Az este kellemes balzsamos illatokkal bombázta az érzékeimet, tavasz volt, nem értem, hogy miért csak ilyenkor kattannak meg az emberek, ilyenkor olyan könnyen lehet táplálkozni belőlük, hogy észre sem veszik, a legújabb Aston Martin Valkyrieben ültem, króm fekete fényezéssel, még éreztem a friss autó illatát, ahogy legurult a gyártó sorról. Egy étterem előtt álltam, vártam valakire, de eközben pofátlanul megdézsmáltam mások chi energiáit, végeztem mára a munkával, nem kell visszafognom magam. Az évezredes mondás pedig nagyon is igaz, elég csak felmutatnod valami nagyon drágát és a nők máris döglenek utánad. persze ez az esetemben szükségtelen volt, hiszen… épp kiszálltam az autóból és a mosolyom máris rávillantottam a mellettem ácsorgó kis piros Ford tulajdonosára, a gyönyörű pufók arcú asszony, bárgyún mosolyodott el, a gyereke pedig bömbölt a biztonsági ülésben, mert épp kiköpte hisztiből a cumiját.
Bepillantottam az ablakon és a gyermekre mutattam, aztán halk nevetés közben beléptem a parkoló autók közé, az anyukának kellett egy kis idő, hogy összeszedje magát, meg a gyerek cumiját is. A kocsi oldalának támaszkodtam, vékony bőrdzsekimet megigazítottam és az étterem ajtajára függesztettem a tekintetem, mellettem több korosztály férfi és női tagjai megálltak néhány pillanatra, hogy egy kicsit megbámuljanak. Akkor lepődnék meg, ha valaki a kocsit állna le lefényképezni, nem engem… Miért nem giggoló lettem? Hivatásos? Az olyan snassz, a szexuálterapeutához gyakran járnak párok és szinglik is, így is megoldom a szükségleteimet, bár… modellnek sem lettem volna utolsó, mégis… ez vonzott a leginkább. Sok emberrel találkozhattam, persze terapeutaként, csak az utóbbi tíz évben dolgozom, előtte sűrgősségi osztályon dolgoztam, húsz évet, a szülészeten, esküszöm vigyáztam! Soha nem esett tőlem senki teherbe! A szakosodás előtt sürgősségi osztályon is dolgoztam és mindig elintéztük, hogy senkinek se szúrjon szemet, hogy nem öregszem.
Ezen az estén az egyik páciensem barátnőjén segítenék, őt várom. Az a jó a scubbus létben, hogy ha az illető nem volna az ízlésem, akkor elég csak hátra dőlnöm egy székben és figyelnem és táplálkoznom az érzéseiből, nem feltétlenül kellett bárkivel is szexuális kapcsolatot létesítenem. Élveztem a munkám, eddigi életem során csak kétszer kerültem olyan helyzetbe, hogy a hozzám közel álló embereket visszahozzam a halálból. Rosszkor voltak rossz helyen a Hepburn szimpatizánsok. Olykor próbálkoznak, persze az íratlan szabályt mindegyik igyekszik betartani, miszerint modern kori fegyverekkel nem támadunk egymásra, ám olykor a harcokban így is áldozatul esnek az ártatlan emberek a pengéinknek, késeinknek, személy szerint a számszer íjat szeretem a legjobban, halk, és nem durran akkorát, mint egy lőfegyver, így az emberek figyelmét sem hívjuk fel egymásra.
Csak álltam és vártam, a közel virágárus virágjainak illata is csiklandozta az orrom, és akkor, abban a pillanatban fordult be az utca sarkán az a nő, akinek ismerős volt a medalionja, nem Hepburn, egyáltalán nem hasonlít annak a családnak a vonásaira, sem pedig arra a nőére, aki évekkel ezelőtt eltűnt a leendő feleségemmel együtt! Ellöktem magam az autótól, a nő felé indultam, azt mondják, hogy a scubbusok még akkor is gyönyörűek ha mérgesek, én nem mérges hanem dühös voltam, a gyűlölet rég horgadt fel bennem ennyire, tárgy iránt meg pláne. De az a medál nem annak a nőnek a tulajdona!
Végig követtem a tekintetemmel ezt a szőke hajú nőt, s bár ő is megnézett, a közeli virágárushoz érve, egy szál fehér rózsáért hajoltam le, nem sokan tudják, hogy az ártatlanság mellett egyébként a halált is szimbolizálja. A korai halált halt gyermekek sírjára szokták ajándékozni még.
Tovább sétáltam, ráhangolódtam az engergiáira, így éreztem, hogy merre halad, abba az étterembe amelyikbe én is. Beleszimatoltam a virágba és el is feledkeztem arról, hogy nekem most épp máson kellene segítenem. A düh perzselte a bőröm, ritka az, ha egy incubbustól megijednek az emberek, de most kissé meghunyászkodva haladtak el mellettem, beültem az étterembe és hamarosan helyet is foglalhattam a helyemen, amelyet korábban az asszisztensem intézett nekem. A közelben még mindig itt volt az a nő, rendeltem magamnak, és rácsatlakoztam az energiáira, ez nem lesz kellemes. Felraktam az orromra a szemüveget, és a rendelés után vártam, hogy megérkezzen az ételem, mocorgásra lettem figyelmes, és a nő az étterem közepén egy hangos sikollyal adta meg magát, a szemeim ibolyakék színben izzottak fel és kihúztam magam, ezután felkeltem, az embertömeg közepe felé igyekeztem.
- Engedjenek oda, orvos vagyok – persze… azon nyomban utat engedtek az emberek, miután megpillantottak. – Hagyják levegőhöz jutni. – sietve térdeltem le a földre, a nő teste mellé.
- Hívják a mentőket, azonnal! – emeltem meg a hangom és pirítottam rá a közelben álló pincérre.
Persze, úgy tettem, mint aki épp nagy igyekezettel igyekszik újra éleszteni az eszméletlen nőt, percekig, mire kiérnek az orvosok, át is adtam nekik a helyem, a vallomás után pedig beültem az autómba, a sötétített ablakok rejtekében vettem a kezembe újra ismét, azt a medaliont, amit már legalább, huszonhat éve nem láttam. Örülnöm kellett volna, hogy újra a kezemben van, de… nem éreztem azt a fajta diadalmámort, mint amikor akkor kellene, ha maga a Hepburn lány is meglenne. Irány apámhoz, hogy megmutassam, a becsületem egy részét visszaszereztem.
Az útpadkán ott pihent a gyűrött, megtépázott és taposott fehér rózsa is, a randiból nem lett semmi, ellenben az ékszer amelyet őrizgettem, mindennél fontosabb volt a számomra. A pillanatnyi kielégülésnél is, vagy érzelmi feltöltődésnél is.