Mielőtt elolvastam volna a lapodat, volt bennem némi félsz, hogy egy az egyben egy Harley-hasonmást hozol majd, s bár akad párhuzam az ő történetével és a te karaktered múltjával, de fogjuk rá, határeset, mint tudjuk, nincs új a nap alatt Azért remélem, ha a későbbiekben úgy döntesz, más karaktert is hozol Eleanor mellé, akkor bátrabban valósítasz meg egy saját koncepciót.
Azért érdekes látni, hogy bár a tündéreknél adtuk meg a lehető legnagyobb életkorhatárt, amivel karakter alkotható, mégis inkább a fiatalabb Seelie-k és Unseelie-k a kelendőek Nem mint ha ezeknek nem lenne meg a maguk szépsége, sőt! Mondhatni, sokkal nagyobb az előttük álló, bejárható út, mint egy idősnél - igaz, a képességek rovására, de azt hiszem, van annyira talpraesett és magának való a karaktered, hogy az illúzió-használatbeli hiányosságait kiegészítse a maga módján ököllel, fegyverrel, vagy akárhogy máshogy
Nem lehetett könnyű egyedül maradva boldogulni az utcán, így talán nem meglepő, hogy miért pont az lett belőled, aki - s aki ilyen bűnös életet él, valószínű, hogy előbb vagy utóbb, de a hatóságok felfigyelnek rájuk. Még szerencse, hogy nem a vadászok, hisz míg az valószínűleg a pályafutásod végét jelentené, innen még van esélyed szabadulni, és folytatni az életedet - vagy megtalálni a férfit, akit annyira szeretsz. Jól sejtem, a regisztrált tagok listáját nézve, hogy ő is érkezik hamarosan?
Nem is húznám tovább az időt, sok sikert a szabaduláshoz, meg ahhoz, hogy ne kapjanak el túl hamar ismét... Kár lenne, ha csak a börtön lenne az egyetlen helyszín, amit játékra használhatsz. A karakterlapod elfogadva, sipirc pofit foglalni, és játszani!
Családi háttér... Huh, sosem szerettem erről beszélni, hiszen részben a családomnak is köze van ahhoz, hogy olyanná váltam, mint amilyen most vagyok. 18 voltam amikor találkoztam egy férfival, szó szerint megszállottan szerelmes lettem belé, ő pedig ezt nagyon jól tudta, a saját arcmásává formázott engem. Ugyan olyan őrültté tett, mint amilyen ő is volt. Amikor egyre jobban kezdett meglátszódni mint külsőleg mint belsőleg rajtam az, hogy rossz irányba változom, a szüleim kitagadtak. Nem lehettem otthon, látni sem akartak. Össze pakoltam így hát pár cuccomat, csak a legfontosabbakat és nagyon sokáig az utcákon éltem, nem volt hova mennem, magamra maradtam. Muszáj volt talpra állnom, nem sajnáltathattam magamat sokáig, hiszen életben akartam maradni. Nem voltam tündér, nem akartam többé jó lenni, így hát gyilkoltam. Mások életéből szerzem az erőmet. Amikor láttam, hogy megöltem a férfit, akkor esett le, hogy én többé már nem az a személy vagyok akit a szüleim felneveltek, végleg egyedül maradtam, hiszen a férfiról semmit sem tudtam évek óta, akibe beleszerettem. Egyszer csak eltűnt, mintha elnyerte volna a föld.
Egyszer volt, hol nem volt...
Világuralomra törés, a hatalom, a vágy, hogy te irányíthassál mindent, az emberek élete és jólléte a te kezedben lehessen... Ez a mozgatórugója nagyon sok mindennek, részben az én életemnek is. Nem aggódok én az emberekért, nem is akarom őket megvédeni, hiszen belőlük nyerem az éltető energiát, viszont mindennél jobban vágyom arra, hogy én lehessek az a személy, aki irányítja őket, akitől féljenek, hiszen sosem lehet tudni, hogy mikor milyen kedvemben talál az illető, nem lehet tudni, hogy éppen kihez lesz kedvem, hogy kit öljek meg. Hidegvérrel ontom ki mások életét. Sajnálnám őket? Nem igazán, hiszen ezáltal élhetek én tovább, főleg mivel még elég fiatal vagyok.
18 éves korom óta az utcán élek, muszáj voltam megtanulni harcolni, muszáj voltam erőt fitoktatni, megmutatni mindenkinek, hogy attól még, hogy nem srác vagyok hanem lány, túltudom élni a sok viszontagságot, ami rám nézett. Nem igazán volt más választásom, harcolnom kellett. Aki mer az nyer, szokták mondani. Én pedig mertem és nyertem is. Fogjuk rá. Ha a mostani állapotomat nézzük akkor nem igazán nyertem, viszont van egy olyan mondás is, hogy habár a csatát elvesztettem, de a háborúnak még nincs vége! Mindig van választásunk, mindig van más lehetőségünk. Választhattam volna én is azt, hogy nem leszek gonosz, hanem szó szerint egy tündér leszek, de abban meg mi lenne a móka, az élvezet? A rossz oldalt választottam, és, ha őszinte szeretnék lenni akkor nem is bánom eme döntésemet. Nem bánom a sok rossz dolgot amit elkövettem. Rosszak vagyunk, hát rosszalkodunk.
Rosszalkodtam, öltem és egyszer csak elkaptak, akkor viszont már nagyon le voltam gyengülve, az energiaelszívás sem sikerült úgy ahogyan én azt terveztem, nem tudtam elvenni más életét, így hát nem tudtam megvédeni magamat, gyenge voltam. Harcoltam egy darabig, de be kellett látnom, hogy nem győzhetek, főleg, hogy sok súlyos sebet is sikerült beszereznem amíg próbáltam elmenekülni. Most pedig... Egy cellában poshadok. Nem kaptam még csak új ruhát sem, nem is nagyon foglalkoznak velem. Habár ez nem teljes mértékben igaz, van egy férfi, orvos azt hiszem. Sokszor jön meglátogatni és ellátja a sebeimet, amik vészes lassúsággal gyógyulnak.
Kezdőlap
Azért remélem, ha a későbbiekben úgy döntesz, más karaktert is hozol Eleanor mellé, akkor bátrabban valósítasz meg egy saját koncepciót.
Nem mint ha ezeknek nem lenne meg a maguk szépsége, sőt! Mondhatni, sokkal nagyobb az előttük álló, bejárható út, mint egy idősnél - igaz, a képességek rovására, de azt hiszem, van annyira talpraesett és magának való a karaktered, hogy az illúzió-használatbeli hiányosságait kiegészítse a maga módján ököllel, fegyverrel, vagy akárhogy máshogy 
