» Egy-két táppont, amit bátran kiszínezhetsz:
Születésünktől ismerjük egymást. Na, jó, azért nem, de így érzek veled kapcsolatban. Annyira közel érzem magam hozzád, nincs szégyenérzetem, mikor veled vagyok, nincs az a megfelelési kényszer, ami nálam egy csomó embernél jelentkezik.
Igazából az ismertségünk akkor kezdődött, mikor Párizsba költöztünk apáékkal. Egy szivárványcsaládok összejövetelen találkoztunk, ahol bebújtunk a büféasztal alá, és borzalmas vicceket meséltünk egymásnak, amit tényleg csak gyerekek találhatnak mókásnak. E közben a szüleink is összebarátkoztak, hasonló problémákkal küzdöttek, ti is csak nemrég érkeztetek az országba, Angliából, ugyanolyan korú gyerekkel... Csak neked két anyukád van, akik néha már-már az én pótanyukáim.
Senki sem gondolta, hogy mi együtt fogunk kikötni, még mi sem, de annyira természetesen jött az egész. Először csak egyszer-egyszer csókolóztunk, azt mondtuk, csak vicc. Aztán egyszer, mikor nálam aludtál, és azon az apró ágyon szorongtunk, a fejemet a mellkasodra hajtottam, te pedig a hajamat simogattad. Azt mondtam, hogy szeretlek, már sokszor mondtam neked, de ez valahogy más volt. Megkérdezted, hogy akkor most ez mi? Azóta járunk. Bár nálunk ez sosem a megszokott, féltékenykedős, monogám dolog volt. Mindig megbeszéltük, ha valaki jól néz ki, de nem jártunk másokkal, maximum néha kavartunk, de megegyeztünk, hogy nincs semmi komoly. Aztán beleszerettél Aungusba, majd én is, azóta hárman vagyunk. El sem tudom képzelni, hogy csak kettesben legyünk. Azonban fogalmam sincs mit fogsz szólni a babához, félek, hogy már felesleges dolog leszek a képben, és nélkülem folytatjátok.

//  Ennyi lenne, sok virtuális ölelés és süti jár a megalkotónak. A fiúk még nem tudnak a babáról, és nem szeretném megszabni, hogyan reagáljanak erre a hírre, szeretném kijátszani. Ha megjössz, dobj meg egy pm-mel, bármilyen változtatásra vevő vagyok, ha ötleted van akkor is nyugodtan írj.