Elnézésedet kérem, hogy még csak most jutottam el oda, hogy megnézzem a lapodat, de most már itt vagyok és nem szabadulhatsz oly könnyedén, mint esetleg szeretnéd.
Nagyon tetszik a választott avatar alanyod és ahogyan egyre több minden derült ki számomra a leírásod és a történeted által, annál inkább úgy éreztem, hogy tökéletesen sikerült megint választanod. Egyszerűen remekül illik a megálmodott karakterhez. Mindig kíváncsian várom azt, hogy ki milyen családi hátteret talált ki magának, milyen a viszonya az élő vagy éppen milyen volt a már elhunyt családtagjaival, de azt kell mondanom, hogy te aztán megleptél engem. Merész dolog volt tőled ilyen szálat kitalálni, ugyanakkor igazán remek és egyedi is. Ezek után szerintem nem meglepő, hogy kíváncsian vártam, hogy életed mely mozzanatát fogod nekünk bemutatni és talán pontosan azt sikerült, amely számodra a legfájdalmasabb lehetett, ugyanakkor azt, ami egy új élettel is kecsegtet téged, hiszen boszorkányok élete nem egyszerű, de ezernyi dolgot hordoz magában. Nagyon tetszik a választott elem, még ha nem is sok minden derült ki a karakteredről – ami nem baj, szeretem a meglepetéseket-, akkor is úgy érzem, hogy tökéletesen passzol hozzá a víz.
Nos, én kíváncsian fogom várni, hogy miként fog alakulni az életed, vagy éppen milyen boszorkány válik belőled, hiszen az írásodat még mindig igazán élvezetes olvasni és még mellé van egy remek történet, amely megannyi útvesztőt rejt magában. Nem is szeretném tovább szaporítani a szót, hess foglalózni, utána pedig mehet is a játék.
A család fogalma mindig is bonyolult volt számomra. Talán kezdjük ott, hogy igazán nagy családba születtem bele. Van vagy tíz unokatestvérem, és én is másodmagammal érkeztem eme világra. Van egy bátyám, aki bőven több a testvéremnél. Lehet, hogy ez betegesen hangzik, sőt tovább megyek, undorítónak találnák, de ő a szerelmem is. Az egyetlen férfi, aki meghódította a szívemet, akire mindig számíthattam. Ő az életem. Persze, a szüleink sosem nézték jó szemmel ezt a túl szoros kapcsolatot kettőnk között, így amikor betölöttem a tizennegyedik életévemet elküldtem egy leányiskolába, Belfastba. Ezzel öt teljes évet elvettek az életem azon részéből, ami a testvéremhez lett volna köthető. Új embereket ismertem meg, fiúkat, akik mind ajnároztak, s a tenyerükön hordoztak, egészen addig amíg - minden egyes alkalommal - ki nem bukott, hogy én valaki mást szeretek. Mert öt év sem volt elég ahhoz, hogy elfeledjem Jericho-t.
Miután visszamentem akkor jött a felismerés. A legnagyobb megrázkódtatás az életemben. Közölték velem, hogy a bátyám eljegyzett egy lányt. Akkor haltam meg egy kicsit, azóta vagyok ilyen, hideg.
Egyszer volt, hol nem volt...
A vállamon egyre nagyobb teher nehezedik. A tükör előtt állok, és figyelem magamat. Minden porcikámat, minden rezdülésemet. Sötétszőke hajamat természetesen leengedtem, csupán egy elől lévő tincset fontam be, és csatoltam gondosan a fülem mögé, hiszen tudom, hogy Jerichonak mindig is így tetszett a hajam. A sminkem egészen egyszerű, csupán egy vékony réteg alapozó, egy világos rózsaszín szájfény, egy halvány levendulaszín szemhéjpúder, meg szempillaspirál. A ruhám sem a legbonyolultabb vászon, amit ember lánya valaha látott. Egy térd alá érő, bőszabású, levendula színű ruhácska, csipke betéttel a karján. Végigsimítok a szoknya részen, veszek egy hatalmas levegőt, majd lassan kifújom. Életem legnehezebb éjszakája lesz ez, tudom jól.
- Kész vagy, Jessie? - hallom Melissa hangját az ajtóból. Ő az ara. Én csupán egy koszorúslány vagyok. Pedig nekem kellene ma este mellé sétálnom, és mosolyogva igent mondanom, nem neki. - Igen - mosolygok rá vissza kicsit megtörten, hátatfordítok a tükörnek, és elindulok a hang irányába. Mikor az ajtóhoz érek meglátom Őt. Gyönyörű. Loknijai csak úgy csillognak, és ez a ruha, egyszerűen bámulatosan néz ki. Rámosolygok, de ő nem viszonozza. Kezével erősen markolja a sárgarózsa csokrot, ideges. - Melissa, minden rendben? - Be kell vallanom, megijedtem - mondja, mintha csak a legjobb bizalmasa lennék. Ajkaim elnyílnak, ahogyan felfedezem a könnyeket a szemében, és hirtelen félreteszem az összes iránta érzett féltékenységet és gyűlöletet. Megragadom a kezét, és a szemébe nézek.
- A testvérem a legjobb dolog, ami ebben az életben történhetett veled. Nem kívánhatsz nála jobb embert, hidd el. A tenyerén fog hordozni. Szeret téged, és veled akarja leélni az életét. Menni fog, boldogok lesztek! - hadarom el a számomra nehéz és kínzó szavakat. Szabad kezemmel óvatosan letörlöm arcáról a legrödülő könnyet, ügyelve arra, hogy el ne kenjem a tökéletes sminkjét - Menni fog? - Menni fog - mondja halkan - köszönök mindent! Indulnunk kellene - suttogja, én pedig mosolyt erőltetek az arcomra, és továbbra is fogva a kezét elindulok vele. A templom előtt vár a családunk. A két unokatestvér, az egyik az enyém, a másik Melissáé, akik ugyan abban a diszkrét ruhácskában feszítenek, mint én. És persze ott van Mel édesapja is, katonásan, felszegett fejjel áll, és várja a gyermekét. Még utoljára megölelem a nemezisemet, majd a két lány elé állva - háromszöget alkotva velük - megindulunk. A templom csodálatosan néz ki belülről, tele van emberrel, a tekintetem mégis csak egyre korlátozódik. Pillantásaink összefonódnak. Jericho és Jessie egy teljes pillanatra megint egy emberként lélegzik, egy emberként él. Minnél közelebb érek hozzá, egyre inkább sajog a szívem, és a könyneimmel kell küzdenem. Lesütöm a szememet, hogy senki ne lássa, ha véletlenül elszabadul egy sós könyncsepp. Megállok mögötte, és várom, hogy végetérjen a kínszenvedés. Ahogy hallgatom őket, a mézesmázos hangjukat, látom anyáék arcán a visszataszító büszkeséget egyre jobban elönt a csillapíthatatlan düh. Próbálok máshová koncentrálni, elterelni a figyelmemet, s egyszerre csak arra leszek figyelmes, hogy vízben tapicskolok. Szentelt vízben. A templom négy sarkába állított márványtálból folyik, és mindenki össze van zavarodva. Kimondják a boldogító igent, elcsattan a csók, és a násznéppel együtt futva hagyják el a templomot. Csak én állok, és nézek magam elé, mint egy kőszobor. A templomajtó becsukódik, én pedig fáradtan zuhanok össze, bele a vízbe, a sírástól görcsölő végtagokkal.
Kezdőlap
Mindig kíváncsian várom azt, hogy ki milyen családi hátteret talált ki magának, milyen a viszonya az élő vagy éppen milyen volt a már elhunyt családtagjaival, de azt kell mondanom, hogy te aztán megleptél engem. Merész dolog volt tőled ilyen szálat kitalálni, ugyanakkor igazán remek és egyedi is. 
Nagyon tetszik a választott elem, még ha nem is sok minden derült ki a karakteredről – ami nem baj, szeretem a meglepetéseket-, akkor is úgy érzem, hogy tökéletesen passzol hozzá a víz. 
