■ ■[Only admins are allowed to see this link] ■ ■Hát szia :3 ■ ■[Only admins are allowed to see this link]

Szívdobbanás. Bumm, bumm. Mély levegő. Higgadtan maradok meg a pozíciómban, rejtve esetleges kíváncsi szemek elől. Türelmesen várakozok, csak akkor szakítom meg az állapotot, amikor már kellő közelségben van a célpontom. Gyorsan mozdulok, de közben gondolataimban már a következő mozzanatokat tervezem. Nem bízom el magamat, régóta vagyok már a boszorkány nyomában, de komolyabb támadásra csak most először nyílt esélyem. Jóllehet kapóra jött a legutóbbi áldozata abban, hogy kövessem a nyomait. Éppen ezért nem szabad hibáznom.
Alighogy leérkezek az egyik konténerről a közvetlen közelébe, egyik karom a teste köré kulcsolódik, hogy kezeit a testéhez szorítsa és ugyanazzal a lendülettel már neki is lököm a mögötte lévő konténernek. Szinte nekisimulva fosztom meg a mozgástértől, hogy minél kevesebb esélye lehessen a támadásra vagy akár a menekülésre.
- Nagy szavak olyantól, aki falhoz van szorítva.- jegyzem meg szinte rezzenéstelen arccal. Nem igazán érdekel a mondandója, nem ő az első prédám, aki azt hiszi, hogy provokációval és üres fenyegetésekkel viheti valamire. Nem kizárt, hogy akad olyan vadász, akinek ez eltereli a figyelmét, én azonban nem tartozok közéjük. Engem nem vezérel hiúság, nem azért ölök, mert érdekel, hogy jó vadásznak tartsanak vagy hogy jobb legyek egy másik vadásznál... azért teszem, amit teszek, mert szükségesnek vélem. Nem szól többről ez sem. Nincsenek ebben személyes érzelmek. Pillantásom hűvös marad, a bennem lévő gyilkos szinte fenevad módjára morog bennem: kiáltja, hogy végezzem be. Ugyanez a fenevad gátol meg abban is, hogy válaszoljak kérdésére, miért nem hiszek neki. Hinni... az már nem fog változtatni a helyzetén.
De a vad gyilkos figyelmét egyszerre elterelik a felcsapó lángok. Forrósága fájdalmas simítás a testemen, melytől összeszorítom fogaimat. Ám a tűz csak körbevesz, ahelyett, hogy el is emésztene, csupán közelségével fenyeget, semmint halálos nyelvével.
- Látványos.- préselem ki a szót a fogaim közül, szemeimet le nem véve a boszorkányról. Tekintetében az elszántság úgy lobog, akár a tűz kettősünk körül, ami ellentétes pólusokként feszül most egymásnak... átvitt és szó szerinti értelemben is.
- De hatástalan. A kimenetel ugyanaz. - nézek higgadtan a szemébe. Nem csak őt hagyja hidegen a halál gondolata, így a lángja nem rémítenek meg. Nem tartok sem fájdalomtól, sem végtől. Csak idő kérdése, mikor érnek el minket, ezért félni őket értelmetlen a számomra. Úgy látszik, ez az egy közös bennünk.
- Helyes. Akkor gyorsan megleszünk. - suttogom a szavakat közelebb hajolva az arcához, mintegy lezártnak is tekintve a dolgot. Ujjaim között már ott a késem markolata, a pengét megvilágítja a tűznek játékos tánca, amint lassan a nő torkához emelem, karom így feljebb siklik rajta. A kés éppen csak megérinti bőrét hideg üdvözléssel. Tekintetem még az övébe fúrom, kérdőn, várva, hogy van-e esetleg utolsó üres fenyegetés vagy csípős mondat. Tekintetemben most nincs düh, se gyűlölet.
Inkább csak beletörődés.
A beletörődés, hogy így kell lennie.

■ ■[Only admins are allowed to see this link] ■ ■Gyere játssz velem!■ ■[Only admins are allowed to see this link]

Gőg. Végzetes társ lehet egy egyébként sem veszélytelen úton. Ha beleköltözik egy harcos lelkébe, kinek kezéhez vér tapad, s megszáradt már a megannyi évvel és sok-sok hullával a háta mögött, könnyedén jelentheti azt is, hogy ő maga lesz a következő holttest. Egy újabb, pórul járt áldozat. Balsors vagy szerencse? Vég vagy megváltás? Nem tisztem eldönteni.
Mégis elkövetem a hibát, dacára annak, hogy nem volt rám jellemző... már ameddig visszaemlékszek legalábbis. Számomra a születés pillanata, ha úgy tetszik, egyet jelent egy romos házban való ébredéssel. Egy halott mágussal előttem. Az újszülött bűbe; az első elvett élet, melyért a magaméval fizettem, még ha szívem ver még ma is. Emlékeztet a feledésre, egy gőgös harcos büntetésére. Mégis elbízom maga újra.
Nevetése megtölti a kettőnk közti teret, megtölti hallójárataimat. Eljátszok a gondolattal, hogy véget vessen neki egy pillanat leforgása alatt a penge bőrébe való hasításával. Nem teszem meg. Még nem. A következő pillanatban pedig már más tereli el figyelmemet. A körénk gyúlt tűz lángjai vadabb táncot kezdenek lejteni ahogy a szél felkavarja a nyugalmukat. Az elmormolt kifejezések felébresztik a mágikus energiákat.
- Mi a...? - azonban csak eddig jutok, még észreveszem mozdulatát, de ilyen közelségből hiába lendül védekezésre, elkésik és csak annyit ér el, hogy ujjaim combját érintsék, mikor visszahúza lábát. Mintha csak egy kósza érintés, egy szándékos simítás lett volna. Ahogy összegörnyedek, s fájdalom hasítja szét a világokat egy tört másodperc erejéig, úgy választja el egymástól egy lángfal vadászt és prédáját. Két oldal... két pólus. A helyzet iróniája. Késem korábban bánatos, éles hanggal érkezett a földre a boszorkány béklyós trükkje miatt.
- Nem... - nem hagyhatom elmenekülni. Utolsó reményemmel húzom elő tarsolyomból az apró injekciót. Kis mérete miatt könnyedén alkalmazható és hasznos holmi, ha az ember ellenségei képességekkel bírnak. A folyadék a véráramba jutva bódítja az elmét, lassítja, darabossá teszi a mozgást. Ekkora dózisban a nyugtatónyilam talán arra lehet elég, hogy megnehezítsem a boszorkány mágiahasználatát és nem is futhat el olyan könnyen. A legközelebbi konténeren felmászva haladok egyik tetejéről a másikra, így a füst sem takarhatja el előlem. Mikor már elég közel értem, hogy útját állkam, akkor ugrok le, hogy a földre teperjem és nyakánál beadhassam neki sunyi fegyveremet.
Működnie kell. Muszáj.
Második esélyem nem lesz.

■ ■[Only admins are allowed to see this link] ■ ■Nocsak Tudsz valamit ■ ■[Only admins are allowed to see this link]

Egyetlen pillanat. Sok múlhat rajta, ezt már megtapasztaltam korábban. Már ameddig képes vagyok visszaemlékezni… bár, ha úgy vesszük, az élet keserű gúnnyal fűszerezett iróniája is lehet ez. Elvégre még az emlékeim, a múltam, az életem elvesztése sem telhetett többe egyetlen pillanatnál. Bizonyos perspektívából, a pillanat eltüntethet évtizedeket, lerombolhat olyan erős falakat, megtörhet olyanokat, akikről tán soha nem gondolta senki sem, hogy valaha képesek volnának megadni magukat bármiféle erőnek. Nekem is egyetlen pillanat alatt sikerül elvesztenem az irányítást és a célpontommá avanzsált boszorkány macskákat megszégyenítő kecsességgel csusszan ki a csapdából, kezeim alól, mintha eleve csak azért lett volna ott, mert élvezte a játszadozást, amit most kezdett el unni.
A mágiája elegendő ahhoz, hogy korábbi fegyverem a földön kössön ki, én meg görnyedve viseljem a fájdalmat, amit kellemetlenül jól célzott rúgása kelt a testemben, de jelen pillanatban az ilyesmit nem engedhetem meg magamnak. Hiába az érzés, koncentrálnom kell és összeszednem magam! Ezért aztán fogaimat összeszorítva veszek mély levegőket, miközben feltápászkodom, csak hogy még lássam a közénk magasodó tűzfalat. Egy pillanatra elgondolkodtat a boszorkány különös viselkedése. Amilyen intenzívnek és hatásosnak a lángfal tűnt, ugyanezt az erőt fektethette volna abba is, hogy engem égessen halálra az erejével, ám ehelyett ő mégis inkább a kockázatos úton való szabadulást választotta.
De nem filózok rajta sokáig, ahogy prédám útnak ered, én sem vagyok rest másképp tenni, ám hogy ne legyek túlzottan szem előtt és a terepet némileg az előnyömre fordíthassam, én másik útvonalat választok. Sietős léptekkel haladok végig a konténerek tetején, egyikről átugorva a másikra, mígnem kellőképpen elé nem kerülök ahhoz, hogy egy jól kiszámított leugrással véget tudjak venni a hajszának és így a macska-egér játéknak is. Ennek eredményeképpen már-már úgy magasodok fölé, mint a fenevad, amelyik állati ösztöneitől vezérelve most örömmel konstatálja, hogy áldozata éppen úgy cselekedett, ahogyan arra ő számított és ezzel éppen a csapdájába sétált bele. Arcom felé kapó kezét csak ellököm magamtól, már nem csak ő, de én is kezdem unni a játszadozást. Kíméletlenül döföm hát bőrébe a tűt és fecskendezem belé a kábító anyagot. Miután a fiola kiürült, kihúzom belőle, némileg már visszafogottabban, mint amilyen erővel beleszúrtam. A vadászat ellenére nem kívánok több kínt okozni, mint amennyi szükséges.
- Ha nem ficánkoltál volna ennyit, ezzel már rég meglettünk volna. – jegyzem meg gúnyosan, ujjaim pedig szinte belemarnak a nekem feszülő combjába, ahogy kezemmel lenyomom. A szer perceken belül kezd hatni, de addig sem hiányzik, hogy rúgkapáljon, a rúgásából már így is elég volt az előbb, így most akaratos szorításom egyébként formás combján vehető amolyan elégtételnek az előbbiért. Egy pillanatra még tekintetem is átvált érzéketlenről egy kihívó, "Ez hogy tetszik?" pillantásra.
- Nem kétlem, hogy oda fogok kerülni, de azzal az elégetéssel még türelmesnek kell lenned.[b] – nem tartok sem haláltól, sem az imént említett formájától a túlvilágnak. A tetteimet ismerve, ha létezik az a hely, jó esélyem van a bérelt helyre. De ma még nélkülözniük kell.
[b]- Miért nem törődsz csak bele, hogy vége van? – tolom el magamtól felém magasló kezét, ami megidézi a lángot, hogy másik kezével együtt egyszerre szoríthassam a földre feje felett. Már csak pillanatok, és darabnak véget vethetek.
Elkaptalak…

■ ■[Only admins are allowed to see this link] ■ ■A nő a legveszélyesebb fegyver...■ ■[Only admins are allowed to see this link]