» Egykét táppont, amit bátran kiszínezhetsz:
Hello Apu!

Pandora valójában a te lányod, tőled vették el és úgy tudtad, hogy a feleségeddel együtt a szülésbe belehalt. Sebastian Fournier, az „apám” a mostohatestvéred volt. Régóta nem tudsz már úgy tekinteni rá, mintha a testvérek lennétek. A hajdani Fournier nagypapa talált rád az egyik romos épületben, ahol utcagyerekként éltél. Befogadott, tetőt adott a fejed fölé, amit te sose értettél, hogy miért tett, de mindig is hálás voltál érte és próbáltál mindent megtenni azért, hogy büszke legyen rád és ő az is volt. Ugyanakkor a fivéred ezt sose nézte jó szemmel, mert te nem voltál igazi Fournier, még ha azt a nevet is viselted. Mindent elkövetett azért, hogy megkeserítse az életedet és valamennyire sikerült hiszen csak akkor hívtad fel, amikor a feleségeddel bajban voltatok és támogatás kellett. Nem-nem pénzbeli, hanem a testvéri, ami körülbelül 7 éves korodig létezett köztetek. Reménykedtél, de álmaidban se gondoltad volna, hogy pont a legnagyobb ördögöt hívtad vagy éppen ő vígasztalt téged a feleséged és a gyermeked elvesztésénél. Tudtátok, hogy kockázatos abban a korban már gyermeket vállalni, de ti mégis vállaltátok, mert ez volt a legnagyobb álmotok, amikor hosszú évtizedeket kellett várnotok. A feleséged, anya tényleg meghalt szülés közben, de Sebastian azt hazudta, hogy én is meghaltam, de valójában csak magával vitt. Meg akart téged még ettől is fosztani. Fel akartad adni az életet, de még se tetted. „Apád” szavai nem hagyták, hiszen számára Fournier voltál, egy igazi férfi, akinek át kellett volna vennie a birodalmat, de még se te kaptad meg azt, mert kitúrtak.
26 év telt el azóta és véletlen keveredtél a Louvre egyik termébe, ahol is megpillantottál engem. Nem akartál hinni a szemednek, hiszen túlzottan is hasonlítottam arra a nőre, akibe egykoron beleszerettél. A vonásaim, a mosolyom. Amikor pedig megkérdeztem, hogy tudok-e valamiben segíteni, akkor nem tudtál megszólalni, kellett pár perc, aminek az lett a vége, hogy 1-2 órán át meséltél, beszélgettünk. Én pedig örömmel hallgattam a meséidet, a történeteidet, mit sem sejtve. Amikor viszont megtudtad a nevemet, akkor nyomozni kezdtél, ami nem volt könnyű, hiszen hajdanán azt mondták, hogy veszélyeztetett terhes volt a „testvéred” felesége és ezért tűnt el a nyilvánosság elől, de neked sikerült kiderítened, hogy ez hazugság volt. Depresszióval küszködött akkoriban Valerie Fournier, így pedig szép lassan összeállt neked a kép, hogy megfosztottak engem tőled, vagy tőled engem…
A közelembe akarsz férkőzni és szép lassan talán felfedni az igazságot, a barátom lenni, egy igazi apa, aki meghallgatja a lányát, de még magad se tudod, hogy miként kezdj hozzá. Ahogyan az se igazán javít a helyzeten, hogy nem is az vagyok, akinek lennem kellene. A valódi nevem Jasmine Fisher, aki szolgálat közben elhunyt és ennek a lánynak a testében tértem magamhoz, mint valamiféle fura második esély. És még arra se sikerült rájönnöm, hogy valójában nem is Fournier vér csörgedezik az ereimben, de még kicsit se, hiszen vérszerint neked se volt sose közöd ehhez a névhez / családhoz.

|| Rád bízva a név, lehetsz akár Fournier is, ha egykoron örökbefogadott a "nagyapám", de lehet teljesen másabb neved is. A Pb-nek örülnék, ha maradna, de lehet egyeztetni róla.  Pm-ben biztosasn megtalálsz kérdés esetén. Nagyon várlak / várunk!