Szentpétervár és London
 Ahogy ígértem lássuk hát, hogyan találkozik egy angol matek tanár és orosz pincérlány a 90-es években. Apám miután lediplomázott úgy érezte illendő lenne ezt megünnepelni, így a baráti társaságával útrakeltek, hogy bejárják Európa legszebb és leghíresebb helyeit. Párizs, Amszterdam, Budapest és végül Szentpétervár. Ám az utolsó megálló mindent megváltoztatott. A társaság beült a Severyanin étterembe ami híres volt a jó konyhájáról és figyelmes személyzetéről. Ebben az étteremben találkozott először anyámmal. Orosz vonásai, a beszédstílusa, a kisugárzása és úgy az egész lénye elbűvölte az én kissé karót nyelt és sznob apámat. Az ott tartózkodásuk alatt minden este a Severyanin-ban vacsorázott csak azért, hogy lássa Irinát. Mindig vastag borravalót hagyott és minden alkalommal randira hívta, amíg végül anyám engedett a kísértésnek. A vakáció a végéhez ért és a társaság visszarepült Londonba, Irina és Carl búcsút vett egymástól, apám viszont színpadiasan megigérte, hogy karácsonyra visszatér Szentpétervárra. Anyám aki fiatal volt ugyan de nem hülye, kedvesen mosolygott és legyintett. Egy szavát se hitte el annak a jóképű angol férfinek aki pár napig udvarolt neki. Ezért volt annyira nagy a döbbenet amikor Carl december közepén vastag téli kabátban és szőrme sapkába belépett az étterembe és anyámat kereste. A személyzet minden tagja fel alá rohangált és súgdolózva de nevetgélve bökdösték egymást: "itt az angol hapsi, mégis csak visszajött!". Irina a műszak végig egy szót sem szólt apámhoz, csak miután levette a kötényét és kilépett az étterem ajtaján engedte meg magának, hogy teljesen megsemmisülve Carl nyakába vesse magát. Ezután az események igencsak felpörögtek. Apám meggyőzte őt, hogy menjen vele Londonba, tanuljon, képezze magát és majd Angliába új életet kezdenek. Elköltöznek Londonból, egy vidékies városba és egy családi házba felnevelik a 3 gyereküket. Ahhoz képest, hogy Irina az elején mennyire óvatos és kétkedű volt, a szerelem elsöpörte és ledöntötte a lábáról, így minden realitásérzéke és aggálya eltűnt. Otthagyott mindent Péterváron és elindult Londonba Carllal. Ekkora apám már a programozás felé indult és ez egy rettenetesen jó ötletnek bizonyult, hiszen a 90-es évek elején ez a szakba új volt így hirtelen rengeteget keresett vele. Ketten éltek boldogan egy londoni lakásban. Anyám tanult, apám pedig céget akart alapítani. Aztán lassan előjöttek az első nézeteltérések. Carl világot járt, tanult férfi volt aki szerette szórni a pénzt, imádta a nagyzolást és sokszor lenézően viselkedett másokkal. Ezzel szemben anyám, az orosz kemény nő aki nem riadt meg semmilyen munkától folyton próbálta őt visszafogni. Irina makacs volt és öntörvényű, heves és haragtartó, Carl ezzel szemben engedékeny csendes és sokkal kommunikatívabb. A problémák elmérgesedtek és mivel nem tudták nyugodtan megbeszélni szépen lassan felemésztette a kapcsolatukat. Elhidegültek és elmentek egymás mellett. 2 évvel azután, hogy Irina Londonba költözött egyre többször gondolta arra, hogy visszamegy Pétervárra.
Aztán jöttünk mi a bátyámmal.
 Kiderült, hogy szülök lesznek. Ráadásul ikrek. Egy pillanatra mintha ez a tény újra közelebb hozta volna őket. A következő 3 hónapban ismét ott vibrált köztük valami. De megint csak hagyták elveszni, és végül az én makacs anyám 6 hónapos terhesen fogta magát és visszatért Oroszországba. Carl nem volt hajlandó lemondani rólunk így többször kereste anyámat, hogy felelősséget vállaljon értünk. De Irina rendkívül makacs nő. Haragudott apámra amiért elrángatta őt egy másik országba egy új élet igértével, hogy aztán visszajöjjön Pétervárra ráadásul állapotosan, ikrekkel. Makacs és kemény nő. Rendkívül kemény, így aztán ő és a nagyanyám ketten felneveltek minket. Ott jártunk óvodába és általános iskolába. Én tartottam a kapcsolatot apámmal, Mark nem. Ő valamiért neheztelt az apjára aki olyan ritkán látogatott meg minket és talán tudat alatt anyánk mellé állt. Én azonban igényeltem és vágytam arra, hogy legyen egy édesapám ezért minden alkalmat megragadtam arra, hogy beszéljek vele vagy időt töltsünk együtt. A középiskolás éveimben már mind nyáron elutazhattam hozzá London. Anglia már majdnem a második otthonom volt. Mark soha sem tartott velem, büszke és makacs akár csak anyánk. Felvetődött a gondolat, hogy később Londonban tanuljak tovább de Irina erről még csak hallani sem akarta és megmondom őszintén és sem dobtam hanyatt magam az egyetem gondolatától. Bennem ugyanis megvolt apám tudásszomja és a vágy arra, hogy be járjam a világot és anyám heves sokszor könnyelmű talpraesett jelleme. Nem akartam többet tanulni már így is úgy éreztem, hogy a periódusos rendszernek és a másodfokú egyenlet megoldóképletnek soha az életben semmi használ nem fogom venni. Így aztán amikor eljött a felvételi ideje én megkértem apámat, hogy hadd tölthessek nála egy évet ugyanis volt egy tervem, egy borzasztó spontán őrült tervem amihez szükségem volt egy kis pénzre. Egy teljes évet húztam le egy étteremben, szinte minden nap dolgoztam akár 12 órát is, nem vettem magamnak semmit de még csak moziba sem mentem. Mondanom sem kell, hogy apám magán kívül volt a dühtől amiért én is egy étteremben húztam az igát ahelyett, hogy az iskolapadba toltam volna a popómat. Végül az összegyűlt pénzből és abból amit Carl küldött az ünnepekre és a születésnapomra hazamentem Pétervárra és vettem egy autót. Cseles nem? Súlyos angol fontokkal teletömve mentem haza olcsóbban kocsit venni. Szegény szüleim itt még nem sejtettek semmit. Persze, kocsi, azt minden fiatal akar. Na de egy alig 20 éves lánynak minek egy Toyota terepjáró? Rettenőten élveztem az új autómat. Tágas volt, megbízható és bivalyerős. A következő dolog amire már a szülők de még a bátyám is nagyon furcsán nézett az a két örökbefogadottam. Magamhoz vette két testvért. Két fajtatiszta csehszlovák farkaskutyát. Még kölyökként hoztam el őket, minden szükséges papírral. Biztosra akartam menni. Imádom a kutyákat, a farkaskutyákért pedig egyenesen boldogulok. Ez a fajta pedig konkértan 50%-ban farkas a másik fele pedig németjuhász. Egy ragaszkodó de renkívül önfejű és szabadszellemű fajta, akár csak én. Nem akartam elrontani a nevelésüket ezért a követekző fél évben szinte minden időmet Axel és Alice nevelésének szenteltem. Engedelmes hűséges jólnevelet társakat akartam magam mellé. Anyám utálta őket talán kissé félt is tőlük amikor már megnőttek. A kitartó munka eredménye azonban nem maradt el, fél éves korukra szófogadó ebek lettek, én padig határozott falkavezért.

Mielőtt készen álltam volna

Büszkén sétáltattam minden reggel a két farkaskutyám. Mindennap ugyanabba az időpontban. Talán ez volt az oka annak, hogy mindig ugyanakkor és majdnem mindig ugyanott összefutottam egy sráccal. Jól megnézett engem és a kis falkám hiszen nem mindennap látni egy ekkora vékony törkény lányt két ilyen állattal. Heteken keresztül elmentünk egymás mellett, villantottunk egy egy mosolyt a végén már köszöntünk is egymásnak. Aztán az egyik nap Axel kíváncsian az idegen elé állt és megszaglászta innetől pedig már könnyen jött a beszélgetés, a kávé, a séta. Elmeséltem a tervemet, az álmaimat ő pedig hitetlenkedve hallgatta. Azt mondta őrült vagyok de imádja. Imád. Én is teljesen belehabordtam. Egy szempillantás alatt elfeledkeztem mindenről. Órákig beszéltünk anélkül, hogy hozzáértünk volna egymáshoz. Pár hónap alatt annyit segítettünk egymásnak mint más egy egész életen keresztül. Pénzzel, támogatással, gondoskodással. Éppen mi kellett és mindig azonnal egy szó nélkül és kérdés nélkül. Természetesek voltunk, őszinték és boldogok. Éppen ezért fogalmam sincs hol csúszott meg az egész. Lehet, hogy a sors lelki társaknak szánt minket és nem szerelmespárnak. Volt valami ösztönös szeretet mindkettőnkben a másik iránt ami felváltotta a perzselő fiatal szerelmet igen rövid idő alatt. Pedig minden tökéletes volt köztünk, de nem tudtuk egymásnak azt szenvedélyt és szerelmet megadni amit egy párkapcsolatban egy nőnek és férfinak kell. Viszont éreztük, hogy bármikor ott vagyunk egymásnak, félve és aggódva nézzük a másik minden lépését, késztetést érzünk arra, hogy gondoskodjunk egymásról. Furcsa nem? Ez az egész megkavart és feltartott pár hónapig, ám végül az önzőségem diadalmaskodott. Tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat és azt is tudtam, hogy Ő nem fog az álmaim és közém állni. Helyette kezét az arcomra tette és homlokon csókolt: "Őrült vagy, imádlak. Vigyázz magadra!"Ekkor beszéltem vole utoljára, leszámítva a névnapi és születésnapi sms-eket. Nem mondom, hogy nem fájt az, hogy elváltunk mégi amikor rágondolok csupa jól érzés tölt el.

Egyszerűen világgá mentem
Megvolt az autóm, a két társam, a blogom amit már egy ideje vezettem és leírtam benne a tervem részleteit. Egész komoly olvasóközönségem lett ami már némi bevételt is termelt. A születésnapomon aztán világgá mentem. Én a terepjáróm és a két kutyám. Se konkrét úticélom, se szállásom. Csak néhány cucc és az hatalmas szabadságérzet ami elöntött abban a pillanatban amikor elindultam. Rengeten mondják, hogy ez rettentő veszélyes és könnyelmű és egy rakás más negtív jelző. Részemről viszont elképesztően nagy kaland. Hátul van egy sátram, hideg élelmem, ruháim, gyóygszerek. Hordozható aksik, telefon, laptop és némi spórolt pénz. Eddig Közép- Európában barangoltam, Láttam Krakkót, Varsót, Budapestet, Kolozsvárt és bejártam a Kárpátokat is. Volt, hogy a hegyekben aludtam és hallgattam ahogy a két farkaskutyám a holdra vonyít. Dolgoztam pár hétig egy székely farmon egy idős bácsinál aki megsiratott miután újra útra keltem. Vadidiegen túristákkal söröztem Budapesten a Margit-szigeten, és mindezekeről írok és képeket készítek. Az internet népe pedig vevő rá, nagyon is. Úgy látszik az, hogy egy 22 éves lány egyedül barangol a csúnya nagy veszélyes világban két kutyával tetszik a népnek. Nincs konkért otthonon, legstöbbször a kocsimban alszom, ha nagyon rossz idő van akkor keresek egy szállodát de sokszor fogadtak már be olyanok akikkel aznap találkoztam a városban és meghallgatták a történetemet. A szüleim persze ki vannak borulva és mérgesek is, bár talán mostmár kezdenek megbarátkozni a gondolattal, hogy a lányukból egy hippi utazó lett. A bátyám meglepően támogató. Amikor elindultam lepacsizott velem és csak annyit mondott: "Bolond vagy hugi!". A következő célom Nyugat-Európa, valószínűleg Anglia és Írország is beleesik, Hogy, hogyan és mikor az a jövő zenéje.