Ha tíz évvel ezelőtt valaki megkérdezte volna, hogy mivel szeretnék majd a későbbiekben foglalkozni, biztos nem azt feleltem volna, hogy állatokat gondoznék és földet művelnék. Most azonban mégis ezt teszem, sőt, mi több, egyenesen imádom. Mivel sosem éltem egyszerű, halandó életet, így mindig is tudtam, hol a helyem, nem kalandoztam túlságosan sem a világban, sem pedig az élet egyéb területein. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nem feltétlenül érdekelt a jövőm - meg úgy amúgy más sem -, amíg vízközelben tölthettem a mindennapjaimat. Apa halála után azonban a világ összes problémája mázsás súlyként nehezedett a vállamra, egészen addig, míg Muiredach meg nem jelent az ajtómban. Nem kényszerített erre az életre, sem arra, hogy Dublinba költözzek, mégis olyan ajánlatott tett, amit nem tudtam visszautasítani. Most pedig, ahogy visszatekintek az elmúlt évtizedre, semmi más nem tölt el, csupán nyugodtság és elégedettség. Egyszer sem bántam meg, hogy ide jöttem, s mára az egész birtok, az egész itteni életem olyannyira a szívemhez nőtt, hogy semmi áron nem tudnám hátrahagyni.

A verandán állva élveztem, ahogy a napsugarak óvatosan cirógatták a bőrömet. Muiredach a tegnapi hazatérése óta szinte megállás nélkül a farmon szorgoskodott. Mire felébredtem, addigra ő már többször körbejárta a birtokot, szabadon engedte az állatokat és friss ivóvizet is adott nekik. Én pedig nem csináltam mást, mint a verandán állva szürcsölgettem a kávémat és legeltettem a szemeimet az izmos felsőtestén. Vétek lett volna tagadni a vonzalmamat iránta és a vágyakat, amiket bennem ébresztett, mégis voltak olyan gondolataim, amiket igyekeztem visszafogni és csúnya szóval mondva eltitkolni. Így hát némán álltam, egy szót sem szólva és csak néztem az elém tárulkozó látványt. Amikor azonban leteszi a vödröket és elindul felém, ajkaimra automatikusan mosoly húzódik.
- Mindent rendben találtál? - Tudom, hogy megbízik bennem, de ismerem már annyira, hogy azzal is tisztában legyek, hazatérése után szereti saját szemével is nyugtázni a birtok sértetlenségét. Ezért egyébként cseppet sem hibáztatom. A farm jelen állapotában maga a tökéletesség, a béke szigete és vele egyetemben én is roppant mód dühös lennék, ha valaki megpróbálná bemocskolni annyira imádott otthonomat.
- Éhes vagy? Készítek neked valami reggelit. - Azzal a lendülettel be is indultam a házba, s egészen a konyháig meg sem álltam. Ahogy azonban kinyitottam a hűtő ajtaját, Muiredach rögtön mögöttem termett és kíváncsian nézett körbe a polcokon. Feszélyezve éreztem magam, amiért ennyire közel állt hozzám, hogy szinte éreztem a leheletét a nyakamon. De ez a feszélyezettség nem félelemből táplálkozott, sokkal inkább abból a jófajta, jóleső izgatottságból. Örültem, hogy itt volt. Habár nem féltem álomra hajtani a fejem, míg kilométerekre volt innen, mégis jobban éreztem magam most, hogy itt volt.
Emlékszem, mikor pár éve betévedtem a legközelebbi kis vegyesboltba, az ottani eladónő meglepődött, mikor megtudta, hol élek. Még azt is megkérdezte, fogva tart-e "az az ember" vagy önszántamból élek-e vele. Az emberek olyan könnyedén tudnak ítélkezni. Engem is, minden probléma nélkül egy tinilánynak hitt az az asszony, s ezért tért ki majdnem a hitéből is, mikor felvilágosítottam, hogy szabad akaratomból tartózkodom ott, ahol. Viszont Muiredach volt az egyetlen, aki sose kezelt engem gyerekként, még akkor sem, mikor a tizennyolcadik születésnapom előtt ideköltöztem. Mindig is barátjaként nézett rám, majd később el kezdett nőként is tekinteni rám, s talán attól a pillanattól kezdve változtak meg a dolgok.
A legtöbb korombeli nővel ellentétben nekem nem tölti ki minden gondolatomat az, hogy mikor mehetek majd férjhez vagy mikor alapíthatok saját családot. Engem ezek a dolgok hidegen hagynak, hisz pontosan tudom mennyi szörnyűség és sötétség lakozik a világban. S habár a mindennapjaimat nem szorongva, sírva, a sarokban ülve töltöm, attól függetlenül nem hiszek a tündérmesékben. Egészen egyszerűen élvezem, amit az élet nyújt, kihasználom a lehetőségeket és jól érzem magam a bőrömben. Nem mondom, hogy egy nap majd ez kevés lesz, mert sohasem tudhatom, hogy mit hoz a jövő. Most viszont tudom, hogy egyelőre ez az élet, ez a furcsa "kapcsolat" Muiredach és köztem tökéletesen megfelel a számomra. Boldog vagyok, kiegyensúlyozott és senki mással, még csak egy percre sem cserélnék helyet. Jó helyen vagyok, jó életem van és ezért hálás vagyok.