declan & flynn

Nem tudom mit tegyek vele. Bánom, hogy magammal hoztam a bundáját, már nagyon bánom, mert nem hiszem, hogy szándékosan ártott volna nekem, vagy bármi. Nem tudom mit gondoljak róla, annyira fura, annyira más, mint amilyennek leírta. Elbizonytalanodtam mostanában, de el meg még nem engedem, csak már magam sem értem az okot, hogy miért nem teszem. Eddig a revans miatt nem tettem, most kissé más az indokom, nem tudom mi, egyszerűen csak rossz belegondolni abba, hogyha ő elmegy, magamra maradok megint. De akárki betöltené azt az űrt, amit ő hagy itt azzal, hogy elmegy? Nem, más nem töltené be, ez csak miatta van, az ő társaságát szoktam, illetve azt hiszem kedveltem meg. Nem, nem magát az embert, rá még mindig haragszom, csak nem vagyok biztos abban, hogy tényleg volt köze az egészhez. Mármint, köze biztosan volt, csak lehet nem olyan értelemben, ahogy én hallottam vissza, de érdekelne az ő része is. Sosem kérdeztem rá, soha nem mondtam el neki miért pont ő, miért az ő bundáját vettem el. Kérdezte, de kitértem a válasz alól, most viszont, hogy ennyire nem vagyok már biztos ezekben a dolgokban, lehet beszélnünk kellene.
A konyhában van, azt hiszem valamit főz, vagy süt, nem tudom, én nem voltam kint egy ideje a szobámból, így lehet már ott sincs, de kicsoszogok zoknimban, nem veszek papucsot, nem szeretem, mezítláb meg hideg lenne a járólap, így maradok a zokninál, ami igaz, hogy csúszik, de így nem nagyon kell megemelnem a lábamat. Nem tudom, hogy tényleg a konyhában, van-e, vagy sem, de a hangot arról jönnek, így nem változtatok az irányon, végighaladok a kis folyosón, ahol a két nagyobb szoba, és a fürdő van, az ő szobája meg a folyosó másik végén. Nem abban a szobában kellene aludni, még rendes ablak sincs, csak egy kicsi, és ágy sem fér be, csak az ütött-kopott matrac. Szégyellem magam, hogy olyan helyen alszik, megbántam már mindent nyolcszor, csak a mai napon.
Meg is pillantom odakint, így a pultra könyökölök, ahogy leülök az egyik székre, és onnan nézek rá, eleinte meg sem szólalok, csak figyelem, ahogy mozog, sürög-forog a konyhában, de végül csak ráveszem magam, hogy megszólaljak. - Tudok segíteni valamiben? - nem vagyok analfabéta a konyhában, tudok főzni, egyszerűen csak nem szeretek. Mindig a kényszert érzem, amit anyám erőszakolt rám, ő azt akarta, hogy helyette csináljam, és csináltam is, és ez van azóta is bennem, ha főznöm kell. De most szívesen segítenék, hiszen mindent csakis ő csinál ebben a házban.