, hogy együtt lássanak minket, csak jó messzire akarok eltűnni, mielőtt ráveszem magam, hogy üljek be a nőgyógyászhoz egy tablettáért, amire rámehet az egész szezonom. A hírnevem. A karrierem. Minden, amiért eddig dolgoztam, amit eddig megálmodtam. Csak abban vagyok biztos, hogy nem akarok gyereket, úgy nagyjából az elkövetkezendő 20 évben biztos. Pláne nem egy ilyen seggfejtől, akinek másra nem kellek, csak összegyűrni a lepedőt. Pokolian fáj a tudat.. Az egész.. Minden. Alig tudok értelmesen gondolkozni, pedig ha le akarnám rázni mondanom kéne valamit. Bármit. Talán a lányokat kellene megkeresnem, vagy inkább felhívni anyát. Ha eddig azt hitte csalódott bennem, akkor majd magának csalódna igazán, amiért alábecsült. Nem túlzás, hogy teljesen magamba vagyok roskadva.. Aztán eszembe jut, hogy a mai nap ünnep. Mi a fészkes fenéért kellett épp ma születnem, mikor alig járnak buszok, a metró is ritkán jön, és amúgy is taxival jöttem, fogalmam sincs, hol vagyok. Már veszem a telefonom, hogy hívjak egyet, mikor Lio jelenik meg kocsikulccsal a kezében, muszáj bevitetnem magam a kórházba, ez a leggyorsabb módja. Még egy szívességbe meg nem fog belehalni. Valószínűleg ő is pont valami hasonlót gondolhat, mert szó nékül indul meg. Nem kell megkérdeznem hová. Közben a telefonomon már a netet bújom, támpontot keresve, információmorzsákat gyűjtögetve, hogy mi vár rám. Hogy mit fog művelni a szervezetemmel az a bogyó, amivel biztosra mehetünk. Csak rá kell pillantanom, hogy tudjam, nem akarok tőle gyereket. Soha. - Nem kell, innentől megoldom! Hazamehetsz.. - nézek rá, a hangom gúnyosan cseng, így palástolom, hogy a némasága mennyire a lelkembe gázolt. Aztán meg se várom a választ, szállok is ki, itt már kénytelen vagyok felvenni a cipőimet, húzkodom a kabátomat, hogy minél kevesebb látszódjon belőlem, és észre se veszem közben, hogy a kelleténél jóval erősebben vágom be magam utána kocsi ajtaját. Ideges vagyok, ki fogok borulni. Hajamat az arcomba húzom, a sminkem eléggé el van kenődve ahhoz, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy híres vagyok. Merthogy a szerelésem önmagában is elég feltűnő most. De csak igyekszem úgy menni, mintha nem érezném, hogy minden tekintet rám szegeződik, mintha nem tudnám pontosan, hogy mit gondolnak rólam. Ráadásul a fiatal doki, akinek el kell mondanom, mennyire elcseszett vagyok, cseppet se segít a helyzeten. Igyekszem, nagyon igyekszem megőrizni a méltóságomat, de már akkor padlót foghat az álla, mikor meg se próbálom leplezni, hogy nincs rajtam bugyi. Igen, tudom, lapozzunk.. Én csak egy receptet akarok, próbálok alkudozni is, hogy ha minden rendben van, visszajövök, és akkor majd megvizsgálhat, mert most nem igazán vagyok olyan állapotban.... De minden hiába. Ha akarom a bogyót, akkor túl kell lennem rajta. De kíméletes és gyorsan végez. Én meg utána a szemébe se merek nézni. Gyűlölöm magam, amiért ezen kell keresztülmennem, de hála istennek csak egy kósza pillantást vet a dátumra, és nem mondja, hogy boldog születésnapot, csak a kezembe adja a receptet, én meg már ott sem vagyok. Őt köti az orvosi titoktartás, azt nagyon jól tudom. De mi van a patikusokkal? Ha meglátják a nevem.... Ez kész rémálom. És csak fokozódik, mikor meglátom, hogy Lio végig kint várt rám.
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Hétf. Feb. 05, 2018 12:20 am Bejegyzés ideje
"Nem kell, innentől megoldom! Hazamehetsz.." - visszhangzanak a lány szavai a fülemben egyre és egyre hangosabban. Kicsit sikerül kizökkennem abból a tompaságból, ami egész úton jelen volt. Nem szóltam egy szót sem, nem volt egy jó szavam sem, de nem kaptam idegrohamot sem tőle. Talán csak nem jutottak még el a tények az agyamig, csak jól esett igazán belesüppedni a tudatlanság mocsarába és úgy tenni, mint aki épp csak rutinból jön a kórházba. Az utat becsukott szemmel is tudnám, ha arról lenne szó. Most annyira jó lenne megszólalni, vagy zenét kapcsolni, de kezeim ólom súlyúak, a kormányról leszakadni sem bírnak. Szégyen vagy sem, béklyóként tekeredik rám a tehetetlenség vagy inkább a tenni nem akarás láthatatlan leple. - Én... - bekísérlek, ha az számít valamit. - kezdenék neki, mikor rám bassza a kocsi ajtaját. Akkor kondul csak igazán a fejemben vissza a hang és egy pillanat alatt eresztem el a kormányt, hogy ujjaim görcsösen ránduljanak össze a levegőben. Hé, a kocsim! Mégis ki mondta, hogy baszd be a kocsi ajtaját magad után? Ártott az neked valamit? Szemöldököm rosszallóan ugrik össze, ahogy dühös tekintettel nézek utána. De már élek, eleven vagyok és most oda szólnék neki bármit, azt is, hogy legközelebb esetleg mondja azt, hogy nem, ha egyszer nem. Nem az én hibám, hogy most ilyen szar kedve lett miattam, az pedig pusztán a sors gúnyos játéka velünk, hogy kétszeres védelem mellett is itt kell most lennünk. A kormányra csapok vagy kettőt mérgemben, majd azzal a lendülettel simítok is végig a bőr anyagon. Nem akartalak ám bántani, kicsi hercegnőm, csak ez a fruska... El akartam menni, most már tényleg, hisz pont leszarta, hogy én bemennék-e vele vagy sem. Mert annyira nem vagyok köcsög, hogy minden szó nélkül lelépjek és úgy tegyek, mint akit nem érdekel cseppet sem az eredmény. Hát hogy a viharba ne érdekelne? Végtére is engem érint. Szóval hiába a kulcs az indítóban, nem fordítom el. Nem megyek sehova, megvárom annak a kicseszett vizsgálatnak a végét. Mi több, nem megvárom, kiszállok a kocsiból és bemegyek. A váró üres, alig vannak, de fogalmam sincs, hogy melyik teremben van ő egyáltalán. A rohadt életbe, nem akartam sosem itt lenni. Soha! Fiatal vagyok én mindenféle felelősséghez. A váró kijárathoz eső legközelebbi pontján támaszkodok neki a falnak és kezdek el jószerével malmozni. Vagy a telefonomat bújni, addig is elterelem a gondolataimat, miközben a kibaszott "Boldog új évet!" köszöntésekre válaszoljak és lájkoljam őket. Kit érdekel ez a telibecseszett nap, amikor az is lehet, hogy egy év múlva ilyenkorra már kölyköm lesz? Mégis bizonytalan sóhaj hagyja el a szám, amikor ismét megpillantom őt. Az arca rezdül, amikor meglát, gondolhatom mennyire nem vágyik a társaságomra. Lopva körbepillantok afelé a néhány ember felé, akik itt gubbasztanak. Azt hiszem, hogy mindkettőnknek szörnyen kellemetlen lenne, ha ez az egész kiderülne. - Na? - érdeklődöm serényen, miközben mellé lépek. Nem érdekel, mi van, megkeressük az első patikát és majd kiváltjuk azt a valamit. Vagyis gondolom valamit, hisz ott a recept a kezében. Nem tudok mit kezdeni a kezeimmel, annyira útban vannak most. Inkább csak zsebre dugom, mielőtt még a hátához érinteném, hogy kifelé tereljem. Jobb a melegen, ruhaanyag alatt. A cipzárom nyakig húzva, semmi szükség rá, hogy bárki lássa megtépázott ingemet. Az is a kibaszott éjszakára emlékeztet. Még nem döntöttem el, hogy áldjam, vagy átkozzam érte magunkat, őt, vagy az egész estét. - Kiváltod? - a kocsi felé lépek ismét, most persze eszembe jut ajtót nyitni neki. De csak hogy el ne slisszanjon. Neki sincs más választása, ezt nagyon jól tudja, hogy sokkal hamarabb túllennénk az egészen. Amint beülök a kocsiba, indítok ismét. Azért egy megjegyzést megengedek magamnak. - Azért örülnék, ha a kocsit nem rongálnád, nem vétett semmit ellened. - mert imádom és tudja, hogy imádom a kocsimat. Tudja azt is, hogy mennyire rettegek attól, ha megbukom, elveszik tőlem. Vagy nem ő tudja? Másnak mondtam? Tintin biztosan tudja. De ez most nem lényeg. Nincs messze egy patika innét, öt perc alatt a kis utcára fordulok, hogy aztán megálljak előtte. Egy pillanatra ismét megkövülök, de csak mert tőrként hasít belém a tudat, hogy a patikában lehetnek akár ismerős arcok is. - Te mész be? Mert én biztos nem. De megvárlak. Apám kinyírna...
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Hétf. Feb. 05, 2018 1:10 am Bejegyzés ideje
Nem tudom, hova is menjek, csak visz a lábam, ki a rendelőből, a pult elé, ahol megint rosszalló pillantásokat kapok csak. A cuccom akár a kurváké, tudom én azt anélkül is, hogy bárki a szememre vetné. Senki nem tud rólam semmit, mégis mindenki ítélkezdve pillant végig rajtam, biztosan kiskorúnak néznek, és nem is tévednek akkorát, tegnap még az voltam... Tegnap még minden más volt. Mégis mi a francért kellett elmennem abba a buliba? Miért engedték a lányok? És miért nem tértem észhez még időben? Hittem neki, szép szavak se kellettek, elég volt a pia és a túlfűtött hangulat. A gyomrom megremeg, a lábaim is, ahogy a vékony sarkakon billegek, és tudom, hogy nem sokáig fogom bírni. A következő ajtót fel is tépem, látom rajta a jelet, hogy a női mosdó, és csak remélem, hogy senki sem tartózkodik odabent. Nem bírnám, kapkodva veszem a levegőt, nagy kortyokban nyelem, de csak minden sokkal rosszabb lesz ettől, a kézmosóig támogatom el magam, a tükörbe nézve konstatálom, milyen pocsék látványt is nyújtok, aztán megerednek a könnyeim. Milyen ostoba vagyok, hogy mindent kockára tettem egy éjszakáért, amiről nagyon gyorsan kiderült, hogy tényleg csak szex volt és semmi más.. Minden illúzióm elszállt Lioval kapcsolatban, amibe pár korty pezsgő, meg még ki tudja minek a hatása alatt ringattam magam. Megtörve kapaszkodok a fehér mosdótálba, fölé görnyedve bukna ki belőlem a gyomrom tartalma, ha lenne benne valami. De nincs, így csak ott pihegek, vergődök, mint egy partra vetett hal. Pont úgy is érzem magam. Ha a fekete szemem nem lenne eléggé elkenődve, a bőgésem rátesz még egy lapáttal, így csak kezembe veszek pár papírtörlőt, benedvesítem és addig maszálom, míg a nagyját el nem tudom tűntetni a szemeim környékéről. De a friss és hűs érzés még a csutakolás ellenére is annyira jól esik, hogy aztán az egész arcomat alaposan átmosom. Szipogok még párat, aztán dühösen a csempére csapva kezdem összeszedni magam. Én okoztam ezt magamnak, voltam már nagyobb szarban is, hát majd ebből is kimászok.. Még ha tudnék magamnak hazudni.. Ennél még a japán ellenfelemmel is könnyebben megbarátkoznék. Könnyebben, mint a gondolattal, hogy egy éjszaka miatt dobtam el magamtól a szezont, annál meg pláne, hogy mi van, ha tényleg teherbe estem. A doki alaposan kikérdezett a mentstruációmról, annak a rendszerességéről, felhívta a figyelmemet a tabletta esetleges mellékhatásaira és javasolta is, hogy talán a következő pár napban kerüljem el az iskolát is. Be kell vennem a bogyót, és minél hamarabb teszem, annál biztosabb a hatása. Csak azért lépek ki aztán a mosdó ajtaján, hogy aztán szembe találjam magam Lioval. Ez meg mi a jó életet keres itt? Hazaküldtem. Legalább most az egyszer tehetné azt, amit mondok, mennyivel egyszerűbb lenne a dolgom. Csak kikerülöm, nem akarok ránézni, hozzáérni se. Meg se szólalok, csak egyenesen megyek kifelé, nincs kedvem beszámolni neki arról, hogy mennyire megalázó volt beleülni abba a székbe, hogy a doki - tudva a tényeket - megvizsgálhasson. Ennél már csak akkor érezném magam pocsékabbul, ha tudna minderről. De így se túl felemelő érzés. Elmennék a kocsija mellett, ha nem fáznék baromira, de tél van, én meg bugyi nélkül kis szoknyában addig sem flangálnék, míg taxi ér értem. Különben is kinyitja nekem az ajtót, még ha kelletlenül is... - Van jobb ötleted? Mert akkor hallgatlak... - még ilyen marhaságot kérdezni. Biztos azért hagytam magam megvizsgálni, hogy nézegessem ezt a nyomorult papírt. Csodálkozik, hogy ingerült vagyok, ha nem csak megfordulnak az ostoba gondolatok a fejében, hanem ki is mondja őket?! - Püföljelek inkább téged? - kérdezem meg fojtott hangon, aztán visszamászok a telefonomba. - Ha eddig kussoltál, igazán megtehetnéd most is... - morgok egyet az orrom alatt. Ki a francot érdekel a kocsija, úgy mégis? A testemről van szó! Már tudom a gyógyszer nevét, amit ki kell váltanom, hirtelenjében nem is érdekel más, csak a mellékhatásai, a kimutathatósága.... Nem bukhatok meg egyetlen doppingteszten sem miatta. Nem láthatják az orvosok, hogy mennyire felborultak a hormonjaim. Vége lenne a karrieremnek még mielőtt igazán elkezdődött volna, mielőtt tényleg az élmezőnybe kerülve bizonyítatnám, hogy ott a helyem a legjobbak között. Egy doppingbotrány után darabjaira hullana minden. - Én? - nézek rá hitetlenkedve. Ezt most tényleg komolyan gondolja, vagy csak hagyja kiesni a száján a szavakat, bele se gondolva, hogy idiótaságokat beszél? - Szerinted mégis mennyi idő összerakni nekik ezt a hajat, ezt az arcot, meg azt a nevet, ami a recepten van? Szerinted holnap hány bulvárlap fog csámcsogni rajta? Szerinted mennyi idő, míg valamelyik velünk bulizónak eljár a szája? - sorolom egy szuszra, mennyi buktató van ebben az egészben és már tartom is felé a receptet. Ha nem akarná, hogy bevegyem, nem játszana taxisofőrt, hanem hazament volna dögleni. Ergó, kénytelen lesz bemenni és kiváltani, én már így is túl sokat kockáztatok..
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Hétf. Feb. 05, 2018 1:39 am Bejegyzés ideje
Nem válaszol. És komolyan ennél idegesítőbb nincs is, mikor megkerül, levegőnek néz - komolyan mint valami kibaszott csótány a falon - és elsétál mellettem. Mégis hová? Hová szeretne messzire jutni nélkülem, a kocsim nélkül? Minden nélkül. Ebben a lenge öltözetben különben is felfázik csak, alulról szellőzik is ahogy észrevettem. A bugyiról teljesen megfeledkezek, hogy azzal kellene kezdeni valamit, ha Tintin jó arc lesz, úgyis eltünteti. Már én is mosdattam őt ki lánnyal kapcsolatban, ezt az igazán apróságot megtehetné, hogy kibassza a kukába. Vagy ha nem ő, akkor a takarítószolgálat, akiket oda rendelnek. Mindegy is, ez már nem az én bajom. - Nem, nincs. Nem voltam még ilyen helyzetben. - és tényleg nem. Amióta csak igazán férfiként érezhetem magam és az első nő elvette a szüzességem évekkel ezelőtt, akit ágyba vittem, csak gumival védekezem. Eddig a statisztika nem hagyott cserben, erre most az egyszer mégis kibaszik velem. Legszívesebben csak felrúgnék valamit... - Még az is jobb, igen. - megemelem a hangom, ahogy felé fordulok. Hülyeségeket tud ő is beszélni, meg dirigálni. Kuss, mi az hogy kuss? Nem fogok elhallgatni, tegnap érdekes még egészen hallani akarta a hangom, mindent, a halandzsát, amit lefolytattam, a sóhajaimat, a nyögéseimet, mindent. Csak most hisztis picsa, hogy nem vagyok partner egészen a továbbiakban. De mutasson már még egy valakit, aki elkísérné ide, meg is várná és még nagyvonalúan haza is kísérné. Mert a legtöbbje biztos fejét fogva menekülne. Leparkolok a patika előtt, a papírkáját fürkészem. Nem tetszik neki, hogy én sem akarok bemenni. De ha valaki, hát ő igazán átérezhetné, hogy én sem akarok kockáztatni. - Szerintem? Semennyi. Nem hiszem, hogy annyira követik a sporteseményeket. Az átlag ember ha épp nem férfi, nem is néz sportcsatornát, az olimpiára meg szerintem még nem is mentél. Vagy tévedek? - csak ömlik a számból a szó. Mert nem tetszik amit mond, könnyedén cáfolok rá. Nincs akkora felhangja a vívásnak, mint mondjuk egy úszásnak, aminél már egy karlendítés változtatásával új úszásnemet találnak ki. Mert oda is fosni kell a pozíciókat ám... - Oké... megoldom. Add ide... - nincs idegzetem hozzá, most hogy ilyen hisztis. De nem a patikába megyek, nem ám, hanem egy épp erre szambázó kölyköt csípek el. Egy kis pénztöbbletért pedig szívesen bevállalja a recept kiváltását is. Helyes, már csak várni kell. Nem is mozdulok el onnan, amíg a kezembe nem kaparinthatom a kis dobozkát. Az agyam eldobom, egy darab tablettáért ennyi csomagolást... mindegy, gyorsan ülök is vissza és az ölébe ejtem a gyógyszert. - Remélem ezzel elintézzük ezt és pontot teszünk az ügy végére.
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Hétf. Feb. 05, 2018 2:05 am Bejegyzés ideje
Annyira nem akarom hallani a hangját, mégis megragad a fejemben. Nem volt még ilyen helyzetben? Csúcs... Meglepődne, ha azt mondom, hogy én sem?! Alighanem... Nem ő itt az áldozat, hiába húzza a száját, hiába félti annyira az autóját, mikor az én életemmel szórakozunk éppen. Ez fel se tűnik neki? Persze, hogy nem, egy pillanatra, pontosabban egy éjszakára megfeledkeztem arról, hogy micsoda egoista faszfej valójában. Magával törődik, biztosra akar menni, ettől megint csak epeíz keveredik a számba. Szép végszó lenne, ha összehánynám az autóját, talán megértené. Vagy csak a hajamnál fogva cibálna ki belőle. - Az átlag ember nem olyan seggfej, mint te.. Miért ne nézhetne sportcsatornát? Miért ne tudhatná, hogy ki vagyok? - meredek rá, egyre jobban felpaprikázom magam. Nem is tudom, miért kiabálok igazán, azért, mert vissza akarok vágni neki, amiért lebecsüli a híremet, vagy az egész eddig történtek feszültségét vezetem le így rajta. De jól esik, nagyon is jól esik. Szívesen dörgölném az orra alá, hogy a báli képem is megjelenik a januári sportrovatban, vagy hogy kvalifikáltam magam nem csak az EB-re, hanem a nyári VB-re is, de nem tartom rá méltónak, hogy egyáltalán tudja... Ha pedig így haladok, az olimpia sincs olyan messze. Vagy ha a mostani helyzetemet nézzük, az is lehet, hogy elérhetetlen távolságba kerül. - Mert téged aztán rohadtul ismer mindenki... Másra nem is emlékeznek, csak rád... - inkább mondaná azt, hogy ciki bemenni neki a patikába esemény utáni bogyót venni a csajnak, aki még csak nem is a csaja, de aggódik, hogy felcsinálta. De végül nem kell kikecmeregnem a kocsiból, fel se nézek csak érzem, hogy kikapja a papírt a kezemből, és csukódik is az ajtó. Én meg közben keresek valamit, ami legalább megnyugtatna a gyógyszer kapcsán, de aligha találok. Véleményeket meg inkább nem akarok olvasni azok alapján, hogy a doki annyit mondott róla, hogy mindenkinél másképp hat. Csak azt remélem, hogy nem viseli meg annyira szervezetemet. Sportoló vagyok és teljesen egészséges, ennek számítania kellene. Legalább most hasznát vehetném az élet más területés is a kemény munkámnak. Hamar meg is érkezik, az ölemben landok a dobozka, én meg kissé remegő kezekkel cserélem fel a helyét a telefonommal. Kinyitom a dobozt, amiben egyetlen pirula van és egy méretes tájékoztató. A nagy részét valószínűleg megtaláltam a neten, de ez az az eset, amikor nem vehetem be anélkül, hogy minden apró betűjét át ne olvastam volna. Nem azért, mert akkor tudni fogom, hogy pontosan milyen folyamatok zajlanak le bennem és még csak okosabb se leszek, ha végigolvasom az összetevőit is, de a lelkem nyugodtabb lesz. Most nagy szükségem van rá, így ráérősen kezdem olvasgatni, a homlokom olykor ráncba szalad, mikor olyan üti meg a szemeimet a betegtájékoztatóban, ami egy cseppet sem tetszik. - Hazavinnél? - kérdezem, de nem pillantok fel a sorok közül. Van olyan bekezdés, amit többször is át kell rágnom, annyira zaklatott vagyok, hogy alig értem meg. De ennyit igazán megtehet, aztán elfelejthetjük egymást örökre.
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Kedd Feb. 06, 2018 4:11 am Bejegyzés ideje
- Mert én is nézek sportot. Egyáltalán miért feltételezel rólam dolgokat, ha nem is ismersz? - pillanatok alatt kapom fel a vizet. A gyomorideg és a bosszússág, az egy merő félelem, amely egészen átjár ezt váltja ki belőlem. Tudok kötekedni, most pedig tudnék sokszorosan is, mert pattanásig feszül bennem a rossz érzés. Kellett egyáltalán ennek így történnie? Ha nem riszálja magát úgy előttem, ha nem viszonozza a csókom, akkor nem hangolódok annyira rá. Nem vittem volna az ágyba, ha nem kívántam volna így meg. Most már kár nyalogatni a sebeinket, épp ezért sértő kissé az, hogy úgy áll az egészhez, mint ha minden csak az én hibám lenne és ezért rajtam csattan a haragja. Érzem én, hogy így van, miért lenne ő másabb nő, mint a többi? - Igen, engem rohadtul ismernek a tévéből! - kikérem magamnak a feltételezést, hogy ne ismernének. Akkor talán nem lett volna annyira szar gyerekkorom, ha nem csináljuk végig azt a sorozatot. De álljunk meg egy pillanatra, ezt mondtam is neki a bálon. Ennyire nem is érdekli semmi, akkor miért kellettem itt annyira neki? A kék köd, ami a bosszússágomból fakad teljesen átjárja az elmém, csak azt látom, hogy ő mennyire jól akar kijönni a helyzetből. Meg sem érdemli, hogy mégis elveszem tőle azt a receptet, kiszállok a kocsiból és lebonyolítom a kiváltást a kis alkuval. Ő is jól jár, mi is jól járunk. Mégis ahogy beülök a kocsiba, elfog a szorongás. Mi van, ha későn veszi be? Mi van, ha ez az egész hiábavaló és bekapta a legyet? Idegesen szemezek a gyógyszerrel és vele. Van itt valami ital, amivel be tudná venni? Venni kellett volna, beugrani bármiért, biztos van valami a patikában. - Na? Beveszed? - pillantok rá kérdőn, megkerülve az ő kérdését. Nem akarok addig elindulni, amíg a saját szememmel nem látom ezt. De tényleg, mit kell ezen olvasni? Majd elolvassa otthon. Látom, ahogy megremeg a keze, látom ahogy bizonytalanul olvassa a lapot. Most mégis mit kellene csinálnom? - Hozzak valamit inni hozzá?
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Kedd Feb. 06, 2018 4:28 am Bejegyzés ideje
Minek is vagyok még itt? Minek is vitatkozok össze vele megint, mikor legszívesebben csak itthagynám, és nem is nagyon akarnék vele többet találkozni.. Akkor meg minek? Kell a gyógyszer, persze, ezt mindketten tudjuk, de képtelen vagyok rávenni magam, hogy megmozduljak érte. Annyira biztos vagyok abban, hogy egy kedves mosolyú anyuka állna ott a pultnál, segítőkész lenne, nem értené a zavaromat, a tagjaimból sütő szégyent, aztán ő is csak megbélyegezne, mikor meglátná a papíron, hogy miért is vagyok itt január első napján. Jól indítom az évet, semmi kétség. Pedig még csak pár óra telt el belőle, máris akkora bajban vagyok, mint még soha. Semmi másban nem vagyok biztos, csak hogy kell a gyógyszer, a lehető leghamarabb. Nem érdekel, hogy Lionelt mennyien látták a tévében, hogy be kéne ismernem, igaza van és őt még könnyebben felismernék, mint engem. De még mielőtt pánikba esnék, meg is indul. Hééé, ki mondta, hogy hagyjon egyedül a gondolataimmal? Nem tudom melyik a jobb, látni rajta a feszültséget vagy az, ha hagy belefulladni a kétségbeesésbe és a gondolatba, hogy mi van ha...? - Igen, beveszem.. - vágom rá türelmetlenül és azt várom, hogy induljon. Egészen biztos, hogy addig nem nyelek le semmit, amíg át nem tanulmányoztam mi is ez. Miért nincs ráírva csupa nagy betűvel, hogy az olyan hülye picsák is beszedhetik, akik egy egész szezont kockáztatnak éppen? Senki nem gondolt arra, hogy valaki nem csak a mellékhatásokra, hanem az egyéb élettani következményekre is kíváncsi lesz? Nem ír sokkal többet, mint amit a neten is megtudtam, itt-ott bővebb csak. - Hazavinnél? - nyomatékosítom a kérdésemet. Nem akarok itt maradni, otthon majd egy pohár víz kíséretében lenyelem a bogyót és várom a hatást. Azt a hatást, amit még a doki se tudott pontosan megmondani, egyáltalán mikorra lehet becsülni. Fantasztikus napjaim lesznek. - Lio, hazaviszel, vagy hívjak egy taxit? - meredek rá, a hangomat is felemelem és szusszanva veszem kezembe a telefonomat, hogy tényleg hívjak egy fuvart, ha már ő teljesen hasznavehetetlen. Mégis mit vár, hogy itt a belváros kellős közepén fogom bevenni? És mi van, ha rosszul leszek tőle? Mármint a gyógyszertől, tőle már így is forog a gyomrom.
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Kedd Feb. 06, 2018 4:45 am Bejegyzés ideje
Beveszi... de mikor? Este, holnap, holnapután? Sokkal nyugodtabb lennék, ha látnám is. Látni akarom, azt, ahogyan a lehetőség miszerint ennyire korán szülők legyünk, kisétáljon az ablakon, el a végtelenbe, az éterbe. Annyira jó lenne, ha már nem ezzel kellene foglalkoznunk. Ha már nem kellene semmivel sem foglalkoznunk, sem egymással, sem mással. Terhes nekem is most a jelenléte, mert látom a passzivitását, sugárzik belőle a gyűlölet felém. Most tényleg ennyire utál? Én védekeztem, az már más kérdés, hogy ez mennyire csesződött el. Mert nagyon, én is tudom. De ne csináljon már mártírt magából, mert akkor én fogok itt vonat elé ugrani. Erősen markolom a kormányt, készen arra, hogy ha bevette a gyógyszert, elinduljak. Haza fogom vinni, szó se róla. Aztán én magam is haza fogok menni, talán veszek egy kiadós forró fürdőt, kialszom az éjszakát és megpróbálok visszarázódni a mindennapi életbe. Nem kell, hogy állandóan ezen járjon az eszem, nem kell, hogy befolyásolják a napok a hangulatomat. Nem akarok minden pillanatban rágörcsölni, hogy mi van, ha mégis összejött egy baba? Valószínűleg bevállalnám, mert így neveltek. De nem érzem, hogy szükségünk lenne erre most. Annyira előttünk az élet, én pedig fogalmam sincs, mihez fogok majd kezdeni magammal. Nem szeretném azt, hogy meghatározza az életemet egy bőgő büdös pelenkás csomag. Nem szeretnék idő előtt felelősséget vállalni, mikor még saját magamért sem biztos mindig vállalnám. Egyszerűen minden mellettem szól és ellene. A világ ma összeesküdött ellenem. Bosszús sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy továbbra is megmakacsolja magát. Nem szeretné bevenni azt az átkozott tablettát, én pedig még frusztráltabbá válok. De látom rajta, hogy kész azt a taxit is hívni. Kelletlenül fordítom el a kulcsot az indítóban, a motor pedig felbőg. Haza viszem, mert úgy érzem, hogy ennyivel jövök neki. Legalább ne nehezítsük meg ennél is jobban a saját helyzetünket. A ház előtt leállva azonban nem tágítok. A kocsi már némán áll, amikor kicsatolom az övet és felé fordulok. - Megkérhetlek legalább arra, hogy előttem vedd be? - pillantok rá őszintén és várakozóan. Én tényleg udvarias akarok lenni, próbálom szép szóval rávenni, hogy vegye már be azt a tablettát. Gondolni sem akarok rá, sem a következményekre. Az már az ő harca lesz, utólag is lehet ebből okos. Én viszont nyugodt akarok lenni. Kiszállok én is a kocsiból, követem befelé, ha rábólint, ha ellenkezik. Egyszerűen csak ideges vagyok...
Vendég
Vendég
● ●
● ●
● ● Kedd Feb. 06, 2018 5:05 am Bejegyzés ideje
Igenis szükségét érzem annak, hogy ... Hogy felelősen döntsek, tudjam mit csinálok, olyan válaszokat akarok látni a papíron, amiket senkitől nem kaphatok meg. Erre nem vagyok felkészülve, egyik lehetőségre se, arra meg pláne nem, hogy bevegyem ezt a tablettát. Pedig tudom, hogy be kell és be is fogom. Már a tájékoztató első mondata azzal fogad, hogy 72 órám van rá, de minél később jut a szervezetbe annál bizonytalanabb, hogy fejti ki a hatását. Hogy kifejti-e egyáltalán. Fogynak a perceim, de még eléggé határon belül vagyok, csak egy kicsit akarok megnyugodni. Mellette viszont nem tudok. A jelenléte is frusztrál, nyomaszt, hogy várakozón néz rám, ezt igazán meg tudnám tenni közönség nélkül is. Amúgy se túl felemelő érzés ez a reggel a tegnapi éjszaka után. Jobb lenne azt is elfelejteni és úgy tenni, mintha semmi közünk se lenne egymáshoz. Merthogy nincs is. De végül veszi a lapot, nem kell taxit hívnom, bújhatom tovább a papírt és a netet. Nem figyelek arra, hogy hol járunk éppen, hozott már haza, így pontosan tudja, merre is lakom. Akkor veszem csak észre, hogy megérkeztünk és már a motor sem zúg alattunk, mikor az övének a csattanását hallom. Nem óhajtok neki köszönetet mondani, csak felnyalábolom a cipőmet, amit idő közben megint lerúgtam a lábamról, és belfelé indulok. Nem szándékozom előtte bevenni, bízhatna bennem annyira, hogy nem vagyok annyira hülye, hogy gyereket akarjak tőle, de nem.. Én megint csak becsapom az ajtót, de annak csak egyszer kéne csattannia, biztos lehetek benne, hogy követ. Ó, naná, előtte.. De hirtelen szembefordulok bele, ott a feljárónkon nézünk farkasszemet, amíg ki nem pattintom a kis tablettát a fóliából, a számba helyezem és indulatból lenyelem. Folyadék nem is kell, bár nehezen csúszik le, nem igazán van más választása. Az első utam amúgy is a konyhába vezet majd, hogy igyak.. - Remélem kurva boldog vagy. Nem a te szervezeteddel szórakozol... - préselem ki a szavakat nagy nehezen magamból, aztán a nyelvem kinyújtom felé, megmutatom neki, hogy üres a szám, valóban lenyeltem, aztán a dobozt hozzávágom a mellkasához. Lepattan róla, nem is nézem hova, csak legyen annyi esze, hogy összeszedi, mert én már ott se vagyok. Ha nem teljesen hülye, akkor ő is hamar eltűnik.
Kezdőlap
