» Egykét táppont, amit bátran kiszínezhetsz: Egykoron egy őrsön dolgoztunk, amikor is még Jasmine Fisherként ismert mindenki, hiszen ezen a néven láttam meg a napvilágot és teljesen más külsővel áldott meg a sors. Nem volt könnyű dolgom, ahogyan eleinte te is előszeretettel ugrattál azzal, hogy egy ilyen kékszemű szőkeségnek semmi keresnivalója az őrsön. Eléggé idegesítő voltál, ahogyan azzal is, hogy hónapokon át nem bírtad felfogni, hogy sose fogok veled sehova se elmenni. Aztán pedig egyik edzésen téged is legyőztelek, hiszen túlzottan elbíztad magad és akkor kezdtél visszavenni, hogy talán mégis van itt keresnivalóm. Sose bújtam apám „szoknyája” mögé, hiába volt addigra már eléggé elismert rendőr. Egyáltalán nem akartam, hogy apám hírneve miatt tiszteljenek mások, hanem a saját eredményeimért akartam, hogy jó rendőrnek tartsanak. Kicsit több mint 3 éve beosztottak egymás mellé, mind a kettőnknek részt kellett venni még jó pár társunkkal egyetemben azon a végzetes rajtaütésen, ami végül az életembe került. Megmentettem az életedet, hogy pár perccel később a saját társam hibázzon és ne fedezzen. Elkésett, én pedig nem tudtam már kitérni a golyó elől, a kórházban pedig hibáztak, így az életembe került a bevetés.
Sose sejtettem azt, hogy egykoron te is meghaltál már egy rablótámadásban és kaptál egy második esélyt. Mindig is remekül leplezted ezt, de most mégis nyomozni kezdtél. Szinte a halálom óta nyomozol, nem sokkal az után, hogy az öngyilkosságot elkövetett Pandora Fournier magához tért. Mintha csak nem akartad volna elhinni, hogy egyedül te kaptál második esélyt. Kb. 3 éve figyelsz, mint egy árnyék és egyre inkább sejted, hogy ekkora véletlen nem lehet, hogy amikor én életemet veszítettem, pont akkor tért magához a mágnás lánya. Ahogyan számodra az is eléggé fura, hogy az egykori nagylábon élő, nem törődő lány totálisan megváltozott. Sose láttalak az edzőteremben, de te mégis ott voltál és egyre inkább úgy érzed, hogy rám találtál, de azt is látod, hogy hiába mutatom azt, hogy jól vagyok, mert nem. Érzed és látod is, hogy nem tudom teljesen elfogadni a második esélyt és egyre többször keverem magam bajba is emiatt, felkerestem apám egykori barátját, akire mindig is úgy tekintettem gyerekként, mint valami nagybácsi, hogy megtalálja a szüleimet vagy ott van régi helyek, ismerősök, akiket képtelen vagyok elengedni.
Szeretnél utánajárni a dolgoknak és segíteni is, de vajon megbíznék benned? Vajon létezhet tényleg második esély után is teljes élet, vagy sose?

|| Pb-nek örülnék, ha maradna, de lehet rajta változtatni, ha ezen múlik. A nevet teljesen rád bízom, de ha megérkeztél, akkor kérlek dobj meg egy pm-el. Nagyon várlak és kérdés esetén megtalálsz!