» Egy-két támpont, amit bátran kiszínezhetsz:
Lassan egy éve annak, hogy utoljára találkoztunk. Akkor elküldtelek a közös otthonunkból, és amíg tettél egy hosszú sétát a környéken, hogy lenyugodj, a holmijaim nagy részét (köztük a jegygyűrűmet) hátrahagyva menekültem el tőled, anélkül, hogy bármiféle magyarázattal szolgáltam volna a döntésemre. Netán arra, miért tűnök el hetekre, hol vagyok, mikor éjjelente arra ébredsz, hogy egyedül fekszel az ágyunkban. Észrevetted, hogy több időt töltök a tükör előtt és sosem hagyom szem előtt a telefonomat, ez pedig gyanút ébresztett benned. Könnyen elképzelhető, hogy mindemellett szemtanúja voltál valaminek, ami megtévesztett, másként nem nyugodtál volna bele ilyen könnyen a történtek alakulásába. Kereshettél a szüleimen, a barátaimon és a kollégáimon - mindhiába, hiszen egyöntetűen azt a "parancsot" kapták, hogy meg se említsék előttem a nevedet.
Nem változhattál annyit, hogy ne legyél iszonyúan dühös rám, dacára az eltelt hónapoknak. Valószínűleg még inkább az lennél, ha tudnád, miért tettem, amit tettem: nem akartam, hogy egy haldokló emberre pazarold a perceidet, és nem voltam képes továbbra is titokban tartani előtted, min megyek keresztül.
Papíron ugyan tünetmentes vagyok, de a betegség bármikor felütheti a fejét. Semmiképp sem élhetnénk már azt az életet, amit elterveztünk magunknak; csak remélni merem, hogy találsz majd valakit, akivel megvalósíthatod az álmaidat... ha nem tetted meg máris.

---

Minden más egyeztetés kérdése. Nagyon várom!