» Egy-két táppont, amit bátran kiszínezhetsz:
Roxanne halkan dobol ujjaival az asztalon, miközben a néma csendben csak a vásznon sikló ecset hangja zörren. Hosszú percek, órák telnek így el, már viszket, ég a szemem. Mindig elfelejtek pislogni.
Az idilli jelenetünket a te érkezésed zavarja meg. Kivételesen nyitva hagytam a bejárati ajtót, hogy szabadon bejöhess amikor ideérsz. Nem fogok kimenni eléd. Tudod hol találsz és néhány pillanat múlva Roxanne fortyogva pattan fel a székről és vonul a sarokba, hogy a te kifigurázásoddal töltse idejét. Tudod, hogy ott van, de sajnos nem látod. Pedig ma egészen különleges, szőke tincseit befonta, kosztümöt visel. Ó Ami, látnod kellene!
- Te nyomozók gyöngye, nem kéne leállnod a drogokkal?
Mindig ezt hajtod. Hogy álljak le. Pedig tudod, hogy enélkül ki vagyok. Vigyorogva, vörösödő szemekkel egy piros csíkot húzok arcodra. Nem. Nem kéne leállnom. Mert csak így tudlak mosolygásra bírni.
- Mi van, megint hiányod van? Hagyjál lógva.
Tudod, hogy csak viccelek. Átöleled a derekam, én a vállad. Olyan kis pici vagy. Könnyedén nyomok csókot a fejedre, pont, mint régen.

- - Az előtörténetem olvasása ajánlott - -

Kedves húgom! Igen, te! Én azt sem bánom, ha más arcod lesz (Daisey-nek azért örülnék). Meg azt sem, ha forradalmian új ötlettel lepsz meg, amire nem gondoltam amikor elképzeltelek. Minden mindegy. Csak az nem, hogy mikor jössz. Lehetne, hogy most azonnal?