"Idegen, ha erre jársz
Itt engem már nem találsz
Fontold meg, hogy oda mentem
Ahová majd követsz engem"
(régi ír-kelta sírvers)

Hajnalodott, Dublin felett maszatos, és tejfehér szürke köd feszült, amikor éppen csak elindultam otthonról. Mostanában nehezen alszom esténként, a rémálmok, és a belőlük való fájdalmas ébredés egyre rosszabb és egyre nehezebb.Ilyenkor a szél könnyed és szinte láthatatlan bundáját véve magamra messze magam mögött hagyom a várost, és az azt körülölelő erdők mélyén találok némi nyugalmat. Beleburkolózva a csendbe, kicsit talán kizárva a külvilágot magam mellől.Az erdő csendjét csak a bokrok között kacagva végigfutó szél töri meg, vagy éppen az ujjaim között születő kicsiny fuvallat játékos dallama rezegteti a fák leveleit. Szeretem ha mozog körülöttem a levegő, ha szabadon ereszthetem a bennem feszülő energiákat. Azon a hajnalon is pontosan ezt történt, amikor a mohával sűrűn bevont sziklák között a derengő reggeli vörös fényben egy alakot pillantottam meg. Eleinte mozdulatlanul feküdt, halk, fájdalmas nyögésekkel kezdett magához térni, amikor csendet teremtve magam köré, óvatosan megközelítettem. Nem akartam őt bántani, vagy megijeszteni, fogalmam sem volt, hogy mivel is állok szemben. Két karom oldalt leengedve, de ujjaim között a mágia vibráló ereje hömpölygött, elsősorban védelemre készen. Végül megmozdult ebben az állapotban, és felém fordult. Szinte kiszakadt ajkaim közül egy riadt néma sikoly, amikor megpillantottam alvadt vértől és sártól maszatos ábrázatát. A hajában még ki tudja mely őszről itt maradt száraz levelek és gallyak, kócosan meredtek az ébredező világ árnyai közé. Ruhája szakadt, és helyenként hiányos. Bizalmatlanul méregetett, szemei inkább elküldtek volna, de felém nyújtott keze marasztalón segítséget kért tőlem. Nem tudtam mit tegyek. Egy idegen, akinek illata szinte kitöltötte az elmémet, és nem volt nehéz megéreznem, hogy valami természetfelettivel van dolgom. Nem tudtam volna pontosan megmondani miféle, de azt biztosan tudtam, hogy éppen úgy ahogyan engem őt is átjárja valami olyan energia, valami olyan természet által belénk táplált különös atmoszféra, amelyben felismerjük egymást. Szóltam hozzá, de nem felelt, csak kitartóan nézett engem, kezét pedig egy pillanatra sem engedte le, hanem felém nyújtotta azt. Sean jutott eszembe, anyám régi meséiből. Sean, aki elindul meghódítani a hegyeket, messzi világok ég felé futó ormait, de mire eljutna a legmagasabb pontra, orcájával a sárba hullik, és képtelen tovább menni. Míg végül egy boszorkány lesz az aki erejével felemeli, és tovább viszi őt, hogy feladatát beteljesítse....Sean, így neveztem el magamban az idegen férfit, és amikor kezem felé nyújtva hagytam, hogy megfogja, és felsegítsem őt a földről, már tudtam, hogy valami különös dolog történik. Csak még azt nem tudtam, hogy hibát követek el, hogy segítek neki, vagy éppen valami megváltozik majd körülöttem. ( A történet innen indulna, kedves megalkotó. Faját tekintve a fenti kettő közül szeretném ha választanál, a fajleírásban találsz róla információt. Szépen lassan fogjuk kibontogatni ki is ez a férfi valójában. Ahogyan a magam részéről szeretnék majd neki segíteni, hogy képes legyen elfogadni azt aminek született. Ha Selkie-t választasz abból meg még érdekesebb dolgokat tudunk majd kihozni. Nem véletlen, hogy a teljes előtörténetet nem szabtam meg, hiszen szeretném a megalkotó user fantáziáját hagyni kiteljesedni ebben a részben. Én csupán azt adtam meg, ahogyan a két karakter kapcsolatba kerül egymással, hogy onnan tudjuk indítani a történetet. Amennyiben a kis hangulatkeltőm felkeltette az érdeklődésed nyugodtan regisztrálj be a fenti keresztnévvel és az általad választott családnévvel. Ott megbeszéljük a továbbiakat. A plot szerintem érdekes, remélem más is meglátja benne a lehetőséget. )